Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-01-05 / 1. szám

Kántorképzés — diakónia — teológia Országos Diakóniai Osztá­lyunk ügyvivő-lelkésze, Muncz Frigyes, nyitotta meg Foton a XXV. kántori tanfolyamot no­vember 23-án. A tanfolyam négy hónapig tart. Huszonhá­rom résztvevője különböző módon kapcsolódik be a mun­kába. Néhányan állandóan benn laknak a Mandák Inté­zetben, néhányan rendszeresen járnak ki az órákra, néhányan pedig bizonyos időszakaszokat töltenek benn és a kapott út­mutatás szerint odahaza gya­korolnak. Már régen volt ilyen népes téli tanfolyam Foton. A résztvevők számát 5 teológiai hallgatónak és a budai szere- tet-intézmények 2 dolgozójá­nak a bekapcsolása is emelte. Muncz Frigyes ügyvivő-lel­kész megnyitó igetanulmányá­ban arról szólt, Ef 5, 19 alap­ján, hogy éneklésünk legyen természetes mint a beszélgetés, építse a közösséget, lendítse szívünket, mert így válik az ének szolgálattá, az ember megváltozásának eszközévé. Mindennek feltétele az apostol szerint ez: „Teljesedjetek be Szentlélekkeí”. Kiss János, a tanfolyam ve­zetője, megemlékezett D. Kál- dy Zoltán püspök 10 éves szol­gálatáról és arról a sok segít­ségről, amelyet a kántorképzés ügyének biztosított. Megemlí­tette a közvetlen kapcsolatot, amely egyházunk diakóniai munkája, Teológiai Akadémiá­ja és a kántorképzés között alakult ki. Egy alkalommal meglátogatta a kántori tanfo­lyam a budai szeretet-intéz- ményeket, az egyik kántorkép­zős akkor kapott kedvet a sze- retetmunfcához. Azóta is a dia­kóniai osztály dolgozója. Kán­tori tanfolyamon kapott eddig indítást három fiú és egy leány, hogy teológus legyen. Trajtíer Gábor lelkész-orgona- művész, a tanfolyam egyik tanára, szintén az összefüggé­sekre utalt. Diakónia és egy­házzene egyházunk két karja. Jó, ha két kézzel öleljük át és szolgáljuk az embereket. Szol­gálatunk egységét a közös, egy Űr biztosítja. Csorba István karnagy az éneklés döntő szerepét hangoz­tatta. A hangszeres szolgálat mögött tartalom van, ha éne­kes szöveg is szól. A kántor szolgálata így válik igehirde­téssé. Benczúr László visszatekin­tett a kántorképzés kialakulá­sára. ö is összefüggésre muta­tott rá. Húszéves az állam és egyház között megkötött Egyezmény és húsz éve folyik egyházunkban a kántorképzés mai módon. Űj kántorképző gárda, új kántorok születtek e húsz esztendő alatt. Levélben köszöntötték a résztvevők D. Káldy Zoltán püspököt. Ugyancsak levélben mondtak köszönetét a buda­vári gyülekezetnek azért a 4000 Ft-os offertóriumért, amelyet egy beszerzendő kis orgona céljára ajánlottak feL Meleg hangon búcsúztak Uhrin Ilonától, az otthon nyu­galomba vonuló szakácsnőjé­től, aki 15 évig állt a Mandák Intézet szolgálatában. Bemutatóra is sor került Dénes Márta csorvási résztve­vő koráit játszott harmóniá­mon. Két éve kapcsolódott be a kántorképzésbe. Bal kezének újjai szinte bénák voltak. Most két kézzel játszott — hibátla­nul. b. L Bibliai ábécé: TEST A legelterjedtebb eretnekség állagáról van szó, hanem öróla az ember feldarabolása önálló, mindenestül, emberi realitá- egymástól független testre és sában. A külön „test” és „vér” lélekre. Pogány-görög szel- erőszakos halálára utal, ame- lemi hagyaték, amelyet híven lyet érettünk vállalt helyette- őriz a katolicizmus. Hatása, sül és engesztelésre. sajnos, nálunk is széles körű A „sarx” az egész embert Mintha a „test” az ember al- úgy állítja elénk, mint aki a sórendű, múlandó része lenne bűn hatalmában él, Isten ellen szemben a „lélek”-keL lázad s ezért önmagával, em­A bibliai gondolkodás sze- bertársaival egyképpen ellen- rint mindig az egész emberről mondásban van. Olv. Róm. 8, van szó. Életünkben és halá- 8. „akik sarx szerint élnek, lunkban egységes, szétválaszt- nem lehetnek kedvesek Isten hatatlan, egész emberek va- számára”. Amíg Isten újat gyünk. Isten az egész embert nem teremt bennünk, minde- teremtette, az egész embert nestül sarx vagyunk. Ez nem váltja meg, az egész ember ke- testellenesség, hanem a bűnös, rül ítélet alá és az egész em- önző énünknek, az ó-ember- ber támad fel. Az ember te- nek megjelölése. „Szívem hát nem test plusz lélek, ha- minden dobbanása, csak vét­nem vagy test vagy lélek. Így keimet számlálja __!” S ide ak ár testről hallunk, akár lé- érkezett meg a Karácsonyi lekről, mindig az egész ember- Gyermek. Olvasd János evan- ről van szó. A latornak nem az géliuma 1, 14. versét volt a vigasza, hogy „lelke”, A „test” (szórna) felmagasz- hanern, hogy őmaga, mindé- talása a földön az, amikor az nestül Jézussal lesz együtt egyház ebben a világkorszak- A bibliai gondolkodás sze- ban mint Krisztus teste (szó- rint az emberről nem esik szó ma) valósul meg. Tehát az idői- mintegy .önmagában”, hanem történeti helyzetünkben szük- mindig Istenhez fűződő kap- ségszerűen az egyház valójában csolatában. Minden ember Krisztus keze-lába, szíve-esze, mindenképpen Isten teremt- ajka-válla stb. Krisztus az ménye és megváltottja. egyházban, az ő testében él, A bibliai szóhasználat két jár, cselekszik. Ez az egyház kifejezést alkalmaz a „test” létjoga, küldetése és dicsősége, megjelölésére. Az egyik „so- A „test” (szórna) felmagasz- ma”, a másik „sarx”. Megkü- talása az eljövendő korszakban lönböztetésük fontos, különben az a bizonyosságunk, hogy vég­sok zavar támad. Az első kife- ső reménységünk is „testi” (so- jezés az embert úgy jelöli, matikus) formában valósul mint aki idői-történeti mivol- meg. A feltámadás és örökélet tában valóságosan él. Legjobb nem lengedező árnyak homá- példa ennek megértésére az lyába visz, hanem a valóban, úrvacsora szerzési igéje: „ez testben feltámadt ember üd- az én testem!” Egészen világos, vösségére! hogy itt nem Jézusnak test- Balikó Zoltán HITVALLÁS MA A nyugat-németországi evangélikus püspökök zárt ülésen tárgyalták meg Redche- nauban (a Bodeni-tó mellett) a hitvallási iratokkal és az ige­hirdetéssel kapcsolatban lábra kapott tanácstalanságot a Né­met Szövetségi Köztársaság­ban. Az ülésről kiadott sajtónyi­latkozatban kijelentik a püs­pökök, hogy a mai tanácsta­lanságban különösen, is őrköd­nie kell az egyháznak a taní­tás tisztasága fölött. Ugyanak­kor azonban el kell utasíta­niuk minden törvényeskedést és kényszert. Ha ma „új hit­vallástételre szólítják fel” a keresztyéneket — hangsúlyoz­za a nyilatkozat —, akkor nem elégedhetünk meg azzal, hogy egyszerűen hivatkozunk a régi hitvallási iratokra, mert azo­kat éppúgy lehet „törvényes­kedve rosszul érteni, mint a Bibliát magát” Külügyi szolgálatunk — D. Káldy Zoltán püspöki jelentéséből — Egyházunk rendkívül aktív munkát végez a külügyi szol­gálat területén. Csak az 1968. esztendőben húsz különböző külföldi konferencián, bizott­sági ülésen, vagy hivatalos lá­togatáson voltak jelen egyhá­zunk képviselői és 12 alkalom­mal fogadtunk hazánk földjén külföldi egyházi embereket Egymás hite által A külügyi munkának ez a megsokszorozódása egyfelől összefügg az ökumenikus moz­galom aktivitásával, másfelől azzal, hogy Magyarországi Evangélikus Egyházunk széles területeken építette ki kapcso­latait a különböző egyházi vi­lágszervezetekkel, nemzeti egy­házakkal és különböző teoló­giai fakultásokkal. A külföldi kapcsolatainkban első renden azt tartottuk szem előtt, hogy az evangélikusság nagy család­jában ápolva a testvéri közös­séget „egymás hite által erő­södjünk” és kölcsönösen meg­osszuk tapasztalatainkat a szolgálatok jobb elvégzése ér­dekében. Nem vitás, hogy sokat tanul­tunk külföldön élő evangélikus testvéreinktől, de talán nem álltatjuk magunkat, ha meg­mondjuk, hogy mi is tudunk sok olyan tapasztalatot közöl­ni velük, amelyek a mi tapasz­talataink adott történelmi kö­rülmények között. Nemcsak a Lutheránus Világszövetség 1963, évi helsinki Nagygyűlésé­re készítettünk nagyobb léleg­zetű teológiai munkát, hanem azóta is az LVSZ Teológiai Bi­zottságában, a „Sáfárság és Evangélizáció” Bizottságban és más munkabizottságokban ad­tuk közre teológiai munkánk eredményeit Hogy ezek a teo­lógiai munkák nem voltak je­lentéktelenek, sőt nagyon is jelentősek, az kitűnik Dr. Váj­ta Vilmos professzornak a strasbourgi ökumenikus Ku­tatóintézet igazgatójának ez év őszén Magyarországon tett nyi­latkozatából: „Engem elsősor­ban a hazai egyház teológiai munkája érdekelt, örömmel tapasztalhattam, hogy a Lel- készi Munkaközösségekben alapvető teológiai munka fo­lyik, melynek eredményeit az elmúlt években már többszö­rösen láthattam, főleg a vi­lággyűlések témáinak teoló­giai előkészítésére gondolok. A magyar evangélikus egyház idevonatkozó megnyilatkozásai nagy figyelmet keltettek.” Magától értetődően külügyi szolgálatunkat felhasználtuk arra is, hogy különböző egy­házi világszervezetek fórumain és a különböző nemzeti egyhá­zaknál tett látogatásaink al­kalmával segítsünk hidat verni a népek között munkálva egy­más jobb megértését, a bizal­mi légkör kialakítását és a bé­ke szent ügyét. Az egyházi világszervezetek örülünk annak az őszinte és gyümölcsöző jó viszonynak, amely a Lutheránus Világszö­vetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház között fennáll. Ez nem jelenti azt, hogy többször nem kerül dia­lógusra sor közöttünk, de ez a dialógus a testvérek dialógusa, amely a jobb megértést és a kölcsönös szolgálat gazdagítá­sát jelenti. Az LVSZ 1968-ban Magyarországon tartotta az Európai Evangélikus Kisebb­ségi Egyházak Konferenciáját, amelyen mintegy 70 külföldi vendég vett részt 30 országból. Ugyancsak Magyarországon tartotta az LVSZ „Világszolgá­lat” Bizottsága ülését Az LVSZ Teológiai Bizottságában Dr. Prőhle Károly professzor, a „Sáfárság és Evangélizáció” Bizottságban D. Káldy Zoltán püspök dolgozik, örülünk an­nak is, hogy Harmati Béla lel­kész asszisztensként dolgozik két éven keresztül az LVSZ genfi Teológiai Osztályán. Az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságába újabb 6 évre megválasztották D. Kál­dy Zoltán püspököt. Az EVT ún. „ökumenikus akció” bizott­ságának tagja lett Dr. Ottlyk Ernő püspök, az „egyház és társadalom” bizottság tagja lett Dr. Nagy Gyula profesz- szor. Az Európai Egyházak Konferenciájának hét tagú el­nökségébe megválasztották Dr. Ottlyk Ernő püspököt A Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottságának tag­ja lett D. Káldy Zoltán, Dr. Ottlyk Ernő és Dr. Pálfy Mik­lós. Professzorok, stipendiánsok, kitüntetettek örülhetünk annak is, hogy több Teológiai Fakultással megindult a professzor-csere­akció, melynek során Dr. Groó Gyula és Dr. Nagy Gyula Hel­sinkiben, Dr. Prőhle Károly pedig Bécsben tartott vendég­előadásokat. A budapesti Teo­lógiai Akadémián Dr. Soisalon Soininen Ilmari és Dr. Mikko Juva finn professzorok és Dr. _________ t Go ttfried Fitzer bécsi profesz- szor tartottak előadást az el­múlt években. Ugyancsak örvendetes, hogy három év óta stipendiánsaink tanulhatnak tovább külföldi egyetemeken, főiskolákon és szemináriumokban. Schreiner Vilmos, Kosa László és Bara­nyai Tamás Helsinkiben, Ruttkay Levente, Solymár Pé­ter és Káposzta Lajos Kelet- Berlinben, Blázy Lajos Nyu- gat-Berlinben, ifj. Kendeh György Halléban, Harmati Béla, Szirmai Zoltán és Nagy István a svájci Bosseyban ta­nult, illetve tanul. Tanulmá­nyaik nemcsak saját maguk számára voltak hasznosak, ha­nem egész egyházunk számára is. A legutolsó évek jelentős hi­vatalos látogatásai között kü­lönösen is ki kell emelnünk Dr. Simojoki finn, Dr. Ruben Josefson svéd érseknél, Willy Westergaard Madsen dán prí­más-püspöknél, valamint Ős- kar Sakrausky osztrák püspök­nél tett látogatásainkat. Finn vonatkozásban nagy esemény volt, hogy Urho Kekkonen finn köztársasági elnök a Finn Oroszlánrend Parancsnoki Ke­resztjével tüntette ki D. Káldy Zoltán püspököt. Kiemelkedő megtiszteltetés, hogy az egyhá­zunkkal oly régi kapcsolatokat tartó hallei egyetem Teológiai Fakultása díszdoktorátussal tüntette ki Dr. Ottlyk Ernő püspököt. A helsinki egyetem Teológiai Fakultása pedig díszdoktorátust adományozott Koren Emil püspökhelyettes­nek. örülünk annak is, hogy 1968. júniusában finn—ma­gyar teológiai konferenciát rendezhettünk Budapesten. Azt is világosan meg kell mondanunk, hogy külföldi kap­csolataink során nemcsak test­véri szeretettel és megértéssel, hanem többször testvérietlen- séggel, sőt ellenségeskedéssel is találkoztunk. Legtöbbször a testvérieden magatartások mö­gött lényegében politikai ítél­kezések szerepelnek egyházi köntösben, nagyon gyakran az antikommunizmus jegyében. Ez azonban nem térít el ben­Reggeltől estig Hadd kezdjem el imádsággal minden reggel napomat Hadd készüljek imádsággal arra, amit tartogat Imádságban kérjek erőt ha szolgálatba vezetsz. Imádkozva induljak a testvérhez, akit szeretsz. Imádkozva leljek jó szót, más sebére balzsamot. Hadd győzzek le imádkozva kételyt, hajszát, haragot! És ha este imádkozva, munkámat bevégezem, imádkozva érintse meg ruhád szegélyét kezem! Albert Bartsch után németből Túrmezei Erzsébet i nünket attól, hogy közösen ki­munkált elvi, teológiai és ha szükséges, politikai álláspon­tunkat megingathatatlanul képviseljük. A külföldön élő magyar evangélikusság Az elmúlt években kapcso­latok jöttek létre a külföldön élő magyar evangélikus lelké­szekkel és gyülekezeti tagok­kal. Meggyőződésünk szerint az elmúlt 50 esztendőben nem törődtek annyit egyházunk ve­zetői a külföldre jutott magyar evangélikusokkal, mint éppen mi. E törődés mögött nincs semmi hátsó szándék, csupán az, hogy mi — egyikük-mási- kuk ellenséges magatartása el­lenére is — Krisztusban test­véreinknek és magyar népünk tagjainak tartjuk őket. Ennek a kapcsolatnak egyik szép jele, hogy az elmúlt nyá­ron Keveházi Lászlóné a svéd­országi magyar protestáns ve­zetők meghívására gyermek- és ifjúsági tanfolyamokon mint előadó vett részt és tanított hittant, magyar irodalmat, tör­ténelmet és földrajzot. Sajnos, néhány magyar evangélikus lelkész különböző cikkekben tendenciózusan tá­madja Magyarországi Evangé­likus Egyházunkat és miközben bennünket „politizálással” vá­dolnak, cikkeikben a legszél­sőségesebb nacionalista, sovi­niszta és antikommunista po­litikai magatartás tükröződik. Egy bizonyos: a Magyarorszá­gi Evangélikus Egyház Igéhez kötött lelkiismerettel végzi( to­vább eddigi szolgálatát, szíve­sen fogad el külföldi testvérek­től, még magyaroktól is testvé­ri szót, de az is bizonyos, hogy azok a testvéreink, akik ezt a magyar földet elhagyták és nem segítettek bennünket » háborúban rombadöntött Ma­gyarország felépítésében, sem egyházunk útjának kimunkálá­sában, — testvéreink lehetnek, de tanítóink — sem elemi, sem egyetemi fokon, többé nem le­hetnek, arra vonatkozólag, hogy miképpen végezzük itt­hon szolgálatunkat. Valahol északon Ha nem lenne kezemben a levél és rajta a postabélyegző, azt hinném, hogy ilyen hely­ség csak a mesében van. Kere­sem a térképen, de nem talá­lom. Nézem a világ kereske­delmi és politikai térképeit, de azokon sincsen feltüntetve. Keresem nevét a lexikonok­ban, — nem említik. Márpedig létezik, hiszen itt a pecsétes bizonyíték. Finnországban van, valahol északon. „A messzi északról írom Ne­ked ezt a levelet” — mondja a levélíró, és a betűk nyomán ott vagyok az oxfordi kollé­gium folyosóján. Szünet van éppen. Magányosan ülök a pá­don, nézem a sok ország fiait, leányait, akiket a tanulnivá- gyás hozott ide. S ahogy önfe­ledten nézem őket, egy kis sáppadt, fiatal asszony ül le mellém. Saara. Törve beszéli az angolt, erősen idegenes ki­ejtéssel. Leül mellém és azután szótlanul a váltamra hajtja a fejét. Meglepetten ölelem ma­gamhoz. Nem szól semmit, de tudom, hogy most szüksége van rám. Kell, hogy valakinek a vállára hajtsa a fejét. Szin­te hallom a szíve dobogását. A szeme könnyes. — Mi baj, Saara? — kérdem. — Semmi — rázza a fejét. — Jól van — válaszolom, mert mindig tiszteletben tar­tom a mások legbelsőbb érzel­meit. — Majd egyszer elmon­dod. Vasárnap összetalálkozunk a templomba vivő úton. Nem beszéltünk össze. És mégsem véletlen. Járjuk csoportban az utcát. Mellémszegődik. — Nem mehetek most Veled — mondom — o saját csopor­tommal kell tartanom. — Tudom — mondja — majd legközelebb. A másféle beosztás, a tanu­lásra maradó idő rövidsége mindig elszakít bennünket. Pe­dig talán sok mondanivalónk lenne egymásnak. És itt már a búcsú. Kezet nyújtunk. — Viszontlátásra! — mond­juk és szomorúság van a han­gunkban. Tudjuk, hogy soha­sem fogjuk egymást viszont­látni. Nem kérdezzük: írsz majd? Tudjuk, hogy a rohanó idő nem enged bennünket emlékek mellett időzni. — Hol laksz, Saara? — kér­dem mosolyogva. — Messze északon, Finnor­szágban — mosolyog vissza» — És te? — Valamivel délebbre, Ma­gyarországon — integetek vissza. Aztán a kocsi kifordul ve­lünk az utcából és már intege­tő karját sem látom. Azóta négy esztendő múlt eL Nem írtunk egymásnak, nem hallottunk egymásról. Kará­csonykor csomagot hozott a posta. Valahonnan messze északról jött. Egy zöld fenyőág volt benne, rajta aranyszalag és sok apró cukorka. Mellette levél. „Karácsony van és eszembe jutott, milyen jó voltál hozzám. Milyen jó volt hozzád mene­külni, amikor honvágyam volt a családom, a hazám után. Jó volt, hogy beszéltél hozzám, hogy rám mosolyogtál. Min­dig úgy éreztem, a testvérem vagy. Sokszor gondolok Rád. A növendékeimnek Kodályról és Bartókról beszéltem és ka­rácsonyra megtanítottam nekik a magyar Himnuszt. Ezt fogjuk énekelni az ünnepségen. Kö­szönetül neked.” Olvasom és kezemben re­megni kezd a levél. A messzi északról jött kis fenyőágon ott csillog egy könnycsepp és ben­ne tükröződik sok kicsi finn gyermek kipirult arca, amint éneklik: Isten, áldd meg a ma­gyart. Gyarmathy Irén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents