Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-07 / 49. szám
XXXIV. ÉVFOLYAM «.szánt 1969. december % Ara: 2,— Forint Emelt íöveí KÖSZÖNET ÉS HÁLA A világ keresztyénsége két ádvent között éL A múltban — Jézus Krisztus eljövetelében, halálában és feltámadásában — gyökerezik hite, s a jövőre irányul reménysége. E két pólus között pedig ott feszül a ma kötelessége: a szeretet. Az ádventi gyertyák sorra meggyűlő fényében ott tükröződik mind a három. Hitet táplál, reménységet, szeretetet ébreszt a mai vasárnap oltári igéjének ez a verse is: „Emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok!” (Lk 21, 28) Csüggedésünket megszünteti, ádventi bizakodásunkat megerősíti ez a jézusi mondat: „Emeljétek fel fejeteket!” Egyszer már mondott ehhez hasonlót Isten a csüggeteg Káinnak: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz..(I Móz 4, 7) Ma nem a hit diadaláról, nem is a reménység bizonyosságáról szeretnék írni, hanem arról, ami e két pólus között van. Nem a kétezer éves múltról, nem is a fürkészve várt jövőről, hanem a ma ádventjének kötelezéséről. 1. Mi a világkeresztyénség mai ádventi feladata? A szeretet diakóniájával segíteni az emberiség égető kérdéseinek megoldását. Lelki, szellemi és fizikai ínség jellemzi a 20. század társadalmát. Az egy nemzedék életében bekövetkezett két nagy világégés nem múlt el nyomtalanul. Fásultságot idézett elő az öregekben, cinizmust a fiatalokban. Felforgatta az erkölcsi normákat, gyökerében támadott meg értékrendeket, sárba taposott eszményeket, kérdésessé tett evidenciákat. A két, sőt három táborra töredezett emberiség ugyanakkor — a háború befejezése óta — olyan félelmetes energia birtokába jutott, amelynek a létezéséről sem álmodott soha. A rohamosan technizálódó és új égitesteket meghódító társadalomban szédítő fények keverednek borzalmas árnyakkal. A világon három ember közül kettőnek átlagosan csak hatvan dollár az évi keresete, a harmadikénak ezerkilencszáz... Van ország, ahol ezer főre ötszázhetven napilap jut, — és van ahol csak egy... Némelyik országban hetven év az átlagos életkor, némelyikben harminckettő... A világ orvosainak a háromnegyede az emberiség egyharmadának a szolgálatában áll... És közben egyre szaporodik az emberiség. A létminimumot alighogy elérők száma ma ötször annyi, mint Jézus korában! A szegények és gazdagok, színesek és fehérek, analfabéták és tudósok kavargó világában Isten sokévezredes fogalma is összeomlott vagy összekuszálódott. Az inkvizíciók és máglyák fojtó füstjében, az egykor tiltott könyvek index-tömegéiben mintha eltűnt volna az emberek közül. Ebben a helyzetben hangzik annak biztatása, aki páratlan emberségével egyedüli fogódzó számunkra e zűrzavarban: „Emeljétek fel fejeteket!” Ugyanannak az ádventi Űmak a bíztatása ez, aki ezt mondotta: „Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok .. 2. És mi a magyar protestantizmus mai ádventi feladata? Ugyanennek a szeretetnek a diakóniájával segíteni magyar népünk új társadalmi helyzetének megszilárdítását. Megvalljuk. hogy 25 évvel ezelőtt sokan nem hittek sem népünk, sem egyházunk boldog jövendőjében. És mégis bekövetkezett. Sok évszázados elmaradást hoztunk be néhány évtized alatt. A „bőség kosarából” ma egyformán merít minden magyar. Az egyház kezdeti ellenállás, majd bizonytalankodás után egyre szélesebb fronton sorakozik fel népünk jövőjének aktív építői között. Számolunk a szocializmus jövőjével, és a szocializmus jövője is számol velünk. Nem egymás ellen, hanem egymás mellett, sőt — Krisztustól így tanultuk! — egymásért akarunk élni. Hatalmas perspektíva ez múlt és jövő feszültségében a szeretet határtalan munkamezején! A názáreti Mester mindenki felé nyitott és segíteni kész szeretetével a világméretű diakó- niának hazai kötelesség-részét igyekszünk hűséggel teljesíteni: azt, amit napról napra ránfcbíz közelgő Urunk. Államunk pedig — ideológiai kompromisszum nélkül — elismeri, amit „jól cselekszünk”, s amiért „emelt fővel” járhatunk. A Világosság legújabb száma pl. így ír rólunk: „A magyar protestáns egyházak az ökumenikus mozgalomban és a marxisták—keresztyének közötti dialógusban igen tevékeny es pozitív szerepet töltenek be”. Igen: tevékenyen és pozitívan akarunk dolgozni az emberiség, és benne magyar hazánk boldog jövőjéért. Múlt és jövő között a szeretet hídját építjük fel annak fundamentumán, aki erre tanított minket. Aki tegnap és 1 ma és örökké ugyanaz. Aki önfeláldozó életével és halálával soha nem önmagát, hanem a másik embert tartotta szem előtt. Aki ezért magához vonzott mindeneket, amikor „felemeltetett”. Ezért tudunk a mai Ádventben jó reménységgel, „emelt fővel” menni a Felemeltetett nyomdokán: az emberiség és népünk felmelkedésének útján. dr. Fabiny Tibor E héten.,. „Kegyes színjáték''’ 1529. december 10-én nagy feltűnést keltő jelenet játszódott le a wittenbergi Elster-kapunáL Előzménye az volt, hogy az év derekán megjelent az „Exsurge Domine” kezdetű bulla, amely Luther 41 „eretnek” tételét tartalmazta, elrendelte könyveinek elégetését, és átokbullát helyezett kilátásba arra az esetre, ha hatvan napon belül vissza nem vonja tanait. Eck János a hangulat miatt csak három helyen tudta kihirdetni a bullát, és Aleander is csak néhány helyen tudta a lutheri könyveket eiégettetnL Ekkor Luther néhány profesz- szortársa és több diákja jelenlétében nyilvánosan tűzbe dobta a bullát több kánonjogi és Eck által írt munkával együtt. Az átokbulla ezután 1521 januárjában készfiit el Rómában és került a wormsi birodalmi gyűlés elé. 1792-ben kezdték építeni a Tótkomlósra betelepült szlovák telepesek a templomukat. Közel 175 éve végeztek templomépítő munkájukkal. Azóta nagyon sok esemény, nagyon sok megpróbáltatás érte a gyülekezetei és templomát egyaránt. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a két világháború között milyen nehéz szolgálat, milyen nehéz sors jutott a nemzetiségeknek. A tótkomlősi gyülekezet mindig és ma is lélekszámban igen jelentős gyülekezete egyházunknak. A gyülekezet lelkészei ma is két nyelven végzik szolgálatukat, hiszen a gyülekezet nyolcvan százalékban ma is szlovák anyanyelvű. A gyülekezet — egy.ik lelkészével együtt, akinek igen jelentős néprajzi gyűjteménye is van — ma is hűséggel őrzi nemzetiségi kultúráját, művészetét és kegyességét is. A 175 éves jubileumhoz ez idén csatlakozik még egy nagyon jelentős évforduló. 25 éve, 1944 őszén hazánkban az elsők között szabadult fel Tótkomlós a fasizmus elnyomása alól. Ez a két évforduló külön- külön is elegendő lenne a hálaadáshoz. Hiszen mind a kettő Isten gondviseléséről, szerete- téről, hűségéről tanúskodik. Ezzel a háttérrel, ilyen előzmények után érkezett november 9-én D. Káldy Zoltán, a Déli Egyházkerület püspöke M ekis Adám a Kelet-Békési Egyházmegye esperese kíséretében Tótkomlósra, hogy együtt adjanak hálát, és együtt mondják el a köszönet szavát Istennek. A presbitérium élén a gyülekezet igazgató-lelkésze, Koppány János köszöntötte a püspököt a templom bejáratánál, emlékezve arra az időre, amikor D. Káldy Zoltán, mint végzett teológus az első lelkészi szolgálatát Tótkomlóson végezte nem is könnyű időben, 1942- ben. Az istentisztelet kerete Is arról a megértésről, szeretet- ről tanúskodott, ami ma hazánkban a . nemzetiségek és magyarok között uralkodó. Az istentisztelet első részében Mekis Ádám esperes prédikált szlovák nyelven, majd D. Káldy Zoltán püspök hirdette Isten igéjét magyarul. Szeretetintézményeink A Nyíregyházi Szeretetotthon A nyíregyházi öregek otthonában 13 nőtestvérünk éL A régi és családi otthonnak terjedelmes ház szeretetotthon céljaira szerénynek bizonyult. Az egyházközség tervszerű és áldozatos munkával igyekezett esztendőről esztendőre több helyet biztosítani a bentlakóknak. Közös ebédlőhelyiség építésével, szárnyépület lakhatóvá tételével nemcsak a bentlakók részére jutott nagyobb hely, hanem két új férőhellyel is bővíthették az állagot. -Az otthont nyugdíjas lelkészházaspár vezeti és minden szükségletről és munkáról csupán egy segítő munkatárssal együtt gondoskodik. A bentlakók létszáma kevés, de a közösség szempontjából ideálisnak mondható: úgy élhetnek, mint egy család. A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG ÖNÄLLÖ NEMZETI BIZOTTSÁGA A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN A Német Demokratikus Köztársaság négy lutheránus tartományi " egyháza megalapította a Lutheránus Világ- szövetség Nemzeti Bizottságát a Német Demokratikus Köztársaságban és elnökévé D. Niklot Beste püspököt választották meg. Négy tartományi egyház lett az új önálló Nemzeti Bizottság tagjává: a Szászországi, a Türingiai, Mecklenburgi és Greifswaldi Lutheránus Tartományi Egyház. Igehirdetésében a püspök hangsúlyozta, hogy Isten azért hívta az elmúlt időkben és azért hívja ma is népét a templomba, hogy békességet adjon az embernek. A két évforduló is ezt húzza alá nagyon hangsúlyosan: Isten a béke Istene! Mindezért — nemcsak most, hanem állandóan — köszönettel és hálával tartozunk Istennek, ami csakúgy lesz teljessé, ha ez a mindennapi életünkben és szolgálatunkban nyilvánul meg. Ez a szolgálat hatotta át azt a beszámolót is, amit a püspök a közgyűlésen tartott egyházunk mai szolgálatáróL A közgyűlésen a gyülekezet köszöntötte Gregor György egyházügyi tanácsost, aki részt vett az ünnepségen és jelenlétével is aláhúzta azt a jó és gyümölcsöző kapcsolatot, ami államunk és egyházunk között fennáll. Ennek a jó kapcsolatnak egy újabb megnyilvánulása volt az a látogatás, ahol a püspök Tótkomlós tanácsának a vezetőivel találkozóig és elbeszélgettek azokról m kérdésekről, amelyek közösen érintik az egyházat és az államot. A gyülekezet lelkésze búcsúszavaiban azt mondta: „Kő« szánjuk mindazt, amit hallottunk, különösen is az eszmél- tetést, amit szolgálatunkra, nézve kaptunk.” Adja Isten, hogy a tótkom. lósi gyülekezet is, a többi evangélikus gyülekezettel együtt úgy végezze szolgálatát, hogy az állandó hálaadás és köszönet legyen Isten megtartó kegyelméért és állandó szolgálat legyen embertársainkért. ifj. Kendeh György Emberek kellenek Advent második vasárnapja egyházunkban a diakónia vasárnapja is. Gyülekezeteink figyelmét e napon intézményeinkre is fordítjuk. Szeretnék, ha évről évre jobban ismerné meg minden egyházát szerető ember intézményeinket, azokat a feladatokat, amelyeket velük és bennük adott az egyház Ura, Jézus Krisztus. Intézményeinkben ^ szeretetotthonainkban minden arra mutat, hogy teljes egészükben, életük fenntartásában rászorulnak az egyházra, a gyülekezetekre. A szeretetotthont fenntartó gyülekezetek áldozatokat vállaló közössége mellett szép kör alakult azokból a testvérekből, akik felelősséget éreznek a diakónia egésze iránt és rendszeres adományaikkal támogatják az intézmények szolgálatát. Ezen a vasárnapon egyházszerte az istentiszteletek offertóriuma annak az ötszázötven öreg testvérnek és kétszáz fogyatékos gyermeknek a javára gyűlik össze, akik tizennyolc szeretetotthonban élnek. Időzzék ez alkalommal tekintetünk kissé hosszabb ideig szeretetotthonainkon. Legújabban olyan kérdés nyomult előtérbe, amely mind ez ideig kevés nyugtalanságot okozott. Ez a munkaerő kérdése. Honnan vegyünk embereket a gondozói munkára? Egyre szaporodik a gondozásra, otthonra, szeretetre szoruló öregek és fogyatékos gyermekek száma. Növelni kellene a férőhelyek, az ágyak számát az intézményekben. Éveken át várnak a jelentkezők, míg bekerülhetnek az otthonba. Fogy, csökken azonban a gondozók száma, akik a szolgálatot vállalnák az elesett felebarát mellett. Tudjuk, hogy nem egyházi jelenség ez pusztán, nem is helyi vagy országos, hanem világ- jelenség. De annál szomorúbb a helyzet és fájdalmasabb: arra indít, hogy ne nyugodjunk, ne törődjünk bele. Most azt szeretném megmutatni, hogy miért vannak és maradnak gondozók a betegágyak mellett és szolgálnak az otthonok különböző munkahelyein. Több fiatal gondozónőnek tettem fel a kérdést: miért. Az őszinte és csak nyersen fogalmazott válaszokból egységes kép bontakozott ki, amelyet csak részleteiben adhatnak vissza a következő szavak. — Szeretek itt lenni. Gyári munkából jöttem, egészségi okokból. Üj világ tárult fel előttem az otthon falain belül. Az öreg nénik és bácsik külön világa. Először is észrevettem őket. Ne gondolja, hogy az úgynevezett életben, a nagy sürgés-forgásban sokan törődnek az öregekkel. Ha újságok nem Írnának róluk, talán észre se vennék őket ügyes-bajos dolgaikat nehézségeiket. Azt, hogy más emberek mint a fiatalok, hogy mire van szükségük. Megismertem és megszerettem őket. Azt is elmondhatom, hogy nem ideálisan szép világ ez, de nagyon szeretném, ha én is egy kicsit szebbé tehetném a munkámmal... — Fogyatékos gyermekek kö- • zött dolgozom. Több éve már. Még világosan emlékszem az első napokra. Minden idegen volt és elrettentő. Furcsa gyermekek. Torzak, nyugtalanok. Eleinte sokat sírtam, s azt hittem, egy pillanatig sem mara*' dók tovább. Miért maradtam mégis? A gyermekek szeme miatt. A legszebb gyermek sem tud úgy, olyan szépen, olyan, meghatóan kérni, mint itt az enyémek a szemükkel, a tekintetükkel. Senki, soha nem volt még olyan hálás nekem, mint ők. — Messziről jöttem ide dolgozni. Szüleimtől, testvéreimtől először voltam távol hosz- szabb időre. Mindenki ismeretien volt, s minden idegen a nagyvárosban. Mikor anyukám itt hagyott, szerettem volna mindjárt utánafutni és még a vonatot elérni, hogy hazamenjek vele. De szégyelltem volna magamat miatta s ezért maradtam. De nemcsak ez tart itt, a szeretetotthonban, hanem a többiek is, a lányok, akik velem együtt dolgoznak. Sok-sok kedvességgel vettek körül. Magyaráztak, tanítottak, segítet- tek. Ilyen jó barátnőim még nem is voltak. Nincs mindig csend és béke közöttünk, de az itt a nagyszerű, hogy mindig kibékülünk... ... és aztán az is nagyon jó, hogy tanulhatok tovább. Még egy évig kell a gondozónőképzőbe járnom és oklevelet kapok. — Mit tennék azért, hogy mások is jöjjenek ide? Szeretném kézenfogni azt, aki jönni akar és végigvezetni az otthonon, hogy lássa és érezze, mennyire szükség van rá. Emberek kellenek szeretet- intézményeinkbe. Ilyen emberek. Honnan jöhetnének, ha nem az egyházból? Honnan várhatnék őket, ha nem a gyülekezetekből? Ugye ezt sem reménytelenül várhatják gondozottak és munkatársak a szeretetotthonokban ? Muncz Frigye«
