Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-12-07 / 49. szám
Meggyógyult kapcsolatok Mi emberek, mint a test sejtjei, egymásra utalva élünk. Egyetlen sejt sem életképes a másik nélkül. A teremtéstörténet tanúsága szerint maga Isten ajándékozta meg az embert a sokoldalú kapcsolatok életet és feladatot adó ajándékával, összetartozásunk mindaddig áldás, amíg ezek a kapcsolatok egészségesek, amíg a sejtek között normális a vérkeringés, de teherré válik, ha kapcsolataink „trombózist” kapnak, és megszakadnak az egymás ellen elkövetett bűneink miatt. Nir.cs olyan elemi csapás, amely annyi kárt okozna az emberiségnek, mint a közösséget és ezzel az életet is megrontó elintézetlen ügyeink. Kapcsolatainlcat a legkönnyebb elrontani, nehezebb megőrizni, de a legnehezebb meggyógyítani. Isten azért adta törvényét közénk, azért akarja, hogy úgy szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat, hogy egyáltalán ne kerüljön sor kapcsolataink megromlására. De mit tegyünk, ha már nem lehet meg nem történtté tenni, amit egymás ellen vétettünk? A legtermészetesebbnek látszik ilyen esetben kideríteni, hogy tnnek van igaza, ki az, aki méltánytalanságot szenvedett, s ki az, aki okozta. Valóban, az igazságnak érvényesülnie kell. A seb nem gyógyul meg azzal, hogy eltakarjuk. De mindennapos tapasztalatunk, hogy igen nehéz igazságot tenni, mert általában mindig „a másik kezdi”. Vitás esetekben még a leg- tárgyilagosabb igazság is csupán megállapítja a vétket, de nem tudja meggyógyítani a megromlott kapcsolatokat. Pedig a cél csak az lehet, hogy a normális vérkeringés újra meginduljon emberi együttélésünkben. Gyógyulás csak akkor következhet be, ha megbocsátunk egymásnak, ha végérvényesen kitöröljük emlékezetünkből mindazt, ami a múltban szembeállított bennünket egymással. Nagyon nehéz utat kell végigjárnunk addig, amíg újra kezet tudunk fogni egymással, újrakezdődhet a párbeszéd, amíg újra mindent meg tudunk tenni egymásért. Nehcz kimondani a bocsánatkérö szót. József testvérei évekig halogatták, míg a félelem rá nem kényszerítette őket erre a nehéz lépésre. Körömszakqdtáig védjük a magunk igazát, vádoljuk a másikat, mert megalázó a bűnt magunkra vállalni, és ezt a sértett előtt is beismerni. De ezt a lépést meg kell tennünk, hogy elrontott kapcsolatok újra egészségesekké válhassanak. Az nem elég, ha a másik fél részéről kész a bocsánat, a híd másik felének is ki kell épülnie, hogy a kapcsolat ismét a régi lehessen. Ne feledjük el, hogy mi nemcsak a József helyzetében lehetünk. Sokkal gyakrabban vagyunk a testvérek helyzetében, akiknek el kell indulniuk a bocsánatkérés nehéz útján. Még akkor is, ha magunkat érezzük a szenvedő félnek, mindig van miért bocsánatot kérnünk, mert a kapcsolatok megromlásában majdnem mindig „kettőn áll a vásár”. Gyógyulás csak akkor lehetséges, ha a másikra nem várva a magunk részéért vállaljuk a bocsánatkérés „canossa- járását”. Nem könnyű megbocsátani sem. Igen gyakran jóvátehetetlen károk, sokszor pótolhatatlan emberi életek húzódnak meg a kapcsolatok megromlása mögött. Mégis lehetséges, ha eljutunk arra a belátásra, amelyre József is eljutott. „Nem vagyok Isten!” — mondja József, s ezzel Isten kezébe teszi le az igazságszolgáltatást. Az, aki az Isten bírói széke előtt tudja magát, bizonyára a maga vétkét is felismeri a történtekben. Mindjárt könnyebb kimondani a megbocsátó szót, ha magunkat sem tekinthetjük ártatlannak. József sírva fakad, amikor megalázott testvéreit látja. Akiben csak egy kis szeretet van, nem tudja elnézni, hogy valaki reménytelenül őrlődjék a vád súlya alatt. De a legdöntőbb József számára az volt, hogy Isten a testvérei bűneit, de az ő bűnét is kegyelmesen jóra fordította. Ha pedig az Isten kegyelme nagyobb a bűnnél, hogyan tarthatná ö a haragot tovább? Ha nehéz kimondanunk a megbocsátás szavát, arra kell gondolnunk, hogy Isten jóra fordította népének Jézus ellen elkövetett bűnét is. Bocsánatának kiapadhatatlan forrása nyílt meg a számunkra a kereszten. Mert Isten nem a rajta esett sérelmekre gondol, hanem hogy „sok nép életét megtartsa”. Sokat vétünk egymás ellen, de nem hagyhatjuk gyó- gyítatlanul a megszakadt kapcsolatokat, mert minden sérelemnél fontosabb az emberi élet, amely nyomorúságossá válik a gyűlölködés füzében. Akinek pedig Isten bocsánatával rendeződött élete, nem lehet kilátástalanul nehéz rendeznie kapcsolatait embertársaival. Cserháti Sándor Magyar részvétel az Európai Egyházak „Európa-Konzultációj án” ÄZ Európai Egyházak Konferenciája — Európa 93 egyházának ökumenikus szervezete — november 25—29 között nemzetközi tanácskozást rendezett nagyszámú európai ország egyházi kiküldötteinek részvételével erről a kérdésről: „Az egyházak szolgálata Európában a békéért és a nemzetközi kiengesztelődé- sért”. A konferencia helye a svájci Gwatt üdülőhely, a Thunl-tó partján volt. A bevezető előadás a „béke” értelmével foglalkozott a mai keresztyén gondolkodásban. Ezután egy-egy kelet-európai, nyugat-európai és északi semleges országbeli politikai szakértő tartott előadást Európa békéje és biztonsága mai fő kérdéseiről. Majd a konferencia három munkacsoportra oszlott, hogy ezek javaslatot dolgozzanak ki az egyázak társadalmi és nemzetközi szolgálatáról a békéért, és az összeurópai konferenciára vonatkozó egyházi állásfoglalásról. A nagy érdeklődéssel várt konferencia az európai egyházak szervezete szociáletikai munkabizottságának kibővített ülése volt Azon egyházunkat és a magyar ökumenikus tagegyházakat dr. Nagy Gyula professzor képviselte, aki a munkabizottság elnökeként nyitotta meg és vezette a konferencia tanácskozásait. A magyar delegációban rajta kívül részt vett még dr. Kocsis Elemér debreceni református professzor és Kovách Attila, a Református Zsinati Iroda külügyi osztályvezetője. PORTO ALLEGRE ELŐTT Mivel újra meg újra hangsának el hangok az ellen, hogy a Lutheránus Világszövetség a brazíliai Porto Allegreben tartja ötödik nagygyűlését, dr. A. Appel főtitkár levelet intézett a Világszövetség tagegyházaihoz. Hangsúlyozza levelében, hogy a nagygyűlést minden tényleges nehézség ellenére Porto Allegreben tartják és tájékoztatta a tagegyházakat az eddigi előkészületekről. A nagygyűlést megelőzően egyébként több ún. előkészítő konferenciát is tartanak, így többek között december első hetében Dániában a lutheránus egységről, 1970 júliusában Buenos Airesben a teológiai professzorok részére. A mi öreg Simeonunk idestova hatvan éve prédikál. Készíti az Úrnak útját és minden gyermekre, akit keresztelni hoznak, Simeon örömével adja az áldást. Az újszülöttek mögött nemegyszer ott áll a kismama, nagymama, dédmama, eskette és keresztelte őket, ismeri életüket mint a tenyerét. Arcán felragyog ilyenkor a jeruzsálemi agg Simeon boldogsága, akinek megadatott az a tisztesség, hogy láthatta és szolgálhatta az Üdvözítőt. Büki Jenő, az Úrnak meké- nyesi pásztora 80 éves. Minden vasárnap prédikál, szórványa is van Bibliaóráit el nem hagyná a világért sem. A Lelkészi Munkaközösségben Eredetileg a cím „RONTÓ- PAL1KÁK” lett volna, de a kéziratpapíromból kitépték a T betűt, mint a telefonkönyvből azt az oldalt, melyet éppen keresek, s az I betűmet összetaposták, mint a frissen ültetett virágot a parkban. KIK? — A Rontópalikák! Ugyanis „rontóPÁLnak” nevezik azokat a huligánkorból már kinőtt felnőtteket, akik a társadalmi tulajdont hanyagsággal kezelik, vagy nagyméretű sikkasztással- megvesztegethetőséggel, jogtalan előny szerzésével, lopással károsítják a köztulajdont. Ezek gyermekei (akár biológiailag, akár „csak” gondolkodásmód szerint) a rontópalikák, akiket — tekintettel fia- talkorúságukra — nevezzünk csak R. PALIKÁK-nak. Szóval ők voltak a tettesek! De mit is tesznek? MIT? ... Csörömp ... (Ez vagy ablaküveg volt, vagy — ha sötét lett — lámpa. Utána egy kis kavics koppanása, talán üszögé?) __Reccs ... (E z lehetett ostorrá vagy sétabottá átalakított facsemete, esetleg egy pihenést szolgáló pad támlájának roncsa.) ... Zzzutty-zzutty... (Ez pedig valamilyen jármű bőrülésének hasadása. Ilyen skalpot lényegesen egyszerűbb szerezni, mint az indiánkorban lehetett egy késsel.) Utazom a buszon s nem tudom jegyemet kezelni, mert a kis automata nyelve görbére hajlított. Hirtelen fékezésnél veszem észre, hogy az alumínium fogantyú úgy lóg, mint az aszalt alma, mert valamelyik R. Palika erejét próbálgatta rajta. Be akarom dobni a cigarettavéget a szemetesláda elején lévő rekeszbe, de letört (nem magától!) s maga a láda is úgy látszik himlős, legalábbis olyan hólyagos rajta a harmadfokú égési sebeket szenvedett zöld lesték. Körűtartalmas előadásokat tart, levéltárakban kutat, írógépjén nap mint nap szorgalmasan kopog, gyöngybetűs jegyzetei szekrényt töltenek meg. A parókia ajtaja nyitva a tanácskérők, vigaszt keresők előtt, Isten békéjének jó illata árad ki onnan a falura. Ne higgye senki sem, hogy Jenő bácsi reszketős aggastyán, aki csak imbolyog és érzeleg a nyolcvanadik iksz glóriája alatt! Nem egy hatvanas megirigyelhetné, olyan jól tartja magát. Arca az ősz haj lőtte több almacsutka: erre járt R. Pali. El akarom olvasni a plakátot, de a legérdekesebb rész le van szakítva; telefonálni szeretnék, de bedobált drótok potyognak ki a hiába elnyelt tantuszom helyett; keresem az étteremben a sótartót, de nyilvánvalóan valamelyik R. Palika gyűjti. Másoknak meg táblák és feliratok hazaszállítása jelenti a hobbyt s a falat „Kihajolni veszélyes”, „Dohányozni tilos” stb. lopott táblák zománcozott sokasága borítja. MIÉRT? R. Palikák unatkoznak szegények, s amit a tanács és a község felépít, azt lerombolják. Amit helyreállít, szétszedik; amit kicserél, elcsúfítják. Pedig mi építettük közösen, így közös egészségünk közös kényelmünk, közös hétköznapjaink szépségét rombolják. R. Palikák talán vagánykodnak ezen „ártatlan” szórakozás közben? Van jobb, igazibb szórakozás is. Vagy csak gyűj- tőszenvedély? Elég káros szenvedély, mely oly sok ember bosszúságára történik, mint ezek! Nem tudok jézusi idézetet mondani, mely a villanykörték védelmére, telefonfülkék óvására vagy a műanyag borítású ülések vigyázására buzdítana közvetlenül. De az evangélium egész légköre a másik ember és saját közösségünk tulajdonának védelmét, egymás építését és nem rombolását árasztja (1 Thessz. levél 5, 11), közös fáradozásunk eredményeinek hűséges sáfárként való kezelését. És még az is megtörténhet, ami egy régen élt RONTÖ Pállal, aki sokáig csak rontani, rombolni, kárt okozni tudott, mások fáradtsága árán épült meggyőződéseket széttaposni, mígnem egyszer szemben találta magát azzal, aki a mások javát szolgáló építésnek volt csodálatos hírnöke... ...Így lett RONTÓ Pálból PÁL. Az apostol. (Elolvasható az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 8—9. fejezete.) Bmk László alait is pirospozsgás és a lábai olyan fürgék, hogy némelykor utolérni is nehéz. Papíron régóta nyugdíjas már, gyülekezete valójában ma íilianaK számít a tolnabaranyai halmok között. Mégsem vonja kétségbe senki, hogy Mekényesen ő a gazda, harminc családnak lelki édesatyja. Lehetnének-e jobb kezekben? Hiszen harmad-ne- gyedíziglen ismeri sorsukat, örömüket. Fiai, lányai, unokái néha aggódva figyelik, ha meglátogatják. Ugyancsak lapul ám a jó öreg ilyenkor. Ha véletlenül bekötött torokkal, tea és kalmopirin mellett találják, akkor a szeretet kétségbeesett szemrehányásai zúdulnak a nagypapára. — Papa, ezt nem csinálhatja tovább! Megfázik a hideg templomban, bereked a prédikációk alatt. Jövő héten összepakoljuk és jön hozzánk a városba! Hiszen tudja édesapa, hogy készen várja nálunk a szobája, az unokák! Megszeppenve rájuk hagyja a tervet, aztán a legközelebbi hétfőn meglátogatja őket. De szombaton már kötéllel sem lehet visszatartani. — Holnap vasárnap, várnak a hívek odahaza. Javíthatatlan nyakas öreg. Boldogan lépi át a templom küszöbét és hirdeti Isten kegyelmének jó hírét a hű gyülekezetnek. A gyűlésen hálásan szorítja meg a kezem, amikor szívből kívánom: Isten éltesse! Zavarba jön az interjú hallatára. — Nincs sok érdekes ám az én életemben. Kissomlyón születtem. Beteges, gyenge gyermek voltam, féltő gonddal neveltek jó szüleim. Majd a soproni líceum, teológia... legyen áldott a jó Bancső és Próhle professzoraim emléke! Aztán Erlangen, Lipcse tanulmányéve. Káplánkodtam Gyu- rátz püspök mellett Pápán, azután Felsőlövőn, Somogydö- röcskén. — Tolna-Baranyába mikor jöttél Jenő bácsi? — ötvenhárom éve kerültem Mekényesre. Itt találtam rá hűséges páromra, jó segítőtársamra, 42 évig éltünk együtt boldogan. A zsebkendőjét keresi. Hallgatunk. Néhány éve ment előre a kedves Böke néni, elárvult a parókia. A családdal együtt az egész falu siratta a mindig aktív papné-édesa- nyát. Köztudomású egyházunknak az a rendje, hogy a Teológiai Akadémián tanulmányukat elvégző és szigorlati bizonyítványt nyert fiatal lelkészeknek néhány éves gyakorlati munka után vizsgát kell tenniük a Lelkészképesítő Bizottság előtt. Ennek a bizottságnak elnöke mindkét egyház- kerületben az illetékes püspök, tagjai pedig az egyházkerületi közgyűlés által választott gyülekezeti lelkészek. A vizsga sikeres megállása után a lelkészjelöltek lelkészi oklevelet nyernek, melynek birtokában parókus lelkészi szolgálatot vállalhatnak. A vizsga két részből áll: írásbeli tételek kidolgozásából és szóbeli vizsgából. A Déli Egyházkerület Lelkészképesítő Bizottsága november 19-én ülésezett D. Káldy Zoltán püspök elnöklete alatt. A vizsgára a következő segédlelkészek jelentkeztek: Aradi András, Bandi Sándor, Bízik László, Blat- niczky János, Francisci Guidó, ifj. Kendeh György, Kertész Géza, Megyaszai László. A segédlelkészeknek öt-öt dolgozatot kellett elkészíteniük. 1. Tudományos dolgozat. Négy téma közül választhattak. A témák a következők voltak: 1. A megtérés az ŰjA Brazíliai Evangélikus Egyház elnöke, D. Ernesto Schlíe- per, hosszú szenvedés után 1969. október 3í-én Porto Allegreben elhunyt Schlieper elnököt nemcsak saját egyháza gyászolja, hanem a Luthe— Neveddel gyakran taM= kozunk régebbi folyóiratainkban. — Szívesen írtam a Bel« missziói Munkaprogramokba, egyházi újságjainkba. Fordítottam, részt vettem a korábbi biblia-revízió munkájában., Mindig érdekelt a korszerű igehirdetés, történelem. Felkutattam a község múltját, megyénk több neves lelkészének megírtam az életrajzát. Emellett számvevő, egyházmegyei főjegyző is voltam, szívesen dolgoztam a közösségben. — És a gyülekezet? — A gyülekezet, kedves fiam, a gyülekezet az első. Mindenkié akartam lenni Megtanultam a kedvükért jól németül és nagyon készültem az igehirdetésekre. Nem hagytam ki a pásztorolásból senkit sem, Ezenfelül az egész falun emelni akartam. Olvasókört szerveztem, kultúrestjeink híresek voltak a megyében. Dalárdánk első díjat hozott haza a megyéből, fővárosból. Boldogan őrzöm az aranyérmet az országos Faluszövetségtől, az ezüstérmeket az Országos Test- nevelési Tanácstól, és a Népművelési Tanács elismerő okiratát. Pezsgett az élet a ml falunkban, egyszerre néztem mindig a falut és a gyülekezetét. így van. Neve ma is fog»í lom a községben, pedig annak nagyon megváltozott az arca, 170 híve él ma a hajdani 1200- ból, de a megbecsülés nem változott. A gyülekezet meleg; összetartó közösség, a félszázados jó igehirdetés emelte a gyülekezetei az egyházmegy« legmegbecsültebbjei közé. — Miért maradtál Jenő bácsi Itt Mekényesen? — Mert amíg Isten az erőt s egészséget megadja, nekem öröm a szolgálat. Nemegyszer lehettem már nemcsak vető, hanem arató is. Hányszor fel tud még engem is használni az Ür és megadja a jó alkalmakat is hozzá. Hadd kapjanak minden vasárnap igét, hadd legyek pásztoruk hétköznapjaikban is. Jó ez a nép, számtalan tanújelét adja, hogy érték neki a rendszeresen hirdetett ige és kell a szeretet ereje a mindennapok munkájához! Az élet gyorsan fogy az öregség lejtőjén, hálátlanul elfelejtődnek régi érdemek és tettek. Ne fogadkozzunk, hogy örökre megőrizzük az öreg Simeon munkás, szürke életének minden értékes emlékét. De áldjuk Istent a nyolcvanéves Büki Jenő hű igeszolgálatáért, szeretetmun- kájáért. Lélekben pedig mindnyájan szorítsunk kezet Krisztus öreg szolgájával, akin keresztül továbbment Isten országa. H. Németh István Lelkészképesítő vizsga a Déli Egyházkerületben SCHLIEPER EGYHÁZI ELNÖK HALALA szövetségben, hitvallásainkban és az egyház mai életé- ben. 2. A „communió” bibliai alapjai, szerepe a hitvallásainkban és az egyház mai életében. 3. „Az egyház küldetése’* a két világháború közötti és a második világháború utáni igehirdetések tükrében. 4. Az egyház küldetése szocialista társadalmunkban, tekintettel a Lutheránus Világszövetség Nagygyűlésének főtémájára; „Küldve a világba”. II. Pünkösdi igehirdetés. Teljesen kidolgozott igehirdetést kellett elkészíteni János 4, 5—14 alapján. 111. Előadás a gyülekezetnek: „Hogyan jöttek létre az evangéliumok?” IV. Tanítás a gyermekeknek. A vizsgázók szabadon választhattak az alábbi három témából: 1. A Konfirmációi Káté első óraegységének feldolgozása (konfirmációra készülök) 2. Dávid és Absalon története, 3. A „két fiú-”ról szóló példázat feldolgozása. V. Temetési beszéd egy hűséges presbiter koporsója mellett. Mind a nyolc vizsgázó valamennyi dolgozatát elfogadta a Lelkészképesítő Bizottság. Ezt követően hat tantárgyból kellett szóbeli vizsgát tenniük a segédlelkészeknek. A szóbeli vizsgát is valamennyien megállották. ránus Világszövetség és annak tagegyházai is. Schlieper tagja volt a Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának és Latin-Amerika Bizottságának 3& SZÓRYÁNYTEMETŐ Kopár, üres... mint késő őszutóján amott a szemben kéklő dombtető. Virágtalan. Nem jár feléje senk:' Igazi árva szórványtemető. Egyetlen dísze, hogyha alkonyatkor bíborfényében füröszti a Nap. Ó, életükben gondozatlan lelkek most gondozatlan földben nyugszanak! Pompázó, ékes temetőket láttam, emlékeimből jönnek mind elő, de nékem mindegyiknél kedvesebb lett ez a kis árva szórványtemető. Itt porlanak... Ó, hány lélek veszett el, s hány léphetett át a szoros kapun? Hányhoz jutott, és hányhoz nem jutott el a szabadító Evangélium? ö, hány ment kínra, örök kárhozatra, s kit vitt az égbe angyali követ? Vajon mindnyájan békében nyugosznak? Oly sokszor hazudnak a sírkövek! Eljő a nap, midőn e kínzó kérdés titkok ködéből fényre lép elő. Vajon milyen lesz a feltámadásod, te néma, árva szórvány temető? Tordáné Halúszka Rózsa Mini-témák „Nézd az élet apró rebbenéselt” — Irta egykor Radnóti Miklós. Mini-témáinkban azokhoz szólunk, akiknek életét átfogó nagy tanítások és meghatározó tanulságok közben az élet apró rebbenései is nyomothagyón formálják. BON ÓPAL RÁK
