Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-30 / 48. szám
Missouri lutheránusok között Mélyen alattunk szürkés- zölden csillogó óriás folyam kígyózik, és a látóhatár mögé, a végtelenbe bukik. A Mississippi, az Egyesült Államok legnagyobb folyóvize. Itt ömlik bele kisebb párja, a Missouri. A kettő szögletében egy milliós város, St. Louis sakktábla térképe nyílik ki előttünk. Közepén a lenyugvó nap fényében aranyosan ragyog fel egy fantasztikus méretű, boltozatos acélív, mellette a felhőkarcolók gyufaskatulyának látszanak. Ez az óriás kapu a város jelképe. A finn származású E. Saarinen építőművész alkotása, Amerika legújabb és legnagyobb emlékműve, szélessége — magassága 220 méter. Azt a tényt örökíti meg, hogy a 18. században francia telepesek a város alapításával a két nagy folyó hatalmas vízrendszerén keresztül kaput nyitottak az amerikai nyugat felé. A város a bevándorlók és tovább vándorlók átkelőhelyévé lett, és ma is jelentős forgalmi, kereskedelmi és ipari csomópont. St Louis evangélikus szempontból is jelentős hely. A Lutheran Church — Missouri Synod, a missouri lutheránus egyház Rómája. A missouri szinódus ama kevés egyházak közé tartozik, amelyeknek lé- lekszáma az utóbbi években is a természetes szaporodási arányon messze túlmenően növekedett. Kb. 3 millió gyülekezeti tagja és 6 ezér lelkésze van itthon, 180 ezer Valóban gyakorlatiéin A Gyakorlati Teológiai Szakcsoport munkaülést tartott dr. Groó Gyula profesz- szor vezetésével. A Podma- niczky-könyvtár ódon hátterével egészséges ellentétben álltak a nagyon is mai problémafelvetések, beszámolók, eszmecserék. Elsősorban a Gyermekek könyve című, készülő kiadványt beszéltük meg, noha ezzel külön bizottság foglalkozik. Egyöntetű nézetünk, hogy friss, újszerű megfogalmazású könyvre van szükség, mely ma használható segítséget nyújt a keresztyén hitben és szolgálatban. Hogyan hirdessük érdekesen az Igét — ezt fejtegette Simonfay Ferenc. Ha leásunk a textus mélyére, hogy megtaláljuk az alap-mondanivalót és nyitott szemmel s lélekkel vagyunk benne a mában, akkor alkalmazhatjuk elevenen és segítőén (vagyis érdekesen) az Igét jelen körülményeinkre. Nem hittételek idézgetése teszi a jó prédikációt, hanem az isteni mondanivaló hiteles megszólaltatása, mely érzékelteti a szeretetet, amit Urunktól kapunk, dd azt is, amellyel embertársainknak tartozunk — s mindebből az igehirdető személyes „hozzáállása” sem hagyható ki. Igehirdetésünk egyes problémáiról szólt Bodrog Miklós. A mai gyülekezetben egyre szélesebb skálát képviselnek a különböző igények és ízlések, nemcsak kortól, hanem inkább egyéni helyzettől és gondolkozástól függően. Sokak számára néha inkább bunker, vagy gyógyhely a templom, s kevésbé látják az istentiszteletben a szolgálatra való fel- töltődés lehetőségét. — A lelkész legyen „szakember és még valami”, vagyis a teológián, sőt egy teológiai szakon kívül meglehetősen értsen még egy nemteológiai tárgykörhöz is, mert ez sokat eleveníthet prédikálásán s egész munkáján. Ezt a „plusz még valamit” a szociológiában látta meg Dorn Vilmos a maga számára. Mind erősebben érzi, hogy az igehirdetés, ha van benne erő, frissítő tényező lehet a társadalomban is. Azt szándékozik nagyon alaposan kikutatni: hogyan válhat a prédikáció ilyen fölemelő szociológiai hatás-hullámmá — amit különben a Biblia általánosságban jó gyümölcsnek nevez. Groó Gyula professzor többek között a nemrégiben lezajlott rostocki konferenciával foglalkozott, melynek témáját az istentisztelet problémái képezték. A további munka feladatain megosztoztak a csoporttagok: aligha fognak unatkozni a legközelebbi munkaülésig. Témáinkat a következő címben foglaltuk össze: A gyülekezet felkészítése az egyház mai útjának járására. Ehhez adjon nekünk Urunk bölcsességet és erőt: tényleg gyakorlatian követni őt korunk szolgálati lehetőségei közt. B. M. körében, előadás és megbeszélés egyházunk életéről a fakultás esti összejövetelén, megbeszélés a keresztyén humanizmus mai kérdéseiről egy zártkörű ökumenikus társaságban, látogatás és interjú az egyházi központban és kiadóvállalatnál, megbeszélés a hívők és nem hivők közös feladatairól a felnőttek vasárnapi bibliakörében, részvétel a körzeti lelkészi értekezleten, amelyen J. A. O. Preuss új elnök adott tájékoztatót a missouri szinódus belső helyzetéről. A missouriak testvéri szeretettel vettek körül, ajtót nyitottak és szívüket tárták ki előttem. így lassan kezdtem érteni az egyház belső helyzetét. A múlt század elején, 1839-ben szász lutheránus bevándorlók alapították a Missouri Szinódust azzal a reménységgel, hogy az evangélikus hitvallásokhoz ragaszkodva építik fel egyházukat. A kezdeti viták után egyre élesebben fogalmazták meg hivatalos tanításukat, és elhatárolták magukat a többi evangélikusoktól. Lutheri ortodoxia, pietizmus és fundamentalizmus lett jellemző vonásuk. Ma is érvényes szabályzatuk szerint a Szentírás tévedhetetlen. Ezt a lelkészi értekezleten egyik lelkész a szokásos értelmezés szerint a történeti, földrajzi és egyéb adatokra is kiterjesztette, s támadta azokat, akik szerint a Szentírás „csak” a Krisztusról szóló evangéliumával mértéke hitünknek. Sok lelkész és különösen teológiai tanárok azonban látják az egyház mai feladatait, az új elnök is arra szólította fel a lelkészeket, hogy vegyenek részt a helyi szociális akciókban. Az volt az érzésem, hogy itt segítségükre lehetne a mi tapasztalatunk, amely szerint hitvallásaink helyes értelmezés szerint szabaddá tesznek minket a közéleti felelősség- és feladat- vállalásra. Arra kellett gondolnom, hogy az egyház Isten vándorló népe. A missouriak csapata azonban nagyon széthúzódott, s az élenjárók már- már elszakadnak a visszama- radottákkal. Megértem őket, hogy amikor „concordia”, egyetértés a jelszavuk, ezt meg is akarják őrizni. Mégis reméljük, • hogy nem áll meg az egész csapat, hanem tovább halad előre, hogy megtalálja kapcsolatát a többi evangélikusok nagy családjával és a súlyos feladatok előtt álló emberi társadalommal. Dr. Prőhle Károly és Távol-Keleten. St. Louis- ban van a legnagyobb evangélikus kiadóvállalat, a Concordia Publishing House, amely több mint 700 munkást foglalkoztat, és ontja a teológiai és vallásos irodalmat és az egyházi lapokat. Itt van a legnagyobb amerikai evangélikus lelkészképző intézet, a Concordia Theological Seminary, 700 hallgatóval, 50 tanárral és erdőnyi parkba telepített angol-gót stílusú robusztus kőépületeivel. Közepén a vaskos Luther-torony, és kissé távolabb a cingár adótorony, a missouri egyház saját adóállomása, amelynek programját állítólag 20 millió ember hallgatja rendszeresen. Ez a két torony jelképesen mutatja a missouriak belső feszültségét. Világi aktivitásuk mellett híresek konzervativizmusukról. Eddig a többi amerikai evangélikus egyházzal sem vállalták az igehirdetői és úrvacsorái közösséget, s az utóbbi hónapok egyik legnagyobb szenzációja, hogy az Amerikai Lutheránus Egyházzal (Fr. Schiotz elnökkel) végre testvéri egyezségre jutottak. Viszont ezt sem fogadták egyhangú örömmel. Sőt, ugyanazon a denveri zsinaton ismét elhalasztották a belépést a Lutheránus Világ- szövetségbe, mert azt nem tartják elég lutheránusnak. Miután sokat hallottunk róluk, és többekkel meg is ismerkedtem, szerettem volna közelebbről is látni egyházukat. Ezért örömmel fogadtam meghívásukat. Aktivitásukhoz illő sűrű négynapos programmal fogadott W. Wegner teol. dékán: előadás és megbeszélés a Világszövetségről és teológiai munkájáról a tanárok R. Graves: Jézus király MADARFESZEK Anna-Maija Ralttila után finnből Itt a november és a tél. Nem nyárba, télbe nézek. De az Atya tenyerén még vár a kis madárfészek. Meleget, biztonságot ad, szárnya a vándormadarat ha nem bírja s zuhanna... ha utat elföd éj, homály... Csak az első hó hulldogál, s kegyelem, kegyelem-manna... Ford. Túrni erei Erzsébet Az tanulja meg mindenféle előítélet és rosszindulat nélkül jól forgatni ezt a közel 600 oldalas könyvet, aki messzemenően figyelembe veszi és értékeli a szerzőnek az utószóban megfogalmazott szándékát és sajátos teológiai látásmódját. „Könyvemből ki fog derülni — írja a szerző — hogy tisztelem Jézust, mert nem ismert megalkuvást, ál- hatatosabb és hűségesebb volt Istenéhez, mint amennyire azt 'a legtöbb keresztyén elismeri-” A „Jézus király” történeti regény, s ez a műfaji keret sajnálatosképpen megnehezíti, sőt sokszor lehetetleníti is annak meghatározását, hogy művében tulajdonképpen mi a tudományos alap és mi a költői, fantasztikus adalék. A szerzőnek a történeti és teológiai kutatásai közben kialakult egy, az ortodox katolikus felfogástól merőben eltérő elmélete Jézus születéséről és életéről, de ahelyett, hogy ezeket a meglátásait összefoglalóan leszűkítette volna egy tudományos szakdolgozat igényességére, rendkívüli fantáziával színezte ki legalapvetőbb ismereteit és feltételezéseit. Ezáltal — jóindulatú szándéka ellenére is — csak méginkább bonyolította és elködösítette a Jézus körüli vitákat. Nagy alapossággal mutatja be Jézus korát, ugyanakkor Jézus életének részlet- kérdéseit az általunk ismert és hitelesnek vallott evangéliumi tudósításokon túlmenve, azokkal mintegy vitatkozva nagyon önkényesen és túl eredetien kezeli. A „Jézus király” nálunk 1947-ben jelent meg először, s akkor a kiadó a következő gondolattal bocsátotta útjára: „Nem szabad úgy olvasni, mint a katolikus hittel és tannal való szembeszállást. Hiszen a katolikus hit és tanrendszer logikailag megtámad- hatatlan...” Erre az érvelésre csak azt mondhatjuk: Régi idők! Annál is inkább, mert a mostani kiadással kapcsolatosan már egészen más hangot ütött meg a katolikus kritika. (Üj Ember 1969. jún. 6.) Mi nem tartjuk logikailag megtámadhatatlannak a katolikus hit- és tanrendszert, következésképpen nem is üdvözöljük kitörő örömmel Robert Graves könyvét, de nem is bosszankodunk. Graves egyéni Jézus-értelmezését, Jézusról mondott szavait olvasgatva hirtelen felidéződik bennünk Jézus Krisztusnak a tanítványaihoz intézett sürgető és szívbéli választ váró kérdése: „És ti kinek mondotok engem?” Győr Sándor Az egyházi esztendő egyik utolsó vasárnapján kettős ünnepet ült a helyben alig 170 lelket számláló, de nagy szór- ványterülebet gondozó kis gyülekezet: hálaadó istentiszteleten emlékezett meg nemesen egyszerű templomának felszentelése 30. évfordulójáról, majd díszközgyűlésen köszöntötte 10 esztendeje körében szolgáló lelkészé t. Hárman álltak ezen a napon az .ünnepi oltár előtt. Mar- csek János ny. lelkész, aki gondozója volt az egykori fiókegyháznak és sokat fáradozott azért, hogy önerejükből saját hajlékot emelhessenek a put- nokiak. Pásztor Pál esperes, aki első parókus lelkésze volt Putnoknak, s Völgyes Pál, aki majdnem pontosan 10 éve szolgál példás hűséggel egyházunknak ezen a jelentős őriier lyén. Szolgálatuk részben visz- szatekintés volt azokra az időkre, amikor a gyülekezeti élet külső kereteit biztosították, emlékezés azokra a hívekre és gyülekezeti munkásokra, akik már elhunytak, részben pedig hálaadás azért, hogy gyakorolhatták a kevesen való hűséget. Két gyülekezet kapcsolódott egybe a kis putnoki templomban. Részt kértek az evangélikusok öröméből a reformátusok is. Lelkészük, Molnár Miklós elmondta, hogy testvért, munkatársat és barátot köszönt a 10 éves jubileumát megért evangélikus lelkészben. Üjabban nincs segédlelkószük, de lelkésztársa mindig szívesen helyettesíti őt Az ünnepi közgyűlésen az esperes úgy jellemezte a putnoki lelkészt, minit az egyházmegye egyik legszerényebb lelkészét, készséges és mindig megbízható munkatársát Köszöntést mondott még Vida Frigyes felügyelő és Venczel Ernő ózdi felügyelő. Végül meleg hangon szóltak a körükben élő id. Zsóri András kőművesről, a templom építőjéről, s áldást kívántak további életére. Huszonöt éve történt II. Nyílt antifasiszta fellépésre nem lehetett számítani egyiui- zunkban, de mégis voltak, akik legalább kérdésessé tették annak az útnak a helyességét, amire az országot akkori vezetői vitték. Abban az időben, amikor a fasiszta sajtó minden eszközzel támadta a Szovjetuniót, s a legkülönbözőbb rágalmakat költötte róla, megjelent az Evangélikus Életben a yorki érsek moszkvai látogatásáról írt cikk, amely beszámolt arról, hogy 1943. szeptember 19-én nagy egyházi ünnepségek voltak Moszkvában. A yorki érsek és a moszkvai metropolita találkozása alkalmából tartott ünnepi istentisztelet megragadó éneke, gyertyás és zászlós felvonulása, a hívek áhítata megragadó hatást gyakoroltak a résztvevőkre. (Evangélikus Élet, 1943. 39. sz. 3.) Hasonlóan megdőltek a fasiszta sajtónak azok az állításai, amelyek az orosz papság államellenes magatartásáról írtak, amikor egy másik cikkből az derül ki, hogy a „65 éves Sergius, Soborno falu papja, aki két évig harcolt faluja népével, mint partizán, Brjanszk és Orel visszafoglalása után, 26 hónapi partizánkodás után elhagyhatta mocsaras rejtekhelyét s jelentkezhetett társaival együtt a Vörös Hadsereg vezetőinél”. (Evangélikus Elet, 1944. 4. sz. 3.) A propaganda már régen eltemette az orosz keresztyénsé- get, most pedig arról írt az Evangélikus Elet, hogy Sergius, moszkvai vc.triarka egy év előtt könyvet írt az orosz egyházi helyzetről. Ezt a munkát svéd nyelvre is lefordították, s az előszót Aulén, svéd püspök írta hozzá. „Olyan előszót, amely miatt a svéd—német egyházi barátkozásnak egy ideig akadályai lesznek”. (Evangélikus Elet, 1944. 7. sz. 4.) Majd ezt olvassuk: „Sergius többedmagával írta a könyvet, s egyelőre csak újságközlemények ismertetései alapján tudunk arról nyilatkozni. A pátriárka abban a meggyőződésben él, hogy az európai közvéleményt az emigrált előkelőségek és a polgári társadalom tagjai félrevezették az orosz keresztyénség helyzetéről adott felvilágosításokkal.” (Evangélikus Élet, 1944. 7. sz. 5.) Ezek a sorok alkalmasak voltak arra, hogy meggondolkoztassák az olvasót, vajon hihet-e az akkori propagandagépezetnek, amely a maga egyoldalúságával elzárta mindazt, ami az akkori túlsó oldalon történt. Ugyanakkor arról is értesülhettek a hívek, hogy nem mindenütt fogadják ellentmondás nélkül a fasiszta intézkedéseket. Itt különösen a norvég egyház példája volt jelentős. „Norvégiában a kemény kéz politikáját alkalmazza az állam az egyházzal szemben, s az ellenálló püspökök ellen büntető rendszabályokat léptetett életbe. A püspökökkel azonosította magát jóformán az egész lelkészi kar (1160 lelkész közül 1100), s letette állami hivatalát.” (Evangélikus Elet, 1942. 35. sz. 3.) Ez a helyzet nem változott évek múltán sem, Hitler bérencével, a hírhedt Quisling-kormánnyal továbbra is feszült maradt az evangélikus egyház helyzete. Erről ad hírt az egyházi sajtó még 1944-ben is: „A norvég egyházi helyzetben a tény az, hogy az elmúlt évben az egyház és állam közötti feszültség, amelynek következtében a norvég püspökök, valamint a lelkészek 94%-a lemondott állami tisztségéről, egyáltalában nem enyhült, sőt a látszat szerint a háború utáni kibontakozásig most már állandósult is.” (Evangélikus Elet, 1944. 7. sz. 2.) Így is volt, a Quisling-kormánnyal egészen annak bukásáig feszült maradt a helyzet, a fasizmussal nem alkudtak. Ugyanilyen meggondolkoztató volt az a közlemény is, amely a dán egyházról jelent meg: . „A dán keresztyénség a nemzeti megpróbáltatások napjaiban megerősödik és igazi belső egységre talál. Az egyházi munkának külső akadályai — szórványos esetektől eltekintve — nincsenek. Egyetlen alkalommal lépett fel egységesen a dán egyház a megszálló hatalom túlkapásai miatt. Október elején ugyanis megkezdődött a dániai zsidóság deportálása. Közös püspöki körlevélben szólalt meg az egyház tiltakozása, amelyben kifejezésre jutott, hogy »az egyház sem faji, sem vallási szempontból nem helyeselheti a zsidóság üldözését«. A tiltakozást az összes dániai gyülekezetekben felolvasták.” (Evangélikus Elet, 1944. 8. sz. 2.) Ez a közlemény 1944. február 19-i számban jelent meg, ami kétségtelen figyelmeztetés volt a zsidókérdésben passzivitást tanúsító egyházi vezetés felé, egyben pedig biztatást jelentett arra, hogy van még az egyháznak lehetősége arra, hogy az égre kiáltó embertelenség ellen felemelje szavát. 1944. július 8-án, amikor a hitlerista csapatok által megszállt Magyarországon egyre inkább kiütközött a fasizmus igazi arca. egyre sokasodtak a fenyegetések, mert már kifogytak minden érvből, egyházunk sajtója így bírálta a fasiszta újságok módszereit: „Nemzeti egységről irni az újság egyik felében, a másik felében pedig mindenkit megfenyegetni, nem a leghelyesebb lélektani megoldás. Fenyegetni azokat, akik a zsidósággal bármilyen kapcsolatban voltak, fenyegetni azokat, akik angol újságot olvastak, azokat, akik szociáldemokrata könyveket olvastak. akik baloldali pártnak tagjai voltak, akik bizonyos írók körül csoportosultak, akik bizonyos színházba jártak stb. I ... mindenkit ferde szemmel nézni, mindenkit megbélyegezni, csak azért, mert »gyanús« a múltjuk, nem jó politika, és rámehet az egész iövendőnk." (Evangélikus Élet, 1944. 28. sz. 2.) JEz a fenyegetőzés még csak fokozódni fog a jövőben, el fog jönni 1944. október 16-a, amikor elhangzik Szálast jelszava: I „Megsemmisítünk, vaqy megsemmisülünk!” A katasztrófába rohanás útján azonban sokan álltak meg önváddal, a tehetetlenség és felkészületlenség miatt. Voltak, akik világosan látták a bajok okát: a néptől való elszakadást, a nép érdekeivel való szembefordulást. D. dr. Ottlyk Ernő — BAKONYCSERNYE. Október 26-án Várady Bajos esperes, a Gyülekezeti Segély országos előadója prédikált, délután előadást tartott. Közreműködött Peskó György orgonaművész, Kutasi Margit hegedűművész, verseiből felolvasott dr. Molnár Gyula, a gyülekezet felügyelője, szavaltak a gyülekezet ifjúsági tagjai. — GYULA. A gyülekezet november 23-án tartott szere- tetvendégségén Povázsay Mihály békéscsabai lelkész szolgált igehirdetéssel, Bodrog Miklós helyi lelkész pedig előadást tartott „Terhek és lehetőségek az élet alkonyán” címmel. — A CSONGRÄD—SZOLNOKI EGYHÁZMEGYE november 5-én Szegeden tartotta tisztújító közgyűlését, amely alkalommal esperessé Bártfai Bajos mezőtúri lelkészt — eddigi esperest —, egyházmegyei felügyelővé Gondos György szegedi másodfelügyelőt — eddigi egyházmegyei felügyelőt — választották meg egyhangúan. A közgyűlés a többi tisztségeket is betöltötte, illetve újraválasztotta. A közgyűlés után ülést tartott a lelkészi munkaközösség, amelyen igehirdetést és beszámolót Bártfai Bajos esperes, igehirdetési előkészítőt Virányi Bajos tartott. Aranyi József dolgozatát Kutyej Pál olvasta feL v — KITÜNTETÉS. Halász Béla pápai lelkészt, a veszprémi egyházmegye volt esperesét húszéves esperesi szolgálata alatt végzett munkájáért (másodízben) arany jel vénnyel tüntette ki az Országos Béke- tanács, / PUTNOK megkeresztelt gyülekezeti tagja és 120 misszionárius lelkésze a világ minden részén, Latin-Amerikában. Afrikában
