Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-30 / 48. szám
A világ imádságra szólítja az embert írta: Neehall Roy az Egyházak Világtanácsának és a római katolikus egyháznak a társadalom, a fejlődés és a béke tanulmányozására alakított közös bizottságának társfőtitkára. „Isten munkatársai vagyunk”: Ez a mondat, melyet az 1970. évi egyetemes imahét témájául választottak, tettekre kötelez bennünket. Hisszük, hogy Isten minden nép életében munkálkodik a földön. Jézus Krisztusban láttuk öt szolgálni a szegények, elnyomottak és nyomorultak között. Mint Krisztus tanítványai mi is ott akarunk lenni, ahol tettekre van szükség. De máris intő jeleket látunk: Meg tudunk-e birkózni a követelményekkel? Felkészültünk-e a hosszú harcra? Nem kell-e olyasmikről lemondanunk eközben, amik a szívünkhöz nőttek? Jutalmat vagy akár csak elismerést kap-e fáradozásunk? Vállalkozásunkkal nem mondunk-e végleg búcsút az eddigi hagyományoknak? Imádkozni annyit jehnt mint látni Az igazán imádkozó ember szemei zárva vannak ugyan, de szellemével, szívével és leikével látja az emberi nyomorúság valóságát. Micsoda megrendítő kép tárul eléje! Betegség tombol a rosszul tápláltak között, miközben púpozottak a gazdagok szemétvödrei. Korai halál váltja meg kínjaitól az éhezőt, miközben a tehetősek otthonokat építenek egyedülálló öregeik részére. Maroknyi lelkiismeretlen család tart szolgaságban egész népeket. Hatalmas kisebbség fegyvereket vásárol, hogy sakkban tarthassa a tehetetlen kisebbséget. Férfiak bandukolnak céltalanul az országban a munkalehetőség minden reménye nélkül. Asszonyok a kétségbeesés könnyeivel áztatják haldokló csecsemőjüket. Tudásra szomjas gyermekek sohasem láthatnak belülről iskolát vagy könyvet. Színes bőrű emberekkel úgy bánnak mint az állatokkal, és olyan törvényeket alkotnak, amikkel megfékezhetik és gettóba zárhatják őket. Üzletemberek ülnek a felügyelő bizottságokban, és úgy manipulálnak a kakaó, kávé, nyerscukor és citrom árával, hogy mindig csak fillérekhez jutnak, akik azt ültették és leszüretelték. Milliárdokat fizetnek kormányok a holdrepülésekre és kiagyalt fegyverekre, de a Harmadik Világ düledező népgazdaságának a támogatására csak alamizsna jut. Nagyvállalatok egy tál lencséért eladatják a szegényekkel ősi jogaikat. Ezt a keserű valóságot látjuk, ha csukott szemmel imádkozunk. Ilyen az a világ, amelyben Isten munkálkodik. Ezért ha munkatársai akarunk lenni, akkor ott kell lennünk, ahol tettekre van szükség. Imádkozni annyit jelent mint cselekedni Az őszintén imádkozó ember letérdel ugyan, de nem sokáig marad így. Feláll, hogy együtt dolgozzék Urával a fejlődésért, igazságért és békéért. Az emberi nyomorúság rémképei és a népek szenvedéséről készült kimutatások csak sajnálkozást váltanának ki, ha nem volna képes a világ mindezen változtatni. Pedig a világ rendelkezik ma az ehhez szükséges eszközökkel. Gazdagok vagyunk tudományban, technológiában és kultúrában, és így mindenkinek vissza lehet adni emberi méltóságát. Az egyház munkálkodása a fejlődés érdekében nemcsak azt jelenti, hogy azokat nyeri meg, akik hatalommal, megfelelő eszközökkel és gazdagsággal rendelkeznek, hanem azt is jelenti, hogy ezeknek a milliárdjait Krisztus nevében az ember javára invesztálja. Az egyház feladata azonban több mint az anyagi jólétért való gondoskodás. Csak kenyérrel még nem tudjuk az embereket hozzásegíteni, hogy kibontakozzanak, megváltozzanak és a világ felelős polgáraivá izmosodjanak. Nem kevésbé fontosak a szellemiek is mint a reménység alapja, az erkölcsiek mint a szeretet kifejezési formája és az ember személyisége mint Krisztus jelenlétének a formája. Hogy felállhassunk, le kell térdelnünk. Így lesz Isten tetteinkkel, így válik a munkánk Istenért végzett munkává. Isten emberei Istennel együtt munkálkodnak, ahol tettekre van szükség. Imádkozni annyit jelent mint összefogni Az imádkozó ember összekulcsolja kezét. Ezzel a mozdulattal jelképezi vágyakozását Isten után és reménységét, hogy Isten ereje legyőzi gyengeségét és így Krisztus szeretetének és szolgálatának az eszközévé tud válni. De mennyivel segítőbb, hasznosabb és erősebb az imádkozó ember keze, ha a többi keresztyénnek és minden jóakaratú embernek a kezével kulcso- lódik össze az imádság után. Óriási nehézségek előtt állunk. A magáncsatározások nem sok eredménnyel járnak. De ha korunk visszásságait sokak koncentrált ökumenikus akciójával kezdjük megszüntetni, akkor nem aprózódik el bennünk Isten ereje, hanem megacélo- zódik. Ha gyökerestül akarjuk megszüntetni a rosszat és nem fél szívvel csak gyógyítgatni az emberi nyomorúság szimptó- máit, akkor közös tettekre van szükség. Rendszereket kell megbuktatnunk, amelyek rabszolgasorban tartják az embert. A világkereskedelmet szabályozó szerződések egyenetlenségeit meg kell szüntetnünk. Le kell építenünk Zz olyan igazságtalan rendszereket, amelyek emberi jogaitól fosztják meg az embert. Meg kell szüntetni azokat a kísérleteket, hogy a konfliktusokat háborúval vagy erőszakkal oldják meg, és a fejlődésben hátramaradott területeket ki kell szabadítanunk a hagyományok fojtogató szorításából, amelyek akadályozzák őket fejlődésükben. Támogatnunk kell a világon a szabadságharcosokat ahelyett, hogy elfognánk vagy lelőnénk őket. Magasra kell emelnünk a szabadság úttörőinek a kezét. El kell fogadnunk a tiltakozó nemzedék felismeréseit, és a világ hírszerző eszközeinek segítségével teret kell biztosítani minden nép körében a prófétai hangnak. Sok a tennivaló, sok harcra és változásra van szükség. Régen is egyes embereket használt fel Isten, hogy hatalmasokat és erőseket felelősségre vonjon és harcot indítson az igazságtalan berendezettségek és emberi rendszerek ellen. A modem világ azonban ellentmondásos kapcsolatok hálózata, ezért az egymásnak ellentmondó, kétvágányú és következetlen kísérletek hajótörést szenvednek. Imádság közben látjuk meg, hogy milyen a világ. Az imádság cselekvésre indít bennünket és az egységnek ugyanaz a Lelke, mely a közös imádkozásra unszol bennünket, összefogásra is indít, hogy Krisztus követségében vele együtt cselekedjünk ott, ahol tettekre van szükség. (Öpd. 1969. október 23.) fordította: Dr. Pálty Miklós A teológusok életéből Teológus-vasárnap a gyóni gyülekezetben Gyón fejlődő, a főváros vonzásában élő község Pest megyében. Sudár tomyú, szép evangélikus temploma és tágas, vendégszerető parókiája eleven, áldozatkész gyülekezet életének a központja. Ruttkay- Miklián Géza, a gyülekezet ősz hajú lelkipásztora, fiatalos lendülettel és meleg pásztori szívvel gondozza nyáját, és jogos büszkeséggel beszél látogatóinak a gyülekezet nagy fiáról, Gyóni Gézáról, akinek emlékét őrzi egy művészi, szép emléktábla a papiak falán. November első vasárnapján kis teológus-csapat szállt le a gyóni állomáson a reggeli vonatról, hogy „teológus-napi” szolgálatot végezzen a gyülekezetben. Risto Jääskeläinen finn lelkész-ösztöndíjas. Győri János, Gáncs Péter, Gergely Péter, Mátrai Marianna és Roszik Miklós akadémiai hallgatók képviselték ez alkalommal' a teológus ifjúságot. Alighogy megérkeztünk, nagy gyermeksereg vett körül bennünket a templom előtt: kezdődött a gyermekistentisztelet, teológus-szolgálattal. Majd a délelőtti istentiszteletre hívtak a harangok. Dr. Nagy Gyula, a Teológus Otthon igazgatója, a reformáció ajándékáról és a mai keresztyén életre vonatkozó üzenetéről szólt igehirdetésében. Délután, a késő őszi aranyló napfényben, a faluval ismerkedtek a teológusok. Estefelé újra megkondultak a harangok. Most az evangélikus és református gyülekezet közös reformációi megemlékezésére hívtak. A teljesen megtelt templomban a helyi evangélikus és református lelkipásztorok szolgálata mellett a teológusaink zene- és énekkari számokkal, szavalatokkal és orgonajátékkal gazdagították az ünnep műsorát. A reformációi est keretében az Otthon igazgatója a világ keresztyén- sége legutóbbi nagy tanácskozásain szereplő központi kérdésekről adott áttekintést. Kedves és emlékezetes színfoltja volt az esti ünnepélynek, amikor Risto Jääskeläinen a finn evangélikusok köszöntését tolmácsolta a gyülekezetnek és befejező mondataiban már az elmúlt másfél hónap során nálunk tanult, ízes magyarsággal szólt a jelenlevőkhöz. És talán azt sem kell' említés nélkül hagynunk, hogy — a gyülekezet őszinte örömére — egy fiatal, elsőéves hallgatónő játszott délelőtt is, délután is a templom orgonáján, ő vezényelte a teológusok énekkórusát és szép versmondásával is utat talált a hallgatók szívéhez. Felhangzott a záróének, véget ért a templomi ünnepély. A nagyszámú gyülekezet azonban nem akart tágítani, szorosan körülvette a templomból kilépő kis csapatot. Mindegyikünknek bőven jutott egy- egy meleg kézszorítás, hálás tekintet, néhány meleg köszönő szó. A sok hangos „viszontlátásra” árulkodott arról, hogy a gyóni evangélikusok, de a reformátusok is a szívükbe fogadták a néhány órára közéjük érkezett teológusokat. A hosszúra nyúlt búcsúzás után bizony rohamlépésben kellett sietnünk a vasútállomásra vivő autóbuszhoz. Alig tudtuk megköszönni a gyülekezet lelkészének és a nagytiszteletű asszonynak a kedves és gazdag vendéglátását, a gyülekezet szeretetét. És amíg a vonat kerekeinek egyhangú csattogását hallgattuk az éjszakában, tele volt a szívünk hálával Isten iránt. Azért, hogy fiatalok készülhetnek egyházunk és népünk hűséges szolgálatára. Hogy gyülekezeteink — mint a gyóni példa is mutatta — olyan sok szeretettel, imádsággal kísérik a lelkész- képzés munkáját. És azért is, hogy minden ilyen találkozás egyházunk mai életével új gazdagodás, új öröm és új megerősödés a jövendő lelkésznemzedék számára, választott hivatásunkban. N. Gy. ' * Évfordulón Az emberiség történetében lejátszódó forradalmak, szabadságharcok, felkelések erőfeszítései, véráldozatai, a múltra visszatekintő emberből mindig belső tiszteletet váltanak ki. Magilletődve állunk meg gyakran elődeink hősi tettei láttán, hogy emberek, akik boldogabb életet érdemeltek volna miként áldozták fel' magúkat a hazáért, jobb életért, eszméért, mindenért... A győztes forradalmak történelmi fordulópontokká lettek, kezdetté, amiből az emberi nem egy újabb, szebb, jobb társadalmat épített fel. A történelem fordulópontjai között kiemelkedő 1917. nov. 7. „Hazánk polgáraihoz, a világ minden táján emlékezők- höz csatlakozunk mi is, amikor egy rövid időre megszakítjuk Akadémiánk szokott munkarendjét, hogy a magunk körében ünnepéljünk.” — mondotta dr. Vámos József professzor a "Teológiai Akadémián tartott megemlékezésén. A továbbiakban néhány vázlatpontban beszélt a forradalom kirobbanását megelőző eseményekről, társadalmi hátterükről, az okokról, melyek a fegyveres felkeléshez vezettek. Felidézte azokat az órákat, „melyek diadalmas csúcspontjukat a Téli Palota elfoglalásában értek el” és a napokat, amikor az orosz nép mérhetetlen véráldozatok árán kivívta magának „az életre való jogot”. Ezért a merész, nagy jelentőségű lépésért tiszteletet, megbecsülést érdemel az a nép — mondotta a megemlékező. Az ilyen emlékezésekre kötelezve vagyunk, különösen mi, akik örökösei vagyunk a forradalomnak.” „Embernek lenni — mondja egy- helyütt Illyés Gyula — azt jelenti, hogy a Földnek egy darabján otthon lenni.” Mi magyarok itt vagyunk „otthon”, mert „megadta a szabadságot, az élet lehetőségét” Hálásak vagyunk azért, mert a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra, s elveire felépülő társadalmi rendszer az élet megjobbítását, az emberi lét szebbé, könnyebbé tételét célozza. Ez az a pont, ahol keresztyéneknek, marxistáknak és minden humánus érzésű embernek találkoznia kell. Ribár János Vizsgáznak az elsőévesek Mini-témák „Nézd az élet apró rebbenéseit* — írta egykor Radnóti Miklós. Mini-témáinkban azokhoz szólunk, akiknek életét átfogó nagy tanítások és meghatározó tanulások közben az élet apró rebbenésci is nyomothagyón formálják. BARÁT-fele BARÁT Az elefántról, de általában az állatokról mondják, hogy amikor érzik kimúlásukat, különválnak a csordától és magányosan félrevonulnak a bozótba. Csakhogy. Az ember nem elefánt és a fiatalok egyébként sem a halálra, hanem az élésre készülünk. Akkor mi oka van annak, hogy sok fiatal is ÜGY ÉL, ... mintha nem lenne köny- nyebb egy másik embert találni a közelben, mint elefántot; ...mintha ő magának olyan tökéletes társaság lenne, amit kár lenne másokkal kiegészíteni; ... mintha a felületes ha- verság (nem is beszélve a klikkekről és galerikről!) pótolná a mélyebb, meghittebb közösségi életet: a barátságot. Azt talán felesleges bizonygatni, hogy mint valami kibogozhatatlan telefonhálózat, úgy kapcsolódik egymáshoz mind a 3 és Va milliárd ember. Persze 3 és ‘/a milliárd barátom nem lehet. Akkor miből születik a barátság? A felebarátságból. S ez több, mint szójáték, hiszen gondoljunk csak utána, hogyan lett valaki barátunkká? TALÁN egyik nap elhatároztuk, elmegyünk valahová ilyen felkiáltással: „Na, ma szerzek egy barátot!”? ismerőseinkkel hosszú tárgyalásokat folytattunk arról, miként s milyen feltételek mellett legyünk barátok? Nem. — A barátságot többnyire egyszerűen észreveszi az ember. De ehhez az szükséges, hogy a baráttá válás előtt legyen elég felebarát!, akik közül a kölcsönös szimpátia, azonos érdeklődési kör, vagy egyforma helyzet alapján kikerülnek a jövendő barátok. A barátság tehát életstílus = barátságosság. Aki nem ilyen mindenkihez, hogyan remél közülük barátot felfedezni? Általános nyíltságra van szükség s nem mindig szúró sündisznó-viselkedésre. így lesz felebarátból barát, akivel őszintébben lehet beszélgetni, jobbakat dumcsizni, megérteni egymást néhány mozdulatból. Barát, akiért felelősséget érzek (nem cinkosságot!) ha tanulásról, más társaságról, felvetődő kérdésekről van szó. Nem a bűn ellep- lezésére, hanem egymás kitel-- jesedésére szolgáló lehetőség. Tér („grund”, „platz”, „terep”). Este 10 óra. Tucatnyi teenager álldogál szótlanul. Az egyiket ismerem s odaszólok: — Szevasz, mit csináltok? — Semmit — hangzik a válasz —, lógunk. Ja?! Az más. ök barátok voltak? „Bámultuk sokat a kis csajokat” — ez minden? Nem inkább elevpn, mély közösség? Kis része annak a nagy emberi közösségérzésnek, egymáshoz tartozási vágynak, mely egymás felé hajtja a Naprendszer harmadik bolygójának legmagasabbrendű élőlényeit?! Van ÖRÖK BARÁTSÁG? Ritkaság, de akad. Egész a sírig. Én is tolmácsolok egyet: „Ti az én barátaim vagytok”. Ezt Jézus mondta s áll ma is. (János 15,14). Szeretünk nagyobbal, erősebbel, igazabbal barátkozni magunknál. Olyannal, akinek barátsága megtiszteltetés is egyben. Tessék. Olyannal, aki biztos nem hagy cserben, aki hűséges, rendes? Tessék. Olyannal, aki nem foglal le féltékenyen, de éppen újabb és újabb közösségteremtésre indít Jézus ilyen barát. Méltóak vagyunk mi erre? Vagy legalább igyekszünk azzá válni? Madarat tolláról, embert barátjáról... s Jézust meg lehet ismerni, ha valaki ránk néz? Pedig 0 elkísér egészen a sírig. Sőt még azon túlra is. Bízik László Kissé szokatlan annak ez a cím, aki tudja, hogy a főiskolák és az egyetemek vizsga- időszaka karácsony körül és tavasszal szokott lenni. Ez alkalommal mégis vizsgáról van szó, ha nem is a professzori szobákban. A Teológiai Akadémián szépszámú közönség előtt az elsőévesek — a régi hagyományoknak megfelelően — vizsgáztak a felsőéves hallgatók előtt. A közönség soraiban ott ültek a professzoraink is és megelégedéssel hallgatták az I. évesek sokszor kitűnő válaszait a nem éppen könnyű kéraé- sekre. A régi tradíciónak megfelelően a mindenkori elsőévesek kötelesek a felsőévesek által összeállított vizsgaanyagból vizsgázni nyílt körű publikum előtt. A vizsgaanyag bibliaismeretet, énekismeretet és hitvallási iratokat tartalmazott az Köszönjük, Aki a legutóbbi évek során megfordult a budapesti Teológus Otthonunkban, annak nem kell közelebbi magyarázatot fűznünk a címben szereplő, rövid mondathoz. Kozsuch Margit, a Teológus Otthon közszeretetben álló „Gitta né- ni”-je, éveken keresztül szinte második „édesanyja” volt a Budapestre kerülő teológusoknak. Gondoskodott nemcsak testi jólétükről, hanem gyakran hallgatták dicsérő .agy intő szavát is: valóban a szívén viselte örömeiket- gondjaikat. Budapesti egyházi központunk lelkészei, vidékről fellátogató szolgatársak is sokszor mondták el a fenti mondatot. És hogy menynyire megérdemelte Gitta néni a köszönő szót, azt csak azok tudják, akik közelebbről ismerték nem könnyű, az egyház életében a legkevésbé észrevett, de annyi emberen segítő hűséges szolgálatát. A Teológus Otthon november 3-án, az Akadémia tanárai AFRIKA Egész Afrika keréken 310 millió lakosságából mintegy 60 millió a keresztyén a legújabb statisztikai adatok szerint. Ebből 29 millió római katolikus, a többi protestáns, ortodox és anglikán keresztyén közel 500 egyházban illetve egyházi közösségben éL intelligencia és irodalomi kérdések mellett. Az öttagú vizsgabizottságot jó érzés töltötte el, amikor szeles körű általános művelt, séget követelő kérdésekre ragyogó válaszokat hallott, s ugyanakkor a biblikus kérdésekben sem vallottak szégyent a vizsgázók. A legjobb eredményt elért hallgatót avatta a vizsgabizottság „díszbagoly- lyá”. Ezt követően a vidám, szellemes kabaréműsor szórakoztatta a közönséget több, mint egy órán keresztül. Az esti záróvacsora már zártkörű volt. ahol az Akadémia dékánja a humor szellemétől „ihletve” méltatta a hallgatóság szellemességét és nagyszerű felkészülését a vizsgára. Mindezt abban a reményben tette, hogy az „igazi” vizsga, amely az ajtó előtt áll, hasonló sikerrel fog járni. Kalácska Béla Gitta néni! és a teológus ifjúság közös vacsoráján, vett búcsút „Gitta1 nénitől”, akinek megromlott egészségi állapota miatt meg kellett válnia az Otthon konyhája vezetésétől. „Köszönjük Gitta néni!” — Isten kegyelme és áldása kísérje ezután is nyugalma éveiben — jó és hűséges szolgálata megmarad sok fiatal lelkész, teológus és mindazok szívében, akik a megterített asztal mellett részesülhettek gondoskodó sze- retetében! N. A SAJTÖOSZTÄLY FELHÍVÁSA A Sajtóosztály értesíti a Lelkészi Hivatalokat és a Gyülekezeteket, hogy az 1970. évi EVANGÉLIKUS NAPTAR és az ÚTMUTATÓ előjegyzések november 30-ig küldhetők be. A Sajtóosztály az igényeket a beérkezés sorrendjében elégíti ki. A megjelölt határidőn túl beérkező előjegyzéseket a Sajtóosztály nem tudja figyelembe venni. Mivel a két kiadványból visszavételezés nem lehetséges, a Sajtóosztály kéri a Gyülekezeteket, hogy csak a szükségnek megfelelően küldjék be rendeléseiket. A Naptár ára: 12,— Ft. Az Ütmntató ára: 8,— Ft.
