Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-11-16 / 46. szám
A tízezer tó országában Rostocki levél Nem Finnországról, az ezer tó országáról van most szó, hanem Minnesotáról. Ebben a Kanada határán fekvő amerikai tagállamban még az autók rendszámtáblái is hirdetik: „A tízezer tó országa Minnesota.” Büszkék rá. Az ország középpontját és fővárosát, St. Paul-Minneapolis ikervárost is a tavak összefüggő -koszorúja övezi, s a lakosság a város tőszomszédságában parkok és erdők közepén romantikus szépségű tavaknál élvezheti a vitorlázás, sétahajózás és strandolás örömeit. A két város között hömpölyög a Mississippi. Hidak ívelnek át rajta, erőmű gátja állítja meg folyását, de partja jórészt kiépítetlen, homokos, szakadékos és eredeti vadságában követi a folyamot. Száraz volt a nyár, az egyik mellékfolyó híres vízesése, a Min- nehaha-Falls „nem üzemel”, de a fő ág még így is szélesebb, mint a Duna Budapest alatt. Az ikerváros a modern amerikai városrendezés példája. Néhány éve lebontották a belvárost, és hivatalok, vállalatok, hotelek toronyházai épülnek helyébe. Közöttük kuporognak a hozzájuk képest kicsinek tűnő, meghagyott templomok és középületek, múlt idők emlékei. A belváros közelében gyorsjáratú utak futnak, és aki teheti, a fás, virágos, pázsitos peremvárosba húzódik, lehetőleg kis családi házakba. Ilyen peremvárosi területen működik St. Paulban az American Lutheran Church (elnöke Fr. Schiotz) legnagyobb teológiai akadémiája a Luther Theological Seminary. A neoklasszikus főépület előtt szürke bazaltból faragott kereszt: egy kelta eredetű norvégiai kereszt mása, rajta furcsa szimbólumok, középen kerek nyílás. A hagyománytisztelet jele. A környék evangélikussága nagyrészt norvég eredetű, és ragaszkodik az északi lutherateleten élesen bírálta az egyház és a kormány inaktív magatartását a sürgős szociális kérdésekben, az ifjúság vihaA Luther Teológiai Szeminárium St. Paul ness professzor-elnök program- szerű nyilatkozata is mutatja: „Együtt kutatjuk az írásokat, a kereszténység nagy hitvallásait, az egyház hosszú történetét és mindenekfölött a gyorsan változó világot, amelyben szolgálunk. A .szeminárium nem menedék a 'világ elől. Akik ebben a mozgalmas korban teológiát tanulni jönnek, nem akarnak menekülni a világból. A világért érzett felelősség hozza ide őket.” Hasonlóan, de még radikálisabban foglal állást Robert P. Roth dékán a közvetlen közelben működő f Northwestern Theological Seminary-ban, amely a másik evangélikus egyház, a Lutheran Church in America (elnöke Marshall) egyik teológiai akadémiája. Ó „Rossz teológia — rossz politi-' ka” címen mutatja ki, hogy az egyházat és a világot elkülönítő rossz teológiából következett az a rossz politika, amely- lyel az egyház -kivonta magát a világ problémáiból. Amikor Roth egy akadémiai istentiszros tetszésével találkozott Izgatja az ifjúságot a sok megoldatlan kérdés, és elsősorban azokat a tanárokat kedvelik, akik ablakot-ajtót nyitnak a világ felé. Amikor népünk és egyházunk életéről beszéltem, kitűnt kérdéseikből, hogy keveset tudnak rólunk, és azt is egyoldalú beállításban. De amikor Jézus etikájáról tartottam előadást, első kérdésük az volt, hogy mi ennek a jelentősége egyházunk élete és munkája szempontjából, és mély benyomást tett rájuk, amikor megmutattam, döntő jelentőségű egyházunk alapállása és irányvonala szempontjából Jézusnak az a szava, hogy nem uralkodni, hanem szolgálni jött. A teológia és a valóságos élet összefüggését keresik. Ez a célja a „Kairos”-tanfolyam- nak is, amelyet egész éven át egy-egy heti programmal rendeznek továbbképzést igénylő lelkészek számára. W. Traut néger lutheránus evangélista a néjgerkérdást, W. Youngdahl szociális ügyekkel foglalkozó városi lelkész a szociális feladatokat, H. Martin indián vezető az indiánok helyzetét vetítette a hallgatók elé, rámutatva a megoldás sürgősségére. Benyomásom szerint nem egy lelkész számára új hang volt ez, aminthogy az sem volt egyszerű mindenki számára, amikor ebben a körben a világért való felelősségünkről, feladatainkról és lehetőségeinkről tartottam előadást. De meg kell értenünk, hogy sokan konzervatív farmer és közép- osztály gyülekezetben szolgálnak. Viszont annál biztatóbb, hogy ébrednek a lelkiismeretek, mert» vannak, akik meglátták az egyház felelősségét, és ébresztik a keresztyének lelikiismeretét. ök megérzik azt is, hogy a különbségek ellenére is egy fronton állnak velünk, és ugyanannak a Krisztusnak a követői akarnak lenni a mai világban. Ahogyan a minnesotai tavak vizében a fodrozó hullámok csúcsán meg-megcsillan a nap fénye, úgy tükröződik rajtuk keresztül a nyugtalanodó társadalmukban Jézus életet adó sze- retetének világossága. Dr. Prőhle Károly Áprily Lajos: VÁNDOR A nyugtalan patak lelkét szeretted, suhogó völgyek útjait követted. Gyönyörködtél gátnál, zuhatagoknál, de mindig új szépség után futottál. Ezen a kb. 16 millió négyzetkilométernyi területen szinte egyáltalában nincs evangélikus. A történelem három Szibériát ismer. Ismeri az ősi mongol birodalom hatalmas térségét, amelynek északi részén a tundrák mocsaras világa húzódik, majd ettől délre érintetlen őserdők borítják a felszínt, a legdélibb sávon pedig a sztyeppék füves legelői húzódnak. A jakut, kirgiz, tunguz, kalmük, osztják, szamojéd, kamcsadál, tatár, burját rokon népek a régi nagy mongol birodalom népszilánkjai. Ismerte azután Dosztojevszkij Szibériáját, az üldözöttek menedékhelyét, a gonosztevők, politikai elítéltek, fe- gyencek deportálási helyét, akiket önként követhettek a hozzátartozók. A cári önkény és igazságszolgáltatás ősi büntető telepe volt és alig lehet ma már számát tudni azoknak. akik a 16. századtól 1917-ig Szibériába kerültek, keserves bűnhődésük helyére. És ismeri végül a mai Szibériát, a Szovjetunió egyik legnagyobb nyersanyag- és ener^abázisát. Az Uraitól a C-rrdes-óceánig húzódik. 1^60-tól lépésről-léDésre történik e roppant terület meghódítása. Ehhez százötven évre volt szükség, de a benépesítéshez négy évszázad is kevésnek bizonyult. A hódításban a kozákok jártak az élen, akik magukkal vitték a keresztyén- séget. A kozákok (ukrán és doni) amolyan „szegénylegények”, „betyárok” voltak, akiknek éget a lábuk alatt az orosz talaj. Bűnös emberek és üldözött ártatlanok, lázadó jobbágyok és val'ási szakadá- rok. akik új életet akartak kezdeni a sztyeppéken. Eközben folyt egy tervszerű és meggondolt pravoszláv misszió is. A 17. század derekán orosz misszionáriusok, már a Csendes-óceán partjáig jutottak. A kozák Deznyev 1660 .táján már 1500 papot és több, mint 100 szerzetest küldött Szibériába, térítésre. A 18. században már Tobolszkban metropolitájuk van és igen gyorsan gyarapodnak az egyházközségek. 1818-ban már Kamcsatkában is számos keresztyén akad. A szibériai misszió mellett, kiterjedt az orosz térítés Koreára, Kínára, Japánra és Perzsiára. A legjelentősebbek ezek közül a kínai és a japán missziók voltak. Gondolkodjunk azonban azon el, hogy e roppant területen, amelynek ugyan lakossága gyér, miért nem találkozunk evangélikusokkal. A protestáns missziók nagy általánosságban a 19. század során kezdtek aktívabb munkát, viszont a 19. században már Szibériát lezárta az orthodoxia. Ezen a területen a római katolikus egyház sem tudott soha eredményt felmutatni. Az utolsó lehetősége a mongol birodalom idején lett volna, amikor a khánok kapcsolatot próbáltak teremteni Rómával. Ezen a területén, amely egykor a mongol birodalom része volt, nesztoriánus keresztyének még tevékenykedtek (legalábbis a 13. század előtt). Ezek a nesztoriánus keresz- tyén közösségek egyfelől a mongol - üldöztetéseknek estek áldozatul, másfelől beolvadtak az orosz orthodox egyházba, A cári Oroszország viszont mindenkor féltékenyen őrizte birodalmának „exterritoriali- tását” és nem engedett protestáns nvssziókat erre a területre. így nem véletlen, hogy evangélikus hit'orsossal csunán véletlenül találkozhatnánk Szibériában. Ezzel Ázsia országain nagyjából keresztül utaztunk. ízelítőt kaptunk, hogy bizonyos helyeken hogyan indult el az evangélikus közösségi élet, más helyeken pedig milyen okok és tényezők játszottak közre abban, hogy nem találkoztunk velük. Mi lenne, hogyha egyszer nem sietnél s megállnál egy tónál: Genezáretnél? (A költő „Akarsz-e fényt?” címen megjelent postumus kötetéből, eddig kiadatlan verseiből.) Postumus-kötet margójára Áprily Lajosnak üzenem „Akarsz-e fényt'?” „Akarsz-e fényt?” Könyved jelent meg újra. Mint váratlan ajándék, érkezett. Mintha még a sírból is visszanyúlna ajándékot osztogató kezed. Te is Abel vagy! Két éve temettünk a néma sírba. Sárguló lombbal suttog enyhe szél. Te is Ábel vagy! Róla van megírva, hogy még a holta után is beszél. Már nem a völgyből... Már nem a völgyből, nem a havasokból, mintha nagy messzeségből zengene jelentésed . .. távoli magasokból... mint Isten elé hívó, halk zene. Túrmezei Erzsébet f J@áh Olivér November 1-én az ostffy- asszonyfai templomban és temetőben búcsúzott a gyászoló család és a gyülekezet lelkészétől, Joób Olivértől, akit egy héttel előbb motorkerékpár-szerencsétlenség ért, és sem a gyors segítség, sem a gondos kórházi kezelés nem tudott megmenteni. Október 29-én, 59 éves korában, belehalt sérüléseibe. Az elárvult családdal és gyülekezettel együtt állunk az ige intő figyelmeztetése előtt: „alig egy lépés van köztem és a halál között” (I. Sám. 20, 3.) A búcsú szertartásán az egyházmegye , és a környező gyülekezetek lelkészei nagy számmal vettek részi NORVÉGIA Üj ideiglenes liturgiát kísérleteznek ki Norvégia 100 gyülekezetében az elkövetkező két évben. A próbalit ergiát egy erre a célra kiküldött reform- bizottság dolgozta ki. A „kísérletezésben” résztvevő gyülekezetek félévenként jelentést tesznek az új liturgia előnyeiről és hátrányairól, amit azután a vélemények alapján újból átdolgoznak és csak azután teszik minden norvég gyülekezetben a reggeli istentiszteleteken kötelezővé. Az új liturgiában a régimódi kifejezéseket korszerű fordulatokkal helyettesítették. Teológusokon kívül egyházzenészek is részt vettek az új liturgia kialakításában. A harmadik nemzetközi gyakorlati teológiai munkaülést ezúttal Rostockban tartották meg október 20—24-én, — az elsőt és a másodikat ezelőtt két, illetőleg öt évvel Jénában. A választás most nem véletlenül esett Rostockra. Az ősi Hanzavá- ros egyeteme ez idén ünnepli alapításának 550. évfordulóját. A jubileum rányomja bélyegét az egész városra. 1218. óta város Rostock, s a hanzavárosak szövetségében közel háromszáz esztendőn át jelentős szerepet játszott a Keleti-tengernek ez a fontos kikötője. A dicső múltról beszél a sok jellegzetes, patinás épület, a főtér s az üzleti negyed magas, ívelt oromzatú patrícius házai, a vöröstéglás, északi stílusban épült zömök dómok, a városfal és a hétből megmaradt négy kaputorony. Evangélikus szívet megdobbantóak e csodálatos székesegyházak, kincset érő szárnyasoltáraikkal, jórészt érintetlenül meghagyott berendezésükkel, — hiszen, számunkra oly szokatlanul, mind evangélikusok. Nem öle nélkül nevezte tréfásan egyik felszólalásában házigazdánk, Kiesow dékán, a Keleti-tengert „evangélikus tengernek”, mert hullámai mindenfelől többségükben, vagy szinte egészükben evangélikus lakosságú országok partjait nyaldossák. Az 1419-ben alapított egyetemen félezer esztendő alatt a tudomány sok kiválósága tanított és számos magyar diák is tanult. A város korán csatlakozott a reformációhoz s az evangélikus teológiai fakultás jelentős szerepet játszott az egyetem életében s azon túl is a németországi protestantizmuséban. De térjünk a múltból a jelenbe. A második világháborúban sokat szenvedett város szinte poraiból születik újjá, megfiatalodik s virágzásnak indul. „Építsük újjá szép Rostockunkat!”, olvassuk sokfelé a feliratot épülő házak állványzatán. A belvárosban az eredeti hanza-stílushoz műgonddal alkalmazkodva építik újjá, vagy pótolják az elpusztult, megrongált épületeket. Régi fényében ragyog a Thálmann-téren az ódon városháza, hét karcsú vöröstéglás gót tornyocskájával. A város szélén pedig 8—10 emeletes magas házak szökkennek az égnek, új városrészek épülnek. Az utcákon élénk forgalom s a főutca — Lange Strasse — egyik fordulóján elénk csillan a tengeröböl tükre. A kikötői hajóséta felejthetetlen élmény a magunKfaj- ta „szárazföldi patkánynak”. Rostock ma a Német Demokratikus Köztársaság legforgalmasabb tengeri kikötője, kapuja a világ felé. A világ minden tájáról érkező s mindenféle ország lobogóját lengető 10—15 000 tonnás hajóóriások, hozzák-viszik az árut, az utasokat. Méltóságteljesen úszik be a kikötő-csatornába, bálna-száját feltátva a „König Frederik”, a dán parthoz közlekedő komphajó. Warnemünde, híres tengeri fürdőhely, világítótornya mutatja az utat. Az évfordulóra emlékező város ünneplése egybecseng a huszadik évfordulóját ünneplő állam, a Német Demokratikus Köztársaság országos méretű megemlékezéseivel. Fejlődés, gyarapodó jólét, öntudatos erő képét nyújtja ez az ország, az első német békeállam, a területét egyik határától a másikig átszelő utasnak. Egyszerű, kézzelfogható valóság, aminek létét csak balgaság tagadhatja. Tényekkel nem lehet vitatkozni. A tények s a valóság megismerésének szándéka s elfogadása volt — nagyon helyesen — a kiindulópontja a harmadik nemzetközi gyakorlati teológiai múnkaülés tanácskozásainak is. Hét európai országból érkezett mintegy harminc teológiai profesz- szor, docens, evangélikusok, reformátusok, vettek részt az előadásokon és megbeszéléseken. Főtéma volt: Az istentisztelet formájának változásai ma. A mai istentiszteletnek történelmi előzményeit ismertette William Nagel greifswaldi professzor. Végigtekintett az utolsó kétszázötven év istentiszteleti rendjének alakulásán. Neidhardt bázeli professzor az istentisztelet kialakításának lélektani előfeltételeit vizsgálta. A vasárnapi istentiszteletnek a hétköznapok istentiszteletére kell felindítani a gyülekezetei. A valóság viszont az, hogy sok hivő csak változatosságot keres — ha persze talál — a hétköznapok egyhangúságához képest, vagy pedig éppenséggel saját — esetleg megkövesedett — világszemléletének megerősítését várja az istentiszteleten. Másfelől a fiatalok gyakran inkább időszerű témák iránt érdeklődnek s az istentiszteletben is a politikai felelősségvállalás lehetőségét keresik. Nem véletlen ezért, hogy a konferencia legérdekesebb, meggyőződéstől leginkább átfűtött előadását a fiatal Klaus-Peter Hertzsch jénai docens tartotta, aki abból a társadalmi valóságból indult ki, amit az NDK jelent a keresztyén gyülekezet számára. A szocializmust építő társadalomban a marxisták együtt- munkálkodásra hívták fel a keresztyéneket. Arra, hogy együttélésben együtt fáradozva törekedjenek humanista célok megvalósítására. Ebben a történelmi helyzetben végzi a keresztyén istentisztelet feladatát. Isten cselekszik benne gyülekezetével, s egyben alkalmat kínál fel népének a szolgálat vállalására. Ezért az istentisztelet egyik feladata, hogy mindig újra segítse a hívőket hitük jobb, tudatosabb megértésére, s ezzel küldetésük felelős vállalására. Ennek érdekében közösséggé kell formálni az istentiszteletre összegyülteket, akik bizony sokszor csak prédikáció hallgatóság, publikum, akiknek az együttének- lésen kívül vajmi kevés közük van egymáshoz. Éppen ez a közösség-nélküliség az egyik leggyakrabban elhangzó és legkomolyabb panasz jelenlegi istentiszteleteink ellen. Az úrvacsora sem az egy kenyérből-borból részesülők egy-test közössége, sajnos. Névtelenségben és önmagába zárkózva vesz részt a legtöbb „hivő” az istentiszteleten, s méginkább önmagának maradva távozik onnan. Pedig Isten azért gyűjti össze az istentisztelet alkalmán népét, hogy munka- és szeretetközösség- gé formálva küldje mindig újra szolgálatra a világba! Az előadásokat követő megbeszéléseken sok érdekes és hasznos javaslat hangzott el a konferencia főtémájával, az istentisztelet kialakításával kapcsolatban. A magyar résztvevők egyfelől örömmel számoltak be azokról a pozitív lehetőségekről, amiket hazai egyházaink istentiszteleti rendjei szolgálatunkhoz máris nyújtanak. Másfelől rámutattak az istentisztelet diakó- niai értelmezésére. Arra, hogy minden vasárnapi gyülekezeti együttlét annyit ér, amennyi indítás árad belőle a keresztyének hétközbeni életszolgálata számára. Nem új dolog ez, már Pál apostol sürgeti az egész élet odaszánását Istennek kedves szolgálatul. Az Üjtestamentom szívesen használja az istentisztelet megjelölésére — eredeti görög nyelvén — a diakónia szót. Ezzel is jelzi, hogy itt az Istennek engedelmes, felebarát javán a mindennapok dolgaiban is szorgoskodó valóságos életről van szó. Az istentiszteletben azt kellene megtanulni a hívőknek, miként birkózzanak meg Isten akarata szerint mindennapjaik feladataival. A jelentős és sok indítást adó konferencián hazai egyházainkat dr. Groó Gyula gyakorlati teológiai professzor, ezévi dékán, református részről dr. Szabó Géza budapesti professzor képviselte. ___________ dr. Groó Gyula CS ALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS, özv. Kovács Gyuláné, sz. Takács Ilona, az Evangélikus Élet hűséges olvasója, 77 éves korában október 23-án elhunyt. Október 26-án temették el az acsá- di temetőben a gyülekezet nagy részvéte mePett. — özv. Sztehló Aladírné, sz. Haggenmacher Márta, 84 éves korában váratlanul elhunyt Az elhunytban Sztehló Gábor volt diakóniai ügyvivő-lelkész édesanyját gyászolja. „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, ó Uram, hűséges Isten!” — özv. Szokolay Pálné, sz. Thury Margit 67 éves korában váratlanul elhunyt. „Ha megszomorít az Ür, meg is könyörül, mert nagy az ő szereteted 4 nizmus hitvallásos örökségéhez. Az új idők szele azonban itt is megmozgatta az embereket, ahogyan ezt Alvin N. RogSzibéria
