Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-19 / 42. szám

Gonosz pletyka Istenről

„Vedd fiadat, ama te egyetlenedet, akit szeretsz, és áldozd meg égő áldozatul..

Az ötödik emeleten, nyitott ablakban, édesapa fogja /iái. A gyerek szédülve és gyönyörködve néz le a mélybe: milyen pici az ember és az autó. S ekkor hangzik az édesapa döbbenetes mondata: „Mi lesz, ha most leejtelek innen téged?’’... Riadt pillanat, de csak pillanat —, s mindketten egymásra néznek és jókedvűen kacagnak. Az a riadt pillanat, az a furcsa kérdés talán arra volt jó, hogy a gyerek megértse: van egy szörnyű lehetőség is, de egy erős kéz tartja, s ez annak a keze, aki szereti őt.

Csak így tudom elképzelni Isten és Ábrahám egymásra nézését abban a 3700 éves történetben, mely szerint az Űr a fenti szavakat mondta Abrahámnak. Egy dermedt pillanat: jaj, mi lenne, ha Isten elejtene, elejtené ígéretét a csillag sok utód s az üdvösség felől... Csak pillanat lehetett! S a hit embere, „Isten barátja” mosolyogva indult el Mórija felé. A parancs az, hogy menjünk a hegyre —, de abból semmi sem ’esz, hogy Izsák kés alá kerüljön! Nem létezik! (Az ember áldozatok korában az ottani „istenek” kemencébe dobáltattak kisgyerekeket*, — milyen iszonyodva nézhette ezt a „Ne ölj!” Istene!) Nem! Csak azt lásd meg Abrahám, hogy naponként halásnak kell lenned szerete- temért, mert ez nem magától érteióaő. Egy pillanatra se nezz úgy ezentúl Izsákra cs az üdvösségre, hogy karba teszed a kezed és célba érkezettként pipázol sulrad előtt: „Hát azért én szerencsés, ügyes ember vagyok, minden olyan jól megy. Igaz, hogy az imádság nem jön úgy szívből...” Abrahámnak az „ötödik emeletről” letekintve meg kell tudnia.: a szörnyű lehetőségek ellenére hatalmas, szerető kezekben vagyok. Valami akkor lesz igazán nagy érték, mikor felvillan egy szörnyű alternatíva: elveszíthetem! Így tűnik el a hit emberéből a lelki gőg, a „beér- kezettség" lustává tevő heverészése, minden jónak ásítozó magától értődöttsége.

így indul mély meghatottsággal, de a hit és bizalom derűjével az útra. Hogy mennyire bizonyos volt Izsák megmaradása felöl, mutatja a szolgákhoz intézett szava: „Elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk!” És nem kell drámát belemagyaráznunk az apai szívbe, mikor Izsák érdeklődésére: hol les? a bárány — Ábrahám nyugodtan feleli: Isten majd gondoskodik róla, fiam.

Gonosz pletykát terjesztett Istenről ez a történet. Ilyen kegyetlen, szörnyű Istenünk van, aki azt parancsolja meg egy apának: ölje meg a fiat; — meri hát Isten szuverén Isten, azt tesz velünk, amit akar. Erre az Istenre mindent rá lehet fogni. Férjedet agyonlőtték gonoszul, 2 árvával magadra maradtál — de „Isten akaratában meg kell nyugodnunk”. A történelem nagy diktátorai, az „istenek” kiragadták az édesapák, édesanyák kezéből a gyermekeket, kés alá kerültek —, de mindezt a szeretet Istenére fogni — gonosz .pletykái Jézus Krisztus megmutatta nekünk- milyen Istenünk, Atyánk van. Ennek tudatában, ismeretében verd vissza a rágalmakat Isten arcáról.

Nem szeret, s kegyetlen az Isten! — ez a kísértések kisértése. Sose hidd el! Vannak nehéz óráink... Indulj mégis meghatot- tan és mosolyogva; — Mórijában megoldódik minden. Mórijáig 3 napig nem látott Aáraháfn, de hitt, mint as királyi ember Jézus szavában (.a te fiad él”). Azt a helyet Abrahám így nevezte el: „Isten lát engem!” S nem ez a döntő? ö nem lép ki a történelemből. Ö benne akar lenni, az ember mellett megy és biztatja a jóra, — nem a gyilkolásra, nem arra, hogy „gyermekek” vérezzenek el. (Mennyi szegéiig „fiú” ma is! Amerikában november 15-én 40 000 ember vonul m-ajd libasorban; 36 órán át mennek, kezükben egy-egy név, egy elesett katona neve...)

Ezt a történetet helyesen kell értenünk! Milyennek ismerted meg Istent ebben az utolsó 30—40 évben? Isten megbízható! Ö jóra buzdítja az embert! Jót végzett felőlünk. Izsákokat öldöklő szörnyetegekké válhatnánk mindnyájan, — s jaj, a történelem felmutat ilyeneket is! — ha Isten nem dolgozna, nem intene, nem fogná le gonosz kezünket. Gőgös farizeusok lennénk másfelől, ha nem mutatná meg a mélységet is, az alternatívákat is.

■ „Ne vigy minket a kísértésbe!" — ebben azt kérjük: „Ne adj fel nekünk megbízhatóságod felől kérdéseket.” De értjük, ugye, miért mutatja meg a mélységet, az elejtés lehetőségét? Hogy —- mint a gyermek az ablakban — a döbbentet pillanata után még nagyobbnak, még jobbnak lássuk Öt s drágábbnak ebben a szaladó életben magát az életet s a másik embert.

Görög Tibor

A finn-magyar kapcsolatok történetéből 1.

Nyelvészeti kapcsolataink múltja

Bizonyára sokan úgy gondolják olvasóink közül, hogy a finnek és a magyarok kapcsolata csaknem olyan régi, mint amilyen a két nép közötti rokonság múltja. A helyzet azonban távolról sem áll így. Az első tudományos munka, amely finn és magyar szavak egyezését mutatja ki, mindössze három évszázad előtt Íródott. Pontosan 300 éve, 1680-ben írt erről az addig ismeretlen témáról Martin Fogéi hamburgi tudós először, de az ő munkája is csak kéziratban maradt fenn. Figyelmét a két nyelv szerkezeti egyezései sem kerülték el.

Hazánkban a finnugor rokonság lehetőségéről még tudós körökben sem esett szó a 18. századig. Talán egyedüli kivétel Tröstler János volt, aki Erdély történetéről írt munkájában már a 17. század közepén közölt néhány finn— magyar szóegyezést. Megállapításait azonban nem is méltatták figyelemre. Tudósaink zöme még a későbbiek során is inkább a héber, sumér, török vagy tatár rokonság valószínűsége mellett foglalt állást. Még olyan nagy polihisztorunk is, mint Bél Mátyás (tl74S) a héber nyelvi rokonság mellett tört lándzsát, amit egy Beyer Teofil nevű, eperjesi származású, szentpétervári akadémikussal folytatott, nemrégiben kiadott többszöri levélváltása is bizonyít. A Leib* niz ösztönzésére megindított tudományos nyelvészeti anyaggyűjtés során viszont éppen ez a híres orosz akadémikus — egykori exuláns lelkészünk fia — hangoztatta glöször tudományos körökben — Bél Mátyással is vitába szállva — a finnugor rokonságot.

Űj fejezetet jelentett és tulajdonképpen korszakkezdő volt azután a finn—magyar tudományos kapcsolatok alakulásában a jezsuita Sajnovics János (+1785) nyelvtudós és csillagász működése, aki Becsben a világhírű Hell Miksa mellett tanult. Együtt utaztak 1768-ban a lappföldi Vardő szigetére, hogy ott a Nap előtt elvonuló Vénuszt tanulmányozzák. Itt egy karjalai származású evangélikus misszionárius révén, aki egy lapp férfival elmondatta előttük a Mi- atyánkot, tűnt fel nekik, hogy a magyarok es a lavpok nyelve egyezéseket mutat. Ütűkről visszatérőben Sajnovics még Koppenhágában előadást tartott erről a kérdésről, maid ki is nyomatta 1770-ben iatin nyelvű munkáját „A magyar és lapp nyelvek egyezésének bizonyításáról”.

Idehaza, sajnos, egyesek ellenszenvvel fogadták a „halzsíros atyafiság” gondolatát. Barcsay Abrahám költő így gúnyolódott:

Sajnovics jármától

óvjuk nemzetünket, Ki Lappóniából hurcolja

• nyelvünket!

Ennek ellenére azonban történészeink (pl. Pray György)

Áprily Lajos;

Bartimeus

Szép volt. anyám, mikor a két szelíd kéz megérintette fénytől szűz. szemem, világgá lett a bús világtalanság, s öröm borzongott át a lelkemen.

Koldus-kövem felett, a tér derengett, arcom felé egy arc világított, s káprázva néztem hívó, mély szemébe Annak, ki jött, megállt, meggyógyított.

Szép volt, anyám, szememmel simogatni virág selymét, gyümölcsök bársonyát, vagy messze-húzó út ívét követni a dús vetésű Jordán-tájon át.

Ma is csodám a csillagsűrűs éjjel, a nyári éj, mely csóvákat hajít, a virradat, mely kútvízhez kicsalja a város nőit és galambjait

Jerikó minden színé birtokom lett.

Egész világ. De meddig lesz enyém?

Ha börtönömbe holnap visszahuilnék tán elhullatnám s elfelejteném.

A pálma zöldjét, esti lomb liláját, barna leányrajt, bíbor rózsatőt De lelkem mélyén hordozom halálig, hogy láttam Öt. anyám, hogy láttam Öt!

A költő „Akarsz-e fényt?” címen megjelent posthumus kötetéből, eddig kiadatlan verseiből.

és íróink (pl. Dugonics András) már az északi rokonság gondolata mellett kezdenek állást foglalni ebben az időben. Megerősítette a feltevést Ráday Gedeon fiainak nevelője, a tudós Gyarmathi Sámuel is (+1830), aki a híres göttingeni történésznek, Schlő- zer professzornak a hatására úttörő munkát is írt erről a témáról.

Az összehasonlító nyelvtudomány módszertana azonban csak a múlt század folyamán, annak is inkább a második felében alakult ki. Egyes nagynevű tudósok, mint Kőröst Csorna Sándor, vagy Fogarasí János ugyan még ekkor is más véleményen voltak; ám a fiatal Reguly Antal (+1858), a későbbi nagy néprajzkutató és nyelvész, jogi tanulmányútja során egy életre szóló indítást kapott Stockholmban a kérdés tudományos tisztázására. A stockholmi egyetemi könyvtár finn származású könyvtárosa, Ivor Aruridson keltette fel benne az érdeklődést a finn —magyar rokonság iránt. „Mit nyerhetne — gondolám — nyelvünk, ha az állított rokonság valódi és — mint látszik —, közeli rokonság volna!” — írja utóbb. Lelkesedése nem volt szalmaláng: életét tette fel rá. Kiköltözött Finnországba, ott két évet töltött a finn, lapp ég észt nyelvek tanulmányozásával, majd Szentpétervárott és az Urál vidékén folytatta kutatómunkáját. Zircen fejezte be nagyszerű eredményeket felmutató életét, az idén 150 éve született nagy magyar tudósunk.

A 19. század második felében evangélikus egyházunk egyik kiváló tagja, a szepessé- gi származású Hunfalvy Pál (+1891) tisztázta azután véglegesen a magyar nyelv helyét a finnugor nvelvrokonságban. Mint az Akadémia főkönyvtárosa, ő is nagyobb tanulmányutat tett Finnországban és más keleti-tengeri államokban. Ő szerkesztette a Magyar Nyelvészet és a Nyelvtudományi

Közlemények című folyóiratainkat. Szellemi fegyvertársa a Németországból általa behívott tudós professzor, Budenz József volt (+1892), akivel egész nyelvészeti iskolát alapítottak és korszakalkotó eredményeket értek el. A század utolsó évtizedeiben született meg a magyar—ugor ösz- szehasonlító szótár és az ugor nyelvek összehasonlító alaktana is.

Ebben az időben már Finnországban is általánossá vált a magyar nyelvvel való rokonság felismerése. Gabriel Port- han, Aleksanteri Castrén, majd Otto Donner kifejlesztették a finnugor népek nyelvi, földrajzi, történeti és régészeti vizsgálatát. Az utóbbi tudós ennek előmozdítására 1883-ban Helsinkiben Finnugor Társaságot is alapított. Antti Jalava közösen irt a mi ifj. Szinnyei Józsefünkkel (+1943) finn— magyar nyelvtant, s az utóbbi — a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke, de egyúttal a helsinki Finn Irodalmi Társaság és a Finnugor Társaság tagja is — hervadhatatlan érdemeket szerzett szótáraival, nyelvtanaival, olvasókönyveivel és számtalan nyelvészeti tanulmányával.

Az utolsó ötven évben különösen az evangélikus Gombocz Zoltán (+1935) professzor pesti tanszéke, majd az ugyancsak evangélikus Melich János (+1963), valamint Zsirai Miklós (+1955) tudós körei voltak azok a szellemi gócpontok, amelyek nagy indításokat, adtak a köréjük csoDortosuló fiatal tudós nemzedéknek.

A ma élő finnugor tudósok közül hazánkban Papp István, Lakó György és Hajdú Péter professzorokat kell megemlítenünk, míg Finnországban Paavo tíavi’a és Erkki Itkoncn járnak elöl a kutatásban. Munkásságuk utat mutató és hozzájárul kaocsolataink további kiszélesítéséhez.

Dr. Fabiny Tibor

REFORMÁCIÓI EMLÉKÜNNEPÉLY

A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa 1969. október 26-án, vasárnap este 6 órai kezdettel a budapesti Kálvin téri református templomban a tagegyházak közreműködésével

ökumenikus reformációi emlékünnepélyt tart.

Az emlékünnepélyre — amelynek részletes programját következő számunkban közöljük — mindenkit szeretettel hív és vár a rendezőség.

IMÁDKOZZUNK

Mindenható isten! Te azt akarod, hogy becsületes munkával keressük kenyerünkéit, de azt is megtapasztal tatod velünk, hegy fáradozásunk hiábavaló a te áldásod nélkül. Add, hogy hűségesen töltsük be hivatásunkat, és örömmel végezzük munkánkat. Add rá gazdag áldásodat, és kegyelmeddel tedd eredményessé kezeink munkáját, hogy sok ember javára és országod dicsőségére váljék. Jézus Krisztus, a te Fiad, a mi Urunk által. Amen.

A Hold szivacs-puha felületén ott maradt egy plakett, amelynek szövege azt hirdeti, hogy a Föld-nevű bolygóról emberek léplek az égitestre. Büszkén a fizika teljesítményeire, s a műszaki eredmények világhódító ereiére ünnepelhettünk: ember járt a Holdon. Verne fizikai álomregénye valóra vált. A fizika óriási eredményei előtt meg kell hajolni, de meghajolunk a három férfi bátorsága és lelki egyensúlya előtt is. A megbízhatóság terén mégis csak a legfontosabb tényező az ember, mert bármily remeklő szerkezettel is van dolgunk, az csak annyira eredményes, mint az emberi szándék, amely beléje került. Nem, nem, nem az Anyag uralkodik, s az ember csupán rabszolgaként hozzásímul. Szabó Lőrinc egyik döbbenetes versében jósol ilyesmit, A rabszolga című versében, ahol megírja, hogy a Vas igába fogta az emberi:

s szemem s agyam, mit kölcsön adtam, már csak egy műszere neki, már beszél; azt mondja: az embert magának ő gondolta ki,

ö az élet, munkába már ó szervez, kereskedik, kifoszt, ő akar s az én szerepem csak az, amit érdeke kioszt.

S a magyar költő megírja, hogy az Anyag háborúkat indít föld alatt, föld felett. Ez a jövő? Az anyag háborúja egyelőre csupa tökéletesség és megbízhatóság. El lehet tűnődni rajta. A Holdra száguldó hajó alkatrészeit úgy szerelték, hogy légzsilipen keresztül juttatták egy sebészeti műtöszerűen tiszta munkaterembe, ahová légpermetezőn keresztül tökéletesen tisztán lépett be az ember, s ahol egy porszem nem fordult elő. Lehet így í* szerelni, nemcsak úgy; hogy egy hebehurgya ssavarintás emberi életeket olt ki, porban.

KÉT

füstben és gázfelhőkben. A Hold-út műszaki tapasztalataiból új műszaki eredmények születnek. Minden tökéletesedni fog. Hosszútávú időjárásjelző műholdak szállnak majd a Föld fölé, létrehoznak műholdakat, amelyek kikutatják a Föld még feltáratlan nyersanyagforrásait, erdőtüzeket jeleznek, sáskák megjelenését, halak vonulását, jéghegyek érkezését jelzik, s víznyerő helyeket kutatnak fel. Ígérik, hogy olyan kapcsolást hoznak létre, mely emberi szemmozgatásra működik, világítást, fűtést szabályoz szemünk egy odatekintéssel. Csinálnak majd ezredeentiméter vastagságú alumíniummal bevont szigetelő anyagot, s belőle takarókat, melyek zsebrerakhatók lesznek. Készítenek olyan kis lámpát, amely átfér a tű fokán, s az orvosi diagnosztikában érvényesül.

Az ember ehhez elgondolja, amit a műszaki kultúra más területeken ígér. Hogy ugyanis az orvosok tíz év múlva a szervátültetéseket már úgy végzik, mint ma egy kis epeműtétet. Pár évvel később műanyagból készült protéziseket helyeznek el a testben, elektronikus részekkel. Húsz év múlva olyan gyógyszerek lesznek, melyek átalakítják az ember egyéniségét. A 2000. esztendőre ígérik az általános biokémiai védelmet minden fertőző betegséggel szemben. Nyolc év múlva pontos időjárásjóslatunk lesz. Már hét év múlva elektronikus gépeket vezetnek be az iskolai tanításba, meglesz a háromdimenziós fényképezés, megnyitják a Föld új energia forrásait, megindul a tengeralatti ércbányászat, gépesítik a tanulást és a hivatalnoki munkát. Tíz év, s megnyílnak az automatikusan működő könyvtárak, gép végzi a fordítást idegen nyelvekből, gépesítik a tervezést és a házimunkát

VILA G

Íme a tudományos és műszaki forradalom Ígéretei. Nem kételkedhetünk a Hold emberi érintése után ezekben a csodákban sem De sem ez, sem a kozmikus kapcsolatfelvétel, sem a remények, hogy az égitesteken sugár- elemeket hasznosíthatunk, nem űzi el a gondolkodó ember aggodalmát a világ ketté válásáról. Amíg a Holdon ember járt, addig itt a Földön a csodától nem változott meg semmi. Tovább tartott és tart a világ nyomorúsága, háborúk döngenek, milliók éheznek, szomjaznak és fáznak. A műszaki csodától nem jut senkinek egy karéj kenyér a szájába, egy szemernyi igazság nem érvényesül emberek és nemzetek között. Régóta mondjuk, hogy az ember úrrá lett a természet fölött, de nem vált úrrá saját természetén.

A Hold-út, mint ismeretes huszonnégy milliárd dollárba került. Akár a rettenetes vízhiányra gondolunk, akár a termőföld iszonyatos összezsugorodására, akár a sivatagok előnyomulása jut eszünkbe, s a gazdaságilag gyönge országok megállíthatatlan és szabályozhatatlan népszaporulata, iszonyatosnak tűnik a párhuzam: a társadalomtól, az erkölcsi együttélés megjavításától elvont milli- árdok a Föld fölötti űrbe száguldanak, olyan holdrakéták formájában, amelyek kozmikus támadó fegyverek előképei is lehetnek, nem csupán békés versengés gépcsodái. Mintha a földi összecsapások földöntúli megoldásának kísérletét néznénk. A hatalom a világűrben nem más, mint a földi hatalom mohóságának folytatása korlátlan eszközökkel. A világ műszaki kultúrája elhagyta az ember társadalmi szolgálatát, erkölcsi és szellemi formáinak javítását. A műszaki kultúra óriáscsizmákban jár, az emberi együttélés elmaradt, számos formájában visszazúdúl primitív és elviselhetetlen fokozatokra. Soha a társadalom természetes és ésszerű szükségleteire nem ■mozgósítottak a politikusok akkora összegeket, amilyeneket pár éve az űrkutatás emészt fel szerte a világon. Csak ez az egyetlen Hold-út is akkora összeget szívott el. amelyből komoly és tartós fölszerelés és ellátás telne ki nem egy országnak, hanem a világnak.

Lelkiismeret furdalással mozgunk kis világunk önemésztő arányai között, hallgatjuk és olvassuk a napi jelentéseket földi életünk elmeszesedő szívveréséről. Társadalmi és erkölcsi fejlődésünk, politikai és gazdasági jelenlétünknek lépést kell tartania a műszaki fejlődéssel. Nem szabad elrugaszkodni saját kérdéseink megoldásától, menekülni a Földről. Ügy látszik, könnyebb a pokoli sis- tergésű rakétának keresztül fúrnia magát a Föld légburkán, mint kölcsönös emberséget létrehozni a világ nemzetei között. A Hold-út élessé és kínossá tette a társadalmi és erkölcsi kérdést. A Hold-út jelentését az újságban háborús hírek, politikai és gazdasági válságok, balesetek és gyilkosságok keresztezték. Ott fenn tökéletes erővel és biztonsággal működött minden motor és kallantyú, itt lenn emberek haltak meg embertársaik nemtörődömségéből, hiú gépkocsivezetés miatt. A Holdra korábban jutottunk el, mint egymás megértéséhez. Az űrben, úgy rémlik, biztonságosabb az ember élete, mint a földön, ezeréves szokásai és törvényei között.

A kettéhasadt világot csak az emberség tudja összekötni ismét. Az emberség, mely hit és lelki műveltség, törvénytisztelet és — bennünk, keresztyénekben — istenfélelem. Mi lesz velünk, ha képesek leszünk fölszállni az égitestekre, de elmarad értelmi erőnktől a lelkiismeret, és a kölcsönös megbecsülés?

Szalatnai Resté