Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-12 / 41. szám

Ne így, kedves ÁbraMm! Abrahám együtt legelteti nyáját unokaöccsével, Láttál. Mindkettőnek egyre jobban megy a sora. Hamar elérkezik a perc: vita támad pásztorajk és közöttük. (1 Móz 13 3—15) A hi­vő Ábrahám mozdulatát ebben a feszültségben követendő pél­dának szoktuk magunk elé állítani. Van is abban imponáló, ahogyan Ábrahám a békesség útját választja, s amikor kitör a veszekedés, azt javasolja unokaöccsének, búcsúzzanak el egymástól. Az is szimpatikussá teszi Ábrahámot, hogy — bár ő az idősebb — gavallérosan átengedi a birtok-választást Lót­nák. Menjen oda, ahova akar, — de együtt ne maradjanak. Az ótestamentumot mi csak Jézus Krisztus társaságában közelíthetjük meg, — másként nem nyílik meg számunkra. Melyik a krisztusi út a kettő közül: 1. menj el 100 km-re tőlem és imádsággal, szeretettel gon­dolok rád — de egymással nem jövünk ki — vagy 2. üljünk le és beszéljük meg a dolgokat őszintén, Isten je­leni Háben — de maradjunk együtt. Nem akarlak elveszí­teni, felelős vagyok éretted, örülni akarok örömödnek, meg akarom osztani bánatodat. Nagyon kényelmes lenne számunkra mindenkit távolra biz­tatni, akivel nem jövünk ki. Csak úgy lehet békesség, ha re­metékként külön cellákba vonulunk? Csak úgy lehet nem ve­szekedni, hogy messzire kell menni? („Meg akarlak tartani té­ged, azért választom őrödül a megszépítő messzeséget”...'! Ady) Egymás mellett nem lehet‘békesség? Nem lehet valóban: önmegtagadás nélkül! „Aki meg nem tagadja magát, nem követ engem” — ezt ö mondotta, aki a kibírhatatlan embert választotta, nem a mennyet. Mindennap új 12-t választott volna magának, ha úgy gondolkodik, mint Ábrahám. De nem szakított egyikkel sem. Sokszor le kellett velük állnia az úton és megküzdenie a békességért. Az emberek sok időt töltenek el vitával. Mindenütt vitat­koznak: otthon, hivatalban, autóbuszon. Mennyi idő, erő, ideg­munka pazarlódik el eközben. Távolra nem tudjuk egymást legtöbbször elküldeni, mint Ábrahám Lótot, — de lelkileg egyre jobban eltávolodunk egymástól, idegesek, gonoszok le­szünk, megsértjük egymást, önmegtagadás nélkül nem megy! Félre gőgünkkel, iróniánkkal, önzésünkkel, — s barátokként, testvérekként üljünk le egymás mellé. így nem az „én igazsá­gom”, talán sem az „ő igazsága” nem győz, — de győz az, aki azt mondotta: „Én vagyok az Igazság!” S Ö sem valami jogi igazsággal győzött a Római Birodalomban évtizedeken belül — hanem önmagának halálba adásával. * Elindul Lót, mert elengedték a kezét. Igaz, gazdag vidék fe­lé, de „oltár nélküli” városokba megy, Sodomába, Gomorába, ahol végül is mindenét elveszíti s elzüllik. Abrahám, te nagy hivő — nem érzed magad felelősnek érette? Gőgös Énünk félretevésével, egymás hordozásával tudunk csak haladni helyesen az úton, — azokkal, akik ugyanabban a házban laknak, mint mi, ugyanabban a hivatalban dolgoz­nak, akikkel az életünk csak együtt sikerül! Ez a jövő vár né­pekre, országokra, vallásokra is: együtt, egymásért! Idős embert temettem, öngyilkos lett. Fiatalok, de messzi­re kergettétek szegényt! Id. Görög Tibor A REALITÁSOK TALAJÁN ALLVA A nyugat-németországi ha- lásokat folytatott Moszkvában, ladó gondolkodású személyek Varsóban és Berlinben, hogy akciócsoportjának egy kül- az európai béke és biztonság döttsége járt a Szovjetunió- rendszerének feltételeit a ban, Lengyelországban, és a helyszínen tanulmányozza. A Német Demokratikus Köztár- küldöttség útja is arról tanús- saságban. A küldöttség tagjai . kodott, hogy vannak a Német (köztük H. Werner evangé- Szövetségi Köztársaságban is likus lelkész is) sajtókonferen- olyan erők, amelyek a realitá- cián számolt be tapasztalatai- sok talaján állva akarják meg- ról Bonnban. valósítani Európa népei részé­A küldöttség fontos tárgya- re a békét és biztonságot. BLAKE ÉS WILLEBRANDS UTAZZANAK? Holland protestáns és kato- kárság vezetője utazzanak likus lelkészek nyílt levélben együtt Észak-lrországba , és követelik, hogy dr. Blake, az békítsélr ki együtt a katoliku- Egyházak Világtanácsának fő- sokat a protestánsokkal. A kö- titkára és Jan Willebrands bí- vetélést támogatja a hollan- boros, a vatikáni Egységűt- diai egyházközi Béketanács is. 4 kis herényi gesztenye Orom napja virrad! ma ránk Sétálgattunk a gyümölcsösben, elémkerült egy gesztenye, szúrós fondorból kandikált ki s megkérdezte: ismerem-e... Én ránéztem a kis jószágra, földön feküdt a fű között, fölötte szürkéllett az égbolt ■ s harkály kopált a fák között. így válaszoltam: kicsiny jószág, nem, még sohasem láttalak, nem járt a lábom soha eddig a szép herényi fák alatt. Ne menj tovább — kérlelt a csöppség, holnap talán már meghalok, vidd el hírül a nagy yilágnak, hogy megöltek a viharok. Míg a fán laktam álmodoztam, szép volt az élet, fütty, szitált, burok köpenyben hallgathattam sok fényes csőrű fütty-királyt. Érlelt a napfény, csókolt lágyan, a szellő oly sokat mesélt, így ért gyümölccsé életem és áldott holnapot remélt. Az egyik éjjel azt álmodtam, hogy fehér asztal vár reám, s pöttömke gyermek kézbe vesz majd •— az arca csillog és vidám — boncolja burkom áhítattal s emeli szájhoz testemet, és újjongóan kóstolgatja napfénytől érlelt ízemet. Olyan szép volt az álmom akkor, — boldog volt a kis gesztenye, szerette volna szélbe szórni: nem volt céltalan élete. Aztán? Látod, már jött a végzet, vihar rázott a fűre le, a többieket összeszedték, csak értem nem nyúlt senki se. Engem itt hagytak. Ez az élet. Meghalt az álmom. Nincs tovább. A kemény fagyok deres szája vágta belém fogsorát. így most itt fekszem einyílottan. Mi lesz a sorsom, mondd, nehéz? Lehajoltam a kis síróhoz s láttam, hogy velem szembenéz míg szóltam hozzá: nézd, kis élet, az Isten szép szavát hozom: vigasztalódj, leszel kenyér még, nem pusztulsz el az ugaron. Elnyel a föld és rügyet bontasz, nagy fává nőhetsz, ó, ne félj, Isten kezéből vedd a- sorsod, csak bízzál benne, és remélj! így susogtam, s az árva csöppség barna arcára pír szaladt. Szemét lecsukta s úgy hallgatta a vigasztaló szavakat, És megbékült a sorsát várón..! Gondoltam: magány gyermeke, hányszor vagy úgy, mint ez a síró . földre hullott kis gesztenye. Te is álmodtál dús csodákról s meghalt az álmod, nincs tovább, jött a vihar, hogy lehervassza orcád rózsaszín mosolyát. És azt gondoltad, becsapott vagy, akár a kicsiny gesztenye, pedig hidd el, hogy téged is tart az Isten áldott tenyere. Dobos Anikó és Drétyovsz- ky Mária kezdte így köszön­tő versét a nógrádi templom­ban. Ez cseng szívemben ezen a vasárnapon, amikor együtt örülhettem az örvendező nyájjal és pásztorával. — 12 évvel ezelőtt, 1957. májusá­ban is testvéri szívvel kö­szönthettem a bánki egyház- községtől elszakadó filiát, amikor első pásztorunk: Kühn Ernő indult el a szolgálat útján. Gyönyörű napsütésben szep­tember 14-én érkezünk az ősi vár falujába. — A vár romja régi idők kemény küzdelmeiről regél. Már Anonymus is em­líti, jeléül annak, hogy az el­ső királyok is szükségesnek tartották a nógrádi várispán- ság felállítását. A török hó­doltság esztendeiben a szom­szédos Drégely várával együtt fontos kulcs a bányavárosok­hoz. — Az, hogy a török a bányavárosokat el nem érte, ilyen végvárak láncolatának volt köszönhető. Számtalan­szor cserélt gazdát. Még Bocskai és Bethlen Gábor birtokába is került. — 1663- ban jutott utoljára török kézre, 2 év múlva a villám a lőporraktárra sújtott és a vár nagy része leégett. — Csak romfalakkal körülvett féltornya ágaskodik az ég fe­lé, alatta szorgalmasan lüktet az élet, épül-szépül Nógrád község Üj parókiát avat ma D. dr. Ottlyk Ernő az Északi Evan­gélikus Egyházkerület püspö­ke. Csupa virág az oltár, a padok, örvendező szívek mé­lyéből zeng: Dicsérd én lel­kem a dicsőség örök kirá­lyát... Nézem a sokszor lá­tott kedves arcokat: hála­könny a szemekben. Az oltá- ri szolgálatot Gartai István esperes végzi, majd Ottlyk püspök ajkán csendül meg az ige; „Mert az Istennek beszé­de élő és ható...” (Zsid 4, 12) —■ Isten szól hozzánk igéjé­ben, de az élet eseményeiben is. Isten igéje mindig erős, hatalmas. Egyszer a vigaszta­lás szava, máskor a bünbo- csánat ajándéka. Igehirdeté­sében tovább utalt arra, hogy Isten szolgái által szól. Az evangélikus lelkészi állás ál­landó szolgálatot jelent min­dennap az élet minden terü­letén. Az új lel'készlakás an- nak a bizonysága, hogy ez a gyülekezet szereti az Urat, szereti igéjét és pásztorát is. Istentisztelet után a köz­gyűlésen Kühn Ernő, a gyüle­kezet lelkésze köszöntöte elő­ször a püspököt és röviden is­mertette a nógrádi gyülekezet történetét. Örömmel számolt be az új parókia építéséről. Hálás szívvel köszönte meg egyházunk vezetőségének a segítségét, amely lehetővé tette, hogy az LVSZ-től 150 000 Ft. segélyt kapjon. A 300 lel­kes gyülekezet eddig 40 000 Ft-ot ajándékozott és 200 nap társadalmi munkája épült a szép új otthonba. Kü­lön kiemelte a lelkész Dudás András gondnok áldozatkész, hűséges munkáját, aki évek óta szívén viselte a parókia építésnek minden gondját. A gondnok szép otthonában volt együtt a vendégsereg és itt a szó teljes értelmében megtapasztalhattuk a „nógrá­di” szívek szeretetét. Délután kettőkor indultunk a paróki­ára (1,5 km. a templomtól). „Isten hozott’’ fogadott a be­járat virágos kapuján. Űjra együtt a gyülekezet apraja- nagyja. Gartai István esperes a 127. Zsoltár 1 verséről szólt. „Épülő országban, épülő köz­ségben épült ez a szép lakás. Isten sáfárságra adta ezt. Ő adott kitartást a munkához, őrizzétek-szeressétek ezt. Le­gyen áldott a lelkészcsalád, legyen áldott minden belépő testvér...” Oj parókiák épültek Nóg- rádban: a sámsonházai, két- bodonyi, lucfalvai, s most a nógrádi. Kühn Ernő lelkészt figye­lem. Vége a vándorútnak: Aszód—Nógrád. Vonattal, mo­torral sietett övéihez eddig, örvendező szívvel int búcsút a-távozóknak. Áldja meg őt Urunk tovább is hűséges szív­vel, hogy a nagy munkát ki. pihenje új erővel, új lendü­lettel végezze szolgálatát Is­ten dicsőségére, népe javára. Záborszky Csaba Felvétel kántori tanfolyamra » Jakus Imre 1969. november 11-től 1970. március 27-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kán­tori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók és kántorok to­vábbképzésére. A tanfolyam bennlakásos. Részvételi díj havonként 500,— fo­rint, amelyben benne van a teljes ellátás, lakás és a tandíj. Azok számára, akik nem tudnak négy hónapon keresztül részt venni mint bennlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam ele­jén, közepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon. Ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók is bejárhat­nak, ezek havi 120,— forint tandíjat fizetnek és az élelmezést esetenként és naponként térítik. Jelentkezési határidő: október IS. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság, Budapest, VIII. Puskin u. 12. A kérvényhez mellékelni kell; lelkészi ajánlást, orvosi bizonyítványt, rövid életrajzot. A felvételről részletes értesítést küldünk. ORSZÁGOS KÁNTORKÉPESlTÖ BIZOTTSÁG Néhány nap múlva, egy szabad délután is­mét kimegyek Kidiába. Szeretném megis­merni a gyülekezetét, és a lelkész is hív, hogy szívesen beszélgetne velem. Most már pom­pás napsütésben járjuk a gyülekezetei. A templom közelében árnyas fák alatt gyerek­sereg: óvodások. Délutáni meseórájuk van. Távolabb a gyülekezet iskolájában délutá­Kidia gyülekezet egyik központja ni csendesfoglalkozás: Afrika földrajzát, ma­tematikát és nyelveket tanulnak. Kissé le- jebb fúvós zenekar indulót játszik: iskolá­sok menetelni tanulnak, tornásznak. Az öreg templom sarkán feltűnik egy osz­lop, rajta dinnye nagyságú gömbölyű kő, fe­lette kereszt és felirat: „Jézus Krisztus győz!” Elmondják, hogy még a pogány időkben az ifjú avatásnál a templom mellett álló fa alatt erre a kőre ültették az ifjút, a törzs vé­ne ott avatta be a vallás titkaiba, s ezzel „Aszanti AFRIKAI ÚTI együtt sok szép tanácsot adott szülei, fel­jebbvalói, emberek iránti helyes magatar­tásra. Ettől kezdve a férfivá lett ifjúnak eszerint kellett viselkednie. Bruno Gutmann a kereszt alá tette ezt a követ, és azt tanítot­ta, hogy ami jót és szépet tanultak atyáiktól, azt tartsák meg mint keresztyének is, mert Krisztus az igazi emberséget nem törli el, hanem megtisztítja, és elmélyíti. Szemlélte­tő példa a keresztyén hit és a természetes humanitás pozitív kapcsolatára! A dzsaggák valóban elragadóan figyelme­sek és kedvesek nemcsak az idegenekkel szemben, hanem egymás között is. Szép pél­dáját adták ennek, amikor ebédnél leves után nagy tálat tettek az asztalra azzal, hogy az magyar „gulás”. A világért sem árulták volna el honnan tudják nevét és receptjét, de csendesen örültek meghatott csodálkozá­somon. Közben ismerkedem a gyülekezet anyagi helyzetével is a gyülekezet vezetői között. A tanácsteremben nagy fali tábla mutatja az évi költségvetést. Kereken 35 000 tanzániai shilling a keret, amely megfelel 175 ezer fo­rintnak. Mindezt önkéntes megajánlásból és offertóriumokból gyűjtik össze. Egyetlen ál­dozati nap bevétele 5000 shilling = 25 ezer forint, (összehasonlításul: építkezésnél egy napszámos napi keresete 5 shilling = 25 fo­rint, egy betanított kőmíves munkásé 10 shil­ling = 50 forint.) Szó esik a külföldi segélyekről. Elmon­dom, hogy szerintem az ingyen kapott se­szanaa!’' ÉLMÉNYEK 3. gély demoralizál. Az igazi segítség az, ha az embert talpra állítják, munkát adnak neki és megkapja a bérét. Igazi értéke annak van, amiért áldozatot hozunk és megdolgozunk. Mi is büszkék vagyunk arra, hogy a háború után magunk erejéből építettük újjá orszá­gunkat, és ha nem is élünk nyugati jólétben, nem is függünk idegen tőkétől, összenéztek és élénken helyeselnek. Ez az alapállása az Arusha Nyilatkozatnak és ezen az alapon akarják végezni az egyházi munkát is. Érdeklődöm a lelkész otthona és családja iránt. Először szabadkozik, hogy rossz az út, és a gyülekezet tagjaihoz hasonlóan egysze­rű házban, á búsban lakik. Aztán mégis fel­vesz motorjára, és éktelenül rázós úton, sű­rű trópusi erdőben visz otthonába. Banán, pálma és kávéültetvények között csinos kis ház, előtte tenyérnyi udvar, térítőkön kávé és rizs szárad, mint nálunk a bab. Körülötte sok színes virág: néger udvarok kedvelt dí­sze. Az istállóban tehén. A lelkésznek gazdál­kodnia kell, hogy eltartsa családját, négy gyermekét. A nagyobbik lány éppen vizet hoz a forrásból: év végén első lett a körzet­ben. Az udvaron mindenütt rend és tiszta­ság. Az asszony éppen mos a gyermekekre, de kedves mosollyal tessékel házába. Egy­szerű bútorok, könyvek, telepes rádió, író­gép és ismét virágok. Lyatuu kissé tétován mondja el, hogy a gyülekezeti gondok mellett részt vesz a köz­ség életében is. Együtt érez, együtt él és dől­gozik népével, s a gyűléseken szívesen fo­gadják szavát, tanácsát. De vannak lelké­szek, akik szerint a papnak és egyháznak meg kell maradnia a maga lelki területén. Érzem, hogy most el kell mondanom a mi útkeresésünket és tapasztalatainkat, hogy felismertük és tudjuk: éppen krisztushitünk- böl folyóan kell részi vennünk népünk gond­jaiban és dolgoznunk felemelkedéséért. Bol­dogan és megnyugodva hallgat. Látom, meg­bizonyosodott abban, hogy helyes irányban halad, amikor segít népének testi-lelki gondjaiban. Megnyílik a szíve: szeretne sokat tanülni. Éjszakákba menően olvas és dolgozik. Sze­retné tapasztalatait átadni lelkésztársainak is. A napokban előadást tartott egy papi ülé­sen, most ezt sokszorosítva kiadják. Témája: „Az igehirdetés új feladatai a mai világban”. Mintha csak egy LMK-téma volna nálunk! Megértjük, hogy nemcsak egy Urat szolgá­lunk, hanem egymástól távol is egy úton já­runk. Este ismét felvesz a motorra, s a szom­szédoknak mondja: olyan óvatosan hajt, mintha atyját vinné. Náluk az atyát illeti a legnagyobb tisztelet. Hamar eljön a búcsúzás ideje. A repülő­téren újra találkozunk Moshi püspök titká­rával. Most ő is utazik. Tanzánia fővárosába Dar-es-Salamba. Négyhetes tanfolyamra megy, ahol lelkészek ismerkednek Tanzánia politikai, gazdasági és társadalmi problémái­val és feladataival. Ezt is tudniuk kell, hogy jól végezzék az egyház és az evangélium szolgálatát. Tanzánia zöld-sárgá-fekete-kék zászlaja integet felemelkedő gépünknek, és én próbálom összegezni a két hét élményeit. Eszembe jut a sokat hallott köszöntés: „Aszanti szanaa! Nagyon köszönöm!” Or. Prőhle Károly

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents