Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-10-12 / 41. szám

Emberek

Sokszor mondtuk és sokszor hallottuk ezt — az első hallásra semmitmondó — mondatot: Emberek vagyunk. A mögötte levő tartalom, és az a mód, ahogy mondtuk vagy hallottuk, a legkülönbözőbb lehetett. Az egyszerűen hangzó és magától értetődőnek ható két szó nagyon is sokrétű, és egyáltalán nem egyértelmű a tartalma és a hangsúlya.

*

1. Legtöbbször talán a tévedés, bűn, gonoszság igazolására hangzott el ez a megállapítás: emberek vagyunk. Már a régi latin közmondás — „tévedni emberi dolog” — arra szabadít fel; hogy tévedéseinket ember voltunkkal mentsük. Volt már olyan orvos, akinek a felelőtlensége miatt

meghalt a beteg. A hozzátartozók érdeklődésére a válasz: széttárt karok és ez a szöveg: „Mindent megtettünk, de emberek vagyunk.” Nemegyszer hallhatunk olyan véleményt is, ha például házasságtörő lett valaki, hogy „Istenem, hiszen ő is csak ember.” Az a fontos, hogy finoman kövesse el azt a vétket, szimpatikus színben tüntesse fel önmagát. Ember voltunkkal azonnal védelmére kelünk. — Sajnos, a bűnnek ilyesfajta igazolása sok esetben nem kevés embernek az életét keserítette meg. Ma, amikor soha nem látott méretekben és módon, százmilliók harcolnak és tesznek meg mindent azért, hogy béke és boldogság legyen földünkön, a másik oldal azt hirdeti: „Háború mindig lesz, mert emberek vagyunk.”

vagyunk

, Nem szomorú, hogy a gonoszságot ilyen könnyed természetességgel igazoljuk? Vajon valóban elfogadható — kicsiben és nagyban —, hogy sok kihullott könnyre csak ennyi lenne a válasz: így kell lennie, mert embereik vagyunk? Kisírt szemű édesanyák és hitvesek, árván felnövekedett gyermekek sok keserűsége és szomorúsága arra figyelmeztet: nem lehet menteni a háború bűnét; gonosztetteket nem lehet elintézni azzal, hogy emberek vagyunk, ilyenek vagyunk. Nem kell a gonoszságnak uralkodnia az emberek között. Pál apostol azt hirdeti: „Egy ember igazsága minden emberre elhatott.” Az ember Jézus Krisztus megmutatta, hogy milyen „az” ember. Ö azért lett emberré, hogy minket is igaz emberekké tegyen. Hogy ez a megállapítás: emberek vagyunk, ne legyen a gonoszság takarója, hanem elkötelezést jelentsen a jó cselekvésére.

*

2. Ezt a mondatot úgy is szoktuk emlegetni, mint amely- lyel az emberi szeretetet magyarázzuk. Olyan természetesnek hangzanak az ilyen, vagy hasonló mondatok is „Szeressük, segítsük egymást, hiszen emberek vagyunk’” Bennünk van a szeretet, és sokszor láthatóvá, tapasztalhatóvá válik. — Néhány nappal ezelőtt a budapesti utcán rosszul lett va-' laki. Mellette emberek siettek munkahelyükre vagy otthonukba. De abban a pillanatban amint szükség volt reá, az egyéni szempontok és érdekek megszűntek. Sokan indultak a beteg segítségére. Amikor a mentő elment és szétszéledtünk, senki sem gondolt arra, hogy most valami dicséretes, rendkívüli dolgot cselekedtünk. Egyszerűen így kellett tennünk, mert emberek vagyunk. — 1945 márciusában, egyik győri óvóhelyen ismeretlen, szakadt ruhás férfi ült az egyik sarokban. Amikor beszélgetni kezdtünk volna vele, kiderült, hogy nem tud magyarul. Azt a néhány magyar szót, ami mégis elhagyta az ajkát, erősen szlávos kiejtéssel mondta. Nem kérdeztük, hogy kicsoda, de sejtettük, hogy azok közül az orosz hadifoglyok közül való, akiket aznap hajtottak keresztül a városon. Még a riadó alatt megérkezett a német ellenőrző járőr. Megrendítő volt, ahogy az óvóhelyen együttle- vők egy emberként igyekeztek azon, hogy elrejtsék ezt az embert, és eltereljék az igazoltatók figyelmét. Az igazoltatás után őszinte volt a mindenkiből feltörő sóhaj: sikerült megmenekülnie. Ki lehetett az illető? Csak annyit tudtunk, hogy menekül, nekünk pedig meg kell őt mentenünk, mert emberek vagyunk.

Milyen felemelő érzés, amikor azt tapasztaljuk, hogy a szeretet, a segítés tesz emberré. De sajnos, ennek az ellenkezőjével, a szeretet hiányával is éppen ilyen sokszor találkozunk. Nem kell hozzá más, mint egy kicsit nagyobb tömeg az autóbuszon, s milyen hamar elfeledkezünk arról, hogy emberek vagyunk. Vagy milyen szomorú, hogy a világ nem egy részén, csak ne legyen a másik ember színe fehér, szeretet és megbecsülés helyett a faji gyűlölet lesz úrrá. Ilyenkor szemlesütve és megszégyenítő kérdésként kell hangoznia az immár ismerős mondatnak: egyáltalán, emberek vagyunk?

Az ember Jézus Krisztus úgy is ember volt, hogy szeretett. Válogatás nélkül. Nem nézte, hogy milyen az illető származása, vagy társadalmi rangja, megérdemli-e a szeretetet vagy nem. Egyszerűen — segített. Azért tette, hogy nekünk példát adjon. Hogy megtanuljuk: a szeretet, a másik embernek való szolgálat tesz igazán emberré. Hogy ez a mondat: emberek vagyunk, egyet jelentsen azzal, hogy — testvérek vagyunk.

*

3. Szoktuk azután ezt a mondatot akkor is használni, ha az emberi tudás méltatására akarunk kifejező szavakat találni. Ha egy találmányról, technikai újításról vagy tudományos eredményről olvasunk, szinte elmaradhatatlan a már megszokottá vált fogalmazás: „Az emberi tudá3 újabb diadala!” Valóban hatalmas eredmények elérésére képes az ember, s joggal és büszkén mondhatjuk ilyen vonatkozásban is, hogy — emberek vagyunk. Milyen büszkén néztünk egymásra, amikor először járt ember a világűrben: íme, erre is képesek vagyunk ml emberek. Megújult a büszkeségünk, amikor először tette a lábát ember a Holdra, a szenzációt az egész emberiség diadalának tartottuk. Lassan oda jutunk, hogy az ilyen eredmények egyre kevésbé lesznek szenzációk, hanem inkább természetes megnyilvánulásai annak a ténynek, hogy emberek vagyunk.

Milyen jó volna, ha az emberi tudásról csak ilyen példák tennének bizonyságot. Sajnos, nem így van. Amikor ma megállunk egykori koncentrációs táborok helyén, s eszünkbe jut, hogy hogyan haltak meg milliók a technika eredményeinek a felhasználásával, akkor elpárolog a büszkeségünk, hogy emberek vagyunk. Valószínű tudná már gyógyítani az orvostudomány a rákot, s nem volna éhínség Ázsiában és lakásgond az egész világon, ha a bombák árát az emberiség javára fordítanák.

Szédületes az emberi tudás. Ha csak jóra használnák szerte a világon, boldogabb lehetne az embervilág. Isten azért adta a tudást az embernek, hogy azt embertársa és önmaga boldogítására gyümölcsöz- tesse.

*

4. Túl az előző értelmezéseken, mégis leginkább a múlandóság kifejezésére szoktuk mondani: „Születtünk, meg is kell halnunk: emberek vagyunk.” Magyarázatnak ez kevés. Sokszor éreztük ezt koporsó mellett, amikor vigasztalásnak szánva elmondtuk. Éreztük, hogy többet kellene mondanunk, mert nem lehet megnyugtató még akkor sem, ha örök igazságként jelentettük ki.

A leghűségesebb munkavégzés, egyéni, családi és közösségi életünkben a legbecsületesebb helytállás sem óv meg bennünket attól a gondolattól, hogy parányi emberi létünk valóban csak porszem a világmindenség örökkévalóságában. Minden alkotó kedv és elért eredmény ellenére gyötör a kérdés: valóban a múlandóság lenne legjellemzőbb emberi vonásunk? Nem. Annak, hogy emberek vagyunk, nem keU egyértelműen a múlandóságot jelentenie. Jézus Krisztusba vetett keresztyén hitünk megtanít a múlandóságra is helyesen nézni. Ebben Jézus Krisztus halálig menő engedelmessége az erőforrásunk. Ahogy a felolvasott szent ige mondta: „Engedelmessége által sokan az igazak sorába kerültek.” Tudjuk tehát, hogy Krisztus enegedel- messége által az igaz ember osztályrésze — ahogy igénk mondta —, nem a „kárhoztató ítélet”, hanem az élet. Az, hogy emberek vagyunk, nem kétségbeejtő elmúlást, hanem reményteljes életet jelent

Mert lehet így is emberként élni: nem csüggedt beletörődéssel, hanem hálás örömmel azért, hogy emberek lehetünk. Csak így tudjuk megtalálni egyéni életünk örömeit, és csak így tudunk tenni mások boldogsága érdekében is valamit

Bárány Gyula igehirdetéséből, amit a rádióban mondott el Km 5, 18—19 alapján.

A KÍNAI

BIBLIAFORDÍTÁS

százötven éves. Robert Morrison 1819-ben fejezte be fordítói munkáját

Megjelent a KERESZTYÉN ÉNEKESKÖNYV

új, nagyalakú kiadása.

Ara: 40,— Ft Kapható a Sajtóosztályon

Együttabékemozgalommal

Jézus Krisztus emberszeretete arra indítja a hívőket, hogy teljes felelősséget érezzenek a világért, az emberiségért, az emberiség jövendőjéért, népek, országok, városok, falvak megmaradásáért. Ez a szeretet nem azon töpreng, hogy hatáskörébe tartozik-e a nemzetközi kérdésekkel való foglalkozás, s nem volna-e jobb behúzódni valami modern kolostor szemlélődő életformájába, ahol az ember csak önmaga kegyességének az ápolásával törődik, hanem segíteni, építeni akar mindenütt, ahol erre alkalom kínálkozik.

Minket ez a hűség hajt a nemzetközi kérdésekkel való foglalkozás felé. A mai helyzetben ezekkel a kérdésekkel való foglalkozás békeszolgálatunkkal van szoros összefüggésben. Mi nem a politizálás kedvéért törődünk ezekkel a kérdésekkel, hanem azért, mert az emberiség békéjének biztosításához hozzá akarjuk adni a magunk erőfeszítéseit.

Az egyháznak világosan kell látnia, hogy az emberiség páratlan korszakba érkezett. Az emberiség soha nem látott hatalomra tett szert a természet erői fölött. Egymást érik a nagy és sokat ígérő tudományos felfedezések. Az emberi ész és az emberi kéz képes űrhajót küldeni a világűrbe, sőt az első emberek megjelentek égitestünk határain kívül eső területeken is. Az emberi ész felhasította az atomot. Behatolt a fehérje sejtjeibe. A tudomány határai annyira kitágultak, mint még soha. Soha nem látott sebességgel tudunk közlekedni országok és világrészek között.

Mégis emellett a szédületesen gyors tudományos és technikai fejlődés mellett ki mondhatja el, hogy a világ tökéletes, hogy sehol nyomorúság és nélkülözés nincs? Emberek százmilliói ma is éheznek és nyomorognak a gyarmati elnyomás következményeiként. És ez nem lehet közömbös azoknak a keresztyéneknek, akiket Uruk azzal küld a világba, hogy az éhezőket táplálják, a szomjuhozóknak inni adjanak, a ruhátlanokat felöltöztessék.

Noha kibontakozhatna az emberi jólét terjedelme és a béke biztonsága, mégis ki mondhatja el, hogy a tudomány haladása, és a XX. század nagy eredményei teljes mértékben biztosítják az emberiség jövendőjét? Óriási veszélyt jelent az egész emberiségre, hogy a tudomány és a technika vívmányai esetleg nem az emberiség előrehaladásának nemes céljait szolgálják majd, hanem szörnyű pusztító eszközök előállítását, amelyek magát az emberiség jövendőjét fenyegetik halálos veszedelemmel. Ezért küzdünk együtt a béke-világmozgalom- mai az atomfegyverek ellen, a leszerelésért, meg nem támadási szerződésekért a katonai tömbök között, a nemzetközi viszályok rendezéséért, az amerikai agresszió megszüntetéséért Vietnamban, az izraeli agresszió terület-visszaadásáért a Közel-Keleten, a gyarmati elnyomás következményeiként szegénységbe jutott népek társadalmi és gazdasági haladásáért.

Az egyház előtt magasztos perspektíva tárult ki az emberi- ségnek ebben a korszakában. Az egyház Ura iránti hűségben kell felemelnünk szavunkat a még mindig gyarmati sorban sínylődő, szenvedő emberek megsegítése érdekében egyfelől, és az egész emberiség jövendőjét biztosító békés fejlődés előmozdítása érdekében, másfelől. Nagy és szent küldetés ebben a korban keresztyénnek lenni. A mi segítő szavunk sem hiányozhat, amikor alapvető döntések és nagy lehetőségek előtt áll az emberiség.

A keresztyén ember nem kíméli erejét, amikor a világ békés fejlődéséért síkraszr.llhat, az emberiség boldogabb jövendőjéért munkálkodhat. Emberszeretetünk konkrét mai feladatai odavisznek minket azok sorába, akik a világ békéjéért igazi felelősséget éreznek, a békemozgalom világot átfogó tömegerejéhez. Az egyház szolidáris — világnézeti különbségre való tekintet nélkül — mindazokkal, akik, a béke ügyét előbbre viszik. Az atomháború elvetésében és az ellene való küzdelemben szükségképpen is minden keresztyénnek, aki Jézus Krisztustól tanulta az emberek szeretetének és szolgálatának fiz útját, részt kell vállalnia mindén becsületes embernek.

A világ békéje olyan ügy, hogy annak érdekéber. ' 'ttérbe kell szorítani minden ideológiai ellentétet és felszaba

__í szívve

l együtt kell dolgozni azokkal, akik meg akarják menteni a világot egy végzetes katasztrófától. Minden teológiai érv, amely ezt az együttműködést ellenezni kívánja, tarthatatlan és haszontalan.

Amikor az egyházak részt vesznek a békemozgalomban, az igének való engedelmeskedés jegyében teszik, s így békemunkájuk összhangban van keresztyén tanításukkal, hitükkel és meggyőződésükkel. A békemozgalomnak és a tömegek között végzett nevelő munkának, felvilágosításnak eredménye az, hogy a népek felelős vezetői sok esetben a közhangulat hatására tárgyaltak és kell tárgyalniuk. Emiatt nem avul el soha ez a munka. Százmilliók békeakaratának nyomása olyan tényező, amellyel a világ minden vezetőjének számolnia kell.

Mi, magyarországi keresztyének, hálát adunk Istennek, hogy olyan országban élünk, ahol törvény bünteti a háborús propagandát és törvény védi a békéért folytatott munkát. Hálát adunk Istennek, hogy az a társadalmi rend, amelyben élünk, a békére épül és a lényegéhez tartozik hozzá a béke, mert ez a béke társadalmi rendje.

A békemunka területén a keresztyén ember egyszerre szolgálja az emberiség jövendőjét, s azt az emberszeretetet, amely keresztyén hitünkből következik, s amely konkrét megvalósulása a keresztyén társadalmi erkölcsnek.

D. dr. Ottlyk Ernő

Dicsérd én lelkem...

Szeptember 21-én az óbudai gyülekezetben hálaadásra gyülekeztek. Telt templomban zengett a régi ének: Dicsérd én lelkem, a dicsőség örök királyát . . o

D. dr. Ottlyk Ernő püspök igehirdetésével és imádságával adott hálát a gyülekezet, lelkészének tízéves óbudai szolgálata alkalmából. Az igehirdetés, az ige szolgálatának örömét, szépségét és gyülekezetépítő erejét világította meg.

A gyülekezet lelkészét sokan köszöntötték.

Fülöp Dezső lelkész válaszában hangsúlyozta: az óbudai gyülekezet tízéves és a büki gyülekezet huszonnyolc éves szolgálatában mindig remegő lelkiismeret-furdalással, de mindig örömmel és boldogan végezte munkáját.

Az ünnepélyen közreműködtek: Tátray Vilmos hegedűművész, Kurucz László orgonaművész és Fülöp Attila énekművész. Az ünnepély után tartott szeretetvendégségen Ottlyk püspök az ökumenikus mozgalmakról tartott előadást

*

Több gyülekezetben is megemlékeztek a lelkészek szolgálatának 10, 20, vagy 25 éves szolgálatáról. A gyülekezetek és lelkészek bensőséges kapcsolatáról és egymás iránti szeretetéről szólnak ezek a megemlékezések. Nem emberek magasztalásáról, hanem a hirdetett ige iránti háláról szólnak ezek a híradások. Jól is van ez így. Nem építünk személyek dicséretére. Mégis, amikor ilyen jubileumok alkalmából arról hallunk, hogy a gyülekezet kifejezte lelkésze iránti háláját, jóleső érzéssel jut eszünkbe az ige, ami ezekre az alkalmakra is vonatkozik: méltó a munkás n maga jutalmára.

®MVvNGELIKUS HÜ FÖLDRAJZ

Buddha királyfi gyermekei

Indokínában — kárpótolták magukat. A nagy riválisok közé ékelődtek a portugálok, spanyolok, s ugyancsak nagy lendülettel gyarmatosítottak a hollandok is. (Ceylon, Indonézia). A változatos, sok szenvedéssel járó gyarmati háborúk sorát mellőzzük. Az viszont ide kívánkozik, hogy e gyarmatok bőségéből és olcsó munkaerejéből némelyik gyarmatosító szédületes gazdagságra tett szert. A gyarmatosítók nyomában rendszerint a hazai uralkodó vallásnak megfelelően jelentek meg a misz- szionáriusok is. így Indiában kezdetben katolikus (portugál, spanyol, francia védnökség mellett), később protestáns (az angol és holland éra alatt), Indokínában pedig a francia gyarmatosítás során szintén katolikus misszió folyt.

Evangélikus misszió csak a múlt század elején indulhatott. 1834-ben a Malabar parton a bázeli, 1839-ben a Goss- ner, 1840-ben a lipcsei, majd a század végén a Herrmansbur- ger missziók. Ma Indiában 10 egyházi szervezetben 800 ezer evangélikus él. (Számuk az elmúlt évben 80 ezerrel szaporodott.) Rendkívül csekély szám ez a 480 milliós néphez képest. De az a háromezer egyházi munkás, amely 78 külföldi missziós társaság megbízásából dolgozik, re- ménytkeltőnek tartja munkáját.

Az említett területen még egy országban tudunk hitsor- sosokról. Nevezetesen Malaysiában (egykor Holland gyarmat is volt), ahol 3 egyházi szervezetben 11000 evangélikus lélek van.

A második világháború után új szakasz állt be ez országok történetében. Megszűnt a gyarmati elnyomás, de ezzel együtt nem szűntek meg a keresztyén egyházak. Ma sok önálló egyházi szervezet és gyülekezet tesz arról bizonyságot, hogy nem szükségképpen tartozik egybe a keresztyénség a fehér jövevényekkel. Viszont az ázsiai keresztyének előtt is ott áll a súlyos kérdés: mit tehetnek azért, hogy a nélkülözést, elmaradottságot, betegséget és nyomort felszámoljak, amelyek végzetesen meghatározzák hazájuk sorsát. Nehéz szavakkal ecsetelni a nyomornak azt a mélységét, amely e vidékre jellemző. A Bombay, Calcutta, Delhi nyomornegyedeinek utcáin hajnaltájt szekérszámra szedik össze a haldoklókat, akiken már nem segít a kórházi ápolás. A nemzeti egységet a társadalmi tagozódás és a vallási előítéletek forgácsolják szét. A maharadzsák szédületes vagyona, és a páriák nincstelensége között áthidalhatatlan szakadék tátong. A hindú nem eszi meg a marhahúst. E vallásos hiedelem nemegyszer az éhezés alapja. Ezek csak példák, hogy ízelítőt kapjunk a „mesés India” nyomoráról. E kérdések kerültek a mi keresztyénsé- günk elé is. Diakóniánk új perspektívát kapott abban, hogy e világméretű nyomoron való segítés feladatai közé tartozik.

Dr. Rédey Pál

Fél évezreddel Krisztus születése előtt élt Buddha királyfi, aki levetette királyi palástját s palotája fényűzését felcserélte a szegénységgel és elmélkedéssel, és amikor hosszú vándorlása után a „felvilágosodás fája” alatt ült, hirtelen világossá vált előtte az élet értelme és célja. Ettől kezdve tanítója lett népének. Senki sem lehet azonban próféta a saját hazájában. így a történeti Buddhának sem volt sok hitele Indiában, ahol szembehelyezkedett a brahmanizmus- sal. De tanítása hazájától keletre meghódította a népek szívét, s ma a mohamedán vallással áll versenyben szám szerint.

Viszont Indiában, ahol Buddha született és tanított, a hindu vallás az uralkodó. Ez ja vallás sem egységes. De nem célunk, hogy a vallásos keveredés és sokszínűség e tarka forgatagában rendet teremtsünk. Inkább kutassuk fel hit- sorsosainkat, akik e népözön- ben elenyésző számmal őrzik evangélikus vallásukat.

Most olyan területre értünk, amely földünk legsűrűbben lakott területe.

Indiától Vietnamig húzódó kiienc különböző nagyságú, népességű országról van szó. Burma, Ceylon, India, Laosz, Malaysia, Nepal, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam. Az összterület 5,5 millió km2, az összlakosság pedig kereken 600 millió. (Európa területe l(í millió km2, lakóinak száma 440 millió.)

A keresztyénség erre a területre igen korán eljutott. A hagyományok szerint Tamás apostol hozta ide Krisztus evangéliumát. Ha nincs is közelebbi támpontunk arról, hogy valóban ő misszionált itt első ízben, azt viszont pontosan tudjuk, hogy a 4. században a nestorianus keresztyének virágzó gyülekezetei hívtak életre. Ma az ún. szír— malabar egyházhoz tartoznak a Tamás-keresztyének.

Az ősi keresztyén múltra visszatekintő egyház fantasztikus történelmi megpróbáltatásokat állt ki. Sokáig — főként a középkorban, amikor a török impérium masszív gátat emelt a nyugati keresztyénség behatolása elé —, teljesen magárahagyatottan élt. Csak amikor a török birodalmat kikerülve, Afrika megkerülésével európai ember e vidékre jutott (1498), került ismét kapcsolatba a nyugati keresztyén- séggel.

Indiának két apostola volt. Tamást tartjuk az elsőnek, a második a 16. sz. derekán ideérkező Xaver Ferenc volt. Térítői munkája és lelkesedése nem ismert határt. Nyomában új keresztyén vér csordogált az elalélt tagokba. Ferenc eljutott egészen Japánig és mindenütt lerakta a római katolikus keresztyénség alapjait. Ezen a területen ma is legjelentősebb keresztyén egyház a római katolikus.

Azután megjelentek a gyarmatosítók is. India hosszú és kegyetlen háborúk után került francia kézből a brit impérium gyöngyszemei közé. A franciák Hátsó Indiában —