Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-05 / 40. szám
k egyház prófétai szolgálatáról Külföldi egfliázi újságírók' bazánkbaa Részlet D. Káldy Zoltán püspök előadásából, amelyet az Európai Evangéliumi Információs Munkaközösség siófoki konferenciáján tartott „Az egyház helyzete a szocialista társadalomban” címen. Szólnom kell arról, hogy miképpen értelmeztük mi a prófétai szolgálatot a szocialista társadalomban. Mindenesetre a mi értelmezésünk szerint a prófétai szolgálat nem egyszerű kritizá- lása a fennálló rendnek és a kormányzatnak. Mi ezt valljuk a prófétai szolgálatról: Isten mint a történelem Ura, állandóan újat alkot s ezért nem lehet igéjét egyszerűen reprodukálni, hanem szükség van a prófétai szolgálatra, amely az igét aktuálisan szólaltatja meg úgy, hogy megvilágítja vele az egyháznak, mint Isten népének új helyzetét és feladatait a világban. Nagy hangsúly esik ezért a prófétai szolgálatra különösen a mélyreható politikai és társadalmi változások idején, amikor a hamis próféták Isten elhangzott igéjére hivatkozva igazolják Isten népének hagyományos viszonyát a világhoz, az igazi próféták viszont a történelmet formáló Istenről tesznek bizonyságot, aki igéjével bűnbánatra, a múlttal való leszámolásra és új engedelmességre, új tájékozódásra hív fel. ■ A prófétai szolgálat tehát elsősorban a gyülekezet felé fordul, de távlata mindig egyetemes emberi, mert „Isten előtt nincs személyválogatás”, „Istennek nincs kétféle rendje vagy normája az emberek számára. Ugyanakkor az is érvényes, hogy „akinek sok adatott, attól több kívántatik” és ezért a prófétai szolgálat legélesebben mindig a gyülekezetei támadja és annak is a vezetőit. Ez nem jelenti a belső körre való beszűkülést, mert a prófétaság éppen a világ felé nyitja meg a bezárkózó gyülekezetei. A nagy próféták többsége szoros kapcsolatot tartott a vezető körökkel, nem dilettánsként szóltak bele a közügyekbe, hanem belülről ismerték a problémákat és a világpolitikai erőviszonyokat. Maguk is részt vettek politikai döntésekben és vállalták azoknak kockázatát és felelősségét. A prófétai szolgálat ma még kevésbé végezhető kegyes dilettantizmussal és a független megfigyelők pozíciójából, a kormány felé végzett prófétai szolgálathoz pedig nélkülözhetetlen a világ gazdasági, társadalmi és politikai életének mélyreható és közvetlen ismerete. És méginkább a belső szolidaritás azokkal, akikhez a prófétai ige szól. Forradalmi helyzetben a kormányzat előtt csak az szólhat prófétai módon, aki azt a nyomorúságot is elítélte, amely a forradalmi változást indokolta és elindította. A nagy próféták célja sohasem az ítélet hirdetése volt: szenvedtek, ha ítéletet kellett hirdetniük és mindent megtettek, hogy az ítélet beteljesülését elhárítsák. A gyülekezet pedig elsősorban Jézus Krisztus személyén tájékozódik, Aki nem azért jött a világba, hogy megítélje, hanem hogy megmentse és életet adjon neki. Ezért a keresztyén prófétai szolgálat a kormány felé sem teheti a hangsúlyt a kritikára, hanem sokkal inkább arra, hogyan mentheti és segítheti az embert. A diakóniai úthoz az is hozzá tartozik, hogy ugyanakkor, amikor különböztetünk az ideológia és az evangélium között, megkerestük társadalmunkban azokat a területeket, amelyeken igénkhez kötött jó lelkiismerettel együtt tudunk dolgozni más világnézetű emberekkel az emberért. Teológiai meggyőződésünk szerint hivő és nem hivő emberek együtt dolgozhatnak humanisztikus célokért a nép és az egész emberiség javára. Évszázados magyar hagyományokat is követünk akkor, amikor nem tekintjük mellékesnek népünk előrehaladásáért való fáradozást éppen a diakónia útján. A diakónia útjához tartozik az is, hogy országhatárainkon túl is gondolkodunk és szem előtt tartjuk az egész emberiség jó rendjének szolgálatát, az igazságosságért és a békéért való munkát. Számunkra a mostanában annyira divatos marxista—keresztyén dialógus semmiképpen nem jelent valami absztrakt, polemikus, vagy apologetikus vitatkozást. Mi magyarországi protestánsok ezt a dialógust több mint 20 esztendő óta folytatjuk életünkkel, szavainkkal, magatartásunkkal. De folytatjuk úgy is, hogy újra és újra megkeressük azokat a területeket, amelyeken hitünkből való engedményadás nélkül, sőt inkább fittünkből kifolyólag együtt munkálkodhatunk azokkal az emberekkel, akik ugyan más világnézetűek, de akik ugyancsak népünk és az emberiség boldogulásáért fáradoznak. Kötelezve érzik-e magukat egyházaink arra, hogy végezzék a misszió feladatát a szocialista társadalomban? Igen, kötelezve érezzük magunkat arra, hogy hirdessük Jézus Krisztus evangéliumát „minden teremtés”-nek. De azt is hangsúlyozzuk, hogy az evangélium hirdetése nem pusztán egy tanítás megszólaltatása, hanem annak együtt kell járnia a szolgáló élettel. Tapasztalatunk az, hogy a lelki szférára korlátozott misszió előbb-utóbb megbénul. Nekünk az egész életre kiterjedő mondanivalónk van. Az egész egyháznak szolgálata szükséges az egész emberért. Ezért a missziónak egyben mindig humanizációnak is kell lennie. A Jézushoz való megtérés egyben az emberhez való megtérést is jelenti, a másokért való lét gyakorlatát. A missziót nem „out sider"-ként kívánjuk végezni a „massa perditionis”-on kívüli pozícióból, hanem benne a „massa perditionis”-ban, az élet sűrűjében, részt véve népünk hétköznapi életében, bajaiban és örömeiben. IMÁDKOZZUNK Mindenható örök Isten! Láttasd meg velünk, hogy minden népet egy vérből teremtettél, és ezért mindnyájan egymás tagjai és testvérei vagyunk. Add, hogy szeressük valamennyit, ahogy Te szerettél minket páratlan szeretettel a világ teremtése előtt, sőt még mindig szeretsz mindent áfogó szereteted- del. Gerjeszd fel bennünk is ezt a mindent átfogó szeretetet. Lobbantsd lángra vele szivünket és lelkünket, hogy a te sze- reteteddel szerethessük minden embertársunkat, megbocsássuk egymás hibáit és gyengéit, és szívesen szolgáljunk egymásnak, hogy megszenteltessek közöttünk a te neved, az Or Jézus KriszA Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának meghívására Magyarországon tartotta ülését az Európai Evangéliumi Információs Munkaközösség, vagyis lényegében az európai egyházi újságírók munkaközössége. Az ülést a siófoki Európa szállóban tartották szeptember 17—21 között. A gyűlésnek 75 résztvevője volt, a rendezőkön és kisegítőkön kívül. Ez a munkaközösség — amint azt a gyűlés végén a következő periódusra elnökké választott H. W. Hessler szerkesztő elmondotta — mintegy tíz év óta működik, s évente az üléseit mindig más és más európai országban tartja. Ezúttal első ízben jöttek hazánkba, s ezzel első ízben a szocialista országok területére. Az előzetes kérésnek megfelelően a gyűlés programja, az előadások is a szocialista országok területén működő egyházak életével való ismerkedést célozta. A résztvevők országok szerinti elosztása a következő volt: az NSZK-ból 20-an, az NDK-ból 4-en, Hollandiából 12-en, Bulgáriából 2-en, Csehszlovákiából 4-en, Lengyelországból 3-an, Svájcból 8-an, a Szovjetunióból 5-en, Nyugat-Berlinből 2-en jöttek el, s a magyar evangéliumi egyházak lapjainak képviseletében 15-en voltak jelen. Ez utóbbiak között egyházunk sajtóját D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök, D. Koren Emil szerkesztő az Evangélikus Élet részéről, dr. Vámos József a Lelkipásztor külföldön előadókörúton tartózkodó szerkesztőjének megbízásából, valamint dr. Pálfy Miklós a Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsának főtitkáraként. A gyűlés megnyitó alkalmán a magyar egyházak köszöntését Palotay Sándor, a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsának elnöke mondotta el. Három főelőadás hangzott el, amelyeket D. dr. Ottlyk Ernő. dr. Bartha Tibor és D. Káldy. Zoltán püspökök tartottak. Az előadásokhoz fűződő hozzászólások sorában némelyik egy-egy kisebb előadás méretére nőtt, s az eszmecserék ' mindvégig lüktetők, élénkek voltak. A főelőadásokhoz egy-egy külföldi referens előadása is csatlakozott. Az összefoglaló főtéma „Az egyház szolgálata kelet és nyugat között” volt. Ehhez a akkor tud válaszolni az új, forradalmi világ kérdéseire, ha visszatér a forráshoz, az élő Igéhez, a Jézus Krisztushoz. 2. A keresztyénségnek és az ökumenikus mozgalomnak nincs jövője bűnbánat, megtérés, önkritika és az Úr iránt tanúsított engedelmes szolgálat nélkül. Az ülés magyar résztvevőinek egyik csoportja témához elvi alapvetést D. dr. Ottlyk Ernő püspök előadása szolgáltatott, aki az egyházak társadalmi feladatáról szólott. Dr. Bartha Tibor református püspök „Az egyházak ökumenikus helyzete Uppsala után” címen tartott előadást. Az ökumenikus mozgalom legértékesebb mai sajátossága, hogy segítségével az egyházakon belül a teológiai eszmél- kedés kollektív vállalkozássá lett. Megerősödött az egyházakban a Biblia iránti érdeklődés. A figyelem, a szolgálat feladata felé fordult. A protestáns egyházakon kívül is küzdenek a hit lényegének új kifejezési formáiért. Az ökumenikus helyzet elemzése után két tételben foglglta össze a feladatokat: 1. Keresztyénségünk csak Szeretetintézményeink A Budai Szeretetotthon V. Bartha püspök előadásához első referensként F. König, a LVSZ sajtószolgálatának vezetője szólt hozzá. Hozzászólására tájékoztatónkban most azért térünk ki külön is, mert többek között szólott a minket foglalkoztató Porto Aleg- re-be tervezett lutheránus nagygyűlésről is. Az ökumenikus helyzet arra késztet — mondotta — hogy a lényegesre összpontosítsuk figyelmünket. „A keresztyének lényegbevágó feladata, hogy a humanitást és a békét szolgálják.” Bővebben szólt a Porto Alegreben tartandó nagygyűlés előkészítéséről. „Első ízben tartja a Lutheránus Világszövetség nagygyűlését római katolikus országban és az ún. harmadik világ területén” — mondotta. „Elszánt bátorságára mutat, hogy az egyház jövő feladatairól éppen Dél- Amerikában, a déli félgömb e nagy átalakulások folyamatába került kontinensén tanácskozik. Ez arról tesz bizonyságot, hogy nem akar kitérni az ötödik nagygyűlés főtémájából hangzó kihívás elől: a világba küldettünk.” „Egy ilyen nagygyűlés nem adhat természetesen végleges választ tíz nap leforgása alatt a számtalan szorongató kérdésre. Porto Alegreben elsősorban arról lesz szó, hogy az evangélikus egyházak illúzió- mentesen mérjék fel szolgálatuk három nagy területét: küldetésüket, ökumenikus elkötelezettségüket és szociális felelősségüket. A brazíliai világkonferencia valószínűleg nem szolgál majd látványos eredményekkel és döntésekkel. Porto Alegre inkább az önmagunk megvizsgálásának és a jövőben ránk váró feladatok rögzítésének találkozó- helye lesz rohamosan változó világunkban és az egész ke- resztyénség további fejlődése fordulópontjának idején. Behatóan foglalkozik majd a nagygyűlés a „keresztyének és nem keresztyének együtt- munkálkodása a jelenlegi társadalomban” címen világszerte sokat tárgyalt témával. A hagyományos jótékonyság (karitás) elvének hangoztatása helyett „a valósággal szá- motvetö szolgálat stratégiája” útján keresi ma a luthe- ranizmus az egyház diakóniai feladatának megfogalmazását. Cél: a rászoruló emberek oldalára állni, hogy „földi életünket a teremtés rendje szerint Isten akaratának megfelelő gazdagságban és öntudatban bontakoztathassák ki.’' „Porto Alegre kétségtelenül merész lépés, de üdvös rizikó* — hangoztatta előadásának befejező szakaszában F. König. D. Káldy Zoltán püspök az egyház helyzetéről szólt a szocialista társadalomban. Szólt azokról a próbálkozásokról, amelyek egyházunk útkeresését jellemezték az elmúlt két évtized alatt, majd szólt az egyház diakóniai életformájáról, végül a prófétai szolgálatról s a misszió feladatairól. Az előadás prófétai szolgálatról szóló részéből lapunk más helyén részleteket közlünk. Az ülés résztvevőinek tiszteletére a Magyar Üjságírók Szövetsége a balatonszéplaki Hotel Interpress helyiségeiben fogadást adott. A gyűlés befejezéseként pedig a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsa, mint vendéglátó, Budapesten adott fogadást külföldi vendégeink tiszteletére. A gyűlés külföldi résztvevői vasárnap Budapest különböző templomaiban vettek részt istentiszteleteken. E héten.,. Húsz esztendős jubileumához érkezett Piliscsabán, a fővárostól alig 25 kilométer távolságban van a Budai Szeretetotthonoknak két telepe is. A több holdnyi területen több kisebb ház áll. Több mint 50 évvel ezelőtt Béthel épülete volt az első, amely üdülőül szolgált a szeretetmunká- ban dolgozó testvérek részére. Az évek folyamán ajándékozás, örökhagyás és vásárlás folytán több kisebb-nagyobb épülettel gyarapodott a telep. Az épületek bibliai neveket viselnek, az üdvösségtörténetnek egyes állomásaira emlékeztetnek. így: Béthel — Isten háza, Gileád, Sion, Bethlehem, Hóreb az egyik telepen és Silo a másik telepen található. Béthelben mintegy hatvan sérült, súlyosan fogyatékos gyermek és három öreg testvér talál otthonra, s a gondozókkal együtt a bentlakók létszáma megközelíti a százat. Itt van az egész Budai Otthon „éléstára” az állatfarm. Sertéseket és tyúkokat tartanak s így a farm munkalehetőséget biztosít és az élelem ellátását olcsóbbá teszi, s színvonalát emeli. október 7-én a Német Demokratikus Köztársaság. A 17 millió lakost számláló fiatal állam Európa térképén nem egyszerűen egy ország a többi között, melyet földrajzi és népességi mutatók jeleznek. Politikai szerepe teszi különösen jelentőssé, amelyet a németségen és Európán belül betölt. Az új, a jövő Németországa számára egészséges és élő bizonyíték arra, hogy nem a német ember alkatából fakad az a veszedelem, amely alig egy évszázad alatt három háborút robbantott ki Európában. A Német Demokratikus Köztársaság a német történelem első munkás-paraszt állama, és létében válnak valósággá azok az álmok és célkitűzések, amelyekért oly sok súlyos harcot vívtak a középkor óta a német nép legjobbjai. Az egykori császári palota főbejárata és erkélye, ahonnan Liebknecht hirdette ki az összegyűlt tömegnek a köztársaság megszületését, ma az NDK államtanácsa palotájának része. Önkéntelenül is Schiller felejthetetlen sorai jutnak eszünkbe, amikor a császárság és a fasiszta, sötét esztendők eseményeit a mai, az új állam tevékenységével hasonlítjuk össze: „A hely rossz ómenét megmásítom: Legdrágábbjaim őriző je lesz...”
