Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-07 / 36. szám

Istennek termő élet Km 7» 4—ti KERESZTYEN ÉLETÜNK CÉLJÁT Pál így határozza meg: gyümölcsöt teremjünk Istennek. (Rm 7, 4) Milyen gyümölcsök­ről van szó? A római levél 12. részétől elkezdve bontja ki és ilusztrálja Pál a fenti mondatot. Szolgálat a lelki ajándékok­kal a gyülekezetben, a közösség építése szeretet által, tisztes­ség a közéletben, engedelmes állampolgári kötelességteljesí­tés, a gyengék megértő hordozása —, mindennek foglalataként 'az az ősi törvény: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Egy­úttal mindegyik előbb felsorolt gyümölcs ezt az utóbbi magot hordozza magában. A TÖRVÉNYVÁLLÁSBAN, a betű „óságá"-ban a gyümöl­csök csak kényszerérettek. Az elérhetetlen magasságba emel­kedő törvény és a hozzá kapcsolódó kemény számonkérés fe­nyegető árnyékában ízetlen, satnya gyümölcsök fitogtatják magukat Isten és ember felé: lám mégsem vagyunk olyan rosszak, magunktól is telik valamire. Pál a római levél 7. részében a törvény és evangélium két oldalról áradó fényében meglátja a valóságos helyzetet és szinte önvallomásszerűen ír arról. Igen a törvény, a szeretet nagy parancsa, amely az érdek azonos képviseletét, az együtt­élés békességét, az igazságos rendet, a megértő irgalmat, a gyenge felemelését, az önzés és erőszak megfékezését köve­teli, régi és ismert. Táblákra van írva. betűbe öltött alakot. De nagyon nehezen tud testet ölteni bennünk és általunk, „hogy azt elvégezzem, nem sikerül." (7,18) EGY „MÁSIK TÖRVÉNY” van a tagjainkban. Bűnös szen­vedélyek, alantas vágyak működnek bennünk. Fogságban tar­tanak. A kényszerérett gyümölcsök mellett, keserű, élvezhetet­len, sót ártalmas „gyümölcsök” érlelődnek testünk fáján. Ve­szedelmet, halált hoznak magukkal magunk és mások számára, mint az édeni tiltott gyümölcs vagy mesék mérges almája. Ismerjük, sőt gyönyörködünk az Isten törvényében. Szán­dék és elhatározás is születik. De nem mozdul a karunk, nem indul a lábunk, nem nyílik a szánk tettre váltani a követe­lést és elhatározást. Tehetetlenek vagyunk, mint a holttest, amelyből elszállt az élet, hiányzik a mozgató erő. A GYÜMÖLCSTERMŐ ÉLET megvalósításának lehetősé­gét Pál a „Lélek újságában” leli meg. (7, 6) Az Isten Lelke megeleveníti a bűnnel megfogott, tehetetlenné vált testet. A Lélek, aki az Atyáé és belőle való. Aki feltámasztotta és meg­elevenítette a világ bűnei okozta halálból Isten Fiát, Krisz­tust. A Lélek vele hoz közösségbe, az ő „képmására” formál at, hozzá hasonlít. „Krisztusi” cselekedetekre elevenít meg. Feloldva a bűn halálos szorongatásából friss vérkeringést visz tagjainkba. Belülről pezsdülő energiával hoz szép, érett, élvezhető, kívül és belül is jó gyümölcsöket. A Lélek által újjávarázsolt életben többé nem a magam hasznára, dekorálására . vagy érdemére akarok gyümölcsöt te­remni kínlódva. A Lélek állal természetesen, magától értődő­én érnek be a szeretet gyümölcsei Isten dicsőségére. Isten di­csőségére ez azonos azzal: Szeresd felebarátodat. A felebará­todért tedd, mint magadért, mintha magadért tennéd. Úgy tedd, hogy a szeretetnek ez a tette, megnyilvánulása világos­sá és érthetővé tegye a jót, amit Isten az embernek, a világ­nak adni akar és a Krisztusért megad. Kenyeret, békességet, otthont, közösséget, lelki egyensúlyt, bátor előrelépést, meg­hitt biztonságot, világos, tökéletesre készített jövőt, üdvössé­get, életet, örök életet. A küzdelem az ó és az új között még folyik. De az újnak kell győznie. Az újnak lehet győznie. Az új fog győzni. Urunk adj bőven Létkedből, hogy a régi meghaljon és az új erősödjön s hozzon egyre több gyümölcsöt dicsőségedre. Mezősi György Gyülekezeti nap Siófokon Siófok: — vitorlások, stran­doló tömeg, lágy homok, melegen csobbanó víz, pompás szállodasorok, nemzetközi nyüzsgő élet — ha a part felől nézem. Fejlődő város amely­nek lakosai közül sokan élnek a nyári idegenforgalomból, de mégis a forgalomtól függetle­nül a maguk életét élő em­berek, külön világgal, saját problémákkal, ha bent a ház­sorok felől nézem. Ezek között él a siófoki evangélikus gyü­lekezet is. Számarányában ki­csiny család, méreteiben szé­les világ. Korára nézve 35 esztendős gyülekezet. Az a terület, amely ma Siófokhoz tartozik gyüle- kezetileg, azelőtt Lajoskomá- i-om, Bábonymegyer, Veszprém és Várpalota között oszlott meg. 1934-ben Havasi Dezső kezdett önálló munkát kikül­dött lelkészként. A központ akkor Enying lett. Havasi De­zső szolgálata után első paró- kusként Komjáthy Lajost vá­lasztották meg. Enyingen 1938- ban arányos, szép templomot építettek, de parókiára már nem futotta. A lakásgondok folytán a következő lelkész már Siófokon telepedett meg, ahol 1948-ban megvették a mai épületet, amelyben imaterem és lelkészlakás szolgálja a gyü­lekezet érdekeit. Buthy Dénes volt ekkor a lelkész, aki után a ma is itt szolgáló Schád Ot­tó került át Bábonymegyerből. Ma a gyülekezetnek mintegy ötszáz lelkét húsz községben gondozza. Két góca Siófok és Enying, a többiek szétszórtait. Rendszeresen 11 helyen tart istentiszteletet. Ez vasárnapon­ként öt istentiszteletet jelent öt helyen, s a kilométemorma vasárnaponként 200. Eddig vo­naton, kerékpáron, motoron, autóbuszon, gyalog járt, ma Trabantja van a LVSZ adomá­nyából a szolgálat elvégzésére. Bő család. Hat saját gyerme­ket neveltek fel, akik lassan sorban szárnyra kelnek. De mellettük mindig voltak átme­neti, gondozásra vállalt gyer­mekek is. Ez a kitágult otthon jellemző az egész gyülekezetre. Egész magyarországi evan­gélikus egyházunk család jel­lege tükröződik ebben a ki­csiny tükördarabban. Gyüleke­zeti napot tartottak az egyik elmúlt vasárnapon. Tizenkét községből jöttek össze s az is­tentiszteleten egymásnak ad­ták át a helyeket a megtelt imateremben. Néhány órás együttlétre jöttek csupán, de ebben istentisztelet, úrvacsora, előadás, közös éneklés egyaránt volt, s a parókia udvarán terí­tettek közös ebédre, egy tál le­vesre. Az egyre érkezőket úgy kö­szöntötték, mint régen látott családtagokat. Így is voltak együtt. Hányán voltak? Szó­székről nem számolunk, nem tudom. De hatvanan vettek úrvacsorát. Ebben a gyüleke­zetben is bizonyára megvan­nak a megfelelő tisztségvise­lők. Dicséretükre mondom, hogy nem emelkedtek ki. Szor­gos, egymásnak örvendő csa­ládtagok voltak együtt, ahol ki így, ki úgy vette ki a részét abban, hogy szeretetben és bé­kességben erősödjenek. A nagy család vendége ezúttal D. Ko­ren Emil esperes volt, aki az igeszolgálatokat végezte a nap folyamán. S. Istentiszteleti rend Budapesten, 1969. szeptember 7-éu Deák tér de. 9. (úrv.). dir. Ké­kén András, de. HL (úrv.). dr. Ha- lensctaer Károly, diu. 6. T rajt Air Gábor. Fasor de. 11. (úrv.). D. Koren Emii, du. 6. Szármád Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. D. Koren Erna. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. die. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. (úrv.) dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10 (úrv.) Veöreös Imre. Utász u. de. 9. (úrv.) Sülé Károly. Vajda Pé­ter u. de. fél 12. (úrv.) Veöreös Imre. Zugló de. 11. (úrv.) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Bízik László. Gyarmat u. de. fél 10. Bo­ros Károly. Fóti út de. 11. Soly­már Péter. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blózy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágó Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágot Gyula. PesUö- rinc de. 1L Matuz László. Pest­újhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. — Szentháromság ünnepe után a 14. vasárnapon az ol­tárterítő színe: zöld. A dél­előtti istentisztelet oltári igé­je: Lk. 17, 11—19; az igehirde­tés alapigéje: 'Rm. 7, 4—6. A délutáni istentisztelet alapigé­je: 5 Móz. 10, 16—22. — EVANGÉLIKUS ISTEN - TISZTELET A RADIOBAN. Szeptember 21-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangéli­kus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió és az URH adó Igét hirdet BÁRÁNY GYULA kisbaboti lelkész. — A NÓGRÁDI EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkakö­zössége augusztus 28-án Ba­lassagyarmaton tartotta ülését. Úrvacsorát osztott Schultz Jenő. Igehirdetési előkészítőt Csöváry Dezső, előadást Gartai István esperes, Schultz Jenő, korreferátumot Breuer Oszkár tartott. Gartai István .esperes az időszerű kérdésekről tájé­koztatta a lelkészeket. RÓMA A torinói „La Stampa” na­pilap híradása szerint VI. Pál pápa 1970-ben Japánba láto­gat az első atombombatáma­dás 25 éves jubileuma, valamint az osakai világkiállítás és a Kyotoban megrendezendő Béke és Vallás Világkonferen­cia alkalmából. FRANCIAORSZÁG Emlékművet emeltek Sch weit­zer Albertnek szülőfalujától, Günsbachtól északra azon a té­ren, ahol olyan szívesen tartóz­kodott mindig. Rákospalota K isteni plom cm. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Kar­ner Ágoston.. Sasbalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba ds. 9. Békés József. Rákoshogy de. 9. Bákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ma- docsal Miklós, de. 11. (úrv) Brachns Gábor. du. 6. (úrv.) Madocsai Mfklós. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Reuss András- Óbuda de. 9. Fülöp Dezső, de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső. XII., Tarcsay Vilmos u. de. 9. Csengődi László, de. 11. Csen­gődi László, du. fél 7. Ruttkay Elemér. Pesthidegkút de, fél 11. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. fa 10. Bencze Imre, de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út de. 9. dr. Rezessy Zol­tán. Albertfalva de. 7. visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Kelenvöigy de. 9. Visontai Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. (úrv.). — A VESZPRÉMI EGY­HÁZMEGYE lelkészi munka- közössége szeptember 17-én Pápán tartja ülését. Igét hir­det Németh Géza, írásmagya- rázatot Szakái Árpád, előadást Asbóth László és Dorn Vil­mos, esperesi tájékoztatót Ha­lász Béla esperes tart. — HALÁLOZÁS. László Antal 73 éves korában Mi- hályházán elhunyt. Őszinte részvéttel kísérte utolsó útjára gyülekezete áldozatos presbi­terét és több évig hű gond­nokát. „Isten örök életet adott nekünk és ez az élet az Ö Fi­ában van”. — FELÉVES gyermekéhez gondo­zónőt keres diplomás házaspár hétfőtől péntekig 9—5-ig. Telefon este 6—7 között 226—090. vagy a kiadóhivatalban ..Belváros” jel­igére. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarország) Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 69.2547 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató „Áldjad és lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jó­téteményéről”. (Zsolt. 103, 2) VASÁRNAP. — „Jézus ezt mondta: Nem tízen tisztul­tak-e meg? Hol van a többi kilenc?” (Lk 17, 11—19). Lu­kács evangélistának különös érzéke volt az emberi nyomo­rúságok meglátására, de az emberi gyarlóságnak is kiváló ismerője. Tíz leprás, tíz tár­sadalomból, vallási kultuszból, közéletből kiközösített ember, akik közül csak egynek jutott eszébe megköszönni a gyó­gyulást. Az is samaritánius! — A köszönetmondás, a há­laadás nem az erős oldalunk: tízből kilenc, elég rossz arány a hálátlanság javára. Pedig ez nem lekötelezettség, kisebb­rendűség, hanem a hitben ka­pottak természetes velejárója. Bár mi lennénk az az egy! HÉTFŐ. — „A leprás ezt mondta Jézusnak: Ha akarod, megtisztíthatsz engem”. (Mk 1, 40—45). E szörnyű betegség gyógyszerét még a mai napig nem állították elő, pedig volt már mozgalom, amely arra kérte a fegyverkezési hajszá­ban élő hatalmakat, hogy csak egyéves hadikiadásai­kat fordítsák az ellenszérum kikísérletezésére. Ha akar­nánk, megtisztíthatnánk őket s nem kellene külön telepe­ken halálra ítélten élniük e szerencsétleneknek. (Romániá­ban van a kelet-európai telep) A közvetlen gyógyításokat Jé­zus reánk bízta: ha akarnánk, emberek gyógyulnának körü­löttünk. Lelkibetegek, idegron­csok, mániások és fóbiások. KEDD. — „Mindenben ha­lát adjatok”. (1 Tess 5, 16— 24). Egy kicsiny ragra figyel­jünk most fel, amelyben még­is benne van az egész refor­máció. Erre a ragra: minden ben. Itt tehát nem arról van szó, hogy minden kapott aján­dékot meg kell köszönni, nem arról, hogy mindenért hálát kell adni, hanem arról: bár­mit cselekszünk, bármiben foglalatoskodunk is minden- b e n a hálánk jusson kifeje­zésre. Így a hálaadás nem pusztán egy több-kevesebb időt elfoglaló aktus, történés, esemény az életünkben, ha­nem minden percünk indító- rúgója. állandó állapot. SZERDA. — „Így minden­ben meggazdagodtok a teljes jószívűségre, amely általunk Isten iránt hálaadást szül”. (2 Kor 9, 10—15). Már Jézus esetében sokszor megtörtént, hogy bár ö cselekedett vala­mit, a körülötte lévők nem Neki, hanem az Atyának ad­tak hálát a kapottakért. Az igazi jószívűség (jaj, de szép, világos, egyértelmű kifejezés!) nem az, amikor önmagunk derékségének fitogtatására cselekszünk valamit, hanem amikor nyilvánvalóvá lesz: a mi fel-felcsillanó rendessé­günk igazi oka Isten jószívűsé­ge. Hadd dicsérjék miattunk — Istent, hadd hívja fel a mi életünk mások figyelmét, — Istenre! CSÜTÖRTÖK. — „Hálát adunk a Istennek mindenkor mindnyájatokért”. (1 Tess 1, 2— 10). A világhírű orvosprofesz- szornak, Selye Jánosnak van egy elmélete, amely szerint minden emberi tevékenysé­günk célja az, hogy másokban hálát ébresztve siker-élménye­ket mondhassunk magunké­nak. Ezeket a siker-élménye­ket gyűjtögeti mindenki a ma­ga számára, a maga boldog­ságának növelésére. — Pál apostolt nem önmaga missziói munkájának sikerélménye bol­dogítja, hanem az a boldogsá­ga, hogy dicsérhet másokat: hogy másokban növelheti a si­kerélményt, hogy másokat di­csérhet, hogy másokról mond­hat jót. — Ismerjük az öröm­nek ezt az ízét? olvasók!? PÉNTEK. — „Az a fő, hogy minden módon, akár színből, akár szívből Krisztust hirde­tik.” (Fii 1, 12—18). Egyolda­lúság azt hinni, hogy a Krisz­tus-hirdetés milyensége lelké­szek magánügye. - Minden megkeresztelt, konfirmált, minden templomos, vagy csak egyházi hozzájárulást fizető éppúgy, mint minden olvasó: Krisztus-hirdető. De hogyan? Hiszen mindnyájunk életében vannak — a hit terén is — nehezebb, sőt válságos idősza­kok, de akkor is prédikálunk, akkor is ott ülünk szokott he­lyünkön a templompadban, akkor is fizetünk a pénzbesze­dőnek. akkor . is járatjuk az újságot. De mit számít ez? Is­ter ereje nagyobb, mint a mi hitetlenségünk s mindig meg­adja a kilábolást: a szívből hirdetésre. SZOMBAT. — „Szeretnék Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb”. (Fii 1, 19— 26). Ha tudnám, hogy Krisz­tus a pokolban van, inkább elkárhozni szeretnék, csak Vele lehessek — vallotta Lu­ther. Egy mai keresztyén író pedig ezt adta könyve címéül: „Így élni jó” s benne végig­gondolja az emberi élet min­den időszakát és területét a személyes síktól a társadalmi területig, s mindenhol rámu­tat: akkor jó élni, ha minden területen Krisztussal él együtt az ember. így lesz nemcsak az „elköltözés”, de éppen ez a földi élet is: mindennél jobb. Bízik László Igen hasznos és áldásos, ha jól ismerjük saját gyülekeze­tünk múltját. Ennek ismerete nélkül olyan a gyülekezet éle­te, mint azé a fáé, mely nem ereszti le gyökereit mélyen a földbe, hanem csak a föld fel­színe alatt ágazik szét, s éppen csak hogy megfogódzik a ta­lajban. Nem tud összefüggé­sekben gondolkodni. Nem érti jól és helyesen a jelent, mert nem ismeri jól a múltat. Míg gyülekezetünk tagjai nem ismerték jól és a történeti igazságnak megfelelően saját eklézsiájuk múltját, addig — különösen az idősebbek — csak annyit „tudtak” és emle­gettek szüntelen felőle, hogy régi szép idők voltak azok’?.. Amikor nagy gonddal meg­írtam a somogydöröcskei evan­gélikus gyülekezet kétszáz éves történetét, születésétől napjainkig, munkám során hiába kerestem-kutattam a sokat emlegetett „régi szép idők” nyomai után, mert a múlt javarészt csak harcról, küszködésről és kemény meg­próbáltatásokról regélt. Nem­csak a régmúlt, hanem még a XX. század első fele is, a két világháború okozta sebekkel és szenvedésekkel. A történeti kutatás fényében igazolva lát­tam az „otthon-maradottak” szavainak igazságát, akik an­nak idején a XVIII. század el­ső évtizedeiben Württemberg- ben a Magyarországra áttele­pülő honfitársaikat és testvé­reiket azzal búcsúztatták: Először a halál vár reátok, másodszor az éhség és a szük­Mésél a múlt... Epizódok egy gyülekezet, „előtörténetéből“ ség és csak harmadszorra a biztos kenyér!” A „biztos ke­nyérig” valóban csak három generáció elteltével, mintegy száz esztendő (!) elmúltával jutottak el, az emberibb élet­hez pedig csak a jelenben. Ezek után elkezdett izgatni a kérdés, mik voltak azok az ukok, melyek a gyülekezet- alapító ősöket arra késztették, Rogy önként otthagyják ottho­naikat, és a megszokott, régi életet bizonytalan sorssal cse­réljék fel, amikor új életet akartak kezdeni itt, Magyaror- ízágon, a törökök által úgy­szólván teljesen felperzselt, Kihalt, lakatlan területeken. Elkezdtem hát kutatni gyü­lekezetünknek a szűkebb érte­lemben vett „őshazája”, a Né­metország délnyugati részén fekvő Württemberg tartomány XVII. és XVIII. századbeli tör­ténelmét, hogy fenti kérdé­seinkre feleletet találjunk. Rá­akadtam ugyan a „régi szép idők” nyomaira, de nem sok köszönet volt azokban! Meg kell hagyni, valóban szép idők voltak azok, de csak egyesek — s hozzá nagyon ke­vesek — részére. Azokban az évtizedekben, a XVIII. század első felében, amikor gyüleke­zetünk későbbi alapító tagjai vándorbotot vettek kezükbe és elhagyták szülőföldjüket, Württemberg tartomány „min­denható” uralkodója bizonyos Jenő herceg volt. Róla jegyez­te fel a régmúlt idők króniká­sa, hogy hiú ember volt, élve­zethajhászó és kegyetlen. So­hasem a népére volt gondja, hanem arra, hogy tartományá­ban sokfelé vadászkastélyokat építtessen és a városokban gyönyörű palotákat emeljen. Igen fényűző életet élt. Udva­rában egymást követték a nagy ünnepségek, lakomák és tivornyák. Mindez természete­sen rengeteg pénzt emésztett fel. Amilyen könnyen élt vi­lágéletében ez a herceg, olyan nehéz volt a halála! Több mint 50 évig sanyargatta népét, s végül is nagy kínok között halt meg. Két lelkészt is hívott betegágyához, s ezekkel a sza­vakkal vett búcsút a földi élet­től: „Jaj, meghalni egyáltalán nem gyerekjáték!” Ha most ezek után a nép sorsát vesszük számon, azt kell látnunk, hogy nekik viszont az egész életük sem volt gye­rekjáték! A „régi szép idők” áldásaiból nekik nem jutott osztályrészül semmi szép és semmi jó, csak az évszázados nyomorúság, a szenvedés és a robotmunka. Mindegyik ural­kodó nagy összegű különadók­kal sanyargatta népét. A had­sereg számára állandóan rek- viráltak. Súlyos robotmunkát kellett végezniük. Közben egy­mást érték a háborúk, melyek állandóan tizedelték a lakos­ságot. Már előzőleg, a 30 éves háborúban, a tartomány fél- milliónyi lakossága pár évti­zed alatt 160 ezerre apadt le. Volt olyan ütközet, amelyben 6 ezer férfi vett részt, s közü­lük négyezren maradtak a csatatéren! Mindehhez járult még az is, hogy gyakran tört ki éhínség a tartományban és sűrűn pusztított a pestis, a ko­lera és más járványok, melyek tízezrével szedték áldozatai­kat. Akik pédig mindezt „sze­rencsésen” túlélték, azok közül az említett herceg 3 ezer em­bert adott el 900 ezer holland aranyforintért a Holland-Ke- letindiai Társaságnak, az ún. Kapregiment részére, azaz a gyarmati hódító és elnyomó zsoldoshadsereg ágyútöltelé­kéül. Egy ember „értéke” te­hát 300 holland aranyforint volt, — a herceg zsebe javára! A szerencsétleneket előbb Dél- Afrikába, Fokföldre, majd on­nan tovább, Hátsó-Indiába vit­ték, s közülük egy sem tért többé haza. A trópusi láz és a. járványok következtében azok is elpusztultak, akik túlélték a harcokat... Ebből a szomorú illusztrá­cióból legyen elég ennyi! A „régi szép idők” délibábos me­séje így foszlott szét szívünk­ben, s kezdtük ennek nyomán meglátni a jelen szépségeit és feladatait, hogy szebbé tegyük és boldogabbá a saját életünket és gyermekeink életét, a mát és a holnapot. Szerdahelyi Pái A. 4 ) (

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents