Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-09-07 / 36. szám

% « Szeptemberi gondolatok öreg könyvem előzékpapír­ján egykorú bejegyzés: „Te- kéntetes Sréter László úr ked­ves fia, Miklós, 1806-ik esz­tendőnek június havának 27- én, úgymint drága ura attya neve napján járni kezdett, másnap pedig a Surányi udva­rába mint egy betsületes Em­ber kétszer is fel s alá járt, cseresznyét szedegetvén.” „Frenyó lelkész” Aztán a tanúk: „Előttem: Benitzky Antal, mint nagybáttya. Előttem: Peretz János, mint szemtanú. Én előttem: Benitzky Lajos” Lám, milyen óriási esemény az első lépés: a gyerek járni kezdeti. Lelkész feljegyzi, há­rom tanú „igazolja”, ha tréfá­san is, — komolyan. Azóta is — Strét érékké) együtt és Kaffka Margittal ú.jong minden szülő: „Tip-top! Megindult. Pétiké jár”. S aztán szülő-nagyszülő szinte egyebet sem tesz, mint — eleinte felelősen oktatva, később öregesen aggódva — mondja-mondogatja: „Csak lassan, okosan, Peti fiam!” Akkor is, amikor már nem „kip-kop” a járás, hanem dör­gőmotoros robogás... Kell is, mert Ady nem csak magáról írta: „Rohantam dalosán, vakul­tam Befogtak új, csodás illa­tok . ..” S Mécs László verse komoly veszélyt jelez: „Rohanunk pihenéstelenül dübörögve . . . Jó volna megállni, leszállni talán . . . Hiába ... sietni, sietni, sietni muszáj... !” Jaj, el ne felejtsük a gyalog­járás szép örömét, a szemlé­lődő ballagások okos hasznát! * Sréter Miklós másnap már „fel s alá járt”. Ugyan hányat léphetett az első út után? S hová ért? Járt esküvőre és járt temetésre. Járt jó utakon és járt rossz utakon . .. Mi minden van az ember első és utolsó lépése között! Van „fel” is, van „aíá” is. Van csetlés is, van botlás is. Büszke rohanás, alkonyati fáradt bal­lagás. Elmulasztott utak és fe­lesleges utak. Huszadik századi tékozló fiú vallja: „Száz út végén nem vettem észre. Hogy már minden utam el­fogyott ...” ' , Madách kérdezi: ,,A cél voltaképp mi is?!” * A görög bölcsek peripaleti- kusan tanítottak. Nem ültek, hanem jártak s a tanítvány „követő” volt, együtt járt mes­terével. A járás tehát tanulást is jelent, a tanuló iskolába jár. így tanított Jézus is. Mikor megszólított valakit: „Kövess engem!”, ez azt jelentette: sze­gődj nyomomba, járj velem. S a jó tanítvány szót fogadott: követte Jézust; a rossz tanít­vány pedig „nem járt többé ővele”. A hit is járás. Sajnos nem mindig Jel”, hanem sokszor „alá” is. „Hitem pedig mint a változó hold. hamar elfogy, NGELIKUS FÖLD RÁZ) Z Szerelünk Afrika Néhány héten keresztül fi­gyelemmel kísérhettük az evangélikusok útját, helyzetét az őserdőkben, szavannákon, sivatagokban. Most az utolsó szó jogán foglaljuk össze azt, amit Afrikáról a vallások ösz- szeíüggésében tudnunk kell. Afrika lakossága az 1968-as adatok szerint 311 millió. Eb­ből áz egész kontinensen az evangélikusok száma 1,5 mil­lió, tehát éppen 0,5%. Legtöbb evangélikus a Dél-afrikai, Unióban él, az összes evangéli- kusságnak egyharmad része. 478 ezer lélek. 13 államban van evangélikus egyház, a legkeve­sebb lélekszámúnál Marokkó­ban, összesen 13 lélek. Afri­kában 40 független állam van. Zömében 196Ó-ban. nyerték el függetlenségüket. De három nagy tartomány még mindig gyarmati sorban senyved. Rio de Oro spanyol, Angola és Mo- sambique pedig portugál gyar­matok. Ezekben a gyarmatok­ban állandó harc és küzdelem folyik a felszabadulásért. Ügy szoktuk mondani, hogy Afrikának három arca van. Beszélünk fekete, barna és fe­hér Afrikáról. A nagy konti­nens északi felén húzódik „barna” Afrika. Itt helyezked­nek el az arab államok, ame­lyek vallásuk tekintetében túl­nyomó többségükben moha­medánok. De itt az egyik or­szágban — Egyiptomban ősré­gi keresztyén közösségekkel találkozunk. Itt élnek a mono- füzita koptok, akiknek a ke­resztyén múltjuk vissza nyúlik az első századba. A középső részén helyezkedik el a konti­nens „fekete” arca. Számtalan törzsek, nyelvek barázdálják ezt az arcot. Vallásukat ille­tően itt túlnyomó többségük­ben még a pogány törzsi kul­tuszok hívei. A déli csücsök­ben szólhatunk „fehér” Afri­káról. Itt már a 17. században megtelepedtek a hollandok, később igen sok angol beván­dorló került ide. Államokat al­kottak, mint pl. a Dél-afrikai Unió, vagy Rhodesia, amelyek­nek fajüldöző politikája na­gyon rossz fényt vet a fehé­rekre. És ez annál súlyosabban esik latba, mivel ezek a kor­mányok és a vezető társadal­mak, túlnyomó többségükben keresztyének. A keresztyének összlétszá- ma kb. 40—50 millió (1965) és ebből protestáns 12 millió. Hosszú, szívós munka eredmé­nye ez. A keresztyénség elsa­játítása, a keresztséghez való jutás, türelmes, úgyszólván lé- lektől-lélekig tartó munkát igényel. Ezért nem szólhatunk látványos sikerekről és végső fokon hallatlan nagy ered­mény az is. hogy ilyen nagy lélekszámú a keresztyénség. E keresztyén közösségek lassan saját lábukon is meg tudnak' állni és kialakítják az ún. fia­tal egyházakat. Ezek között van pl. a finn evangélikus egy­ház által folytatott misszió gyümölcseként ma már önálló ambóföldi evangélikus egy­ház. Az iszlám sem marad tét­len. 1930-ig még csak mintegy 35—40 millió lelket sorolhat­tunk oda, de ez a szám 1960-ig megduplázódott. Ma viszont már 100 millió körül mozog a számuk. A keresztyénségnek Afriká­ban van egy rendkívül sebez­hető pontja. Az előbb említett 40—50 milliós keresztyénség — leszámítva a nagy történeti egyházak tömbjeit — számta­lan szektára forgácsolódik szét. A világvárosokká duz­zadt nagy lélekszámú proletár városok külső negyedeiben, ahol a nyomor elviselhetetlen, találják meg elsősorban mun­katerületüket. A kontinenst át- meg átjárják a legkülönbö­zőbb „próféták”, egy megma­gyarázhatatlan messiás vára­kozásnak ügynökei. Ennek a proféta-mozgalomnak, amely általános jelenség Afrikában, az okát egyfelől a műveletlen- ségben, másfelől a szociális el­maradottságban kell keres­nünk. Létszámukat nagyon ne­héz megállapítani, mivel egy­másba olvadnak, itt is, ott is felveszik a keresztyénség va­lamelyik válfaját. Említettük Livingstonet, Af­rika apostolát, ö volt az, aki a múlt század során annyi sze­retettel — és odaadással élt és lelkesedettt Afrikáért. Az a típusú misszionárius, orvos és tanító volt, akire büszkén te­kinthetünk. " A mi századunkban is volt Afrikában egy „nagy doktor”; Schweitzer Albert, ö Gabun- ban gyógyított, prédikált és orgonáit. Lambaréne neve és kórháza fogalommá vált. Ha Afrikára emlékezünk, akkor ezt a két nevet jegyezzük meg és mi is azzal a szeretettel gondoljunk erre a kontinensre, amilyen szeretettel és odaadás­sal és apostoli lelkülettel e két ember égett Afrikáért. dr. Rédey Pál tölte alig hogy volt. Hol felhat égig, hol meg elhal s a ho­mályban késik”. Az igében lépten-nyomon arra kapunk bíztatást, hogy jól járjunk. „Járjatok elhívás- tokhoz méltóan.” Vigyázzatok gondosan, hogyan jártok, nem mint balgák, hanem mint böl­csek”. Egész keresztyén életünk já­rás. Jézus legtömörebb önmeg­jelölése: „Én vagyok az út". * Frenyó Gyula alsóesztergályi nagytiszteletű úr a Sréter-ku- rián pásztori örömmel szem­lélte, hogy az egyéves Miklós fel s alá járt „cseresznyét sze­degetvén.” Mi mindent szede­get majd még ez a gyerek! Sréter Miklós sokra vitte, nagytudományú ember lett, Madách Imre egyik legjobb barátja. Sokat „szedegetett”. Több nyelvben — ilyen a latin s magyar is — az „olvas­ni” ősjelentése: szemelget, szá­molgat. gyűjtöget. Az olvasás előbb volt, mint a betű s köny, Ma sem csak könyvből lehet olvasni s betűt. Csak betűt ol­vasni nem elég s veszélyes is. ..Miért tanulnál mindig... te­óriát. ki a szabadba . . . !” Az ige kemény szavakkal illeti a betű-vallást. „A betű megöl”. Az olvasás, tanulás — „sze- degetés”. Igen betűt is, de a betűkön át tudást, ismeretet, élményt. tapasztalatot sze­degetünk A csillagos ég is olvasókönyv, a szép mező és nagy hegyek is, a vonatunk mellett elsuhanó tájak is ... Petőfi „ ,.. minden régi ked­ves helyet bejárt... s szede­gette a sok szép emléket, mint a méh a virágról a mézet”. Olvasás az egész élet. „Ta­níts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szív­hez jussunk ...” Városom utcáin tizméteren- ként gyerekkocsi promenádoz. Ezek a pöttöm babák már „szedegetnek”. Ámuló szemük ismerkedik a világgal, ahol megteszik majd az első lépést s ahol jártukban helyükre ta­lálva, helyt kell majd állniuk, az — utolsó lépésig. Gagarin is így kezdte, mielőtt „ellépett” a földről, Armstrong is, mielőtt rálépett a holdra. Ahogy írom e sorokat, ide­hallom a közeli óvoda vidám zsivaját. Ott már komolyabb „cseresznyét szedegetnek”. Gyerekversekben a szép szó későbbi irodalmi örömét. Cér­navékony dalocskákban talán a Bach-muzsika majdani érté­sének elemeit. Ütemes tapsiko- lásban a számítógépek jó hasz­nálatát. — Szép, kövér betűk hetek óta biztatnak tanszerboltok üve­gein: „MAR MOST”. Göm­bölyű mosollyal hívnak, pe­dig rettentő komoly dologról van szó: iskola, tankönyv. Közben szeptember lett s a „már most” most már igazán most. Ezekben a napokban ezer­nyi gyerek indul el s kezd iskolába járni. Gondoljunk rájuk szeretettel, kísérjük őket imádsággal, érdeklődéssel és segítéssel. Hadd szedeges­sék minél nagyobb örömmel és sikerrel a betűt, számot, ismeretet, tudást, tapasztala­tot, temérdek szellemi cseresz­nyét. Hogy az életben is jól jár­hassanak majd, tudással is, hittel is — „fel” s nem „alá”. Mért ne mondhatnánk, hogy akár a holdra is, talán még messzebb is, de mindenkép­pen Berzsenyivel: „Megyek rendeltetésem pá­lyafutásain, A jobb s nemesb telkeknek útján . ..” Szabó József AZ EMBERI OSTOBASÁG Túl korán zörget — máskor meg késve Mindig elalszik — hol őrködni kell Izeg-mozog — hol nyughatna végre Vagy mélyen hallgat — mikor szólni kell! Mindig fecseg — hol hallgatni illik S olyankor nevet — ha könny nyújt vigaszt Sír, óbégat — hol az öröm nyílik Kivételez — ha szabály tiltja azt: Jogra ügyel — hol szabadon dönthet Buzgón tesz-vesz — hol ima kellene S imádkozik — hol sokkalta többet Segíthet munka s nem szó fegyvere. Tépelődik '— gyors megoldás helyett S elhamarkodja — mit más mérlegel Goromba — hol tapintat huny szemet Béliét hangoztat — mikor ütni kell! Harsog hitet s evangéliumot — hol kegyelemből már megszületett S nagyképű gőggel büszkélkedik ott — hol Isten kezét dicséri a tett. Karl Barth után németből Sárkány András EVANGÉLIKUS „NEM!” A RHODÉZIAI APARTHEID-POLITIKÁRA A Rhodéziai Lutheránus Egyház —, mely a svédországi egyházakkal tart szoros kap­csolatot —, az augusztus 20-i alkotmánymódosításkor ki­adott nyilatkozatában határo­zottan kiállt az embert — bár­milyen oknál fogva, a másik embertől való megkülönbözte­tés elve és gyakorlata ellen. A nyilatkozathoz csatlakozott a másik tizenkét protestáns és római katolikus egyház, de saj­nos a Rhodéziai Holland Re­formátus Egyház megmaradt régi, konzervatív álláspontja mellett, (lwb) AZ ÚGYNEVEZETT „ÖKUMENIKUS ESKÜVÖK” nem jelentik a vegyesházasság kérdésének a megoldását, han­goztatják egyre inkább a Né­metországi Evangélikus Egy­házban is. Az a gyakorlat, hogy mind a plébános, mind az evangélikus, illetve protestáns lelkész megáldja a házasságot, csak azt a ki nem mondott ka­tolikus véleményt takarja, ami szerint a protestáns fél csak asszisztál a lényegében hagyo­mányos módon' megkötött ka­tolikus szertartásnál. Az igazi megoldás a teljes lelkiismereti szabadság megadása lenne, mind az esküvői szertartás, mind pedig a gyermekek ne­velését illetően, (lwb) Az EVT bizottsági üléséről Az EVT 1968. nyarán Uppsalában tartott IV. nagygyűléséit mondta ki az „ökumenikus akció” bizottság felállítását. 35 tagú létszámát Uppsalában állították össze, akkor kerültem a bizottság tagjainak sorába. Az EVT Központi Bizottságának ülése előtt most először jött össze ez a bizottság, az angliai Canterburyben. hogy meg­kezdje munkáját. A résztvevők A résztvevők többsége a harmadik világból jött. Megjelent két angol, három amerikai, két szovjet, a löbbiekből pedig egy-egy: Nigéria, NDK, Madagaszkár, Salvador, Brazília, In­dia, Görögország, Argentína (de német), Törökország, Sierra- Leone, Dél-Korea, Libanon, Uganda, NSZK, Kuba, Magyar- ország, Hollandia, Filippi-szigetek (USA), Svédország, Japán. Vendégekként a központ meghívta a következőket: két angol, egy NDK, Nigéria, Puerto Rico. USA, Thaiföld, Hollandia, Csehszlovákia, Kenya, Svájc. Az egyházi ifjúsági szervezetek részéről vendégként megjelent egy-egy képviselő Malájföld­ről, Libanonból. Puerto Ricából. Ausztráliából. A genfi köz­pontnak 20 tagja jelent meg. A faji kérdés Elsősorban a négerek, de a harmadik világ más képviselői is, igen sok felszólalásban, sok időt igénybe véve szóltak a faji megkülönböztetés ellen. A harmadik világ problémái az idő 60—70%-át kötötték le. A felvetődött főbb gondolatok a következők: Az egyházaknak rá kell döbbenniük a faji egyenjogúság te­rén mutatkozó feladataikra. Az amerikai négerek hangoztat­ták, hogy a fiatalság kiábrándul az egyházból, ha az nem áll a néger elnyomottak védelmére. Volt olyan ugandai hang is, hogy a fehér-fekete megkü­lönböztetés nem megfelelő osztályzás, mert sokféle megoszlás van a fehérek között is, a feketék közölt is. Van haladó a fe­hérek között is, és a feketék között is. Viszont van reakció a fehérek között is, és a feketék között is. Az amerikai negerek panaszolták, hogy sorsukba többen beletörődtek a négerek közül, s még a rabszolgaidöből meg­lévő maradványként alázatoskodnak és hódolnak d fehérek előtt. A latin-amerikai helyzetet nem annyira a szincsbőrűek el­mélete felől, mint inkább a szegény-gazdag probléma felöl közelítették meg. Brazíliáról és más latin-amerikai országról elmondták, hogy még mindig 60%-os az analfabetizmus. Egész Brazíliában csak 23 ezren járnak egyetemre. Igen rossz az orvossal való ellátottság. Társadalombiztosítás és egyéb szociális gondoskodás nincs. Ugyanakkor óriás vagyon össz­pontosul kevesek kezében. Az ifjúság A központi bizottság mostani, 1969-es ülésén azok az ifjú­sági képviselők vesznek részt, akik más bizottsági ülések miatt éppen Canterburyban tartózkodtak. 1970-tól fogva — a javas­lat szerint — azok vesznek részt, akiket a most ülésező köz­ponti bizottság erre kijelöl. A laikusok Az „ökumenikus akció” osztály javasolta a vatikáni laikus tanácsnak, hogy rendezzenek közös ökumenikus laikus világ- konferenciát. Ezen nem a teológiai kérdések, hanem a laiku­sok gyakorlati együttműködésének problémái szerepeltek vol­na. A Vatikán azt kérte, hogy ezt a világkonferenciát egyelő­re ne hozzák létre. < A család Az„ökumenikus akció” osztályának ezzel a kérdéssel fog­lalkozó alosztálya a családban végbemenő változásokra irá­nyítja a figyelmet. A nők egyre nagyobb mértékben dolgoz­nak. A bölcsődék száma növekszik a család a régi apajogú képlet helyett az egyenjogúság irányába fejlődik. Ebben a helyzetben az egyháznak is nyomon kell követnie a fejlődést. Tanulmányi munka nyújt anyagot az egyházi családgondozás konkrét feladataihoz. Az „ökumenikus akció” bizottság nem a különböző feleke­zeti tanításbeli eltérésekre helyezi a hangsúlyt, hanem arra a gyakorlati együttműködésre, amely az embert szolgálja mind az élet egyéni vonatkozásaiban, mind közösségi vonatkozásai­ban az emberiségért való közös felelősség jegyében. D. dr. Ottlyk Ernő BULTMANN 85 ÉVES Augusztus 20-án töltötte be 85. életévét Rudolf Bultmann, a marburgi egyetem világhírű teológiai professzora. Bult­mann nevéhez kapcsolódik az ún. „modern teológiának” a megszületése, melynek lénye­ge az, hogy az egyház teoló­giai gondolkodásának lépést keli tartania annak a kornak gondolkodásával, amelyben éL Ellenkező esetben érthetetlen­né és hitelét vesztetté válik igehirdetésében is. A Bult­mann fölvetette kérdések ma is elevenek nemcsak á protes­táns, hanem a katolikus és újabban az ortodox egyházak­ban is. NIXON ÉS A PÁPA Az amerikai protestáns köz­vélemény tiltakozásának is engedve Nixon amerikai el­nök úgy döntött, hogy az USA-nak nem lesz állandó diplomáciai képviselete a Va­tikánban, hanem egy-egy kü­lön megbízott fogja tartani az összeköttetést Nixon és a pápa között. Első ilyen megbízottként P. Flanigan látogatott Rómába és az USA olaszországi nagykö­vete kíséretében 50 perces ki­hallgatáson volt a pápánál. Átadta a pápának az amerikai elnök üzenetét, de annak tar­talmáról nem adtak ki közle­ményt AZ „AFRIKAI SZOCIALIZMUS” ÉS AZ EGYHÁZAK J. Nyerere tanzániai elnök egyórás megbeszélést folyta­tott azzal a bizottsággal, amelynek tagjai az afrikai ipar és társadalom kérdéseit tanulmányozzák. Nyerere el­nök keményen bírálta az egy­házak magatartását a faji és nemzeti kérdésekben. Szerinte az egyházak „az előjogokat él­vezők, a hatalom birtokosainak és gazdagoknak a pártján vol­tak eddig” a fejlődő országok­ban, és az állítólagos ateisták­nak engedték át, hogy törődje­nek az elnyomottak, a szegé­nyek és hatalomtól megfosztot­tak ügyével”. Az ún. „afrikai szocializmus” újból lehetőséget ad Afrika egyházainak, „hogy átültessék a gyakorlatba mind­azt, amit évszázadok óta prédi­kálnak”, hangsúlyozza a tanzá­niai elnök. Most újból alkal­ma van az egyháznak, hogy segítse kiformálni ezeknek a népeknek a szellemi és er­kölcsi életformáját. Reméli, hogy ezt az újabb lehetőséget nem fogják az egyházak újból eljátszani.

Next

/
Thumbnails
Contents