Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
Egy Isten - egy tör vény — egy iga zság Km 3, Külső sötétség Ml KERESZTYÉNEK nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy Istent úgy kisajátítsuk magunknak, mint ahogyan cselekedte ezt a Pál korabeli zsidóság. Ügy érezzük, hogy vallásosságunk, amely javarészt ' szent cselekményekben merül ki, bennünket valami jogosan szorosabb és bizalmasabb kapcsolatba fűz Istennel, mint másokat. Pedig Isten mindenkié. Teremtő asztalának gazdagságából az egész teremtettséget táplálja, és benne elsőrenden a maga képére és hasonlatosságára teremtett embert fajra, nemre, "nyelvre és adott környezetére való tekintet nélkül. Világot megújító, megváltó terve ugyanígy az egész teremtettségnek és az egész emberiségnek szól. Ezért szólaltatja meg törvényét és evangéliumát mindenki számára és von kormányzó hatalma alá mindeneket. Isten mindenkié és mindenki Istené. ISTEN TÖRVÉNYE IS UNIVERZÁLIS. Nemcsak a Tízparancsolat két kőtáblájára véste fel, de beleírta a természet nagy világának rendjébe, a történelmi eseményekbe, az ember eszmélkedő tudatába. Nincsen törvény hivő vagy hitetlen számára. Csak egy törvény van, amely egybefoglalja az embernek Istenhez, emberhez, teremtettséghez való rendezett viszonyát. S ez a szeretet nagy törvénye. Isten ezt a törvényt kéri számon mindenkin. Azon is, aki tudatosan hozzá tartozónak vallja magát, azon is, aki nem tud róla, s azon is, aki nélküle akarja megoldani az élet dolgait. Azért nem kegyes gyakorlatot, nem egyes cselekedeteket, nem szépen felépített teóriákat mér fel mindentudó és mindentlá- tó szeme, hanem az egész életet, annak alapállását, legmélyebb indulatait, vágyait, szándékát. A törvény mindenkinek szól, s erre az egy törvényre felel mindenki egész életével. 28^-31 Ezért AZ IGAZSÁG IS CSAK EGY. Vajon hogyan állok meg Isten és emberek szí- , ne előtt az egy törvény alapján? Vajon mennyit nyom a latban a megméretés óráján a mindennapi élet gyakorlatában aprópénzre váltott szeretet, hol mulasztottuk el véghezvinni az irgalmasság cselekedeteit, s hol töltötte be*a szeretet üresen maradt helyét az önzés, harag, gyűlölet, békételenség. Igazsága csak annak van és annyiban, aki és amennyire fel tudja mutatni a szeretetek valóra váltását. A hit mindenféle hiedelem, Isten-teória helyett teljes bizalom az Isten mindenre kiterjedő szeretetében. Cselekvésre lendítő reménység az ő szeretettének győzelmében. A hit alázat a magunk hiányosságainak, tévedéseinek és elrontott dolgainak ismeretében. A hit üres kehely, amely a szeretet kútjából vár megtölte- tésre. A hit meder, amelyben végigömlik Istennek mindeneket teremtő, mindeneket gondviselő, mindeneket megváltó szerétete. A hit eláradó folyam, amely üdítő erejével szétárad az élet egészére, a mindehség teljességére. NYILVÁNVALÓ, hogy nem egyes cselekedetek, nem megszürkült szokások, nem elvakult nézetek, hanem a megújulásra, a megerősítésre, a teljes életet betöltő szeretet- tevékenységre vágyódó hit tesz igazzá az Isten előtt. Ez a hit kap hiányosságokat kipótló, bűnöket elfedező és új erőt adó feleletet Krisztus bűnbocsánatában és a Lélek ajándékában. Ebből a hitből születik az a csoda, hogy az ember nem kényszerből és nem kínlódva, hanem örömmel és szívesen, természetesen és magátólérte- tödően valósítja meg a szeretet kettős nagy törvényét. Mezősi György — Valiig érő hajam van, ezért az öreg hölgyek nem köszönik meg, ha átadom a helyem a villamoson — így hát állni hagyom őket. — Nevetségesen sokat írnak és beszélnek a hajunkról — én például azért növesztettem meg, mert nagyon untam a fejem és szeretnék más lenni, de ez minden, amit ezért tenni tudok. — A tó melleit mindenki nagyvonalú, önmagukat becsülik meg azzal, hogy adnak egy ötvenest, amiért lemosom a kocsijukat, vagy az íidülőgond- nokság hanyagságát kihasználva házhoz szállítom a bőröndöket az állomásról. Csak azok lopnak, akik nem tudnak ellenállni az osztályon felüli helyekről harsogó zenének — de ez nemcsak ágrólszakadt tizenévesekkel van így, hanem évszakoktól függetlenül mindenkivel az életben ... — Délfelé hőségtől ájult halak lebegnek a habos, sásközti vízben, könnyű összeszedni őket és megvan az ebéd. — Legalábbis ezt mondta valaki, amikor megpillantottuk azt a nyaralót. Szürke gránitból volt, a kőkockák közt hivalkodóan hófehér habarcs vonalak cikáztak — a kertben embermagas mályvák nőttek, meg valami ismeretlen virág, amelynek átható, szeszes illata volt. Egy fiatal férfi álldogált előtte, valami idegen nyelvű könyv volt a kezében, sose látott, furcsa betűkkel. — Mikor elhaladtunk mellette, elmosolyodott és behívott. A műanyag redőnyök leeresztve, a padlón vadbörök, a falakon kormos pipák és sötét fából faragott álarcok. Egy sereg sörösüveget vett ki a hűtőszekrényből, meg szendvicseket és azt mondta, itt maradhatunk, amíg csak kedvünk tartja. Aztán belemerült furcsa könyvébe és ügyet sem vetett ránk. Első éjszaka nem mertünk bent aludni, napokig csak halkan beszéltünk, csak később jöttünk rá, hogy a házigazda nem vár tölünk hálát, nem kér cserébe semmi különöset és szereti, ha gitározunk, vagy mesélünk magunkról. — Feltűnően keveset beszélt, ilyenkor az atyját emlegette. akiről nem sikerült megtudni, hogy távol, vagy közel van-e — csak azt, hogy módfelett szereti. Ilyenkor mi is az apánkra gondoltunk és sajnáltuk, hogy komiszkodtunk vele és úgy tűnt, itt sokkal inkább megértjük, mint otthon. Aztán hetek múlva, minden előkészület nélkül elutazott. Nem mondta meg, hová megy és mikor tér vissza, tűnődve állt a l%erti úton — csomag, bőrönd nélkül és mielőtt elment, megbízott kettőnket, hogy tartsunk rendet, vegyünk ennivalót a többieknek a pénzből, melyet egy szivardobozban hagyott az asztalon. Rossz volt nélküle — csak miután elment, tudtuk meg, mennyire hiányzik. Az egyik srác sírt és azt mondta — maga sem tud+ ja miért, de kimondhatatlanul szereti. Mindnyájan tudtuk, hogy nem a villáért, vagy a sörért — mind éreztük ezt, de mivel nem sikerült megmagyaráznunk, nem beszéltünk róla. Mégis, a napok múltával elhalványult az emléke — ingerülten veszekedtünk, házi bulikat csaptunk, rengetéget ittunk — eszünkbe sem jutott, hogy visz- szajöhet. Egy nyárvégi éjszakán váratlanul visszatért, amikor a legkevésbé számítottunk rá. — A villa ki volt világítva, a padló tele borosüvegekkel, vágni lehetett a füstöt. — Megállt a küszöbön tűnődve, szomorúan, mint az ottani kerti úton, amikor elment és nézte a felfordulást. Akik észrevették, elnémultak, — Lassan fogytak a hangok, végül már csak az hangoskodott, aki háttal állt neki, a magnóval bajlódva. — Megdöbbent, hogy egyedül ordít a hirtelen keletkezett csendben, megfordult, kimeredt szemmel bámult és sírva fakadt. A házigazda néma maradt, mi mégis felálltunk és lehajtott fejjel kioldalogtunk onnan. Kint sötét volt, vihar készült — a tó felett villámok lobbantak és mi' féltünk, nagyon féltünk valamitől. A nyaraló fényei kihunytak — csak az áthatolhatatlan sötétség volt már — a külső sötétség, melyben összekoccannak a fogak és megerednek a könnyek — mert elvesztettünk, eljátszottunk valamit örökre. Turchányi Sándor Istentiszteleti rend Budapesten, 1969. Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11. (úrv.) D. Káldy Zoltán, du. ti. Trajtler Gábor. Fasor de. 11. Szirmay Zoltán, du. 6. Szirmay Zoltán. Dózsa György út de. fél 10. Szirmay Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán* dór u. de. 9. Rákóczi út 57 b. de. 10. (szlovák) Aradi András, de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. 28. de. 11. dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. de. fél 10. Fóti út de. 11. Benczúr László. Váci út de. 8. Benczúr László. Frangepán u. de. fél 10. Benczúr László. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet. de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matúz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV t'felep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10. Rákospalota Kistemplom du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. augusztus 24-én Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés - József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11,'du. 3. Bécsikapu» tér de. 9. (úrv) Mado- csai Miklós, de. 11. (úrv) Reuss András, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. fél 9. Reuss András. Gbuda de. 9. Fülöp Dezső. de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Csákó Gyula, de. 11. Csákó Gyula, du. fél 7. dr. Benes Miklós. Budakeszi de. 8. Takács József. Pesthidegkút de. fél 11. Takács József. Kelenföld de. 8. (úrv) Muncz Frigyes, de. 11. (úrv) Muncz Frigyes, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. Bencze Imre. Nagytétény de. fél 9. Vison- lai Róbert. Kelcnvölgy de. 9. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Budaörs du. 3. Visontai Róbert. Törökbálint du. fél 5. Visontai Róbert. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. . — Szentháromság ünnepe után a 12. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mk 7, 31—37; az igehirdetés alapigéje: Km 3, 28—31. A délutáni istentisztelet alapigéje: Jer 18, 1—6 (7—9). Megjelent dr. Pálfy Miklós: JEREMIÁS II. Ára: 62,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon Segédielkész áthelyezések D. KÁLDY ZOLTÁN a Déli Egyházkerület püspöke Blat- niczky János s. lelkészt Pécsről Budapest—Cinkotára, ifj. Krähling Dániel s. lelkészt Pécsre, if j. Görög Tibor s. lelkészt Budapest—Rákosszentmihályra, Sághy András s. lelkészt Vésére helyezte. Szita István s. lelkészt saját kérésére ,a Budapest—Cinkotai s. lelkész! szolgálatból felmentette és hozzájárult ahhoz, hogy egyházművészeti tanulmányokat végezzen. „Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvéyt igazán jelenti meg”. (Ézs 42, 3) VASÁRNAP. — „Odavittek hozzá egy ‘ nehéz beszédű süketet, akinek ezt mondta „Effata”, azaz: Nyílj meg!” (Mk 7, 31—37) Nem vitás, hogy ennél a gyógyításnál sokkal többről van szó csodadoktori tevékenységnél, mágikus ceremóniánál. Jézus nemcsak a dobhártyáját, agyi beszédközpontját, vagy idegrendszerét hozta rendbe annak az embernek, hanem emberi személyiségének egészét billentette helyre. A „nyílj meg!” is több valami egyszeri cselekvésnél: életstílust, létformát jelöl; emberekhez, dolgokhoz való hozzáállást ... a mai élesfülű „süketek” és nagybeszédű „némák” számára is. HÉTFŐ. — „Elcsodálkoztak tanításán mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van és nem úgy, mint az írástudók.” (Mk 1, 21—28) Jézus beszédeiben mind a tartalom, amit mondott, mind a forma, ahogy mondta, meghökkentő volt. Ebben a történetben — ez is egy gyógyítás — főleg erre az „ahogyra” figyeltek fel a jelenlévők: mint akinek hatalma van. Hatalma, amelyet nem uralkodásra, hanem gyógyításra használt. Hatalma, amellyel nem visszaélt, de éppen másokért élt, sőt halt meg. Igen, Övé a hatalom! KEDD. — „Láttam a te könnyhullatásaidat, íme én meggyógyítlak téged és a te idődet tizenöt esztendővel meghosszabbítom.” (2 Kir 20, 1—7) Ebben ai időben Ezékiás, Juda királya 39 éves volt, a legszebb férfikor delén, amikor halálosan megbetegedett. Az emberi segítség már kudarcra volt ítélve, de Isten még megajándékozta tizenöt évvel. Ma már az orvosok — hála Istennek! — „meghosz- szabbítják” az átlag-életkort 54 éven jócskán túlra ... csakhogy mivel töltik el az emberek ezt az újabb tizenöt esztendőt, az a nehéz kérdés. SZERDA. — „Szenved-é valaki közületek? Imádkozzék. Öröme vam-e valakinek? Dicséretet énekeljen.” (Jak 5, 13—18) Az megszokott, hogy a bajban még az imádságtól el- szokottak is újra megtanulnak valamilyen formában imádkozni. De az már kevésbé megszokott, hogy valaki örömében imádkozzék. Pedig hát nem éppen annyira Istenre tartozik örömünk, mint amennyire bajunk? Adjanak hálát mindazok, akik számára ez a hét bármilyen örömöt, sikert és boldogságot hozott ! CSÜTÖRTÖK. — „... És megnyílt a szemük.” '(Mt 9, 27—38) A Nóbel-díjas belga írónak, Maeterlinck-nek van egy megrázó drámája, melyben minden szereplő vak. Nyilvánvaló, hogy ezzel egész emberi- nemünk vak tehetetlenségét akarja az író szimbolizálni s bizonyára van valami igaza! Hiszen mi magunk vagyunk nemcsak az élesfülű „süketek”, nagybeszédű „némák”, hanem a „jóltájékozott” vakok is! Valahányszor csak nézünk, de nem látunk, valahányszor csak ámulunk, de nem értünk. Megnyílt szem. ez az, amire szükségünk van, amely látja a külsőt és a belsőt: az emberi együttélés világát, s a lélek mélységének világát belül. És a mindkettőt egybefogót:. Istent. PÉNTEK. — „Az est beálltával sok ördöngőst vittek hozzá és ő egy szavával meggyógyított minden beteget”. (Mt 8, 14—17) Jézus az emberi betegségnek és nyomorúságnak minden fajtájával találkozott : süketek, némák, vakok, bénák, leprásak és egyszerű lázasak, idegbetegek és agyvérzésesek, fáradtak és megterheltek, de ki is tudná felsorolni az összes emberi betegséget ! Ezek gyógyítását ma többnyire meghosszabbított kezein, orvosokon, ápolónőkön, gyógyszerészeken és borogatást, vagy simogatást nyújtó szülői kezeken keresztül végzi. De a bűn betegségének gyógyítását csak magának tartotta fenn, amikor megbocsátja azt. SZOMBAT. — „Erősítsétek a lankadt kezeket és szilárdítsátok a tántorgó térdeket. Mondjátok a remegő szívűek- nek: legyetek erősek, ne féljetek, íme, Istenetek jő!” (Ézs 35, 3—10) Most egészen gyakorlatiasan gondolkodjunk: meggyengült kezű nagyapáinknak segítsünk befűzni a cipőt; befáslizott, fájós-lábú nagymamáinknak nyújtsuk kezünket, ha leszállnak, vagy átmennek; ijedős-szívű, mindig félő betegeinknek mondjunk bátorító szavakat, hogy könnyebb legyen a baj, hogy gazdagabb és szebb legyen az élete annak, aki kapja s annak, aki adja a segítséget. Ezáltal is Isten közeledik. Bízik László EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó; ' tf. Korea Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VTTT. Előfizetési ár: egy évre 90.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 69 2545 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató A MI KIS HARANGUNK Csak kétszer szól hetenként, akkor is vasárnap és egy órán belül. Egész tevékenysége ilyen rövid időre korlátozódik. Tulajdonképpen az istentisztelet keretét szabja meg. Mert első csilingelő hangja akkor verődik vissza a tűzfalakról, amikor pontosan 11 órakor kezdetét veszi az istentisztelet. Vagyis a beharangozás szolgálatát végzi. És másodszor, segít elmondani a Miatyánkot. Ilyenkor rendszerint vége van már az istentiszteletnek, dél van és az emberek indulnak haza ebédelni. Évente egyszer teljesen néma. Nagypénteken nem hallatja hangját, csendje rátelepszik a templomra és ilyenkor a hívekkel együtt az tJr haláláról elmélkedik ö is. Személyleírása a következő: mintegy másfél méter átmérőjű az öble, magassága sem sokkal több, bronzból van és nyelvét vaskalapács képezi. Súlya talán megüti az 1—1,5 mázsát. Életkora éppen 100 év. De van egy különös ismertetőjele. Emiatt ragadtam tollat, hogy megénekeljem harangunkat. Ez a különös ismertetőjel az a szöveg, amelyet sötét bronz testébe öntöttek. Mondottam, hogy éppen 100 éves és ha másért nem, ezért is megérdemelné, hogy ebben az évben ünnepeljük. A bronz betűk kitapinthatóan ezt hirdetik: „öntetett 1869. évben, Szomolya Károly bírósága alatt a Szakácsi r. és g. kath. hitközség.” Ennyi betű fért el körben a gallérján és most meg kell keresni Szakácsit „valahol Magyarországon”. Fellapozom a lexikont. Sajnos csak egy régi adat áll benne a községről: „Kisközség Borsod megye edelényi járásában, 372 lélek (1920).” De vajon mivé lett, illetőleg fejlődött ez a község fél évszázad alatt, vagyis napjainkig? Az 1968-as adatok szerint Szakácsiban 343 lélek él, 88 lakóházban. Harminc emberrel kevesebb, mint ötven éve. 1869-ben sem lehetett ezek szerint sokkal több a község lakóinak száma, és ezek közül az egyik Szomolya Károly bíró, s ebben a borsodi községben római és görög katolikus emberek között szolgálta az igazságot. Kis község, kicsi templom és ma már nem tudjuk, csak feltételezzük, hogy első és talán nagy harangja lehetett a mienk a szakácsi templomnak; A méretek arról tanúskodnak, hogy a község céljainak megfelelt és Szomolya Károly bíró uram megelégedéssel húzhatta meg először kötelét, amikor 1869- ben megérkezett a község újszülöttje, a harang. Mert érkeznie kellett! Ugyanis van még egy beírás a harangban: „Ezen harangot öntötte Hilzer Ignác Bécsújhelybe és új modor szerint felszerelte Pozlech József Pesten 1869.” Vagyis ez a vallomás elárulja születési helyét. Bécsújhely, Wienerneustadt. Innen indult el és egy észak-magyarországi kis faluban kötött ki. Ez a Hilzer Ignác minden bizonnyal híres harangöntő mester volt, ha a szakácsi plébános megtalálta és Szokolya Károllyal együtt megrendelte nála a harangot. Hírét mai napig őrzi, mert csilingelő, tiszta hangja páratlan az egész vidéken, vagyis a Mester utca és az Üllői út, a Ferenc tér és a Márton utca által határolt területen. De még valamiről tanúskodik e feljegyzés. Pozlech József pesti mester újításáról. „Új modor szerint” szerelték fel. Mert bizony a harang kicsi ahhoz — minden bizonnyal —, hogy úgy lehessen vele harangozni, mint égy „öreg haranggal”, más szóval nagy haranggal. Valami újításra volt szükség. Pozlech mester aztán hozzáadta a maga tudományát, — természetesen ragaszkodva ahhoz, hogy az ő neve is bronzba öntessék. Ma is, bárki kezeli — pedig nálunk sokan szeretik kötelét húzogatni —, olyan simán, egyenletesen szól, hogy az csuda. Nem ver félre, nem kongat ■ és nem csendít, s mindez nyilvánvalóan Pozlech, mester tudományát dicséri. Tehát itt szolgált Szakácsiban e harang száz évvel ezelőtt. Hívta az embereket templomba, elkísérte őket utolsó útjukra a temetőbe, tűzet és vihart jelzett és megemlékezett , minden nap a nándör- fehérvári győzelemről és még ki tudja hányféleképpen illeszkedett bele egy falu életébe. Beletartozott és a pár száz lélek megelégedetten hallgatta hangját nap, mint nap. Hogy hány évig? Ezt már nem vésték rá és ezek az esztendők a harang homályos évei. Egy dolog azonban teljes bizonyossággal megállapítható róla. Az, hogy nem vonult be katonának, mint sok társa a két háború során. Valószínűleg kis növése, kicsi termete miatt nem sorozták be. így azután nem kellett gyászolni őt, mint tették pl. a bakonycsernyeiek, akik 1915-ben kikísérték a falu határáig nagy harangjukat és felpántlikázták fekete szalaggal. A szakácsi kisharang otthon maradhatott s ebből következett, hogy nem ölt meg senkit, s nem rombolt szét hajlékokat. E helyett otthon dicsőítette az Istent és mindannyiszor szomorúan megkondult, amikor Jóska, Jani, vagy Feri neve felkerült arra a műkőtáblára, ahol a község hősi halottait tartották nyilván. Persze minden harangnak inkább ez lett volna a kötelessége. Ehelyett legtöbb aktív harcos volt akarata és rendeltetése ellenére és ágyúcső alakjában bizony más hangon beszélt. így azután ez a mi kis harangunk két szörnyű háborút túlélt és megérhette száz éves születésnapját. Amikor most tisztelettel kalapot emelünk az ünnepelt előtt, megkérdezzük, hogyan és miért hagyta el fa- tornyos faluját. Az „öreg” homlokát ráncolja, melynek redőiben évszázados a por és nem szól semmit. Vagyis mély titok és homály fedi eljövetelének okát. Keresgélek az iratok között, mert nyilvánvalóan levélnek kellett kisérnie őt Pestre, hiszen különben egy vidéki harang eltéved a kőrengetegben. Néhai Halász Kálmán, a ferencvárosi egyház akkori lelkésze 1948-ban huzatja fel a kis román stílusú templomtoronyba. Azok, akik segítettek neki, mind halottak már. Az utolsót, Bonyhal Józsefet, tavaly temettük. Arra senki sem emlékezik, miképpen került hozzánk. Iratot sem találok róla. Lehetséges lenne, hogy csak úgy egyszerűen betévedt volna hozzánk? Egy lapot harangunk történelemkönyvéből elfújt a szél. Vagy talán a történelem vihara. De ettől az ő szolgálata még szakadatlan. És hangjában ott vibrál az igazi ökume- né, a békesség szolgálatának hangja, mert kezdte a római és görög katolikus hívek között, majd folytatta az evangélikusoknál. Talán közben másutt is. Ide azonban a mi kis templomunkba úgy belenőtt, olyan tartozék, hogy mondhatnám családtag lett, hogy nélkülözése nagy űrt támasztana bennünk. Szünetlenül figyelem. Amikor a Miatyánkot mondja, mindig túllicitál rajtunk. Hangja ilyenkor érces és kemény. Sokszor számonkérő. De alapjaiban, mindig cseng- bong önfeledt, mámoros hangon. Nem veszi tudomásul, hogy be van szorítva néhány tűzfal közé. Falura termett, ahol a 88 cserép, zsúpfedeles házacska közptt bolyonghatott hangja, de amikor megszólal manapság, a poros muskátlik és oleanderek ü ferencvárosi udvarokban, vagy ablakokban, haza álmodják magukat a faluba. Dr. Rédey Pál t
