Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-24 / 34. szám
0 R S ZÁG 0 S E VA N G ÉLI KU S H ETI LA P XXXIV. ÉVFOLYAM 34. SZÁM 1969. augusztus 24. Ära.: 2,— Forint \yáron a szórványokban AMIKOR VÉGIGSIETEK a pesti utcákon, a nagy házak még némán nyelik el a léptek kopogását. Templomaink zárva vannak, híveink még nem a vasárnap ajándékaira gondolnak, hanem álmukban inkább az elmúlt hét munkaütemére. fáradságaira. Ahova én igyekszem, e korai órán, oda azonban már mások is elindultak. Középkorú paraszt- ember kerékpáron, fiatal leányok, idősebbek gyalogosan, majd busszal és kisvasúttal. Mindegyikük a felhős eget kémleli indulás előtt, aggódó tekintettel, de a felhők mintha válaszolni akarnának, lassan oszlani kezdenek és átadják helyüket a meg-megvillanó napsugárnak. Szór vány nap lesz ezen a napon, évenként rendezik meg egy-egy nyári vasárnapon, s a tanyákon, kis falvakban, vagy a városban élő szórványhívek (a városban is annak számítanak!) szeretik az ilyen alkalmakat. AMIKOR EGY-EGY fővárosi templom vasárnap délelőtti istentiszteletén üres vagy foghíjas padokat látok, arra gondolok: kellően tudják-e értékelni a kényelemhez szokott I óvárosiak azt a lehetőséget, hogy templomukban (mely közlekedési eszközzel vagy gyalogosan néhány perc alatt megközelíthető) vasárnaponként van istentisztelet, általában több alkalommal is. Magám előtt látom azokat is, akik mindig sietnék, a kezdő liturgia végén érkeznek s á prédikáció után sietve távoznak, esetleg az alatt is sűrűn tekintve órájukra. Vajon indo- kolt-e a nagy sietség? Vajon értheti-e az igehirdetést az, aki vasárnap is „lázas munkatempóban” él s éneklésre, imádkozásra, elcsendesedésre már nem marad ideje? A KERÉKPÁRON ÉRKEZŐ szégyenlősen tagad le néhány kilométert a megtett távolságból: nem akarja, hogy sajnálják. A gyalogosok frissek és jókedvűek. A kisvasúiról is mosolygó arccal szállnak le az érkezők, egyik szemükkel a bujkáló Napra, másikkal a rég nem látott barátokra kacsintanak. S most estig senki nem siet, hacsak a beszélgetésben vagy Isten igéjére figyelésben nem . . . AZ IDILLIEN SZÉP tanyai kertben, délceg platánok és diófák alatt kezdődik a reggeli áhítat. Ügy érzem, a hálaadó, ének most valóban szívből fakad, hálát adunk mindenért, a reggelért, az életért, a közösségért s az Igéért, a békéért és a szeretet lehetőségeiért, közeliekért és távolvalókért...' A vasárnap evangéliumi igéje Jeruzsálem pusztulását s annak okait adja elénk, de egy másik város, Nagaszaki pusztulásának évfordulója, s annak egészen más okai is tanulságul szolgálnak. A kis tanyai udvarról is messzire lehet látni. Jézus szeretetének elutasítása, figyelmen kívül hagyása a kiinduló pont mindkét esetben. De vajon mivé lesz a jézusi ige ÖKUMENIKUS BIBLIAKIADÁS BULGÁRIÁBAN A bulgáriai ortodox egyház a Biblia új fordítását készíti elő és a fordítóbizottságnak a protestáns egyházak egyik képviselője is tagja. Sabev teológiai professzor szerint az Üjtestámentom új fordítása 1969 végéig elkészül és mivel az Ótestámentom szövegének rögzítése még hosszabb időt vesz igénybe, egyelőre csak az Üjtestámentomot jelentetik meg modern bolgár nyelven. E héten... A szórványosodas egy regi, döbbenetes okozójára emlékezünk. Augusztus 24-cn hajnalban hangzott el 1572-ben félelmetes csatakiáltásként egy harangszó jeladása nyomán a „Dicsértessék Jézus Krisztus” — s megindult Franciaországban a történelemben Bertalan-éjsza- kakénl ismert borzalmas vérengzés. Akkor is vasárnapra virradó hajnal volt, mint ez évben. Parisban legkevesebb 5000, Franciaországban 20 000 protestáns esett áldozatul ennek a vérfürdőnek, amely oly kegyetlen és borzalmas volt, amilyen csak a középkorban lehetett. Mérimée híres regényében érzékeltet valamit ebből. Akik életben maradtak a hugenották közül, borzadva menekültek az országból, s elszéledtek Eufópa-szerte. Az áldozat félelmetesen nagy volt. De a szétfutottak a protestantizmus termékenyítő szórványává lettek mindenütt. Nyomuk ma is fellelhető. Vannak finn települések, amelyek hugenotta eredetűek, francia nevű családok Magyarországon, és szerte mindenütt, akiknek őse mindent veszítve, de hitében mindent nyerve futott. Énekeink szerzői között vannak menekült hugenották, s az európai protestantizmus térképén ma már kianalizál- hatatlan a beolvadt hugenották termékenyítő hatása. A hugenotta neveket viselő élő utódokban, hisszük, él a történelmi emlék meghatározó ereje. imádkozzunk Mindenható Úristen! dicsőítünk téged teremtő szereteted csodáiért. Néked köszönheti minden létét, te terítesz asztalt mindeneknek, bölcsességed jóvégre kormányozza a teremtett világot. Hálát adunk tenéked törvényedért és evangéliumodért. Bennük halljuk szavadat mi emberek, akiket gyermekeidül és e világ uraiul teremtettél. Valljuk előtted méltatlanságunkat, hogy törvényedet sem igazán tisztelni, sem teljességgel valóra váltani nem tudjuk. Nem bízunk benned igazán, s nem szeretjük felebarátainkat, mint édestestvéreinket. Bocsásd meg Atyánk önzésünket, hitetlenségünket, bűnös vágyainkat. Tégy bennünket a Krisztus megváltó munkájában részesekké. Ajándékozz meg minket az ö leikével, hogy hozzá hasonlóan az irántad való bizalomnak, az emberek iránti szeretetnek és új világod reménységének indulata vezessen emberi utunkon, ámen. bennünk, mai igehallgatókban? Nem éppen azok válnak közönyösökké és érzéketlenekké Isten szeretetével kapcsolatban, akik gyakran hullják azt és bennfenteseknek vélik magukat — és nem azok kapják fel fejüket s nyitják meg szívüket a „jó hír” előtt, akik nélkülöznek minden vallásos „beidegződöttséget”, megszokást? Az evangélium minden alkalommal „új” és mozgásba hozó. Nem lehet megszokni, tradícióként beilleszteni életünkbe. Aki ezt megpróbálja, annak szíve hideg marad, cselekvése bizonytalan. A templom csak akkor töltheti be hivatását, ha valóban imádság háza s bénne megtalálják emberek azt, ami békességükre, cselekvő békességükre való. Isten a „kő kövön nem maradás” helyett inkább követ akar kőre építeni életünkben, hogy ez a ’békesség másokra is elhasson. ÉRTŐEN BÓLINTANAK a szórványhívek a nagy fa alatt. Csak így templom a templom, így lehet nekik is templomuk, kis tanyákon is, hiszen imádkozó és békességre törekvő emberek akarnak lenni. Az áhítatot követő megbeszélésen Bibliával a kézben mondják el őszinte bizonyságtételeiket. Nincs ok valamiféle „hivő elbizakodottságra”, de sok ok van Isten szeretetének. szolgálatra küldő szava frisseségének csodálatára. Előadás következik s ebben kitekintés más országok keresztyénéinek életére, problémáira. A déli harangszó hangjára senki nem nyúl ebédje után, senki nem siettet: érzik, ők is tagjai a keresztyénség nagy családjának s ami probléma Európa más részein, vagy a „harmadik világ” országaiban, az őket is érinti. AZ EBÉDSZÜNET nagyobb része 1 is beszélgetéssel, újabb és újabb kérdések felvetésével telik. Elgondolkodom: milyen keveset is beszélgetünk, családi- és gyülekezeti életben egyaránt! A költő-házigazda nagy szeretettel mutatja kedves platánfáit, melyek alatt sok író megfordult már s nyert ifiletet a kivételesen szép környezetben. Ő maga már 82. évét tapossa és sok összegező gondolatát vetette papírra a fák tövében. Át is nyújt egyet a legutolsók közül, hogy a közösség megélésének és Isten szeretete iránti fogékonyságának emlékei közé illeszthessem. AZTÁN FOLYTATÓDIK a program. Üjabb előadás, majd biblia- és egyházismereti vetélkedő, derys formában, de a feleleteket sok konfirmandus is megirigyelhetné. Szórványhíveink, az idősebbek is, ismerik egyházunk életét, adatait. — A záróáhítat már méltán idézi Péter örömteli bizonyságtételét: „Uram, jó nekünk itt lennünk!” Jó volt a nap minden óráját Isten üzenetére és egymás megismerésére használni. De értik a folytatást is: Péterék nem maradhatnak Jézussal a megdicsőülés-hegyén. Várják már őket a hegy lábánál s további útjukon. így hát á résztvevőknek is olyan gondolatokkal kell hazaindulniuk, hogy még világosabban látják, mit kell tenniük családjuk, munkatársaik közösségében, egész népünk nagy. közösségében. Ismét kezdődik a hosszú, fárasztó kerékpározás, több átszállásos, gyaloglással egybekötött út hazafelé. De ez senkit sem riaszt. Jakabszálláson, a Sántha-ta- nyán jól telt el a nap. Hitben, derűben, mindennapi feladatok látásában meggazdagodva indulhatnak haza a szórványhívek. Szirmai Zoltán Húznak a vadludak a tó felé... Emlékezés Kodolányi Jánosra „VEGE A NYÁRNAK, FIAM ... Nappal a világoskék égen kiáltozó vadludak vonulnak ... s eltűnnek a tó felé. Este meg, ha a csillagok kihunyorognak a tépett felhők közül, úgy kiáltoznak a láthatatlan vadludak, hogy megfájdul a szívünk ... Pihenjünk meg egy kicsit, fiam és tanítványom, gyújtsuk meg a lámpát. tegyünk be ajtót-abla- kot.” így vezet át a személyes hang, a Rabbi Jochanan ben Geula mögé rejtőző író a legdöntőbb fordulón, az égő csipkebokor jelenetén hatalmas Mózes-regényében. KODOLÁNYI JANOS MEGHALT. Rabbi Jochanan ben Geula végleg megpihent, kezéből kiesett a toll. A szó és a hang elszállt Néma filmként peregnek az emlékeim, s megmaradtak az írások, az író halhatatlanságánák jelei. „Illő, hogy megtanuld: tiszteld a mestert, szolgáld őt, s így nevelődj alázatosságra, mert csak az tudja elhordozni akár a kicsi, akár a nagy terheket, aki alázatos... Mert mikor tiszta kézzel föllebbentem a nehéz függönyöket Mózes atyánk történetéről, nemcsak ő lesz előttetek láthatóvá az örök időtlenségben, hanem az Örökkévaló is, áldassék, valamint az a világ, amelyben nincs sem tér. sem idő, de amelyből tér és idő is származik.” HARMINCHÁROM ÉVE találkoztam vele először. Maila Talvio finn írónő otthonában ültünk. Ott, ahol a nevét játékosan Hannu Kotolainen- re finnesítették, s akinek — évek múlva. — halálhírére ezt írta: „Szívemben egyre ápol- gattam a tervet, hogy valamikor még együtt ülök vele Mei- lahtiban, s nézem a fák mögé hajló Nap csodálatos tüzet. . .” Sokszor ültem akkor kicsiny szállodai szobájában, ahonnan elnéztünk Helsinki tetői fölött a gyöngyösen hullámzó tenger felé, akkor írta Julianusát. AZ IRODALOMTÖRTÉNET FELADATA megállapítani annak a hosszú polcnyi könyvsornak. amely az ő tolla terméke, helyét a magyar irodalom csodálatos kincsesházában. Én azt hordozom magamban — az első találkozások benyomást adó, maradandó emlékeként —, hogy félelmetes bibliai anyagismerete és bölcsessége volt, s félelmetesen tudott magyarul. Azt hittem, hiten kívül álló intellektugllel vitázom — s ő a vita hevében kikapta a bibliát a fiókból, s elém vágta. Agyonjegyzetelt lapok röpültek szét az agyonolvasott könyvből. Ennyire „használt” bibliát azóta sem láttam. Ez a mozdulata, s ez a könyv állt előttem, amikor évekkel később olvastam egyik leveléből: „Az igazi író, az igazi miivész — bármiféle művész — mindig vall, s ezért az igazi irodalom mindig vallás ... Miről váll? Ártól a viszonyról, amiben az ő személyes énje az isteni Énnel, az Örökkel van. Ennek a viszonynak a formái igen komplikáltak és elágazóak. Mert a személyes énhez tartozik maga a világ is, a sors, a tennivalók, az egész helyzet, amit az ember, a mikrokozmosz a makrokoz- moszban elfoglal.’’ MIELŐTT AZ ÉGŐ CSIP- KEBOKOR c. regényét megírta, írói csendjében öt esztendőn át nem tett egyebet, mint Mózest tanulta. A könyvnek még csak a kézirata volt meg, amikor ákarattyai kertjének csendjében szólt róla: „Többet nem tudok írni. Befejeztem. Volna még egy óriás, akiről írnom kellene, de nincs erőm: Dávid.” Utóbb a megjelent könyv végén döbbenten olvastam a le is írt vallomást: az író „az élet és a halál határára jutott, s hozzá kell szoknia, hogy író már csak volt, de többé nem lesz.” Azt hiszem ez nemcsak szomorú, de azt is jelenti, hogy a Csipkebokor a csúcs. LÉLEGZETELÁLLÍTÓAN eszméltető volt vitáiban. Evekkel ezelőtt hosszú levelezésünknek egyik témája a finn egyház ébredési mozgalmai voltak, amelyeket jól ismert, s markáns, határozott, éles belső bírálatot gyakorolt. Ennek kapcsán írta le: „Annak, hogy valaki keresztyén legyen, három feltétele van: a hit (hogy semmi sem lehetetlen), a bölcsesség (alázat, szeretet, Önuralom stb), és az értelem, az intelligencia (hogy a tényeket és az ezoterikus igazságokat meg tudja érteni).” Belülről bíráló szemlélete a harmadikat kereste és hiányolta: „Megvan a hit, kisebb-na- gyobb mértékben a bölcsesség is, de sehol sem látom az átható értelmet. így aztán a ke- resztyénség • olyan alapvető igazságait nem képesek megérteni, amik nélkül a keresz- tyénség meg nem állhat, s amik nélkül nem is az, ami.” Majd később: „Aki megáll, egyáltalán: ha megáll, már a legnagyobb veszedelemben van. Mert olyanok vagyunk, mint a fák: amely pillanatban megállunk a növekedésben, már el is halunk. Az ilyen halottakat temetik a halottak, akik szintén megálltak, vagy állanak szüntelen, s ez nekik igen kényelmes. A KERSZTYÉNSÉG NEM a kispolgároké, a biedermeier telkeké, a mütyürkéken élde- gélöké, az elégedetteké, a pókA LENGYEL EVANGÉLIKUSOK ÉS KATOLIKUSOK VISZONYA IGEN ROSSZ A lengyel evangélikus egyház (95 313 lélek, 93 lelkész, 31 teológiai hallgató) legutóbbi zsinatán Wanfula püspök sajnálattal számolt be arról az áldatlan helyzetről, amelyben a kisebbségi lengyel evangélikusság van. A katolikus tömb igen kevés hajlandóságot mutat az ökumenikus kapcsolatok munkálására, s ez a helyzet nem változott a Vatikán EVT-hoz való új viszonyulása ellenére sem. (epd) NÖVEKVŐ TEOLÓGUSHIÁNY SVÉDORSZÁGBAN hasú kényelmeseké, a sikereseké, a széles úton ballagóké, nem Dauipier kegyetlen igazsággal ábrázolt tekintélyeié. Hanem a szüntelenül növekedőké, akik meg tudnak maradni gyermekeknek, az önmagukkal elégedetleneké, a bátraké, akik látni merik, az ember végtelen útját, s az út végtelen nehézségeit, a maguk gyöngeségét, az akarni tudóké, akik gyöngeségük ellenére is tudják, hogy végtelen erő lakozik bennük...” Egy másik helyen megemlíti, hogy ezért a szabadságért lett katolikusból protestánssá. KÖZISMERT Kodolányi ragyogó magyar nyelve. Nem apró sajátosságaiban, ínyenc ízeiben, hanem mély, hömpölygő áradatában, sodró erejében szép. „Az írónak... a világban, a térben-idöben a személyes én által érzékelhető formákat kell teremtenie. Tudnia kell tehát, tudnia a nyelvet... Ide tartozik az a tény is, hogy a nyelv: a Lo- gosz evilági formája. Az örök, a nem emberi, az isteni nyelvé. Mindenki, aki kiforgatja anyanyelvét szelleméből, aki nem a nyelv logikája, vagyis Logosz-szerüsége szerint beszél, ír, arculveri a Logoszt, megköpdösi, megtapossa. Ezért szüntelenül tanulnunk, vigyáznunk kell.” „Magyarul kell tudni. Magyarul folyton tanulni kell... Vallani azokban a nagy kérdésekben, amiket említettem, s a vallomásról másokat is meggyőzni. Ha valakinek ekkora igényei vannak — s helyes, hogy vannak —, annak a vallomás módját, formáját is jól meg kell tanulnia. Ezek a. vallomások kell, hogy a lélek legmélyebb rétegeiből törjenek fel, tehát a nyelvnek is olyannak kell lennie, mint amilyenek a kérdések, amelyekről vallasz. Vér- rel-nedvvel-lélekkel telítettnek, mélyből feltörőnek, egyéninek, olyannak, mint egy végrendelet. Gondold el, hogy minden alkalommal a végrendeletedet írod, valahányszor a papír fölé ülsz. • Es mire befejezed, már meg is halsz. Ez marad meg hát, amit most írtál, ez'a vallomás magadról, a világról, az életről, az istenről... így kell írnod.” Igen, ezek a sorok is végrendelet. „Este, ha a csillagok kihunyorognak a tépett felhők közül, úgy kiáltoznak a láthatatlan vadludak, hogy megfájdul a szívünk...” ... megfájdul a szívünk ... akkor is, amikor „nézem a fák fölé hajló Nap csodálatos tü- • • • D. Korcn Emil A Svéd Lutheránus államegyház tájékoztatása szerint egyre nagyobb a lelkészhiány az országban. A meglevő 563 másodlelkészi állás közül 217 betöltetlen. Az utánpótlás hiány okát abban látják, hogy az államegyházi keretben működő sok szervezet nem tesz eleget feladatának. BRAZÍLIAI LELKÉSZ BÖRTÖNBEN Az egyik brazíliai püspök elrendelte, hogy pünkösdkor minden templomot be kell zárni, mivel ezzel kíván tiltakozni egyik lelkésze bebörtönzése ellen. Bonfim lelkészt, egy halászfalu lelkipásztorát azzal állították vád elé, hogy egyik igehirdetésében ilyeneket mondott: ,,egy halász éppen olyan érték, mint egy katona,.. ha nem nagyobb”.
