Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-10 / 32. szám
A Czékus István hét kincse A cikk első része megjelent lapunk 31. számában „A kraj- czáros egylet — 125 éves” címmel, Miután a Gyámintézet (a tnai Gyülekezeti Segély elődje) 1844 és 1846 között nem tudott gyökeret verni és mivel 1848- ban kitört a szabadságharc, majd jött a Habsburg elnyomás, jó ideig a tehetetlenség és közöny áldozatává lett. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap azonban 1858. január 1-étől ismét megjelent (szerkesztője dr. Ballagi Mór, segédszerkesztők dr. Székács József és Török Pál) és a lapban sorozatosan jelenteit meg cikkek az egyház kérdéseiről, közöttük az anyagi kérdésekről is. Így vetődött fel ismét a Gyámintézet eszméje. A lapban, a nyilvánosság elé léptek az adakozók különböző felajánlásokkal és ötletekkel. „Ifj. b. Vay Miklós ikezdé meg a sort, minden egyes hold född je utáin 1 krajczárjával 66 forintott ígér 10 évig évenként” — ínba Zetenka Pál. „Dr. Harnary orvos egy-egy betege után 1 fcrajczárjá- val 3,6 forintot ad ...” Czékus István dobsinai lelkész, a későbbi tiszakerületi püspök pedig így írt: „Én a protestáns NGELIKUS FÖLDRA3Z Nem tudott felszabadulni Délnyugat—Afrika Ez a "birodalom” éppen kilencszer akkora, mint hazánk. Területe 824 ezer km2, de lakóinak száma csupán annyi, mint Bács—Kiskun megyéé, vagyis 574 ezer. Afrikának a Szahara után legritkábhan lakott területe. Az ország keleti része belenyúlik a terméketlen Kalahári sivatagba, míg viszont egész területére a száraz éghajlat miatt a sivár, szavannás vidék a jellemző. Területének több mint a fele legelő, 6%-a erdő és mindösz- sze 0,2%-a szántó. A lakosság túlnyomó többsége színes és afrikai, elsősorban bantu néger (260 ezer ovambó, 35 ezer herero, 40 ezer berg-damara, 43 ezer hottentotta, 21 ezer busman stb.) és mintegy 78 ezer európai származású, zömében afrikander (búr), német, ill. angol. Az afrikaiak 85°/o-a rezervációkban zsúfolódik össze. ^ És itt álljunk meg egy pillanatra! Ugyanis van még egy rezervátum Délnyugat-Afriká- ban. Az ország északi részén, az Etosha Pan (Sós-tó) környékén a világ legjelentősebb nagyvad rezervátumával találkozunk, ahol gazella, zsiráf, elefánt, zebra, oroszlán, sakál, hiéna, leopárd stb. él védetten. Ez a rezervátum vonzza a turistákat, míg viszont a többiek amelyek elszórtan találhatók az országban, néger bennszülöttek kényszerlakó helyei, internáló táborai. Furcsa, de így van, nem hagyhatják el telepeiket, ahol elképesztő nyomorban tengetik életüket. Ezek között az internáltak között van a legtöbb hittestvérünk és arányszámukat tekintve itt él Afrikában a legtöbb evangélikus. Az ország lakosságának majdnem 50%-a lutheránus! Délnyugat-Afrika, az egykori népszövetségi mandátum a Délafrikai Köztársaság köz- igazgatása alatt áll. Törvény- ellenesen a Köztársaság tartományának tekinti 1949 óta. Vagyis ez időtől a Délafrikai Köztársaság gyarmata. Vessünk egy pillantást az ország történelmi mérföldköveire! 1878-ban Nagy Britannia annektálja és a Fokföldhöz csatolja Walwis Bay-t, a Bálna-öblöt, az egyetlen valamire való kikötő helyet. A többi terület terméketlensége, sivársága és gyér lakossága miatt nem esik az angol hódítás érdeklődési körébe. Afrikának sokkal gazdagabb és fontosabb területeit gyarmatosítja. Mint nagyhatalom mindenütt ott tűzi ki a brit lobogót, amely helyek a kontinens „nemesebb részei”. A „hulladékon” osztozkodhatnak a későbben jelentkező kolo- nialísták. Így ez a terület 1884-ben német gyarmat lesz. A búrok, akiket Fokföldről kiszorítottak az angolok, és akiknek szabad államait- (Transvaalt és Oranjet) is megszállással fenyegették, nagy előszeretettel készítették elő a német gyarmatosítást itt, úgyszintén Tanganyikában, mivel tőlük reméltek segítséget támadás esetén. A néi letek 1915-ig mondhatták magukénak Délnyugat- Afrikát. A nagy területből különösebb hasznuk nem - "olt. inkább csak annyi, hogy ők is feliratkoztak a gyarmatosítók listájára. 1915-ban a Délafrikai Unió csapatai szállták meg a gyengén védett gyarmatot s ez időtől közigazgatása alá tartozott. 1949-ben törvényellenesen bekebelezte. Egyúttal ugyanazokat a törvényeket érvényesítette, mint odahaza. Vagyis érvényben van az „apartheid”-törvény. Az ország, az északi terület (kivételével „rendőri övezet”, amelyben afrikaiak csak külön engedéllyel közlekedhetnek. Állami iskolák csak fehérek számára vannak. Az afrikaiak iskolái az egyházak és a missziós társaságok kezében vannak. Az afrikai lakosság legnagyobb része írástudatlan. Jellemző adat, hogy két újság jelenik meg összesen 7400 példányszámban. (V. ö. az Evangélikus Élet 10 000 példányszámban jelenik meg!) Az európaiak keresztyének, az afrikaiak nem egész fele még a törzsi kultuszok híve. De itt, ezen a területen a német gyarmatosítás ideje alatt nagy evangélikus misszió vette kezdetét. Már a múlt század második negyedében a Rajnai Misszió elkezdte térítő munkáját a nama és herero törzsek között. Apró gyülekezetek születtek a nama törzseknél, amelyeknél a hitre jutás tartósnak ígérkezett. A missziós állomások hathatós eszközöknek bizonyultak nemcsak az evangélium szakadatlan hirdetésére, hanem az ími-olvasni tudás elsajátításában és a gyógyításban. A herero törzseknél nehezebben ment a munka. Csak 14 esztendei fáradságos térítő munka után tudtak először keresztelni. Hahn nevezetű misszionárius nevéhez fűződik a térítő munka elkezdése, valamint a Szentírás történeteinek lefordítása a bennszülöttek nyelvére. 1870-ben a német misszió segítséget kap a finnektől. Martin Rautanent az „ovambok apostolának” nevezik. A különleges társadalmi és szociális helyzet, a fehérek és színesek problémája, az „apartheid-törvény” stb., nagy mértékben hátráltatja a misz- szió munkáját. A rezervátumok elérése, a különböző hatósági intézkedések és egyéb nehézségek nemcsak leapasztották a keresztyének számát, de sok helyütt teljesen visszaállt a pogány, törzsi kultusz gyakorlása. Reménytkeltő azonban az, hogy 1946 után az afrikaiak saját lábukra álltak. Fiatal egyházak születtek, saját lelkészeik munkája nyomán virágzó gyülekezetek támadtak. Az egyház ereje elsősorban iskoláikban, kórházaikban van. Az evangélikusok három egyházi szervezetben élnek: í. A német evangélikus-lutheránus egyház Délnyugat- Afrikában. (Ez ún. „fehér egyház”, kb. 13 500 lelket számlál.) 2. Délnyugat-afrikai evangélikus-lutheránus egyház, és 3. Az ovambokavango evangélikus-lutheránus egyház. E két utóbbi afrikai egyház. Az összes evangélikusok száma: 272 ezer. Bármilyen sivár, terméketlen is az ország, mégis a világ egyik legnagyobb ékszer-gyémánt lelőhelyeivel rendelkezik. (1964-ben másfél millió karátot termeltek. De ebből az afrikaiaknak semmi sem jut. dr. Rédey Pál egyházi domestikában látom ... egy olyan egyesületnek csíráját, amely a Gusztáv Adolf egylet tetteit hazánkban felvirágoztatja. Örömmel járulok én is hozzá ... Nincs földem ... de van egy bibliám ... egy jó feleségem, van 5 ép gyermekem, tehát 7 kincsem. Ezekért fizetek hetenként 7 pengp- krajczárt Ez összeget, évenként 3 forint 65 krajczárt 10 évig Székácsnál fizetem.” (Czékus István felesége Bau- hofer György budai lelkész leánya volt.) A lapban megjelentek a panaszok is. „Százötven szegény egyház folyamodott segélyért. Nagy a szükség e szerint. S még sem oly nagy, hogy azt magunk erejével ne tudnánk legyőzni. Sőt feleslegünk is lehetne... de. .. hiányzik a szeretet. Ausztria 800 forintot küldött Szendnek. Magyarhoni 3000 egyházunk alig adott amy- nyit.” (Szend akkortájt nagyon sok külföldi és, belföldi segélyt kapott tűzvész miatt.) A panaszkodók tehát az anyagi kérdések rendezését kívánták, ezek között a gyülekezetek megsegítését minden gyülekezet rendszeres áldozata útján, és ennek alapjául a szeretetet jelölték meg. Tanulság számunkra ma is. Miközben a felelős egyházi vezetők igyekeztek a kérdést napirenden tartani, kiderült, hogy az 1944. évi Gyáimintézet létrejötte és megszűnése ellenére Felsőlövőn és Pesten a Gyámintézet továbbra is működött. Felsőlövőn gyűjtéseket és 1849-től egy ofíertóriumot tartották, sőt segélyeket is adtak „hazai és külföldi egyházaknak”. Pesten, az „előleges gyámintézet” tőkésítette pénzét, kapcsolatot tartott fenn a németországi Gusztáv Adolf- alapítvánnyal és annak „tanakodásain” Casselban és Berlinben részt vett dr. Székács József és Bauhofer György. Néhány évvel később a kőszegi gyülekezet „ládácskákat alkalmaz a templomajtókon”. A Nyitra megyei Szenitzben az óév esti offertóriumot ajánlották fel erre a célra. Egyházkerületi viszonylatban fejlődést jelentett, hogy a Dunántúli Egyházkerület 1859-től kezdve évente egy offertóriumot rendelt el minden gyülekezetben és annak megtartására a reformáció emlékünnepét jelölte ki. Az egyházkerület másik döntő lépése pedig az volt, hogy 1860. május 31-én és június 1-én Kőszegen tartott közgyűlésén megszervezte a „gyámalap”-ot, amelyet az egyetemes közgyűlés 1860. október 10-én tárgyalt és elfogadta országos alapnak. (A fentiekből is látható, hogy a Gyülekezeti Segély mai szolgálatában miért járnak elöl a dunántúli egyházmegyék: kezdettől fogva erős volt a közös sági szellem és az egymásért hozott áldozat nagysága!) Hivatalosan ettől az időponttól, tehát 1860-tól, kezdték -számítani az „egyetemes egyházi gyámintézet” működését és ezzel a számítással a Gyülekezeti Segély, mint jogutód 1970- ben 110 éves lesz. Ha azonban a valóságos kezdetet vesszük, az 1844. évi alakulást, akkor az idén szeptemberben lesz ez a szeretetmunka 125 éves! Mindenesetre 1860-ban dr. Székács József pesti. Deák téri lelkészt választották meg első elnökül. A működés sza bály rendeletét felterjesztette Benedek táborszernagyhoz, a kormány képviselőjéhez, aki maga is evangélikus volt és az engedélyt hamarosan megadta. így semmi sem állt útjában annak, hogy a Gyámintézet „program”-ját 2500 példányban magyarul, ugyanany- nyiban németül, 1500 példányban szlovák nyelven kinyomtassák és a gyülekezeteknek el- küldjék. Alapigéül Gál. 6.10-et választották: „Annakokáért amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképpen pedig a mi hitünk cselédeivel. Dr. Székács József a megalakulásról értesítést küldött ; németországi, a svájci és a holland hasonló gyámintézeteknek is. A Gyámintézet első 25 éves működését Zelenka Pál írta meg és adta ki 1885-ben. írásából két gondolatot emelünk ki: , „A Gyámintézetnél nem a ,pénz és pénz’, hanem a ,szív és szív’ a lő ...” „Székács Józsefnek meggyé ződése erős volt, hogy egyházunkat életerős eggyé olvasztani a Gyámintézet van hivatva.” Az első közgyűlésen, 1861 ben, bemutatták a gyűjtés eredményét, amely 8064 Ft, 44 kr. volt és abból, többek között, a következő ismertebb gyülekezetek kaptak segélyt: Szeged 100, Csővár, Gyoma Sámsonháza 50—50, Farmos 30 forintot. A második közgyűlésen mondták ki, hogy a gyülekezetek országos offertóriu- ma „mindenkor egy előre meghatározandó egyháznak fog adatni”. Közben sok gyülekezetben megalakultak a női gyámintézetek, amelyeknek elsőrendű célja a szegény egyházak templomainak úrvacsorái kegyszerekkel és „más ol- tári ékszerekkel” való ellátása volt. Számos helyen ifjúsági gyámintézetet is szerveztek. A szeretet így indult el a szolgálat útján ... Várady Lajos Korszerű idézetek — napjaink irodalmából Komlós Aladár gondozásában jelent meg IGNOTUS válogatott írásai című könyv, ebből idézünk néhány sort, amelyek a fasori evangélikus gimnázium múltját elevenítik fel: (8) „A gimnáziumban a kiváló ortológus nyelvész, Lehr Albert volt a magyar tanára, a negyedik osztálytól az érettségiig, ő nevelt Arany János imádatára, a nyelv és nyelvészet iránti érdeklődésre, s a magyar nyelv tiszteletére.” Tehát a Nyugat egyik alapítója fasori diák volt. (697) „Fenyő Miksa — szintén Lehr-tanítvány”. ö volt a Nyugat második alapító tagja (570). „Egy igen drága emberem van, írónak finom és egyéniségnek megejtő: Arthur Holitscher, a mai német írásnak egyik kitűnősége, de különben budapesti származás, s nekem az ottani lutheránus gimnáziumban Szomory Dezsővel együtt iskolatársam volt.” Ezekből a sorokból nyilvánvaló, hogy a Nyugat szellemét részben Lehr Albert, részben a fasori gimnázium szelleme alakította ki. Exegetáink számára is írt egy mondatot (574) „Nagy nyelvek alakultak úgy, hogy egy- egy fordításból indultak, mely művészete hatalmával ráideg- ződött a népre, s magához formálta beszédét. Legnagyobb ilyen eset a Luther Márton bibliafordítása, melyen a mai német irodalmi nyelv épü^” A Kortárs 1967. júliusi számában viszont Lukács Györgynek egy mondata kívánkozik még ide, függetlenül az Ignotus kérdéstől (1018 1.). „Mivel az akkori Lipótvárosban az Evangélikus Gimnáziumot tekintették igazán előkelőnek, szüleim ide járattak”. „A magyar irodalmi konzervativizmus vezető alakjai közül többen tanítottak engem a középiskolában: Lehr Albert, később Tolnai Vilmos”. Azt nem említi Lukács György, hogy hetedik gimnazista korában egy olyan kiváló dolgozatot írt az Önképzőkör hallgatói előtt, mely az iskola Aranykönyvébe belekerült. Azt sem írta, hogy, mint Bőhm Károly egykori tanítványa, filozófiai gondolkodását milyen mértékben indította el. Többször írtunk arról, hogy a fasori gimnázium növendékei közül több Nobel-dijas tudós neve vált ismeretessé. Ezekből az idézett sorokból azt olvashatjuk ki, hogy a magyar irodalom régi nagyjai közül milyen sokan voltak fasori diákok. G. L. Megjelent dr. Pálfy Miklós: JEREMIÁS II. Ára: 62,— Ft Kapható a Sajtóosztályon Homo cosmoticus — A Holdra lépés ürügyén — Ha egyáltalán lehet még manapság a szokott értelemben vett „fent”-ről és „lent”-ről beszélni, úgy bizonyos, hogy az emberiség tekintete az elmúlt napokban és hetekben felfelé irányult, mégpedig olyan erősen és egységesen, amire az emberiség életében legfeljebb csak az 1961-es első űrrepüléskor volt példa. De az most történt meg első ízben, hogy a Hold felszínén álló két ember visszanézett ránk, a Földre. Lehetett ebben a nézésben valami isteni, ahogy együtt, látni nemzetéltet, égtájakat, fajokat, az emberiség egészet. Mint mondják, nagyon szép volt onnan, a „Nyugalom Tengeréről” ez a bizonyos harmadik naprendszeri bolygó, Földünk. Csalt né lenne éppen a „Nyugalom Tengere” tőszomszédságában egy másik tenger, aminek a neve: Mare Crisium, azaz „Válságok Tengere”. Számunkra nem az az elgondolkoztató, hogy a holdbéli tájon miként élesedik a fény és az árnyak, hanem az, hogy a földi „fény és árnyék” között kik „fénylenek, miként a csillagok”, ahogy Dániel próféta könyvében van írva! Korunkban egy olyan embertípus van kialakulóban, melynek gyermekei már nem csodálkoznak azon, amit látva, még mi is alig mertünk hinni a szemünknek. Olyan embertípus — a kozmikus ember —, aki tudja, mily parányi az ember, de egyben milyen sokrabizatott is. Olyan embertípus, akinek horizontja, látószöge nagyobb, mint a hegyek és völgyek övezte föld, aki ha az égre tekint, nemcsak a Holdat látja, hanem a Világmindenséget, sőt annál is többet. A reális látásbari tehát ez a kettős tekintet nyújt csak valóságos képet: nézni a Földről a Mindent, és nézni kívülről magunkat; milyenek vagyunk. Beleillünk-e egyetemesen és személy szerint abba a tiszta rendbe, aminek a neve: kozmosz? Nem mi, emberek vagyunk-e azok, akik bűneinkkel hatályon kívül helyezzük magunkat a Mindenség törvényein és érvényességén? Hiszen bár arra van reményünk, hogy az első huszonegy és fél órát követi majd a többi, de a mi életünk ideje mégiscsak e földön telik el, ahol lépéseink és tevékenységünk nem kevésbé jelentősek, mint egy másik égitesten: szépség, öröm, bölcsesség és vigyázat. Hogyan megyünk fel és hogyan térünk vissza, ez valóban a szaktudósok dolga, de hogy miként maradunk és élünk itt. az már közösen a miénk. Ahogyan felhasználták annál az első leszállásnál mindazt, amit az ember a csigától a napszél-megfigyelőig kigondolt, úgy kellene nekünk is mind a szerint a jó, igaz és hasznos szerint élnünk, amely valóban méltóvá tesz bennünket az ugyan szétrepedezett. de mégiscsak Isten képére teremtett ember-voltunkra. Élőlény a Holdon? Eddig több, mint harmincezer fényképet készítettek különböző automaták a Holdról, de élőlények nyomára sem bukkantak. Pedig vannak nyomok, sőt több is annál. Maga az Élő Isten, akit optikák és kamerák nem érzékelnek, akit fényérzékeny lemezek és ernyők nem rögzítenek, akinek hatalmát, nagyságát és bölcsességét, de ugyanakkor gondviselő, minket féltő szeretetét csakis az ember képes elgondolni, megérteni és csodálni. Azt, akinek szeretető átöleli a kilométereket, de fényéveket is, akinek hatalma nagyobb, mint a tömeg, akinek hűsége tartósabb, mint az idő. Élőlény a Holdon? Igen a Holdon is, mindenütt. A Földön is. Aki lát és láttat; beleillik és beleilleszt; akiéi vagyunk és aki nekünk ad. Elevenedjék meg a régi-modern zsoltár néhány mondata előttünk: Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, A Holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, Micsoda az ember — mondom —, hogy megemlékezel róla. És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, Dicsőséggel és tisztességgel koronáztad őt, Úrrá tetted őt kezeid munkáin, S mindent lábai alá vetettél! (Zs. 8.) Bízik László Kopácsy Margit: A csend lázárai Ismeretterjesztő rövid film a televízióban: a békaember, vízben is világító fáklyával kezében úszkál egy korallzátony körül. Halak, tengeri virágok, pókok, kagylók, — Nézd azt a csodálatos élőlényt! Mint egy balett-táncos. — Pizsamás hal — kiált mellettem a gyerek, és a lapos, ovális testű hal másodpercekig forog, mutogatja csíkos pizsamáját a fáklyafényben. A békaember uszonyos lába alatt valami csillagokból épített szépség mozdul, és a hang, mely a képet kíséri, őszinte: — „kár, hogy a színeket nem tudjuk érzékeltetni önökkel. A színek és fények szakadatlanul változó, elképzelhetetlen tobzódását ...” A békaember elúszik: ezer, tízezer hal mint élő szalag, önmagát lobogtatva hulllámzik utána. — Fine — vége — — Kár és a búvárra gondolok, aki uszonyt, fáklyát ledobva fekszik a hajón vagy motorcsónakban. Pihen. így pihenhetnek — visszaidézve és elmerülve a csendbe — a hegymászók és sarkkutatók, évszázados falak között meditálok, és hallgatag vulkanológusok. A búvár bizonyára sokáig fekszik mozdulatlanul, talán újra és újra átéli azt, amit mi soha nem érzékelhetünk, a színek és fények szakadatlan változó, elképzelhetetlen tobzódását. A csendet, mely körülfogta és olyan különös volt. A csend mindig különös. A cellák mélyén csakúgy, mint a Spitzbergák ködében, vagy egy apróka magyar faluban, távol az emberektől, ég és föld között. A harangvirág szárán egy katicabogár mászik, a fák kérge ezüstösen csillog és mindennek rendeltetése van. Talán ez az ismerős és nagyon is távoli sejtelem bűvöli el az embert. Furcsa dolgok jutnak eszébe: például egy zsúfolt állomás. Csomagok, utasok, közöttük egy öreg. Milyen rémülten dib- dábolt a cókmókja mellett. Mindent vinni akart, de nem bírt megküzdeni vele. Állt, leeresztett karral, szeméből kiesett a könny, — és akkor valaki mellé lépett. Felmarkolta a bugyrát és vezette. — Most már jó. Most már könnyű minden. — A találkozás megtörtént. A találkozás előbb vagy utóbb, de megtörténik . Es minden csendben ott van ennek a Találkozásnak egy paránya. A felismerés, ami óhatatlanul, a mellünkre hull, félelmetes és nagyszerű. Csak éppen beszélni nem lehet róla, és most már menni kell. El kell hagyni a csendet, mert fenn az expedíció tagjai már sürgetik a vulkanológust, a Spitzbergíkra rádióüzenetet küldenek, a faluban delet harangoznak. A vizen is elhangzik a parancs és a búvár engedelmesen felbukik. A hajó vagy motorcsónak gyorsan,szeli a hullámokat és ahogy távolodik, a búvár egyre kisebb és kisebb lesz. Földet érve már csak parányi görnyedt pont: ház, pénz, élő és holt jószágok tapadnak rá és körülötte minden csupa vas, csupa kő, csupa atom. A Csend lágyan ringatózik parttalan medrében és visszavárja Lázárait... AMERIKA LEGNAGYOBB ELLENSÉGE nem a kommunizmus, hanem zátor, Billy Graham, annak a a belső morális hanyatlás — U™aPos eyangélizácós sorozatnak a végén, amelyet New mondta az amerikai evangéli- Yorkban tartott. 1 I I I