Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1969-08-03 / 31. szám

Meditáció betegágyon Isten hozta kedves Tisztelendő Ür! Nagyon jól esik, hogy betegágyamon meglátogatott. Hiszen sokszor vagyok egyedül. Most is férjem a Tsz-ben, nagyobb gyermekeim a gyárban, ki­sebbek pedig az iskolában vannak. Nagyon jól esett vasárnap a templomban a gyógyulásomért elmondott imádság is. En ma­gam is sokat imádkozom, mert Jakab apostollal hiszem és val­lom, hogy a hitből való imádság megtartja a beteget és az Űr felsegíti őt. Mégis őszintén bevallom, hogy sokszor elcsüggedek, sokszor elveszítem hitemet. Mint tudja, egészséges koromban soha nem hiányoztam Isten házából. Isten igéje volt mindig lábaimnak szövétneke. Nemcsak hallgattam, de olvastam és olvasom most is, betegágyamon is Isten igéjét. Egyet azonban nem értek. Ne haragudjon hitetlenségemért, még kevésbé őszinteségemért. Arra legyen szíves nekem vála­szolni, hogy engem, aki mindig Isten útján jártam, miért súj­tott ilyen hosszadalmas és súlyos betegséggel? Miért nem in­kább azt a sok rossz embert bünteti, akikkel a világ most is tele van? ön azt válaszolja, hogy akit szeret az Űr megdor­gálja, megostoroz pedig mindenkit, akit fiává fogad. Ne hara­gudjon, ha őszintén megmondom, hogy ez az ige nem vigasz számomra. Nem is értem. Miért dorgál, ha szeret? Miért bün­teti azt, akit szeret és miért nem tehet misként? Ön azt vála­szolja, hogy Isten gondolatai nem a mi gondolataink és az Ö útjai nem a mi útjaink, hogy Isten szándékai kifürkészhetet- lenek. De hogyan egyeztethető össze Isten jóságával, kegyel­mével és szeretetével az, hogy engedi gyermekeit szenvedni? Ennyit szenvedjenek, mint én, aki már idestova egy éve nyo­mom ágyamat? Mi itt az Isten útja, vagy gondolata velem? Nem tudom! Csak azt tudom, hogy fájdalmaim nagyok és be­tegségemben javulást semmit sem érzek! ön azt mondja, hogy türelmesen hordozzam keresztem, mint a béketűrő Jób, aki a jót és rosszat egyforma türelemmel el tudta venni Isten kezé­ből. A jót és a rosszat én is türelemmel elhordozom Isten kezé­ből, de most vigasztalan vagyok, mint ahogyan Jóbot sem tud­ták legjobb barátai sem megvigasztalni, mert azt mondotta ne­kik, hogy nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan — így most engem sem tud ember megvigasztalni. Azt mondja ön, nagyon helyesen, hogy Krisztus meg tud vigasztalni, a betegek orvosa tud megnyugvást adni. Mint ahogy Pál apostolnak is élet volt Krisztus és a meghalás nyereség. Pál apostol ugyan kívánt elköltözni és Krisztussal lenni, de még szükségesebb­nek tartotta a testben való megmaradást szeretteiért. így va­gyok én is. Hiszek a felámadás Krisztusában, de hiszek az Elet Krisztusában is. Szép Krisztusban meghalni, de nem megve­tendő Krisztusban élni sem. Nagyon szeretem az én Uramat Krisztusomat, de családomat, felebarátaimat is szeretem, mint önmagamat. Tudom, hogy egyszer el kell válni szeretteinktől, de nekem még dolgom lenne az életben. Gyermekeim közül a kisebbek iskolások, a nagyobbak sem rakták meg még a csa­ládi élet meleg fészkét. Nekem itt még dolgom van. Fájdalmas a betegségem, de még fájdalmasabb lenne a tőlük való búcsú. Pál apostollal én is bármikor készen vagyok az elköltözésre, de én is egyelőre a testben való megmaradást még szüksége­sebbnek tartom szeretteimért. Mégis mindennek ellenére, le­gyen meg Isten akarata. A Gecsemáné kertben szenvedő Jé­zussal imádkozom: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e keserű pohár, mindazon által ne úgy legyen, ahogyan én aka­rom, hanem ahogyan Te akarod. Köszönöm, hogy olyan türelmesen meghallgatta panaszaim sokaságát. Imádkozzék továbbra is értem a gyülekezet tagjai­val nemcsak gyógyulásomért, hanem hitem erősödéséért is e mostani meglátogatások idején. Ügy látom, hogy betegágyon nem a hit értelmét kell keresnünk, nem miértekkel kell vi­táznunk, hanem a hit erejét kell kérnünk, hogy amikor úgy érezzük, erőnkön felül kísértetünk, s a próbatétel nagyobb, mint gondoltuk, erőnk legyen megtalálni a kiutat, amit az apostol „kimenekedés”-nek mond. Sikter László GUSZTÁV ADOLF ÜNNEPEK AUSZTRIÁBAN Az elmúlt évben volt halála 40 éves évfordulója a budapesti zeneakadémia egykori tanárá­nak, akinek munkásságát életé­ben Európa-szerte is ismerték, halála után azonban nem sok­kal utóbb, még hazájában is, a feledés sűrűsödő homálya borí­totta. Chovan Kálmánról szó­lunk. Érdemeit ma már talán egyedül Szarvason, szülőváro­sában emelt szerény emléktáb­la teszi közismertté. A Chovan családnak Szarva­son élt ágából az idősebb Zsig- mondot GO éves korában, 40 évi tanítói és orgonista munkássá­ga után, 1855. július 26-án Chovan Kálmán pusztította el az akkori kolera- járvány. Utóda előbb Sámuel nevű fia volt néhány évig, aki­nek halála után a fiatalabb fiút, Zsigmondot hívták haza Békéscsabáról, ahol Bróz- mann Dániel segédlelkészeként működött. Az ő nevéhez fűző­dik az egyházi zenénk — Kál­mán nevű fia nevéhez pedig a világi zenénk terén elért sok érdem. Chovan Kálmán zenei kiválóságát anyai részről is egyházzenei örökség alapozta meg. Vozárik Pál békéscsabai A SZERETET HIMNUSZA Szóljak bár emberek, vagy angyalok nyelvén, de ha szeretet nincsen bennem, kongó érchez lettem hasonló, vagy zajgó cimbalomhoz. Prófétaiélek szólhat belőlem, enyém lehet a teljes ismeret: minden titok — és tökéletes hittel a hegyeket is megmozgathatom, de ha nincs bennem szeretet, semmi vagyok. Ha mindenemet szétosztogatom és testemet a tűzbe áldozom, ám a szeretet hiányzik belőlem, mindezzel mit sem érek. egyházi tanítónak és orgonistá­nak Jozefa nevű leánya volt az édesanya, akinek első gyerme­keként született 1852 január 18-án, Szarvason Kálmán. Ele­mi- és középiskolai tanulmá­nyait szülővárosában, zenei képzettségét pedig a bécsi ze­neakadémián szerezte meg, 1874-ben. Tanulmányainak befejezté­vel, még azon évben, a bécsi magyar egyesület karmesterévé választották és nem sokkal utóbb már meg is jelent első szerzeménye az „Aphorismen 6 schersi für Klavier” címmel. Zongoraművészi munkakörben közel 15 évet és ehhez fűző­dőén a bécsi Horák-féle zeneis­kola tanáraként 12 évet töltött 1889 augusztus elejéig Bécsben, amikor Mihalovits budapesti zeneakadémiai igazgatónak meghívását elfogadva, Gobbi Henrik „zongorakiművelési ta­nár” utódaként elfoglalta új munkakörét. Chovan Kálmánt a magyar közmondás szerint „ízig-vérig” magyar emberként látjuk ma­gunk előtt. Hangversenyeinek jelentékeny részét, bécsi tar­tózkodása idején hazájában tartja (Budapesten, Gyulán, Szarvason, Békéscsabán, Oros­házán, Hódmezővásárhelyen, stb.), szerzeményeinek tárgykö­re pedig egy kivételével (Lúgo­sánál mind magyar. Európa- szerte ismertté tette a magyar tánczenét, már közszereplésé­nek kezdetén a „Magyar Tán­cok” című munkájának egy­mást követő négy kiadásában, amely' egyidőben jelent meg, először 1881-ben Budapesten, Bécsben, Londonban, Párizs­ban, Hamburgban, Lipcsében, Brüsszelben, Péterváron. Chovan Kálmán szerzemé­nyeinek és előadói művészeté­nek méltatásáról az egykorú folyóirati és hírlapi közlemé­nyek olyan bőséges anyagot nyújtanak, hogy ezek alapján még a legrövidebb összefogla­lás sem illeszthető be e sorok közé. Zinz Saroltát, „a bécsi híres a kellemdús hárfaművésznőt”, később feleségét még 1874-ben, közösen tartott hangversenyük keretében mutatta be szűkebb hazájában Békés megyében, Gyulán, Szarvason és Oroshá­zán. A családi emlékek Iránti kegyeletének megható példáját mutatja az, hogy első gyerme­két: Margitot, akkor még bécsi tartózkodásuk idején, Szarvas­ra hozta és itt konfirmáltatta, 1889 május havában. Kell Lajos A szeretet tud tűmi, jóságas, nem irigy, és nem is kérkedik, nem fújja fel magát, rútul nem cselekszik, nem hajszolja a magáét, nem dühödik meg, nem rója fel a rosszat, ferdőség nem vidítja, viszont együtt örül az igaz dologgal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél és mindent kibír: a szeretet nem bukik el soha. 1 Kor 13 után: Bodrog Miklós IMÁDKOZZUNK Urunk! Köszönjük jóságodat, amellyel szereteted és igazsá­god sáfáraivá tettél bennünket. Köszönjük, hogy ránk bíztál embereket: családunkat, gyülekezetünk tagjait, honfitársain­kat és minden embertársunkat. Ránk bíztad őket azért, hogy életünk és példánk nyomán rád Ismerjenek. Ránk bíztál másokat, mi mégis magunknak éltünk. Fárad­ságos és reményvesztett volt az életünk azért, mert nagyon szegények voltunk a szeretetben. Önző módon magunknak tartanánk meg mindenünket és még szeretetünket is sokszor beszennyezi az önzés. Rád bízzuk magunkat. Használj fel eszközödül. Tégy hűsé­ges sáfárokká, hogy életünk és példaképünk nyomán áldás fa­kadjon és a megbékélés és megértés erői hassanak ebben a vi­lágban. ítéleted napján pedig Jézus Krisztusért irgalmazz meg nekünk, Urunk! Amen. Az Északi Evangélikus Egyházkerület felhívása Az Egyházkerület Elnöksége felhívja a lelkészek és segéd­lelkészek figyelmét a megüresedett bakonytamási-i (Veszp­rém m.) lelkészi állásra. A javadalom az országos átlagnak megfelel. Az érdeklődők levélben jelentkezzenek az Északi Egyházkerület püspökénél, Budapest, VIII., Üllői út 24. A je­lentkezési határidő: augusztus 10. Istenes közmondások „A kenyérnek legjobb dsgasztoja az Isten" „Sokrétűpogácsa, Istennek áldása ” Amikor az eleki határban megdicsértem egy hívem szép búzatábláját, a dicséretre böl­csen és csendesen így felelt: „tudja, itt az időjárás a mes­ter.” Örömmel tapasztaljuk, hogy a modem agrotechnika mennyire ellensúlyozni tudja az időjárás mostohaságát. So­kat segíthetek... de... Mégis úgy tapasztaljuk: „Ha az Űr nem építi a házat, hiába dol­goznak azon, annak építői...” (127. zsoltár első verse) BACH ORGONA­HANGVERSENYEK lesznek a Bécsikapu téri evangélikus templomban augusztus 1-én, augusztus 15-én és augusztus 29-én este fél 7 órakor. Orgonái: PESKÓ GYÖRGY Bevezetőt tart: Földes Imre és Várnai Péter Azt is tudom tapasztalatból, ha enyém a munka, Istenemé lesz az áldás. Csak így köszönt rám boldog aratás. Hatalmas táblákban zöldéi már a jövő kenyere. Kérdés: lesz-e tej s mit aprítni bele? Kérjük Is­tent, áldja meg munkánkat Takarja hóbundával a hideg télben kenyerünket s ha ránk köszönt a tavasz, öntözze, nö­velje naggyá vetéseinket, da­gassza naggyá kenyerünket. Hernád Tibor A SATTÖOSZTÄLY KÖZLEMÉNYE A Sajtóosztály értesíti a gyülekezeteket, hogy a Ke­resztyén Énekeskönyv új, nagy alakú kiadása nyomda- technikai okok miatt csak a nyár végén jelenik meg. A megjelenést annak idején hirdetni fogjuk. Az énekeskönyvre előjegyzést nem fogadunk el, a megje­lenés után korlátlanul áll a gyülekezetek rendelkezésé­re. A Kalevala gyűjtőjénél Kicsi finn fatemplom. Meredek, tetejét régi vastag fazsindely borítja. Persze csak finn környezetben kicsi. Leülhetnek benne vagy négyszázan. Most csak egyedül ülök, s nem kis megilletődéssel. Kint az erdők, tavak, rétek, púpos sziklafelületek, recsegő honkák (rózsa­szín fenyőtörzsek) és valószínűtlenül hosszú fehér nyírfák olyan világa tündököl, amilyet igy sűrítve még itt Finnországban sem min­denütt látni. Itt született, ezen a tájon a vízkereszti ének: „Égi csillag tiszta fénye Hivott három bölcset rég ...” A finn nép három több, mint bölcse közül —• Snellman (a finn Széchenyi), Runeberg, a költő, és Lönnrot, a Kalevala-gyűjtő — a har­madik élt itt élete hajnalán és alkonyán. Ki­nézek a templom világos nagy ablakán, a templom körüli temetőbe. Mint minden finn temetőben, úgy itt is csodálatos rend, gondo- zottság, ízlés a sírkövek formáiban, s közöt­tük ott emelkedik dús talajnövényzet között a komor, sötét tömör obeliszk, rajta csupán egyetlen név, se évszám, se jelzés, semmi más: Éliás Lönnrot. Amit még ide lehetne vésni róla, az úgyis minden finn szívébe vé- setten él. Mellette kisebb kő jelzi, hogy fele­sége és három húsz év körül elhalt lánya is itt nyugszanak. Tekintetem visszaréved a templom belse­jére. Fehér falak és fehér fa mennyezet. Fa­ragott, színes szószék. Finn parasztművész munkája, itt helyben. Régebbi, mint a temp­lom. Az első, elpusztult templomból hozták át, s most nemcsak a népi művész munkáját dicséri, hanem a múló templomok mellett az igehirdetés folyamatosságát prédikálja. Sőt öblében hordoz egy szent emléket. — Erről a szószékről prédikált éppen száz­szor Lönnrot Illés. — mondja az egyházfi. Az ■ oltárképet is ő adta a templomnak. Pedig nem volt pap. Elindulok a templomtól az otthona felé. Sokszor tette meg ezt az utat ő is. Fél óra járás. Mi volt ez neki, aki Karjala erdőit bolyongta keresztül-kasul, s gyűjtötte a nép­énekeket! A templomkertből a harangtorony, a tapuli alatt visz az út. Itt volt-e már akkor ez a különös kaloda, vagy még bent az oldal­hajóban? Most itt őrzik muzeális kincsként. Két vaskos, 4—5 méteres gerenda, egymásra fektetve. Ahol érintkeznek, fél méterenként lábfejnyi széles nyílás. Valamikor ott állt a padok közti keresztúton, amolyan szégyen- pádként. A vétkesek, akiknek meg kellett kö­vetniük a gyülekezetei, erre ültek istentiszte­let alatt úgy, hogy fél lábuk a gerendák nyí­lásába hátraszorítottan feszült. De szebb emlékeket is hirdet szótlanul a ta­puli. Kupolájának ívhajlása — különös felis­merése az építészeknek — pontosan az, mint egynémely erdélyi magyar templomé, s ez a hajlás sehol másutt Európában nem lelhető fel. Ám erről Lönnrot aligha tudott, míg alat­ta lépdelve rátért az akkor még göröngyös, kerékvájta útra. Ma pompás betonúton suhanunk Paikkarin torppa felé. Ilyennek képzeli Finnországot az is, aki so­hasem járt itt. Tóra lejtő rét, itt-ott sima sziklahátak. Oldalt erdő: erdei fenyők és hosz- szú nyírfák. Bent a tóban sziget, dús fákkal. A tóparti erdők úgy tükröződnek a vízben, mint egy tükör széles, zöld kerete. A réten sű­rűn állnak a magasra rakott, keskeny széna­boglyák. Durva dorongkerítés, azután a ge­rendaház, Lönnrot szülőháza. „Ne nyúljunk a tárgyakhoz” — olvasom a múzeumi felhívást, de egy óvatlan pillanatban megringatom a bölcsőt, amelyben egykor a csecsemő Lönnrot feküdt. Simán ring. ősi paraszt-tupa ez az egyetlen helyiségből álló ház. A berendezés is eredeti, a nyitott tűzhelytől az alacsony mennyezet kenyértartó rúdjáig. Itt volt hát gyermek ez a világhír magasába tornyosult gigantikus ember, járónkon ülve olvasott” — ez a visszatérő megjelölés arra, hogy milyen volt gyermekkorában. Innen indult iskolába, mert tanulni vágyott. Gyalog ment Turkuba. Több, mint száz kilo­méteres utat tett meg. Szívósan küzdött. Az egyetemen a népköltészetet szerette volna ta­nulmányozni. Az anyagiak hiánya útját vág­ta. Gyógyszerészsegéd volt, majd házitanító. Végül az orvosi fakultásra jutott be, s azt el­végezvén Eszak-Finnországban volt hosszú évekig körorvos. Ezalatt bolyongott több, dlint tíz hosszú gyűjtőkörűton Karjala rengetegeiben. Halgat- ta fehérhajú, lengő szakállú öreg finnjeit, s szívósan jegyzett. Horogfogással■ kéz a kéz­ben, egymással szemben ülve kettecskén éne­kelgették, mondták, dúdolták az ősi verseket, a runo-kat. Azután az óriási anyagból meg­szerkesztette a világirodalom egyik legsajáto­sabb népeposzát, a Kalevalát. Most olvasom a finn lapokban, hogy előad­ták Budapesten a Kalevala színpadra drama­tizált változatát. A legnagyobb lapok hozzák, csupa dicsérettel és elismeréssel. Hatalmas tett a néprokonság megélésében. Ezt a vilá­gon még sehol meg nem próbálták, maguk a finnek sem. A Kalevala még nem volt szín­padon. A lapok Ortutay, Kazimir, Képes Gé­za neveket emlegetik, s büszkék a színre került Kalevalára. Itt ülök egy farönkön a Paikkarin torppa (Paikkari zsellérkunyhója) udvarán, míg mindezt végiggondolom. Amott hátul, a ré­ten, a szabadtéri színpadon fogják megtarta­ni a nagy Sampo-ünnepet, mint minden év­ben. Vajon eljön-e ide a magyar együttes, be­mutatni színpadon a Kalevalát? Milyen más innen a világ. Feszültség izzik a levegőben, míg Lönnrot lábanyomán lépke­dem s a gondolatok élménnyé izzanak a fe­szültségben. Amott sötét bronz szoborban for­málták meg alakját egy sziklaháton. Kövön ül, sajátos finn kéz- és lábtartással, amit any- nyiszor láttam szeuratokon. Markáns bronz­arca messze néz. Ide tért vissza élete alkonyán. Élete delén túl a finn nyelv tanára lett Helsinkiben az egyetemen. Nyugdíjba hazajött a szülői tájra. Sammatti akkor kicsiny fiókgyülekezet volt, pap nélkül. Lönnrot az orvos, nyelvész és népdalgyűjtő, engedélyt kért az érsektől, hogy prédikálhasson. így történt, hogy e népi faragású művészi szószékben százszor jelent meg Lönnrot arca. Ebben az időben dolgo­zott a svéd-finn szótáron, de félretette, ami­kor felkérték a finn gyülekezeti énekeskönyv revíziójára. Teljes lendülettel fogott ehhez a munkához. Régi énekeket simított át nyelvész, irodalmár és népének-értő tolla, s írt újakat is. Hogy milyen hittel, arról a 733. énekünk tanúskodik. Nevét a Kalevala tette naggyá. Hitét észak csillaga s a betlehemi csillag ikerfénnyel ér­lelték. Szembenézek a markáns bronzarccalí Ke­mény a tekintet és mégis meleg. Szikár és mégis lágy. „Csak szenvedélytől fűtötten ér­demes élni” — mondja ez a szobor, s ez az élet. így is mondhatom: csak hittel. Az alkony itt úgy bujkál a mohos erdők mélyén, hogy meg nem leled. Kisiklik a ke­zedből. Este tízkor még fenn van a nap, s derengő mlágos az ég. Pasztellfények játsza­nak a bronzszobron. A tükrös tóról jönnek a titkos sugarak? Vagy az „égi csillag tiszta fé­nyének” reflexei? D. Koren Emil gyülekezeti aktivizálódást je­lentenek. Az előadók és igehir­detők egyrészt hazai, másrészt külföldi személyek. Ausztria minden egyházi ke­rületében — mint évenként mindig — ezek az ünnepek ko­moly előadássorozatokat és

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents