Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-27 / 30. szám
Ölünk a soproni gyülekezet! teremben, mint egykor a teológia padjaiban, és morzsolga- tom magamban Vajda János verseimét. Zavarban vagyunk. Kisdiáké® lámpaláz vesz erőt rajtunk. Pedig megszoktuk a nyilvánosságot, hiszen hivatásunk naponta szólít emberek elé „szereplésre”. És húsz év óta gyakoroljuk. Most mégis, amikor egymás között vagyunk, a találkozás belső feszültségét próbáljuk feloldani néhány kimért mondatos beszámolónkban. Változtak-e az arcok, a jellemek húsz év alatt? Nézem a volt évfolyamtársakat, akiket kissé megkoptatott az idő, akik gyérebb és őszebb hajjal, több ránccal, kimértebb mozdulatokkal ülnek körülöttem. Ök voltak tehát a társak négy esztendőn keresztül. Jóban, rosszban és olyan időben, amikor diáknak lenni hallatlan lemondást, megpróbáltatást, mondhatnám egyszerűen: nyomort jelentett. S ezek az emberek vállalták ezt. Sok derűvel, vidámsággal. Mert fiatalok voltak. S ahogy most végigpásztáz rajtuk tekintetem, a szemük fénye egy cseppet sem tört meg. Ugyanakkor pajkos vidámság bujkál bennük, mint húsz évvel ezelőtt. S e szemek arról tanúskodnak, hogy lendületes akaratuk nem tört meg, van lelkesedésük és kitartásuk a szolgálat végzéséhez. Mert mindegyik lelkész. Egy belső elhivatás alapján kisebb, vagy nagyobb nyáj pásztora. Egyikről sem lehet azt mondani, hogy különösebben „kiemelkedett”, „karriert” csinált, de azt sem, hogy hűsége kérdésessé vált volna az elmúlt két évtized alatt. Szolgák voltak, majdnem névtelen szolgái az anyaszentegyház Urának. Most itt ülnek, arcukon az izgalom különös rózsája virít, mert hiszen egymásnak kell számot adni. Egy láthatatlan emlékkönyv lapjai zizegnek, s rovódnak a sorok az elvégzett NGELIKUS FÖLDRA3Z Libéria, az első független néger állam Afrikában Libériában, ha kereken vesz- szük, 10 ezer evangélikus él. (9199). A trópusi Afrika nyugati partján terül el. Területe 111 ezer km2. Lakóinak száma 1 millió. Egyetlen afrikai állam története sem alakúit oly szomorú- romantikusan, mint Libériáé. Amikor a múlt század elején a rabszolga-felszabadítás problémája egyre erőteljesebb lendületet vett, az USA-foam néhány emberbarát szabadon bocsátotta rabszolgáit. Ezeket a szabadon bocsátott rabszolgákat hajára tették azzal a céllal, hogy vissza küldik őket őshazájukba. Az első hajó kikötött a Bors parton és az innen származó négerek leszárma- zottait partra tette. Ezeknek a négereknek azonban csak a színük volt fekete. Ültetvényekről, bányákból, gyárakból, háztartásokból jöttek és most előttük állt az ismeretlen őserdő minden veszélyével. Az Amerikai Emberbarát Társaság az emberiség és a ke- resztyénség nevében cselekedve hozatta őket ide, hogy itt új életüket megkezdhessék. Ellátta a telepeseket fegyverekkel, csónakokkal, felszerelésekkel, élelmiszerekkel, egyszóval mindazzal, ami a meginduláshoz szükséges, sőt még szabadsággal is. Amint azonban a Nautilus felszedte horgonyait, vad néger törzsek támadtak az újonnan jötteikre. Irtózatos küzdelem kezdődött. Az Amerikából jöttek puszta léte forgott kockán. A felszabadított négerek jobb fegyvereiknek köszönhették életüket és azt, hogy meg tudták vetni lábukat Afrika földjén. Először faházakat építettek, amilyenekben Amerikában laktak, majd templomot, iskolát, s lassan egy város indúlt virágzásnak. Nevét a szabadon bocsátó elnökről, Monroe-ről, Monroviának nevezték. — 1847-ben csatlakoztak egymáshoz a szétszórt települések és Libériái köztársaság nevet vették fel, Ez az áttelepítés súlyos nehézségeket hordott magában. Az áttelepültek civilizációja, kultúrája, vallása más volt, mint a bennszülötteké. Így az ellentét állandó feszültsége fertőzi Libéria levegőjét. A visszatelepültek száma 19—20 ezer lehetett. Monrovia város helyét az Amerikai Gyarmatosító Társaság vásárolta számukra; s akik ide települtek, inkáibb kalandvágyó, tudatlan felvilágosulatlan emberek voltak, akiket megtévesztett a nagy lehetőségek propagandája. Az ország 99 %-a óslakó szudáni néger. A lakosságból 125 ezer keresztyén. Az Amerikából származó libériaiak protestánsok. 14 ezer a római katolikusok száma. Mintegy 300 ezer a mohamedán. A többiek a törzsi kultuszok hívéi. A felnőtt lakosság 85 %-a analfabéta. Fejletlen, trópusi mezőgazdasági ország. Az ország belsejében a lakosság 80%-a még törzsi társadalmi viszonyok között éL A földet közösen, primitív módszerekkel művelik. A parti sávon monokultúrás termelés folyik. Amerikai és nyugatnémet tőke tartja fenn az országot. Érdekessége, hogy Libéria rendkívül nagy adó és bejegyzési kedvezményt ad a lobogója alatt hajózó hajóknak (un. olcsó zászló), ezért az amerikai, brit és görög tengerhajózási társaságok Libériában jegyeztetik be hajóikat. Nagy kiterjedésű őserdői, melyekben sok nemes fa is van, még alig vannak kihasználva. Ipara szinte teljesen a bányászatra szorítkozik. Gazdag fémtartalmú érceit teljes egészében exportálják az USA felé. dr. Rédey Pál A Kalevala színpadon A költészet megint otthont talált a Liget árnyas fái alatt. Petőfi szinte már feledésbe ment darabja és Dante Isteni komédiája után Kazimir Károly, a Körszínház ambiciózus vezetője, — akit úgy látszik az állandó felfedezés és az újszerű próbálkozások izgalma sarkall, — megint új, merész vállalkozásba kezdett. Qrtutay Gyula akadémikus, (aki egyébként a Finn Akadémia tagja is), segítségével színpadra varázsolta a Kalevalát, melyről Kosztolányi azt írta egykor, hogy répkönwvé kellene tenni, iskolákban tanítani. Időtlen, kortalan és örökérvényű emberi gondolatokat kavar fel finn testvéreink nagy nemzeti éposza, mely Vikár Béla és Képes Géza nemesveretű fordításában került bemutatásra. Az előadás méltatása helyett talán a legtöbbet mond, hogy a? ITI budapesti kongresszusa atoméval hazánkban tartózkodott finn küldöttség, mely ugyan még csak a próbákon figyelhette a kibontakozó előadás részleteit, a látottak alapján meghívta a Thália színház társulatát, hogy ott is adják elő a Kalevalát. Az igazi művészi szándékot tehát siker koronázta. Az előadás szívszorongató egyszerűséggel hozta emberközelbe a nyugtalan boldogság-keresés gyönyörű hőskölteményét. El kell még mondani, hogy szervesen illeszkedik a darabba Bartók és Kodály kísérő zenéje, amely eredeti Kalevala énekmondáktól gyűjtött dallamokon alapül. A legtisztább nemes nyári szórakozás felodódni a költészet magával ragadó sodrásában, — aki még nem találkozott vele, hogy megismerje, akit pedig már rabul ejtett, — hogy ismét felidézze magában a feledhetetlen eposzt a Kör- színháziban. Ágh Tihamér gyülekezeti munkáról, sikerekről, kudarcokról, próbálgatásokról és eredményekről. Milyen szerények! Pedig némelyik a húsz év alatt két-há- rom templomot is „épített”, gyülekezeti termeket hoztak létre, paplakok támadtak fel kezeik nyomán az enyészetből, s a meglévőt az ősök iránti megbecsülésből mindegyik megőrizte. És hirdették Isten igéjét, ki tudná számon tartani, hány és hány alkalommal. És ha nem is írtak róluk fenn- költ hangú írásokat, Valaki aranybetűkkel jegyzi hűségesen végzett munkáik eredményeit. És itt ül néhány papné is. Én most elárulom, hogy titokban a kezüket figyeltem. A kezüket, amelyeken a körmök szakadtak, a bőr repedezett volt. Ezek az asszonyok családot nevelnek, gyülekezeti munkában vesznek részt és kenyeret keresnek. A mi időnk hős kicsi hangyái, akik faluban, vagy városban, ki-ki a maga területén két vagy három „műszakban” áll helyt. Űj típusa formálódik a papnéknak, és ez a nemzedék pionírja ennek az új típusnak, mert hiszen a változó világ megváltozott embereket kíván. Változó világ! Ez áll arra a városra is, ahol „ alma materünk” volt. Tulajdonképpen most fedeztük fel Sopront, mert amikor ott diákoskod- tunk, romok alá rejtette szépségét. És ahogy most kihámozzák a romokból a tornyokat, kapualjakat, loggiákat, tündéri szépsége rabul ejt bennünket. Még nagyon is sók pénzre, türelemre és szakértelemre van szükség, hogy azt mondhassuk, a legszebb történelmi város pompázik előttünk, de az „öreg diákok”, akik egyik kapualjból ki, a másikba betértek, mégis csak rögzíteni tudtak belőlük valamit lelkűk viasztábláin. S meglátogattuk professzorainkat is. Az élőket, s a holtakat. Dr. Kiss Jenő éppen nyolcvanadik születésnapját ünnepelte. S talán hozzájárult néhány volt tanítványának köszöntése ehhez a naphoz. Köny- nyek csillogtak az agg tudós szeme sarkában, s mi is nagyokat nyeltünk a meghatottságtól, hogy újra kezet rázhatunk a „mesterrel”. Már ilyen „lélekkel” tértünk be dr. Karner Károlyhoz, s a csendes beszélgetésből őszintén törtek elő a vallomások, milyen sokat tanultunk eleinktől. Menynyi hálát és köszönetét motyogtunk el, amelyet talán a fiatalos hév és büszkeség húsz évvel ezelőtt ajkunkra fagyasztott. A megrendítő élmény azonban mégis a temetőben várt bennünket. Podmaniczky Pál, Prőhle Károly, Deák János és Budaker Oszkár sírjainál tudtuk már csak a tanítványi hálát leróni. Egy-egy vörös rózsaszál beszélt arról, hogy nem feledkeztünk meg róluk. És következett a búcsú. Könnyes fogadkozások hangzottak el, hogy egymásra mindig szeretettel fogunk gondolni, s gyakrabban fogunk találkozni, mert erősítést, bátorítást, lendületet ad a gondolatok, küzdelmek, élmények kicserélése. Álljon itt befejezésül az „öreg diákok” névsora, ki tudja, a következő találkozónkra mennyire lesz teljes. Most négy kivételével együtt voltunk: Bárány Gyula kisbaboti, dr. Benes Miklós nyugdíjas, Hegyháti János iharosberényi, Hulej Alfréd, páhi, Hülvej Sándor rábaszentandrási, dr. Rédey Pál Bp. — ferencvárosi, Szakái Árpád kemeneshőgyé- szi, Táborszky László kondoro- si, Vető Béla veszprémi lelkészek és Bácskai Gusztávné egészségügyi dolgozó. R. P. Hadd áldjam as Urat Zsolt. 34, 2—9 Hadd áldjam az Urat minden időben,, dicsérete mindig ajkamon legyen. Az Ürral dicsekszik lelkem, hallják ezt s örülnek a megalázottak. Dicsőítsétek velem az Urat, magasztaljuk nevét mindegyetemben! Az Urat kerestem, felelt is nekem: minden félelemből kiragadott. Aki reá néz, ragyog az örömtől, arcát pír nem borítja. Ez a nyomorult is kiáltott s az Űr meghallgatta, minden bajából megszabadította. Az Űr angyala tábort jár az őt félők körül s megmenti őket. ízleljétek, lássátok meg, hogy jó az Űr, boldog az, aki nála keres menedéket! Fordította: Bodrog Miklós A csorvási gyülekezet ünnepe Emlékezetes napja lesz a csorvási gyülekezetnek 1969. július 13-a. Ezen a napon iktatta be Koszorús Oszkár esperes a nyugdíjazás folytán megüresedett lelkész! állásba Brebovszky Gyula volt őrima- gyarósdi lelkészt, akit a gyülekezet egyhangú lelkesedéssel hívott meg. A templomot zsúfolásig megtöltő hivek és nagyszámú vendég előtt Koszorús Oszkár esperes köszöntötte elsőnek a megújuló gyülekezetét és új lelkészét, aki Zsoltár 92, 1—3 alapján vázolta szolgálatának célját. Szeretne kapcsolópont lenni ember és ember, szülő és gyermek között, hogy növekedhessen a szeretet és a megértés. De ugyanakkor szeretne kapcsodópont lenni a gyülekezet és Isten között, hirdetve szüntelenül Istennek a Jézus Krisztusban megjelent örök és boldogító szeretetét. örömmel végzi ezt a szolgálatot és örül, ha azt elfogadják, mert ezzel szolgálja Isten dicsőségét és embertársai javát. Az új lelkészt köszöntötték a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegye nevében Torda Molnár Sándor egyházmegyei felügyelő, Benkő István orosházi, Nagybocskai Vilmos gerendást, Táborszky László kondorosi, Kovács Pál a két szarvasi, Fecske Pál a nagyszénás!, Farkas Lajos a kar- doskuti evangélikus, Pusztai Sándor a református, Somfalvi Márton a római katolikus egyház nevében, míg a gyülekezet részéről Györgyi Ádám felügyelő, Szterhovszky Pál presbiter és Sziklai Jánosné az asszonyok nevében. Az új lelkész megköszönve az üdvözléseket, az egész ünneplő gyülekezetei szeretet- vendégségre hívta meg, ahol gazdagon terített asztal mellett vendégelte meg a gyülekezet az ünneplő sokaság'ot. Ugyancsak ezen a napon iktatta be Koszorús Oszkár esperes ünnepi istentisztelet keretében a gyülekezet teljesen újjáalakult vezetőségét és presbitériumát. A gyülekezet örömét még fokozta, hogy a több, mint 100 éves és igen rossz állapotban levő lelkész- lakást a LVSZ, a Gyülekezeti Segély és a hivek áldozatkészsége segítségével és adományaikkal sikerült megújítani és kedves otthonná varázsolni. Az új lelkész munkájára és a megújuló csorvási gyülekezetre Isten gazdag áldását kérjük. Fecske Pál ÜJ PÜSPÖK AZ NSZK-BAN A württembergi evangélikus vemberben nyugalomba vonu- SÄ'» “eh Ei diele pO.pi* Helyé- lasztották. Az új püspök a no- be lép. KÜLFÖLDI HÍREK SZOVJET LAP DICSÉRETE A Tudomány és Vallás című lom felépítésében való részszovjet folyóirat foglalkozik az ortodox vallás helyzetével a szovjet államban. Az ortodox egyház lehetővé tette — írja a lap, hogy a valláshoz tartozás ne zárja ki az új társadavételt. Kitűnt, hogy az ortodox lelkészek és laikusok jó állampolgárok, akik tehát teljesítik feladatukat a társadalomban és államban. ROMAI KATOLIKUS ÉS ORTODOX PÁRBESZÉD A VEGYESHAZASSÁGRÖL Az ortodox Püspöki Bízott- letios metropolitának az el- ság és a Keresztyén Egység nökletével, hogy a vegyeshá- római katolikus Püspöki Bi- zasságok problémáit megtár- zottság ülést tartott Párizsban gyalják. A párbeszéden jelen a konstantinápolyi pátriárka- volt a moszkvai patriarkátus tus párizsi exarkájának, Me- megbízottja is. Lelkészeink Finnországban A finn és magyar egyházak hivatalos kapcsolatának keretében a finn lelkészegyesület meghívására háromhetes látogatásra Finnországba utaztak Balikó Zoltán pécsi, Benkő Béla kis- somlyói és Csizmazia Sándor nyíregyházi lelkészek feleségeikkel együtt. Nyári szabadságukat turistákként Finnországban töltik Csep- regi 'Béla és felesége Sárszentlőrincről, D. Koren Emil esperes Budapestről és Tarján Béla Nyíregyházáról. Nézem a vizet Először laposan nézem, félrehajtom oldalt a fejem és nézem a vizet. Az tetszik benne, hogy mindig mozog, hullámzik. Csak azt nem értem, hogy miért hullámzik mindig? Ja igen, a levegőáramlás! Meglökik a levegő molekulák a há- kettő ókat, azok egymást és hullámzónak. De hol kezd hul- lámzani? Bedobok egy kavicsot, körülötte gyűrűzve szaladnak, sik- lanak a hullámok, találkoznak más hullámokkal, nagyítva, vagy megsemmisítve egymást. És eszembe jut, hogy holnapután prédikálnom kell. Talán ez az igehirdetés is egy hullám lehet, egy kavics. Bedobom és kicsiny hullámokat ver. Először a közelben nagyokat, azután hosszabbakat, azután elhal lasan és eltűnik. (De azért csak hullámzott!) Ugyanaz a cseppecske egyszer fenn van a hullámhegyen, máskor lenn a völgyben. Milyen sok csepp lehet a vízben, s mennyi molekula és mennyire egymás mellett vannak! Olyanok, mint az emberek. Nincs is vízmoleküla, csak víz van, és hullám. Nincs is ember, csak közösség van, család és gyülekezet és haza. Sokáig, sokáig hegyen lenni, hamar túl a völgyeken fel a magasba! Nem lökdösni és bántani egymást, hanem nagy hullámmá összesímúlva egymást segíteni fel a magasba, * Most abbahagyom az oldalnézést és nézek felfelé. Nézem felfelé a vizet. Nem látom, de biztosan párolog: vízből felhő lesz, felhőből eső, aztán megint víz. Így vándorolnak a cseppek ki tudja milyen mesz- sziről és milyen régóta. Ez a víz, amit nézek, ugyanaz, mint ami fölött lebegett Isten Lelke egykor a teremtés hajnalán. Az is lehet, hogy ez a viz lett vérré Egyiptomban. (Azóta is hányszor nem lehetett megkülönböztetni a vizet a vértől: a háborúkban elesett emberek vérétől) Talán a könnycseppek is benne vannak ebben a vízben: Jeremiásé, Péteré, anyáinké és a mienk. Lehet, hogy ezt öntötte Keresztelő Szent János Jézus fejére a Jordánban, vagy ezt használta Pilátus kézmosásra? Vagy ebből a vízből kért Jézus inni Samáriában egy asszonytól, vagy esetleg ez volt az a víz, amelyen járt a Genezáret taván? De az is lehet, hogy az előttem hömpölygő víz egy molekulája a lándzsa-szúrta golgotái sebből jutott el idáig?! Megjárva a forráscsobogású, kavicsokkal csillogó haltanyát és a Himalája mélységű szorító óceánárkot? Nézem fölfelé a vizet ...és eszembe jut, hogy holnapután prédikálnom kell. Hogy átvált egyik halmazállapot a másikba! Történik valami, egy esemény, amiről azt hinné az ember, hogy kimondhatatlan, szavakba nem foglalható. De aztán csak szóba kényszerítjük, majd a betű cellájába. Holnapután prédikálnom kell: megeleveníteni a betűket; kiszabadítani a cellából, szóvá engedni, hogy forogjon, mint a víz, hogy változzék újra élménnyé és csapódjon le végül megint csak eseményben. Szebb életben, Igazabb cselekedetben, tisztább szeretetben. Forogjon csak föl és alá! • Elfáradt a fejem fölfelé... most körbe tekintek: folyóról a patakra, onnan a forrásig. És arra, ami közben van. Ebben a vízben úsznak, fröcskölnek az emberek: kellemes közeg. Megtisztítják, szétvezetik a városokban egészen a csapig, máshol magától szivárog a kutak mélyére. Ebből isznak jókat, mély-hidegeket, nagyokat. Ez a víz hűti az izzó acélt, ez mossa le az olajos kezeket, azután folyik vissza, átjárva mindent. Es eszembe jut, hogy holnapután prédikálnom lehet. Lesz-e olyan szavam, mint a víz, amely körben van? Folyómederből. tóból a gyümölcsmosásig és a kádakig, vagy poharakig az asztalokon, hogy szétterjed a víz! Hogy terjed szét majd a szó? Eljut-e azokig, akik utána — ha jó idő van — fürdenek a medencékben, kezet mosnak másnap munka után, megmossák a gyümölcsöt, vagy szomjasan isznak az üvegpoharakból, hogy életté, erővé váljék, hony megtisztítson? A víz. Es az ige. S lassan végefelé jár a szabadnap. Bízik László Istenes közmondások „Anyja után járja a Exempla trahunt = a példa vonz — mondták a latinok. „Hiába küldöm, nem megy...” panaszolod. Nem is fog. Csak veled és utánad. Tudja, hogy ahova te mész, csak jó lehet. Így megy csak veled. Nagy felelősség, de így van: lábad nyomán járja útját gyermeked. Megdöbbenve veszed észre szokásaidat gyermekedben. Örökli, utánoz, követ: téged! Kapernaum esti csendjében templomot a lány” áhitatok vannak. A nyári estékről él bennem egy gyönyörű kép. Fiatal édesanya, ölében 5 éves kislánya. Olvasni még nem tud. De énekelni igen! Nem ám csak a dallamot, hanem a szöveget is. Megható volt nézni őket. Az édesanya csak lopva, töredékesen énekelt, mert súgva mondta kislánya fülébe előre a szöveget. így énekelt együtt, anya és leánya. Szép volt. Hemád Tibor „Húsz év után..
