Evangélikus Élet, 1969 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1969-01-05 / 1. szám
készpénzzel bérmentesítve bp. u XXXIV. ÉVFOLYAM 1. SZÄM 1969. január 5. Ara: 2,— Forint Amiben az értelem és a szív együtt van A fasori gyülekezet best D. Káldy Zoltán püspök, D. Korén Emil esperes és Szirmai Zoltán másodlelkész Történelmi jelentőségűvé lett egyházunk életében az a kibővített presbiteri ülés, amelyre a Deák téren gyűltek össze presbiterek és hívek, megtöltvén a gyülekezeti termet. Az ünneplésnek kettős oka volt: az állam és egyház közötti egyezmény huszadik évfordulóján emlékeztek me^ annak jelentőségéről, és megemlékeztek arról, hogy D. Káldy Zoltán püspök tíz éve vezető lelkésze a Deák téri gyülekezetnek. Az ünnepi ülést Szentiványi Ödön felügyelő nyitotta meg, többek között rámutatva arra, hogy „egyházunk megtalálta helyét szocialista hazánkban, és úgy látja el feladatát, hogy nem Isten országának valaminő elvont fogalmát hirdeti, hanem hirdeti az evangéliumot és cselekszi az ennek elfogadásából következő feladatokat.” Ennek a feladatgyakorlásnak a során „egyházunk szabadon fejtheti ki igehirdetési és diakóniai tevékenységét, s ennek biztosítása felett az állam gondosan őrködik. Hangsúlyoznom kell: annak ellenére, hogy az állam hivatalos ideológiájától idegen a vallásos világnézet, a hivő állampolgároknak biztosítja a lelkiismereti szabadságot. Sem az egyháztól, sem ennek tagjaitól nem kívánja az állam, hogy feladják meggyőződésüket hitünk igazságairól, csak azt nem tűri el — és ez nemcsak kétségbevonhatatlan joga, hanem kötelessége is — hogy bárki is egyházi álarcban népünk, országunk, szocialista rendszerünk ellen uszító, ellenséges törekvések szolgálatába álljon.” Az elnöki megnyitó után dr. Kékén András igazgató-lelkész köszöntötte D. Káldy Zoltán püspököt, s méltatta lelkészi, igehirdetői munkálkodásának jelentőségét Köszöntötte „az egyházvezetőt, aki olyan keskeny úton vezeti egyházunkat, aminőre alig volt példa egyházunk 450 éves történetében. Két szakadék, két fenyegetés, két kísértés van e keskeny út két oldalán. Az egyik: népünk s az emberiség iránti szolidáris szeretet- ből feloldani, fellazítani, meghamisítani a keresztyén hitet, az egyház ősi hitét, — s a másik: a hit formáihoz való merev ragaszkodásból megtagadni a szeretet szolidaritását. D. Káldy Zoltán püspök munkálta és megvalósította azt, hogy hitünk, amely a Jézus Krisztusban magát kinyilatkoztató Istenhez kapcsol minket, tiszta maradt, — s a szeretetünk, amely emberekhez, népünkhöz, jövőnkhöz fűz, erős és hatékony maradt.” A továbbiakban dr. Kékén András méltatta a püspök széles látókörű, Isten színe előtt felelős, dinamikus és melegszívű igehirdető szolgálatát, s a gyülekezet nevében emlékül átadta a Deák téri templom nemesfa alapra helyezett, ezüstbe vésett képét. Ezután dr. Hafenscher Károly, a gyülekezet másodlelkésze ismertette az egyezmény megünneplésének egyházunk körében tapasztalt széles méreteit, annak történelmi és tartalmi értékelését, majd arról szólt, hogy mit jelent az egyezmény egy gyülekezet, közelebbről a Deák téri gyülekezet életében. „A mi gyülekezetünkben egyfelől azt jelenti, hogy híveink vasárnapról vasárnapra szépen renovált templomba jönnek, amelynek kapuja mindig nyitva van, és nem földalatti katakombákba gyülekeznek. Szépen kivilágított templomunkban tisztán han- gozhatik a mai élettel konfrontáló evangéliumhirdetés. Másfelől az egyezmény azt jelenti, hogy híveink az evangéliumból kapott erővel végezhetik napi feladataikat, építhetik országunkat, vehetnek részt társadalmunk életében pozitív és alkotó módon. Szép templomunk nem olyan hely, ahová elbújni jönnek híveink, hogy a mindennapi kérdések, gondok, feladatok elől meneküljenek. Ellenkezőleg: ide töltekezni jönnek, hogy Istentől kapott energiákkal telítődve, a mindennapi életben legyen folytatása istentiszteletüknek, a napi munkában becsületes helytállással, a családban tiszta élettel és még áldozatot is vállalni tudó gyermekneveléssel, elesettek, öregek felkarolásával, minden jó ügyben való részvétellel. A mi híveink egyértelmű igent mondanak az életre és nemet a pusztulásra, igent a békére és nemet a háborúra, igent a nagyobb kenyérre, és nemet a nyomorra, igent a testvériségre és nemet a megkülönböztetésre, igent a humánumra és nemet az embertelenségre. Az egyezmény a mi gyülekezetünk számára mentalitás, atmoszféra kifejeződése, valami, amiben élni lehet” Rámutatott dr. Hafenscher Károly arra, hogy az egyezmény szó nemzetközileg ismert meghatározása a „concordatum” szó. „Etimológiailag elemezve a con (együtt) és a cor (szív) szóból adódik. A mi con- cordátumunk tehát nem csupán papír, betűk, szerződés, hanem állapot, amiben a szívek együtt dobognak, amiben mindenki, mindkét fél, nem csak az értelmét, de a szívét is odaadja.” Végül az ünnepi hangulatban együtt volt gyülekezet egyhangú lelkesedéssel fogadta el azt az „ünnepi határo- zat”-ot, amelyet dr. Kékén András fogalmazott meg és terjesztett elő. „Az egyezmény az egyetlen jó lehetőség — mondja a határozat — a szocialista társadalmi rend megalapozásának és kibontakozásának korában a magyarországi evangélikus egyház és benne a Deák téri gyülekezet szabad, békés, rendezett élete és szolgálata számára. Az egyezményt megelőző nagykonstan- tinuszi korszak hierarchikus egyházi szituációja elidegenedés volt az egyház jézusi küldetésétől; a társadalomból való exodus és az illegalitásba vonulás elidegenedés lett volna attól a néptől, amelynek tagjai vagyunk, s attól a szocializmustól, amelyet a félig kapitalista, félig feudális Magyarországon sokan vártunk, s amelyet ma a magunk helyén s a magunk eszközeivel mindnyájan építeni akarunk. Ezért tartjuk az egyezményt egyetlen lehetőségnek, történelmi szükségszerűségnek, s olyan párbeszédnek, amelyben a magyar szocialista államrend jogilag, erkölcsileg és anyagilag jól dokumentált igent mond egyházunk szabad, békés, rendezett életére, egyházunk pedig igent mond a szocializmusra, annak építésére és győzelmére.” „A Deák téri gyülekezet tisztségviselői, lelkészei, presbiterei és hívei ünnepélyesen kinyilvánítják ígéretüket, hogy azzal az erővel, amelyet a gyülekezetben az evangéliumból nyernek, szolgálni akarnak: — szolgálni a családban, hogy annak élete tiszta és boldog legyen —, szolgálni a munkahelyen, hogy életünk anyagi és szellemi alkotásokkal gazdagodjék —, szolgálni a társadalomban, hogy erősödjék a közösségi erkölcs és épüljön külső kereteiben és belső tartalmában a szocializmus —, és szolgálni az emberiségben, hogy útja ne a nyomor, hanem a jólét, ne a kizsákmányolás, hanem a szabadság, ne a halál, hanem a béke és az élet felé haladjon.” Budapesten ma vasárnaponként 46 helyen tartanak evangélikus istentiszteletet, 25 gyülekezetben. A századforduló után csak két gyülekezete volt Budapestnek. Akkor épült a harmadik pesti templom: a fasori. A fasori gyülekezet a mille- niumi évek világvárossá duzzadásában érett gyülekezetté. Ahol ma temploma áll, hetven évvel ezelőtt tágas tér volt piaci szekértáborral s egyfor- rás-táplálta lóitató csorgóval. Néhány fa, bokor, szekérvágta keréknyom, — és sár. A Damjanich utcára nem lehetett átmenni, mert a Bajza utca még nem ért addig. Ezt a nagy telket szerezte meg a pesti egyház s építtette meg gimnáziumát. Nem csak a városrész épült és szépült, megvetvén hátát a Városliget ős fáinak, de a gimnázium is díszére lett városnak, hazának. Mindig az elsők között haladt, s növendékeinek némelyike a Nobel-díjig érett a tudásnak azon a táplálékán, amelynek első csöppjeit ebből a forrásból szívta. Ennek a gimnáziumnak a kápolnájául, amolyan házi templomául épült a mai fasori templom. Érdekes korai gót, aszimmetrikus hajójába isten- tiszteleti vendégekül hívogatták a környéken lakó s egyre szaporodó evangélikusokat. A hívogatást és a szolgálatot a vallástanár végezte, Ko- czián János. Megszületett a fasori gyülekezet, a Deák téri gyülekezet elsőszülött filiája- ként. S bár legelső, legöregebb gyermek volt, mégis utolsónak szakadt el a szülői háztól. Amikor a naggyá duzzadt, hét lelkészkörös pesti egyházközség hét önálló gyülekezetté osztódott, Fasor együtt maradt Deák térrel. Két évre a nagy szétválás után lett csak önállóvá. Második papja is vallástanárként kezdte: Kemény Lajos. Az ő hosszú, tisztes szolgálata alatt fogant meg a gyülekezet messzenyúló tekintélye. Fasorban még káplánnak lenni is tisztesség volt. Nőtt is közülük püspök is, esperes meg nem is egy. Harmadik papja Gyöngyösi Vilmos volt néhány évig, s mai lelkészének, D. Koren Emilnek tízéves fasori szolgálatát tavaly tavasszal ünnepelte a gyülekezet. Neki is legalább annyi tisztsége s szolgálata van a közegyházban, mint volt Kemény Lajosnak, ha nem több. Éppúgy esperes, püspökhelyettes és az Evangélikus Élet szerkesztője, mint volt Kemény Lajos. Ki tudja, hogy Fasor vonja-e a tisztségeket, vagy a tisztségek Fasort? Ezért vált szükségessé, hogy Pest eme legnagyobb lélekszámú gyülekezetében megosztódjék a lelkészi munka. Szirmai Zoltán több évig volt fasori káplán, amikor külföldi tanulmányútra ment, s egy évet töltött Svájcban, az EVT ökumenikus tanulmányi intézetében Bosseyban, majd a genfi egyetemen, s egy genfi gyülekezetben, francia nyelv- területen. Hazatérte után a fasori gyülekezet most másodlelkésszé választotta. December 15-én iktatta hivatalába D. Koren Emil esperes. Ezen az ünnepi istentiszteleten iktatták be a gyülekezet felügyelői tisztébe Bán Gábort, másodfelügyelői tisztébe Kiss Ri- chárdot, s a megújult prebité- riumot újabb hat esztendei szolgálatra. Az istentiszteleten D. Káldy Zoltán püspök hirdette az igét Köszöntötte a gyülekezetei a tisztségviselők beiktatása alkalmából. Pál apostolt idézte, aki a kolossébelieket azzal biztatta, hogy küzd értük a hitben. „Azt kívánom a fasori gyülekezetnek — mondotta a püspök —, hogy a gyülekezet vezetői, esperese, másodlelkésze, felügyelője, presbiterei mindig tudjanak lendületet adni hitükkel, életükkel, magatartásukkal a gyülekezetnek, hogy amikor a gyülekezet fárad a hitben, éppen a vezetők tudják tartani imádságukban, hitükben a gyülekezetei. Amikor pedig a gyülekezet veszi észre, hogy a tisztségviselői fáradtak, ki tudja milyen egyéni, családi, egyházi, közegyházi problémák között, akkor a gyülekezet tudja tartani hitével, szeretetével és imádságával vezetőit.” Szólt tovább arról, hogy mit jelent elfogadni Jézust Űrnak, meggyökerezni benne, követni őt, benne járni, s mit jelent eljutni a teljes megértés egész gazdagságáig Jézus Krisztusban, vagyis megismerni az ő belső arcát. D. Káldy Zoltán igehirdetéseire jól figyel a fasori gyülekezet, Ma is emlékeznek azokra a prédikációkra, amelyeket tíz évvel ezelőtt mondott a fasori templomban, hiszen -*• amint Bán Gábor felügyelő üdvözlő szavaiban mondotta — püspöki szolgálatát szinte a fasori templomban kezdte el. Budapesti szolgálatának kezdetekor többször állott ezen a szószéken. Ennek a beiktató ünnepnek emlékeként is a püspök eszméltető kérdéseit vitték el a hívek. Mert bár sokat fejlődött ez a gyülekezet is az elmúlt negyedszázad alatt — háborús sérült templomát külsőleg igen nagy áldozattal tataroztatta, az elmúlt évben még nagyobb áldozattal újjáépítette és korszerűsítette a templom fűtését, rendezte irodai helyiségeit, gyülekezeti termét, káplánlakását, működésének statisztikai adataival sem kell szégyenkeznie —, de mindezek mögött nem némultak el a számadásra hívó kérdések: meggyökereztetek-e a Krisztusban, jártok-e benne, látható-e az életünkön Krisztus belső arca? A fasori templom E héten... Vizkereszt ünirpe köszönt rá az ún. Gregorián-naptárt használó keresztyén egyházakra, s mert ennek az ünnepnapnak érdekes története van, érdemesnek látszik néhány mondatban összefoglalni azt, amit ezzel kapcsolatban egyáltalán tudunk. Az ünnep eredeti, görög neve: „epifánia” s az „Isten dicsőséges megjelenése” értelmet hordozza magában (Ézs 60,1). Az idézett görög szó egyúttal azt Is jelzi, hogy az egyház keleti területein alakult ki az a gyakorlat, amely január 6-át ünnepnappá tette a 4. század elején. Kezdetben elsősorban Krisztus „megjelenésére”, születésére emlékeztek ezen a napon s a napot megelőző éjszakán. Majd amikor a 4. század végén az egyház a hagyományt felülvizsgálva, december 25-re rögzítette a Megváltó születésének napját, más tartalmi hangsúlyt kapott az ünnep. (Zárójelben, kiegészítésül: az első keresztyén generációk Jézus feltámadásának napját, a húsvétot tartották legnagyobb ünnepüknek s csak később kezdték megünnepelni a karácsonyt.) 450 táján az egyház nyugati felében Krisztus életének, működésének három eseményét foglalták egybe és ünnepelték meg január 6-án s így egyszerre emlékeztek meg a napkeleti bölcsek („három királyok”) hódolattevéséről, Jézus megkeresz- telkedéséről, a kánai mennyegzői csodáról. (A magyar vízkereszt szavunk az ortodox és a római egyház vízszentelési gyakorlatát foglalja magában.) A reformáció egyházai eleinte idegenkedtek ettől az ünneptől, mivel elutasították — többek között — a vízszentelési gyakorlatot is, a későbbiek folyamán azonban visszatértek az ünnep eredeti jellegének hangsúlyozásához. Ezért hangzik fel ezen a napon templomainkban a „Krisztus dicsőséges megjelenéséről” szóló régi ige. IMÁDKOZZUNK Megváltó Jézusunk! Áldunk, hogy közénk jöttél és mindenben hasonlóvá lettél hozzánk, kivéve a bűnt. Áldunk, hogy vállaltad a velünk való közösséget és magadra vetted bűneink terhét. Köszönjük, hogy segítesz minket harcunkban a bűn ellen. Kérünk indíts igaz bűnbánatra, hogy ne csak ismerjük, hanem meg is bánjuk bűneinket és őszinte szívvel kövessük szent példádat. Taníts testvéri szeretetre, embertársainkért való áldozatvállalásra, óvd közöttünk a békességet. Add nekünk Szentlelkcd erejét a jó és igaz életre, hogy Atyánk áldása nyugodjék rajtunk. Ámen. i
