Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-16 / 24. szám

KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 7*.

Kis érből patak

H

etven finn lelkész, papné és gyülekezeti munkás tartózkodik ezekben a napokban magyar földön. Turistaként jöttek. Látni szeretnék hazánk szépségeit: Budapestet, a Dunát, a Parlamentet, a Balatont, Szegedet és Hortobágyot. Közben meg akarják ismerni evangélikus egyházunk életét is, részt vesznek egy-egy istentiszteleten Budapesten, kisebb áhítatokon Kiskőrösön és Szegeden. A lelkészek pedig kétnapos konferencián találkoznak magyar lelkészekkel. Szívből örülünk, hogy itt vannak, kíváncsiak hazánkra, egyházunkra. Mindig szívesen látunk külföldi vendégeket, a finneket pedig kétszeresen is, mert első testvéreknek érezzük őket. Szeretnénk, ha ittlétük nyomán belopakodna szívükbe hazánk és népünk és amikor visszamennek, magukkal vinnék a magyar nyár melegét is. Ott fenn Északon nincs annyi napsütés mint nálunk és majd az őszi és téli Finnországban melegítheti szívüket a balatoni nyár és azoknak a testvéreknek a szeretete, akik Krisztustól kaptak szeretetet és továbbadták nekik is.

A második világháború után ez a legnagyobb egyházi csoport, amely turistaként keresi fel hazánkat. Ügy érezzük, hogy lassan-lassan szélesedik a patak medre Helsinki és Budapest között. És mikor erre gondolunk, lehetetlen nem gondolnunk arra a kis erecskére, amely 40—45 évvel ezelőtt kezdett nagyon vékonyan folydogálni Finnország és Magyarország között. Ez a kis erecske először nem egyházi forrrásból buggyant ki. Azt írja Paavo Viljanen tamperei lelkész »Magyarok és finnek keresik egymást« című munkájában: »Az ügy lassan fejlődött. Először az egyetem nyelvszakos köreiben terjedt el (ti. a finn— magyar rokonság tudata), azután szélesedett, amikor ezekből a tanítványokból tanítók lettek és kutatók, s ezek ismét átadták tudásukat tanítványaiknak s másoknak. A finn—magyar kapcsolatok művelése és fejlesztése először igen szűk népréteg különc művelése volt.«

E

gyházi síkon a húszas évek legelején történt az erecske megindulása. 1922. január közepén Viipuriban Aarnisalo lelkész beszélt arról, hogy »a rokon népek« irányában jobb kapcsolatokat kellene teremteni. Történeti tény azonban az, hogy az erecske Magyarországról indult Finnország felé. 1924-ben Raffay Sándor püspök és dr. Podmaniczky Pál professzor részt vettek Tamperében a finn egyház negyedik zsinatán. Gummefus finn püspök nagy segítséget nyújtott ehhez. Azután az ér valamivel nagyobb lett, amikor 1927. őszén Dedinszky Gyula — jelenlegi békéscsabai lelkész — személyében elindult az első magyar evangélikus teológus Finnországba. Két évvel később pedig Toivo Laitinen — jelenlegi tábori püspök — jött Magyar- országra. Dedinszky Gyulát és Toivo Laitinent követték mások és a kis erecske egyre nőtt.

A második világháború után a lassan kis patakká nőtt ér medre újra összeszűkült. Bár mindkét részről voltak próbálkozások és egy-egy »fecske« innét is, onnét is átrepült országokat és határokat, mégis a patakocska el-elakadt. Ennek oka nem egyszerűen a háború és a háború okozta sok nehézség volt, hanem az is, hogy a háború után a két nép különböző társadalmi rendben élt és a finn testvérek a nagy távolság miatt nem tudták pontosan nyomon kísérni azokat a változásokat, amelyek népünk életében, de egyházunk életében is végbementek. A rólunk kapott információk nagyon sokszor torzak voltak és így nem jobb megismerésünket mozdították elő, hanem bizalmatlanságot. Bennünk is voltak fenntartások a finn egyházi élet egyes jelenségeivel kapcsolatban.

L

ényeges változást az elakadt kis patak újra csörgedezését azok a kölcsönös látogatások indították be, amelyek 1961 tavaszán egyházunk hivatalos delegációjának finnországi látogatásával kezdődtek, majd Lehtinen püspöknek, Auranen esperesnek viszontlátogatásával folytatódtak. A patak medrének szélesítésében sokat jelentett Simojoki érseknek, Nikolainen dékánnak, Sipila esperesnek, később Lauha püspöknek és Saarinen lelkésznek közöttünk tartózkodása. Magyar részről elsősorban Koren Emil esperesnek a szolgálata vált gyümölcsözővé, de segített több területen Dedinszky Gyula, Benkö István lelkész, Detre László esperes, majd dr. Nagy Gyula, dr. Groó Gyula csereprofesszorságuk szolgálatával, továbbá ösztöndíjasaink és azok a lelkészházaspárok, akik ott üdültek.

A

rra is történtek próbálkozások még a közelmúltban is, hogy a patak újra érré szűküljön, vagy egyáltalán kiapadjon. Ember azonban nem tudja megakadályozni azt, amit Isten el akar végezni. Meggyőződésünk szerint a finn—magyar kapcsolatok szélesítése, az, hogy a patak vize egyre bővebben follyék Isten akarata. Nekünk ennek az akaratnak kell engedelmeskednünk örvendező szívvel.

I

sten arra hívta el a két testvérnépet, hogy kölcsönösen tanuljon egymástól és segítse egymást egyházi területen is. Helytelen volna, ha finn testvéreink úgy fognák fel kapcsolatainkat, hogy azokban nekik kell bcfhnünket befolyásolni, tanítani és az általuk helyesnek vélt útra bennünket rátéríteni. Az is helytelen volna, ha mi gondolnánk azt, hogy nekünk kell megmondanunk azt, hogy Finnországban hogyan kell az egyháznak szolgálatát betöltenie. Ez mindegyikünknek elsősorban a saját ügye. Eközben azonban nyitott szívvel tanulnunk kell egymástól. így lesz gyümölcsöző a kapcsolatunk. Tudunk több olyan tapasztalatunkról szólni finn testvéreink előtt, amit jól hasznosíthatnak ők is saját egyházi életükben. Ök is tudnak jó indításokat adni a mi egyházi életünk számára. Maradjon hát nyitott egymás számára a szívünk és értelmünk! Legyen szívügyünk, hogy a patak medre szélesedjen Budapest és Helsinki

kozott! D. Káldy Zoltán

D. KLOPPENBURG 65 ÉVES

D. H. Kloppenburg evangélikus lelkész, egyházfőtanácsos, a keresztyén békekonferencia elnökségi tagja most töltötte be 65. életévét. Kloppenburg egyúttal elnöke a keresztyén békekonferencia nyugatnémet regionális bizottságának, és felelős szerkesztője a Junge Kirche (Fiatal Egyház) folyóiratnak.

A teológiai tisztázódás útján Prágában

A LEGNAGYOBB MUNKA- CSOPORT a harmadik keresztyén béke-világkonferencián a teológiai kérdésekkel foglalkozott. Majdnem háromszor any- nyian jelentkeztek erre, mint más munkacsoportokba, úgyhogy ez a csoport a munka eredményessége céljából kénytelen volt négy alcsoportra oszlani. Lehetne ezt úgy is értékelni, hogy sokan a mai világ nehéz kérdései elől a teológiai vitákba vonulnak vissza, de a megbeszélések menete és eredménye alapján nem ez a kép alakult ki. A prágai béke- konferenciát jellemzi, hogy egyfelől jellegzetesen keresztyén békemozgalom akar lenni, másfelől mindig a világ legaktuálisabb politikai kérdéseit helyezi középpontba, és ezekre a lehető legkonkrétabb választ keresi. Ennek a kettős szempontnak a következetes együtt- tartása nem könnyű feladat, s ebben a prágai békekonferencia úttörő jellegű munkát végzett. Nem is volt ez másképp lehetséges, csak úgy, hogy az elmúlt tíz évben a munkacsoportok között állandó volt a személyi mozgás. Akik a teológiai csoportban indultak, azok közül sokan továbbmentek a nemzetközi, gazdasági, társadalmi kérdésekkel foglalkozó csoportokba, most pedig megint olyanokat is láttunk a teológiai munkacsoportban, akik azelőtt másutt tevékenykedtek'. Sokan vannak természetesen, akik a teológiai kérdéseken keresztül kapcsolódnak bele a keresztyén békemunkába. De nekik is hamar rá kell jönniük arra, hogy a mai világ konkrét problémáinak és feladatainak ismerete nélkül a teológiai munka üres teologizálássá válik.

MOST IS ELSŐ HELYEN

azzal a kérdéssel foglalkozott a teológiai munkacsoport, hogy mi a teológiai alapja a keresztyén békemunkának, és hogy

ezzel az alappal hogyan függenek össze a konkrét politikai állásfoglalások. Újra fel kellett vetni ezt a kérdést, mert ez az összefüggés nem mindig világos a békemozgalom irataiban. A munkacsoport a közös krisztológiai alapból próbált kiindulni: »Hisszük, hogy Krisztusban mindenek megbékéltettek, Krisztusban egybefoglaltatnak, és Krisztusban tökéletességre vezettetnek. Hisz- szük, hogy arra vagyunk hivatva, hogy hálával és reménységgel legyünk Isten munkatársai, akinek embersze- retete mindenütt munkálkodik egy békés, igazságos és méltó emberi társadalomért. Ezért örömmel üdvözöljük azt a tényt, hogy más meggyőződésű emb rekkel együtt dolgozhatunk a békéért és igazságosságért.«

BÁTRAN KIMONDJA a

munkacsoport jelentése, hogy ezen általános alapszemponton túl eltérések vannak a különböző felekezetek között a teológia és az etika kapcsolatára nézve. Az orthodox egyház képviselői hangsúlyozták, hogy Isten országának bizonyos elemei már most megvalósulhatnak a természetes fejlődés során, Isten és az ember együttműködése alapján. A reformáció egyházai viszont inkább arra teszik a hangsúlyt, hogy Isten országát maga Isten valósítja meg, s az ebbe vetett reménységünk alapján másokkal együtt munkálkodva kell törekednünk a világ békés és igazságos rendjére. Ügy látjuk, hogy az egyházak gazdagíthatják egymás teológiáját ezekkel az eltérő szempontokkal, de nem akadályozhatják abban, hogy Krisztus hitükből folyóan egymás között és nem hívőkkel' is együttműködjenek a béke érdekében.

A FORRADALOM TEOLÓGIAI ÉRTÉKELÉSE volt a teoIMÁDKOZZUNK

Áldunk Istenünk, hogy a Krisztusban lett igenné minden prófétai szó s hogy őt hozza ma is elénk az engedelmes igehirdetés. Kérünk Téged, hívó szavaddal,rendelj munkásokat aratásodba. Add, hogy az igehirdetők jól hallják és bátran szólják Krisztus mára szóló üzenetét.

Köszönjük, hogy van mondanivalód számunkra, amikor egyéni életünk g emberi közösségeink életének ügyeit eléd visszük. Adj engedelmes szívet, hogy továbbvihessük szereteted és békéd erejét.

Légy türelmes meghallgatni imádságainkat, ha gyarlóságunk és gyengeségünk terhével hozzád megyünk. Add erős szereteted válaszát imádságainkra, ha eléd hozzuk a szegényeket és betegeket, az elnyomottakat és kizsákmányoltakat, a haldoklókat és gyászolókat, népünk boldogulását és a világ békéjét.

A Krisztusban kapott új élet Lelke kössön bennünket ösz- sze Urunkkal a földi életben és elevenítsen meg a vele töltendő örök életre, ámen.

Akikre hallgatnunk kell

Genfi napló

Az 1966-os »Egyház és társadalom« konferencián joggal vetődött fel a kérdés, hogy egyházi konferencia foglalkozha- tik-e a társadalmi és gazdasági igazság, az állam lényege és feladata és a nemzetközi együttműködés kérdéseivel. Nem ját- szották-e el az egyházak ehhez való jogukat azzal, hogy hallgattak akkor, amikor a szociális igazság vagy a nemzeti függetlenség nagy problémái először fölvetődtek? Az Egyházak Világtanácsának akkori főtitkára megnyitó beszédében így válaszolt ezekre a kérdésekre:

»Válaszunknak nem lehet célja, hogy az egyházakat vagy saját mugunkat igazoljuk. Sokkal több igazság rejlik a vádban, semhogy szó nélkül elmehetnénk mellette. Két dologra azonban utalhatunk. Egyrészt arra, hogy Ámos próféta napjaitól egészen Martin Luther King-ig az egyházakból magukból hangzott el a legkeményebb bírálat Isten népén. Másrészt utalhatunk arra, hogy nem azért beszélünk, mert valamit mi is szeretnénk mondani a világ dolgaira vonatkozólag, hanem mert sem Istennel, sem embertársainkkal, sem magunkkal nem tudunk együtt élni, ha hallgatunk. Visser’t Hooft

lógiai megbeszélések másik gyújtópontja. A munkacsoport rámutat arra, hogy nem segíti a tisztázódást, ha forradalomnak nevezik nemcsak a kizsákmányolt osztályok hatalomra jutását, hanem -a gyors technikai, gazdasági és társadalmi fejlődést is. Helyes az a megállapítás is, hogy az erőszak alkalmazása nem célja és nem jellemző vonása a forradalomnak. Sokkal inkább jellemző rá a humánus társadalomra való törekvés, és az, hogy az erőszak alkalmazását csak akkor vállalja, ha kívülről belekényszerítik. Figyelemre méltó, hogy a jelentés különbséget tesz kívánságok és reménységek között: »Kívánságok az adott helyzet negatív vonásainak elemzéséből származnak, a reménységek azonban a remélt dolgokból következnek. A kívánságok struktúrájának a lázadás felel meg, az igazi forradalmakat azonban reménységek hordozzák.« Ezen a ponton lát összefüggést a teológiai munkacsoport keresztyénség és forradalom közötti mert a keresztyénségnek a reménységek felől kell látnia a világot. Mindennél fontosabb az, hogy a forradalom kérdésénél mindig a konkrét politikai helyzetet és az abból adódó feladatokat és lehetőségeket kell a keresztyén embernek is mérlegelnie, a többi emberekkel együtt. A keresztyén ember ezt azzal a hittel teheti, hogy Jézus Krisztus nemcsak egyházában van jelen, hanem az egész teremtett világban is.

NEM TEKINTHETŐ EZZEL BEFEJEZETTNEK a teológiai csoport munkája, sőt a további feladatok egész sorát látja maga előtt. így is van ez rendjén. A keresztyén békekonferencia csak akkor tudja feladatát teljesíteni, ha egészen benne áll a világ problémáiban, ugyanakkor pedig a teológiai munka élő lelkiismerete marad a mozgalomnak.

Dr. Prőhle Károly

Gazdasági igazságosság és ökumenikus felelősség

— Ökumenikus konferencia Berlinben „Az egyházak és a keresztyének elsőrendű feladata ma a világban, hogy hitük és sze- retetük indítására mindent megtegyenek az egész világra kiterjedő, igazságos és gyors gazdasági-társadalmi fejlődésért.” Ennek a feladatnak a jegyében tartotta meg a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában a keletnémet ökumenikus Intézet május utolsó előtti hetében ökumenikus teológiai konferenciáját, amelyen keleti és nyugati szociológusok, gazdasági szakértők és teológusok tartottak előadásokat. A meghívottak között voltak indiai, indonéz, csehszlovák és amerikai résztvevők is. A „világ kenyeréről”, a „harmadik világ” mai helyzetének történeti-gyarma- tosítási gyökereiről és az egyházaknak az éhezés és társadalmi igazságtalanság elleni küzdelme mai feladatairól szóló előadások után dr. Nagy Gyula evangélikus teológiai professzor „Keresztyén gondolkodás és magatartás, a gazdasági fejlődés kérdéseiben ma” címmel, dr. Varga Zsigmond református teológiai professzor pedig „Az egyház és a világ

viszonya — teológiai felismerések és társadalmi tapasztalatok a magyar protestantizmusban” címmel tartottak nagy érdeklődéssel fogadott előadást.

Az ökumenikus konferenciát megelőzően D. Albert Schönherr, a berlin—brandenburgi uniált evangélikus egyház püspökhelyettese, és a berlini Ökumenikus-Missziói Hivatal vezetősége adott fogadást a Magyar Ökumenikus Tanács két kiküldöttje tiszteletére. Ez alkalommal a két magyar teológiai professzor a megjelent egyházi vezető emberek előtt fél-félórás előadásban beszámolt a magyar református és evangélikus egyházak mai életéről, teológiai felfogásáról és szolgálatáról a társadalomban és a mai világban, majd hosz- szú és eleven eszmecsere keretében válaszoltak a feltett kérdésekre. Május 26-án dr. Nagy Gyula hirdette az igét a konferencia résztvevői jelenlétében a Bartholomäus-temp- lomban. Ugyancsak igehirdető szolgálatot végzett dr. Varga Zsigmond is, a berlini Elias- gyülekezetben.

N. GY.

egyház és Állam angliäban

Bár, a skót református egyház és az anglikán egyház is államegyház Angliában, a parlament csak az anglikán egyház határozatait fellebezheti meg. Ennek az állapotnak azonban sokan szeretnének véget vetni, bár a parlament tagjainak a többsége fenn akarja tartani az államegyházi rendet és a vétójogot. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a parlament tagjai közül sokan nem

az anglikán egyház tagjai, sót egyesek felekezeten kívüliek.

Az anglikán egyház most akar áttérni a püspöki vezetésről a zsinati rendszerre és ezért — mondják sokan — a parlament vétójoga sok végletekre hajló irányzatnak veheti elejét. Majd ha a zsinati rendszer megerősödött és bevált, akkor magától is lemond a parlament vétójogáról és visszaadja az egyháznak a teljes szabadságot.

BLAKE FŐTITKÁR ÖKUMENIKUS ÜTJAI

Dr. Blake, az Egyházak Világtanácsa főtitkára május első hetében hivatalos látogatást tett Bulgáriában az ortodox egyház vendégeként, ahol fölvette a kapcsolatot a bulgáriai nem ortodox egyházakkal is.

Május végén elődjének, dr. ViessePt Hooftnak a társaságában részt vett Moszkvában a moszkvai patriarkátus 50 éves jubileumi ünnepségein.

Az egyiptomi kopt keresztyén egyház meghívására részt vesz a Márk evangélista halálának 1900 éves jubileuma alkalmából Kairóban tartandó ünnepségeken, június utolsó hetében.