Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-28 / 17. szám

Excentrikus kereszt Elbontották egyik falusi templomunk oltár-szószékét. Nem volt kár érte. Nem azért mert az egybeépített oltár és szószék helytelen megoldás, liturgia szempontjából rossz. A IS. század­ban, sőt előbb számtalan szép oltárral egybeépített szószék ké­szült. Figyelemre méltó kísértetnek kell tartanunk az evangéli­kus templom belső terének kialakítására Ma már mis irányba tart a kísérletezés. Az oltár-szószék minden esetre olyan gyüle­kezetekben alakult ki, ahol az igehirdetés és az úrvacsorával élés központi helyet foglalt el a gyülekezet életében. Az említett oltárral egybeépített szószéket azért volt érde­mes szétbontani, mert kései, szegényes kivitelű utánzat volt csupán. Elbontották tehát. Egymástól szétválasztották az oltárt és a szószéket. Hagyományos megoldást hoztak. A szószéket a templom bal oldali falához építették. Most jóval alacsonyabb, mint régen az oltár felett álló, kalitkaszerű szószék. Az oltár a templomtengely közepébe került. A bejárattal szemközti fal­hoz illeszkedik. Felhasználták hozzá a régi oltárképet. A munkálatokat irányító építészmérnöknek más volt a ja­vaslata. Egyszerű asztaloltárt ajánlott vastag körtefából. Oltár­kép helyett tömör gerendákból ácsolt keresztet. A kereszt azon­ban ne kerüljön a fal mértani középpontjába s ne álljon a templomhajó tengelyében, hanem onnan jelentősen elmozdítva, oldalt. A mai ízlésvilág nem szereti a szimmetriát. Súlypont­képzéssel keresi az egyensúlyt. — Javaslatát elvetették. Így is szép lett az átalakított templombelsö, bár a megoldás nem ho­zott újat. Konzervatív. Egyik fővárosi gyülekezetünkben az »excentrikus«, vagyis nem a mértani középpontba elhelyezett kereszt és oltár megol­dása mellett döntöttek. Igaz, hogy nem a templomot alakítot­ták át, hanem új gyülekezeti termet létesítettek és ennek be­rendezését úgy akarták kialakítani, hogy istentisztelet céljára is használható legyen. A terem nem nagy. Mennyezete nem magas. Külön szószék nem szükséges. A lelkész az oltár mögött helyezkedik el. Az oltár hosszúkás asztal, menza. Az igehirde­tés is innen szól. Az oltár mögötti falon feszület. Szép modem iparművészeti munka. A feszület nincs a terem tengelyében. Az oltár sem. Mégis, mintha súlypontja lenne a teremnek., Ügy he­lyezkedik el, úgy igazodik a terem többi részéhez, hogy egyen­súlyt teremt. Természetesen 'mindez esztétikai meggondolás. Nem szabad belőle túl messzemenő liturgiái, vagy teológiai kö­vetkeztetéseket levonni. Mégis miért áll közelebb a modern ember ízléséhez és lelki világához? Az újjáalakított gyülekeze­ti teremben elhangzó egyik első igehirdetés próbált választ adni a kérdésre. Életünkben — akárcsak ebben a teremben — hiányzik a szimmetria. Az egyensúly megbomlott. Minden mozgásban van. A keresztnek sem biztosítunk központi helyet. Nem áll a cent­rumban. Excentrikus jelenséggé vált. De a Golgota sem állt Jeruzsálem centrumában. A falakon kívül, a városon kívülre vitték Jézust és ott feszítették meg. Jézus keresztje mégis egyensúlyt teremt. Excentrikus középpont. Benczúr László HEGYEK Sinai'a {örvény hegye, Mó- ria a templomé. Karmel a bi­zonyságtétel hegye, Sión az ország hegye, Hermon Krisz­tus megdicsőüléséé. Az Olaj­fák hegye a titkoké, A szere­tet hegye egyedül a Golgota, ahol igazán megnyílt Isten szíve, adván egyszülött Fiát, hogy valaki csak hisz benne, el ne vesszen. Aki Öt akarja megismerni, csak a Golgotára menjen, hiszen ott adta Isten Krisztust, nem másutt Ha nem értjük meg szenvedését a Golgotán, nem fogjuk megér­teni uralkodását sem a Sionon — mondotta Moshe Ben-Meir, aki tíz nemzedék óta Jeruzsá­lemben élő zsidó család sarja, most 66 éves. 45 évvel ezelőtt lett zsidó rabbiból keresztyén pappá. Helsinkiben tartott elő­adást a Finn Karmel-egyesü- letben. Egy test vagyunk sokan a Krisztusban Esztergomot a főváros­ból gépkocsival indulva két irányból lehet megközelíteni: a festői Duna-völgyét követve és a Pilis déli nyúlványait átível­ve, Dorog felől. D. Dr. Ottlyk Ernő püspök az utóbbi útvona­lat választotta március 24-én. Dorog ipari létesítményeit elhagyva kibontakozik az uta­zó szeme előtt a régi Eszter­gom látképe és ebből óriásként emelkedik a magasba a Bazi­lika épülete. Az embernek olyan érzése támad erre a lát­ványra, mintha ez az épület­kolosszus a város hátán ülne. — Ez a kép azonban ma már csak a múltat idézi. Az egy­házak egyenjogúak ebben az országban, a kisebbségben élő evangélikus egyház is, mely­nek csupán számbeli arányait mutatja az egymás mellé állí­tott esztergomi Bazilika és az evangélikus templom. A negyvenes évek elején nagy merészség volt evangéli­kus templomot építeni Eszter­gomban. de a kicsi evangéli­kus gyülekezet tagjaiban és lelkészében megvolt a bátor­ság arra, hogy evangélikus egyházközséget alakítsanak és templomot építsenek. Ez a kis templom kifejezi a gyülekezet méreteit és anya­gi erejét. Alapterülete csupán akkora, hogy a Bazilika nagy oltárképére éppen ráférne. De ez a maroknyi gyülekezet 'AMIRE VARUNK a hatalmas katolikus templom árnyékában jobban átélte és ma is átéli az összetartozás ér­zését, mint sok más gyüleke­zetünk. A vasárnap szószéki igéjén keresztül Pál apostol éppen a Jézus Krisztusban való közös­ségre szólít fel. Igehirdetésé­ben a püspök is a Krisztus tes­te és vére által való közösség­re buzdította az esztergomi hí­veket. Érkezésünk után a püspököt a gyülekezet felügyelője kö­szöntötte. Köszöntő szavak hangzottak el az istentisztelet végén a gyülekezet lelkésze_ és az egyházmegye esperese ré­széről is. Délután a filiákba, Tokod és Dorog evangélikusai közé ment a püspök, aki ezeken a helye­ken, is igehirdetéssel és rövid tájékoztatással szolgált. — Jó tudni az ilyen szórványban élő evangélikusoknak, hogy a világ keresztyénségét tekintve mi evangélikusok nem va­gyunk olyan kevesen — mond­ta a püspök. Esztergom nagy történelmi múltra visszatekintő város. Nemrégiben tárták fel a régészek a várhegyen az egy­kori római erődítmény fal- maradványait. Magyar kirá­lyok is gyakran időztek az esz­tergomi vár falai között. Az evangélikus gyülekezet múlt­ja pedig lemérhető azon, hogy első lelkészük: Molnár Gyula, ma is a gyülekezet pásztora. De a mi evangélikus egyhá­zunk Magyarországon jobbára ilyen kis gyülekezetekből áll és ezek között az esztergomi gyülekezet egyik erőssége egy­házunknak. Kőszeghy Tamás Várjuk Várjuk Várjuk a Tavaszt! Gergelyszakállú fagyok múlását! A Természet friss megújulását! Szunnyadó kis rügyek éledését! Ereszcsatornák éneklését! Várjuk Várjuk Várjuk a Napot Hogy a lázgörbék kisimuljanak! A rossz emlékek felhíguljanak! Szeplős maszatos hó kimúlását! Böjti szelek elcsitulását! Várjuk Várjuk A Világrendet! Hogy a félelmek etkotródjanak! Az ellentétek megoldódjanak! Vádak s vak gyűlölködések végét! Az Élet boldog lüktetését! Várjuk Várjuk . Várjuk a Békét! Hogy Vietnamban rizst arassanak És a fegyverek elhallgassanak! Mindenütt a lelkek ébredését! Emberszívek melegedését! ' Sárkány András Hívogató zene A meleg vasárnap sok em­bert csalt ki a budai hegyek­be. Éppen ezért kicsit aggódva vártuk, lesz-e hallgatósága a Bécsikapu téri templomban meghirdetett egyházzenei est­nek. De az egyházi zene ked­velői mégis megtöltötték Isten házát és hitben, lélekben és él­ményekben meggazdagodva térhettek haza. Az -a capella-« ^tisztán énekkari) művek felölelték négy évszázad legkiválóbb mestereinek alkotásait: Pa- lestrinától Kodály Zoltánig. Az énekkar, Csorba István karnagy vezetésével komoly felkészültséggel, tiszta intoná- lással és stílusosan tolmácsol­ta e művek mondanivalóját: a bűneinkért ártatlanul megfe­szített, de a halálon is diadalt arató feltámadott Krisztus di­csőségét Különösen tetszett Martini: Fájdalom és szomo­rúság; Gárdonyi: Szelíd sze­med Űr Jézus és Palestrina: Hallelujah című kórusművek dinamikai, tempóbeli és han­gulati értelmezése. Az est színvonalát emelte Vághelyi Gábor énekszólója és Kárpáti József orgonamú- vész élményt jelentő muzsiká­ja, aki többek között Liszt: Weinen, Klagen c. művét ad­ta elő. Várady La jós esperes ige­hirdetésében a templom-tisztí­tás történetéről beszélt. Az os­tor Jézus kezében kiűzi a templomból mindazt, ami megrontja Isten és ember ta­lálkozásának áldott alkalmát. A zene pedig Isten kezében áldott hívássá lesz: Jöjjetek énhozzám mindnyájan.. L.M. így kezdődött... (Folytatás) December 6-án elég erősek arra, hogy na csüggedjenek el. Egy csoport vállalja a közle­kedés kérdésének megoldását. Egy autó-láncot alapítanak. Az összes föllelhető magánkocsi és 6 kisbusz áll sürgős esetekben az 18 000 né­ger rendelkezésére. A gépkocsivezetők lelké­szek, presbiterek, férfiak és asszonyok, akik valami módon szabaddá tudják tenni magu­kat, vagy munkaidejük után odaülnek a volán mellé. Másnap meghatározott menetrend sze­rint, saját megállókkal gördül az autólánc. Egy másik csoport átveszi a pénzügyek gond­ját. A rendőrség és a városi tanács azt gondolta, a tiltakozás úgyis összeomlik. De december 5-e után eljön hatodika, hetedike, és egyetlen néger nem ül autóbuszra. Mindenfelől riporterek özönlenek, a TV és a képes hetilapok az egész Egyesült Államok­ban tudósításokat hoznak a Montgomeryben zajló eseményekről. A városi tanács és az autó­busztársaság vezetői az események nyomása alatt december 8-án végre hajlandók tárgyal­ni. Martin Luther King a néger választmány 11 tagjával pontosan megjelenik a városhá­zán. Tele vannak boldog várakozással és nagy reményekkel. 2 óra múlva újból az utcán van­nak. Levertek és csalódottak. Igyekeztek nagy körültekintéssel és igen alaposan föltárni a felelős vezetők előtt a helyzet tarthatatlansá­gát és őket meggyőzni arról, hogy ezen vál­toztatni kell. Az utolsó válasz azonban az volt: — Készen vagyunk garantálni az udvarias­ságot. Az ülés rendjét azonban nem változtat­hatjuk meg, mert azzal megsértenénk Alaba­ma államnak a faji megkülönböztetésről szó­tő törvényét. Ami pedig az autóbuszok gép- járművezetőinek kérdését illeti, sem most sem belátható időn belül nem szándékozunk né­gereket ilyenekül alkalmazni. Amikor este a TV-ben megnézték a tárgya­lásokról készült közleményt, világos volt szá­mukra, mit várhatnak. A polgármester egy befejező interjúban kijelentette, hogy abba­hagyják a tiltakozással szemben a »halk lé­pést« és helyébe a kemény kéz politikáját lép­tetik. A négerek felelős vezetői tudták mit je­lent ez a fenyegetés. Először is betiltották az autóláncot 300 jár­művel. Aztán egy letartóztatási hullám követ­kezett, hogy a négereket megfélemlítsék és bátortalanná tegyék. A legkisebb kihágások­nál gumibotokkal és farkaskutyákkal lépnek föl a rendőrök. A négereket semmiségekért megbilincselik és börtönbe vetik. Különféle provokációkkal igyekeznek elérni, hogy ezt megtehessék. A gyűlölet határtalan. Vajon a négerek is elragadtatják magukat? Engedik letéríttetni magukat az erőszak kerülésének útjáról? Ha King valahol megjelenik az utcán, utá­na kiáltoznak. Fenyegetések, gyűlölettől izzó szavak, szidalmak. Megint otthon van. Az ablaknál áll és gon­dolkodik. Aztán mindegyre újból végigméri lépteivel a folyosót. Ereje cserbenhagyja. Az egész idő alatt még soha nem fogta el úgy a fáradtság és csüggedés, mint ezen az estén. Ebben a végső kimerülésben és csüggedésben imádkozni kezd. Fejét kezére hajtva hango­san imádkozik. Mindmáig emlékszik azokra az éjfélkor elhangzott szavakra. — Uram, hiszem,'hogy igaz ügyért küzdők. De most rettegek. Az emberek úgy néznek rám, mint vezetőjükre, és ha ilyen erőtlenül és elcsüggedten fogok eléjük állni, ők is meg­inognak. Nem bírom tovább. Elérkeztem arra a pontra, ahol egyedül nem bírom tovább. Ebben o pillanatban olyasmit él át, amiről nem lehet beszélni. Miritha egy hang szólt volna hozzá és bátorította volna: — Kelj fel a jogért! Kelj fel az igazságért! És Isten mindig melletted lesz. Félelme egy csapásra elmúlt. Bizonytalan­kodását mintha elfújták volna. Újból kész bárkivel is szembenézni. Ha Martin Luther Kinget megkérdezik, melyik harcának döntő órája, úgy azt válaszolja: — Ez! Ez az az óra! Amikor bizonyosságot nyertem arról, hogy Isten mellettem áll, és tudtam, hogy életem az ö küldetése. Január 30-án újabb tömeggyűlés volt. Ak­kor is Martin Luther King beszélt. 10 óra kö­rül félrehívják Kinget. A teremben nyugta­lanság feszeng. Valaminek történnie kellett. Röviden, közlik vele, hogy körülbelül fél órá­val előbb lakásán bomba robbant. King lakásának verandája romokban van. Bent a házban a város polgármestere, a rend­őrkapitány, és sok fehér riporter. Egyikük sem mert kilépni a házból. Attól féltek, hogy meglincselik őket. Feleségének és gyermekei­nek nem történt semmi baja. Így hát King kilép a verandára. Azonnal csönd támad. — Ne veszítsük el a fejünket! Akinél fegy­ver van, vigye ismét haza! Ha nincs fegyvere­tek, kérlek ne is szerezzetek. Problémáinkat nem oldhatjuk meg fegyverekkel. Gondoljatok Jézus szavaira: Akik fegyvert fognak, fegyver­rel kell veszniök. Szeretnünk kell fehér test­véreinket, függetlenül attól, hogy mit követ­nek el ellenünk. Mikor beszédét bevégezte, egyesek fölkiál­tottak: — Ámen! Mások meg: — Isten áldjon meg téged! A küzdelem hetekig tartott tovább. Négerek házaiban időzített bombák robbannak, temp­lomok hamvadnak el gyújtogatok füzétől. Lassan nyár lett, és úgy látszott, semmi nem változik. A harc keményen és elszántan folyt. A négerek gyalog jártak perzselő hőségben is, zuhogó esőben is. Martin Luther King ezekben a hónapokban kétszer volt börtönben. De néhány óra múlva mindkétszer szabadon bocsátották. A börtön előtt ezrével gyűltek össze a négerek, énekel­tek és imádkoztak. A fenyegetések és az erő­szak célt tévesztettek. Martin Luther King jelképpé lett. De még messze voltak a dolgok végétől. Amikor minden eszköz csődöt mondott meg­félemlítésükre, vádat emeltek 100 néger ellen. Kijelentették, az autóbuszbojkott törvényel­lenes és a faji rendelkezésekbe ütközik. Ismét sokan kerültek börtönbe. Köztük újból Martin Luther King is. Az első bírósági tárgyaláson, mely Montgomeryben folyt, mindnyájukat el­ítélték. De rögtön fellebeztek. Két hónappal később a szövetségi törvény­szék mindnyájukat ártatlannak nyilvánította. Most azonbare a városatyák fellebeztek és a dolog az Egyesült Államok legfelsőbb bírósá­ga elé került. Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságá­nak döntését táviratban közölték. Martin Lu­ther (King remegő kézzel, szorongás és re­ménység között tépte föl a táviratot. Aztán ol­vasta a sorokat: A legfelsőbb bíróság ma meg­erősítette egy háromtagú különbíróság ítéle­tét, melyben Alabama állam rendeletéit autó­buszokon a faji megkülönböztetésről, alkot­mányellenesnek nyilvánította. A legfelsőbb bíróság előzetes szóbeli tárgyalások nélkül hozta meg ítéletét. Az ítélet jogerős. Ezen az éjszakán, 1956. november T3-a éjszakáján még egyszer kitört Montgomeryben minden düh és gyűlölet azokból, akik ezt az ítéletet nem akarták elfogadni. Bombák rob­bantak, gyújtogatok tüzelnek lángjai csaptak az éjszakai égboltra. De a négerek a bosszúra most is szeretettel válaszoltak. A gyűlöletre pedig jogossággal. A templomokban hálaadó istentiszteleteket tartottak. A tömeggyűléseken azt gyakorolták, hogyan kell ezután viselked­ni az autóbuszokon. Hogyan kell viselkedni, ha a gyűlölet és erőszak újból el akarja ra­gadni jogaikat. Es Montgomery négerei meg­álltak a próbát. 1964-ben Martin Luther King megkapta a Nobel-békedíjat. A békedíjjal járó pénzössze­get az egyenjogúságért küzdő mozgalomnak ajánlotta fel. Egy interjúban kijelentette: a kapott kitüntetést nem úgy tekinti, mint amely személyének szól, hanem hazája sok millió fehér és fekete polgárának. Azok bátor­ságának, fegyelmezettségének és önmérsékle­tének, akik az igazsághoz és szeretethez ra­gaszkodva kerültek minden erőszakot. Egy előadásában ugyanebben az évben azt mondta: «-Az élő Isten erejébe és hatalmába vetett hit hordoz minket... Ebben a hitben találtunk mindig utat ott is, ahol úgy lát­szott, hogy nincs többé út... Ebben a hitben fogunk együtt dolgozni, együtt imádkozni, a. szabadságért szenvedni, abban a bizonyosság­ban, hogy felszabadulásunk napja eljön«: Gollwitzer mondotta: »Akit Isten embernek teremtett, az ember. Vagyis részese annak a magasrendű rendeltetésnek és ígéretnek, mely az egész emberiségnek szól.« Íme egy Afrikából származó imádság: ö, Ür Jézus! Aki héber anyától születtél és mégis örvendeztél egy szír asszony és egy római ka­tona hitének, kegyesen fogadtad azokat, akik téged kerestek, és megengedted, hogy egy af­rikai vigye keresztedet, légy segítségül ne­künk, hogy mindenféle fajból való embertár­sainkat, mint örököstársakat hozhassuk el a Te országodba. Amikor napjainkban véres eseményekre ke­rült sor, ezért elsősorban azok a felelősek, akik a több mint 10 évvel ezelőtti események­ből sem akarták meghallani a feléjük szóló intést és fegyverekkel, erőszakkal támadnak az emberségükért, jogaikért békés eszközök­kel küzdőkre. Martin Luther King életét egyetlen golyó oltotta ki. Most leírhatnánk: így végződött. Martin Luther King mártír lett. Ám éppen ezért mondjuk: így kezdődött. Egy befejezett élet tanúskodik erről. Fottin Bruno

Next

/
Thumbnails
Contents