Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-04-14 / 15. szám
„Aki nincs velünk, maga ellen van“ Az országgyűlés nemrégen lezajlott ülésén Lehel Ferenc országgyűlési képviselő, szombathelyi lelkész felszólalt a jogpolitika kérdéseiben. Örömmel összegezte: hazánkban a bűnözés csökkenőben, a közerkölcs javulóban van. Felszólalását Julius Fucik ismert mondatához fűzte: aki nincs velünk, maga ellen van. Az egyes kérdésekben kifejezett véleménye tanulságosan mutatja a keresztyén ember helyes hozzáállását társadalmi és közéleti kérdéseinkhez. Elvi megfontoltsággal és gyakorlati tapasztalatokkal átszőtt szavaiból az alábbiakban idézünk. Felszólalása elején az egyén és a közösség kérdéseivel» majd a közösségi társadalom ismérveivel foglalkozott s megállapította, hogy »-egyéniségről éppen a közösségi társadalomban lehet beszélni. A közösségi társadalom igényli az egyes ember felelősségét, s ezzel épp az egyén értékeit, sajátos adottságait bontja ki önmaga és a társadalom javára.« A továbbiakban érdekesen fejtegette a társadalmi tulajdon megbecsülése kérdésében az emberi felelősség, s keresztyén helytállás feladatait. Társadalmi tulajdon s a tízparancsolat Mesterházi Lajos »A négylábú kutya« című írásában érdekesen fejtegeti, hogyan kereste egy keresztyén az azonosulást a szocialista társadalmi célkitűzésekkel. Ebben igen fontos szerepet játszott a tíz- parancsolat, illetve a második kőtábla, amely a felebaráttal kapcsolatban kötelez el. Hadd szögezzem le, hogy a magán- tulajdon szentségéről szóló tanítás, amelyet a tízparancsolatból kimagyaráztak, s amelylyel a tömegek önmozgását gátolták, nem eredeti értelme, csak osztályértelme a tízparancsolatnak. Az ótestamentom gazdasági rendszerében a föld- tulajdon periodikusan vissza- szállt a közösségre. Mi, a szocializmusban élő keresztyének, a tízparancsolatot itt és most, ebben a mi társadalmi helyzetünkben akarjuk megérteni és praktizálni. A társadalommal és az embertársakkal kapad. Nem változtat ezen az, hogy az első kötáblával kapcsolatban összeegyeztethetetlenek a véleménykülönbségek. Erkölcsi egység Szocialista célkitűzéseink megítélésében hazánkban morális egységről beszélhetünk, még ha különböző motivációkkal színezetten is. Mi ezt az egységet a Hazafias Népfront keretei között éljük is. Rámutatott arra, hogy társadalmi egységünknek összetartó ereje van s ez a törvényalkotásban is tükröződik. Magányos, magáramaradt, cserbenhagyott ember csak úgy alakulhat ki, ha valaki önmagát rekeszti ki a társadalomból. Maga a társadalom viszont gyógyító erővel öleli fel mindazokat, akik elhagyottaknak érzik magukat bármi okból. Hozzátehetjük, hogy ez fokozottan így van az egyház közösségében is. Ahogyan Lehel Ferenc kimondja, hogy a társadalomban egyre kevesebb az elhagyott ember, úgy az egyházon belül is csak azok érezhetik magukat »eserbenha- gyottak«-nak, akik maguk ke- ményedtek bele elkülönültségükbe, miután korábban maguk hagyták cserben a közösséget, az egyház egészét. A társadalomba visszamentő szeretet és törekvések értékelése és méltánylása után Lehel Ferenc a család kérdéseire tért ki. Család és társadalom Nem hagyhatjuk szó és köszönet nélkül a családi közösség fenntartásáért és szilárdításáért végzett munkát. A társadalom ezen mikro&truktúrá- ja is az egészhez tartozik. Szocialista hazánkhoz, társadalmunkhoz jobban kötődik az, aki a családhoz is kötődik. Számára a haza konkrétabb. őrizni kell tehát a családi közösséget! A válások kérdésében az individualista eltorzulásokra mutat rá, s a gyógyulást a helyes közösségi szemléletben látja. »A kollektív, tehát az emberi életformát tudatosan vállaló ember így közelíti meg a kérdést: család, gyermekek, haza — szükségetek van rám!« A gyermekáldás A címszó hallatán valamiféle folyamatra gondolunk, amikor a nem igazból igaz, a rosszból jó, a régiből új lesz. Egyes helyeken a gyógyuló betegre azt mondják, már kezd »megigazulni«. — A Biblia nem mond ellent ennek az értelmezésnek. de egy döntő különbséget mindenképpen észre kell vennünk: a »megigazul« szó sohasem önmagától való jóvá-levést, igazzá válást jelent, hanem igazzá tevést; kívülről, Istentől jövő cselekedetet Hogy a megigazulást megérthessük, előbb a szó gyökerére, az »igaz« szó bibliai jelentésére kell figyelnünk. 1. Az Ötestamentum szerint az igaz ember: Isten akaratát cselekvő ember. így tekint vissza az új testamen tumi gondolkodás, maga Jézus is az Ótestamentum igaz embereire. 1 Móz 4, 10, illetve 2 Króm 24, 20—22-re utalva emlegeti Mt 23, 35 Ábel és Zakariás igaz vérét Isten akaratát elsősorban a próféták hirdették és cselekedtek. Ezért szinte elválaszthatatlan egymástól a próféta és igaz kifejezés. (Pl. »Sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok...« Mt 13, 17.) A hangsúly mindig azon van, hogy nem általában igaz valaki, hanem Isten előtt igaz (Lk l, 6). Az Üjtestamentum igaz emberére az a jelző illik, hogy megtérő ember. Jézus nem egyszerűen cselekvésre hívta fel az embereket, »hanem megtérésre. A megtérésre hívó szó a bűnösök felé hangzik. »Nem az igazakat... hanem a bűnösöket megtérésre.« (Mk 2, 17. Lk 5, 32) Az ember igaz vagy nem igaz mivolta nem földi sorsa szempontjából döntő — Isten »esőt ad igazaknak és hamisaknak« (Mt 5, 45) —, hanem az üdvösség feltétele, hogy igaz legyen valaki. Igazzá a megtérés által lesz az ember, ami több és más, mint a farizeusok régi igazsága. PL szeretetszolgálat (Mt 10, 41), önteltségtől mentes alázatosság (Mt 25, 37), stb. Ezért lesz nagyobb öröm a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc — régi értelemben vett — igazon. (Lk 15, 7) és ilyen alapon választják ki az angyalok az igazakat az örök életre (Mt 13, 49, Mt 25, 46). Az Űjtestamenitumon beiül külön kell szólnunk Pál apostol »igaz« értelmezéséről. Nála az igaz ember: hivő ember Aki hisz abban, hogy őt Isten kegyelemből, cselekedetei nélkül (!), egyedül Krisztus érdeméért igaznak fogadta el. Ez az értelmezés nem ellentétes az Üj testamen tűm egyébként vallott felfogásával. Csak a végsőkig levonja a következményét Krisztus váltsághalá- lának és feltámadásának. A sok ide vágó idézet közül csak egyet említsünk; »Egynek engedelmessége által sokan az igazak sorába kerültek.« (Róma 5, 19) 2. Az igaz szó vizsgálata is gazdag jelentéstartalmat mutat. Még inkább így van, ha a »megigazul« igét vizsgáljuk a Bibliában. Szinte végig lehet járni ezzel a szóval azt az utat, amelyet az ember megtesz addig, amíg »megigazul«. Az ember magatartása Isten előtt azzal kezdődik, hogy önmaga igazát igazolni akarja. Ezt tették már Ádámék bűn- bánait helyett, de az a törvénytudó is, aki »igazolni akarta magát« (Lk 10, 29) s akinek Jézus elmondta az irgalmas samaritánus példázatát. A következő lépés az, hogy az ember igyekszik igazságosságot gyakorolni. A farizeusok így értelmezték az igazzá levés útját. Ha valaki képes igazat tenni, cselekedje az igazságot. Erre biztatta Jánost is az angyal Jel 22, 11-ben. A tévedéseire, igaztalan voltam rádöbbenő ember eljut odáig, hogy kénytelen Istennek igazai adni. A megigazul szó ezt is jelenti az írás több helyén. Amikor Keresztelő János Jézusról prédikált, »az egész nép elismerte, hogy Isten igaz« (Lk 7. 29). Mt 11, 19. pedig arról beszél, hogy Jézus »cselekedeteiből igazolódott az isteni bölcsesség«. Pál apostol is ismeri a szónak ezt a jelentését. Róma 3-ban arról ír, hogy ha Isten választottal között vannak is hűtlenek, ez nem jelenti azt, hogy nem igaz az Isten; sőt annál inkább igazolódik Isten igaz volta. A megigazulni sző legteljesebb bibliai jelentése: Isten által igaznak nyilváníttatni Amikor az ember nem tud megigazulni sem önmaga igazolása, sem az igazság gyakorlása által, de még úgy sem, hogy igazat ad Istennek, nem marad más lehetősége, mint csak az, hogy Isten őt igaznak jelenti ki. Ahogy Jézus tette a vámszedővel: »Megigazulva ment alá a házához« *(Lk 18, 14), vagy ahogy Pál apostolnál olvassuk: »Nincsen igaz egyetlen egy sem« (Róma 3, 10), de Isten az, ».. .aki az istentelent megigazítja.« (Róma 4, 1—8) Nem ellentétes ezzel az a Jakabnál többször is- előforduló megállapítás, hogy »cselekedetekből igazul meg az ember« (Pl. Jk 2, 24), sőt inkább innen lesz világossá, hogy Pál sem halott hitet hirdet és Jakab sem külsőleges, látszat cselekedetekre buzdít. Mert, ha így volna, akkor végső soron mindegy lenne, hogy mit tekint az ember érdemnek: a hitet, vagy a cselekedetet Ilyen értelemben egyik alapján sem lehet megigazulni, csak azon az egy módon, hogy Isten az embert igartak nyilvánítja. Bárány Gyula A gyermekáldás vállalását több intézkedés segítette. Hosz- szabb szülési szabadság, két évi gyermekgondozási segély, a terhes anyák fokozottabb védelme stb. Síkra száll a gyermekáldás öröme, szépsége mellett s javasolja» hogy »csak egészségi és szociális szempont érvényesüljön a művi abortusznál, de ne érvényesülhessen kényelmi és önző szempont, vagyis felelőtlen individualizmus. Itt is érvényes: aki nincs velünk, maga ellen van.« Behatóan foglalkozott az ifjúság kérdéseivel is, s rámutatott, hogy »nálunk a fiatalság nemzetünk egészéhez tartozik« s vannak problémák, azok a keretek tartalmasabb betöltése után kiáltanak. Szélesebb fórumot keres az ifjúság számára, mert »maga a társadalmi elkötelezettség tudata többsíkúvá teszi az ifjúság életét.«« Lehel Ferenc keresztyén etikai alapokból sarjadt mondanivalója eszméltető, irányt mutató, véleményformáló. Egyházunk etikai szolgálatának nyitott kapuira irányítja figyelmünket. Ügy gondol juk, ez a cikkünk nemcsak közöl valamit, hanem meg is indít »Megfeszítek öt és a gonosztevőket...« (Lk 23, 33) — Szügyi Lajos linóleummetszete Nagypénteken — harmadnapon Nagypénteken ott sirt a lelkünk a Golgotán, és alkonyán a sírhoz is zokogva mentünk. Harmadnapon húsvéti fénnyel köszönt a sir, s lelkünk se sír, tanem fölnéz boldog reménnyel Szalay Mihály Elvégzett dolog Zsid. 9, 24—28 A nagypénteki eseményben az a megrendítő, lélegzetet el- állító, hogy Jeruzsálem városfalain kívül, a Golgota nevű kis hegyen sikerült valami, ami eddig senkinek sem sikerült. Itt hiánytalanul, tökéletesen elvégzett dologgal találkozunk. Jézus célt ért. A keresztről jelenti Atyjának: a rábízott feladatot teljesítette. Elvégeztetett! Mi ez az általa elvégzett dolog? Bűneink eltörlése. Ez az elvégzett dolog. Isten Báránya magára vette a világ bűnét és azt addig hordozta, addig vitte, míg az Atya színe elé nem jutott vele. Megjelent előtte, de nem szakadt el tőlünk. Úgy jelent meg a kereszten, mint hozzánk tartozó, mint aki kivette a kezünkből a nehéz csomagot, amely miatt mindig elakadunk. A kereszten, ezért nem csupán a bűn kimondhatatlan terhét látom meg. Sokkal inkább Isten embermentő szeretetének nagysága tárul fel itt. Hiszen Isten nem sajnálkozik, nem bosszankodik. Gyönyörködik az elvégzett dolog láttán. »Ez az én kedves Fiam, akiben én gyönyörködöm!« Sok minden érthetetlen a nagypénteki eseményben, de legérthetetlenebb Isten szeretete. Ettől — és nem az ember bűnétől — rendült meg igazán a föld. Ettől rendült meg a kivégző katonai osztag vezetőjének a szíve is. Nagypénteki perikópánk ezért a magát értünk áldozatul adó bárányt, a hozzánk kereszthalálig hű testvért — Jézust — főpapnak mondja. Főpap, mert elöl megy. Főpap, mert utat nyit. Főpap, mert kiengesztel. Főpap, mert képvisel. Mögéje állhatok. Követhetem. Minden más főpap — Árontól kezdve Kajafásig — csak árnyék, rosszul sikerült fotográfia hozza mérten. Páratlan személye és az általa elvégzett dolog egyaránt. Nem kell ismételnie, javítgatnia. Egyszerre sikerült neki minden. Ezért szerepel perikópánkban háromszor is ez a szó: egyszer. »Egyszer jelent meg«, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Az »egyszer« — nemcsak a megismétlés szükségtelen voltát jelenti, hanem a tökéletességet is. Egyszer és mindenkorra elvégeztetett. Ezen már változtam nem kell. Nem is lehet! Azzal, hogy a mi kedves főpapunk. Jézus, itt a földön és nem az eszmék elvont világában bűnünk büntetését magára vette, elhordozta, még nem vált mennyországgá a föld, de már nem a pokol tornáca. A mennyország kapuja. Nincs az életnek, az emberi történelemnek olyan fordulata, ahol ő nem lenne kiút, nyitott ajtó számomra. Isten színe előtt folyik földi életem — felelősségben és reménységben. Mit jelent végül perikópánknak ez a mondata: »Másodszor bűn nélkül jelenik meg«? Ügy fog megjelenni, ahogy húsvét után tanítványainak jelent, meg. Amikor Tamás így kiáltott: •>Én Uram és én Istenem!« Második megjelenésekor csak az válik nyilvánvalóvá, hogy valóban az, akinek mondotta magát. Az Atyával valóban egy. Szenvedésében nem egy Isten és ember között álló középlénnyel találkozunk. A kereszten maga Isten szenvedett értünk. Ö hordozta bűneinket. Ű bocsátott meg. Nagypénteken az élő Isten nagy a Jézus Krisztusban. Benczúr László A sötétség órája Sötétség borította be a vidéket hat és kilenc óra között. A nap is elveszítette megszokott fényét. Véres lepel fátyolozta be a megfeszítettek szemét. A Sátán tekintete a Főpapra esett, kinek arcát már eltorzította a kín és a fájdalom. — Te, aki Isten templomát lerombolod és harmadnapra felépíted — sziszegte ellilult a jakkal a Sátán —, szegény ábrándozó — folytatta kezével a túlfeszített orra előtt gesztikulálva —, ha ezzel magadra gondoltál, tudod egyáltalán mi az élet? Hasonló gyengeség vett rajta erőt, mint amikor felkereste Keresztelő Jánost és megke- resztelkedett a Jordán vízében.' Annyira elgyengült, hogy nem tudott már különbséget tenni állat és növény között. — Élet ősforrása — gúnyolódott tovább a kísértő, — te, értelmetlen véletlen, aki önmagában hordozza önön törvényét! Hol a te Istened? Nézd az az elét ott, ahol egyik a másik láncszerű következménye. Nem anya hozott téged is erre a világra? Hát mi az ember? Nemde a fejlődés utolsó láncszeme? Még te is, aki új kezdetről álmodozol! „Én Istenem!” nyögött fel a kétszeresen megsebzett, s tekintete megakadt a jobbján megfeszítetten. Elmosódottan látta a félhomályban az emberi méltóságától teljesen megfosztott, kereszthez odakötözött és megcsúfított testet. Közben kilőtte második nyilát is a kísértő. — Nem vagy te túlságosan is nagyvonalú, barátom? Felajánlod a paradicsomot, mint játékszert? Mutasd meg nekem a te országod! Bebizonyítom neked, hogy mindez csak rémkép csupán! Ä napnak utolsó fénye is lehanyatlott, sőt az első csillagok is megjelentek már. A megkínzottak égő szemei előtt tűzkarikák keringtek, s úgy tűnt, mintha az égből jönnének. Ez a körforgás egyre el- képesztőbb méreteket öltött. Ugyanez ismétlődött meg ezerszer, tízezerszer, meg ki tudja hányszor!? Mikor lesz ennek vege? Nem lehet tudni! Eme hirtelen felhangzott a csábító hangja: — Nézz körül! Hol van most a föld? Eltűnt! — Hol van az ég? Kendőként van összegöngyölve, s körülötted mindenütt ásító üresség! — Hol van hát az általad beígért paradicsom? Hol trónol Istened te fantaszta!? A kereszten függő újra felnyögött — „Én Istenem!” A két azonos felkiáltás között a másodperc törtrésze telt el csupán. A Felemeltnek előrebukott a feje és tekintete ráesett az átszögezett lábából kicsurgó vérre. »Saját vére volt még az?« Halványodó tekintete előtt újna karikák cikkáztak. Apró porszemek kavarogtak, majd újra ásító üresség. Önmagát látta most, Lázálomtól összerángatott testét, majd úgy látta, valóban nem más, mint egy álmodozó lélegzetelállító tánc a semmiben. Ügy érezte, mintha sémim ve válnék. Kimondhatatlan iszony rázta meg. Újra hallotta, de most belsejéből a hangot: »Ime. itt vagy és az az élet ott. A természetes szem elől el- rejtetett a világ legkisebb alkotórésze. Atomnak nevezte ezt egy görög. Okosabb vol t mint te. Azok a világ építőkövei, az anyag és erő ellentéte. Nincs anyagként semmi, s mégis az anyag az örök. Hol marad még hely a te Istenednek? És ekkor az elválás velőtrá- zó kiáltása felszakította a sötétséget. »Miért hagytál el engemet!?« A templom kárpitja középet) a tetőtől a talapzatig kettéhasadt. A nap újra ragyogni kezdett, elmúlt a sötét. Az Ür tekintete is kitisztult már, s lenézve a kereszfáről látta, hogy keresztje szilárdan áll a Golgota hegyén. Bizalmas hangon és a győzelem tudatában nemsokára világgá kiáltotta; közel és távollevőknek egyaránt: „Atyám, a te kezedbe ajánlom telkemet!” Lehajtotta fejét és meghalt. Németből átdolgozta: Káposzta Lajfes EGY HOLLAND STATISZTIKA A statisztika szerint a hol- a 17 évesnél idősebb lakosságiam! nép Nyugat-Európa leg- nak kereken a 33%-a semmitevésbe egyházias népe, mert lyen egyháznak sem tagja. csolatos felelősségünknek az első kőtábla — amely számunkra a második kőtáblá értelme — sajátos nyomatékot Bibliai ábécé: MEGIGAZUL
