Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-14 / 15. szám

/ BMEIK BMsmmm Meghalt helyettem Elvégesni a más munkáját, helyette végigdolgozni egy éj­szakát — nem egykönnyen vállalunk ilyesmit. S ha szenve­dést, szomorúságot, szégyent, vagy éppen keserves kínt és ha­lált lehetne átvállalni, vajon hányán vennék azt magukra, és meddig bírnák, anélkül, hogy ledobják? És ha olyanért kellene vállalni ekkora áldozatot, aki azt nem érdemli meg és semmi rokonszenves vonást nem látunk benne?! »■Bizonyára igaz emberért is alig hal meg valaki — bár jó emberért talán még meg merne halni valaki — Isten pedig irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk« — írja Pál apostol (Róma 5, 7—8). Ilyen a Jézus szeretete! Ezt vállalta miattam, helyettem és érettem! Mennyire ellentétes ezzel az emberi indulat, mely áldoza­tot nem hozni, hanem élvezni akar! Valahogy ilyen gondolko­zásmóddal: Ami á te dolgod, végezd becsülettel. Ami meg az enyém, abban segíts nekem. — Viseld el idegességemet, Jogadd megér­téssel Jeljortyanásaimat, de te ne kiabáld át belém a mérge­det. — Hallgass meg bármikor együttérzéssel és állj mellém, ahogy csak tudsz, de ne akarj rámakaszkodni a problémáid­dal, elég nekem a magam baja. — Pattanj, ha kérlek vala­mire, de ne nézz engem a háziszolgádnak. Summa: kopj el he­lyettem! Ez a szellem persze nem bevallott elvként szokott jelent­kezni életünkben, hanem rejtett mozgás-irányként. Ezért is oly nehéz küzdeni önérvényesítést indulatunk ellen, mely sokszor még értelmünket is zsebreteszi és igazoló érveket gyártat vele. Teljesen hatalmába keríthet, s még csak nem is tudunk róla. Nincs olyan ember, aki ettől teljesen szabad lenne. Jézust viszont döntő módon éppen a Szent Indulat vezérelte: »Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem«! (Jn 4, 34) Ennek a megbízatásnak, igazi szabadságnak a jegyében tudott vállalni bennünket, bűneinket átvéve! Ez a helyettes üéletvégrehajtás történt a kereszten. Ezt azonban nem csupán tudomásulvétel végett közli az Ige. Aki ennek a szeretetnek a sodrába kerül, annak más irányt vesz az élete! Hiszen Krisztus »azért halt meg minden­kiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, ha­nem annak, aki érettük meghalt és Jeltámadott«! (2 Kor 5, 15) Jézus Krisztust senki sem kényszerítette, hogy haljon meg helyettem. De akit megragad az, amit ö tett, az már nem élhet magának, hiszen kegyelmi ajándékul kapott életének gazdája már nem ö maga, hanem az az Úr, akinek »használatban« meg­telik tartalommal, áldást sugárzó erővel az az élet. Bodrog Miklós CIPSZFIGURAK Gyülekezetlát ogatás a nyugati és keleti végeken A körúti házak kapuinál vagy erkélyei alatt sok helyen látni gipszszobrokat: félmez­telen, dagadó izmú alakok mo­solyogva tartják a rájuk nehe­zedő terheket. A körút észre nem vett mesealakjai ezek, belül üres »műremekek-«, nem emberekről mintázott szobrok. Az utca színes, kavargó for­gatagában nem találunk ilyen mosolygó teher-hordozókat. Az ember inkább szabadulni igyekszik terheitől. Bűneink terhétől is szaba­dulni kellene valahogy. Legegyszerűbb, ha feledni próbáljuk. S ha emlékeink mélységes mély kútjáből elő­tör egy-egy régi bűn, más gon­dolatokkal űzzük el. — Vagy felelősségünk súlyán úgy köny- nyítünk, hogy másokat oko­lunk és mentő körülményként természetünkre, fáradtságunk­ra hivatkozunk. — Vagy mások nagyobb vétkeivel összehason­lítva igyekszünk a magunkét kisebbé és jelentéktelenebbé tenni. — Vagy jogos önvéde­lemnek, esetleg modem élet­formának nevezzük, csakhogy könnyebbedjék a teher. De könnyebb lesz-e így? — A tréfás kérdés tragédiánkká lesz: egy kiló pehely éppen olyan nehéz, minit egy kiló vas! A bűn terhe teher marad bár­minek nevezem: teher marad, ha nem is ismerem el, ha nem akarok tudni róla, ha feledve, vagy tagadva jónak és igaznak vélem is magam. Teher marad, amely ránehezedik lelkünkre és roskasztja életünket. Hogyan szabadulhatunk et­től a tehertől?, Jézus egyszer ezt mondta: — »Megbocsáttattak néked a te bűneid!« (Máté 9, 2.) Madocsai Miklós A reggeli rádió esős időt jó­solt, de a Sopron és környékén lakó evangélikusok jól imád­kozhattak, mivel a tavaszelő­höz illő kedvező időjárási vi­szonyok között kerülhetett sor D. dr. Ottlyk Ernő püspök sop­roni, Sopron bánfalvi és ágfal- vai látogatására. Az ünnepi gyülekezetek lelke mélyén pe­dig a másfélnapos püspökláto­gatás során egészen kitavaszo­dott, mivel mindenütt a szere­tet és az első találkozás örö­mének tavaszias melege áradt. SOPRONBAN az egyházme­gye elnöksége és a gyülekezet lelkészi kara fogadta szomba­A soproni templom orgonája ton délben a városba érkező püspököt, akit felesége, vala­mint dr. Vámos JózseJ intéze­ti tanár kíséretében jött el a nyugati végekre, ahol igen mélyre nyúlnak a reformáció gyökerei. SOPRONBÁNFALVÁN megtelt az új imaterem mind­két szárnya, melyben Küm­mert Jenő, gyülekezeti felü­gyelő üdvözlő szavai után a püspök Mk 9, 14—29 alapján hirdette Isten igéjét Olyan közvetlenül és melegen szólt az igehirdetés a szerit és nagy lehetőségekről: »Életünk min­den gondjával és bajával Jé­zushoz jöhetünk, aki segít be­tegségünk, öregségünk, bűnös­ségünk nyomorúságán...«, hogy a kegyelem napsugará­nak bőséges szétáradása köz­ben tavasz lett a lelkek mé­lyén. És az ige hallgatásába merült jelenlevők magukkal vitték a nagy kérdésit: »Mi lenne, ha életed ezer kérdésé­vel Jézushoz jönnél?« Közben volt minden, ami a szeretet, a túláradó öröm és a holnapra tekintő reménység megnyilat­kozása: szavalat magyarul és németül, az igehirdetés tolmá­csolása a németajkúaknak, fú­vószenekar lelkes emberek szolgálatával, és a már »het- venkedő« (70 éves) GraJ Samu gondnok beszámolója a to­ronyépítésről. Sok gondolat és meleg érzés maradt még Bánfalva ajkán és szívén, de közben türelmet­lenül várt már ÁGFALVÁN a papiak előtt a gyülekezet. Két népviseletben előálló kislány virágot nyújtott át a püspök­házaspárnak, majd Mühl Nán­dor gyülekezeti felügyelő kö­szöntötte a vendégeket a pres­bitérium élén. Ágfalva impo­záns templomában került sor az esti órákban az istentiszte­letre, melynek keretében D. dr. Ottlyk Ernő püspök előbb német, majd magyar nyelven hirdette Isten igéjét, rámutatván arra, hogy Isten Jézus Krisztusban minden né­pet és minden embert egyfor­mán szeretett, és benne egyet­len testvéri közösségbe hív mindnyájunkat. Istentisztelet után a gyülekezet lelkésze: Weltler Qdön örömének adott kifejezésit, hogy az egyházke­rület püspöke korábbi ígé­retét beváltva, eljutott határ­széli gyülekezetükbe is, mely­nek egyik nagy nehézsége a kétnyelvűségből adódik, másik gondja pedig régi hatalmas épületeinek fenntartása. Itt is sor került a presbiterekkel folytatott közvetlen hangú be­szélgetésre, majd a papiakban töltött kedves órák színes em­lékével tértünk vissza Sopron­ba, ahol másnap hármas szol­gálat is várt a püspökre. Vasárnap reggel fél 10-kor már nagy a sürgés-forgás a SOPRONI templom kapujá­nál. Gyülekeznek az egyház­tanács és a kon vent tagjai. Megszólal a »nagy óriásnak« mondott torony négy harangja. Az ünnepi harangszó méltó folytatása a templom ország­szerte ismert hatalmas orgo­nájának méltóságteljes meg­szólalása. Az orgonán régi nagy mesterek méltó utóda: Szentgyörgyi Kálmán karigaz­gató látja el szakavatott ke­zekkel a szolgálatot. Dr. Vá­mos József oltári szolgálata után a püspök 1 Kor 13. kez­dő versei alapján szól a gyüle­kezethez. Bevezető szavaiban vissaemlékezik soproni diák­éveire, majd a gyülekezet fi­gyelmétől kísérve beszél arról, hogy Isten akarata szerint mindenféle emberi együttélés és közösség örök alapja: a sze­retet. Pál apostol himnuszt zeng róla, ő maga az igehirde­tés prózájában hangsúlyozza, hogy a szeretet nélkül minden, legyen az még oly nagy és ha­talmas, semmi és értéktelen. Ezért minden, ami nem a sze­retet gyökeréből való, hanem annak megcsúfolása: minden gyűlölködés, széthúzás, harag, véres és vérnélküli háború, kis népek és más fajok önző és szeretetlen elnyomása és láb­bal tiprása, — vétek az embe­ri közösség egyik alappillé­re, — a szeretet ellen. Hívja a gyülekezeteit, hogy álljon be abba a sorba, melynek élén a Békesség Fejedelme vezeti föl­di gyülekezetét az Istennek tetsző és emberek javát mun­káló élet útján. Istentisztelet után a püspök úrvacsorát osztott, majd a je­lentős egyházi eseményekről szólt az egyháztanács tagjai­hoz: a prágai békevilággyűlés- ről, az Egyházak Világtanácsa uppsalai gyűléséről és a Ki­sebbségi Egyházak áprilisi bu­dapesti találkozójáról. A püs­pök szolgálatát Rusznyák Fe­renc igazgató-lelkész köszönte meg. Este 6 órakor a püspök elő­adást tartott. Sopron és kör­nyéke kedves emlékként őrzi ezt a két napot A püspök Győrött átutazván, látogatást tett Dombos Ferenc­nél, a Győr—Sopron megyei Tanács VB. elnökénél, akivel szívélyes eszmecserét folyta­tott a megyét és az egyházat kölcsönösen érintő kérdések­ről. Weltler Rezső * D. Dr. Ottlyk Ernő, az Észa­ki Evangélikus Egyházkerület A nyíregyházi templom püspöke, — úgy is mint a Lel­készi Munkaközösségek Orszá­gos Elnöke — meglátogatta a Hajdú—Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye két gyülekeze­tét — Nyíregyházát és Debre­cent — és résztvett az egyház- megyei Lelkészi Munkaközös­ség ülésén. Ütjára elkísérte dr. Vámos JózseJ, tudományos munkatárs, teológiai intézeti tanár. A püspök látogatást tett Kenderessy János és Buhalla István egyházügyi tanácso­soknál is, — mindkét helyen baráti beszélgetés alakult ki a közös társadalmi, népi, békét szerető és érette munkálkodó ügyekről. NYÍREGYHÁZÁN a gyüle­kezet lelkészi hivatalában Ben- kóczy Dániel esperes, EndreJJy Zoltán igazgató—lelkész és a gyülekezet parókus lelkészei fogadták a püspököt. Csütörtök este 6 órakor böjti istentiszteletre gyűlt egybe a nyíregyházi gyülekezet Az igehirdetés Péter és János tör­ténetéről szólt, amikor egy bé­na koldust a názáreti Jézus Krisztus nevében meggyógyí­tottak. A püspök többek között ezt mondotta: Isten gyakran cselekszik szokatla­nul, nem szabja magát emberi igényekhez. Péter annak ide­jén a megszokott munkáját vé­gezte és nem gondolt arra, hogy eljön az idő, amikor hall­ja a szót: jer és kövess engem. Jézus nevében hangzik a hí­vás: Felkelni! — megkezdeni! Járni: megindulni, meglátni és megérteni, hogy annak mi a baja, kis segítségtől az üdvös­ségre hívásig. Nem lehet lebe­szélni a keresztyén embert a szerétéiről. Amit Jézus ad, nem arany és ezüst, csak be­széd, és mégsem csak beszéd, hanem erő és az új élet. A leg­nagyobb szolgálattevő hív szol­gálatra. A böjti istentiszteleteit a gyülekezet énekkarának szol­gálata, Gáncs Aladár főorgo- nás orgona számai és Megyer Lajosné szólóéneke gazdagí­totta Másnap a Lelkészi Munka­közösség és a gyülekezet közös reggeli istentiszteletén prédi­kált a püspök, majd a munka- közösségben előadást tartott egyházunk mai kérdéseiről, különös tekintettel a külföldi feladatokra, a hazai tervekre, valamint a helyi egyházmegyei kérdésekre. Az előadást meg­beszélés követte. A lelkészi munkaközösség meghallgatta dr. Vámos JózseJ előadását is, amely az egyik pápai encikli- kával foglalkozott. A püspök, kíséretében Ben- kóczy Dániel esperessel, meg­látogatta a DEBRECENI gyü­lekezetét is, amely nagy szere­tettel és érdeklődéssel hallgat­ta az igehirdetést. A püspök Máté 5, 43—47 versei alapján szólt a gyülekezethez. Ezen az istentiszteleten a helyi gyülekezeti énekkar is szolgált, valamint Szabó Már­ta orgona kísérettel csellón játszott. A helyi lelkész, Szabó Gyula, meleg szavakkal kö­szönte meg a püspök szolgála­tát, s imádkozó gyülekezetei ajánlott fel további szolgálat taihoz. Benkóczy Dániel A debreceni templom Annás megkapta az ígéretét. Legidősebb fia. ÉleéLzár Jöpap lehet. Itt volt az ideje, kereken tizenyolc éve várt rá. S mielőtt szemét le­hunyná örökre, el kell rendeznie a család ügyét. Vejéből, Kajajásból úgyis tökéletesen kiábrándult. Bizonytalan, Jélszeg, gyámoltalan ember volt mindig s ha nem gondolt volna leányára, akiből egy zsörtölődő, Jéltékeny, bi­zalmatlan Jehérnép lett, már régen elcsapatta volna. Mégis csak a Jiai azok, akik méltók erre az állásra. Nehéz, zavaros évek álltak mögötte. Sok-sok ravaszkodással, Jurjanggal és nem egyszer mocskos eszközzel tudta csak a dolgokat irá­nyítani. Róma hamar kiismerte a „kiválasztott nép” vallási Jortélyait s ha nem is volt jára­tos a mózesi törvények zegzugos labirintusai­ban, a szervezet, a vezetés Jelszínes formáiban otthonosan mozgott. Valamelyes párhuzamot vont saját kormányzása és a zsidó papi kor­mányzat között és ha nem is ejtette rabul a láthatatlan Isten imádsága, annál inkább tö­rődött a látható istennel, a mammonnal, va­gyis a pénzzel és a hatalommal. Ez már politika volt a javából! Csak alkal­mas embereket kellett találni. És vazallusok jelentkeztek bőven. Így aztán a helytartóknak alig akadt dolguk. A Jőpapok kiválóbban kép­viselték a birodalom ügyét, mint a távolról ide helyezett prokurátore':, akik sem a nép nyelvét nem ismerték, sem nem tudtak meg­barátkozni a barbár vallásos szokásokkal. Oly­kor-olykor egy-egy vakbuzgó helytartó, — csábítvd a pontijex maximus gondolatától, — vagy áldozva az igazi római hitnek, templomot akart építeni, szobrot akart állítani Jupiter­Megvásárolt emberek nek, vagy egyszerűen saját isteneinek áldozni, azonnal véres zavargások színtere lett Júdea tartománya. Fanatikus nép ez. Így történt Pi­látussal is, aki egy alkalommal a győzelem jelvényeit tűzte ki Jeruzsálemben. Micsoda vérjürdőbe került! De a sasokat mégis ki kel­lett vinnie. Pilátus saját isteneinek csak ten­gerparti rezidenciájában, Cezáreában tudott áldozni. Annás mindezekre emlékezett. A múltból ki-kinyúltak a véres kezek, hogy palástjába kapaszkodva lerántsák őt a mélybe. Soha egy percig nem szívelték egymást a helytartóval. Egy mély, megmagyarázhatatlan gyűlölet volt kölcsönösen a két ember szívében. Nem tud­ni, melyiknél lángolt magasabbra a gyűlölet lángja. Mert nemcsak, hogy beleláttak egymás kártyáiba, de Pilátus, aki Jolytonos pénzza­varral küzdött, többször is próbálkozott, hogy megtörje Annás családi uralmát és megkapa­rintsa legalább egy részét a Jőpapi bevételnek. Ez nyilvánvaló és köztudott volt. Ha saját embere ül a Jőpapi székben, állandó és szép jövedelem üti markát. De Annásnak Rómával van meg a kapcsolata és oly biztosan ül szé­kében, mint a Caesar Rómában. Így azután titkon intrikáltak egymás ellen, mert a Jéle­lem mindkettőben megszorult, mint Jában a szú. Az egyik kezében Jegyver volt, a másik­nak pénz. Es most is sikerült Pilátust sarokba szorí­tani. Annás már nem titkolta, sót nyíltan han­goztatta császári összeköttetéseit. így Jejezte ki magát: „Ha a názáreti rabbit szabadon bo­csátód, nem vagy a császár barátja.” Ezzel a diplomáciai nyelven kijejezésre juttatta azt, hogy viszont ő igenis barátja. Ezen a názáreti prójétán mérték össze utoljára erejüket. Pilá­tus vergődött, mint a hálóba akadt vad. Annás elleni gyűlölete diktálta ugyan az ártatlan ná­záreti ember szabadonbocsátását, de Annás egyre szorosabbra Jonta a hurkot nyaka köré. Megint vesztett, mint évekkel ezelőtt. Most már életre-halálra ment a játék. Ezt Annás, az öreg róka is tudta, de ha már be­lefogott a játékba végig is kell csinálnia. Min­dent egy lapra tett jel. Pilátustól szabadulni és fiát beültetni a főpapi székbe. Ez lesz hosz- szú életére a korona. Mert ha Pilátus marad, — gondolta végig Annás —•, az feltétlenül a család életébe kerül. S mentek az üzenetek, hírek sas szárnyakon Rómába, s gurultak utánuk az aranyak. An­nás megbízottai sűrűn fordultak meg ezidőben a császári udvarban. A szenátusban és a fóru­mon sokat emlegetett név lett Pilátus neve. Rómában is pénzből éltek az emberek s min­den egyes Pilátussal kapcsolatos hír előtt megcsendültek az aranyak. A bukott, kegy- vesztett emberek listájára került. Sűrűn sut­togtak leváltásáról, visszaéléseket, erőszakos­ságokat varrtak nyakába, s mindenek felett a közvélemény az volt, hogy nem ért a kor­mányzáshoz. Tiberius kételkedett jelentései­ben s csak megjelelő embert kerestek, hogy mihamarabb leválthassák. Annás titkos csa­tornáiból bőven bugyogott az intrika és gurul­tak az aranyak. Azok, akik Rómában politikával foglalkoz­tak viszont észrevették, hogy egyre több hír terjeng arról, milyen megbízható Júdeábán az a főpap, aki veje helyett kormányoz és akit Annásnak hívnak. Ha római lett volna, vagy legalább olyan, mint ama Heródes néhány év­tizeddel ezelőtt és nem annak a barbár nép­nek a fia, a Caesar gond nélkül kinevezte vol­na helytartónak. De Annásnak soha nem is kellett ilyen ma­gas polc. Tapasztalatból tudta, hogy nagy em­ber, nagyot bukik. És még egyet! Hogy a leg­izgalmasabb dolog háttérből, névtelenül, is­meretlenül irányítani az eseményeket. Ez a kormányzás művészete! És abban a biroda­lomban, amelyben Annás vállalkozott erre az izgalmas feladatra, minden megvásárolható. Megvette Jézust 30 ezüstért, — ilyen olcsón még nem jutott emberhez, és megvette Pilá­tust 30 aranyért. Ez már többe került, de meg­érte. A legtöbb pénzt azután fiáért adta ki. 300 arannyal vesztegette meg Rómát, hogy övé legyen a főpapi szék. Ma jött meg az ígéret Rómából, miszerint hozzájárulnak Eleázqr kinevezéséhez. Annás révedező tekintettel fürkészte a jö­vendőt. Mindent elvégzett, készülődhet a hosszú útra. Kajafás, a lánya, többi fiai, a család, Jeruzsálem és Júdea mit sem sejtett arról, hogy milyen változások előtt áll az áro- ni szolgálat. ' Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents