Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-04-07 / 14. szám

Az egyháztörténetből A nyugati (latin) teológusok TESTVÉRI KÖSZÖNTÉS érdekében Keletet is bejárta. Hű tisztelője volt Origenesnek, dogmatikáját is lefordította la­tinra, bár a tévedéseket ki­hagyta. Eusebius egyháztörté­neti művét is átdolgozta és sa­ját koráig tovább folytatta. Hieronymus (megh. 420-ban) Muraközben született, Rómá­ban tanult, majd Aquiliában Rufinus kedveltette meg vele a szerzetesi életet, s felkeltette érdeklődését Kelet iránt. 373- ban néhány barátjával hosszú útra indult, beutazta nevezetes keleti tartományait korának. Antiochiában kínos betegség­be esett, víziójában Isten íté­lőszéke előtt látta magát, ez olyan hatással volt reá, hogy abbahagyta a klasszikusok ta­nulmányozását és teljesen a teológiának és a szerzetesség­nek szentelte életét. Amikor visszatért Rómába, a szerze­tesség érdekében kifejtett te­vékenysége és az erkölcstelen papság elleni fellépése miatt menekülnie kellett 385-ben. így tért vissza újra Keletre, Betlehemben kolostort alapi tott és teljesen a tudománynak szentelte hátralévő napjait. Művei közül a legbecsesebb a latin nyelvű bibliafordítása, az un. Vulgata. A görögön kí­vül a hébert is jól értette, amelyet egy rabbitól tanult. Nagy érdemeket szerzett Hie­ronymus azzal is, hogy a gö­rög tudományosságot Nyugat­tal megismertette. Dr. Ottlyk Ernő AZ ÖT VONALKÖZÖM Hallottad!? egy hang hányszor suttogott Kottázni vágyó ritmust, dallamot Szívhangú taktust, szép tiszta rendet. Feloldani sok szégyenkeresztet Gondolatoknak nekifeszülni S a jót belőlük felfogva szűrni, Vad melódiát többé nem szőni, Békét sugárzó összhangra törni — És úgy ápolni a reménységet. Hogy ne harsogjanak a kétségek, Hogy senkit ne vádolj, másoknak élj, Es harmonikus végakkordhoz érj!? >— De jött egy lármás hang g így kiáltott:-Te nem. hangolhatsz új más világot! Ne hidd te balga, hogy eléred ezt Gondod gond marad — kereszted kérész: !<- — A belső hang azonban így felelt: »Hiába élsz, ha nem adsz tiszta jelt! Kottáidat az öt vonalközön Requiem helyett ujjongó öröm Zengheti majd — s ez nem utópia — Van reá módod óh ember fia!! Sárkány András HOLLAND KEZDEMÉNYEZÉS HAZASZERETETÜNKRŐL! hosszú idők után ismét gyakrabban váltunk szót. Néha kere­setjük, máskor pedig örömmel állapítjuk meg lendítő erejét. Az elégedetlenkedők keserűen hányják fel, hogy majdnem minden harmadik magyar ember országhatárainkon kívül éU Ezek azt tévesztik el, hogy e tünetek nem a magyar emberre, hanem sokszor keserű múltunkra, korábbi gazdasági-társadal­mi elmaradottságunkra, népünk érdekeitől idegen politikánkra voltak jellemzőek. így »tántorgott ki- és rekedt kívül sok de­rék hazánkfia. Azt érzékeljük, hogy a haza vonzása felerősödött. Tipikus­nak mondható eset: Az idős asszony úgy indult el tengerentúli fiához, hogy ott marad — és mégis visszatért. Itthoni családja vallatására feleli: »Odakint jöttem rá, hogy mégis inkább itt szeretek élni!-' Akik itthon a hivatásuk és a közélet mezején leleményesen és teljes eröbedobással fáradoznak, azok tettek­kel mondják ugyanezt. Mi van az ilyen egészséges állásfoglalások hátterében? Amikor nem kelletlen fogadjuk el Isten teremtő akaratát, hogy ebben a hazában és e nemzet tagjaként hívott életre, hanem tu­datosan és örömmel... A Hazafias Népfront értekezletén hal­lottam erről egy találó megjegyzést: »Felszabadulásunk óta nemcsak új nemzedékünk nőtt fel, hanem otthonaink, váro­saink, ipari és mezőgazdasági termelésünk nívója is. látókö­rünk is, baráti körünk is, és ezzel biztonságérzetünk is. Nem mások ellenében hanem másokkal együtt akarunk élni. Ebből eredően nőtt fel a ma szintjére hazafiságunk is-. Érzékelni kezdjük, hogy más ez a haza, amit most szere­tünk, és másképpen is szeretjük. Szülőföldünk szép határa, az édes anyanyelv, a háromszínű lobogó, ezeréves államiságunk felemelő emlékei, anyagi és szellemi kultúránk kincseinek sze- retete mellé oda társul életünk mai rendjének szeretete is. Ma­gunkba nézünk mostanában, figyeljük szívünk dobbanásait, és megállapítjuk: Istenhitünk és honszeretetünk az elmúlt húsz év alatt szinte észrevétlen ötvöződött annak a rendnek szere- tetével, amelyik kiragadta országunkat és népünket évszázados elmaradottságából, a hatalmat az élvező kevesek kezéből a dol­gozó nép kezébe utalta át, amely kinevelt a más népeket szi­liünkből kizáró szűklátókörűségünkböl, amely kialakította ha­zánk mai arculatát és megtervezte még szebb jövendőjét. Isten és ember szeretetünk szépen összecseng tehát újtar­talmú hazafiságunkkal. Bálint György magyar újságíró írta le ezeket a sorokat: » __tűrhető-e az életem, ha a másoké tűrhe­te tlen? Értelmes-e, ha a másoké értelmetlen? Az ember egye­dül hal meg, de másokkal él. A halálban apró részekre bom­lik, de az életben maga is csak sejtje 1egy óriási testnek. Csak az él igazán, aki együtt él-. Amikor tehát a hazafiság kitekint a maga szűk köréből, arra ébred rá: hazánknak is van hazája — Európa! Ennek békéje és jövendője szorosan összefügg a miénkkel. Az is megvilágosodik, amit a Szózat költője mond: »... Népek hazája: nagyvilág-. Ennek gondja a mi gondunk is, jórendje a mi érdekünk is! A jó ügyhöz méltó odaadással ajánljuk fel munkánkat és imádságunkat azért, hogy »Az ember lelje végre meg az eszmék s népek közt az egy utat, mely a jóság fái közt ez őrült bolygón igazra mutat-. (Takács Gyula) Virágh Gyűl» A tallini új evangélikus érsek, Alfred Tooming (jobbra), március 8-án bemutatkozó látogatást tett a Lutheránus Világ­szövetség genfi központjában. Képünkön dr. Appel főtitkárral (balra) és Mau (középen) főtitkárhelyettessel való beszélgetése közben mutatja az új észt érseket, aki a betegsége miatt nyug­díjba vonult dr. Jan Kiivit érsek örökébe lépett. Barokk passió császártól a pogányság által legtöbbre becsült bálvány visszaállítását hiába kérte. Ugyanilyen erélyes volt az ari- ánizmussal szemben is, amely Nyugatot akarta áthatni. Amb- rőzius tehát a politikai hatal­mak vezetője és tanítómeste­re lett. Az egyház pedig az igazság megvesztegethetetlen és éber védelmezőjét nyerte benne. Theodosius császárt ke­gyetlenkedései miatt Ambró- zius nem fogadta a templom­ban. csak vezeklő ruhában je­lenhetett meg. Puritán erköl­cséből kifolyóan a tulajdon és a vagyon felosztásának tekin­tetében a legmerészebb gondo­latokat emlegette kora rab­szolgatársadalmának keretei között. Érthető, hogy a szegé­nyek, a vagyon és a jog nélkül élők tömege köréje csoporto­sult, mert a nép érdekében »szállt síkra a hatalmasokkal szemben. Ambróziusnak ez a példája az Afrikából Milánóba érkezett rétorra, Augustinusra mély benyomást gyakorolt. Augustinus Vallomásaiban Ambrózius előkelő helyet fog­lal el, míg Damasus római püspökről semmit sem szól, holott Augustinus egy évi ró­mai tartózkodása alatt bizo­nyára őt is hallgatta. Augusti­nus lelki átalakulásában a mi­lánói püspök személyének va­rázsa alatt állt. Rufinus (megh. 410-ben) Aquiliában működött. A szer­zetesi élet jobb megismerése fiákon is meglátszik a keleti egyházi tanítóknak, különösen Origenesnek és az alexand­riai teológusoknak a hatása. Hilarius püspök (megh. 308.) Galliában működött. Az ariá- nus hitviták idején élt. Nyu­gatnak 5 volt az Athanáziusa, mert ugyanolyan hittel és ugyanannyi szenvedéssel véd­te az igaz tanítást. Tizenhá­rom kötetes műben vitatkozott az ariánusokkal. Ambrózius püspök (megh. 397.) eredetileg Felső-Itália császári helytartója volt Milá­nó székhellyel, amikor püspök­ké választották. Ambrózius bi­zonyos értelemben a pogány­ság sírásója lett Nyugaton és egyidejűleg az új püspöki kö­telességek első tiszta képvise­lője. Sikert ért el a római sze­nátussal szemben, amely a A nyugati teológiát a gya­korlatiasság jellemzi. Nem annyira a szentháromsági és christológiai tanok kötötték le érdeklődésüket, mint inkább a keresztyén antropológia (em­berről szóló tanítás) és a so- teriológia (megváltásról szóló tanítás) problémái felé fordul­tak. A nyugati teológia vizs­gálódásának tárgyai: az Isten­hez való helyes viszony, a bűn és kegyelem problémája, az emberi akarat szerepe, az ige és a szentségek, mint kegyel­mi eszközök kérdése, végül maga az egyház, mint üdvin­tézmény. Természetesen kölcsönhatás is érvényesült a keleti és a nyugati teológiai irányzatok között. A keleti hitvitákban Nyugatnak nemegyszer döntő szerepe volt, viszont a nyuga­Bibliai ábécé: MEGBÉKÉLÉS Isten és az ember viszonyá­nak a rendezéséit a megbéké­lés szóval fejezi ki, mutatja annak a személyes és benső­séges voltát. A váltság, meg­váltás értelmezhető száraz jo­gi aktusként is, a kegyelem, megbocsátás bírói cselekedet­ként. A megbékélés már sze­mélyek dolga, egyéni állás- foglalás, szívek találkozása. Isten Krisztusban leszáll az őt megharagító és megsértő ember mellé, kezdeményezi, munkálja és megvalósítja a normális személyt viszony helyreállítását, a békességet. Istennek ilyen személyes ügye az ember, ilyen személyes kap­csolata az emberrel való kö­zösség. Ebben Isten a cselekvő fél. A megbékélés azonban soha­se lehet egyoldalú, hanem min­dig kölcsönös. így az Isten és az ember közötti megbékélés is. Isten megteremtette a bé­kefeltételeket — »békességet szerezvén Jézus keresztjének a vére által« (Kol. I: 20). —■ kinyilvánította a maga béke­akaratát —, de az embert is nyilatkozattételre, döntésre hívja. Ezért nem maradt a golgotái kereszt néma történeti emlék, Isten békeakaratának puszta dokumentuma, hanem Isten evangéliumot szerzett a kereszten, és azt rábízta az anyaszentegyházra: »Isten ránk bízta a megbékéltetés igéjét. Krisztusért járva tehát követ­ségben, mintha Isten kérne általunk, Krisztusért kérünk: békéljetek meg az Istennel.« (II. Kor. 5: 19—20). Az ember a Jézus véréért felkínált bűnbocsánatnak hí­vő elfogadásával tehet vallást Isten békejobbjának az elfo­gadásáról. »Megigazulván azért hit által békességünk van Is­tennel a mi Urunk Jézus Krisztus által«. (Róm. (5:1) Ennek a hitnek az ébresztésé­re és erősítésére gyakoroltatja Isten az egyházzal a »megbé­kéltetés szolgálatát«, hirdette- ti a »megbékéltetés igéjét«, annak minden pozitív velejá­rójával (szabadság, öröm, há­la, hűség, engedelmesség, stb.). A Biblia »megbékélés« szava Isten és az ember személyes viszonyán túl Isten és a te­remtett világ viszonyának a rendeződésére is kiterjed. A kereszten Isten nemcsak az egyes embert — és nem csu­pán a vallásos embert — bé­kéltette meg magával, hanem az egész világot. »Jézus Krisz­tus engesztelés a mi bűnein­kért is.« (I. János 2: 2). A Biblia a »megbékélés«-ben egy szélesen hömpölygő és messzire kiható üdveseményt hirdet az egész emberiség, az egész teremtettség javára. Már most átélheti, tapasztalhatja áldásait minden hívő, de amit még magával hoz, és amivé kiteljesedik, arra nagyon rá fog illeni a jelző, hogy olyat -szem nem látott, fül nem hal­lott és embernek elméje meg sem gondolt«. Csepregi Béla Kinek ne romlott volna már el viszonya baráttal, rokonnal, sokszor a legközelebbivei is: szülővel, gyermekkel, házas- társsal vagy testvérrel? Meny­nyire elszomorít, megkeserít, feldúl bennünket az ilyen eset. A harag két irányba ható fegyver: mialatt sebezni tö­rekszik a szembenállót, óha­tatlanul is sebeket ejt — ta­lán még fájdalmasabbakat — a vele támadón. Ha hosszan elnyúlik a rossz viszony be­lefásulhatunk, s megronthatja legszemélyesebb életünket Szeretném így folytatni: ki ne szabadult volna már meg ilyen testet-lelket mérgező állapotból? Ki ne békéit vol­na már meg haragosával? Saj­nos sokan nem éltek át még ilyesmit. A sötét, bántó, megrabló ha» ragnak van egy ellentétes, ra­gyogó, gyógyító, ajándékozó szópárja a Bibliában: a meg­békélés. Ahol ez történik, ott kiderül az ég: kihullanak a sértő szavaik fullánkjai, meg­szűnik a harag életölő hatása, kivirul, kiteljesedik az egy­mással való kapcsolat és új­ra színezi, gazdagítja az éle­tünket. A megbékélés a megromlott viszony belülről való, gyöké­rig ható rendezése: őszinte megkövetés, szívből való meg­bocsátás. Bibliánk nagyon ér­tékes segítséget nyújt ehhez. Mennyi bánattól és fájdalom­tól megmenekedhetünk, ha nem feledkezünk meg az apos­toli tanításról: »a nap le ne menjen a ti haragotokon« (Ef. 4: 26 b). Ha pedig már sokszor lement k nap a haragunkon, s a csa­ládi, rokoni, baráti kapcsola­tunk úgy megromlott, hogy an­nak helyreállítása teljesen re­ménytelennek látszik, akkor sem vagyunk feloldva a bibliai megbékélés kötelezettsége alól. »Ha lehetséges, amennyiben rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek.« (Róm. 12: 18). Jézus szava Istennel való viszonyunk rendezésének is előzményévé, vagy legalábbis szerves tartozékává teszi az embertársainkhoz való viszo­nyunk rendezését: »Ha meg- bocsájtjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátótok meg az embereknek, a ti Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.« (Máté 6: 14—15). Persze itt nem formális bocsánatkérés­ről, nem udvariassági »par- don«-ról van szó, nem is a »megbocsátok« kelletlen ki­mondásáról, hanem szívbéli megengesztelődésről. »Fogad­játok be egymást — a szív­nek egymás előtti kitárulásá- val — amint Krisztus is be­fogadott minket.« (Róm. 15: 7). Ezzel már ott vagyunk a Biblia »megbékélés« szavának egy másik használatánál az Isten és ember közötti viszony­ban. Az a tény, hogy a Biblia A holland katolikus püspö­kök új előírásokat adtak ki a vegyesházasságokra vonatko­zólag, amelyekben igyekeznek megkönnyíteni a katolikus ká­nonnak a vegyesházasságokra vonatkozó előírásait. Elsősor­ban arra hívják fel a papok fi­gyelmét, hogy a gyermekneve­lési kötelezettségnél éljenek az­zal a lehetőséggel, hogy fel­mentést kérjenek a házastárs részére, ha lelkiismereti konf­liktusok fenyegetnek. A dis­pensatio akkor is lehetséges, ha a vegyesházaspár lelkiisme­reti okokból a katolikus temp­lomi házasságkötést általában elutasítja. A „De Volkskrant” hollandi­ai katolikus napilap arra mu­tat rá az új rendelkezésekkel kapcsolatban, hogy a holland katolikus püspöki kar gondol­kodása egyre „ökumeniku- sabb”. tása alkalmából egyházunk köszöntését Várady Lajos bu­dai esperes tolmácsolta. Adorján József reíormátu! lelkésznek a Budapest Észak Református Egyházmegye es- peresi tisztébe történt beikta­Márciusban történt Csak 294 esztendővel ezelőtt. 366 protestáns lelkész és pré­dikátor jelent meg Pozsonyban arra az idézésre, amellyel a Habsburgokkal szövetkező ka­tolikus uralkodó körök el akar­ták kezdeni a »hitbéli eretnek­ség« teljes megsemmisítését. Nyílt vallási alapon céljukat nem érhették volna el, ezért politikai síkra terelték az ügyet: császár ellenes rebellió- val vádolva őket. A beidézet­tek megmenekülésének egyet­len útja a 8 pontból álló kato- lizáló nyilatkozat aláírása volt A döntésnek ezt a konfliktu­sát dolgozza fel Gyöngyössy Imre »Barokk passi&x című drámájában, melynek ősbemu­tatója az Egyetemi Színpadon volt A dráma túlnő ugyan a val­lási és felekezeti kereteken, de a néző nem tudja feledni a vá­lasztás gyötrődésében vívódó luther-kabátos szereplőket Az alternatíva Bálint és Gergely prédikátorok személyében ölt testet. Az utóbbi a vezetőjük, de ő az egyetlen, aki az élet- benmaradásért és a további szolgálatok ábrándjáért a töb­biek nevében is aláírja a re- verzálist. De ezt ők nem vál­lalják még vezetőjüktől és rajongott barátjuktól sem. Mi­re hajnalodik s a végleges dön­tés Ideje elérkezik a közös martiriumot választva elindul­nak a halálnál is rosszabb gá­lyarabságra. Csak Gergely, a volt vezető marad egyedül életreitélt magányosságának cellájában. A dráma szerzője bebizonyí­totta, hogy nem csak a film- művészetben képes rendezni a képeket, hanem a szó, a beszéd erejét is érzi és engedi azok­ban feltörni a lélek elemi erőit. A csekély színpadi játék-moz­gást engedő szín a párbeszédek feszültségét teszi csak lehető­vé (a darab eredetileg opera szövegkönyvnek készült), de azt megteremti. Nem glóriás szentek között vagyunk, in­kább egy koncentrációs tábor atmoszféráját érezni, amit az élet-halál döbbenetes közelsé­ge kelt. A kevesebb, mint egy órai játékidőt felölelő dráma nem marad meg a puszta kérdés- felvetésnél, hanem finoman ki­dolgozott és mégis határozott módon állást foglal. Mégpedig azok mellett, akik abban a helyzetben minden kínzás és szenvedés ellenére sem voltak hajlandók katolizálni, hanem vállalták a legnagyobb kínokat is igazságuk tudatában. Ennek az állásfoglalásnak legszembe­tűnőbb jele az a tény, hogy bár látszólag a katolizáló Gergely éli túl a börtönt s így ő lenne hivatva helyzetüket hírüladni és beszámolni arról az. utókor­nak, mégis a gályarabságot vállaló lelkészek vezére Bálint prédikátor az, aki a krónikás szerepet tölti be, akinek igaz­sága túlélte önmagát, övék a csodálatunk, őket igazolta a történelem. Miután a gályára induló vértanúk az ismert 365. éne­künk 6. versét énekelve elvo­nulnak, elhangzik ez a mon­dat: »Ez már a XX. század«. A dilemma megoldódott s a néző tudja, hogy amint egy­kor a Thököly szabadságharc lehetővé tette a hivatalba lé­pést azok számára, akik a ten­gernyi szenvedést túlélték, úgy ma is megvan az igazság, a hit és a haza szolgálatának áldott lehetősége. Reméljük, hogy az egyszerű szépséggel, de határozottan játszó Universitas Együttes most bemutatott drámája nem marad meg az Egyetemi Szín­pad keretein belül, hanem a jövőben tervezett vidéki elő­adások során a jó hazai drá­mát szeretők szélesebb rétege­it is mégörvendezteti. Bízik László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents