Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-12-22 / 51. szám

A Szentirás ma Kitárom előtted szívem Jézus csodái és hitünk Csodának szokták nevezni azokat a jelenségeket, ame­lyekre nem tudunk kielégítő magyarázatot adni s éppen ezért csodálkozással, olykor el­képedve tekintünk rájuk. Az ókorban és a középkor­ban számtalan ilyen jelenség­gel találkozott az ember. Régi leírásokból Ismerjük ezeket. Az akkor nem értett és meg­csodált jelenségek nagy részét ma meg tudjuk magyarázni tu­dományos ismereteink segítsé­gével. Különösen a gyógyítás területén mutatkoznak ilyen csodának minősített jelensé­gek. A gyógyításhoz értő em­berben éppen- ezért valami magasabbrendű, titokzatos erőkkel felruházott személyt láttak. Az orvos alakját — ta­lán ősi elképzelések tudatalatti hatásának következtében — ma is bizonyos titokzatosság veszi körül. Egy kicsit minden beteg csodát vár az orvostól. A csodák az újkorban sem szűntek meg. A modern világ is számtalan olyan jelenséget ismer, amire nem tud, vagy ez idő szerint nem tud megfele­lő magyarázattal szolgálni. Az atomfizikában olyan jelensé­gekre bukkantak a kutatók, amelyeket nem lehet az eddig megfogalmazott törvényszerű­ségek segítségével leírni. Ki­számítani tudjuk, de elképzel­ni nem — mondják. A mai szívátültetések is kicsit a cso­dák világába vezetnek. Az élettani és lélektani jelenségek összefüggéseit vizsgáló tudó­sok elismerik, hogy hipnózis, sajátos lelki áthangolás után néha olyan gyógyulások követ­keznek be, amelyeket el kell ismerni, noha a klasszikus gyógyászat keretébe nem il­leszthetők be. Nem véletlen, hogy éppen a Bibliai ábécé: TANÍTVÁNY Jézus Krisztus mint tanító ra értékelte. Egy alkalommal mester kezdette meg szolgála- megtisztelte őket a barát ki­lát. Nyilvánosan prédikált és tüntető névvel. Arról szólott tanítványokat gyűjtött maga nekik, hogy a rabszolga nem köré. Ügy cselekedett, ahogy ismerheti meg ura szándékát, a korabeli írástudók tették, tervét. Eszköz csak gazdája Tanítványnak tekintették Jé- kezében. De a tanítvány ba- zus korában azt, aki hozzá- rátja urának, mert részese szegődött egy mesterhez, vele mind annak, amit Ura tesz. együtt élt, azért, hogy tudó- Kilátásba helyezte tanítvá- mányát, Isten dolgaiban való nyai számára azt, hogy egy- jártasságát elsajátítsa. Jézus kor osztoznak majd az ő di- tanítványai abban különbőz- csőségében. Azért készült visz­tek az írástudók tanítványai- szatérni az Atyához, hogy ta­tól, hogy nem önkéntes jelent- nitványai számára helyet ké- kezés alapján lettek a tanít- szítsen az örökkévalóságban, ványi kör tagjai. Jézus kivá- Különösképpen avval mutat- lasztotta tanítványait, majd ta meg nékik szeretetét, hogy elhívta őket a szolgálatra. Ná- nekik jelentette be szenvedé- la volt minden esetben a kéz- seit. Búcsúbeszédeiben „gyer- deményezés. Hívása ellenáll- mekeinek” nevezte tanítvá- hatatlan erővel ragadta meg nyait s örökségül egy „új pa- azt, akit megszólított. Az is rancsolatot” adott nekik, megtörtént, hogy önként je- „Egymást szeressétek!” — így lentkezőket elutasított. Jézus szólt hozzájuk. Ez a másokon elhívó szava döntés elé állí- segítésnek, az önfeláldozó tóttá azokat, akiket megszólí- szolgálatnak a parancsolata, tott. Az lett tanítvány, akinek A tanítvány akkor tanítvány szívében hit ébredt, odaszánta igazán, ha minden szavát és magát Mestere követésére, ne- minden cselekedetét a mási- ki szolgált s kész volt róla bi- kon való segítés, a szeretet zonyságot tenni. hatja át. Ez valóban különös. Izrael népének 12 törzsére Jézus tanítványainak nem azt gondolva kiválasztott Jézus parancsolta, hogy öt szeres- 12 tanítványt, akiket aposto- sék. Hanem azt, hogy az em- loknak is nevezett. Ezek alkot- berek felé forduljanak. Jézus ták az első Jézust követő kö- a szeretetet nem szűkítette a zösség magját. Az elhívott ta- tanítványok belső körére, nítványokat Jézus felkészítet- Nem zárta ki e szeretetből te a szolgálatra. Állandóan azokat, akik a gyülekezet kö­veié voltak. Hallották szavát, zösségén kívül vannak. Jézus látták csodáit. Így erősödtek a szeretet dolgában világmé- meg abban a bizonyosságuk- retekben gondolkozott. Tanít- ban, hogy Mesterük Ür, aki vájiyait mennyebemenetele erővel és hatalommal rendel- előtt a világba küldötte avval kezik, a mennyei Atya megbí- a paranccsal, hogy tanítvá- zásából az elveszett emberek nyokká tegyenek mindeneke- megmentésén fáradozik. A ti- két. Amikor Krisztus az Atyá- zenkettőn kívül egy tágabb ta- hoz ment, a tanítványai vet- nítványi köre is volt Jézus- ték át küldetését. Hirdették a nak. Ehhez hetvenen tartóz- kegyelem Evangéliumát és tak. szolgálatukkal jelét adták Is­A Hegyibeszéd tanúsága sze- ten szeretetének. rint nehéz életfeladatra vál- Feltámadása után megje- lalkozott az, aki Jézus tanít- lent Jézus a félelemmel telt ványa lett. Vállalnia kellett szívű, bátortalan tanítványok Mestere sorsát. Fel kellett között. A békesség szavával vennie az önmegtagadás ke- köszöntötte őket. Így adta tud- resztjét. Saját akaratát, élet- tukra, hogy a békesség aján- célját, vágyát hozzá kellett dékát hozta nékik. Megerősí- igazítania Ura akaratához, tette őket küldetésükben. Oda Folytatnia kellett Jézus mes- fordította őket a világ felé, siási munkáját: a prédikálás aminek megváltását elvégezte és a nyomorúságban szenve- a kereszten. Pünkösdkor, a dókon való segítés volt ez. Ar- Szentlélek kitöltetésekor él­ről is szólott a Mester, hogy nyerték a tanítványok azt a az O beszédének megtartása mennyei „Segítőt’^ akit Uruk és a szeretetében való meg- ígért nekik. Megbízatásuk tel- maradás erőforrása a tanitvá- jesítéséhez elnyerték a felül- nyi életnek. rői való, mennyei Erőt. A ta­Az elhívást, a munkára va- nítványok munkájáról az 16 felkészítést, a szolgálatba Apostolok Cselekedetéről írott állítás, a kiküldés követte a könyv számol be. A könyv tanítvány életében. Jézus írója, Lukács, nem csupán azért hívott maga mellé tanít- azokat nevezi tanítványoknak, ványokat, hogy e világból va- akiket Jézus hívott el, hanem 16 eltávozása után legyen mindazokat, akik Jézust munkájának folytatása. Nem Uruknak vallották s meg­várta meg azonban e világ- keresztelkedve a gyülekezet bői való elmenetelét, már közösségéhez tartoztak. E előbb munkába állította tanít- könyvben olvashatjuk, hogy a ványait. Azok hirdették az tanítványokat először Antio- Evangéliumot, úgy amint Mes- chiában nevezték keresztyé- terük tette.. A bűneiket meg- neknek. Az apostoli levelek- vallókat megkeresztelték. A ben nem fordul elő a tanít- betegeket meggyógyították, vány szó. Az evangéliumok- Jézus munkatársai voltak, ban és Cselekedetek könyvé- Amit tettek, azt Jézus névé- ben 250-szer olvashatjuk. Én­ben tették. A hatalom, amivel nek oka valószínűleg az, hogy rendelkeztek, Jézus hatalma e levelek olvasói nem voltak volt. közvetlen tanítványai a Mes­Jézus igen megbecsülte ta- temek, nítványait. Szolgálatukat sok- Ferenezy Zoltán modern idők egy korai előfu­tára, Shakespeare, mondatja Hamlettel: „Több dolgok van­nak, Horatio, földön s égen, mintsem bölcselmetek álmod­ni képes.” Az érthetővé vált dolgok szaporodásával leg­alább egyenes arányban nő az érthetetlenek száma. Mindezekre azért utaltunk most, mert Jézus csodáira irá­nyítjuk figyelmünket s meg­kérdezzük: vajon Jézus csoda­tettei nem soroihatók-e be egy­szerűen a világban mindig megtalálható rendkívüli ese­mények sorába, az előbb vagy utóbb megmagyarázható cso­dák világába? A mai írásma­gyarázók pl. szinte teljes egyet­értéssel állítják, hogy az evan­géliumokból ismert megszál­lottak — ideggyógyász szemé­vel nézve — hisztériában szen­vedő betegek. A mai pszichiát­ria is felmutat sokszor csodá­val határos gyógyulásokat, amelyeket nem gyógyszerek segítségével értek el. Kérdezzük meg tehát: nem tesszük-e hozzáférhetőbbé, könnyebben érthetővé a mai természettudományos világné­zetű ember számára Jézus csodáinak megértését, ha azok­ról lehántjuk a nem ok és okozat felbonthatatlan kapcso­lata szerint gondolkodó ókori ember világképét; másrészt párhuzamba hozzuk a jézusi csodákat olyan modern jelen­ségekkel, amelyeket a tudo­mány elismer, bár egyelőre megmagyarázni nem tud. Nem válaszolunk a kérdésre igen­nel vagy nemmel, mert ma még vitatják, hogy egyáltalán helyes-e a kérdést így felten­ni. Csak néhány szemponttal szolgálhatunk. Jézus csodáit már kortársai a rendkívüli jelenségek közé sorolták. A vita sohasem abból pattant ki, hogy a meggyó­gyult vak tényleg vak volt-e, a megszállott megtisztult-e, a halott életre kelt-e. Nem azon különböztek tehát össze, hogy csoda történt-e vagy sem. Min­dig Jézus személye váit vitás­sá. Az az igény, az a hatalom, amellyel fellépett, egyesekből mélységes bizalmat és re­ménységet, másokból gyűlöle­tet és ellenkezést váltott ki. Azt lehetne mondanunk, hogy Jézus csodáiban az igazi cso­da, a tulajdonképpeni csoda ő maga, az ő személye. Jézus csodáiban egy vá­gyainkat, elképzeléseinket fe­lülmúló, ellenállhatatlan erő, Isten embermentő szeretete, nagy irgalmassága jelenik meg. Isten országa lép közénk. Elfogadását bizalmatlansá­gunk és az engedelmességtől való félelem nehezíti. Az evangélisták azért írták le Jé­zus csodatetteit, hogy hinni tudjunk, hogy Isten szereteté­nek csodájával szembesítse­nek, hogy bizalmat ébressze­nek szívünkben az engedel­mességre. Jézus kortársainak talán kevesebb problémájuk volt a hittel kapcsolatban, mint ma nekünk; de a hit ma­ga számukra is éppen olyan nehéz vagy egyszerű volt, mint számunkra ma. Jézus csodatet- teiben a csodálatos elemek ön­célú hangsúlyozásával a Krisz­tuskövetésben kialakuló új életstílus helyett könnyen a hiszékenység, vakbúzgóság tévútjára siklik ki az hit. A csodás elemek okoskodó mel­lőzése, félszeg magyarázgatása (a csodák „mítosztalanítása”) viszont legtöbbször elvágja an­nak a lehetőségét, hogy az iga­zán érthetetlennel és megfog- hatatlannal, Isten irgalmas sze- retetével, szembesüljünk, s fel­ébredjen bennünk a vágy, az elszántság Krisztus követésé­re. A hit engedelmességre el­kötelező útja helyett így a fe­lelőtlen szemlélődés mellékut­cájába jutunk. Jézus csodái lehetnek-e te­hát hitünk alapja? Igen, mert a hitünk számára alapvető csodát — Isten irgalmas sze­retetét — nem ismerhetjük meg nélkülük. Az ún. csoda­hit — tehát annak a feltétele­zése, hogy lehetnek csodák — előfeltétele-e annak, hogy Jé­zust követhessem? Nem, mert Jézus csodatetteit nem valami általános csodahit segítségével értem meg, hanem megértem azért, mert Öt magát értettem meg. Ö maga a csoda. Ugyanez a helyzet Jézus tanítása eseté­ben is. Ügy tanított, mint aki­nek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók (Mt 7, 28). Tanításában is ő maga, a Ta­nító, a Mester, és nem valami személyétől függetlenül is ér­vényes tanítás szépsége vagy mélysége a csoda. A Hegyi Be­szédet akkor értjük igazán, ha éppen olyan csodának látjuk, mint Lázár feltámasztását. összegezve: Jézus csodáiban az a fő csoda nyilatkozik meg, amely az egész Szentírás tar­talmát képezi: Isten a tőle el­idegenedett ember oldalára állt, szövetségével ajándékozta meg ellenségét. Az alapjában véve Isten nélküli ember most már alapjában véve nem Isten nélküli. Immánuel — velünk az Isten! (Mt I, 23). Ezt nem mindenki tudja, és aki tudja az sem érzi mindig. Egy vala­ki azonban tudja és érzi: Jé­zus. Amit Ö érez és tud, az a miénk. Ö a mi bölcsességünk! Bencznr László Friedrich Dürrenmatt: Karácsony „És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” Jáoos 1,3 Karácsony volt. Jártam, a messzeséget. A hó jéggé fagyott. A levegő halott. Semmi mozgás, semmi zaj. Kerek a látóhatár. Az égbolt fekete. A csillagok meghaltak. A Hold tegnap tért sírjába. A Nap nem kelt fel. Kiáltottam. Nem hallottam a hangomat. tJjra kiáltottam. Ak­kor egy testet pillantottam meg. A havon feküdt. A kisded Jézus volt az. Tagjai fehérek és megdermedtek. Glóriája sárga, jéggé fagyott korong. Kezembe vettem a Kisdedet. Föl s le mozgattam a karját. Felnyitottam a szemhéját. Nem volt szeme. Éhséget éreztem. Megettem a glóriáját. Olyan volt, mint a kiszáradt kenyér. Le­haraptam a fejét. Régi marcipán volt. Aztán továbbmentem. Fordította: Szerdahelyi Pál (Megjelent Friedrich Dürrenmatt: Die Stadt, Prosa T—-IV. c. művében. Verlag der Arche Peter Schiffern, Zürich kiadásában.) EGYHÄZKÖZI SEGÍTSÉG A KISEBBSÉGI EGYHÁZAKNAK Figyelemre méltó cikk jelent meg a Lutheránus Világszövet­ség genfi sajtótájékoztatójá­nak november 13-i számában. Dr. Ernst Eberhard lelkész, a Lutheránus Világszolgálat Né­met Főbizottságának a meg­bízottja, felhívja a figyelmet arra hogy a rendkívül impo­náló segítség mellett, amiben a világ nagy keresztyén egyhá­zai a fejlődésben lévő országo­kat és azok egyházait részesí­tik, az utóbbi időben teljesen háttérbe szorult a kisebbségi helyzetben lévő egyházakkal szemben tanúsítandó felebará­ti szeretet gyakorlása. „Veretes, erősnyelvű, képgazdag énekek” — így jellemzi most megjelent naptárunkban Kovács Sándor énekeit Szabó József. Hat eredeti énekét találjuk Énekeskönyvünkben, s valamennyi kedvelt, sokszor használt darabja egyházi éneklésünknek. A 127-ik ének, a „Kitárom előtted szívem”, adventi besoro­lást kapott. Pedig veretesen, eredetében is karácsonyi ének. Azt meg éppen kevesen tudják, hogy ez a nyelvezetében, stí­lusában, képgazdagságában oly tőről metszett magyar vers — külföldön született. Ez az ének a honvágy megkapó, szívbe mar­koló dala. Egy külföldre szakadt magyar diák karácsonyi ma­gányának csöndes sírása az otthon, az édesanya, a meleg csa­ládi kör után. Kovács Sándor Nagyvelegen született 1869. május 20-án. A ránk köszöntő évben lesz száz éve, hogy a Bakony lankáin életre dobbant a szíve. Szülőfalujában, majd Győrött indult meg a tudás lépcsőin. Aztán a soproni híres líceum diákja lett. A Kis Jánosok, Gyurátzok örökében szívta magába a haza, a nyelv, az irodalom, a hit szeretetét. Sopronban és Pozsonyban volt teológus, majd a múlt század utolsó évtizedében Német­országban tanult tovább, Halléban, Greifswaldban. Ott történt, hogy karácsonykor nagyon rászakadt az idegen- ség. Színes magyar nyelve és érzésvilága nehezen tört be a. német szavak és gondolatok kemény ütemébe. Régebben ott élő magyar barátait karácsony estéjére meghívták a tanárok, vagy a lányos mamák. Kovács Sándor nehezen barátkozott. Diák­tartó családnál lakott, de házigazdája és családja hűvös udva­riassággal bánt vele. Nagy, karácsonyesti vacsorát készítettek. Rokonok meleg hangja zengte át a házat. Csak őhozzá nem szólt senki. Szíve még az anyai öl melegét pihézte, s ott érezte meg igazi súlyát annak, hogy mit vállalnak a magyar diákok, amikor kultúráért, műveltségért, nagyobb tudásért, tágabb látó­körért otthont-hagyva kelnek vándorútra. Tágult az ő szeme is, de a szíve csak itthon dobbant s nem azt érezte, amivel hazátlanná sodródott magyarok áltatják magukat, hogy „ottho­nom Európa”, hanem ott dobbant meg igazán szívében az ott­honérzés: hazám a magyar táj, a magyar nyelv, s hazám a sze­retteim szíve-melege. Eszébe jutott — a vidám és hangos német família közössé­gének társtalanságában — az édesanyja, a boldog gyermekkor és gyermekhit családi emléke, és a messze vándorolt gyermek árvasága sötétlett a szívében. Évtizedekkel később a pápai pa- rochián, rokoni, családi körben beszélt erről. — Olyan volt a szívem — mondotta — mint a kifosztott ma­dárfészekből letaszított, csipogó kismadáré. Mintha kitagadott volna a világ! Én nem voltam senkinek meghívott vendége, és nem volt az idegenben senkim, akit vendégül láthattam volna. Szegényebb voltam a bujdosó kurucoknál. Bánatba taszított a csüggedés. Erőtlen és békétlen voltam. A szomszéd szoba zen­gett a karácsonyi énektől. Akkor csordult ki a könnyeimmel együtt a szívemből az elhagyott lélek hívogatása: kitárom előt­ted szívem, ó, légy vendégem nekem... Akkor éreztem: nem az a baj, hogy engem nem hívott meg senki karácsonyesti va­csorára, hanem hogy én nem hívtam eddig mennyei királyo­mat bűnös és gondterhes szívembe, hogy vendégem legyen és a veszendő báránynak hív őrizője maradjon. Köszönöm Bácsi Sándornak, hogy akkor Pápán ezt felje­gyezte, s% nekem most elmondta. így talált karácsonyi honvágy fájdalmában Kovács Sándor haza — Jézus Krisztushoz. Ez a karácsonyi magány rejtőzik e sorok mögött: „ha gond és bánat porba von... lelkem eped ve vár... e bujdosás völgye felett... oszlasd el a homályt... ha harcomban elcsüggedek... ha elfedett a borulat...” S a kará­csonyi gyermekemlékek nosztalgiájából így talált igazán haza. a jászolbölcső Jézuskájától az üdv és élet forrásáig, s az igazi tanítványi készségig: „ó, térj be hozzám, Jézusom!” Kovács Sándor 27 éves volt, amikor a pozsonyi Teológiai Akadémia tanára lett. Onnan került át a hazai egyháztörté­nelem professzorának a soproni Teológiára. 1917-ben a debre­ceni egyetem tiszteletbeli doktora lett. 1935-ben választották püspökké. 1942-ben halt meg. A ma élő lelkész nemzedék javarészének kedves professzora volt. Előadásai az önállóan kutató történetbúvár sziporkázó adatáradata voltak. Budapesten a Luther Társaság főtitkári szobája professzor és püspök korában egyaránt az egyháztör­ténelem gazdag tárháza, s az egyházi anekdota-kincs bőven ömlő forrása volt, a maga sajátos rendű rendetlenségében. Mar­káns betűire, csillogó mondataira és találó gondolataira levél­tári kutatóink csemegeként bukkannak rá ma is. Néhány meg­jelent részlettanulmányán, rengeteg cikkén, egyházi irodalom- történeti méltatásán kívül hallatlan átfogó tudása sírba szállt vele. Az egyházi énekügynek szerelmese és szakavatott művelője volt. Később négy kiadást megért „Kis Énekeskönyv”-e először Balassagyarmaton jelent meg 1901-ben. Irodalmi igényű ösz- szeállítás „régi szerzők műveiből”, „az utolsó négy század ter­mékeiből”. 222 éneket tartalmaz. Egy-egy énekkel korszakot ele­venít meg. 32 saját éneke található benne. Utolsó nyomtatásban megjelent dolgozata is az éneküggyel foglalkozik. Luther énekköltészetét elemzi. Szórványgócok püspöke volt. Talán első karácsonyi magá­nyának fájdalom-emléke sodorta szánó szeretettel a magukra maradottak, az elhagyottak felé. A külföldi karácsony magá­nyában megtalált Mennyei Királyhoz szól a dorogi szórvány- templom szentelésére írt énekében is; » Ha majd szólítod számadásra a munka végén hű sáfárodat, jutalmul égi béke várja, hogy megkísértve, hozzád hű maradt. Ha megtartotta, kiket rábíztál, Jobbod felől állasd, mennyei Király! D. Koren Emil SCHLEIERMACHER-KONGRESSZUS A nagy protestáns teo­lógusnak és filozófusnak, Friedrich Schleiermachernak, november 21-én ünnepelték születése 200. évfordulóját. Eb­ből az alkalomból a kiéli egye­tem Schleiermacher-kongresz- szust hívott egybe Kielbe, ame­lyen a főelőadást dr. G. Ebe- ling zürichi professzor tartot­ta. Schleiermacher egyik meg­alapítója volt a berlini, egye­temnek. Elsősorban teológiával foglalkozott, de nagy szakértő­je volt a klasszikus nyelvészet­nek és kultúrfilozófiának is, sőt a politikával is foglalko­zott „Glaubenslehre” (Hittan.) c. művével az újprotestáns teológia megalapítója lett és napjainkban egyre jobban fel­ismerik teológiai tanításának ma is érvényes pontjait, amit a liberális teológia, majd a túl­hangsúlyozott evangélikus és református dogmatikus „ige­teológia” érdemtelenül háttér­be szorított.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents