Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-11-17 / 46. szám
mmmmm Mit akar Jézus? A hit vívódó kérdése ez. Aki nem ismeri ezt a kérdést, az még sohasem állt az élő Isten színe előtt. Egyéni életünk válaszútjain, mélyről feltörő indulatok kavargása között, kínzó bizonytalanságokban vergődve, milyen jó volna tudni: mit akar Jézus? Milyen jó volna tudni, nemcsak egyéni életünkre vonatkozóan, hanem nagyobb távlatokban is: az egész keresz- tyénség és a világ kérdéseire nézve, hogy bizonytalanság ne bénítson, hogy saját álmaim és gondolataim ne vezessenek tévútra. Jézus egy alkalommal világosan megmondta tanítványainak, hogy mit akar. Nem tételesen, apró részletekbe veszve, hanem úgy, hogy gondolataink, cselekedeteink, egész életünk irányát határozta meg: irgalmasságot akarok és nem áldozatot (Máté 9, 13.). Jézus nem akar áldozatot. — Hogy lehet ez? Jézus nem akar lemondást, nem akarja, hogy áldozatot hozzunk másokért, az erős a gyengéért, az egészséges a betegért, a gazdag a szegényért? Az „áldozat” nem vonatkozhat erre. A szónak Jézuskorabeli jelentését kell megkeresnünk. A jeruzsálemi templomban állandóan folytak az áldozatok. Ünnepek alkalmával óriási tömegek gyűltek össze, hogy bemutassák áldozatukat. A papok leölték az áldozati állatokat és az ételáldozatokat is az oltárra helyezték. Az „áldozat”-nak jelképes jelentése is volt. „Áldozat”-nak mondták a kegyességet is, mindazt, amit az embernek kell tennie Istenért. „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” — botránkozó volt tehát ez a mondat az akkori zsidók számára. Botránkoztató, mert a szent kultuszra, egész belső magatartásukra, az áldozat ősi tradícióira mindmind kimondta: nem akarom. Hogy Jézus szavának botránkoztató élét igazán megértsük, hogy minket is szíven találjon és gondolkodóba ejtsen, így kellene mondanunk: irgalmasságot akarok és nem vallásoskodást. Jézusnak nem kell az a kegyesség, amelyik úgy néz Istenre, hogy közben nem látja az embert. Jézusnak nem kell az a vallás, amelyik visszavonul a lélek belső világába és közben el- múlasztja a jelen sürgető feladatait. Jézus nem vallásos teljesítményt, nem a kegyesség nagyszerű produkcióit várja tőlünk. Olyan egyszerű, amit mond: irgalmasságot akarok! Egyszer valaki ezt mondta nekem: kérem, legyen irgalmas felebarátom. Ezt a kérést sohasem felejtem el. Hány szívben él ez a kérés. Nagy dolog, ha az embernek jó munkatársai vannak, ha szomszédai rendes emberek, ha vidám társaságban tölthet egy-egy estét. De ennél több kell: irgalmas felebarát! „Irgalmasságot akarok!” — az a Jézus mondja ezt, aki megélte ennek a szónak a tartalmát, akiben testet öltött az irgalmasság. Jézus irgalmazott nektek — legyetek hát ti is irgálmasok! Ennek a programnak megvalósításánál nincs idő késni, mert az irgalmatlanság, a hatalom kegyetlensége, a gyűlölet és re- vansvágy naponta pusztít és gyilkol. Az irgalom életstílusát meg kell valósítanunk. Az irgalom mentalitását meg kell élnünk. Jézus ezzel az akaratával nemcsak életünk irányát szabja meg, hanem az emberi élet tartalmát, boldogságát is meghatározza. A Hegyi beszédben így hangzott hatalmas igéje: Boldogok az irgalmasok! S ha valaki Isten irgalmát kijátssza, kegyelmével visszaél és tovább irgalmatlankodik, az tudja meg, hogy „az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot” (Jak. 2, 13.). Madocsai Miklós BOMLOTT A LÉGKÖR A Szentíras ma Ssentírás és hitvallásaink A Református Világszövetség csak a jövő év elején dönti el, hogy a Vatikánnal szemben eddig tanúsított elutasító magatartásán változtat-e vagy sem. A Világszövetség főtitkára sajnálattal állapította meg, hogy a Vatikán magatartása „kevésbé nyitott” ma, mint a Második Vatikáni Zsinat idején. Méghozzá nemcsak a többi egyházak iránt, hanem a katolicizmusban meglevő körök iránt is. A dolgok ilyen alakulása kedvezőtlenül befolyásolja a felekezetközi párbeszédet — jelentette ki dr. Prádervand főtitkár. Amikor a két szót „Szentírás" és „hitvallás” egymás mellé tesszük és az „és” kötőszóval összekötjük, már jelezzük azt, hogy a kettő egymáshoz tartozik. A hitvallás a Szentírás következménye, nagyon egyszerűen kifejezve a Szentírás rövid tartalomjegyzéke, összefoglalása. Nem kiegészítés, nem is külön magyarázat. Hitvallás nincsen Szentírás nélkül, a hitvallás lényege szerint benne van a Szentírásban. Mindez valamennyi hitvallásra vonatkozik, legyen az egyetemes jellegű, tehát az egész keresztyénség megszólalása vagy legyen az felekezeti jellegű, egy egyháznak a sajátos nyilatkozata. Hangsúlyoznunk kell ismételten azt, amit hitvallási irataink is kifejeznek és elődeink így fogalmaztak meg latin nyelven: sola Scriptura, azaz egyedül a Szentírás az, amely irányadó, a mérték, az isteni kijelentés és ezért semmiféle hitvallás nem lehet nagyobb, több a Szentírásnál. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a legegyszerűbb hitvallás igen szűkszavú, de mindenre elegendő és ez így hangzik: Kyrios Jesous Christos!, azaz: Jézus Krisztus — Űr! (Rm. 10,9) Az a keresztyén, aki ezt vallja, az mindent vall, ami csak olvasható a hitvallásainkban és főképpen vallja a teljes Szentírás tartalmát. De ha a Szentírás az irányadó, miért van szükség hitvallásra? Erre több feleletet kell adnunk és pedig azokra a kor- történeti eseményekre gondolva, amelyek közepette megfogalmazták eleink a hitvallásokat. Ebben jelentős a Szentírás nagy terjedelme. Hatvanhat könyvből áll és a magyar fordításban, az 1966-os kiadásban az Ötestamentum pontosan 1000 oldalas, az Üj testamentum 339 oldalból áll és ezt a terjedelmet valamiképpen ösz- sze kellett foglalni. Már az őskeresztyéneknél szükség volt erre a tanításhoz, a keresztelés szentségéhez, a bizonyságtételhez és ez a lelki szükségesség ma is fennáll. — Azután idők folyamán tévtanítások is elhangzottak, amelyek a Szentírás egyes szakaszait félremagyarázták, olyanokat olvastak ki belőle, ami nincsen benne és ezzel szembekerültek az igaz tanítással. Sajnálatosan igaz az, hogy a Szentírásból mindent megpróbálnak magyarázni, de annak ellenkezőjét is állítani igyekeznek az írásmagyarázó ember bűnössége miatt, a Szentlélek által adott világosság hiánya miatt és a hit hamissága miatt. A tévta- nításokkal szemben kellett egy olyan tanítást adni, amely kizárja azokat. — De ezért is szükség volt alapvető tanításra, mert az évszázadok múlása közben, a korszellem hatására, az emberi gondolkodás változása mellett ki kellett küszöbölni annak a lehetőségét, hogy bárki vagy bárkik kierőszakoljanak olyan nyilatkozatot, amely nem magyarázza helyesen az írást. Ennek ellenőre hangzott el már olyan vélemény is, hogy mindmáig érvényben volt hitvallásokat meg kellene változtatni, ki kellene egészíteni. Ez a lehetőség természetesen fennáll, de két feltétele van. Egyik az, ha kiderülne, hogy az eddigi hitvallási iratok valamiben tévedtek a Szentírás tartalmára nézve. Eddig ez nem volt elmondható. A másik feltétel, hogy egy új hitvallás vagy a régiek kiegészítése csak akkor lehet érvényes, ha azt az egész egyház vállalja és elfogadja. Erre ma, a szétszakadozottság állapotában aligha van lehetőségünk. Szükség van a hitvallásokra és itt elsősorban most a saját Ágostai Hitvallási iratunkra és annak kiegészítő részeire gondolunk, az ökumenikus mozgalom, az egyházak egységesítésére törekvő mozgalom idején. Őszinte szívvel helyeseljük és támogatjuk az ökumenikus mozgalom jó céljait, amelyek megfelelnek Isten akaratának, de semmiképpen nem áldozzuk fel az igazságot, amelyet hitvallásaink alapján elődeinkkel együtt vallunk. Nem kívánjuk saját evangélikus hitünket másokra ráerőszakolni, de mások sem kívánhatják tőlünk azt, hogy feladjuk hitünk tanításait, mert mindebből igazi, élő és hatéFederico Fellinivel, a „próféta és a bohóc, a nyakkendő- ügynök és az imádkozó pap keverékével”, az olasz filmrendezővel történt meg a következő gyermekkori eset. Megszökött a kollégiumból, s vándorlása közben belecsöppent egy vándorcirkusz életébe. Éppen nagy zűrzavar és felfordulás fogadta az ott téb- láboió kisfiút. A cirkusz zebrájának valaki csokoládét adott, amitől az megbetegedett. A sokadalomban szorgoskodó állatorvos akkor hirtelen azt mondta, hogy hozzon már valaki vizet. A fiú akkor elszaladt és visszament a vödör vízzel. A végén — amikor már mindenki megnyugodott, s a tarka társaságban már egészen otthon érezte magát —, az öreg bohóc megszólította. — De hát mit csinálsz te itt? S ki vagy? Amire a kisfiú ezt válaszolta: — Én vagyok az, aki elment vízért a zebrának. A bohóc meg ezt mondta: — Ahá, igen, no jól van, jól van. Az öreg bohóc kérdése most itt cseng az én fülemben is. De már nem a bohóc hangján, már régen függetlenül attól s lóg előttem, mint nagy, súlyos kérdőjel: mit csinálsz te itt, s ki vagy te? Az ember életében ritkán akadnak nagy alkalmak, a hétköznapok apró gyöngyszemekből fűződnek össze s amikor összegyűlik Előtte minden nép, akkor ezekről az aprósákony egység nem is keletkezhetik. Hitvallásunk megtartása mellett is találunk olyan lényeges egyezéseket más egyházakkal, de különösen a protestáns egyházakkal, amelyek az egységet a szeretetben lehetővé teszik. A Szentírás és hitvallások kérdésében tehát világos az álláspontunk. Nekünk evangélikusoknak drága az Írás, mert az maga a testté lett Ige, Jézus Krisztus, Istennek egyszülött Fia, a mi megváltó Urunk. Ezután drága nekünk a saját hitvallásunk, amely ugyanarról a Jézus Krisztusról tesz bizonyságot. Más hitvallásokból elfogadjuk mindazt, ami ugyanezt tartalmazza. gokról is számot kell adni. Mit tudunk akkor felelni? Nagy tettekről beszámolni talán nem tudunk, de tudjuk-e az apróságokat felidézni? Én vagyok, aki a járdához rúgja a kavicsot az úttestről, kipattanva az autó kereke alól bokán ne üssön valakit. Ki vagyok én? Én vagyok az, aki azt mondta egyszer gyermekkora immár öregedő tanítónőjének, hogy milyen szép és milyen fiatalos: én vagyok az, aki nem vitatkozott, amikor a tumultustól megzavart kalauz rosszul adott vissza. Én vagyok az, aki sietett, hogy ne kelljen sokáig várni rá, meg aki végighallgatta azt a szomorút. • Pohár vízen, falat kenyéren, apró vigyázásokon, kicsiny szívességeken múlnak a dolgok. El tudunk-e mondani szilánk- nyi eseményekre is figyelő lel- külettel valami hasonló mondatot, mint amiről rá lehetett ismerni a kisfiúra, aki elment vízért a zebrának? B. Plagányi Erzsébet HARANGOK újraöntését, harangkoronák, harangállványok készítését, átalakítását, újrendszerűvé vállalja DCSÁK ISTVÁN harangöntő. őrszentmiklós, Dózsa György út 26. HULLÓ LEVELEK Rőtszínű, fáradt őszi levelek az út porában, s a fejem felett. A fákról most mindegyre csak hullnak, s a lábam előtt összesimulnak. Fent egyek voltak, s lent egyek újra. Nyárban és őszben eggyé simulva, egy fent a céljuk, és egy idelenn. Az életet szolgálják szüntelen. Hogy prédikáltok hulló levelek! Mi ezer célért élő emberek mikor leszünk hát egyek végre már? Hogy ne válasszon el minket határ, sem cél, sem nyelv, és bőrünk színe sem. Mind összefogva, célunk egy legyen: egymást szeretve egymásért élni. Lehet ősszel szebb tavaszt remélni. Hanvayné T. Mária Várady Lajos „Én vagyok az, aki elment vízért a zebrának” Beszélgetés Weöres Sándorral Balassi, Berzsenyi, Petőfi, Cyóni és Reményikről irtunk nyáron. Most Weöres Sándor zárja le a sort, amelyet magyar evangélikus költőkről irtunk. Weöres Sándor itt él közöttünk, nap mint nap találkozhatunk vele. Egy olyan emberrel, akit méltán tartanak hazánkban és külföldön egyaránt messze élvonalbeli költőnek. Károlyi Amyval, Weöres Sándor ugyancsak híres költőnö-élettársával, Jánosy Istvánnal, a szintén evangélikus költő és műfordítóval itt ülünk most Weöres Sándor rózsadombi lakásának szobájában, hogy beszélgessünk arról alkalmam beszélgetni vele. Teológai, vallási téren sok érdekeset tudott mondani, ami 10— 15 éves lelkemnek épülésére szolgált. Eleinte Hutter Zsigmond volt a csöngei pap. ö Petőfi életével sokat foglalkozott, néhány tanulmánya meg is jelent Petőfi szerelméről. Hutter Zsigmond halálakor még egész gyerek voltam, 11— 12 éves lehettem. Magán- könyvtárából kaptam sok olvasnivalót, főleg a múlt századi Shakespeare fordításokat. vács István lettek Hutter Zsigmond utódai. A későbbiekben Groó Gyula és Scholz László lettek jó barátaim. Bodrog Miklós zsoltárfordításait szívesen olvasgatom, Kutas Kálmán, Bartalis János és Reményije Sándor verseit szintén sokra értékelem és szeretem. — Más a gyakorlati és más a misztikus egyház — mondja. Én sokkal inkább a misztikus egyházra gondolok, amikor az egyházról van szó. A szervezeti egyházak működését nem latom a gyülekezettel. Egyházi lapokban már eddig is jelentek meg verseim. Nagyon örülök annak, hogy evangélikus újság ismét közli verseimet. — Költészetem — folytatja elgondolkodva Weöres Sándor — alapjában véve vallásos költészet. Sajátságos istenélmény az, ami bennük van, amit művészetemmel kifejezek. Igyekszem abból a szinte megnevezhetetlen tudat alatti kútból meríteni, ahol már nem is igen tudunk éles különösétés útján az emberiségnek ezt a szféráját hozzáférhetővé tegyem. Nem filozofálni akarok, hanem egyszerűen magából ebből a szférából megszólalni, hiszen sokszor még a mítoszok is eltakarják az isteni lényeget. — Jelentett-e a bibliával való találkozás élményt? — A legnagyobb mértékben. Mindegyik könyve egészen más korba, más világba vezetett el. A biblia nyelvi művészete, sokrétűsége is újra misztikus egyház problémáján, túl a biblia nyelvi gazdagságán és sokrétűségén, hogyan és milyenek látja Jézus Krisztust, akinek a személyes varázsa mellett még egyetlenegy érző-gondolkodó ember sem tudott szó nélkül elmenni. — Annyi rétege van Jézus alakjának! — feleli nagy készséggel, mintha kissé már várta volna ezt a kérdést. — Fő ellentmondásnak azt látom Jézus és követői között, hogy Jézus tanítása rendkívül egyszerű és szabad volt. Érthetetlen előttem, hogy miképpen épült fel erre az egyszerű, világos alapra a keresztyének sokszor Az eleven tükör Emeld fel arcod, hadd nézzem: szemedben mint tükröződik ablak és virág és én is, szúnyognál nem szélesebben; mogyoróhéjban úszik a világ. Dramatis personae Míg végzettel vívó férfi-erő vagy: a teremtés sétáló-palotád. Míg verőfényt s vihart hordozva nő vagy: a mindenség hullámzó nászruhád. A semmi Almomban egy garast kértél s nem adtam. Felébredtem: sosem éltél, tudom. Már egy aranyat adnék, mit tagadjam, de túl-sebesen nyargalsz az úton. A tipró talp „Nincs Isten” — szól az ember a salakban — „csak változó lét, mely körüllobog.” És a változó rálép: „Igazad van, törpe, reszkess, én óriás vagyok!” a kötelékről, amely akaratlanul, de ott van időtálló örök költészetének múltba vesző forrásainál. — Evangélikus vagyok — kezdi a beszélgetést Weöres Sándor —, sohasem tértem át más hitre. Gyermekkori emlékeim közül említhetném Kapi Béla püspököt. Csöngén, ebben a háromnegyed részben evangélikus községben éltem. Kapi Béla püspök több ízben végzett ott egyházlátogatást; többször volt szüleim vendége. Így gyermekéveimben sokszor volt Ezek az olvasmányok már korán érdeklődést keltettek bennem Shakespeare iránt. — Mikor kezdett el verseket írni? 1— Hutter Zsigmond könyvtárának ebben nagy része volt. 7—8 éves koromban már írogattam. Később Gaudy László kért tőlem verset az Ifjú Évekbe. Ugyanakkor már az Erő című lapban is jelentek meg verseim. — Kiket ismer az evangélikus lelkészek közül? — Magassy Sándor és Koigen ismerem, így véleményt nem is igen mondhatok róluk. Károlyi Árnynak, a költő élettársának az a megjegyzése, hogy az egyházon kívül sokszor sokkal mélyebb istenélménnyel és istenhittel találkozunk, mint éppen az egyházon belül. Jó időbe telik, míg újra visszakanyarodunk a hazai evangélikus egyház életéhez. — Az Óbudai egyházközséghez tartozom — veszi át ismét a szól Weöres Sándor —•, de gyakorlatilag nincs kapcsoget tenni a dolgok között. Annak a szférának a feltárása ez, amelynek ismeretében sikerülhet az embert kivezetni a jelenlegi túlságos elszigeteltségéből. A lélek olyan szférája ez, melyből költészetem igyekezetem szerint fakad, ahol az elkülönülésnek már semmi értelme sincs. A művész ezt az élményt át tudja adni az embereknek, ennek nyomán sok szeretetlenség feloldódhat az emberekben egymás iránt. Azon fáradozom, hogy ne gondolati úton, hanem megjelenímeg újra meglep. A legfőbb könyvek mindegyike hatással volt rám. A Hegyi Beszéd normáit tartom követendő életstílusnak. Több bibliai témát feldolgoztam már, pl. a József- történet egyes részletét, de lényegében nem témákban gondolkodom. A biblikus szellem azokban a munkáimban is ott van, amelyekben első olvasásra nem is tűnik fel. Nem mehetünk el anélkül, hogy meg ne kérdeznénk Weöres Sándortól még valamit. Azt t.i. hogy túl a szervezeti és rideg erkölcstana és életstílusa. Jézus alakjában sok ellentmondás van, de ezek még inkább szimpatikussá teszik előttem. Nehéz arról beszélni, hogy Jézus milyen volt. Éppen ezért az ember nem engedhet meg magának bármilyen önkényes bibliakritikát. A bibliát csak a legnagyobb tisztelettel lehet olvasni ma is. Jézus alakjából engem különösképpen megragadott Jézus ereje, pontosabban erejének állandó hajlékonysága. Győr Sándor
