Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-10-13 / 41. szám
ÉNEKEINK Az egyháztörténetből Mind jó, amit Isten tészen... Az 1918-as forradalom egyházi értékelése Énekeskönyvünik 376. számú, meleghangú énekét Rodigast Sámuel írta, a hagyomány szerint egy halálosan beteg barátjának* vigasztalására. Nincs okunk, hogy kételkedjünk ebben. Céltalan volna azt kutatni, hogy az ihlető alkalom valóban ez volt-e, hiszen a szerzőség nem kétséges. Inkább azért adunk hálát, hogy ez az ének nagyon sok hivő számára jelentett vigasztalást, megnyugvást, és adott békességet. Rodigast Sámuel Grőben faluban született, Jéna mellett, 1649-ben. Apja lelkész volt. A harminc éves háború az ő számára már csak történelem, hiszen egy évvel a békekötés után látta meg a napvilágot. A béke örömében és felszaba- dultságában nőtt fel, s kiesd gyermekkorában szívét a természet töltötte be. Az első oktatást apjától kapta, aki már a latin nyelv ismeretébe is igyekezett őt bevezetni Utóbb Weimarba került iskolába, s nagyszüleinél lakott. Weimar ekkor már Németország irodalmi központja volt, a a fogékony fiatalemberre nem maradt hatás nélkül a lüktető szellemi élet. Különösen a költészetben akkor már jelentős Neumark Györgyre figyelt feL 19 éves korában a jénai egyetemre iratkozott be. Három év múlva filozófiából magisteri fokozatot ért el, majd az egyetemen adjunktus lett Filozófiai tanulmányokon dolgozott Itt írta az említett hagyomány szerint énekünket, 26 éves korában. A vers említett születési körülményeit alátámasztják ezek a sorok: Van Istenem, Bár ellenem Támadjon veszély s halál, Felfegyverkezve tálát Tíz jénai év után Berlinbe került kora leghíresebb iskolájához, az 1574-ben alapított „szürke barátok” gimnáziumához rektornak. Schirmer Mihály utóda volt itt (241. énekünk szerzője), s Gerhardt Pál költészete és Crüger dallamai vették körüL Az ortodoxia és a pietizmus harcának évtizedei voltak ezek, s őr az akkor sokkal haladóbb pietizmushoz állott közelebb. Meleg barátságot tartott fenn Spener Jakabbal, aki a berlini Miklós templom esperese volt A mély derűvel és nyugalommal megáldott ember 1708- ban' halt meg. A berlini Klos- terkirche-ben temették el, amelyet a második világháború alatt rommá bombáztak. Pedig emléktáblája szövegének vége ez: „Precantur lugentes Musae, quas rexit, ut molliter ossa cubent” (A szomorú Múzsák, akik vezették őt, azért könyörögnek, hogy csontjai békében pihenjenek.) Az ének Hamburgban jelent meg először, 1674-ben. K. E. Derűs sorok Csabai kolbász Híres csemege a csabai kolbász. Híres az íze, a színe, a zamata miatt, de lehetnek egyéb jó tulajdonságai is. Kerekes János tanyaköri kurátor vágáshoz készült. A tanító által végzett istentisztelet után még beszélgetnek az iskola udvarán a férfiak, amikor Kerekes — csak úgy mellékesen — megkérdi a tanítótól: — Ugyan milyen magas a tanító úr? — Én-e? Én 173 cm vagyok. — Biztos? —■ Legalább is ennyit mértek katonáéknáL A téma ennyiben maradt. A disznótor utáni napon jön az iskolába a Kerekes fiú és egy kétfülű kasban „kóstolót” hoz a tanító bácsinak Van ott hurka, rizses is, véres is, fehérpecsenye, cigánka (a háj hártyájába tekert, tojássárgájával összekevert, fűszerezett darált máj), a kas legalján pedig többszörösen összetekert hatalmas kolbász. A kolbászon madzaggal odaerősített cédula, rajta mindössze ennyi írás: 173 cm. Jó étvágyat! D. Gy. gyűjtése NYUGAT-EURÖPÄBAN jelenleg mintegy egymillió mohamedán él. Ezeknek jelentős része nem bevándorolt, hanem betért Nyugat-Németországban 200 000 a mohamedánok száma, s ez háromszor akkora, mint két évvel ezelőtt Az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása után előrelátható volt, hogy az új forradalmi helyzetben a régitől eltérő lesz az egyház és állam viszonya is, megváltozott körülmények más lehetőséget fognak nyújtani az eddiginél az egyháznak. Amikor a forradalmi átalakulás értékeléséről volt szó, természetesen ez a szempont sem maradhatott ki, ezzel is szembe kellett nézni. A társadalmi fejlődés útját világosan látja Mayer Pál lelkész, s ezért világosan tudja elemezni a fennálló helyzetet is, amikor arról ír, hogy mind a középkori feudális, mind az újkori nemzeti államok szoros szövetséget építettek ki az egyházzal. Különösen a monarchikus politika talált hű szövetségest az egyházban. A világi és egyházi feudalizmust a legutolsó időkig szoros fegyverbarátság fűzte egybe. A feudális, de a polgári berendezkedésű’ állam is, az összes törvényileg elismert felekezet- tel szövetkezett, azokat egyházi és kulturális céljaik mun- kálásában anyagilag és erkölcsileg támogatták. Nálunk is, de külföldön is, a katolikus egyház maradt a monarchiák kedvence, mert monarchikus egyházszervezeténél fogva ideális szövetségestárs volt. Az egyházaknak az állammal való szoros szövetségük anyagilag nagyon előnyös volt. Azonban erkölcsileg, s az egyház hivatását tekintve, feltétlenül káros volt ez a szövetség. Az egyház függő viszonyba került az állammal szemben, olyan szolgálatokat is kellett teljesítenie, amelyek az ige szolgálatának ellent mondtak, s végül is ez a szövetség evangéliumi jellegéből kiforgatta az egyházat s világi intézménnyé alacsonyította le. Mayer Pál világosan látta, hogy a szocializmus szakítani fog az egyházi összeszövődött- séggel, nemcsak a feudális katolicizmussal, hanem a polgári protestantizmussal is. Ez a szakadás anyagilag érzékenyen fogja érinteni az egyházat, de erkölcsileg sokat fog nyerni. „Az egyház ismét szabadon élhet isteni hivatásának. Kipusztul a világi szellem, ki a feudális ízű szerveMénfőcsanakon voltam Egy budapesten lakó evangélikus testvérünk levelet írt szerkesztőségünk címére. Leveléből idézzük az alábbiakat: „Szeptember 8-án családom egyik tagját látogattam meg Ménfőcsanakon. Vasárnap délelőtt lévén eszembe jutott az „Evangélikus Élet” egyik cikke, amely a ménfőcsanaki új templomról és a gyülekezetről szólt. Elmentem a délelőtti istentiszteletre, ahol nagy örömben volt részem. Belépéskor mindjárt feltűnt a templom tisztasága, az oltár szolid, de ízléses díszítése, az új padok és a gyülekezet áhitatos éneke. Azzal a jó érzéssel távoztam el az Űr házából, hogy lelkész és gyülekezet együtt szolgál hűségesen az Úrnak Ménfőcsanakon. Ezúton is kívánok a lelkész úrnak és a gyülekezetének további jó szolgálatot, hitet és szolgáló szeretetet.” Egy budapesti evangélikus Köszönöm, nem dohánysom Mennyivel könyebb a tüdőms víz alatt másfél perc, kerékpáron negyven, gyalog tizenöt kilométer — jó friss ütemben — meg se kottyan, (pedig atléta aztán nem vagyok, s már túl fiatal sem,) érfalaimban, idegeimben s egyebütt nem kúszik szét nikotin-átok, nem muszáj füstöt fújnom gyermekeim orra alá, s évi egy-kétezer költhető másra, nem önrongálásra. Bocsásd meg, dohányzó testvég ha örömöm kibuggyan: Üdvözlégy, szabadság kátránymentes levegője! Ez az! Ezt jó szívni! Mennyivel könnyebb a szívem. Köszönöm, „ Bodrog Miklós zet is, a protestáns egyházakból is.” (Evangélikus örálló, 1918. 331.) Az idő kerekét visszaforgatni akarók rétegétől eltekintve, lelkészeink nem féltek a történelmi haladás lépteitől. Csengődy Lajos, budapesti vallástanár, ezt írta: „Bármiként tiltakozzanak is — ma már csak — egyesek, a fejlődés hatalmas gondolata nemcsak gondolat, de valóságos tény. Örömmel állapíthatjuk meg ezt az emberiség nagyko- rúsodásának e mozgalma egész Európára kiterjedő folyamatánál is. Amikor a demos (a nép) is eljutott már mindenütt a fejlődésnek arra a magas fokára, hogy sorsának intézését maga veheti és veszi kezébe.” (Evangélikus örálló, 1918. 325.) 1918. őszén valóban olyan volt az európai látkép, hogy igen sok országban lehetett remélni a nép uralmának megvalósulását. Ezek a kilátások mondatták az egyházi emberekkel a haladás ügye melletti rokonszenv-nyilatkozatokat. Ugyanakkor azonban újra meg újra kifejezést nyert az a meggyőződés, hogy a magyarországi protestantizmus is ott van a demokratikus eszmék diadalra juttatásának előhar- cosai között. Ugyancsak Csengödy Lajos írja: „Még nagyobb örömmel telik meg szívünk, amikor a demokráciának fényes diadalraj utásában annak az elvnek az érvényesülését látjuk, amelynek hosszú időn át, a meg nem értés hosszú századain keresztül, a protestantizmus volt az egyedüli képviselője. Ennek az új Magyarországnak megteremtéséből, ha valaki, úgy a mi evangélikus egyházunk az, amely joggal részt kérhet magának” (Evangélikus Örálló, 1918. 326.). Ez a haladó öntudat történelmi jogon kétségtelenül indokolt, egyházunk legjobbjai valóban minden korban segítették a történelmi fejlődés kibontakozását, de ugyanakkor az is igaz, hogy a sokszínű és sokféleképpen megnyilatkozó evangélikus egyházban mindig érvényesültek retrográd hangok is. A haladásnak és a maradásnak, a fejlődésnek és a visszahúzásnak az erői mindig egymásnak feszülnek. De kétségtelen azoknak van igazuk, s azok foglalnak el egyházhoz méltó alapállást, akik a társadalmi haladás igazságát képviselik, mert ez felel meg az ember- szeretet útjának. D. Dr. Ottlyk Ernő Felvétel kántori tanfolyamra 1968. november 18-tól 1969. március 22-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kántori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók részére és kántorok továbbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havonként 450—, forint, amelyben benne van a lakás, a teljes ellátás és a tandíj. Azok számára, akik nem tudnak a teljes négy hónapon keresztül részt venni, mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam el ej én,^közepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamokon. Ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók esetenként is bejárhatnak, ezek havi 120,— Ft tandíjat fizetnek és esetenként térítik az ellátási költséget. Jelentkezési határidő: 1968. október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképesítő Bizottság Budapest, VIII. Puskin u. 12. A kérvényhez mellékelni kell: lelkész! ajánlást, orvosi bizonyítványt és rövid életrajzot. A felvételről részletes értesítést küldünk. ORSZÁGOS KANTORKEPESlTÖ BIZOTTSÁG DR. PÄLFY MIKLÓS A nyár elején Budapesten megtartott finn—magyar lelkészértekezlet magyar részről elhangzott egyik előadását a finn Lelkészegyesület szakfolyóirata finnül megjelentette. Az előadást Dr. Pálfy Miklós tartotta „A magyar evangélikus egyház teológiai hozzájárulása, részvétele és viszonyulása a keresztyén békekonfeELÖADASA finnül renciához” címen. A finn egy»* házi sajtó az elhangzott többi előadást is készül megjelentetni. A finn részről elhangzott előadásokat magyar fordításban a Lelkipásztor fogja közölni. Ezek sorában Pertti Ranta asessor előadása már megjelent: „A finn egyház a hatvanas években” címen. A SOP&ON-IBANIFAILYADAK öröme A sopron-bánfalvai gyülekezet új tornya és temploma Elkészült. Sopron-Kertváros, más nevén Sopron-Bánfalva kellős közepén ott mutat ég felé a gyülekezet új templomának új tornya. Űj templom? A templom épülete régi. Napközi otthon, azelőtt meg római katolikus iskola volt Az a része, ahol most gyülekezeti termünk van, több mint 100 éves — Fertőrá- kosi kőből épült. Ferencz József császár és magyar király kincstári költségén. Az úgy Volt, hogy 1856-ban tűzvész pusztította el az akkori Bánfaivát. Az evangélikus iskola és harangláb is leégett akkor. De a tűzvész nem kímélte meg a római katolikus iskolát sem, itt a Fő út mellett. Abban az időben egy bajor hercegnő is volt a bánfalvi kármelita apácakolostorban. öt jött meglátogatni Ferencz József. Ahogy elhaladtában hintója ablakából a leégett iskola üszkös maradványait látta, megkérdezte kíséretétől: miféle romok ezek? A kapott felvilágosítás után parancsot adott, hogy kincstára terhére építsék feL Így volt. Az épületnek az a része, ahol most templomunk, az előszoba, meg a „sekrestye” van, olyan tágas, hogy a bibliaórákat, presbiteri üléseket, gyermekbibliaköri órákat is ott tarthatjuk. Templomunkká mindez úgy lett, hogy az államosított régi evangélikus iskola helyett Sopron Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága Művelődési Osztályától csereingatlanul kaptuk. 1967 október első napjaiban költözködtünk és október 8-án volt első istentiszteletünk ezen a helyen. Így lett ez az épület „új templomunk”-ká. A torony azonban valóban új. A harangjainkat, no meg a toronyórákat a régi toronyból, amelyet ennek az esztendőnek májusában lebontottunk, áthoztuk a régi anyagából megépült új toronyba. Ez a torony a mi tornyunk. Mert mi építettük. Nem vállalat, nem építkezési vállalkozó, hanem mi. A kezünkkel, meg a forintjainkkal. A régi torony adta a téglát, a falazóhomokot, a tetőfa nagy részét, a tetőpala javát, toronydíszt, villámhárítót, harangállványt, harangokat, óraszerkezetet. A lebontott régi kórus kipótolta a tetőfa szuette, rossz gerendáit. Bontáshoz, építéshez indulásul ott volt a Lutheránus Világszövetség tatarozásra adott 20 000,— Ft segélye. Azután szorgoskodtak a kezek, gyűltek a forintok. Szeptember 17-ig 2473 óra segédmunkát és 622 óra szakmunkát végeztek ezek a kezek. Ennek értéke a 645,— Ft-ot érő ingyen fuvarral együtt 27 286,— Ft. A pénzbeli adományok összege szeptember 17-ig 15 460,— Ft. Nem végeztünk gyűjtést. De akik látták nőni az új tornyot, elhozták adományaikat. A gyülekezet áldozathozatala munkában és pénzbeli adományban tehát meghaladja a 42 000,— Forintot. Ehhez járul a társadalmi munkában végzett tervkészítés, tervrajzolás, statikai számítások, tervezői és felelős kivitelezői munka. A különböző vállalatoktól, szervektől, részben magánosoktól kapott társadalmi segítséget nem is lehetett összegszerűen felértékelni. A kölcsön kapott csörlőt, drótköteleket, láncokat, csigákat, állványlétrákat, pallókat, köteleket, állványcsavarokat, gépkocsiutakat, szállításokat és egyebeket. Több tízezer forint az ezek révén elért megtakarítás. Ezek segítségével oldhattuk meg házilag a harangok levételét és föltevését, és takarítottuk meg a költségvetésben szereplő 11000,— Ft-os állványozási költséget. A harangok és a harangszók le és felszerelése pl. a kölcsönkapott szerkezetek és eszközök segítségével mindösz- sze 70,— Ft kész kiadásba került, a többit saját erőből végezhettük el. A segítők között volt egyetemi tanár, hivatalsegéd, értelmiségi, iparos, gyári munkás, művezető, napszámos, tavaly konfirmált fiú és 73 éves kőműves, aki 12 méter magasságban is falazta a párkányt. Voltak lányok, asz- szonyok, nyugdíjasok és éjszakai műszakból reggel 6 órakor távozó munkások, akik fél 7- kor már ott hordták a habarcsot, húzták fölfelé a téglát az épülő toronynál, az átdolgozott éjszaka után. Voltak evangélikusok és vegyes házas római katolikusok, akik evangélikus házastársuk nevében jöttek, római katolikus fiú, aki öreg evangélikus édesanyja helyett állt be segíteni. Szerény följegyzésekben ott van minden név, minden elvégzett munka. Része lesz a gyülekezet krónikájának. Ahol valamit kértem, ahol kopogtattam, akár gyülekezeten belül, akár kívül, világi szerveknél, vállalatoknál, olyan segítőkészséget találtam, hogy csak ámultam. Igen sokszor zsongott bennem az a mondat: „Följebb, hogy nem mint kérjük vagy elgondoljuk...” És sokszor kellett arra gondolnom, hogy valaki jár előttem... Megköszönök gyülekezetem nevében minden segítő munkát, minden áldozatos adományt. Egész evangélikus népünk színe előtt teszem ezen a helyen, hiszen egy nagy család vagyunk, legyen mindannyiunk öröme, ami elkészült, legyen mindannyiunk köszöneté ez a köszönetmondás, hiszen minden templom, minden torony nemcsak egy gyülekezet temploma, tornya, hanem egész magyar evangélikus egyházunké is ... Szeptember 15-e volt gyülekezetünk nagy napja, amikor D. dr. Ottlyk Ernő püspök ünnepi istentisztelet keretében felszentelte új templomunkat, új tornyunkat. Köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek és együtt örültek velünk. Az udvaron még homokbuckák terpeszkednek lomhán. Kavicshalmok tornyosulnak, várva, hogy velük mi lesz. A csaknem üres meszesgödör álmosan ásítoz. Hevenyészve lerakott hajlatbádogok, tetőcserepek vigyázzák: szakavatott kéz mikor igazít el minket, hogy kivédhessük az őszi esőket? Félig meztelen ajtók szégyenkeznek: mikor kapunk már mi is szép festék-ruhát? A toronyóra mutatói erőlködve nyújtózkodnának odébb, restellik, hogy mégsem tudnak helyükről elmozdulni, pedig naponta több tucatnyi szempár les föl rájuk: nem késtük még le az autóbuszt? A templom Ady Endre út felőli homlokzata kicsit duzzog: Engem csak így-úgy kifoltozgattak; bez?eg a külső homlokzatot egészen újba öltöztették! A Hajnal-téri homlokzat meg pironkodva bújik a tetőn túlérő fűzfák földig nyúló vesszőfüggönye mögé: én mostoha vagyok? A telekhatár csak mormolja: engem minden látogató jöttén újból keresgettek, mégis csak tétován találhattok meg, míg oda nem rakjátok rám a kerítést. Szóval elkészült. Büszkén, karcsún, szépen nyúlik a magasba a torony. De tennivaló maradt még bőven. Az Ady Endre utat most rendezik. A patak beboltozása ugyan már kész, de az útburkolás csak ezután következik. A mérnök úgy mondta, ott pár métert kapunk még hozzá. így az utcai dísz-kerítés, a főbejárat elkészítése is a jövőre vár. Kérjük hát: ne pihenjenek még meg a kezek, ne záruljanak be a szívek, hogy egészen elkészüljön a mi tornyunk, a mi templomunk. Foltin Bruné
