Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-04 / 5. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 7*. ORSZÁGOS E VAN G É LIKUS HETILAP XXXIII. ÉVFOLYAM 5. SZÄM 1968. február 4. Ára: 2.— Forint EGYHÁZ A VILÁGBAN „Az én országom nem e világból való...” AZ EGYHÁZ LASSAN eléri életének, létének kétezredik evét. Igaz, hogy addig még évtizedek fognak eltelni, míg elmondhatja magáról, hogy valóban kétezer éve létezik, de azt már most is, ma is nyugodtan állíthatja, hogy ez a többszörösen is száz esztendő sohasem volt a nyugalom, a végleges meg- allapodottsag csöndes ideje. De nem is lehetett az, mert a változások egymásutánja, az emberi értelem s akarat mindig többre, szebbre való törekvése az egyháznak sem engedett — mert egyszerűen, nem is engedhetett — egyetlen nyugalmas évet, évtizedet sem. S tegyük hozzá, hogy mind eme jelenségek: a többet tudás, a mind egyre jobbra, szebbre vágyás, az emberségesebb életre való szüntelen törekvés mögött az egyház igazán hivő tagjai mindig is Isten szüntelenül újjáteremtő, az emberi életet szebbé tevő akaratát látták megvalósulni. AZ EGYHÁZ KELETKEZÉSE, léte — emberileg megmagyarázhatatlan. Az, mert »kívülről« jött. Kívülről jött, úgy, hogy a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan Isten, Jézus Krisztusban: — a Betlehemben rrtegszületett, az ókori világ egy kicsinyke kis földdarabján működött, a Golgotán meghalt és a feltámadása után mennybe ment Emberfiában, alapította meg az egyházat — a hívők közösségét. Ez a Jézus Krisztus mondotta azt, amit az egyháznak azóta is nagyon komolyan kell vennie, hogy »az én országom nem e világból való* — A kimondott néhány szó nem volt alap nélkül való. Nem is lehetett az, mert Jézus Krisztusban egy másik, az emberek fölötti világ tört be hirtelenül a mindennapok emberi történésébe: Isten akaratának, emberszeretetének »kedves ideje«. Erről a váratlan eseményről tudósítanak az evangéliumok és erről tesznek tanúbizonyságot az első keresztyén gyülekezetek hivő tagjai is. S teszik ezt úgy, hogy sohasem szűnnek meg hálájuknak, örömüknek kifejezést adni. Hálát adni. véghetetlenül örülni azért, hogy Isten végtelen szeretete beleáradt a világba, láthatóan, megtapasztalhatóan átkarolva az egész embervilágot. AZ ISTEN ORSZÁGÁNAK letéteményese, az egyház tehát valóban »kívülről« jött. de Jézus itt, ezen a földön tanított, tett csodákat s az első tanítványok is ennek a földi világnak toltak anyától született gyermekei. Vagy másképpen szólva: itt a Földön született, itt jött létre és léte, élete e Földhöz köti. Egyház a Holdon vagy egy másik égitesten, ez egyszerűen képtelenség, mint ahogyan elfogadhatatlan ellentmondás lenne az is, ha az egyház tagjai egy »másik világban« óhajtanának élni. Azt, hogy az egyház »kívülről való fogantatása« ellenére nagyonis »e világi« jelenség, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Jézus emberi nyelven szólalt meg, tanított, hogy emberi problémákkal foglalkozott és ilyeneket oldott meg. Tette pedig ezt akkor, amikor betegeket gyógyított, amikor égető »köznapi« kérdésekben foglalt állást (pl. az ún. »adógaras« esetében), vagy amikor tudomásul vette kora általános társadalmi berendezettségét és még gondolatban sem volt hajlandó — mint ahogyan ezt még legközvetlenebb tanítványai is számonkérték tőle — »fellázadni« ellene. Mindezzel azonban még nem mondottunk el mindent. Nem, mert amikor Jézus Krisztus a felebaráti szeretetet, az embertársakkal való felelősségteljes törődést jelölte meg »nagy parancsolatként*', akkor ezzel azt is megmondotta az övéinek, hogy az egyház, a »hívők közössége« nem önmagáért, hanem e világért van. A világért úgy. hogy Istent csak a felebaráton, ez embertárson keresztül szeretheti, hogy csak akikor lehet igazán egyházzá, ha betölti hivatását a mindennapok világában. Ezért a kettősséget: hogy a »kívülről jött« egyház e világban, e világért kell hogy éljen — sohasem felejthette el az egyház. Ha mégis megtette, akkor rossz úton, nem a Mester megmutatta helyes úton járt. Ha pedig igyekezett úgy élni, úgy szolgálni, ahogyan ezt Ur/i és hite megkövetelte, akkor is csak azt tette, amit rábíztak, amit tennie kellett. AZ UTÚBBI ESZTENDŐKBEN, évtizedekben Isten különböző úton és módon újra rádöbbentette, megtanította Krisztus egyházának a tagjait arra, hogy milyen felelősséggel, szolgálattal tartoznak e világért, hogy mit kell — hitükből fakadóan — elvégezniük szűkebb környezetükben, hazájukban s mik a feladataik az egész emberiségeit érintő problémákkal kapcsolatban. Ezért — így lehetne mondani — annak lehetünk tanúi, hogy az egyes nagy egyházi világszervezetek csakúgy, mint a mi magyar evangélikus egyházunk, egyre inkább fordulnak valamikor ■>világinak;« mondott problémák felé és foglalkoznak olyan kérdésekkel, amelyek az emberiség egészének vagy egy részének mindennapi, anyagi problémái. Az olyan eseményekre kell itt gondolnunk, mint pl. a genfi »Egyház és társadalom« konferencia, vagy arra az egyszerű tényre, hogy egyre több tanulmány, sőt könyv is jelenik meg nálunk is a szociáletika tárgyköréből. Istennek vagyunk hálásak, hogy ez így történt s azért is, hogy Tőle ilyen tanítást kaptunk és kapunk. S ezzel a hálával, hitünk és embertársaink iránti elkötelezessél szeretnénk, »Egyház a világban« összefoglaló címmel, egy olyan cikksorozatot. elindítani, amely a régmúlttól napjainkig mutatja be az egyház ilyen irányú szolgálatát. D. Dr. Ottlyk Ernő AZ ARAB EVANGÉLIKUSOK HELYZETE Az Izráel által megszállt arab területeken elő evangélikusok helyzetéről siralmas képet festenek az ott tárt látogatók. A legtöbb férfi munkanél- fcül van. Az evangélikus intézmények nagyobb része nagyobb károkat nem szenvedett ugyan a háborúban, de a teljesen elszegényedett arab lakosság nem tudja azokat fenntartani. A szolgáló egyház lett ma eszményképünk — mondotta D. dr. Ottlyk Ernő püspök győri látogatása során A győri gyülekezet-két körzete várta január 14-re Ottlyk Ernő püspököt, a gyönyör rűen felújított nádorvárosi újtemplom igehirdetésre, és az öregtemplom tövében épült szeretetház díszterme műsoros szeretetvendégségre, amelynek középpontjában a püspök indiai útjáról szóló, diapozitív felvételekkel illusztrált előadása állott. Szombaton azonban egyre csak behavazott dunántúli utakról, elakadt autóbuszokról és vasúti forgalmi akadályokról adtak hírt a jelentések. »►AKÁRMILYEN JEGES ESŐ ESIK...« Ezt a népköltési zsoltársort súgta mosolyogva fülembe valaki, amikor a püspök autója a zimankós hidegben pontosan megérkezett. Az országút reggel korcsolyapálya volt, este kavargó vihar és marasztó porhó, mint a homok. A gyülekezet jól vizsgázott összetartásból és szeretetből. Megtelt az újtemplom fűtött alagsora, a szeretetvendégségre még a filiákból is sokan jöttek és szemrehányás nélkül, gyalogszerrel mentek haza, amikor már az autóbuszok sem közlekedtek. »MINT SZEGÉNYEK, DE SOKAKAT GAZDAGÍTOK« Ezt adhatnánk címül az újtemplomi igehirdetésnek. Az újtemplom kápolnájában negyven presbiter és egyháztag várta a gyülekezet vezetőségével érkező püspököt, aki ismerősként üdvözölt már nem egy emlékezetébe vésett arcot. — Igen, ő Káldy Barna, az újtemplom építője! Igen, őt pedig Kovács Géza lelkész az istentisztelet végén mondott üdvözlő szavaiban említette. Az igehirdetés 2 Kor 6, 9— 10 verse alapján szólott. Az ige költői szárnyalású ellentétes gondolatpárainak ritmusa megdobogtatta szívünket. A püspök sietett megmagyarázni, hogy ezek nem könnyű szójátékok, hanem Pál apostol mélységes emberismeretét és hitét tükrözik. Az egyik sor csupa sötét színnel ecseteli az ember-mivoltunkban rejlő sorsot és nehézségeket: nem ismerjük egymást, nem is érdekel bennünket a másik sorsa, a halálfélelem megbélyegzi életünket és gondolkodásunkat, nyögve viseljük bánatunkat és keresztünket, csak szegénységünket hajtogatjuk és tehetetlenség béklyózza lábainkat. Ilyenek vagyunk! De a másik sor már a hit szemével lát, Krisztusba kapaszkodik, erejével dicsekszik, küldetésben jár: ilyenek lehetünk! Testvérek a Krisztusban: ez az egyháztagság építő érzése, mely eggyé forraszt bennünket a gyülekezetben, sőt a világkereszténység minden részletkülönbsége dacára. Az élet pártjára Aliit bennünket és sopánkodás helyett arra indít, hogy mindent tegyünk meg az ártás és esztelen öldöklés megfékezésére. Lesz érzékünk és okunk az örömre, Ülést tartott a Külügyi Bizottság Országos egyházunk Külügyi Bizottsága január 18-án ülést tartott a Déli Egyházkerület püspöki hivatalának tanácstermében. Az ülésen D. Káldy Zoltán püspök elnökölt, s azon részt vett a Külügyi Bizottság minden tagja. Az ülésen részletesen elemezték a finn—magyar egyházi kapcsolatok eredményeit, az amerikai magyar egyházzal való kapcsolatainkat, megtárgyalták a folyó évben az egyházi világ- szervezetek bizonyos osztályainak hazánkban tartandó gyűléseinek és értekezleteinek előkészületeit s egyházunk ez évi külügvi promramjának egyéb részletkérdéseit. és fáradhatatlanok leszünk a minden ember iránt minket elkötelező keresztyén szolgálatban. FEHÉR ASZTAL MELLETT volt együtt püspökével a gyülekezet negyven tagja, hogy szorosabbra fonja a barátság szálait. Dr. Solt Zoltán gyülekezeti felügyelő közvetlen szavakkal mondott köszöntőt a három doktorátus után díszdoktori címet nyert D. Dr.Ott- lyk Ernő püspökre. Sáry Jenő másodfelügyelő pedig Weltler Rezső esperest köszöntötte, akit Győrhöz nemcsak a kormányzat szála köt, hanem a győri konvent udvarban eltöltött diákévei is. »NEM A HATALOM MA PÜSPÖKI ESZMÉNYKÉPÜNK!« Szárnyalt Schweitzer Albert orgonajátéka a Szeretetház dísztermében, mikor eljött az esti 6 óra. Vörös Zsuzsa művészi egyszerűséggel mondott el egy csokrot Jakus Imre költeményeiből. Majd Bojtos Sándor lelkész üdvözölte a püspököt. »Győr megszokta a püspökök szemét. Termeink falán és történelmi emlékezetünkben egy sereg jeles férfiúra emlékezünk. Volt köztük ragyogó szónok, ki úgy bánt a szavakkal, mint gyémántköszörűs, kavicsból csodát varázsolt elő. Volt aszkéta-arcú Keresztelő János, kinek Térjetek meg-je megremegtette a sziveket. Volt hatalmas szervező, volt mártíromságig hazafi mint Haubner Máté, de legnagyobbak mind akkor voltak, amikor velünk együtt bűnbánattal az oltár elé térdeltek, és amikor pásztori szeretettel törődtek velünk.« Erre válaszolta igen találóan Ottlyk püspök: Ma nem a hatalom a mi püspöki eszményünk, hanem a szolgáló egyház. AZ INDIAI NÉP életéről szerzett tapasztalatai alapján tartotta meg ezután a püspök nagy érdeklődéssel kisért előadását. Javarészt saját felvételei tükrében mutatta be Delhi óvárosának viskóit kifelé ablaktalan mohamedán épületeit, díszes templomait bazárnegyedét, rosszul táplált otthontalan lakosait, — másrészt Üj Delhi európaiak lakta szállodáit, és kiáltó ellentétet fehérek és színesek között, de talán még ennél is szomorúbb elválasztó határokat és előítéleteket az indiai kasztok között. Nem tudta ezt megszüntetni az angol uralom, India reformpróbálkozásai, de felelőségünk irántuk változatlan. Láttuk az egyházak Világtanácsának színhelyét, kétezer embert befogadó sátorát, az elnöki asztal jeleseit, magát Nehru miniszterelnököt, amint az elnöki asztalnál szózatát mondja, — sok ortodox és protenstáns főpapot, lilaruhás püspököt, érsekeket, indiai keresztyén szerzeteseket, akiknek egész felszerelése egy kenyérzsák és egy kanál. Mikor szívünk összeszorult a nagy nélkülözések láttán, azt kellett éreznünk; az előadás tanulsága szépen összecsengett Nehru egy régebben mondott mondatával: Indiáit csak a keresztyénység segít Egyszerű riportnál sokkal több volt ez: keresztyén felelősséggel és pásztori szeretettel írva. JÓ HANGULATBAN eltelt nap folyamán sort kerített Ottlyk püspök a gyülekezet aktuális kérdéseinek megbeszéléseire és az épületek megtekintésére is. Majd búcsúzott, a kocsi elporzott a fehér hóban, de ez a nap szívünkben maradandó nyomokat hagyott Bojtos Sándor IMÁDKOZZUNK Istenem, köszönöm Néked ingyen kegyelmedet, amellyel keresel, megtalálsz és megáldasz. Mi nem vagyunk ma olyan menekülők, mint egykor Pál apostol és társai voltak, akik várost város után hagytak el szorongatások miatt, de mi is vándorok vagyunk, maradandó városunk nincsen. Életünk belső és külső változásai között Te vagy egyedül, aki mindig ugyanaz: Űr és Atya! Megvalljuk bűnbánattal, hogy legtöbbször könnyen és könnyelműen várjuk mások szolgálatát életünk számára a gyülekezetben, de mi tétlenek maradunk. Nem szorongat a küldetés bizonyossága és a felelősség, még a szeretet sem. Ezért kérünk Téged, akinek minden lehetséges, teremts újjá bennünket személyes szavaddal és gyülekezeteinket is. hogy gazdaggá lehessünk ingyen kegyelemből, hogy helytálltunk a testvéri közösségben és a világban is. Hálát adunk Néked minden munka, minden szolgálat eredményességéért. Amit a Te nevedben végzünk, sohasem hiábavaló. Maradj velünk életünk vándorútján, amig világos van és nem esteledik és fogadj be bennünket országod dicsőségébe a Jézus Krisztusért. Ámen. Akikre hallgatnunk kell Isteni elh vas - világi hivatal A gomba módjára növő modern lakóházak környezetébe jól beleillik Komárom főutcáján az az egyemeletes épület, melyet az elmúlt évben kívülről renováltak. Erről a házról bizonyára sokan nem tudják Komáromban sem, hogy a földszintjén imaházat rejt magában. De jól tudják ezt a komáromi evangélikusok, akik számára itt vasárnaponként hangzik az Isten igéje. A komáromi gyülekezet életét az elmúlt húsz esztendőben, a lelkészi szolgálatot tekintve, igen sok változás érte. Néhány éve azonban fiatal lelkészt kaptak Szebik Imre személyében, aki hűséges munkával újra normális mederbe terelte a gyülekezet életét. A komáromi gyülekezet egyensúlyi állapota azonban nem tartott sokáig, mert új lelkészüknek egyházkerületi érdekből más gyülekezet gondozását kellett átvennie. Az így előállt »►intervallum'« a komáromiak elégedetlenségét váltotta ki. Ez adott alkalmat dr. Ottlyk Ernő püspöknek arra, hogy január 7-én meglátogassa a komáromi híveket, hirdesse Isten igéjét, és megoldást keressen a problémákra. Délelőtt a Cselekedetek Könyvéből, Saul megtéréstörténete alapján hirdette az igét. Az istentisztelet utáni közgyűlésen rövid előadást tartott egyházunk helyzetéről. Végül köszöntések hangzottak el az egyházmegye és a gyülekezet részéről. A közgyűlés után a püspök, az egyházmegye esperese, a gyülekezet lelkésze és helyettes lelkésze együtt maradt a presbiterekkel, hogy megtárgyalják a gyülekezetben előállt új helyzetet és megoldást keressenek az átmeneti időire. Délután havazni kezdett és mire útnak indultunk, vastag hótakaró fedte a tájat és az utakat. Kőszeghy Tamás A világi hivatás betöltése szempontjából rendkívül fontos, iiogy az isteni elhívás alapján mi keresztyének hogyan illeszkedünk bele az eleven gyülekezeti életbe: Komolyan vesszük-e abban gyülekezeti hivatásunkat, mint szülők a gyermekek között, házastársak egymás között, pedagógusok a tanítványok között, mint barátok a barátok között? Csak a gyülekezeti elhívás és a világi hivatás kölcsönös egymásra hatásában izmosodik meg életünk minden vonatkozásban: életünk sokszínűbb és telítettebb lesz, de egyúttal gyümölcsözőbb és céltudatosabb is. G. Wehrung tübingeni professzor A GÖRÖG POLITIKAI FOGLYOKÉRT Alexius pátriárka, az Orosz Ortodox Egyház feje, üzenetet küldött Hieronymus athéni érseknek és arra kérte, hogy lépjen közbe a görög politikai foglyok szabadonbocsátásáért. Alexius pátriárka szerint csak ebben az esetben volnának meg a normális életnek a föltételei Görögországban Komárom
