Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-09-29 / 39. szám

Messziről autóbusz Egy „keresztes hadjárat” története Annak látszik távolról. Csak közelebb érve derül ki, hogy ez csupán volt autóbusz, de már csak a „doboza” szolgál raktárul az élelmes maszeknak, aki megvette. Ebbe ugyan beszállhatsz, nem visz sehova. Csak messziről csalja a világot a „héj”, mint­ha aktív busz lenne. Könnyen lehet ilyen funkcióképtelen, leragadt, s ugyanak­kor csalóka jelenséggé keresztyénségünk, ha... Ha hiányzik belőle a motor. Akiket Isten Lelke hajt, azok Istennek fiai! — így is fordítható Rm 8, 14. Vagyis a Szentlélek mindig mozgósít, amiből — ha engedelmeskedünk neki — kéz­zelfogható áldás lesz. Akkor „fut” az életünk. Talán nem a leg­simább útszakaszon, de megbízható rend szerint, embertől em­berig. Micsoda egészséges kiegyensúlyozó, erőt jelent, ha tud­juk, mi a dolgunk a világon! Persze kerekek nélkül sem megy a dolog. Nem hiányozhat belőlünk a „helyváltoztatási” képesség. Mennyi problémát oko­zott, ha az egyház „leragadt” saját múltjának valamelyik sza­kaszán, újat tanulni nem óhajtott és a volt-ból akart megélni. Egyes keresztyének is megfeneklenek, ha elvesztik belső ru­galmasságukat, s közösségi vagy egyéni tekintetben görcsösen ragaszkodnak egyetlenegy elképzeléshez és Istentől is csak an­nak igazolását várnák. Ha múló lehetőségek közepette nem ké­pesek újakat észrevenni, melyek kínálton kínálkoznak a látó szemnek. Ide tartozik egyetlen kegyességi forma „szentté ava­tása” is. Mintha az igazi keresztyénségnek az és csakis az lenne kizárólagos mértéke. Mi lesz ebből? Begubózás, lelki gőg, ki­száradás, szolgálatképtelenség. Hát igen, ha lelki fejlődésünk valamelyik pontján lecövekelődünk, legjobb esetben is műem­lékké tesszük magunkat. Vagy csak útfélre vetődött, mozgás- képtelen lommá. A fék is nélkülözhetetlen. Száguldani ugyan kellemes, olykor mámorító érzés — de a „sebesség ördöge” ma több áldozatot szed, mint régmúlt századokban a pestis vagy a himlő. Tudni kell lassítani, s ha kell, megállni is. Elkap a hév, a lelki sebesség, amikor öntelt vallásos ítéle­tünkben bíráljuk embertársainkat — szeretetlenül, igaztalanul. Valahol, valamikor okvetlen megisszuk a levét a „szabály- sértésnek”. Megdöbbentően fogalmazza meg ezt a nagy orvos­pszichológus, Jung professzor: „Mint eddig, úgy ezután, a leg­távolabbi jövőben is, a saját lelkűnkön bosszulja meg magát az elkövetett, szándékolt vagy elgondolt igazságtalanság, akár megfordult velünk a világ, akár nem.” A Lélek fegyelme, a Szent Fék értünk, érdekünkben van. Isten irgalmas adománya. A kapcsolórendszert se hagyjuk ki. Nélküle a motor-termelte energia nem jutna el a kerekekig, nem lenne gyakorlatilag előrevivő erővé. Enélkül csak fülsértő brúgatás, „motorgyilko­lás” az eredmény, meg a szomszédok idegessége. Magyarán: ha az Istentől kapott energiák nem kísérnek végig hétköznapjainkon, hogy több türelem, felelősségérzet, szolgálatkészség, szeretet, munkaminőség formájában áradjanak szét körülöttünk, akkor nem csodálkozhatunk, ha mások csak bosszantó lármának ér­zik. Sőt, ez a legmagasabb szinten Istent „idegesíti”: „Távoz- tasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését sem hallgatha­tom!” (Ámós 5, 23) S a befulladt, elsikkasztott energiák — ahe­lyett, hogy kint építenének — rombolnak bent, mert keresni­valójuk nem ott lenne. Nincs-e keresztyénnek nevezett életünk­ben efféle brúgás és túlpörgés, mert baj van belső kapcsoló- rendszerünkkel, mely a gyakorlat síkjára vinné át az Istentől nyerhető erőket? Messziről autóbusz. Közelről lomtár. Első látásra ellenszen­ves jelenség, mert mást mutat, mint ami. Valaha futott ugyan, de már rég „leült” a földre. Másodszorra csak megmosolyog­ják. Aztán már egyszerűen elmennek mellette. Nincs miért rá- nezna. 1. "j.‘. Bodrog Miklós Felvétel kántori tanfolyamra 1968. november 18-tól 1969. március 22-ig az Országos Kántorképesítő Bizottság Foton négyhónapos kán­tori tanfolyamot tart teljesen kezdők, haladók részére és kán­torok továbbképzésére. A tanfolyam bentlakásos. Részvételi díj havonként 450.— Ft, amelyben benne van a lakás, a teljes ellátás és a tandíj. Azok számára, akik nem tudnak a teljes négy hónapon keresztül résztvemni mint bentlakók, lehetővé tesszük, hogy a tanfolyam elején, közepén és végén 2—2 hetet töltsenek a tanfolyamon. Ez időre az ellátási díj felét fizetik. A közelben lakók eseten­ként is bejárhatnak, ezek havi 120,— Ft tandíjat fizetnek és esetenként térítik az ellátási költséget. Jelentkezési határidő: 1968. október 20. Jelentkezési cím: Országos Kántorképző Bizottság Budapest. VIII., Puskin u. 12. A kérvényhez mellékelni kell: lelkészi aján­lást, orvosi bizonyítványt és rövid életrajzot. A felvételről részletes értesítést küldünk. ORSZÁGOS KANTORKÉPZÖ BIZOTTSÁG ANGLIÁBAN négy vezető egyházi ember és több neves parlamenti képviselő a londo­ni Times-ban adakozásra szó­lították fel a lakosságot a Martin Luther King-Alapít­ványra. Ebből az alapítvány­ból akarják nemcsak erkölcsi­leg, hanem anyagilag is támo­gatni az Egyesült Államokban a polgárjogi mozgalmat. A Szentföld felszabadítására irányuló keresztes hadjáratok­nak (XI—XIII. század) volt egy furcsa, de egyébként ter­mészetes gyümölcse: a lovag­rendek megalakulása. Ezek között a történelem tanúbi­zonysága szerint a leghírhed- tebb a Palesztinában 1198- ban alakult német lovagrend lett, amelynek jelvénye fehér köpenyen fekete kereszt, ere­deti célkitűzése pedig a szent­földi zarándokok „védelme” és a betegek ápolása volt. A német lovagrend elsősor­ban Németország területén hatalmas birtokokat szerzett, s Palesztinából való kiűzetése után (1211) a német-római császárság és a pápaság támo­gatásával a Németországtól keletre lakó pogány, vagy or­todox hitű „eretnek” népek meghódítását tűzte ki célúk Egyesülve az ugyanezért a célért küzdő „kardhordozók” rendjével, hódító hadjárataik eredményeképpen a Visztula és Nyeman folyók közti terü­leten 1237-ben megalapították a Német Lovagrend államot, amely a balti népek és az orosz nép elleni „keresztes hadjáratok” bázisa lett. Az orosz nép ebben az idő­ben élethalálharcát vívta a mongol hódítókkal szemben. Bár az orosz nép hősiesen el­lenállt a mongol hordák újra meg újra megújuló támadásai­nak, a fejedelmek széthúzása következtében az orosz sere­gek a mongol csapatoktól elő­ször a Kalka folyó melletti ütközetben (1223), majd ké­sőbb Rjazanynál (1237), Vla­gyimirnál (1238) és Kijevnél (1240) súlyos vereséget szen­vedtek. S mivel a harcokban Oroszország déli része szinte teljesen elpusztult az orosz ál­lami és egyházi élet közép­pontja Kijevből először Nov­Irgalom nélkül Irgalom nélkül élsz, Konok szívedben nincsen kegyelem, Mert egyszer sem mondod bűnbánón: Édes Istenem! Irgalom nélkül élsz, Megbotránkozol semmiségeken, De egyszer sem mondod bűnbánón: Édes Istenem! Irgalom nélkül élsz, Lelkeden közöny és kényelem És egyszer sem mondod bűnbánói»: Édes Istenem! Ágh Tihamér Asszonyok— anyák roméves kisfia van, komoly, helyes kis csöppség. A szülők látják, hogy nem jó neki egye­dül. önző kisöreg lenne belőle csak felnőttek között. Testvér­kére volna szüksége; édes­anyja most azért fekszik itt, s aztán reménykedve távozik; hátha... „Miért nem tartja meg?" — kérdezzük a másiktól szívszo- rongva. A bűnrészesség tuda­ta bánt, lehet, hogy minket jobban, mint őt. Milyen jó lenne a lányának testvérke! Hogyne, hiszen elváltam!— mondja nevetve. Nevetése mé­lyén keserűség rejlik. De az a fiatalasszony mind­nyájunk szívét megnyerte az első pillanatban, aki egy dél­után csendes pihenő alatt jött. „Milyen kedves, milyen jó, egy angyal!” — mondja az öl kísérő néni kérdezetlenül is, amíg ő a vizsgálóban van. Minden holmija elsőosztályú, de mindent maga végez a ház­tartásban, a gyereke körül. Öt­szobás lakás, jól kereső férj, autó, egy kétéves kisfiú. Egész délután róla áradozik. Ilyen szép, olyan gondozott drága kis angyal. Van még egy lány is — tizenhat éves, a férj első házasságából — aki azért so­kat segít. De második gyer­mek nem kell a világért sem. Mi is lenne vele, még egy ki­csivel! És ez már a kilencedik élet, amit eldob a két év alatt. Sorolhatnám. A zsoltáros szava jut eszembe: „tmé az Ürnak öröksége, a fiák; az anyaméh gyümölcse: jutalom.” (Zsolt 127, 3) Bencze Imréné A családi élet értelme a gyermek. Sokszor nehéz har­cokon és problémákon át jut­nak el idáig a házastársak. De eljutnak-e vajon mindig? Az elmúlt nyáron kórházi ágyon több találkozásom volt asszonyokkal. Felelős, komoly áldozatot vállalókkal, de köny- nyelműekkel is. Egy-két kép ezek közül. A „négyeske” műtétre kerül. Vékony egyszerű fiatalasszony, ötéves házasok és nincsen gyermekük. „Tudja — mondja nekem —, hogy most még nem is hiányzik? Edesanyáméknál élünk békességben. Építke­zünk, hogy külön lakásunk le­gyen. Közben tudjuk, hogy hiányozni fog nemsokára. Mi lesz, ha kész lesz a ház és sen­ki nem szaladgál benne? A kertben kinek állítsunk hin­tát és miért éljünk egyálta­lán?” Vállalja a műtét nehéz­ségeit is, hogy gyermekük le­hessen. Mellette egy fekete mérnök­nő. Harmincon felül van. So­kat dolgozik, hivatása örömet ad neki. Barnára sült arcán látszik a sok kiszállás, levegőn végzett munka: gyárakat épít vidéken. Sokat mesél férjéről: szeretik egymást. A látogatás­kor megállapítjuk, valóban egymáshoz illő emberek. De nem jó így mégsem. Hiányzik valami. Vagy valaki. Ök is or­vosi segítségre várnak, hogy gyermekük legyen. Lehet, hogy felborítja életük megszokott rendjét, a szabadságot, de hadd borítsa! Ö, az utolsó ágyon, már a másodikért hoz áldozatot. Há­gorodba, majd Moszkvába ke­rült át. Ekkor a nyugati országok — elsősorban a német-római birodalom, Svédország és a pápaság — elérkezettnek lát­ták az időt arra, hogy a mon­golok elleni harcban meggyen­gült orosz fejedelemségeket meghódítsák. Igazi céljukat kegyes jelszavakkal leplezték. Azt hirdették, hogy az oroszok között az „igaz hitet”, a kato­likus vallást akarják terjesz­teni, s ezért vállalkozásukat „keresztes hadjáratnak” ne­vezték. A támadást a svédek indí­tották meg 1240-ben. Hatalmas hajóhaddal jelentek meg a Finn-öbölben, s felhatolva a Néván az Izsóra folyó torko­latánál táboroztak le, s Nov­gorod elfoglalására töreked­tek. Alekszandr Jaroszlávics novgorodi fejedelem a tenger­parti őrség parancsnokától tu­domást szerzett az ellenség érkezéséről, s a novgorodi népfelkelőkből álló kicsiny se­regével több oldalról támad­va meglepte a svédek tábo­rát. S bár a svédek túlerőben voltak, súlyos vereséget szen­vedtek. A tehetséges hadvezér nagyszerű terve párosulva az egyszerű harcosok hősiességé­vel gyors és teljes győzelmet hozott. Az oroszok közül mindössze 20 ember esett eh A Néva mellett aratott győ­zelem emlékére Alekszandr fejedelmet „Nyevszkij”-nek nevezték eh A svédek veresége ellenére a német lovagrend úgy vélte, hogy a dánok segítségével si­keresebben tudja folytatni a „keresztes hadjáratot”. Remé­nyeit csak fokozta, hogy Alekszandr Nyevszkij össze­különbözött a novgorodi bojá­rokkal, s egész udvarával el­hagyva Novgorodot Pere- jaszlovlba költözött. A német lovagok sorra érték el sikerei­ket. Bevették Tyoszovot, LtH gát és Koporjét, s 1242-ben már Novgorod közelébe értek. E súlyos pillanatban Novgo- rodban fellázadt a nép a bojá­rok ellen s visszahívta Alek­szandr Nyevszkij fejedelmet, aki a felkelés élére állt és se­regével sorra foglalta vissza a német lovagok által megszállt városokat. A döntő ütközetre Észtországban a Csúd-tótól nyugatra 1242. április 5-én ke­rült sor, amely ütközet „jég­csata” néven került be a tör­ténelembe. Az orosz csapatok oldalba támadták az ékalak­ban támadó német lovagokat, íjászaik zavart keltettek a né­met lovagok soraiban, s ennek következtében az oroszok dön­tő győzelmet arattak.' 400 lo­vag esett el, ötvenen pedig fogságba estek. A csúdi győzelemnek nagy jelentősége volt mind az orosz, mind pedig a többi kelet-euró­pai nép szempontjából. Az üt­közet véget vetett annak a ke­leti előnyomulásnak, amit a német lovagrend folytatott a birodalom és a pápai kúria tá­mogatásával. Bár még sok küzdelem várt az észtekre, litvánokra és lengyelekre, hogy a keresztesek hatalmát meg­törjék, Alekszandr Nyevszkij csúdi győzelme azonban re­ménységgel töltötte el őket, hogy meg lehet szabadulni az idegen betolakodóktóL Alekszandr Nyevszkijt az orosz nép nemzeti hősként, az orosz ortodox hívők pedig pél­daként tisztelik. Példája a tör­ténelem folyamán sokszor adott erőt és bátorságot a sza­badságát és ortodox hitét sze­rető orosz népnek, hogy útját állja a különböző „keresztes hadjáratok” ürügye alatt Oroszországot ért nyugati tá­madásoknak. Selmeczi János BIBLIAFORDÍTÁS A Baptista Egyház és a Sza- hain-ben az európai bibliafor­bad-egyházak közös országos dítók kéthetes szemináriumán, teológiai konferenciáján elő- Dr. Pálfy Miklós professzor adást tartott a bibliafordítás lapunk legközelebbi számában Üérdé!fÍrÖ1 Sban szesze« tapSt dr. Pálfy Miklós, aki augusz­tairól és elgondolásairól a ma­tus első felében részt vett a gyár bibliafordítás elvi és gya- Frankfurt melletti Arnolds- korlati szempontjairóL NEM ARULAS Az utóbbi időben nyugati egyházi emberek szájából is egyre gyakrabban halljuk a megállapítást, hogy a keresz­tyén egyháznak új utakat kell keresnie, hogy az evangélium igazságát hitelesen tudja hir­detni a világban. Különösen a nyugati evangélikus keresz- tyénséget még ma is akadá­lyozza az „újnak” felismerésé­ben és gyakorlásában az az egyházi adminisztráció, amely ott az ő egyházában van. Ennek az egyházi adminiszt­rációnak a felszámolása mel­lett szállt legutóbb síkra D. Lilje hannoveri evangélikus püspök. Szerinte nem minősít­hető árulásnak hitbeli szem­pontból, ha az egyház új uta­kat keres istentiszteleti és igehirdetési szempontból. A keresztyének nagyon fon­tos feladatának jelölte meg a püspök azt is, hogy a vietnami háború befejeződjék, hogy Af­rikában normalizálódjék a helyzet és megszűnjék az éh­ség a világon. A FINN EGYHÁZI SAJTÓ legelterjedtebb lapjának, a Ko- jául Leino Hassinen lelkészt timaanak szerkesztésében sze- hívták meg, aki január 1-én méiyi változás következett be. veszi át új munkaköréi A íö- Az eddigi főszerkesztő, a ma- . . .. ,^ gyár egyházban is ismert Simo szerkesztoi munkát addig Os- Talvitie megvált ettől a híva- mo Katajamüki szerkesztő lát­talátói augusztus 31-én. Utód- ja el A lauttasaari templom A lágyan ringó hajó egyenletesen szelte a hullámokat. Aikonyodott. Kiértünk a sziget­világból, s bármerre néztünk, mindenütt víz, víz, víz. Amott a látóhatár szélén mintha füst látszana — bizonyára hajó. Mire azonban e tá­voli vízijármű látómezőbe kerül bizonyára el­borítja a gyorsan leszálló sötétség. Sötét van. Csak néhány csillag hunyorog az északi éjszakában. Fázunk. Szeptember köze­pén már nem lehet kabát nélkül utazni a Balti- tengerein. Még egy éjszaka és Helsinkibe érünk. Vajon mivel fogad „ezer tó országa", amiről már olyan sókat hallottam és olriastam? Az ezer tó országában Igyekezni kell a felkeléssel, mindjárt kikö­tünk. Csak egy pillantás kifelé, hogy aztán percekre a gyönyörű látványra szegeződjék a tekintet. Isten csodálatos alkotása a természet; elénk tárul reggeli fényben, tisztaságban, ra­gyogásban a szigetekkel csipkézett gyönyörű finn tengerpart. Nincs idő hosszabb ideig csodálni e látványt. Sietni kell, mint ahogyan az ezt követő 10 hó­napban szinte állandóan. Feltűnik Helsinki oly sokszor megcsodált épülete, a dóm. Világos fa­laival, hatalmas kupolájával már messziről kö­szönti az idegent, s mintha így fogadná a város vendégeit: érezze otthon magát, hazaérkezett Hazaérkezett? Igen. A Finn és Magyar Evangélikus Egyházak között létrejött és egyre szélesedő testvéri kap­csolat eredménye, hogy immár második ösz­töndíjasként érkezhettem Finnországba. A két egyház hivatalos vezetőinek megállapodása ér­telmében a Lutheránus Világszövetség Finn Nemzeti Bizottsága egy-egy ösztöndíjat bizto­sít egy finn és egy magyar lilkész számára, hogy elsajátítsa a másik ország nyelvét, meg­ismerje teológiáját és beletekintsen életébe, s még jobban mélyüljön a két nép, a két egyház barátsága. Ügy éreztem magam ebben a sokarcú város­ban, mint egy hosszú ideje nem látott, messzi útról hazaérkezett családtag, aki szinte nem győzi kielégíteni a kiváncsi érdeklődőket. Újra egyetemi hallgató lettem. Bejártam Európa legnagyobb Teológiai Fakultására, ahol több mint 1200 hallgató készül a lelkészi szol­gálatra, s ahol európaszerte híres professzorok igyekeznek tudásukat átadni a jövendő iel- késznemaedéknek. A kötetlen vizsgarend lehe­tővé teszi a szorgalmas hallgatók részére, hogy akár 3 év alatt is diplomát szerezzenek. Sokak­nak viszont ez a kötetlenség 6—8 év tanulási időt eredményez. Érdekes volt megfigyelni az egyetemi ifjú­ság életét. Gondolkodásukat és magatartásukat megszabja a hagyomány. Régi diákcsínyek, egyetemi ünnepek, felvonulások ma is diva­tosak. Az új szellem azonban új formát és tar­talmat követel. E kettő egybeolvasztása nem egyszer mosolyt csal az idegen arcára. Lenyűgözött a hatalmas Finn Egyház beren­dezése. Óriási gyülekezeteik vannak, nem egy­szer 30—50 ezres lélekszámúnál. Lelkészek, vi­lágiak, diakónusok, diakonisszák, képzett kán­torok és ki tudja felsorolni egy-egy nagyobb gyülekezet munkatársi gárdáját. Az ötmilliós finn nép majdnem négyszer ak­kora területén él, mint Magyarország. így bár sok a gyülekezeti munkás, a gyülekezeti tagok­kal való személyes találkozás, foglalkozás, nagy nehézségekbe ütközik. Amit olyan sokszor ke­restem és bizony nem mindig találtam, az ép­pen a lelkészeknek a gyülekezeti tagokkal va­ló szoros személyes kapcsolata volt. Hogyan lehet a személyhez szóló szolgálatot végezni? Szaunában, lelkészlakásokban, vagy éppen a teológus otthonban — a „konviktiben”, ahol laktam, amely már hagyományszerűen ad ott­hont a magyar ösztöndíjasoknak — nem egy­szer volt beszélgetésünk tárgya ez a probléma. Megható volt az a szeretet, ahogyan a „ro­kon nép képviselőjét” fogadták. Nem értet­tünk — de hiszen nem is érthettünk — minden­ben egyet, mégis a legnagyobb barátságban tudtunk beszélgetni. Szeretetük kimutatásának, legnagyobb foka az volt, hogy bármely részén jártam az országnak, mindenütt szolgálatra kértek. Akár istentiszteleten prédikáltam, akár szűk körben tartottam igemagyarázatot, vagy tartottam beszámolót egyházunk életéről, min­dig a legnagyobb figyelemmel és szeretettel hallgattak. Kérdésük egyre határozottabban és hangosabban hangzik: hogyan tovább a meg­kezdett úton! A válasz: egymás gondjainak bajainak, örömeinek kölcsönös megismerése, hagyományainak tiszteletben tartása. Hitünk kölcsönös erősítése, teológiai felismeréseink továbbadása. Ezért különösen is jó hallgatni a vendégelőadókat, ezért jó meglátogatni egy­mást, s jó csereösztöndíjast küldeni a másik országába. Kosa László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents