Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-09-15 / 37. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 12. 0 R S Z Á 6 0 S EVANGÉLIKUS H ETI LA P XXXIII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM 1968. szeptember 15. Ara: 2.— Forint DR. MIHÁLYFI ERNŐ országos felügyelő kitüntetése • A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dr. Mihályfi Ernőnek, a Magyar Nemzet főszerkesztőjének, az Elnöki Tanács tagjának, az MSZBT elnökének, egyházunk országos felügyelőjének, a közéletben és a sajtó területén kifejtett tevékenysége elismeréséül 70. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. Dr. Mihályfi Ernő országos egyházi felügyelőt kitüntetésekor őszinte tisztelettel és szeretettel köszönti egyházunk népe is. Uppsalában láttuk és hallottuk (VI) A Országos Esperesi Értekezlet Kibővített ülést tartott az országos esperesi kar szeptember 3-án, kedden az Országos Egyház székházának tanácstermében. Jelen voltak D. Káldy Zoltán és D. dr. Ottlyk Ernő püspökök elnökletével a 16 egyházmegye esperesei. A betegség miatt távol maradt Halász Béla és Koszorús Oszkár espereseket Síkos Lajos és Pálfy István lelkészek képviselték. Részt vett az értekezleten a Teológiai Akadémia tanári kara, az Országos Egyházi Iroda főtitkára, valamint az Evangélikus Élet szerkesztő- bizottsága. Az értekezleten jelen volt Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, valamint Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese. Az egésznapos tanácskozás fő előadását D. Káldy Zoltán püspök tartotta, aki bő értékeléssel foglalkozott a nemzetközi helyzettel, különös tekintettel a csehszlovákiai eseményekre, s azt egyházunk szolgálata szempontjából elemezte. Az előadáshoz hozzászólt Prantner József államtitkár. ' A nemzetközi eseményeket eredetükben és következményeikben részletesen elemző két megnyilatkozást élénk eszmecsere követte, amelynek keretében hozzászóltak D. dr. Ottlyk Ernő püspök, D. Korén Emil, Gartai Irtván, Mekis Ádám, Selmeczi János esperesek, dr. Nagy Gyula, dr. Vámos József, dr. Fabiny Tibor a Teológiai Akadémia részéről, Karner Ágoston országos főtitkár, valamint Fülöp Dezső püspöki titkár és Veöreös Imre, Mezősi György lelkészek. Előadók és hozzászólók bizalommal és jó reménységgel tekintettek a feszültségekből való látható kibontakozás felé. Az értekezlet délután csupán az esperesek részvételével munkaülésként folytatódott. A két püspök a lefolyt egyházmegyei közgyűléseket és esperesi jelentésekét értékelte. Az Északi Egyházkerület püspöke összefoglalóan elemezte az igehirdetés, az egyházpolitikai tájékozódás, a felekezetek közötti kapcsolat, a munkaerő és területgazdálkodás, a presbiterekkel való foglalkozás és a lelkészekkel való törődés kérdéseit. A Déli Egyház- kerület püspöke pedig az esperesi jelentések részletes elemzése utári tizenkét pontban tett javaslatot a további munkára. A két püspöki előterjesztést élénk eszmecsere követte. Végül az értekezlet hosszan foglalkozott a lelkészi nyugdíjak rendszerének kérdésével, majd kétféle javaslat-térvezetet bocsátott az egyházmegyék legközelebbi Lelkészi Munkaközösségi ülése «lé megtárgyalásra. Visser’t Ilooft: Az ökumenikus mozgalom feladata alakult meg az Egyházak Világtanácsa, azzal a célkitűzéssel, hogy újraszervezi az ökumenikus mozgalmat, s teológiai programjává is az ökumenikus gondolkodás megújulását teszi. Az amerikai Evanstonban 1954-ben, az Egyházak Világtanácsa második nagygyűlésén a főtéma ez volt: „Krisztus, a világ reménysége”. Ez az eljövendő, visszatérő Krisztusra VI. Gustav Adolf svéd király, Ruben Josefson svéd érsek és dr. W. A. Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsa előző főtitkára IMÁDKOZZUNK Mindenható kegyelmes Istenünk! Eléd visszük szivünk minden gondját és örömét, megfogalmazható és megfogalmazhatat- lan kéréseinket. Tudjuk, érezzük, hogy Te törődsz velünk, hogy Neked gondod van a mi testi életünkre is, Te ismered szükségünket és bűneinket egyaránt, rabságunkat, mellyel saját életünket próbáljuk megtartani s közben elfeledkezünk Urunkról, a Te Fiadról, akit példaként állítottál elénk. Bűnbánatunk őszinte szavainál azonban erősebb hálaadásunk és örömteli bizonyságtételünk szava, mellyel Lelked munkájáról vallunk, Aki közöttünk él, Aki porbasújt és fölemel, megszomorít, hogy utána világosságot gyújtson szívünkben. Ezért a Lélekért kö- nyörgünk most-is, küldd el közénk, hogy megtanítson lelki életet élni mindig több felelősséget hordozva másokért, szeretteinkért, a Te népedért e földön, akikkel együtt járjuk az Általad kijelölt utat. Mindeneket megajándékozó Atyánk, hallgasd meg kérésünket. Amen. Akikre hallgatnunk kell A nyitott út Ha a gyülekezet nem más, mint az őt körülvevő világ, az emberek nem vehetik komolyan s nem tanúsíthatnak érdeklődést iránta. Ha viszont a gyülekezet — megőrzendő azt, amit kapott — elkülönül a világtól, elválik és bezárkózik, az emberek ismét csak nem veszik komolyan. Ha a gyülekezetben magában az, ami „felülről” van, legyőzi rzt, ami „alulról” van, a világban Krisztus lépéseivel fog járni, s ez az út nyitottá lesz a világ számára. Simojoki finn érsek irányította a figyelmet, úgy azonban, hogy elevenné tette azt a szavát, amely szerint visszajövetelekor a megítélés mértéke az lesz, hogy adtunk-e az éhezőnek enni, a szomja- zónak inni, segítettünk-e a betegeken, a rászorulókon, áthatotta-e egész magatartásunkat a Jézus Krisztustól tanult emberszeretet. Az indiai Űj-Delhiben, 1961- ben tartott harmadik nagygyűlés „Jézus Krisztus, a világ világossága” jegyében ülésezett, s fényt akart mutatni az evangéliummal minden népnek. Ez a nagygyűlés a mozgalom szervezeti megerősödésének is az eszköze, jelentősen kibővült az EVT taglétszáma. Ekkor léptek be az ortodox egyházak legnagyobbjai is. Az ökumenikus mozgalom jelene Visser’t Hooft átfogó képet rajzolt arról, milyen széles bázisra tekinthet az Egyházak Világtanácsa. Gyakorlatilag valamennyi protestáns és ortodox egyház a tagok között van. Különösen sok egyház lépett a tagok sorába Afrikából, Ázsiából, Latin-Ameriká- ból. Együttműködés jött létre a katolikus egyházzal is. Ennek a hatalmas egyházi világszervezetnek azonban a problémái is hatalmasak. Az egyházak sohasem szolgálhatják önmagukat, hanem mindig az embert, az emberiséget. „A keresztyén hit egész titka rejlik abban, hogy az ember áll a gondoskodás középpontjában, mert Isten maga állította oda” — mondja Visser’t Hooft. A világ sok országa éhség, szegénység miatt szenved. Ebben a helyzetben Visser’t Hooft szerint korunk döntő problémája a nemzetközi igazságért való küzdelem, a szegény és gazdag országok közötti feszültség feloldása. A Genfben 1966-ban tartott „Egyház és Társadalom” konferencia óta az Egyházak Világtanácsa állandóan napirendjén tartja a szegény és gazdag országok problémáját. Visser’t Hooft azt tartja megoldásnak, hogy a gazdag országok nemzeti jövedelmük évi egy százalékának átutalásával siessenek a szegény országok segítségére. Ugyanakkor az egyházak a maguk tanításbeli és anyagi eszközeivel is vegyenek részt ebben a fáradozásban. Másik alapvető gondolata az, hogy az egyházak szoros együttműködésének, akcióegységének kell segítenie az emberiség egységét. Ezért az egyházak egymáshoz való közeledésére, együttműködésük fokozására nagy hangsúlyt tesz. Megjegyzések a) A szegény—gazdag országok problémája állandóan szerepel az Egyházak Világtanácsa szóhasználatában. Eszerint a fehér emberek által lakott országokat tekintik gazdagnak, és a színesek országait tekintik szegénynek. Magyar egyházaink ezzel szemben azt szokták kifejteni, hogy a társadalmi probléma nem itt jelentkezik. A színesek által lakott országok szegénységének oka a több évszázados gyarmatosítás, s ebben nem egyformán vétkesek a fehérek által lakott országok. Korunk társadalmi kérdése a konzervatív és a haladó társadalmak feszültségében jelentkezik. A társadalmi fejlődést az egyházak nemcsak adakozások növelésével és segélynyújtással szolgálhatják, hanem azzal, ha a társadalmi fejlődést munkáló erőket segítik, ha a haladás mellé állnak, mert ezzel egy-egy ország fejlődésének alapvető kérdéseit segítik. b) Az egyházak közti együttműködés kérdésében küldötteink a hangsúlyt azokra a. feladatokra szokták tenni, amelyekben az egyházak segíthetik a békének és az emberiség jövőjének a megvédését. Ez az a terület, amelyen az egyházak más jóakaratú emberrel együtt szolgálhatják az emberiség ügyét. Ezzel a szolgálattal megfér az evangélikus hithűség, a magunk egyházának szeretete, tisztelete és becsülése. Ez a pár gondolat is mutatja, hogy mi az Egyházak Világtanácsa munkájának értékelése mellett a magunk tanításának és hitbeli meggyőződésének megszólaltatásával kívánunk és szoktunk részt venni a közös feladatok megoldásában. D. Dr. Ottlyk Ernő AZ ÜJ ÉSZT ÉRSEK BEIKTATÁSA Lapunkban már értesítettük hallgatóinkat arról, hogy D. Kiivit észt evangélikus érsek egészségi okokból visszavonult és helyébe Alfred Tooming-ot választotta meg az észt egyházi legfelsőbb szerv az Észt Evangélikus Egyház érsekévé. A. Tooming érsek beiktatására augusztus első felében került sor, amelyen résztvett tette a hangsúlyt. Itt viszont az vált nyilvánvalóvá, hogy a teológiának is a mindennapi élet feladatait kell szolgálnia. Ez vezetett 1937-ben a gyakorlati és a teológiai ökumenikus mozgalom közeledéséhez, majd szoros együttműködéséhez. Az 1937-ben Oxford- ban megtartott ökumenikus konferencia kénytelen volt a fasiszta Németország által felvetett problémákkal szembeVisser’t Hooft az ökumenikus mozgalom veteránja. 1925 óta vesz részt az ökumenikus mozgalomban. 1948-ban az Egyházak Világtanácsa megalakulásakor őt választották meg főtitkárnak. Ezt a tisztségét a legutóbbi évekig megtartotta. A nyugalomba vonult főtitkárt az uppsalai nagygyűlés az Egyházak Világtanácsa tiszteletbeli elnökévé választotta. Visser’t Hooft eredetileg holland teológiai professzor volt, teológus mivoltát megőrizte és elmélyítette ökumenikus szolgálata során. Uppsa- lában, az Egyházak Világtanácsa nagygyűlésén megtartotl előadásában az ökumenikus mozgalom teljes áttekintését és értékelését nyújtotta. Gondolatmenetének főbb vonásai a következők. Az ökumenikus mozgalom múltja 1925-ben Söderblom, svéd érsek, — aki 1929-ben a mi teológiánktól tiszteletbeli teológiai doktori címet kapott — hívta össze Stockholmba „A gyakorlati keresztyénség mozgalma” elnevezésű első nagyszabású ökumenikus gyűlést Ez volt a kezdet. Az ökumenikus jelleg még csak töredékes volt, korántsem kapcsolódott be a mozgalomba olyan sofc egyház, mint jelenleg. Középpontban a kor társadalmi és nemzetközi helyzete állt. A2 első világháború utáni égeti problémákban akart segíten: ez a konferencia. 1 Az ökumenikus mozgalorr , résztvevői azonban látták, hogy i a kifejezetten gyakorlati feladatokkal való foglalkozás nem vezethét eredményre s ' mélyebbre ásó teológiai vizsgálódás nélkül. így indult meg 1927-ben a „Hit és Egyházszer- r vezet” elnevezésű másik ökumenikus mozgalom, amely az egyházak teológiai kérdéseire nézni. Ezért a tárgyalási anyag döntő problémái az. egyház és társadalom, az egyház -és állam, az egyház és a nemzetközi kérdések körében mozogtak. A fasizmus egyházba törésével szemben jött létre az oxfordi jelszó: „Maradjon az egyház: egyház”. Két év múlva kitört a második világháború. Az ökumenikus mozgalom folytatásáról szó sem lehetett 1948-ban Amsterdamban mint beiktató D. dr. Simojoki finn érsek, dr. Lauha, Helsinki püspöke, Mau lelkész, a Lutheránus Világszövetség főtitkárhelyettese, Áramáé esperes, az észt egyház legidősebb esperese és D. Hansen lelkész, a Lutheránus Világ- szövetség európai kisebbségi egyházi titkára.
