Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-28 / 4. szám
Üj szolgálatban / I Karner Ágoston országos egyházi főtitkár Az Országos Egyházi Iroda adminisztrációjának vezetője. Évente 480 »ügy« az iktatókönyvben. Ügyenként olykor egy, olykor harminc ügyirat. Egy-egy ügyirat mögött néha számtalan tárgyalás, előkészítés, utánajárás. Szinte minden országos bizottságnak tagja, a legtöbbnek jegyzője és ügy-előkészítője. Az egyes »osztályok« munkáját hivatott összehangolni. Maga vezeti a Nyugdíj-osztályt, adminisztrálja a jogügyleteket, külföldi kapcsolatok belföldi elrendezésének gazdája, kezén fut át a Központi Alap, és ezer más ügy. Lehetne folytatni. De ha valaki érti, mit jelent egyetlen aktát aláírásképessé dajkálni, tudja, mi szerteágazó munkakör ez. Karner Ágoston egy esztendeje látja el ideiglenes megbízás alapján. Az Országos Egyház Elnöksége véglegesítette s díjlevelét december 29-én adta ki az Országos Presbitérium. 1929-ben született Kiskunhalason. Iskoláit is ott végezte, közben egy évet Miskolcon végzett a tanítóképzőben. Teológiára 1949-ben iratkozott be Sopronban s 1954-ben Budapesten fejezte be tanulmányait. Segédlelkészi évei a lelké- szi szolgálat széles skáláját jelentették szórványtól tömbgyülekezetig, falutól városig. Soltvadkert, Rákospalota, Budafok, Siklós, Budapest— Zugló voltak állomásai. 1960 óta a rákosszentmi- hályi gyülekezet lelkésze. Szolgálata alatt a megújult presbitérium összeforrott, a templom látogatás megnőtt, a gyülekezet anyagi bevételei emelkedtek, különösen az offertorium, ami a reális templomlátogatás egyik kétségtelen jelzője. Kiegyensúlyozott gyülekezeti élet gyűrűzik körülötte. A gyülekezet két gócán, Szentmihályon és Sashalmon ma is egyedül látja el a szolgálatokat. Az országos egyházvezetésben munkálkodók között ő a legfiatalabb. Nős, két kisleánya van. Szolgálatai során járt Finnországban, Svájcban, az NDK-ban, Ausztriában, Munkakörök duzzadásán valahol csökkenteni kell. Nála a sajtómunka ez. Újabban nem jut íráshoz. Pedig 1950 óta aktív munkása az egyházi sajtónak. Nemcsak írásai jelennek meg bőven, de volt idő, amikor átmenetileg lapunk szerkesztését is ellátta. Novellái jelentek meg lapunkban, az Evangélikus Naptár egyes számaiban, a Somvirág c. egyházi szépírás-gyűjteményben s egy NDK-ban kiadott novelláskötetünkben. Van, ahol munkakörök duzzadásán sem lehet csökkenteni. Nála az igehirdetés szolgálata ez. Lelkészi szolgálatának legkedvesebb góca a szószék. írásban, szószéken a mát célozza. Bizonnyal ez a dinamikája az adminisztrációnak is, ha az akták nem konzerválnak, hanem előrevisznek ügyeket. K. E. Kristóf és Tóbiás Lapunk új előfizetési dija i ■ Az elmúlt év őszén egy alkalommal hírt adtunk arról a tervünkről, hogy a nyomdai gépek megújításával összefüggésben megváltoztatjuk lapunk formáját, ürömmel közöljük olvasóinkkal, hogy tárgyalásaink eredményeképpen sikerült megtartanunk továbbra is régi lapformánkat. Nem változtatunk tehát lapunk méretén. Ahhoz viszont Olvasóink és Előfizetőink szíves megértését kérjük, hogy az egyetemes árrendezéssel összefüggésben lapunk árán kénytelenek vagyunk változtatni. Február 1-től kezdődően lapunk példányonkénti ára 2,— Ft-ra változik. Előfizetési díja pedig évi 90,— Ft-ra emelkedik. Fél évre 45,— Ft, negyedévre 22,50 Ft. havonta pedig 7.50 Ft. Ezeket az árakat a nyomdai szerződések alapján az Evangélikus Sajtóosztály Elnöksége állapította meg. Bízunk abban, hogy Olvasóink, Előfizetőink szeretete és bizalma lapunk iránt ezután is meg fog nyilvánulni, és a jövőben is segítségünkre lesznek, mind áldozatukkal, mind hozzászólásaikkal, hogy egyre jobban szerkesztett lapban hirdessük az evangéliumot, és adjuk közre egyházunk mondanivalóját gyülekezeteinknek, híveinknek, olvasóinknak. A sok Kedves karácsonyi— újévi üdvözlet között, amit szinte a világ minden tájáról hozott a posta, talán a 'legkedvesebb az volt. amelyikből Kristóf és Tóbiás sugárzó arcocskája nevetett felém. Mindenesetre a legmegindítóbb. Kristóf most öt éves, Tóbiás három. Amikor ezelőtt két évvel megismertem ókét, persze még egészen pöttöm legénykék voltak. De éppen ilyen mosolygósak, huncutak, csínyre mindig készek, mint ezen a képen. Egy evangélikus papiakban találkoztam velük Kelet-Né- metországban. A vadregényes szépségű érchegységben áll ez a papiak, az országút melleit s olyan hívogatóan tekint a vándorra ablakszemeivel, mintha Petőfi emlékezetes verséből lépett volna elő. A sem hiányzott. Akadtak a lelkészcsalád környezetében s éppen — sajnos —, a „vallásos” emberek között, akik orrukat fintorgatták ezen a választáson. Ha már éppen gyermeket akartak örökbefogadni — mondták —, miért éppen ezt a két kis feketét? Csakugyan, miért? Hát éppen azért, amint fentebb megmondottuk. Hogy a faji megkülönböztetés, előítélet ellen, ami oly sok ember szívében még benne lappang, éppen ilyen egyszerű, de kézzelfogható módon tiltakozzanak. Hogy megmutassák: egy cselekedet, emberi, meleg tett többet ér, mint sok elhangzó szép szó, üres beszéd. Amikor megismerkedtünk s Kristóf és Tóbiás ágyacskája fölött találkozott a tekintetünk, a szivünk és a kezünk, Bibliai ábécé: KÖ N\ ŐRÜLET Bibliánkban ismételten olvasunk az irgalomról, könyö- riiletról Istennel és emberrel kapcsolatban egyaránt. A magyar nyelvben az irgalom, kö- nyörület szavakban erős érzelmi hangsúly rezeg A Szent- írás a megfelelő görög szót nem használja ennyire kizárólagosan a szánalom velejárójával Néha átüt rajta a részvét, a megindultság érzése, s ez a belső rugó egyes szentirási helyeken lényeges indítékául szerepel az irgalmas cselekedetnek. A szónak mégsem ez a fő hangzása. Sokkal tárgyi- iagosabb a tartalma. Istenre vonatkozóan kegyelmének hűségét emeli ki a szó. Az Ószövetség görög fordítása főként ebben az értelemben használja. Ennek a jelentésének számos nyomát találjuk az Újszövetség szóhasználatában is. Isten kegyelmének hűségét tapasztalta meg Erzsébet, amikor megszületett Isten ígéretének valóra válásaként fia, a későbbi Keresztelő János (L 1, 58). Ezt hirdeti Pál apostol Isten nagy tettére emlékeztetve, mellyel Krisztust adta kegyelmes fordulópontként az emberiség történetében, vagy a hitre jutással egyes emberek élettörténetében (E 2, 4; Tt 3, 5). E jelentéshez hasonlóan kíséri a kegyelmet a könyörület zöngéje azokban az esetekben, amikor emberek bajaik ínségében Jézushoz fordulnak és Krisztus segít rajtuk. Ezzel a szóval kéri gyógyulását a jeri- kói vak: „Jézus, könyörülj rajtam” (ivík 10, 47—48). Más betegek, kétségbeesett édesapa segítségkérését is ez a szó fejezi ki. Ugyanezzel jellemzi Jézus az idegbajos gadarai ember meggyógyítását: „beszéld el a tieidnek, hogyan könyörült rajtad az Ür” (Mk 5, 19). Hasonló értelemben használja Pál apostol Istennek egyes emberen segítő cselekvésére. Többek között egyik munkatársának halálos betegségből történt gyógyulásáról ezt írja: ,3ízany beteg veit, halálához közel; de Isten könyörült rajta, nemcsak rajta pedig, hanem rajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne jöjjön” (Fii 2, 27). Emberre vonatkozóan elsősorban szintén nem érzelmi fűtöttségű, és semmiképpen sem leereszkedő segítést tartalmaz a szó. Sakkal inkább egyszerűen o mások iránt való jóságnak, a szeretetnek cselekvő megnyilvánulását jelenti (Mt 9, 13; Jk 3, 17). Nyilvánvaló, hogy az „irgalmas sama- ritánusban” erősen dolgozott a szívbeli megindultság a vérző, szerencsétlen ember láttán, a szót mégsem erre a megszá- násra alkalmazza Lukács evangéliuma, hanem az „irgalmasságot tett vele”-kifeje- zéssel a megsebesített, kifosztott vándoron segítő cselekedetet jellemzi (L 10, 37). Ugyanígy az „irgalmasság gyakorlása” — például szenvedők vigasztalása, rászorulók megsegítése — nem emberi irgalomból történik, nélkülözi a felülről való lehajlás kissé fölényes, bántó mozzanatát Egyszerűen az áldozatkész segítő tettet jelenti (R 12, 8). Végsó soron azonos jelentésűvé válik a szó Istennel és emberrel kapcsolatban. A megbocsátást Isten részéről felénk, és tőlünk az embertársak iránt, nemcsak ugyanaz a szó hordozza, hanem egyetlen folyamat: Isten bocsánata megbocsátására indít minket, máskülönben elveszítjük azt (Mt 18, 33. 35). Ugyanígy eltéphetetle- nül összekapcsolódik Istennek üdvösséget készítő kegyelme és a hivő embernek mások javát munkáló szeretete (Mt 5, 7; Jk 2, 13). A második az elsőből következik; elmulasztásával az előbbit kockáztatjuk. Mi nem „könyörülünk” a másik emberen, amikor meg? bocsátjuk ellenünk elkövetett vétkeit, vagy segítünk rajta, hanem a szeretet köteles cselekedetét végezzük, amjre nem pusztán emberi érzések, hanem az Isten megtapasztalt kegyelme indít Veöreös Imre házacska mögötti kertben patak folyik keresztül, s szinte a ház tövében kristálytiszta vizű forrás buggyan mohos kőmedencébe. Azt minden vendégnek meg kell kóstolnia. A házban melegszívű lelkészházaspár. Egy nagy bánatuk van csak: nem volt nem lehetett gyermekük. Pedig mennyire szerették volna! (Ilyenkor eszembe jut: gyermektől ódzkodó fiataloknak ismerni kellene kissé az ő bánatukat!) S mivel gyermekkacagás nélkül nem tudtak egészen boldogok lenni abban a kedves hajlékban: elmentek a lelencházba. S ott megakadt a szemük —, igen éppen Kristófon és Tóbiáson, két ragyogó szemű fekete apróságon. Miért esett éppen órájuk a választásuk? Talán azért is, mert bizonyságot akartak tenni arról, hogy az apostoli ige: Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette —, az ő szívükben élet és valóság. S mert megszívlelték a másik — János — apostol igéjét is: ne szóval szeressetek, hanem élettel és valósággal. Magukhoz ölelték hát és hazavitték Kristófot és Tóbiást. S azóta nagyon boldogok velük. A történetnek itt vége is szakadhatna. Mint a meséknek: S boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Ez a történet azonban nem mese, hanem valóság. S az élet valóságához sok minden tartozik, ami a mesékből néha hiányzik. Bér — azokban is előfordul a gonosz boszorkány. Hát az itt — nagyon a szivünkbe zártuk egymást. Azóta, ha levelet váltunk, mindig beszámolnak a gyermekek fejlődéséről s képet is küldenek. „Egyre élén- kebbek lesznek” — írták legutóbb —, „de nagyon sok örömünk van bennük”. Karácsonyfánk egyik kedves dísze volt az idén az a kis fából művészi készséggel faragott Bethlehem, amit egy másik érchegységbeli barátunktól kaptunk. A német érchegység keménykezű, melegszívű bányásznépe ugyanis messze földön híres faragó készségéről. Szebbnél szebb gyermekjátékok, használati- és dísztárgyak kerülnek ki kezük alól. Ez a kis Bethlehem is ilyen remekbekészült érchegy- ségi faragott munka. Hegyestetejű német házikót képzelt a faragó művész a szentcsalád hajlékául. S a jászlában fekvő kis Jézus körül szüntelen körmenetben hódolnak — négy gyertyaláng melegétől hajtott szélkerék jóvoltából —, pásztorok és Háromkirályok. Akik közül az egyik tudvalévőén a hagyomány szerint mindig szerecsennek ábrázolta tik. S ez jól is van így. Hiszen a Gyermekben Isten szeretete magához ölelt minden embert, fajra, nemzetségre való tekintet nélkül. Kristófot és Tóbiást is bizonnyal. De ennek az isteni szeretetnek emberi kézre, lábra, szívre, szájra, szóra, tettre van szüksége, hogy valósággá lehessen a világban, az emberek között Dr. Groő Gyula Ne adjátok fel a békéért folytatott harcot l A Csehszlovákiai Egyházak ökumenikus Tanácsának levele az Észak-amerikai Egyesült Államok Keresztyén Egyházainak Nemzeti Tanácsához. Kedves Testvérek, elsősorban október 21-én — a vietnámi háború elleni harc napján, — sokat gondoltunk az Önök Nemzeti Tanácsára, egyházaikra és minden egyes keresztyén testvérünkre az Egyesült Államokban és a tengerentúli országokban. Ezekben a feszültséggel tele órákban sokkal inkább mint valaha, együtt érzünk Veletek, együtt aggódunk Veletek, de a békés és igazságos világba vetett hit reménységében is együtt vagyunk Veletek. A vietnámi háború senkitől sincsen távol. Nemcsak azokat sújtja, akik borzalmas szenvedések közepette életüket vesztik a harctereken vagy a hátországban, hanem szándékaiban és következményeiben azokat is, akik bárhol másutt a világon szükséget szenvednek, éheznek vagy jogtalanságban élnek. Ezen felül világméretű háborús konfliktus szakadékénak szélére sodor bennünket ez a háború. Ezek az okok indítottak bennünket arra, hogy szolidaritásunkról és őszinte hálánkról biztosítsunk Benneteket ebben a levélben azért, hogy állást foglaltok a vietnámi háborúval szemben és harcoltok ellene. Ismerjük augusztus 15-én kelt határozatotokat, amelyben határozottan szembefordultatok az Egyesült Államok háborús eszkalációs törekvéseivel és kijelentitek, hogy az eddigi háborús kurzus sem igazolható erkölcsileg. Értékeljük a deeszkalációra vonatkozó felhívástokat, különösen annak azt a részét, amely Eszak-Vietnám bombázásának az azonnali beszüntetését követeli. Tudjuk, hogy feszülten várjátok azt a pillanatot, amikor kivonulnak az amerikai csapatok egy idegen ország területéről. Minden bizonnyal nem titok számotokra, hogy mi élesebben és sürgetőbben fogalmaznánk meg az amerikai kormányhoz intézett követeléseiteket. Talán a sorrend is más volna. Tudjuk azonban, hogy csak az amerikai közvélemény maga tud közvetlen és hatásos nyomást gyakorolni az amerikai politika realizmust és erkölcsöt nélkülöző elgondolásaira. Éppen ezért reméljük, hogy eredményes lesz a vietnámi háború ellen folytatott harcotok. Hiszen ez nemcsak a Vietnámban szenvedő emberek megmentésére irányul, hanem az amerikai népnek a megmentésére is és hozzájárulást jelent az egész emberiség jobb jövőjéhez a földön. Kérünk Benneteket, ne adjátok fel a békéért folytatott harcot, mert ezen a téren senki sem helyettesíthet benneteket ebben a történelmi pillanatban. Újólag is hálánkról és szolidaritásunkról biztosítunk benneteket és a hit reményében fogunk kezet Veletek. JUTKA TERVEZ Sokáig kerestem, míg végre rátaláltam. A móló végében ült egyedül. Nézte a Balaton játékos hullámait és szemmel láhatóan valamin gondolkozott. Augusztus volt, derült, verófényes égbolt. A partmenti nádas szinte mozdulatlanul őrizte a vizet. Ez természetes volt azon a szélmentes délutánon. De mi lelte az én örökké mozgó, mindig beszélő unokámat, Jutkát? Csak nem beteg? Vagy valami bánata van? Mivel magyarázzam hallgatag mozdulatlanságát? Kimentem hozzá a mólóra és szótlanul leültem mellé. Nem sokáig kellett várnom, hogy kibuggyanjon belőle a titok. Amint felém fordult, láttam a szemén, hogy örömmel fogadja a beszélgető partnert. — Mondd, nagyapa, — kezdte mindjárt, — milyen hosszú lesz a karácsonyi vakáció? Hát ezen gondolkodott? — tűnődtem magamban. Közeledik a tanév, az ő kicsi életében az első. Ezen a nyáron az édesanyja már beszélgetett vele az iskoláról, a tanítónéniről, az új pajtásokról, akikkel naponta lesz együtt. Az írásról és az olvasásról is esett szó. Milyen jó lesz majd, mondta neki az édesanyja, amikor már nem kell mással olvastatni, hanem maga is olvashatja a meséket. A kérdésre kérdéssel válaszoltam: Csak nem félsz az iskolától? Nem! Mondta határozottan. Alig várom, mert édesanyáék már annyit meséltek róla. Csakhogy akkor, ha én már iskolás leszek, nem mehetek el hozzátok, csak a vakációban. Ezt is az édesanya mondta. De, ügye, nagyapa akkor az egész vakációt nálatok tölthetem? — Magamhoz öleltem és megígértem, hogy az egész karácsonyi vakációt nálunk töltheti. Azután már együtt szőttük tovább a terveket a karácsonyi együttlét- ről. Azóta már el is múlt a karácsonyi szünet Minden tekintetben jól sikerült. Jutka, a nyári beszélgetés óta már komoly iskolás. Hallottunk tőle komoly iskolai beszámolókat, élményeket. Olvastunk a karácsonyra kapott új mesekönyvből hosszú meséket. A rövidebbeket már maga olvasgatta, amikor nem értünk rá nagyfokú mese-éhségét kielégíteni. Voltak vidám beszélgetések, nagy séták, önfeledt tervezgetések és meghitt imádságos percek. Aztán eljött a búcsúzás napja is. Az érte jövő édesanyját örömmel fogadta. Kérdezgette, hogy van a testvére, Tamás, mit csinál az édesapja, jók voltak-e az olthonhagyott babák? Készülődött boldogan haza és számolgatta, hány nap múlva találkozik a tanító nénivel, meg az osztállyal. Az állomásra kikisértem. A vonat berobogott. Még egy ölelés, még egy búcsúszó és már a vonat ablakából integetett. Amikor a vonat megindult, még egyszer lekiáltott: — Majd a húsvéti szünetben megint eljövökI A vonat kerekeinek egyhangú kattogása hallatszott már csak. Azután eltűnt a szemem elöl a vonat hátsó lámpája is. Amikor az állomásról visszafelé jöttem, felvillantak bennem az együtt töltött idő kedves emlékei. Lányaink már évekkel ezelőtt kikerültek a házból, amelyre azóta néha nagyon rátelepszik a csend. Jutka két hétre ízelítőt hozott nekünk a régi elevenségből, gyerek-kacagásból. — De a karácsonyi vakációban nemcsalt ennyi történt. Megtanultam az unokámtól, hogy mindig előre kell nézni és tervezni kell, Isten jóváhagyásának reményében. Nemcsak húsvétig, nyárig, vagy a következő karácsonyig, hanem az örökkévalóságig. Bizalommal, a megoldást Istentől kérve és remélve. Így az ember már „útközben” is boldog lehet! Jávor Pál BLAKE FŐTITKÁR KARÁCSONYI ÜZENETE Dr. Blake, az Egyházak Ví- iágtanácsának a főtitkára, karácsonyi üzenetet intézett a tagegyházakhoz, amelyben hangsúlyozza, hogy karácsony napját a keresjtyénség előtt is ünnepelték az emberek, mint a világosság győzelmét a sötétség fölött. Ezt a reménységet változtatta át a keresz- tyénség a hit bizonyosságává, hogy Krisztusban az igazi világosságot küldte el Isten a világba. Ezért nem szabad a karácsonyt úgy ünnepelnünk, hogy kikapcsoljuk magunkat az emberi feszültségekből Akik elfogadják Krisztust és teljesítik feladatukat, azok dolgoznak a békéért Isten és az ember, ember és ember között.
