Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-11 / 32. szám

Mi közöm hozzá? Zsid 3, 12—14 Összetörtek egy utcai lámpaüveget — mi közöm hozzá? Meg­öltek egy embert a Boráros téri aluljáróban — mi közöm hoz­zá? Valaki mellettem ügyetlenül dolgozik, selejtet termel; tud­nék segíteni rajta, de — mi közöm hozzá? Szomorú, megsebzett emberrel járok együtt, látom az arcán — mi közöm hozzá? Valaki, akit tán ismerek és szeretek, elindult a lejtőn; kellene neki szólni, de ne avatkozzunk a más dolgába — mi közöm hozzá? Együtt konfirmáltunk, együtt jártunk vasárnaponként a templomba, az „ö” helye már régen üres; meg kellene keres­nem, de nem rám tartozik — mi közöm hozzá? Hát lehet így ... szabad így élni? — Pedig ugye milyen csú­nya az összetört lámpaüveg, milyen tragikus a kettétört élet, milyen megdöbbentő egy síró ember s mennyire mardossa lel­kiismeretünket egy elkallódott lélek? — Valahogy mindnyá­jan érezzük a „mi közöm hozzá” vállrándítása mögött, hogy utána azért rossz marad a szájízünk, hogy tulajdonképpen mégsem megnyugtató ez az egész, hogy ilyenkor mindig ember­ségünk lényegén esik valami csorba. — Nekünk egymás „pász­torává” kell lennünk, akik felelősségben hordozzuk a másik em­bert, a felebarátot s mindazt, amit Isten ránk bízott! — Szent­igénk erre a felelősségre akar biztatni és bátorítani minket. FELELŐSEK VAGYUNK EGYMÁS HITÉÉRT. A gyüleke­zetbe a legkülönfélébb emberek tartoznak, akiknek más a fog­lalkozása, a műveltsége, temperamentuma és érdeklődése. De mégis összeköt minket az a közös hitünk, hogy Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak valljuk s egymásban az ö testé­nek tagjait látjuk. Ez a mi hitünk egy olyan családdá akar for­málni minket, ahol egyikünk hitének sorsa sem lehet közöm­bös számunkra. Ezt az összetartozó felelősségünket azonban sohasem a „tetemrehívás agresszivitásával, hanem a pásztori szeretet szelídségével, és a hasonló vargabetűket átélt testvér alázatával gyakoroljuk. Itélgetés helyett imádkozzunk egy­másért! A kicsinyekért és az öregekért, a betegekért és a ma- gukramaradottakért, a kísértésben levőkért és az elbukot- takért... még a papunkért is, hogy szolgálatát hűséggel végez­ze. S az imádságon túl legyen a szánkban testvéri, vigyázó szó egymás számára — megszólás, rágalmazás helyett. FELELŐSEK VAGYUNK EGYMÁS BŰNÉIÉRT. Vegyük tu­domásul: a bűn sohasem „magánügy”! Kezek lendülnek ütésre, rombolásra — ezeket a kezeket le kell fognunk! Lábak indul­nak a részegség, a széthulló családi élet, vagy a társadalmon élősködés ingoványába — ezeknek a lábaknak útját kell áll­nunk! Puskacsövek emelkednek gyilkolásra — ezek felé kiálta­nak kell: elég a vérontásból! Rá kell döbbennünk, hogy az élet ezer szálával vagyunk összekötve családunkkal, hazánk­kal s az egész emberiséggel s felelősek vagyunk egymás bű­néért:... „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”! — a kaini mentegetőzés: „vagy őriző je vagyok-e én az én atyámfiának?”, a modern „mi közöm hozzá” változatában is az ember, az élet ellen lázadó felelőtlenségről beszél. Pedig Isten pásztorokul adott minket egymás mellé, hogy a bűn „meg ne keményítsen” t magunkat, az egész emberiséget pusztulásba ne vihessen. NAGY REMÉNYSÉGET HORDOZUNK. Az egyház abban a boldog „mában" él, melynek a horizontján ott ragyog a krisz­tus névnapja”. Mi Öt várjuk, hogy szeretetével teljesen betölt­se az eget és a földet. Ez a mi reménységünk az erőforrás ah­hoz, hogy ma felelősen, pásztori szeretettel hordozzuk egymást, hogy el ne engedjük egymás kezét, hogy védjük a gonosztól az embert, az életet. De ez a mi reménységünk sürget, biztat is er­re, mert ezt a pásztori felelősségünket nem „majd", hanem „most” kell megélnünk: „míg tart a ma”! Csizmazia Sándor Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. augusztus 11-én Deák tér de. 9 (úrv.) Trajtler Gá- ix>r. de. 11. (úrv) Dr. Hafenscher Károly, du. 6. Dr. Hafenscher Ká­roly. Fasor de. 11. Bogy a Géza. du. 6. Bogya Géza. Dózsa György út de. fél 10. Bogya Géza. Üllőd út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57,1). de. 10. (szlo­vák), de. 12. (magyar). Thaly Kál­mán u. 28. de. 11. Dr. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. (úrv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv) Boros Károly. Fó­ti út de. 11. Váci út de. 8. Frange- pán u. de. fél 10. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár-Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV-telep de. 8. Rákospalota- Nagytemplom de. 10. Rákospalota­Kistemplom du. 3. Rákosszentmi­hály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Mado- csai Miklós, de. 11. (úrv) Várady Lajos. du. 6. Madocsai Miklós. To- rockó tér. de. fél 9. Várady Lajos. Óbuda de. 9. Fülöp Dezső. de. 10. (úrv) Fülöp Dezső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Turcsányi Károly, de. 11. Turcsányi Károly du. fél 7. id. Harmati Béla. Budakeszi de. 8. Pesthidegkút de. fél 11. Takács Jó­zsef. Kelenföld de. 8. (úrv.) Bogya Géza. de. 11. (úrv.) Bogya Géza, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. Bencze Imre. Kelenvölgy de. 9. Visontay Róbert. Budafok de. 11. Visontay Róbert. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Cse­pel de. 11. — Szentháromság után a 9. vasárnapon az oltárterítő szí­ne: zöld. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltárt igéje: Jn 15, 1—'5; az igehirdetés alap­igéje: Zsid 3, 12—14. A dél­utáni istentisztelet alapigéje szabad textus. — HÁZASSÁG. Blatniczky János pécsi segédlelkész és Győri Mária augusztus 10-én tartották esküvőjüket a nagy- tarcsai templomban. — KISSOMLYÓ. D. Dr. Ott­lyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke augusztus 18-án meg­látogatja a gyülekezetét és igehirdetéssel szolgál. — HALÁLOZÁS. Horváth Lajos ny. vasutas 76 éves ko­rában elhunyt. A mezőlaki gyü­lekezetnek két cikluson volt hűséges gondnoka és 30 éven át presbitere. Július 11-én te­mették el Mezőlakon. „Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van.” — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 18-án, vasárnap reggel fél 8 órakor evangélikus vallásos félóra lesz a Petőfi Rádió és az URH hullámhosz- szán. Igét hirdet D. DR. OTT- LYK ERNŐ az Északi Evan­gélikus Egyházkerület püspö­ke. HÍRÜNK A VILÁGBAN Több külföldi egyházi lap, konferencia volt Budapesten köztük a Lutheránus Világ- június első hetében. A legkö- szövetség sajtója is közli, hogy zelebbi közös lelkészgyűlés 25 magyar és 15 finn lelkész Finnországban lesz — jelenti a részvételével közös lelkészi külföldi sajtó is. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—VIII. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.1918 100 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla Igazgató — SÍRTABLA erős, csiszolt alumí­nium lemezből, vésett betűkkel 120,— Ft. Sírkereszt vascsőből, ko­vácsolt díszítéssel 180,— Ft. KTSZ MŰHELY, PALFA. — SÍRKŐ eladás nagy választék­ban. Schrődl Ferenc kőfaragó mes­ter, Bp. III., Pomázi út 19965 hrsz. Óbudai temető mögött, 60-as autó­busz végállomás. — FÖLDSZINTES, UDVARI, fél­komfortos társbérletemet elcserél­ném hasonlóra, harmadik emeletig. Budapest, VII.. Nagydiófa u. 34. fszt. 4. Megtekinthető szombat és vasárnap kivételével minden este 7—8-ig. — MAGNÓ, alig használt, kétsá­vos, tranzisztoros japán, másfél kg súlyú, elemmel és hálózati áram­mal egyaránt működő, eladó. Gyü­lekezeti munkához alkalmas, játék­ideje kétszer 50 perc. Sebők János műszerész. Mohács, Szabadság u. — ELADÓ angol mechanikás, ke- reszthúros, páncéltőkés bécsi piani- nó. Telefon: 139—124. „Vigyázzatok tehát gondo­san, hogyan jártok, nem mint balgák, hanem mint bölcsek”. (Ef 5, 15) VASÁRNAP. — „Vajha el- jőne Sionból Izraelnek a sza- badítás! Mikor az Ür vissza­hozza népének foglyait, Jákob örül majd és vigad Izrael”. (Zsolt 14, 7) Isten meghallgat­ta Izrael forró imádságát. Megoldozta népének rabbilin­cseit. Teljesítette sóvárgó re­ménységét. Visszahozta Izrael foglyait. Az idők teljességében elküldte a Szabadítót, Jézust. Jézus Krisztus minket is meg­szabadít a bűn rabságából. Ezért örüljünk és magasztaljuk Urunkat „szívvel, szájjal, lé­lekkel” — egész életünkben! HÉTFŐ. — „ Az Ür az ő né­pének oltalma és Izrael fiainak erőssége!” (Jóéi 4, 16) Nem üres szólam, hanem őszinte vallomás ez az ige, Isten gyer­mekeinek boldog tapasztalata. Mindenkor és mindenütt, min­denki meggyőződhet ennek az igének igazságáról, ha egészen rábízza magát az Űrra. Le­gyen ez az ige mindnyájunk igaz hitvallása és boldog ta­pasztalata! KEDD. — „Megáldotta Isten a hetedik napot és megszentel­te azt; mivelhogy azon szűnt meg minden munkájától.” (I Móz 2, 3) Minden nap Isten ajándéka, de különösen az ün­nepnap. Ilyenkor pihenhetünk, s erőt gyűjthetünk a hétköz­napok feladatainak elvégzésé­re. Együtt lehetünk szeret­teinkkel a családban. Meghit­ten megbeszélhetjük közös dol­gainkat. A gyülekezetben együtt hallgatjuk Isten igéjét, együtt imádkozhatunk és éne­kelhetünk. Becsüljük meg Is­ten drága ajándékát, szentel­jük meg mindig az ünnepna­pot! Sok áldást nyerhetünk ezáltal. SZERDA — „Megtérsz az Űrhoz, a te Istenedhez és hall­gatsz az ő szavára. Akkor visz- szahozza az Ür, a te Istened a foglyaidat és könyörül rajtad, és összegyűjt majd téged min­den nép közül, akik közé oda­szórt téged.” (5 Móz 30, 2—3) Isten kegyelmes Urunk. Nem szívesen büntet, de szíve sze­rint könyörül a megtérő bűnö­sökön. Jóra fordítja a rosszat. Megszabadítja a benne bízó­kat. Felkarolja az elesetteket, összegyűjti a szétszéledteket. Ne zúgolódjunk, ha ránk ne­hezül Isten büntető keze, ha­nem alázatosan hajoljunk meg alatta. A bűnbánat, a megtérés áldott gyümölcse így lesz a mienk. CSÜTÖRTÖK. — „A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát Es ha én atya vagyok, hol az én tisztességem? És ha én Ür vagyok, hol az én félel­mem? — azt mondja a Sere­gek Ura.” (Mal 1, 6) A prófé­ták ajkán gyakran csendül fel Isten panasza Izrael fiainak hálátlansága, hűtlensége miatt Mennyei Atyánk fájdalmas pa­nasza ma is teljesen jogos, mert mi sokszor és sokféle­képpen vétkezünk ellene. Könnyelműen és tiszteletlenül beszélünk róla vagy némán hallgatjuk és hagyjuk ha má­sok gyalázzák szent nevét Könnyen elfelejtjük jótétemé­nyeit. Természetesnek tartjuk, hogy megadja amit kérünk, mintha az lenne a dolga, hogy kiszolgáljon minket. Nem igaz az Isten iránti szeretetünk, ha nem párosul őszinte alázattal és szent hódolattal, PÉNTEK. — „Bízzatok őben­ne mindenkor ti népek, öntsé­tek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk.” (Zsolt 62, 9) A zsoltárköltő Dávid sokszor megtapasztalta, hogy Isten megszabadítja a benne bízó­kat. (V. ö. I Sám 17, 37—51; 23, 14—28 stb.) Számára Isten valóban oltalom volt és me­nedék. Tapasztalatokon alapu­ló meggyőződését nem titkolta, hanem megvallotta. így tanús­kodott a szabadító Istenről. Nagy nyomorúságunk, hogy gyávák vagyunk a bizonyság- tételben, pedig egymás hite ál­tal megerősödhetünk a keresz­tyén életben, Krisztus követé­sében. SZOMBAT. — „Mert én szó­lok, az Űr, s mely szót szólok, meglészen.” (Ez 12, 25) Isten nem néma bálvány, örök Csend. Nincs a világtól távol. Itt van közöttünk, és beszél velünk. Kijelenti akaratát, közli velünk igéjét. Igéje te­remtő erő, győztes hatalom. Köszönjük meg, hogy Isten még szól hozzánk, hogy szóba áll velünk, és örömmel figyel­jünk szavára! Táborszky László A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalo­kat, hogy július 15-től augusztus 15-ig iratterjesztési szünetet tart A július 15-ike után érkező megrendeléseknek csak au­gusztus 15-ike után tud eleget tenni. JSSi ---­AZ OKOSABB ENGED Amikor már a sarját is lekaszálják — ha jó időjárás van — még nagyon jó fű nőhet a ré­teken. Kell is ilyenkor a jó legelő. Ebben az időben már nincs semmi sürgős munka. Ga­bona a padláson, széna sarjú a pajtában. Az őszi szedegelődés még nem kezdődött. Legföl­jebb itt-ott szedik a kora krumplit. Van elég ráérős idő. Különösen olyankor, amikor egy jó eső feláztatta a földet. Pár napig esett. Nem lehetett legeltetni. A marhák csak ették a fi­nom takarmányt. Pedig de kell az télen! Szent Mihálytól Szent Györgyig hosszú ám az idő. Amint felszakadtak a felhők és szikkadt egy kicsit a föld, minden telekre kihajtották a jó­szágot legelni. Az alkonyat is jó időt ígért másnapra, mert veres égalja szelet jelent. Amint a férfiak eleregették az udvar horpa­dásaiban összegyűlt vizet, csak hajtották ki a marhákat. Zsömle is vidáman harsogiatta a telek füvét, nyugodtan, szorgalmasan. A szomszéd misken ostoros férfiak beszél­gettek azzal a jóízű felszabadultsággal, hogy ezzel is dolgot végezzenek. A jó legeltetés felér egy jó kaszálással. Aztán itt az állat maga szerzi meg a kosztját. Csak arra kell vigyázni, hogy a máséhoz ne nyúljon, mert abból ha­mar lesz török átok: a rossz szomszédság. Így hát a legeltetésnél komolyabb semmittevés alig van. Az ember csak azt figyeli, hogy har- sogtatja a füvet a marha. Közben sok min­dent elgondolhat az ember, míg bele nem fá­rad. Aztán vagy fütyülni kell, vagy faragni, mert elálmosodik az ember. Nagy öröm ha ilyenkor beszélgető társak akadnak. Átléptem én is a garádon. Köszönés után jó beszélgetést kívántam és velem is tágult a kör. — Na, jó hogy jön — szólt Kálmán szom­széd. Jó gazda. Sokgyerekes ember fia. — Azon tanakodunk, hogy ez a háború sehogyan sem igazság. Lehetett ott imádkozó, vagy káromko­dó, szegény, gazdag, vagy családos, vagy le­gény, egyformán eltalálta a bomba. — De el ám! — tódította a bölcselkedést Nagy János bácsi. — A fiam mondta, hogy a Dontól visszakerült emberek Kievben egy ka­szárnya udvarán lágereztek. Jött a légiriadó. Mindenki bújt a föld alá. Volt egy főhadnagy, hiába hívták az emberek, hogy meneküljön ő is. Az csak megállt az udvar közepén, aztán odakiáltotta a többieknek, hogy azt mondja: Nincs az úr Istennek olyan repülőgépe, ami elől ő a föld alá bújnék! Aztán föltartott fejjel nézte merre mennek a gépek. Egy légiakna odapottyant és derékba nyírta el a főhadna­gyot. — Az egyik azt mondja — kezdte szapora beszéddel Szabó szomszéd — őt az úr Isten hazasegítette, ki meg odaveszett, azt se tudta mondani, hogy őt meg odaveszítette. — Én meg azt mondom emberek, hogy a háborút az emberek találták ki. Az Istent meg se kérdezték. Az meg aztán azzal bünteti a népeket, hogy ha kellett nekik a háború, csak pusztítsák egymást. Hát nem igaz? — kérdez­te Gaál Miklós. — Na lássák — mondtam. — Ennél okosab­bat én se tudok mondani. Mindenki elgondolkodott. Nagyokat szívtak a cigarettából. Jó ilyenkor a füst. Érleli az ember okoskodását. — Idefigyeljünk csak! Itt jön a vén Szürke, majd az megmondja mi az igazság. Látom a hegyről jön. Ott meg a hordót vallatta, hogy mi az igazság — csillant derűsen Kálmán szomszéd szeme. Tóth Imrét a szembe szom­szédot nevezték Szürkének, mert jól derese­déit a haja. Igen peckesen lépkedett és csat­togtatta a papucsát. — Na adjon Isten! Hát itt fújják a kígyó követ? — A búbjára taszította színehagyott, liska kalapját. — Hát maga merre hordozta ezt a villát? — kérdezte Gaál Miklós. — Hallod-e, de úgy látom, nem csak a vil­lát vitted magaddal, hanem a pincekulcsot is — jegyezte meg Nagy János. — Idefigyelj szomszéd, én katona voltam, de meg is tanultam, hogy a fegyverét soha nem hagyja el az ember. Azzal látom, hogy Zsömle átdugja a fejét a sövényen, nyomban át is tépett. Indultam, hogy visszatereljem. Erre Kálmán szomszéd azt mondja: — Megálljon! Hadd lássuk, ez az öreg Szür­ke milyen katona volt? No meg mered-e terel­ni a tisztelendő úr Zsömléjét? — Én-e? — ágaskodott a hegyről hozott vir­tus Tóth Imrében. — Idenézz! Azzal kapta a villát és megindult a tehén felé. Az idegen férfi közeledtére Zsömle meg­állt. Fújt egyet és várta mi lesz. — Nee te! — reccsent rá az öreg. Ráemelte a villa nyelét. Zsömle is komolyra vette a dol­got. A közeledővel nem volt barátságban, mert nem kapott tőle sós kenyeret, sem a barátság egyéb zálogát. Lesumta kajla szarvú fejét és neki az idegennek. A társaság élvezettel vár­ta mikor futamodik meg az öreg Szürke, de az olyan szaporán forgatta a villanyelet és oda­vágott vele Zsömle fejére és orrára, ahol érte. Ezt már Zsömle se állhatta. Farkát felvágta és kirúgott, vágtába került egyet az idegen te­leken. Szürke utána és most már a tehén fa­rán huppant a villanyéi szaporán. Közben ígérgette neki a nyűveket, kukacokat, meg, hogy a kánya mondja a szemének csecsebogyó. Zsömle ismét áttört a garádon vissza a hazai telekre. Nagy gangosán jött vissza az öreg. A bor is meg a dicsőség is ragyogott a szeméből és fújt egyet, majd nagy büszkén azt mondta: — Na ugye! Mire Gaál Miklós csak ennyit mondott csen­desen: — Zsömle is azt tartja, az okosabb enged! Kirobbant erre a kacagás, de hamarosan el­köszönt mindenki, mert a marhák is jól lak­tak, de meg a nap is lebukott, csak a vöröse maradt ki a hegy fölött. Mátis István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents