Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-18 / 33. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. Vi. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP XXXIII. ÉVFOLYAM 33. SZÁM 1968. augusztus 18. Ára: 2.— Forint Alkotnányunk, kenyerünk „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami Istené.” Sokan az egyházban csupán ezen a jézust mondaton át mérik a keresztyén ember helyét a hazában, a társadalomban. Amikor húsz évvel ezelőtt aláírták az állam és az evangélikus egyház között létrejött Egyezményt, az aláíró püspök is erre az igére hivatkozva mondta el az ünnepélyes aktuson köszöntőbeszédét. Az aláíró miniszter is erre az igére utalt, s egyetlen mondattal lépett át kétezer esztendőt, amikor hozzáfűzte: de a „császár" ma a nép állama. Nem az a kérdés immár, hogy mit adunk, kinek tartozunk s mivel, hanem arról van szó, hogy mit kaptunk. Alkotmányunk elénk lép és benne önmagunkkal számolunk. A nép maga rendezte ügyét önmagával, teremtett egyenjogú törvényes rendet, szabályozta a közéletet, a társadalmat szellemileg, gazdaságilag, politikailag. A dolgozó nép kezébe vette az irányítást, s az egész nép előrehaladásán önmaga alkotta renddel őrködik. Történelmünkben most először. Az „országnak”, bizonyos vezetőrétegeknek, nemeseknek, felső tízezernek, birtokosoktiak volt eddig is alkotmánya. A népnek most van először. Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor augusztus 18-án az ország- gyűlés elfogadta, s augusztus 20-án kihirdettetett a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, olyan korfordulóhoz érkeztünk, amit csak próbálkozások előztek meg — 1848-ban, majd 1919- ben — de teljességre, jogra, érvényeröre, sőt alkotó erőre most emelkedett. Szent István kemény rendelkezései, törvényei véget vetettek a kalandozásoknak, kemény fegyelmet kívántak és gyakoroltak. Az Aranybulla jogforrássá lett a nemesség számára. A roppant középszerű, de ügybuzgón nyüzsgő nógrádi fiskális, Verbőczy Tripartituma pedig fegyver lett a főurak és földesurak kezében a nép ellen. Lényegében semmi sem változott, Verböczynek szobrot emeltünk, s a „szent korona tana”, a két világháború közötti idő nagy szólama, korántsem adott a népnek jogot, szabadságot, életet. A „jogforrások” maradtak, s a belőlük csörgedező víz hogyan is változhatott volna. Tizenkilenc éve annak, hogy a széles néprétegek érdekvédő és tápláló forrása felfakadt, a szellemi, társadalmi, gazdasági, politikai haladás iránya világossá, egyértelművé és egyérdekű- vé: népérdekűvé vált. Egy félfeudális-kapitalista, majd fasisztává torzult ország néhány év alatt a dolgozó nép hazájává lett. Ennek nyoma, pecsétje, kerete és iránytszabója az Alkotmány, amit augusztus 20-án ünnepelünk. Az az alkotmány- és jogfejlődés, amit Szent István törvényeitől mai Alkotmányunkig áttekinthetünk, indokolja és tartalmasítja azt a gondolatot ,amely ezt a napot a kenyér ünnepévé is teszi. Egy nép, amely saját kenyeréhez, saját életéhez, önrendelkezési jogához, szabad egyenlőségéhez jutott! Alkotmányunkkal szoros összefüggésben áll az a másik, s ebből folyó tény, hogy egyházunk egyenlő, teljes megbecsüléshez jutott. Itt is: történelmünkben először. Voltunk már szellemi-lelki áramlat, amely átfoghatatlanul áradt szét az országban. Voltunk függvénye a földbirtokosok kénye-kedvé- nek a „cuius regio illius religio” korában. Voltunk vérző, üldözött egyház, lenézett eretnekek, azután bevett, elismert felekezet, majd kisebbségi egyház. Kicsiségünkben és elnyomott- ságunkban önvédelemből formálgattuk az uralkodó egyház allűrjeit. Ma viszont, a lelkiismeret és vallásszabadságnak ebben a világában, Alkotmányunknak vetületeként történelmünkben először teljes közjogi egyenlőségre jutottunk. Egyezményünkben, amely időben kerek egy évvel megelőzte Alkotmányunkat, mégis szervesen abból folyik, olyan felekezeti egyenjogúság tükröződik, amilyenben eleddig sohasem volt részünk. A magunk hitén és érettségén, feladatainkban való hűségünkön múlik, hogy ezzel miképpen élünk. Ez az egyenjogúság szabadít fel arra is, hogy az egyház egyetlen erejével éljünk, az evangéliummal. Nem kapcsolt áruként, és nem összeszövődöttségekben és függőségekben, hanem kötetlenül, szabadon, mint akik tudják, hogy az evangélium mindig meg fogja tartani a gyülekezeteket. Gazdája lett a nép az országnak. Gazdái lettünk az életünknek, kenyerünknek. Alkotmányunk ajtót nyitott a felelős szolgálatra. Hogyne vállalnánk?! A magunkéban tesszük. Éretten, nagykorúan, megbecsültén, mint akik tudnak élni. D. KÄLDY ZOLTÁN PÜSPÖK KOPPENHÁGÁBAN A Lutheránus Világszövetség „Sáfárság és Evangélizáció Bizottsága” aug. 11—18 között Dániában tartja ezévi rendes munkaülését. A bizottság tagja D. Káldy Zoltán püspök. Az ülésre a püspök aug. ll-én elutazott. FÖLSZENTELTÉK A KAIRÓI KOPT SZÉKESEGYHAZAT Június 25—28. napjain fölszentelték Kairóban a Márk apostolról elnevezett új kopt székesegyházat. A fölszentelésen négy földrész 120 küldötte is résztvett, köztük dr. Blake, az Egyházak Világtanácsa főtitkára és a Vatikán nyolctagú küldöttsége. A nagy ünnepi összejövetelen jelen volt Halié Szelasszié etiópiai császár és az Egyesült Arab Köztársaság elnöke, Gamal Abder Nasszer. Jelenlétével azt jelképezte, hogy a mai Egyiptom teret biztosít a keresztyéneknek is, bár az alkotmány a Koránon alapul. Dr. Blake átadta az Egyházak Világtanácsa üdvözletét és jókívánságait, Duval bíboros pedig VI. Pál pápa nevében beszélt. D. »r. OTTLYK ERNŐ püspök Alexij, Tallinn metropolitája meghívására tíznapos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott. Uppsaláhan láttuk és hallottuk (III.) Az elnöki és főtitkári jelentés Az Uppsalai ökumenikus Világgyűlés résztvevői érthető érdeklődéssel várták az elnöki és főtitkári beszámolót az Egyházak Világtanácsa munkájáról az 1961-es Üj-Delhi Világgyűlés óta eltelt időben. Hiszen a mostani világgyűlés előtt alig pár héttel egészen váratlanul elhunyt dr. Fry, a Központi Bizottság elnöke, akinek a helyettese, dr. Payne, alig-alig tudta pótolni az elhunyt elnököt a vezetésben. Ugyancsak változás következett be Üj Delhi óta a főtitkári tisztségben is, mert dr. Wisser’t Hooft főtitkárt dr. Blake amerikai református egyházi elnök követte a főtitkári poszton. AZ ELNÖKI JELENTÉS érdekessége, hogy annak első fele— és az értékesebbik fele! — dr. Fry volt elnöktől származik, aki egészen haláláig dolgozott az elnöki jelentésen, de már nem tudta befejezni. Ez a feladat dr. Payne alelnökre hárult. Az elmúlt majdnem nyolc esztendőben ötször ült össze a Központi Bizottság és mindegyiknek volt egy főtémája, amely jelzi egyúttal azt a szellemi és politikai légkört is, amelyben a bizottsági ülés megrendezésre került. Érdemes ezeket a főtémákat itt is megemlíteni: 1962-ben Párizsban: Jézus Krisztus végső érvénye világméretű történelmi korszakban; 1963-ban Rochester- ben: Az egyház funkciója az új társadalmakban; 1965-ben Enuguban (Nigéria): Felhívás megtérésre, valamint a szolgálat és annak jelentősége az egyház részvétele szempontjából Isten művében; 1966-ban Genfben: Az ökumenikus út és az EVT különleges szerepe; 1967-ben Heraklionban: A missziós igehirdetés mint az EVT ügye. Az elmúlt időszakra esik a Második Vatikáni Zsinat lefolyása és az a kísérlet, hogy kapcsolatot keressenek az egyházak egymással a gyakorlati munka és együttműködés területén a hitelvi eltérésektől és ellentmondásoktól függetlenül. így jött létre az a közös munkacsoport Enuguban, amelynek 8 protestáns és hat katolikus tagja azóta is szoros kapcsolatban van egymással. A világ ott volt a Központi Bizottságnak minden egyes ülésén. Hiszen az elmúlt időszakban súlyos nemzetközi problémák rázkódtatták meg a világot, amelyek közül néhány azóta megoldódott ugyan, de a vietnami, a közel-keleti, a rho- déziai és nigériai válság ma is nagymértékben veszélyezteti a világbékét. Az EVT Központi Bizottsága minden egyes alkalommal állást foglalt a fenti problémákkal kapcsolatban, amivel azt akarta demonstrálni, hogy az EVT a világban akar lenni, másrészt a világ nem közösíthető ki munkájából. Az Egyház és Társadalom világkonferencia is a fenti meggyőződés alapján jött létre 1966 júliusában. Jellemző dr. Fry jelentésének erre a részére, hogy nem tartja kiértékeltnek ennek a világkonferenciának az eredményeit. Ez arra vall, hogy az EVT igyekszik sok mindent átértékelni abból, ami 1966-ban Genfben elhangzott, elsősorban a forradalom kérdését. Uppsalában ugyanis érezhetően abban az irányban vezették a vitát és fogalmazták a határozatokat, hogy a forradalom helyett a fejlődés elvét érvényesítsék a társadalmi igazságosság megvalósításának útján. nem örülök az egyetemi hallgatók sok követelésében a nyilvánvaló anarchiának és ész- szerűtlenségnek sem.” Véleménye szerint azonban az EVTnek nagyon föl kell figyelnie ezekre a jelenségekre és föl kell ismernie, hogy mi Istennek ebben a helyzetben a konkrét követelése a keresztyénektől. Az Egyházak Világtanácsával szemben elsősorban az ifjúság képviseli — sok idősebbel együtt! — azt az álláspontot, hogy munkája megreked az adminisztrációban, hogy a „megszervezettsége” gátolja mozgalmi küldetésének a betöltésében. Blake főtitkár egyrészt védte jelentésében az EVT szervezeti-adminisztrációs jellegét, másrészt azt a reményét hangoztatta, hogy éppen az Uppsalai Világgyűlés arról tesz majd bizonyságot, hogy az EVT megőrizte mozgalmi jellegét és újra meg újra meg tud újulni és új engedelmességre vállalkozni a* Isten megjelölte úton. Megújulni azonban szerinte maga az EVT is csak akkor tud, ha maguk az egyházak megújulnak és levetkőzik organizációs jellegüket vezetőségükben és gyülekezeti munkájukban egyaránt. Az elnöki, de elsősorban a főtitkári jelentés sok ponton eléje ment a kérdéseknek, amik az egyházaknak és a világnak is tényleges problémái. Igyekeztek „modern” lenni a kérdések fölvetésében! Az ifjúság — mintegy 150 küldött — meg is tapsolta a jelentéseknek ezeket a részeit. A további cikkekből majd az is kitűnik, hogy a világgyűlés munkája mennyit és hogyan valósít meg ezekből. Dr. Pálfy Miklós IMÁDKOZZUNK Irgalmas Atyánk! Köszönjük, hogy szeretetre teremtettél és erre is váltottál meg Jézus Krisztus halálával. Köszönjük, hogy bűneink adóslevelét széttépted. Megbocsátasz nekünk. Köszönjük, hogy megszabadítottál a bűn vádjától, Ítéletedtől, és felszabadítottál minket minden embertársunk felelős szeretetére és szolgálatára. Kérünk is Atyánk, hogy egyházad a bűnbocsánatnak ezt » boldog örömhírét hirdesse s éljen belőle. Szeretctedbe ajánljuk népünket s egész világunkat: őrizd életünket hozd el békességedet. Bocsásd meg vétkeinket Jézus Krisztus Urunk áltaL Ámen. Akikre baUgatnu kell A történelem fordulópontján A múltban főként arra szorítkozott az egyház, hogy a keresz- tyénség terjesztésének a hagyományos feladatát elvégezze. Az iskolai és egyetemi oktatással törődött az egyház elsősorban. Az orvostudomány terén is felbecsülhetetlen szolgálatot végzett sok misszionárius. Az emberi fejlődés történetének a fordulópontjához érkeztünk azonban most el és az Istenért végzett szolgálat nem szorítkozik többé az irgalmasságra és papi teendőkre. Az ember egész fejlődését kell rajta értenünk, vagyis emberségének az összességét. Ma már nem lehet elválasztani a gazdasági kérdést a humánum dolgától és ezt nem is tesszük, ahogyan nem választható el a fejlődés attól a társadalmi, gazdasági és politikai kerettől sem, amelyben végbemegy. Kaunda, Zambia államelnöke Uppsalai világgyűlés 1968 UPPSALÄBÖL HAZATÉRVE A FŐTITKÁR! JELENTÉS meleg szavakkal emlékezik meg mindazokról, akik előfutárai voltak az ökumenikus mozgalomnak. Köztük a főhelyet Nathan Söderblom svéd érseknek kell adnunk, aki már' 1925-ben létrehozta Stockholmban a Gyakorlati Keresz- tyénség első világkonferenciáját. Több kísérlet után 1948- ban, a második világháború után Amsterdamban alakult meg a mai Egyházak Világtanácsa. Az elmúlt húsz esztendőben sok kísérletezés, hibás lépés és jó kezdeményezés jellemzi munkáját, de azt jó szívvel el kell mondanunk, hogy soha nem volt hűtlen az egyház tulajdonképpeni feladatához és küldetéséhez: az evangélium hirdetéséhez. Ma elsősorban azért éri támadás az EVT-t, mert egyesek szerint sokat foglalkozik a világgal, annak politikai, gazdasági és társadalmi problémáival. Dr. Blake főtitkár hosszan válaszol jelentésében erre a támadásra és kifejti, hogy a Szentírás tanítása és az egyes tagegyházak hitvallásai szerint is arra küldetett a ke- resztyénség, hogy benne éljen az Isten irányította történelemben és konfrontálja magát annak minden jelenségével. Ő maga is hitvallást tesz erről, amikor jelentésének egyik helyén ezt mondja: „A mi engedelmességünknek nem azonos a formája azzal, ahogyan atyáink engedelmeskedtek, mert a világ, amelyben bizonyságot teszünk, nem a régi... Az az Isten, akinek mi engedelmeskedünk, ebben a világban munkálkodik és gyakran munkálkodik emberek és mozgalmak révén, akik nem is tudják, hogy neki szolgálnak. A magam részéről örülök annak, hogy a fekete emberek megmozdultak az én hazámban (maga Isten indította őket erre véleményem szerint) és kérdésessé teszik egész társadalmunk szerkezetét. Közben nem elégszenek meg azzal, hogy kicsit belekóstolhatnak a társadalmi igazságba. Annak is örüNikodim metropolita Uppsa- lából hazatérve nyilatkozott az Egyházak Világtanácsa uppsalai világgyűléséről és hangoztatta, hogy a keresztyéneknek elsősorban a békéért kell har- colniok. „Azt várjuk az Egyházak Világtanácsától, hogy folytatni fogja a keresztyénség harcát a békéért és társadalmi igazságért” „A világgyűlésen részvettekkel együtt mi is azt valljuk — fűzte hozzá Nikodim metropolita —, hogy mielőbb teljesíteni kell a Biztonsági Tanács határozatait és meg kell szüntetni a közelke- leti veszélyes helyzetet” Blake főtitkár nyilatkozik Az új főtitkár szerepét az EVT központjának átszervezése terén nagyon részletesen tárgyalja az elnöki jelentés. Megemlékezik a közben elhunyt központi alkalmazottakról és munkatársakról, majd méltatja dr. Fry érdemeit. lök, hogy az egyetemi hallgatók rettegésbe ejtik a vezetőket az egész világon követeléseikkel. Ez azonban nem jelenti, hogy örülök azoknak a programoknak, amiket a „black pawer” szélsőséges képviselőt tűztek zászlajukra és
