Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-04 / 31. szám

Hirosima gyermekei emlékesnek Háromszázezer forint Az elmúlt években megren­dítő könyv járta be az egész világot. Az első atombomba áldozatává vált japán nagyvá­ros, Hirosima gyermekei em­lékeznek benne „a borzalmak napjá”-ra, 1945. augusztus 6-ra. Arata Osada japán profesz- szor még az ötvenes évek ele­jén azzal a kéréssel fordult a hirosimai iskolák tanulóihoz, hogy írják le visszaemlékezé­seiket a várost ért atombom­bázásról. A különböző korosz­tályhoz tartozó hirosimai gyer­mekek, akik átélték ezt a ször­nyű tragédiát, elkezdtek val­lani. Több mint kétezren írták le iszonyatos élményeiket. A professzor csokorba gyűjtötte, és kiadta az említett könyv­ben. Emlékezésnek is szánta ezeket az írásokat, hogy a vi­lág soha ne feledje el a „hi­rosimai poklot”, mely 250 ezer embert követelt áldozatul azokban a napokban, de máig is alattomosan szedi a maga áldozatait. A könyv megjelen­tetésének másik célja pedig az volt, hogy felrázza az egész emberiséget közönyéből, és ak­tivizálja az atomháború ellen, a béke megőrzéséért folytatott harcban. Nem lehet megindultság és megdöbbenés nélkül, sőt köny- nyek nélkül olvasni ezeket a megrázó írásokat, melyekben a gyermeki lélek nagyon finom és érzékeny szeizmográfján ke­resztül elénk tárul a 23 évvel ezelőtti kegyetlen tragédia. Shigeko Hirata hirosimai lány 6 éves korában élte át az atombombázást. Így emlé­kezik vissza arra a napra: „Elbúcsúztam munkába in­duló apámtól, aztán házunk kapuja előtt játszottam. Hir­telen sárga füstfelhő tört fel és borzalmas dörrenés hallat­szott. „Nagyanya! Shigeko!” — kiáltotta anyám. Ügy tűnt, mintha nagyon messziről jön­ne a hangja. Ügy éreztem, mintha valami a földre nyom­na, s nem tudtam mozdulni sem. Aztán felszállt a füst, és felismerhetővé vált a ház, aho­gyan kinézett. Anyám a beom­lott konyhából jött ki. Az egész ház tele volt üvegszilán­kokkal. A gyékényszőnyegek foszlányai és faltörmelék bo­rított mindent, s nem tudtuk, hová lépjünk. Nagyanyám, aki ágyban fekvő beteg volt, szo­bájából az ágytakaróval együtt a másik szobába repült, s ott feküdt a gyékényszőnyeg alatt. Szerencsére nem sebesült meg. „Segítség! Segítség!” — kiál­totta valaki. Anyám azonnal a szomszéd házhoz rohant, el­távolította az útból a tetőről lehullt cserepeket, a fadara­bokat és az üvegcserepeket, s kimentette a romok alá teme­tett szomszédasszonyt. Majd a közelben tűz ütött ki. Nem ma­radhattunk többé a házban. Anyám hátára vette nagyanyá­mat, és felmászott a töltésre. A városból menekültek az emberek. Olyan egyformák­nak tűntek, s nem lehetett őket megkülönböztetni egy­mástól. Mindegyikük meg volt égve, az ujjuk hegyén és az állukon bőrfoszlányok lógtak. Arcuk vörös volt és dagadt, szemüket és szájukat alig le­hetett felismerni. A város fe­lett fekete, égésszagú füst bo­rította az eget. Borzalmas lát­vány volt Anyámba kapaszkodtam és egész testemben remegtem. Abban a pillanatban futva jött apám, leírhatatlan arckifeje­zéssel. Hátán borzalmas seb látszott, nem fekete, de nem is sárga színű. Haját hamu fed­te. Az emberek, akiknek már nem volt jártányi erejük sem, sorban estek össze az úton. Ha lehunyom a szememet, még ma is sok szörnyű jelenet jut eszembe, amit akkor láttam, és elkezdek remegni. Apám aztán sugárbetegség­ben halt meg. Az én lábam sebe is sokáig nem akart be­gyógyulni, csaknem egy évig tartott.” A 12 éves gyermek szinte érett ésszel, felnőtthöz illő ko­molysággal vonja le végül 1945. augusztus 6. tanulságát: „Teljes szívemből gyűlölöm ezt a rettenetes háborút. Ké­rek minden embert Japánban Bibliai ábécé: POKOL A legkülönbözőbb színű és nagyságú gumilabdákkal ját­szadoznak a gyermekek a nyári Balaton pompás vizében. Ugyanilyen gondatlanul dobá- lódznak a felnőttek is egyes bibliai fogalmakkal, melyek­nek szintén sokféle a színük, színárnyalatuk, formájuk és főleg a jelentésük. Ilyen ked­venc szólásmondás: Menj a pokolba! A legtöbb ember úgy haj igái ja ezt a gyakori mondást, mint a Balaton gyer­meke a színes vízilabdát. Fo­galma sincs róla, hogy mit is mondott voltaképpen. Használ­ja a fogalmat, de nem érti, mint egyik-másik az idegen szót. Jelentésében, tartalmi vo­natkozásában sokféle színű és színárnyalatú a pokol fogalma. 1. Vizsgálódásunk során mindenekelőtt felénk gurul az a labda, melyre azt írták: ha­des. Ez tulajdonképpen magá­nak az alvilág Istenének gö­rög neve. Izraelben is eleven volt az az elképzelés, hogy lé­tezik valahol a föld mélyén egy olyan hatalmas hely, ahol az elhunytak lelke lakozik. Az Ószövetség ugyan keveset fog­lalkozik a halottak sorsával, néhány helyen mégis felvillan egy hades gondolata, melynek „Seol” a neve. A halottak él­nek ott tovább árnyékszerűen. Az Újszövetség is több helyen használja ezt' a szót. 2. A másik színes labda vizs­gálódásunk során a Hegyi Be­széd világából gurul elénk. En­nek meg az a felirata: gye­henna. (Mt 5, 22) Ez a héber Ge-Hinnom görög formája, és az Űjszövetségben a pokol egyik megjelölése, ahol a bű­nösök a túlvilágban elnyerik méltó büntetésüket. A Jeruzsá­lemtől délnyugatra fekvő Hin- nom-völgyben a királyok ko­rában meg gyermekaldozato- kat mutattak be Molochnak. a tűz istenének. (2. Kir 16. 3; 21, 6) Jósiás király megatkozta ezt a helyet az istentisztelet hiva­talos reformja során. (2. Kir 23, 10; Jer 7, 32; 19, 7) Később szemétgyűjtő helynek használ­ták ezt a völgyet, ahol eléget­ték a szemetet, de temetkezési helyül is használták. így ért­hető, hogy Jézus a Hegyi Be­széd jelzett helyén a gyehenna tüzéről beszél! Az idők során azután megszületett az az el­képzelés, hogy ez az iszonyat­tal teli sötét völgy a bűnösök büntető telepe. Az Újszövetség a gyehenna fogalmával párhu­zamosan a hades-t is használ­ja, mégpedig minden halott tartózkodási helye értelmében. A két fogalom közti különb­ség olykor eléggé elmosódik. 3. Mindkét fogalom az alvi­lágba helyezi a halottak biro­dalmát. Az Ószövetségben a halottak birodalma a sötétség világa. Valamennyi halott, te­hát a kegyes ember is, ide ke­rül, mégpedig kapun keresz­tül. (Ézs 28, 10; Mt 16, 18; Jel 1, 18) A teljes elhagyatottság és sötétség helye, ahol üres, fénytelen és árnyékszerű a lé­tünk, melyből hiányzik a vilá­gosság, tétlenségre vagyunk kárhoztatva, és már az Istent sem magasztalhatjuk. (Ézs 14, 15; Zsoltár 6, 6) A későbbi zsidó gondolkodásban azután feltör az az elképzelés, hogy a halottak birodalmának két ré­sze van: az egyik a mennyei boldogság, a másik a gyötre­lem helye. Az Újszövetség világában a gyehenna a bűnösök tartóz­kodási helye — tehát a pokol. A hades fogalmát viszont min­den esetben az Ószövetség ér­telmében az elhunytak tartóz­kodási helyeként használja. Mégis azzal a döntő változás­sal, hogy Jézus gyülekezetét nem fenyegetik a hades hatal­mai. Akik megállnak Péter hi­tében, azokon a poklok kapui sem vesznek diadalt, mivel Jé­zusnál vannak a halálnak és pokolnak kulcsai. (Mt 16, 18; Lk 23, 43; Fii 1, 23; Jel 1, 18.) összegezzük a dolgokat: senkit se küldjünk a pokolba, legkevésbé önmagunkat. Ma­radjunk meg a keskeny úton. mely az életre visz. Legyünk a kevesek között, akik megta­lálják azt! Weltler Rezső és az egész világon, hogy soha többé ne viseljenek háborút, hanem békében, kéz a kézben haladjanak előre. Engedjetek minket — mint kicsiny mada­rakat — tovább élni. Azt hi­szem, jobb lenne, ha soha töb­bé nem gyártanának atombom­bát!” Masayuki Hashimoto 9 éves hirosimai gyermek ezeket ve­tette papírra: „Közben egé­szen körülvettek bennünket a lángok. Az ijedtségtől egész testemben remegni kezdtem. De szüleim bátorítottak, és ott törtünk át a tűz gyűrűjén, ahol a lángnyelvek kisebbek voltak. Vérző testű férfiak és asszo­nyok — akiknek a bőre ruha­foszlányként lógott testükön — üvöltöttek fájdalmukban, és a folyóba vetették magukat, Láttam, amint holttestüket a tenger felé sodorta a víz. Ne­künk nem volt annyi bátorsá­gunk, hogy a folyóba ugorjunk. A tűz azonban mind közelebb nyomult. Mikor mégis rászán­tuk magunkat, mivel külön­ben megégtünk volna, szeren­csére egy csónakot sodort fe­lénk az áradat. Beleugrottunk és eltávolodtunk a parttól. Mikor visszanéztünk, már min­den lángtengerben állott, ahol még egy perce tartózkodtunk. De a hullámok egyre maga­sabbra csaptak, és csónakunk megbillent. Csaknem megful­ladtam, de anyám magához rántott és a csónak másik fe­lére ültetett. így jutottunk el a Sumiyoshi-hídhoz. Ott egy férfi mentett ki bennünket, akinek volt csónakja. De itt is egész testükben összeégett em­berek üvöltöztek: Adjatok vi­zet! Adjatok vizet!” ... A kis Hashimoto édesapja és testvére esett az atombom­ba áldozatául. Tokuo Nakajima 7 éves volt a borzalmak napján. A kis­gyermek kétségbeesetten ke­reste anyját a halottak és a haldoklók között. Hosszasan, tüzetesen megnézte arcukat, de nem találta közöttük. To­vábbment. Egy hídhoz ért. Ott is halottak hevertek szanaszét. De anyját ott sem találta. „Sírva álltam a folyó partján — írja —, és vártam. De anyám nem jött vissza. A fo­lyó halottakat sodort tova ... Folytathatnék még sokáig a szomorúbbnál szomorúbb be­számolók idézését. De talán ennyi is elég ahhoz, hogy ezek a hirosimai gyermekek az idei évfordulón emlékeztessenek minket Hirosima tragédiájára, és felrázzanak a közönyből, s ne csupán a kegyelet és a rész­vét érzésével gondoljunk a so­kat szenvedett hirosimai gyer­mekekre és az atombomba több százezer áldozatára, ha­nem felelősséggel, hitünk pa­rancsa szerint, a felebaráti sze­retet kötelezésével tegyünk meg mindent azért, hogy sehol a világon, soha többé, ne is­métlődhessék meg a hirosimai tragédia! Szerdahelyi Pál D. Káldy Zoltán püspököt újra megválasztották az Egyházak Vllágtanácsa Központi Bizottsága tagjául Az Egyházak Világtanácsa uppsalai Nagygyűlésén újra válasz­tották az elnökséget, a Végrehajtó Bizottság, a Központi Bizott­ság, valamint az egyes munkabizottságok tagjait. Ismeretes, hogy D. Káldy Zoltán püspököt Új-Delhiben 1961-ben beválasz­tották a Központi Bizottság tagjai közé. Megbízatása 6 eszten­dő után lejárt. Az Uppsalai Nagygyűlés az új választások során újabb 6 évre megválasztotta a Központi Bizottság tagjai sorába D. Káldy Zoltánt. Ugyancsak újra tagja lett a Központi Bizottságnak dr. Bartha Tibor református püspök is. Az ökumenikus kérdésekkel foglalkozó bizottság tagjává vá­lasztották D. dr. Ottlyk Ernő püspököt, a társadalmi kérdések­kel foglalkozó bizottságnak pedig dr. Nagy Gyula professzor lett választott tagja. E két bizottságban eddig magyarországi evangélikus egyházunknak nem volt képviselője. A Nemzetközi kérdésekkel foglalkozó bizottságba a Nagy­gyűlés beválasztotta dr. Tóth Károly lelkészt, a református zsinati iroda osztályvezetőjét, a Hit és Egyházszervezet bizott­ságnak pedig dr. Vályi-Nagy Ervin református lelkész lett tag­ja. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa táviratai a Párizsban tárgyaló küldöttségek vezetőihez A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében Szamosközi István református püspök, az Ökumenikus Tanács alelnöke az alábbi táviratokat küldte Xuan Thuy államminisz- temek, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, valamint Ave- rell Harimannak, az Amerikai Egyesült Államok küldöttsége vezetőjének a genfi egyezmény megkötése évfordulóján. XUAN THUY államminiszter Paris 6 e 2. Rue de Vender Délégation Générale de la Répubiique Démocratique du Vietnam A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kezdettől fogva együttérzéssel támogatja a hős vietnami nép harcát az imperialista agresszió ellen. A genfi egyezmény évfordulója alkalmával kifejezzük azt a reménységünket, hogy a folyamat­ban lévő fegyverszüneti tárgyalások eredményesek lesznek. Szívből óhajtjuk, hogy hamarosan kedvező lépésekre kerülhes­sen sor a vietnami béke érdekében a haladó és békeszerető em­beri közvélemény megelégedésére. Kívánjuk, hogy a hős vietnami nép mielőbb élvezhesse sza­badságát és azt a minden népet megillető jogát, hogy szabadon rendelkezzék társadalmi és politikai élete tekintetében, és bé­kében munkálkodhassák gazdasági és kulturális felvirágzásán. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében Szamosközi István alelnök, református püspök. AVKRELL HAR1MAN Paris 8 e Hotel-Crillon 1# Place de la Concorde A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanacsa a genfi egyezmény évfordulója alkalmával a világ békeszerető közvé­leményével egységben kifejezi azt a reménységét, hogy a fo­lyamatban lévő fegyverszüneti tárgyalások mielőbb eredmé­nyesek lesznek, s hatékony lépésekre kerülhet sor a vietnami háború megszüntetésére és a béke helyreállítására. Őszinte kívánságunk, hogy a hős vietnami nép mielőbb él­vezhesse a minden népet megillető önrendelkezési jogát, bé­kében és szabadságban munkálkodhassak társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élete felvirágoztatásán. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében Szamosközi István alelnök, református püspök. Én jól tudom, hogy az az összeg, amelyet tavasszal gyűjtöt­tünk a vietnami nép számára, nem kelhet versenyre azokkal a dollár milliárdokkal, amelyeket immár az ötödik éve húzódó kegyetlen háború felemészt. Azt is tudom, hogy az a néhány ezer forint, amely templomainkban összegyűlt, áldozathozata­lában mélyen alul marad egy-egy buddhista szerzetes önkéntes tűzhalálának. Sőt azt is tudom, hogy adományunk nem tudja visszaadni a szétrombolt, felgyújtott, vagy lebombázott ottho­nokat, de még csak arra sem lenne elegendő, hogy a félredőlt keresztet egy-egy templom tornyán helyreállítsuk, vagy a ki­égett iskolába padokat ácsolhassunk belőle. Tudom, hogy kór­házi ágyakra vagy orvosi műszerek beszerzésére is nagyon ke­vés ez az összeg. Mondom, mindezt jól tudom. Mégsem megyek el szó nélkül a gyűjtés eredménye mellett. Nem sütöm le szemem, nem pironkodok láttán. Sőt valami me­leg és megmagyarázhatatlan érzés tölt el, amikor számokra — bármily szerények legyenek is azok —, tekintek. Mert ezekből a számokból olyan valami lüktet, amelyet keresztyéninek, evan­géliuminak mondanék. Amelyből az derül ki, hogy az irgal­mas szamaritánus példázatát megértettük és gyakoroltuk. Ezek a számok arról tanúskodnak, hogy nemcsak beszéltünk az együttérzésről, nemcsak hangoztattuk részvétünket, sajnálko­zásunkat, velük akarásunkat, hanem a szívünkből egy darab­kát a perselybe tettünk és ezzel kinyilvánítottuk teljes szoli­daritásunkat. Vessünk egy pillantást az alábbi számoszlopra: a református egyház 170 000,— Ft-ot, az evangélikus egyház a baptista egyház a szabadegyházak a metodista egyház a magyar ortodox egyház 67 195,— Ft-ot, 25 620,— Ft-ot, 24 000,— Ft-ot, 3 670,— Ft-ot, 530,— Ft-ot, összesen tehát közel háromszázezer forintot gyűjtött össze. Perselypénz volt ez, a hívek adománya, a háborút szenvedő vietnami nép számára. És olyan emberek adományaakik hét­köznap a gyárakban, mezőkön, vagy íróasztalok mellett dolgoz­nak és nem csupán az „egyház társadalmához” tartoznak. Es ezzel kifejezzük azt is. hogy ezek az emberek más területen is lerótták kötelezettségüket, amint kinek-kinek lelkiismerete dik­tálta. De olyan pénzek is meghúzódnak szerényen ezekben az összegekben, amelyeket kis nyugdíjas híveink csúsztattak a per­selybe. És talán nem egy „özvegyasszony két fillérje” duzzasz­totta fel az összegeket. Az egyház egy vasárnapja így lüktetett számokban. De a számok, forintok mögött emberi szivek dobogtak. Embe­rek, akiknek komor, felhős tekintete elárulta, hogy átélték új­ra a menekülés borzalmait, a szirénák félelmetes bugását, az óvóhelyek nyirkos, fülledt levegőjét, az aknák sivítását, a fegy­verek ropogását s az ágyúk tompa dörejét. A mélyből felsza­kadtak a régen elfelejtett imák: „Istenem, csak most az egyszer segíts meg”, vagy „Jaj. csak az enyéimet őrizd meg, Jézusom!” És forintjaikkal nem. a békéjüket akarták megvásárolni, hanem e pillanatban szembenéztek újra a halállal. Az elmúlt télen kiállították az „Egy kórházat és iskolát Viet­namnak”, vagyis az elmúlt évi gyűjtésből vásárolt felszerelés egy részét. Néztem az orvosi műszereket, a röntgen készüléket, sebészasztalt, kötszereket, ágyakat, tanfelszereléseket és bujkált bennem a kérdés, vajon melyikre lehetne egy kis cédulát ra­gasztani: „ezt az evangélikus hívek adományaiból vették”. Öröm és büszkeség lobogott bennem, olyan célra adtuk forint­jainkat, amely életet ment, életre nevel. A mostani adománya­ink hasonlóképpen ilyen nemes célt szolgálnak. Ki tudja, a né­hány ezer forint mennyi kötszert, gyógyszert juttat el Vietnam­ba és mennyi ember életét menti meg. Persze így önmagában egy csepp a tengerben adományunk. De ebben a gyűjtésben nem voltunk magunk. És ebben éppen az a felemelő, hogy az ország egésze, mondhatnánk apraja- nagyja valamiféleképpen áldozott. Az ökumenikus Tanács in­dítványára léptünk magunk is az országos akció sorába. És igy már másként festenek a számok. így már valamiféle nagy ügy­nek a kiegészítőivé válnak. És „hiány” mutatkozott volna, ha nem szerepelt volna benne. De egyházaink szerény adománya éppen ezt a „nemzeti hiányt” egészítette ki. És itt említést kell tenni más számokról is. Azokról a milliár- dokról, amelyeket az Egyesült Államok évenként megszavaz a gyilkos vietnami háború folytatására. Ötödik éve pusztítják, perzselik, bombázzák Vietnamot. A korszerű haditechnika költ­séges eszközeivel. Vajon miért? Lehet-e ésszerű feleletet adni a kérdésre? Lehet-e megmagyarázni ezt a háborút? Aligha. Mi nem keltünk versenyre e milliókkal! De példát adtunk. S ez a példa szívünkből fakadt. Mert együtt érzünk a szenvedők­kel, a sírokkal és nyomorultakkal ,ezért Isten áldása fogja ki­sérni minden fillérünket. És meggyőződésünk, hogy minden amerikai család, ahonnan mái hiányzik a katonafiú, mert örök álmát alussza a vietnami dzsungelban, vagy akinek gyermeke szívében tele kérdéssel verekszi keresztül magát a mocsáron és bozóton, szívesebben adna kórházra és iskolára. Hiszen erre is volt már megható példa. És ez a magatartás hamarabb talál el­ismerésre és megértésre a népek ítélete előtt. És miközben mélyen meghajtjuk fejünket egy nép előtt, amely szabadságáért éveken keresztül ilyen elképesztően nagy áldozatot tud hozni, szorongó szívvel lessük a Párizsból érkező híreket, hogy hátha ma, vagy holnap véget vetnek e szörnyű öldöklésnek. űr. Rédey Pál A NAGYOBB A Lutheránus Világszövetség és az Amerikai Lutheránus Egyház elnöke, dr. Frederik A. Schiotz, beszédet tartott az Amerikai Lutheránus Egyház közgyűlésén Atlantában, ame­lyen kijelentette többek között, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok evangélikusainak többet EGYSÉGÉRT kell tenniük a nagyobb egység érdekében, hiszen a világ más részein már mindenütt egység­ben dolgoznak a különböző eredetű lutheránusok. Az USA- ban ugyanis több lutheránus egyház van, amelyek népi­származási vagy teológiai ala­pon teljesen különállóak egy­mástól. /Ikikre hallgatnunk kell A békéért Vietnamban Mi. akik az Egyházak Világtanácsa negyedik nagygyűlésén együtt vagyunk, kijelentjük, hogy azonnal véget kell vetni a vietnami nép szörnyű szenvedéseinek, összes tagegyházaink szerint döntő fontosságú a béke helyreállítása Vietnamban, mert mindannyian azon vagyunk, hogy az emberiség megbe- kélten igazságban és békében éljen. A Vietnamban annyira fontos politikai megoldást katonai győzelemmel nem lehet elérni, azt végső sorban a vietnami népnek kell eldöntenie. A vietnami nép szörnyű helyzete ma már megmutatta, milyen tragédiát teremthet egy nagyhata­lomnak az egyoldalú intervenciója. Az uppsalai nagygyűlés határozatából 1968

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents