Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-07-28 / 30. szám
KÉSZPÉNZZEL BÉRMENTESÍTVE BP. 72. „Vétkesek közt cinkos aki néma...' Ez a Babits idézet motoszkál bennem, amint közeledik újra a Hirosima-évforduló. Lassan a negyedszázad küszöbéhez érünk és valóban régen szertefoszlott az a roppant gomba alakú felhő, amely egykor beárnyékolta az eget és a földet Japánban és elillant az az iszonyatos hő, amely valósággal felszippantotta Hirosima lakóit és épületeit azon az emlékezetes augusztus hatodikán. A képzelet képernyőjén is halvány emlékként dereng csupán a szörnyű esemény a hétköznapok sűrű tennivalói között. De augusztus hatodika táján felizzik és lüktet az emlékezés, mint egy soha be nem gyógyuló seb. Mert ezt a sebet nem lehetett gyógyszerekkel, ráhatásokkal, érvekkel és teóriákkal gyógyítani. A fájdalom nemzedékünk ajkán ki- ki-kitör, mint a vulkán, eruptív erővel és Hirosima sebeit fedezzük fel minden testrészünkön. Bűnbánati napot tartunk ezen a napon. Sok mindenért van okunk a bűnbánatra. Az ellenségeskedésért, háborúságokért, békétlenségért, gyűlölködésért. Benne voltunk mi is a háborúban, a gonoszság eluralkodott rajtunk. De kell-e, van-e okunk bűnbánat tartására azért, mert a háború végén először alkalmazták az amerikaiak a tömegpusztító fegyverek „csecsemőjét”, az atombombát? Nem lenne-e ez kizárólag az ö ügyük, ■ s nem kellene-e nékünk egyszerűen csak azt mondanunk: ti voltatok ebben bűnösek, tartsatok bűnbánatot! S e bonyolult helyzetben mégis évek óta augusztus hatodika körül mi tartunk bűnbánati napot. Van ebben valami a közösség-vállalásból, az egy vérből teremtettség tudatából, az eredendő bűn minden emberre kiható valóságából, az Isten és embertárs elleni vétek e világra kiterjedő egyformaságából és különösképpen az, hogy Hirosima áldozatainak vére az égre kiáltott és mi meghallottuk ennek visszhangját. De vajon meghallották-e a tettesek? Egyesek igen, mert a lelkiismeretbe épített isteni vevőkészülék egyre hangosabban morzézott! Az S. O. S. jelek észbontó kattogása egyeseket az őrültségbe kergetett — gondolok többek között annak a B-52- nek a pilótájára, aki elvitte Hirosima fölé a halált — másokat emelvényekre szegezett, hogy beleharsogják a néma tömegek füleibe a Hirosimából kisugárzó veszélyt, ismét másokat a húsvét körüli hetekben menetbe szólított, hogy a különös, háromágú atomjelvény alatt masírozzanak. Akadnak könyvek, filmek és tanulmányok. Tehát van szó Hirosimáról. De alapjaiban mindezt kevésnek kell mondanunk. A csend, a hallgatás hivatalos fórumokon mérhetetlen. Nem állnak tehát arányban az előbb felsorolt megmozdulások az áldozat méreteivel, sem azzal az álapottal, amelyet előidézett a világon Hirosima. Nem nagyítjuk fel ezzel a magunk magatartását. Valljuk, hogy szerény erőnkből cselekesszük mindezt és Isten előtt leborulva őszinte bűnbánatot érzünk azért, mert kaini módra viselkedtünk embertársainkkal szemben és tesszük ezt sokszor az ö nevükben is. De a bűnbánat megtisztító erejével állunk talpra és próbáljuk szolgálni az igazságot. Mi most ebben az összefüggésben az igazság? Az, hogy nemzedékünk életét egyetlen felhő árnyékolja be: az atomfelhő’. Az, hogy az emberiség egyetlen veszélyeztetettség állapotába került Hirosima óta! Az, hogy félelmünk megsokszorozódott, mert életünk miatta teljesen bizonytalanná vált! Ezért szólalunk meg augusztus hatodika körül újra meg újra. És ha fel is idézzük az 1945-ös eseményeket, azért tesszük, mert az igazságkeresés kényszerít rá és új élet felé szeretnénk kilendíteni magunkat. Iránytűnk Jézus szava ebben: „Eredj el és többé ne vétkezzél”. Hogy többé ne emeljük egymásra kezünket! Hogy többé ne oldjuk ki a mindeneket elpusztító bomba kötelékét! És ezt diktálná keresztyén magatartásunk akkor is, ha az első atombombát Londonra, vagy New Yorkra dobták volna le. Mert ma már nyilvánvaló, hogy nem sok választotta el ettől a nyugati metropolisokat. Beszélünk tehát róla és átéljük ismételten az emberiség nagy tragédiáját, hogy meggátoljuk annak megismétlődését. De valljuk Babits-sal, hogy „cinkos, aki néma” marad. Van azonban ennek a „beszédnek”, bűnbánatnak, menetnek, lelkiismeretnek és egyéb kezdeményezéseknek egy konkrét eredménye. Mi kei-esztyének úgy fogalmazzuk, hogy Isten meghallgatta imáinkat és egymás felé terelte az ebben a kérdésben felelősek szívét. Ali ugyanis hitünkkel vizsgálgatjuk a világ eseményeit, és ezért azt mondjuk: keresztyének, adjatok hálát a Mindenhatónak, aki meghallgatta imátokat! És itt gondolok a háború utáni idők egyik legnagyobb eredményére. Legnagyobbnak tartom — noha hosszú vajúdás után született meg — s a hosszú idő tán gyilkosa lett örömünknek. Mert az elmúlt hetekben megszületett az ún. ATOMSOROMPÓ EGYEZMÉNY. Hirosimától az út idáig rendkívül hosszú volt és veszélyes. De a két állomás közötti különbséget nagyon is érzékelnünk kell. Ez a világon az első olyan egyezmény, amely a félelemmel teli nemzedékünk életét felszabadítja. Igaz, néhány atomhatalom aláírása hiányzik még az egyezményről, de az elsők és döntőek nevei már szerepelnek rajta. És hiszünk abban, hogy a megindult folyamatnak jó eredményei és jó kihatásai lesznek és felcsatlakoznak a nemzetek azok táborába, amelyek el akarják kerülni Földünk katasztrófáját. És ha ezt a sorsdöntő kérdést abba az összefüggésbe állítjuk. hogy Hirosima volt a kezdet, a rettenetes, a félelem elindítója, a gonoszság példája, akkor egyszer talán utódaink úgy állnak majd Hirosima nagy temetője előtt, hogy az „váltotta” meg a világot a megsemmisüléstől. Dr. Rédey Pál MARTIN LUTHER KING TEMETÉSÉN a LVSz, az EVT, s az amerikai evangélikusság képviseletében az azóta elhunyt Dr. F. C. Fry New york-i püspök vett részt, aki búcsúzó üzenetül a szertartás keretében a Hegyi Beszéd boldog-mondásait olvasta fel. Számadások idején —Az egyházmegyék életéből A múlt héten az Északi Egyházkerület két egyházmegyéjéről olvashattunk, most pedig ismét a Déli Egyházkerületre kerül sor. Amint szép sorjában néhány pillantást vetünk az egyes egyházmegyék életére, úgy bontakozik ki előttünk egész egyházunk élete, munkája, öröme és megoldásra váró feladata. , 1. A Kelet-Békési Egyházmegye esperese, Mekis Ádám esperes jelentésének egyik részletében ezeket olvashatjuk: „Ügy érzem, hogy közgyűlésünk nem mehet el szótlanul a békéscsabai evangélikus gyülekezet keletkezésének és Békéscsaba újratelepítésének 250- ik évfordulója mellett. E gyülekezet alapítói negyed évezred előtt otthagyták otthonaikat, s eljöttek ide, mert hitük szabadságát és megélhetésüket itt látták biztosítva. S hogy reményüket Isten gazdagon megáldotta, arról tanúskodik az a tény, hogy itt van ma is legnagyobb evangélikus vidéki gyülekezetünk. Ez a 23 000 lelket számláló, négy templommal — köztük hazánk legnagyobb evangélikus templomával — rendelkező nagy alföldi gyülekezet büszke lehet múltjára, hiszen az elmúlt két és fél évszázad során számos más gyülekezet — hogy csak Ambróz- falvát, Medgyesházát, Gerendást, Gyulát és Békést említsük — ennek a hatalmas egyházközségnek tagjai alapítottak. De büszke lehet tudományos képzettséggel és nagy gyakorlati érzékkel megajándékozott lelkipásztoraira is: gondoljunk csak a Haan, Szeberényi, Linder lelkészgenerációkra, valamint Koren Pál esperesre. Ugyanakkor Békéscsaba mint a „Viharsarok fővárosa” is beírta nevét népünk társadalmának történelmébe, — gondoljunk itt Achim L. Andrásra, Bajcsy Zsilinszky Endrére, Kulich Gyulára és másokra. Személy szerint magam is hálát adok Istennek, hogy mint e gyülekezetét alapító ősök leszármazottja, csaknem három évtized óta abban a hatalmas templomban szolgálhatom az anyaszentegyház Urát, ahol megkereszteltek és megkonfirmáltak”. , 2. A Nyugat-Békési Egyházmegye esperese, Koszorús Oszkár esperes kórházban volt, amikor az egyházmegyei közgyűlés lezajlott. A közgyűlés együtt imádkozott mielőbbi gyógyulásáért, ami azóta örömére már megtörtént. Hadd álljon itt az egyházmegye felügyelőjének, Dr. Rohály Pálnak a közgyűléssel kapcsolatosan elhangzott mondata: „Sok egyházmegyei közgyűlésen vettem részt életemben. Kevés volt az olyan megnyugtató, békés, biztató, mint a mostani. Jó volt együtt lennünk!” 3. A Csongrád-Szolnoki Egyházmegye esperese, Bártfai Lajos esperes jelentése erőteljes hangsúllyal foglalkozott a lelkészutánpótlás kérdésével, a lelkészi szolgálatok sokféleségével. Konkrét javaslat született a gyülekezetek anyagi önállósulásának, megerősödésének az érdekében. A közgyűlés napjáról az olvasható : „Isten kegyelméből az egyházmegye nagy előrelépése volt ez a nap.” 4. A Somogy-Zalai Egyházmegye a Dunántúl déli részén fekszik ugyan, de esperesének, Lágler Béla esperesnek az egyházmegyei közgyűlésen elhangzott jelentésének egyik részlete ide kívánkozik: „Az es peresi szolgálatban nehéz, de áldott a gyülekezetek látogatása. Öröm már az odautazás is. Valamikor útta- lan utakon, tengelyig érő sárban, porfelhőben baktatott a kocsi. Sovány állatok húzták az igát a földeken, görnyedt- hátú emberek emeltek kalapot az idegennek, ma vidáman berregő gépek végzik a munka robotját. Földbesüllyedt viskók helyett új házaknak nagy ablakai tükrözik vissza az égi sugárkévéket. Az épülő és szépülő falvakban megújult templomok és paplakok fogadnak bennünket. Egyházmegyénkben egyetlen gyülekezet sincs már, amely jelentős összeget ne áldozott volna templomára és lelkészlakására az utolsó tíz évben. Régen foltos dolmányú szegény emberek húzódtak meg szerényen a mezítlábas gyermeksereg mellett, ma jólöltözött fiatalokból és öregekből áll az ünneplő sereg. Jól esik találkozni az ismert arcokkal is. Tíz évvel ezelőtt a falusi presbitérium olyan volt, mint egy vihar elől összebújt félénk sereg, féltek a jövőtől, a falu népének új útjától, koldusbotot emlegettek, ma pedig mosolyogva számolnak be új életükről, a kirajzott fiatalokról, akik magas iskolákat végezhettek el, s szép állásokat tölthetnek be. Nagy dolgot cselekedett Isten népünkkel: a magyar falusi nép már nem rabszolgája, hanem úra lett földjének! Aldassék érte az Isten! De Isten megszégyenítő jóságát érezzük, ha belenézünk gyülekezeteink életébe is. A hirdetett ige nem tér vissza üresen. Gyülekezeteink élnek és élni akarnak. Persze mindez nem ment magától. Kemény évtizedek sok tusakodásának eredménye, míg magyar evangélikus egyházunk rá mert lépni a hit útjára, s mindent rábízott az igére. Áldja meg Isten azokat, akik ebben vezettek bennünket! A négyszázötven éves reformáció öröksége ragyog napjainkban. Az ige tartott meg a múltban és ez lesz a megtartónk a jövőben is. Ez a titka annak, hogy a nagy, más fele- kezetűekből álló tengerben, mint apró kis szigetecskék, pár száz lelkes kis evangélikus gyülekeztek élik a maguk életét úgy, hogy bennük él a Krisztus egész egyháza, bárhová is megyünk, ezért mindenütt otthon érezzük magunkat. De az öröm mellett ez legyen a számadás felelőssége is .,..” Harkányi László Hazaérkezett Uppsalából a magyar egyházi küldöttség Az Egyházak Vílágtanácsa július 4—19 között tartotta negyedik nagygyűlését a svédországi Uppsalában. A magyar- országi protestáns egyházakat tíz tagú küldöttség képviselte a nagygyűlésen. A küldöttség, amelynek egyházunk részéről D. Káldy Zoltán és D. dr. OttVyk Ernő püspökök, valamint dr. Pálfy Miklós teológiai akadémiai tanár, az ökumenikus Tanács főtitkára voltak a tagjái, július 20-án hazaérkezett Svédországból. IMÁDKOZZUNK Üdvözítő Jézus Krisztus! Köszönjük Neked mindazt, amivel megszépítetted, meggazdagítottad és megáldottad földi életünket. Hálát adunk Neked a bűnbocsánat öröméért, a megbékélt lelkiismeretért, a hálás szolgálat készségéért s a szeretetért, amit Te gyújtottál lángra szívünkben Szentlelked kiárasztása által. De ma különösen is áldunk Téged azért, hogy ezek a Te jótéteményeid nemcsak földi életünk idejére szólnak, hanem az örökkévalóságba is átnyúlnak. Köszönjük, hogy keresztfáddal, engesztelő haláloddal és diadalmas feltámadásoddal örök életet szereztél nékünk. Támogass Szentlelkeddel, hogy bűnösen is maradéktalanul bízzunk váltságod érvényében és tökéletesen reménykedjünk a Te üdvözlésedben. Tarts meg minket mindvégig a hitben, hogy Nálad és Veled diadalmas és üdvösséges életünk lehessen. Ámen. A lutheránus világszövetség KÜLDÖTTSÉGE A SZOVJETUNIÓBAN A Lutheránus Világszövetség főtitkárhelyettese, Carl H. Mau és az európai kisebbségi egyházak titkára, D. Paul Hansen látogatást tettek Észtországban és Lettországban. Tanulmányozták a gyülekezetek életét, a lelkészképzést és részt vettek Alfred Tooming észt érsek beiktatásán. Koszorút helyeztek Peter Kleperis érsek sírjára, aki a Budapesten tartott európai kisebbségi egyházak konferenciájára való utazásakor útközben váratlanul elhunyt. NÉGER LELKÉSZEK GYŰLÉSE AMERIKÁBAN /I kikre kongatnunk. Bölcselet és élet Minden emberi problémát beárnyékol ma a pusztulás veszélye. Hiszen az, amit -Jézus és az öskeresztyénség tévesen várt, ti. a világ elpusztulása, nagyon is reális távlattá vált azon a réven, hogy az emberiség önmagát akarja elpusztítani. Ez nem a világ végét jelenti ugyan, de jelenti az élet megsemmisülését a földön. Ügy tűnik, mintha kicsúszott volna az ember kezéből saját technikai teremtő lehetőségeinek a kontrollja. A technika mai állása ugyanaz, mint amikor fölfedezték a tüzet. Persze a tűz csak korlátozott mértékben tud mindig pusztítani, ha azonban az energiák „lángralobbannak”, akkor mindennek meg kell semmisülnie. Egyesek gondtalanul reagálnak erre, mintha nem is tartoznék rájuk ez a dolog. Mások viszont megelégszenek a jajgatással. Nagyon fontos, hogy szerződéseket kötnek az államok és szervezetek, hogy olyan intézményeket hoznak létre, amelyekkel meg akarják akadályozni a külső bajt. Mindez azonban csődöt mondana egyszer, ha nem volnának emberek, akik felelősen irányítják a dolgok menetét. Karl Jaspers német filozófus (85 éves) A három legnagyobb amerikai evangélikus egyháza szervezet 82 néger lelkésze közül 56 volt jelen a májusban Chi- kágóban tartott „fekete evangélikus lelkészi tanácskozáson.” A négynapos ülés első részén részt vettek Dr. F. C. Fry (azóta elhunyt), F. A. Schiotz és O. R. Harms egyházi elnökök, más fehér egyházi vezetőkkel együtt. A tanácskozáson elfogadott határozat szerint „az evangélikusoknak fel kell végre ismerniük, hogy a fajgyűlölet bűn.” A konferencia a faji kérdésen kívül számos más javaslattal is fordult az evangélikus egyházak vezetőihez, amelyekben — többek között — azt kérik, hogy a külmissziói munkára szánt összegeket az Egyesült Államok a nagyvárosi „probléma-területeire” irányítsák. Egy további határozati javaslat, amelyet néhány Misszúri Zsinathoz tartozó lelkész ellenzett, arról szól, hogy a három nagy evangélikus egyház két éven belül teljes szervezeti egységre lépjen. (Az amerikai „Erős vár”-ból) KONFIRMÁCIÓ — REFORMÁCIÓ ÜNNEPÉN Érdekes változtatással próbálkozik az amerikai Cleve- landban Brachna Gábor esperes gyülekezete. A konfirmációt a pünkösdi ünnepekről őszre, reformáció ünnepére teszik át. Azt várják ettől a próbálkozástól, hogy a konfirmandusok folyamatosabban lépnek majd át a felnőtt gyülekezetbe. t
