Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-07-07 / 27. szám

Teilhard de Chardin

EGYHÁZ ÉS REKLÁM

Teilhard de Chardin (1881— 1955) római katolikus pap és tudós, a XX. század egyik legnagyobb teológiai forradalmára, akinek eszméi széles körökben hatnak.

Pap, költő, vagy tudós? Valóban mindegyik volt. ö a nagy szintézisek embere, aki kereste a nagy összefüggéseket a vallás és tudomány, a vallás és társadalmi haladás között. Ember volt, aki megpróbálta kifejezni mindazt, ami nemzedéke szívén fekszik.

Mint elismert szaktudósnak, joga volt a tudomány nevében beszélni, őslénytani kutatásai és egyéb természettudományos megállapítások alapján igazoltnak látta az évmilliók során fokozatosan történő világfejlődés tényét. Az emberben látta meg a föld-fejlődés csúcspontját, mely nyílként irányul az emberfelettiségbe. Mint tudóst, Teilhardot az a probléma foglalkoztatta, hogy mi az ember helye a fejlődésben? „Az ember sorsa érdékelte — jegyzi meg róla egy hazai marxista ismertetője — s nem kisebb színpadot választ az ember számára, mint a világ- egyetem.” Tudományos pályájának kezdetétől fogva annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a világ iránti kozmikus szeretet és az Isten iránti szeretet összeegyeztethető. Benső meggyőződését, hitét nem zárta ki a tudományból, művei ebben az értelemben különös bizonyságtételek. Sokak számára megkönnyítette a keresztyénség megközelítését azzal, hogy hitét a természet- tudományokból vett fogalmakkal fejezte ki. A maga módján vezette az embereket Krisztushoz. Ebben van eredetisége, és tulajdonképpeni érdeme is.

A teremtés és a fejlődés tehát nem ellentétes valóságok. A világmindenség úgy jelenik meg előtte, mint óriási fejlődési folyamat. De hangsúlyozza, hogy a fejlődésnek csak akkor van értelme, ha Isten, mint gyűjtőpont ott áll a fejlődés végén. Megingathatatlanul hitte, hogy a fejlődés Isten felé tart, s a világ Istenben nyeri el teljes kibontakozását és szépségét.. Sőt, a fejlődés értelme és vége Jézus Krisztustól elválaszthatatlan. „Jézus Krisztusban áll fenn minden, Benne minden egy, minden reá nézve teremtetett” — idézi emlékezetünkbe a kolosz- szei levél vallomását. De hogy ezt megértsük, el kell szakadni a középkori világképtől. Tudatosan és merészen az új idői és térbeli dimenziókat kell elfogadnunk, mert csak így érthetjük meg, hogy Isten és a világegyetem Krisztusban találkozik, s Krisztusban az egész emberi történelem értelmes valósággá lesz. A világnak van értelme, van iránya és célja.

Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy az ember felelős a haladásért, az egész emberi fejlődésért. A keresztyén embernek nagy figyelmet kell szentelnie földi feladatainak, gazdasági és szociális téren éppúgy, mint a tudományokban és a művészetekben. Abban a meggyőződésben, hogy ezek végül is bensőleg Jézus Krisztusra és Istenre irányulnak. Minden emberi törekvés, amely valamivel hozzájárul az emberiség felemelkedéséhez, végső soron Isten Országa eljövetelére irányul. A legegyszerűbb és legszerényebb munka is, melyet nap mint nap végzünk, értékes hozzájárulást jelent az emberiség felemelkedéséhez. A feladatok új horizontja nyílik meg így előttünk. „Emeld fel fejedet Jeruzsálem — írja »-BENNE ÉLÜNK« c. művének a végén —, nézd, micsoda óriási az építők és kutatók tömege! A laboratóriumokban, a műtermekben, a sivatagokban, a gyárakban, a társadalom hatalmas kohójában, látod, mily rengeteg ember fáradozik!... Jöjj, tárd ki karodat, szívedet és mint Jézus, a te Urad, fogadd te is magadba az emberi életáram kicsorduló folyamát!” Nem csoda, hogy mindezáltal Teilhard sok embernek adta visz- sza az élet szépségébe, és az élet értelmébe vetett hitét. Minden bűn és nyomorúság mögött meglátta Isten kegyelmét és örök szeretetét Jézus Krisztusban, a kozmikus Krisztusban, a biblia Krisztusában, akiben és akire nézve lett és teremtetett minden, égen és földön! Győr Sándor

Muncz Frigyes Finnországban

A finn evangélikus egyház diakóniai intézményeinek országos vezetője, Pauli Vaalas lelkész meghívta Muncz Frigyest, a magyar evangélikus diakóniai intézmények ügyvivő-lelkészét a finnországi intézményes diakóniai munka

tanulmányozására. Muncz Frigyes június 26-án indult el több hetes tanulmányútjára, amelynek keretében főképpen az öregek gondozását s a fogyatékos gyermekek nevelésének munkaterápiás módszereit szándékozik tanulmányozni.

A modern ipari társadalmak a termelés fokozása közben szinte tudományos megalapozottsággal kifejlesztettek egy új iparágat, a reklámot, hogy termékeiket minél hamarább eladhassák. A szocialista társadalomban az áru és szükséglet, a kapitalista társadalomban az áru és rábeszélés formájában jelentkezik. A reklám sokszor a termelés visszásságának lett hű tükörképe, ezért az embernek sokszor rossz szájíze van a „reklám” szótól is.

Az egyház és reklám között az összefüggés sokkal fontosabb, mint azt az első pillanatban hinnénk. Merem állítani, hogy az egyház számára is szinte létkérdés, mennyire tud azonosulni a reklám gondolatával és tényével, azaz mennyire képes képviselni ország-világ előtt egy ügyet és mennyi bátorsága van ahhoz, hogy életét, mint szánalmas reklámot az evangélium hirdetésének szentelje.

Hogy ezt megértsük, próbáljuk magunkat elvonatkoztatni a reklámnak bennünk kialakult képétől, s rájövünk arra, hogy a dolgok mélyén nagyon természetes emberi magatartás rejtőzik, mégpedig annak igazsága, hogy „a jó bornak is kell cégér”. A modern élet számtalanszor példázza, hogy egy jó ötlet, hasznos kezdeményezés is hogyan hal meg a közöny, az érdektelenség miatt. Sokan az egyházat is a közöny, divatos szóval az elidegenedés (szer- kularizáció) áldozatának tekintik, pedig ez esetben az ok és okozat összekeveréséről van

szó. Nem veszik figyelembe,

hogy az egyház bűneivel, kicsinyhitűségével, sorozatos meghasonlásaival maga is előidézője volt ennek a mai elidegenedésnek. Ezért van az, hogy ma emberek millióinak fogalmuk sincs arról, hogy mi az egyház, mit akar, mit és kit képvisel. Ha tehát az egyház a társadalomhoz közelebb akar kerülni, igénybe kell vennie a „reklám” által adott lehetőségeket. A hangsúly természetesen a minőségi reklámon van. Milyen szempontokra kell ügyelni ezzel kapcsolatban?

1. Az egyház a „reklám” középpontjába ne magát helyezze, hanem az evangélium, a Jézus Krisztus megváltó üzenetének a hirdetését.

2. Az egyház ne keverje ösz- sze saját ügyét az Egyetemes Anyaszentegyház ügyével. Vegye figyelembe, hogy maga csak egyik része az egyetemes közösségnek és mindig csak a lényegben, az Evangélium hirdetésében azonosíthatja magát az Egyetemes Anyaszentegy- házzal.

3. Hibáit, mulasztásait, bűneit ne is próbálja eltussolni, mert ezt a világban levő „ellenreklám” jól kihasználja. Ezzel egyben az egyházi reklám hitelét is veszélyezteti.

4. Ezzel az őszinteséggel, sőt bűnbánattal előnyt szerez mert amíg minden reklám a maga portékájának csak a jó tulajdonságait hangoztatja, addig az egyház az objektív tényezők összességével ad hitelt az ügynek, amelyet képvisel. (Persze, amikor a hibákat nem

MI

„Nem választ el semmi, mindnyájan egytest vagyunk.**

Az Ür szólt: Mond azt, hogy „mi”!

De én fejemet ráztam, kezem hátam mögé rejtettem, és makacsul így szóltam:

„Én”

Az Űr szólt:

Mond azt, hogy „mi”!

De én ránéztem a szurtosokra és meggörnyedtekre.

Egy legyek ezekkel az eltorzított testűekkel?

Azt nem!

Elfordítottam fejemet, kitartva amellett, hogy „ők”.

Az Űr szólt:

Mond azt, hogy „mi”!

És én végre,

sok év kohójában megtisztulva,

belenéztem szemükbe, s megtaláltam a szót, melynek súlyától nyakam megtört és fejem lehanyatlott...

s mint megszégyenített diák, motyogtam;

„Mi, Uram!”

K. W. Baher ntán angolból G. Hornbostel Károly

tussoljuk el, nem kell azokat fitogtatni sem.)

Kérdezhetjük: az egyház és a reklám kapcsolata annyira fiatal, hogy most kellene felfedezni? Nem. Ez már az egyház születésekor is meg volt. Az az ige, hogy „elmenvén szé. les e világra, tegyek tanítvány- nyá minden népeket” Isten reklámparancsa népének. Vagy: „amiképpen én cselekedtem veletek, ti is akképpen cselekedjetek”. Vagy: „Ügy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Isten útmutatását azonban a keresztyén ember hányszor megszegte! Jézus pedig nem szolgáról, vazallusról beszél, de nem is szövetségesről, egyezkedő partnerről, hanem tanítványról. Arról, aki maga is tovább adja az Üzenetet, hirdetője az Evangéliumnak. Ha ez

a reklám nem szerez újabb és

újabb tanítványokat, akkor terméketlen, haszontalan.

Vagy megváltozik az egyház („térjetek meg!”) vagy csak lelkes publikumot toboroz a tanítványok helyett.

Ezért vizsgálja meg minden keresztyén ember és minden gyülekezet a maga feladatát, munkáját. Az elméleti tisztánlátás arra jó, hogy számbave- hetők legyenek a gyakorlati cselekedetek. Ha tanítványokat akarok szerezni, akkor előbb nekem is tanítvánnyá kell lennem. A tanítványi mivoltom hangoztatása („Uram, Uram ...”) nem elég. A tanítvány munkájának értékét a tanítvány tanítványa, a „lelki gyermek” és „lelki unoka’' munkájában lehet csak megvonni és az megmutatja: igaz tanítványa vagyok-e Jézusnak vagy sem.

Orbán János

A Marikák

A traktor lomhán pöfögve fordult ki a Tsz udvaráról. Kerekei mélyre süppedtek a sárba. A pótkocsin asszonyok ültek, fázósan burkolóztak a kabátba, nagykendőbe: a csípős szél arcukba fújta a lassan szemerkélő esőt. Ahogy elhaladtam mellettük, Marikát ismertem fel közöttük, gyülekezetünk egy kedves, fiatal asszonyát. „Hova ilyen rossz időben?” — kiáltottam oda. „Zsákokért megyünk a tanyára!" — volt a válasz. Fáradtan, átfázva fognak hazajönni, nem lesz arra ereje, hogy eljöjjön az esti alkalmunkra.

Este, amikor a terembe léptem, őt láttam meg elsőnek: Marikát, akinek „megérte” eljönni fáradtan a szürke hétköznap esti bibliaórára.

Ez a két találkozás nekem sok mindenről árulkodott. Arról, hogy Marika, a Marikáié megtalálták helyüket a Tsz- ben, a gyárban, munkahelyükön, de megtalálták az egyházban is.

És arról, hogy ezek a fiatalok nagyobb áron vásárolják meg az alkalmakat, mint a kevésbé elfoglalt idősek: a második műszakból, a gyerekekkel való foglalkozásból szakítanak időt maguknak, hogy az igét hallgassák.

Végül arról, hogy nincs igazuk azoknak, akik féltik az egyház jövőjét.

Keveházi Lászlómé

e

Édesanya csak egy van

Nincsen ebben semmi különös, mindenki tudja, nem új felfedezés. így van ez, mióta a világ áll. Mégis úgy hangzott ez a mondat nekem, mintha sohasem gondoltam volna végig, amikor három éves András- kám mondta ki.

— Andráskám, elmenné l-e tőlem valaki máshoz, egy kedves nénihez, aki szeretne téged és sok szépet venne neked?

Andráskám így válaszolt:

— Nem, mert néni sok van, de édesanya csak egy.

...és kacagva öleltük áh egymást.

Jézust is ilyen gondolatok

fogták el, mikor sokan elhagyták és tanítványaihoz fordulva megkérdezte:

— Ti is el akartok-e menni? Péter akkor így válaszolt:

— Uram, kihez mehetnénk.. 1

Papné

izráel Államából

Hat protestáns egyház Izra- ismerjék el őket. A mohame- elben (evangélikusok, baptis- dánok, ortodox és római kato- ták, mennoniták, pünkösdisták, likus keresztyének rendelkez- a nazarénusok egyháza és a nek önkormányzattal, a pro- keresztyén missziós szövetség) testánsok azonban a mai napig közös kérést intézett az izra- sem kapták meg ezt a jogot az éli államhoz, hogy hivatalosan izraeli kormánytól.

AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL

Hitviták a nyugati egyházban

A nyugati (latin) teológia a bűnnek elejétől fogva nagyobb következményt tulajdonított, s ennél fogva a kegyelemnek a szükségét is mindig jobban hangsúlyozta, mint a keleti. Ennek szellemében és saját hittapasztalata alapján Augustinus az üdvösség megszerzésében a kegyelemnek, ellenben Pelagius a moralizáló racionalizmus képviselője. A közvetítő irány a semipelagianizmus, a két tényezőnek az együtthatását, synergizmusát hirdette.

Pelagius, brit szerzetes az V. század elején jött Rómába. Mint szigorú aszkéta, megütközött az ott tapasztalt laza erkölcsiségen, amit általános emberi gyengeséggel mentegettek. Azt tanította, hogy Adám bűnesete nem rontotta meg az emberi természetet. Az ember erkölcsi ereje ép és teljes. Isten nem kíván semmi lehetetlent tőle, azért komoly akarattal el lehet kerülni a bűnt. Isten kegyelme mint segítő eszköz szükséges ugyan, de nem feltétlenül. Nyílt harcot nem kezdett, hanem Pál apostol leveleihez írt magyarázatában mondta el nézeteit.

Rómában a jogtudósból szerzetessé lett Coe- lestiust tanainak megnyerve, 411-ben áthajó- zottt Afrikába. Pelagius tovább folytatta útját Palesztina felé, Coelestius pedig Karthágóban maradt, ahol 412-ben eretnekség címén kirekesztették az egyházból.

Pelagius ellen Palesztinában 415-ben két zsinatot tartottak, de eretnekséget nem bizonyítottak rá. Augustinus már eddig is, noha személyi vonatkozások nélkül, több művében küzdött a pelagianizmus ellen. Nyíltan kezdte vádolni Pelagiust, hogy félrevezette a keleti zsinatokat. Fellépésével el is érte, hogy Pelagiust a milenei és karthagói zsinatokon 416- ban elítélték. Az ítéletet I. Ince római püspök is jóváhagyta, annak utóda azonban Coelestius pártjára állt és szemrehányással illette az afrikai egyházat. Augustinus viszont Honorius császártól eszközölte ki 418bar„ hogy rendeletet adjon ki a pelagianusok ellen. Az efezusi egyetemes zsinat 431-ben Nestorius-szal együtt Pelagiust is elítélte, anélkül, hogy a vitának határozott egyházi dogmával vetett volna véget.

A vita folyamán fejtette ki Augustinus a bűnről és a kegyelemről, valamint a predesti- nacióról szóló tanítását. Eszerint Isten az embert jónak és szabadnak teremtette. Képes lett volna nem vétkezni és meg nem halni. Ádám, az első ember azonban bűnbe esett és benne az egész emberi nem vétkezett. A bűn és következményei: a megromlott emberi természet, valamint a halál, nemzés útján öröklődnek át az egész emberi nemre. Ez az eredendő bűn. Ebből az állapotból az embert egyedül Isten kegyelme mentheti meg. Isten ugyanis az elveszendők tömegéből kiválasztott némelyeket, hogy Krisztus által üdvözüljenek, míg a többieket megérdemelt sorsuknak, a kárhozatnak engedi át. Ez a kegyelmi kiválasztás előre történik (praedestinatio), a kiválasztott a kegyelemnek ellen nem állhat, az üdvösséget el nem veszítheti. A pradestinaciót Augustinus csak az üdvösségre érti, a kárhozatra nem. Az üdvösség elnyerésében az embernek semmi érdeme sincs.

A nyugati egyház Pelagiust elítélte, de Au- gustinusnak sem tudta minden tanítását megérteni és magáévá tenni. Voltak Galliában zsinatok, amelyek tiltakoztak Augustinus tanítása ellen. Galliában alakult ki a semipelagianizmus. Eszerint a bűneset következtében az akarat szabadsága nem veszett el, hanem csak meggyengült. Az üdvösség megszerzésében a kegyelem és az emberi akarat együtt működnek. Isten kegyelme nem részleges, hanem általános. A predestináció az ember erkölcsi életének előre tudásán alapszik. I. Gergely pápa tanítása is semipelagiánus, ennek hatása alatt állott a teológia az egész középkorban.

t D. Dr. Ottlyk Ernő

Akikre büszkék lehetünk

— Lumniczer Sándor, a szabadságharc hős or vosa

Nemrég emlékeztünk a nagy magyar — és evangélikus — orvosprofesszorra, Balassa Jánosra. A cikkbenn a „kortárs” Lumniczer Sándor nevét is olvastuk.

Hadd emlékezzünk most őrá!

A kisalföldi Rábaközben, Kapuváron született 1821-ben. Atyja tiszttartó veit. Édesanyja húga volt Merei-Schöpf Ágoston neves magyar gyermekgyógyásznak, aki Kossuthtal együtt hagyta el az országot 1849-ben. Nagyanyja a vadosfai régi evangélikus temetőben nyugszik s mint sírkövének felirata mondja: „meghalt Kapuváron, kesergő fia ápolgató ölében”. Lumniczer Sándor József a soproni és pozsonyi lyceumi tanulmányai után orvosi pályára készült. Négy évet a pesti egyetemen tanult, az ötödiket Bécsben. Már medikus korában a nagy magyar sebész, Balassa János mellett dolgozott. 1844-ben avatták orvos- és sebészdoktorrá. Budapest ismert egyénisége lett. Több nyelven beszélt, széles látókörű, olvasott ember, kitűnő sebész volt, s emellett tájékozott szépirodalmár, sőt muzsikus is.

A 48-as március forradalmi tüze őt is elragadta. Kossuth—Petőfi—Táncsics szava és a magyar ifjúság nemzeti felkelése a szabadságharc zászlaja alá hívta. Görgey seregébe került törzsorvosnak. Görgey a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott bátorságáról, szervező és egyéb képességeiről Részt vett a pákozdi, schwechati, kápolnai és isaszeqi ütközetekben. Az egész magyar hadsereg egészségügyi osztályának a veze ője lett. Könyvet írt a katonaorvosok részére, amely bizonyság arra, hogy ebben a nagy, hősi magyar harcban a több mint százezer harcost ellátó körölbelül eze: főnyi honvédorvosi gárda és 72 tábori kórház hogyan végezte a feladatát.

Világosnál Lumniczer is letette a kardot...

Az idegen zsarnok bitófás, börtönös bosszúja következett ezután. A katonai bíróság Lum- niczert börtönre ítélte, majd lelkileg is megalázták és össze akarták törni. Betegápoló szolgának minősítették. Hullahordással bízzák meg. Két évig az osztrák sereg közkatonája votl, de inkább rabszolga, mint katona. Pesten senki nem merte befogadni. Éhesen, pénz nélkül bújkált. Az, aki hatalmas sebészorvosi tudását népének és hazájának oltárára tette s annyi magyar fájó sebet enyhített és gyógyított — öngyilkosságra gondolt. Isten azonban jó mestere és munkatársa, a roppant tekintélyű Balassa János által hajolt le hozzá és mentette meg. A híres sebész nyíltan kiállt a nemzeti harc üldözöttjei mellett. Balassa tanszékére magántanárnak nevezte ki Lumnizert. 1861-ben a Rókus-kórház sebészeti osztályának lett főorvosa, 1880-ban pedig a II. sebészeti klinika egyetemi professzora. A betegek gyógyítása mellett ezzel megnyílt részére az oktatás lehetősége is.

Egyetemi előadásaiban igen nagy súlyt helyezett a belegbemutatásra. Előadásait pompás rajzaival ékesítette. Kitűnő diagnoszta volt, a műtétek végzésében higgadt, nyugodt, biztoskezű. Haladó ember, haladó sebész is volt, akinek munkássága felölelte a korabeli sebészet minden ágát. Ötletes volt új műszerek szerkesztésében is. A róla elnevezett érfogót még ma is használják. Élete alkonya sok hazai és külföldi kitüntető megbecsülést hozott néki. Sajnos nem sokáig adhatta tovább hatalmas tudása és tapsztalata kincseit, mert ez időben már mutatkoztak a halált okozó tbc. első jelei. 72 éves korában halt meg, 1892-ben. Szülővárosában, Kapuváron a kórházat és ennek utcáját nevéről nevezték el.

Nemes büszkeséggel gondolunk reá. Magyar volt és evangélikus! Micsoda történelmi súlya van mind a két szónak!

Szívébe valami titokzatos csatornán át áradt bele evangélikus egyházának szolgáló, segítőkész és a szenvedő emberhez lehajoló szelleme.

Sümeghy József