Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-30 / 26. szám

„Kalász a bűzatengerben” 140 éves a gyúrói templom — Lelkészbeiktatás Soltvadkerten — Az tg bőségesen ontotta me­legét erre a csodálatos vidékre. Búzatáblák, szőlőskertek és gyümölcsösök úgy váltogatják egymást, mintha sakktáblák kockái lennének. De lehet, hogy azért van mindez, hogy a vándornak, aki ezen a vasár­napon, június 16-án Soltvad- kert felé tart, ne legyen olyan egyhangú ez a Duna-Tiszaküzi táj„ Mégis a legszebbek ezen a vidéken a permetlétől kékülő szőlők. Ha az ember elhagyja Kecskemétet, akkor már bor­felhőben halad az útja — mondta egyik kedves ismerő­söm. Ha ebben van is némi túlzás, azért az igaz, hogy ezen a vidéken finom borok terem­nek. De Soltvadkert nemcsak boráról ismert, hanem arról is, hogy ott van a Kiskunság má­sodik legnagyobb evangélikus gyülekezete. Ezért nemcsak a soltvadkerti gyülekezetnek volt ez a vasárnap örömünnepe, hanem a környező gyülekeze­teknek, sok lelkésznek és egész egyházunknak is. Ezt megelőzően harminchét évvel e2előtt volt lelkészbeik­tatás Soltvadkerten. Sikter Andrást iktatták akkor lelkészi tisztébe, aki tizenhét éven ke­resztül esperesi tisztséget is vi­selt a Bács-Kiskun Egyházme­gyében, s aki tragikus hirte­lenséggel ennek az évnek a ta­vaszán elhunyt. A megürese­dett lelkészi állásba a gyüle­kezet egyhangúlag Káposzta Lajos budapest-budavári se­gédlelkészt hívta meg lelké­széül. A beiktató istentisztelet előtt a gyülekezet presbiterei közül többen kifejezték reménységü­ket, hogy bárcsak az új lelké­szük is ilyen hosszú időn ke­resztül szolgálna közöttük. A forró nyári nap sem tar­totta vissza az ünneplő gyüle­kezetét a lelkészbeiktatásról. Amikor D. Káldy Zoltán püs­pök, Görög Tibor esperes és Tóth Szőllős Mihály espereshe­lyettes, közrefogva Káposzta Lajost lutherkabátba öltözött lelkészek kíséretében a lelkészi irodából a templomba vonult, a gyülekezet az „Erős vár” éneklésével köszöntötte új lel­készét. r>. Káldv Zoltán püspök Ró­ma 13,8 alapján hirdette Isten igéjét. „Mindig megrendítő él­mény, ha lelkészt iktatnak hi­vatalába és ha a gyülekezet lelkészt kap” — kezdte igehir­detését a püspök. A továbbiak­ban arról szólt, hogy Pál apos­tol ebben az igében adósságról beszél. Adósai vagyunk az Is­tennek. A kérdés az, hogy mit tud visszafizetni az ember eb­ből az adósságból. „Mindössze egy kalászt az egész búza­tengerből”. Istent csak az em­bereken keresztül tudjuk sze­retni. A kérdés tehát az, tu­dok-e úgy nézni a felebará­tomra, hogy érezzem az iránta való adósságomat. „A gyülekezet iránti nagy adóssággal kezdi az új lelkész szolgálatát. Adósa a szeretet- ben a soltvadkerti gyülekezet­nek, de adósa azoknak is, akik a gyülekezeten kívül élnek. Egy lelkész úgy törleszthe- ti ezt az adósságot, ha jól pré­dikál, úgy hogy az emberek megértsék Isten üzenetét, és cselekszik a hétköznapok kér­déseiben, beleértve világmére­tű kérdéseket is.” Káposzta Lajos Róma 10, 12—17 alapján prédikált, és tett bizonyságot a soltvadkerti gyülekezet és a magyar nép közötti szolgálatának szándé­káról. A beiktató istentiszteletet követő közgyűlésen Font Ele­mér gyülekezeti felügyelő el­nökölt. A köszöntések sorát Font János gondnok nyitotta meg, aki megható szavakkal köszöntötte a gyülekezet új lelkipásztorát. A gyülekezet asszonyai nevében özv. Nagy Jánosné, a gyermekek nevében Májer Ágika köszöntötte. A Déli Egyházkerület köszöntését D. Káldy Zoltán püspök, az Országos Egyház üdvözletét Karner Ágoston főtitkár, a Bács-Kiskun Egyházmegye gyülekezetei és lelkészei nevé­ben Görög Tibor esperes, az ökumenikus Tanács részéről dr. Pálfy Miklós teológiai ta­nár, főtitkár, a helyi reformá­tus gyülekezet részéről Göbö­lyös László, a baptista egyház részéről Boros Gergely prédi­kátor, a jelenlevő lelkészek ré­széről Blázy Lajos újpesti lel­kész köszöntötte Káposzta La­Bibliai ábécé: örökkévalóság Ki az közülünk, aki el tud­ja gondolni az örökkévalósá­got? Akár térben, akár időben. Ki az, aki tudja, mi van túl a fénymilliárdokon, ki az, aki pontosan tudná, milyen a ha­lállal elválasztott élet másik oldala? Csak azt tudjuk, hogy túl a múlandó emberi életen, túl az emberi alkotások megsemmi­sülésén, túl a fantázia végső határán előre és visszafelé: ott is és akkor is Isten az Űr! (Zsolt 90,2) 1. Ez azt jelenti, hogy IS­TEN AZ ŰR AZ IDŐ FELETT. Nem az idő. a világ örökké­valóságát kell tehát nekünk jól vagy rosszul elképzelnünk, nem azon kell filozofikusan spekulálnunk, mennyi .is az az örökkévalóság, hanem azt kell tudomásul vennünk, hogy akármennyi és akármilyen is, Isten az Ura annak (Ézs 40.28). A modern fizika hiába tudja, hogy az idő: a tömeg és a se­besség függvénye, számunkra az a lényegesebb, hogy az idő nem valami parttalan, gazdát­lan, csupán emberi beosztással mérhető megfoghatatlanság, hanem Isten birtokában levő eszköz (Móz 6,3). Isten maga a biztosíték ar­ra, hogy a jóval és a gonosszal teli világ nem önmagáért van és lesz, hanem Isten kezében marad a végső elbírálás és megítélés joga. (5 Móz. 32,40). 2. Ez azt jelenti, hogy IS­TEN AZ ŰR AZ IDŐM FE­LETT. Itt válik mindaz égetően személyessé, amit az előbbiek­ben elmondtunk.. Én sem va­gyok kivétel a „hatvan, het­ven, vagy ha feljebb: nyolc­van esztendő” szabálya alól, de ugyanakkor az is igaz, hogy ném vagyok kivétel az alól az örök szeretet alól sem, mellyel Isten szereti az embert (Jer 32,3). Nincs olyan órája, vagy perce az életemnek, olyan „szabadsága”, „üdülése” az év­nek, amellyel pusztán magam rendelkezhetnék, amely ne egy darabka lenne Isten örökkéva­lóságból adott ajándéknak. Az Üjszövetség is világosan különbséget tesz egyrészt az örökkévalóság, másrészt a te­remtés és a vég által határolt világkorszak között (Zsid 1,10). Amikor az „örökkévalóságról” szól tehát a Szentírás, nem ar­ról szól, hogy ez a világ, ez a teremtettség az örök, hanem arról tesz bizonyságot, hogy Isten teremtő Igéje az örök. Ez pedig számunkra Jézus Krisz­tus evangéliumában válik va­lóságossá (Pt 1,24—25). Ezen a ponton ragadhatjuk meg az öröklét kapaszkodóját, ebbe fogódzhatunk, ha kiszalad az idő a lábunk alól. 3. Ez azt jelenti, hogy IS­TEN AZ ŰR AZ ÖRÖK ÉLE­TEM FELETT. Ebben a körülhatárolt földi életemben dől el ugyan, hogy részese leszek-e Isten kegyel­mes „tovább”-jának, de hogy ez a „tovább” milyen lesz, azt csak Isten tudja (1. Kor 2,9). Ezért néz a keresztyén ember túl a földieken, túl a látható­kon, ezért tekint reménységgel az örökkévaló láthatatlanok felé (2. Kor 4,18). Ebben az előretekintésben Jézus Krisztus adatott nekünk segítségül, aki jóllehet örök­től fogva (Jn 1,1), magára vet­te az időiséget, hogy számunk­ra az „örök élet forrása le­gyen” (Jn 4,14), a Neki enge- delmeskedőknek örök üdvössé­get szerezzen (Zsid 5,9). ő a közbenjáró az idő burkába zárt ember és az örökkévaló Isten között (Zsid 9,15), Ő az, aki számunkra előkészíti az „örök hajlékokat” (Lk 16,9), melyek a mj „földi sátorhá­zunk összeomlása” után vár reánk (2. Kor 5,1). Bízik László jóst. Sok üdvözlő távirat érke­zett. Így fejezte ki áldáskíván­ságait D. dr. Ottlyk Ernő az Északi Evangélikus Egyházke­rület püspöke is. A közgyűlés után a gyüleke­zet gazdag vendégszeretetét él­vezhették az egybegyűltek, amelyen több pohárköszöntő hangzott el. Itt köszöntötte a gyülekezetét és az új lelkészt Szakács Gyula egyházügyi ta­nácsos is, aki részt vett a solt­Az ökumenikus mozgalom nagy vesztesége — Dr. Franklin Clark Fry halálára — A Lutheránus Világszövet­séget és az Egyházak Világta­nácsát nagy veszteség érte. Mint arról lapunk előző számában röviden már írtunk, június 6-án elhunyt 67 éves ko­rában szülővárosának kórházá­ban, New Rochelle-ben, dr. Franklin Clark Fry, az Ameri­kai Evangélikus Egyház elnö­ke, az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának és Végrehajtó Bizottságának az elnöke. Dr. Fry már május 21-én kórházba került s mint­hogy betegségét ő maga „sú­lyosnak” minősítette, május 31-én lemondott egyházának az elnöki tisztéről és egyidejűleg értesítette az Egyházak Világ­tanácsát is, hogy az uppsalai nagygyűlésen nem tud részt venni. Dr. Fry elnököt a Budapesti Evangélikus Teológiai Akadé­mia is a maga halottjának is tekinti, hiszen 1956 júliusában a Deák téri evangélikus temp­lomban vette át az akkori dé­kánnak, dr. Pálfy Miklósnak, a kezéből a tiszteletbeli teológiai doktori oklevelet. Ezzel a ki­tüntetéssel annak idején mi is meg akartuk tisztelni dr. Fry elnököt azért, hogy egész öku­menikus tevékenységével, igen világos és határozott evangéli­kus keresztyén meggyőződésé­vel, sokat tett azért, hogy az ökumenikus gondolatot a világ evangélikus egyházai maguké­vá tették. Dr. Franklin Clark Fry el­nökben korunk egyik nagyon veretes teológusa távozott az élők sorából. Nemcsak a legna­gyobb amerikai evangélikus egyháznak volt az elnöke (püs­pöke) és 1957-től 1963-ig a Lu­theránus Világszövetség elnö­ke, hanem tizennégy éven át irányította az Egyházak Vi­lágtanácsa Központi Bizott­ságának és Végrehajtó Bizott­ságának a munkáját és tár­gyalásait. Igazat kell adnunk dr. Andre Appelnak, a Lu­theránus Világszövetség fő­titkárának, aki ezt mondta többek között dr. Fry halálá­val kapcsolatban: „Nehéz a Lutheránus Világszövetséget és az ökumenikus Mozgalmat dr. Fry nélkül elképzelnünk... Olyan ember volt, akit gazda­gon fölvértezett Isten, hogy je­lentős szerepet vigyen az egy­házban és a világban.” Az Egyházak Világtanácsá­nak főtitkára, dr. E. C. Blake a következőképpen méltatta dr Fry személyét és érdemeit: „... dr. Fry egyesítette magá­ban az ökumenikus mozgalom új és teremtő irányzatait, va­lamint a mozgalommal szem­ben gyakorolt felelős konzer­vatív és hagyományos kritikát is. Többször dicsérték és több­ször is bírálták, mint bárki mást. De ha bíráló megjegyzé­sekkel illették is a kollégái dr. Fryt, akkor is tudták, hogy ep’ kiváló és okos embert bírál­nak ...” Mestere volt az ülések veze­tésének, de elsősorban őszinte és hűséges keresztyén em­ber volt dr. Fry. Egyházát és gyülekezeteit sem hanyagolta el ökumenikus tevékenysége mellett és Amerikában csak így emlegették: „Mr. Luthe­ran” (A lutheránus). Dr. Fry 1900. augusztus 30- án született a penssylvaniai Betlehemben (USA), 1921-ben doktorált a clintoni Hamilton College-ban, majd Athénben (Görögország) és philadelphiai teológiai szemináriumban foly­tatta tanulmányait. Számos ki­tüntetést kapott sokoldalú munkájának az elismeréseként és tiszteletbeli tagja volt a moszkvai, harwardi, princeto- ni, yalei és göttingeni Teológiai Fakultásoknak, összesen 25 tiszteletbeli doktori címe volt. Dr. Fry elnök váratlan halá­la súlyos veszteséget jelent az uppsalai világgyűlés szempont­jából is, mert éppen most nagy szükségünk lett volna Fry el­nök 20 éves ökumenikus ta­pasztalataira és körültekintő vitairányítására az uppsalai üléseken. Isten másként hatá­rozott. Akaratában megnyug­szunk és hálát adunk neki. hogy dr. Fry elnökben ilyen tehetséges egyéniséggel aján­dékozta meg Krisztus egyhá­zait. -y -s FELVÉTEL A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁRA Felhívjuk a Teológiai Akadémiára jelentkezőket, hogy fel­vételi kérvényüket az eddigi közlésektől eltérően, legkésőbb augusztus 1-ig feltétlenül juttassák el a dékáni hivatalba. (Budapest. VIII. Üllői út 24. II. em.) KATLOVSZKY PÜSPÖK MEGHALT Május 4-én hirtelen elhunyt lógiai Fakultáson. Püspökké a keletszlovákiai egyházkerület választása után élénk nemzet­püspöke, dr. Stefán Katlovsz- közi tevékenységet végzett és ky, a kassai gyülekezet leiké- többször volt vendége evangé- sze. Katlovszky püspök hosszú likus egyházunknak is. Igaz ideig az Ötestámentom pro- barátunkat veszítettük el ben- fesszora volt a pozsonyi Teo- ne. LENGYEL FELEKEZETI STATISZTIKA Lengyelországban összesen 120 000 evangélikus keresztyén él. A lutheránus keresztyének száma ezen belül 97 000. Hat körzetben 208 gyülekezet mű­ködik ugyanennyi templom­mal. A református egyháznak 5000 tagja van, az ún. evan­géliumi egyháznak (szabad- egyháznak) 7 500, a metodista egyháznak 4 500 és a lengyel baptista egyháznak 4 000. Gyülekezeti napon emléke­zett meg a kicsiny egyházköz­ség 140 éves templomáról. A gyülekezet 1790 karácso1 nyán keletkezett, Tordas, a szomszéd gyülekezet leányegy­házaként. Ekkor »praeoráns«-t, vagyis előimádkozó tanítót vá­lasztottak Bordács György sze­mélyében, aki nemcsak a gyer­mekeket tanította, hanem az istentiszteleteken imádkozott és írásmagyarázatot tartott. Nagy ünnepeken, főleg az úr­vacsora miatt Tordasra járt a gyülekezet apraja nagyja. Ke­resztelést, esketést és temetést a tordasi lelkész végezte. 1815-ben első kísérletet tett a gyülekezet az anyásításra. 1826-ban templomépítéshez kezdett, hogy élniakarását ez­zel is megmutassa. Nemcsak nagy anyagi áldozatot hozott, hogy templomát megépíthesse, hanem közmunkával is nagyon sokat segített az építkezések­nél. 1828-ban, száznegyven éve, elkészült a templom, de nem került sor a felszentelésére majdnem három évtizedig. Az anyásítás kilátásba helyezése után a templomot 1856 áldozó­csütörtök ünnepén felszentelte Gödör József a fejér-komáro­mi egyházmegye akkori espe­rese. Anyásításra azonban a gyülekezetlek még néhány évig várnia kellett, mert erre csak 1861-ben került sor, ami­kor karácsony ünnepén Bor­bély Sándor az első lelkész el­foglalta állását. A 140 éves jubieumi ünnep­ség a gyermekbibliakörben kezdődött. A zsúfolt lelkészi hivatalban a gyermekek fe­szült érdeklődéssel hallgatták a »Názáreti Jézus«-ró 1 szóló előadást. Utána vezetőjükkel a templomba vonultak. Ősi ha­gyomány szerint a jubileumi ünnepen nemcsak virágokkal díszítették fel az oltárt, annak rácsozatát és a padokat, hanem a karzatról hosszú, színes sza­lagok lengtek alá. A templom előterében, az oltár és a szó­szék között piros virágokból kirakott »140« évszám ragadta meg a belépőket. A díszítése­ket közel 20 éve Udvaros Dé­nes kántor végzi nagy gyakor­lattal és szakértelemmel. A gyülekezeti csendesnapon a helyi lelkész rövid ismerte­tést tartott a 140 éves templom felépítéséről. Tíz gyermek sza­valata és Udvaros Dénes szóló­éneke után Túrmezei Erzsébet verseiből olvasott fel. Ünnepi beszédet D. Koren Emil espe­res tartott »Pünkösdvárás« címen. Sikter László A „háromnapos hét” Még Feri bácsi, az egyházfi sem tudja egészen pontosan, hogy mikor és miért is kezdő­dött el a Budapest-Fasori gyü­lekezetben a szerdánkénti 6 órás istentisztelet. Annyi min­denesetre bizonyos, hogy eb­ben a gyülekezetben megvan ez a ritka protestáns hagyo­mány, s ez azt jelenti, hogy a gyülekezet egy része számára a szerdák is vasárnapokká válnak, legalább is a templomi igehallgatást illetően. „Rövidebb így a hét” — mondják egyesek; „vasárna­ponként kirándulunk, így csak erre .jutunk el” — mondják mások, de abban mind egyet­értenek, hogy sok áldása van ezeknek a szerdai napoknak. „A templomban mégis csak más, mint bibliórán”, „ott még imádkozni is könnyebb, mint otthon, hát még ha az elha­nyagolt biblia-olvasásra gon­dolok” — hangzanak el a véle­mények. S valóban, nem tu­dok több budapesti evangéli­kus gyülekezetről, ahol lenne hétköznaponként este isten- tisztelet. Július és augusztus folya­mán a szentírás egyik szép részét, a Filippi levelet vesz- szük a hit nagyítóüvege alá ezeken az istentiszteleti alkal­makon s „MI VAN?” összefog­laló címmel tartunk igehirde­tés-sorozatot. Áldja meg Isten sok öröm­mel azokat, akik szívesen hall­gatják minél, gyakrabban az Igét,“áldja meg azokat, aki vá­gyakoznak hitük, ismeretük és szeretetük hétköznaponként! megújúlására, a „háromnapos hét” szíves élésére. Az ünnep hiányzik... A modern embert és a mo­dern művészetet a dolgok le­egyszerűsítése jellemzi. Nem ir komplikált filozófiai fejtegeté­seket, hanem egyszerű tételek­ben fejezi ki meggyőződését. Nem fest másfél éven át egy élethűségig megszólaló portrét, hanem találó foltokat vet szili­je megszálottan. papírra. Sok­szor még zenéje is a gyer­meki együgyűséget utánozza. Ha vallási kédésekben így az alapokig akarunk viszonyulni, azt kell megállapítanunk, hogy az ünnep hiányzik a ma emberének életéből. Azzal együtt hiányzik a nyugodt fel­lélegzés, a tisztaruhás gondta­lan vasárnapi séta, a család tagjainak sietés nélkül való kedélyes beszélgetése, s a va­sárnapi istentisztelet. Túlontúl megtanították a protestánsokat arra, hogy a puszta templom­látogatás nem üdvözít. Közben elfelejtettük, hogy viszont a keresztyén embernek ez a legelemibb dolog: Isten igéjé­nek hallgatása. Pál apostol ír­ja: »Mi módon hívják segítsé­gül azt, akiben nem hisznek? Mi módon hisznek abban, aki felől nem hallottak? Mi módon hallanának pedig prédikáló nélkül?« (Róm. 10:14) Nem boldogít, ha azt mond­juk: azért mi jó evangélikusok maradunk. Vagy ígérjük: majd támogatom az egyházat. Első­sorban nem az egyház szorul támogatásra, hanem a lelki erő nélkül botorkáló ember. S ahol a hit megszületik, gyü­mölcse sem marad el. Van, aki öreg korára ha­lasztja vallásos életét. Közben becsukódik a szeme és a füle, s a lelke üdvösségéről lekésik. Egy gyászoló mondta egy ilyen esetről szomorúan: Késő volt, nem tudtam egyetlen vigaszta­ló szót sem a fülébe; trombitál­ni. B. S. Csita vidd... Bakfisok. Talán tízen egy kupacban a csuklós közepén. Egymás szavába vágnak, han­gosan nevetnek a robogó bu­szon. „Csita vidd!...” a hang határozott 'és ellentmondást nem tűrő. Aki mondja, jóval magasabb Csitánál. ő a hang­adó a társaságban. „Csita az enyémet is ...” „Csita fogd ...” Néhány másodperc múlva Csi­ta kezében hat táska van. A jókedv tetőzött. Akadt egy cél­tábla, telibe találták. Csita a táskákkal dülöngél, kapaszkod­ni sem tud, zavartan mosolyog a jó ötleten. Vajon miért ő a céltábla? Kicsit félszeg ... nem tud olyan hangosan nevetni, mint a többiek ... talán ezért. Leszállásnál Csita az utolsó. A lányok elkapkodják táskái­kat és futnak a másik busz­hoz. A rejtély, miért ő volt a céltábla, ekkor oldódik meg. Csita sánta. Nehezen biceg a sor végén. Az egyik nála fe­lejtette táskáját. Félútról visz- szafut, elveszi tőle. Rohan a többi után. Ö az utolsó, aki felszáll, aztán csukódik az aj­tó. Valamennyien integetnek: ,iViszlát, Csita ...” Csita nem int vissza. Várja a megállónál a következőt. Ha Csita nem lenne sánta, szóra sem érdemes az egész. Egy kis hecc fiatalok között, valaki lemaradt a busz­ról... ugyan?! Kicsit később Csita is odaér, ahová a többiek. De Csita sánta. És itt valami olyasmi történt játékosan, ki­csiben, ami az életben az egész­ségesek és a betegek, az erő­sek és a gyöngék, a jól szituál­tak és a kevés pénzűek között nagyban folyik. Mert nagy kí­sértés az_ egészség, az erő, a jól szituáltság, hogy visszaéljünk vele. „Csita vidd ...” mondták a lányok. Egy sánta Csitát lehet megterhelni, semmibe venni, faképnél hagyni az egészsége­seknek ... Valóban... lehet? Szita Istvánná vadkerti gyülekezet ünnepén. A családias együttléten szere­tettel emlékeztek és köszöntöt­ték az új lelkész feleségét, aki néhány napos első gyermekük­kel nem tudóit jelen lenni. A késő délutáni órákba nyú­ló együttlétből azzal a jóleső tudattal távozhattak a jelenle­vők, hogy Soltvadkerten tanúi lehettek a nyáj és a pásztor találkozása felemelő pillanatá­nak. Karner Ágoston

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents