Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1968-06-30 / 26. szám

PÉLDAKÉP 1 Tim 1, 12—17 Nem kétséges, hogy a „pálfordulat”-ot nem lehet sablonnak venni. Rendkívüli Pál esete, hiszen Jézus rendkívüli szolgálatra is hívta őt. De ebben a tekintetben minden egyes megtérés rendkívüli, mert Jézus minden embert a saját helyzetében, kö­rülményei között, más és más módon szólít meg, s az utána kö­vetkező feladatok is személyre szabottak. Mégis van több hasonlóság azoknak az esetében, „akik hisznek Őbenne az örök életre”, ami „kiolvasható” Pál életé­ből is. Az első az, hogy a hitrejutás Jézus Krisztus kegyelmi cse­lekedete rajtunk. Nem előzi meg azt semmi sem az ember ré­széről, nem szolgál rá a kegyelemre. Az egyik talán cégeres bű­nös, — emberileg szólva —, mielőtt meghallja a hívó szót, a másik úgynevezett jó ember, az egyik talán közömbös, vagy éppen ellenséges gondolkodású hitbeli dolgokkal kapcsolatban, a másik talán szimpatizál a vallásos gondolatokkal. De Krisztus szava mindenkit váratlanul, szokatlanul és érdemtelenül ér el. Csupán az ő szeretetének ténye az, hogy fordít egyet életünkön, bárhogy is volt addigí A másik, hogy ebben a találkozásban, amikor meghallottuk irgalmas szavát magunkat, mindig bűnösöknek találjuk. Nem­csak úgy, hogy egyik vagy másik vétkünk, amire addig nem gondoltunk, egyszerre naggyá és végzetessé nő szemünkben, nyugtalansággal és a szabadulás vágyával tölt el („Az én bű­nöm szüntelen előttem forog”), hanem úgy, hogy rádöbbenünk a nagy távolságra, ami a szent és igaz Isten és köztünk van. Felismerjük, hogy egy-egy vétek csak szimptoma, hogy nem­csak a gyümölcs férges, de a gyökereket is szú eszi. Alapjában hibás minden. S itt következik újra egy általános tapasztalás: a kegye­lemben csodálatosan nagy megújító erő van. Ami szinte lehe­tetlennek látszik, az lesz valósággá. Gondolkodásában, élet- szemléletében, szándékában, törekvésében változik meg az ember. Valami új kezdődik el. Istené lesz a döntő szó. Ö ad értelmet és célt a dolognak s lendületet is annak véghezvitelére, amit ő mond helyesnek, igaznak és jónak. A kegyelemből újjá lett életnek a legfőbb jellemzője, hogy őröm a szolgálat. Nem magam akarok valamit tenni a magam dicsősségére, vagy akár az Istenére is, hanem hagyom, hogy Ö tegyen rajtam keresztül sokat másokért. Megnőtt a szememben a másik ember értéke. Sebe sebemmé lesz, gondjait magamé­nak vallom, földi boldogulásának ügye, éppúgy mint üdvössége, cselekvésre ösztönöz. Közösségemmé lesz az egész világ. Meg­tanulok Isten türelmével és szeretetével nézni emberekre és ügyekre, s abban a reménységben élni, hogy Isten kegyelme mindinkább sokasodik ebben a világban. Ez a világ az Ő vilá­ga, s benne az ember az ő képe és hasonlatossága, jobb földi és mennyei sorsra rendelt gyermeke. Ezért a jobbért munkálkod- hatom én is. S végül az is közös bizonyosság, hogy a kegyelem olyan mint a folyam. Az új életet adó forrás bővizű folyammá szélesedik. Igaz ez úgy is, hogy az Isten kegyelmére támaszkodó hit mind­jobban megismeri Isten bűnbocsátó és megújító szeretetének gazdagságát. Hogy a kegyelmet egyre kegyelem követi, ha alá­zatot talál. S a megvallott erőtlenség új erőt nyer válaszul. De a kegyelem úgy is nő, hogy mindig újabb, szélesebb körökre gyűrűzik. A kapott erő egyre tovább űz. A szolgálat túllépi a szűkebb kereteket, szólni és tenni hajt a Krisztus nevében mind többekért, szeretteim körétől az Istentől szeretett egész emberiségért. A legszebb példa az, ha a hívó, küldő, megerősítő és bővel­kedő kegyelemre a hála tetteiben és szavaiban nyer dicsőséget a hatalmas, bölcs, kegyelmes Isten. Mezősi György — AZ ORSZÁGOS EVANGELI- KUS EGYHÁZ közgazdasági tech­nikumot végzett, gép- és gyors­íráshoz értő, adminisztrációs gya­korlattal és állandó budapesti la­kással rendelkező, evangélikus val- lású női munkaerőt keres. A le­vélbeli jelentkezéseket az Orszá­gos Evangélikus Egyház főtitkári hivatalához kérjük. Budapest. VIII. Üllői út 21. I. em. — Édesanyámnak sántasága miatt földszinti elhelyezést, levá­lasztást keresek Budapesten. Vá­laszokat a kiadóhivatalhoz kérek. A SAJTÓOSZTÁLY értesíti a lelkészi hivatalo­kat, hogy július 15-től augusztus 15-ig iratterjesztési szünetet tart. A július 15-ike után érkező megrendeléseknek csak au­gusztus 15-ike után tud eleget tenni. Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. június 30-án Deák tér tía. 9. (urv) Trajtler Gá­bor, de. 11. (urv> Dr. Kékén And­rás, du. 6. Dr. Kékén András. Fa­sor de. 11. Bizik László, du. 6. D. Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10. Bizik László. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsonyi Sándor u. de. 9. Rákóczi út OTb. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Tlialy Kálmán u. de. 11. Dr. Rédey Pál, du. 6. Bándi Sándor. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Pétéi u. de. fél 12. Zugló de. 11. (urv) Boros Károly. Rákosfalva de. 8. Baranyai Tamas. Gyarmat u. de. fél 10. Boros Ká­roly. Fóti út de. 11. Váci út de. 8. Frangepán u. de. fél 10. Újpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár—Újte­lep de. fél 9. Virágh Gyula. Pest­lőrinc de. 11. Matuz László. Pest­újhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rá­kospalota MÄV telep de. 8. Rákos­palota Nagytemplom de. 10. Rá­kospalota Kistemplom du. 3. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (urv) Mado- csai Miklós, de. 11. (urv) Valtinyi Gábor teol. du. 6. Madocsai Mik­lós. Torockó tér de. fél 9. Valtinyi Gábor teol. Óbuda de. 9. Fülöp De­zső, de. 10. (lelkészszentelés) D. Dr. Ottlyk Ernő. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Rutt- kay Elemér, du. fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Csengődy László. Kelenföld de. 8. Dr. Rezessy Zoltán, de. 11. (urv) Dr. Rezessy Zoltán, du. 6. Bencze Imre. Németvölgyi út de. 9. (urv) Bencze Imre. Kelenvölgy de. 9. Vi- sontai Róbert. Budafok de. 11. Vi- sontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. — Szentháromság után a 3. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A vasárnap délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Lk 7, 36—50; az igehirdetés alapigé­je: 1 Tűn 1, 12—17. A délutáni istentisztelet alapigéje szabad textus. — LELKÉSZSZENTELÉS AZ ÉSZAKI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETBEN. D. dr. Ottlyk Ernő püspök, az Északi Evangélikus Egyházke­rület püspöke júniús 28-án dél­után Gércén Görög Zoltán, jú­nius 30-án, vasárnap délelőtt a 10 órai istentiszteleten Óbu­dán Veczán Pál és Weltler Sán­dor végzett teológusokat lel­késszé szenteli. — NYUGAT—BÉKÉSI EGY­HÁZMEGYE június 5-én tar­totta egyházmegyei közgyűlé­sét, amelyen — Koszorús Osz­kár esperes betegsége miatt — Pálfi István egyházmegyei fő­jegyző és Tordai Molnár Sán­dor egyházmegyei felügyelő el­nökölt. A közgyűlés megvá­lasztotta az egyházmegye tiszt­ségviselőit. — MISKOLC. A gyülekezet­ben Pásztor Pál esperes Gyü­lekezeti Segély istentiszteletet tartott. — GALGAGUTA. Június 16-án gyülekezeti nap volt a gyülekezetben Záborszky Csa­ba felsőpetényi és Maróti Já­nos acsai lelkész szolgálatával. Szavalattal Bartos Zsuzsanna, Hornyák Anna, Antalics Erzsé­bet, énekszámmal Bartos Anna szolgált. — KONDOROS. A gyüleke­zet temploma tatarozásának befejeztével június 30-án há­laadó istentiszteletet tart, ame­lyen igét hirdet D. Káldy Zol­tán püspök, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke. CSALÁDI HÍREK — HALÁLOZÁS. Dr. Adam­kovics Ágoston, a volt Békési Egyházmegyei másodfelügyelő, az ambrózfalvi gyülekezet fel­ügyelője és a tótkomlósi gyüle­kezet egykori ügyésze, hosszas betegeskedés után június 12-én elhunyt. Június 14-én temették el a gyülekezet nagy részvéte mellett. Az igazak emlékezete áldott! — Ganyecz György a nagy- mágócsi gyülekezet 15 évig volt presbitere, majd 15 évig gond­noka, az Evangélikus Élet hű­séges olvasója súlyos szenve­dés után 67 éves korában Szentesen elhunyt. Temetése június 18-án volt Nagymágo- cson. NYÄRESTI ORGONAMUZSIKA A VARBAN IV. Július 5-én, pénteken este 7 órakor a Bécsikapu téri templomban orgonaest lesz. J. S. BACH MÜVEI IL „TOCCATA” — „FANTÁZIA” Műsoron; Toccata, adagio és fúga C-dúr, Fantázia és fúga c-moll, Fantázia és fúga g-moll Toccata és fúga d-moll. Előadók: FÖLDES IMRE és VÁRNÁI PÉTER zeneesz­téták Orgonái; PESKÓ GYÖRGY Jegyek ára: 12,— Ft. evangélikus Elet A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadó: D. Koren Emil Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Puskin u. 12. Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—vm. Előfizetési ár: egy évre 90,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 68.1913 100 éves az Athenaeum Nyomda, Budapest — Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla Igazgató „Mert azért jött az ember­nek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ^mi elveszett”. (Lk 19, 10) VASÁRNAP. — „Uram te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember tenajtad erőt”. (2 Króm 14, 11) A hivő ember hitvallása ez, aíki valóban istenként tisz­teli Istent. Sokszor azonban nemcsak ez a hitvallás hiány­zik az ajkunkról, hanem a szí­vünket is másfajta gondolatok töltik el. Azt szeretnénk, ha Isten a szolgánk lenne, nem ő uralkodna, hanem mi uralkod­nánk Rajta, s gondolataink, akaratunk végrehajtására használnánk fel öt. Isten Ür, a mi Urunk is. Aki szolgálatába állít minket, hogy cselekedj ük engedelmesen aiz Ö akaratát. Járjuk hűségesen a Néki való szolgálat útját az emberek kö­zött, s higgyünk Benne életünk minden napján. HÉTFŐ, — „És eljegyezlek téged magamnak örökre”. (Hős 2, 18) Isten a szent, a hatalmas, az örökkévaló, az ember a pa­rányi porszem, a csetlő-botló, a bűnt bűnre halmozó. És ez a szent, hatalmas Isten megszó­lítja a porszem embert, meg­szólít minket. Ezt tette akkor, amikor a kereszbségben gyer­mekeivé fogadott minket, s ezt teszi minden alkalommal, ami­kor igéjét megszólaltatja kö­zöttünk. Isten beírta nevünket az élet könyvébe Jézus Krisz­tus által, csak mi sokszor meg­feledkezünk erről, s hátat for­dítunk Neki. Ma azért szólít meg, hogy emlékeztessen min­ket erre az „eljegyzésre”. Azért szólít meg, hogy úgy járjunk, mint az O gyermekeihez mél­tó. KEDD. — „Az Űr pedig mondta Mózesnak: Prófétát tá­masztok nekik az ő a-tyjok fiai közül, olyat, mint te, és az én igémet adom annak szájába.” (5 Móz 18, 18), Isten mindig gondoskodik arról, hogy szava hallható legyen. Egykor prófétá­kat és apostolokat adott népé­nek, de ma is küld hozzánk olyanokat, akik megszólaltat­ják közöttünk igéjét. Ma is el­hív embereket az igehirdetői szolgálatra, de vajon hogyan hallgatják őket?! Ügy, hogy csak emberi beszédet, bölcsel­kedést hallunk szavaikból, vagy pedig meghalljuk Isten üzenetét a gyarló emberi be­szédben?! Ne az igehirdetők személyére nézzünk, ne az ő szavukat hallgassuk csupán, hanem figyeljünk arra az Is­tenre, Aki szószólókká tette őket. — A KELET—BÉKÉSI EGYHÁZMEGYE lelkészi munkaközössége június 19-én Békéscsabán tartotta ülését. Úrvacsorát osztott Mekis Ádám esperes. Áhítatot Koppány Já­nos, igehirdetési előkészítőt Miklóssy Endre, előadást Dene Károly és Povázsai Mihály tar­tott. Az aktuális kérdésekről Mekis Ádám esperes tájékoz­tatta a lelkészeket. SZERDA. — „Megitatom a szomjú lelket és minden éhező lelket megelégítek”. (Jer 31, 25) Isten csoda által adott eledelt a pusztában vándorlóknak, fa­kasztott vizet a szomjazóknak. Ezt tette Jézus Krisztus is. Azt adta az embereknek, ami­re éppen szükségük volt Az éhezőket megelégítette, a szomjazókat megitatta, a gyá­szolókat megvigasztalta, a re­ménytelenek szívét reménység­gel töltötte el, a kárhozatra méltókat bűnbocsániatával fel­emelte. Nála mi is megtaláljuk azt, amire szükségünk van. ö ad erőt az erőtelenségben, ö ad hitet a bizonytalanságban. Ö tölti meg szívünket szeretet­tel, amikor hiányzik belőle a másik ember iránti szeretet CSÜTÖRTÖK. — „Az ember azt nézi ami szeme előtt van, de az Ür azt nézi, ami a szív­ben van”. (1 Sám 16, 7) Az em­ber ítéletének nagy hibája az, hogy a látszat utáni ítélet. Is­ten azonban másfajta mérték­kel mér. Soha nem a külső „vallásosság” az Istennel való kapcsolatunk mértéke, hanem mindig az, hogy igazán hi­szünk-e Benne és igazán sze­retjük-e a másik embert, a test­vért, a felebarátot. Könyörög­jünk Istenhez, hogy igéjével és Szentjeikével teljesen tisztítsa meg a szívünket, hogy Érte és a másik emberért dobogjon. Kö­nyörögjünk, hogy egész éle­tünk Neki _vaió szolgálat le­gyen! PÉNTEK. — „Ö, vaijha meg- szaikasztanád az egeiket és le- szállnál”. (És 64, 1) Talán néha eszünkbe jut ilyen kérés. Sok­szor olyan jó lenne, ha Isten megjelenne előttünk, s kézzel­fogható módon oldaná meg életünk egy-egy nehéz kérdé­sét. Amikor ilyen gondolatok foglalkoztatnak minket, elfeled­kezünk arról, hogy Isten Jézus Krisztusban testet öltött, eljött erre a világra, új szövetséget kötött velünk, ami ma is érvé­nyes. Jézus Krisztus ma is munkálkodik közöttünk igéje és Szentlelke által. Nincs szük­ségünk arra, hogy az eget nveg- szaikaszbva közénk jöjjön, mert. Ö ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ö ne­vében. SZOMBAT. — „Boldog em­ber, aki ezt cselekszi, és az ember fia, aki ahhoz ragaszko­dik! Akii megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt” (És 56, 2) Az ember azt az em­bert tartja boldognak, akinek jól megy az élete, megvan mindene, s nincs semmire sem gondja. Isten azonban azt tart­ja boldognak, aki hisz őbenne, aki ragaszkodik Hozzá, aki ré­szese annak a nagy ajándék­nak, amelyet Egyszülöttjében adott nekünk: a megváltásnak. Ö Fiában nekünk adott min­dent: a bűnbocsánatot, az örök életet, hogy boldogok legyünk. Md vagyunk tehát azok a bol­dog emberek, akikről igéje szól — ha hiszünk Benne. Harkányi László SÁRIKA Nagy családnak voltam majdnem a legfia­talabb tagja. Azért majdnem, mert én már a negyedik gyermek voltam s utánam 6 évig megszűnt a gyermekáldás, mely addig két évenként köszöntött be szüleim házába. Hi­szen két fiú és két lány elég szép kerek szám s különösen olyan formán, ahogy nálunk volt, mert először a két lány született s csak aztán a két fiú, akiket már rá lehetett bízni lassan a két kislányra is. Ki is alakult a két lány és a két fiú között a testvéri ragaszkodás, csak oly­kor dúlt kisebb háború, ha a lányok kicsit erősebben éreztették idősb voltukat és paran­csolgatni kezdtek nekünk fiúknak... Ebbe a vegyes kvartettbe csöppent bele az­tán Sárika, a húgocskám. Eleinte volt ugyan egy kis féltékenység a legkisebbre, mert az lett a család központja, de csakhamar mind a né­gyen versenyeztünk a kényeztetésben, mert nem lehetett nem szeretni azt a mosolygó, ele­ven kis szöszke csöppséget, akinek dióbarna szeme és szöszke haja, nevető szája minden­kit megbabonázott... Mi már valamennyien iskolások voltunk, amikor ő a világra eszmél- kedett s én, aki legfiatalabb voltam négyünk közül, sokat dajkáltam húgocskámat. Soha sem felejtem el, bár akkoriban magam is csak nyolc-kilenc éves voltam, amikor Sá­rika először találkozott az életben a csalódás­sal. Családi sétára vonultunk egy vasárnap dél­után, melyet mi nagyobbak nem nagyon sze­rettünk. A két nagyobb lányka elől ment egy­forma matrózblúzban, az akkori gyermekdi­vatnak megfelelően, közrefogva a legkisebbet. Mi fiúk következtünk a sorban, szintén ki­mosdatva s megfésülve, sötétkék matróz ru­hában. Leghátul a két boldog szülő büszkén szemmel tartva a nagy családot s bezsebelve az ismerősök és ismeretlenek csodáló s szerin­tük sok esetben irigykedő pillantásait. Ebből mi bátyámmal csak annyit éreztünk, hogy nem volt szabad kergetőznünk, rendesen kel­lett sorban menni s vigyázni kellett ruhánk, cipőnk tisztaságára s illedelmesen köszönni a fejünket megsimogató s szüleinket köszöntő ismerősöknek. így sétálgattunk, amikor Sárika egyszerre földbegyökerezett lábbal áll meg egy kirakat előtt. Játékkereskedés volt, amelyben elké­pesztő tömegben voltak a szebbnél szebb bá­buk, hajasbabák, porcelánfejü, valódi hajjal, alvás szemmel, de fiúknak való egyéb játékok is. Sárikának nem hajasbaba tetszett meg, ha­nem egy vászontestű, kifestett s huszárruhába öltöztetett bábú, melynek pörge kis bajusza volt s még egy kis kard is lógott az oldalán. Nem is volt hajlandó tegy lépést sem tovább menni, míg édesapám' meg nem ígérte, hogy „jancit” meg fogja venni másnap, amint a bolt kinyit. Sárika boldog volt s bízva az ígéretben bol­dog csacsogással indult tovább, eltervezve, hogy a Janci ott fog aludni a kiságyában s még a sapkát sem szabad levenni róla éjjel­re. .. Édesapám mindig megtartotta ígéretét s másnap már nem hiába várta Sárika a kertaj­tóban. Hamiskás mosollyal tartotta hóna alatt a becsomagolt bábut s Sárika mellé legugolva hajtotta be a nagy cuppanós puszikat, amit húgocskám számolatlanul mért, hol az orrára, hol az áliára és az arca közepére... Janci lett a kedvenc a játékok között s mindenhová ma­gával cipelte. Egyik kezét fogva húzta sze­gényt s ha fürdött a kádjában Jancit is meg akarta mosdatni mindenáron. Hát bizony Jan­ci hamar olyan álapotba került, hogy ráfért volna egy mosdalás a teknőben, Sárika azon­ban nem vette észre, hogy a Janci már kopott, hogy ruhája és kis pofája nem tiszta, szóval hogy már nem az a ragyogó „János vitéz”, ha­nem egy kopott kis bábu. Az ö szemében most is Janóinak „olyan okos szeme van”, „Janci a legerősebb a világon”... Egyszer aztán megtörtént a baj ...! Sárika a kertbe vezető három lépcsőn ment le „janci"- val. Az alsó lépcsőn valahogy megbotlott és előre esett. Én a kertben építettem homokvá­rat, amikor a nagy sírást hallottam. Ijedten szaladtam oda. Sárika akor már magához tért az ijedtség­től. Szerencsére nem történt komolyabb baja egy kis ütődésnél. Azonban Janóinak félig le­szakadt a feje ... Húgomnak a szeme telve volt fájdalommal, amint könnyektől maszatos arcából rám nézett. Olyan volt megtört tekintete, melyben a fáj­dalmon kívül borzalom és rettegés is ült, hogy az én torkom is összeszorult. Tekintetét Jan­óira fordította s kis kövér mutató ujjúval rá­mutatott: „Nézd Bátyus, fűrészpor van ben­ne. ..!” Ez a fájdalom, amit én gyermekfejjel is megértettem s testvéreimnek elmeséltem, fo­gadalomra vezetett minket, Azt fogadtuk meg, hogy mind a négyen életünkben azért küszkö­dünk, hogy húgocskánk ne ismerje meg többet a csalódás fájdalmát s életéből, ha csak lehel, kiküszöböljük a fájdalom könnyét. Tehetetlenek és kicsik voltunk ehhez a fel­adathoz. De idővel rájöttem arra, hogy az em­bert éppen a csalódások fájdalma, a sikerte­lenségek keserűsége teszi érett, felnőtt, harcra kész és kemény emberré. Az én kis húgom is felnőtt s akkor tudtam meg, hogy az első, és az ezt követő csalódások nem voltak hiábavalók, amikor tanúja voltam egy későbbi csalódásá­nak. Nagy lány volt már Sárika s én családos ember. Húgomnak sokan udvaroltak s ö ne­hezen tudta kiválasztani a legkülönbet. Tapo­gatózott, idenyúlt-odanyúlt s ez nem ment zökkenő nélkül. Végre úgy látszott, hogy a szerelem fertőzése teljes erővel kapta el. A bálvány szép volt, okos volt, vagyonilag is te­hetős volt s általában úgy látszott, hogy hú­gomnál eljött az utolsó választás. Ebbe a kér­désbe mi nem szóltunk bele, bár egyes jelek­ből arra következtettünk: még sem helyes a választása. Egyedül anyám volt az, aki harcolt húgom akarata ellen, mert az asszonyok külö­nös tehetségével már hamarabb felismerte hú­gom udvarlói között a legkülönbet. S ez a leg- különb nem a húgom választottja volt. A nagy diplomaták határozott és sokszor kegyetlen sakkhúzásait alkalmazta mint anya, s eltávolí­totta egymástól húgomat és bálványát. Akkor a fiatalember tehetetlen dühében levetette ál­arcát. .. Ebben az időben mentem el anyámék- hoz s csak a húgomat találtam otthon. Ott ült íróasztalánál s egy levelet olvasott. Előtte a bálvány fényképe rámában s arcán az utóbbi időkben otthonossá vált sápadt szomorúság ... Látszott, hogy nem először olvassa a levelet s félre is tette, amint beléptem. „Történt valami Húgocskám?” kérdeztem tőle halkan — é ő a bálvány fényképét kivette a keretből, lassan összetépte s rászórta a levélre. Aztán kezével rámutatva csak annyit mondott, miközben aj­ka mosolygott s a szemeiben egy könnycsepp gyűlt: Nézd Bátyuskám fűrészpor volt ben­ne. ..! Bánkfalvi Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents