Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-30 / 26. szám
Az új élet fegyelme Gondolatok az EVT uppsalai világgyűlésére kiadott bibliatanulmányi anyaghoz Rm 6, 3—14 alapján. Az uppsalai ökuménikus nagygyűlés főtémája: „íme mindent újjá teszek” — a jövőre irányítja figyelmünket. Isten szép jövőt készített az emberiségnek. Ez a szép jövő csillant fel Vörösmarty Mihály előtt életének és nemzete életének legválságosabb, legsötétebb óráján, amikor „A vén cigány” c. versét írta és hirtelen fordulattal ez a mondat tört fel búval telt szívéből: „Lesz még egyszer ünnep a világon”. Ünnep — és nem katasztrófa. Erről az ünnepről számtalan képet tár elénk a Biblia. Menyegző. Üj ég és új föld. Templomnélküli város. Mennyei Jeruzsálem. Erőteljes, költőien szép képek. Mi bizonyítja, hogy nemcsak álomképek? A Bibilia jövővel foglalkozó szép képeit csak egy dolog védi meg attól, hogy saját képzeletünk kifejezőeszközeivé váljanak. Figyelembe kell vennünk, hogy a jövő már e l k ez d ő d ö 11. Egy emberben kezdődött el, a názáreti Jézusban, ö maga az új. Üj ember, új Ádám. Jézus egy új emberséget testesít meg. Mi benne az új? Miért mondja egyik ádventi énekünk róla „Üj világosság jelenék? Isten iránti bizodalma és engedelmessége az új. Irántunk tanúsított szolidaritása, testvéries viselkedése az új. A Jézusban megjelent új világosság fénye azonban nemcsak életünk felületét éri el, hogy „mint korhadt sírokat a nap létünk bearanyozza” (Madách). Ez a fénysugár behatol életünkbe. Jézus nemcsak az új ember, az igazi ember páratlan eszménye, hanem — és itt válik személyessé a dolog — életünk igazzátevője is. Jézusban az „újat” akkor ismerem fel, amikor magam is megújulok, amikor a jövő bennem is kezdetét veszi! Aki vele jár, őt követi, hisz benne, annak már most örök élete van; ma él, de a jövő embereként. „Ma még velem leszel a paradicsomban” — mondta Jézus az egyik keresztrefeszített latornak. Az örök életben, vagyis a Krisztusban és vele folytatott életben tehát nem csupán Isten kegyelmét ismerem meg, hanem szeretetének figyelmező erejét is. Amikor felszabadítja életemet minden hamis megkötözöttségéből, elkötelez az engedelmességre, szembefordít, küzdelemre késztet a régivel, az engedetlenséggel az őt semmibevevő bizalmatlansággal. Szeretetének nemcsak élvezőjévé, hanem továbbadójává is tesz. Megszentel. Ilyen értelemben beszél Pál apostol a Rómabeliekhez írott levele 6. részében az új életről, amelyben nemcsak létezünk, haném járunk. Szó se lehet lazaságról, fegyelmezetlenségről. Nem engedélyezhetem magam számára olyan meggondolással, hogy Isten kegyelmes és majd megbocsát. Lázadozásom, fegyelmezetlenségem el van temetve Jézus Krisztus által Ari- máthiai József sírjában. Az új élet temetéssel, halállal kezdődik. Mögöttünk a halál és elöltünk az élet. Erre figyelmeztet keresztségünk. „Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen az Atya az ő dicsősége által feltámasztotta Krisztust a halottak közül, mi is új életben járunk”. Az új élet a keresztség naponkénti tudatosítása. Minden energiámat a cselekvő jóság szolgálatába kell állítanom. „A személyes bűntől való szabadulás így elválaszthatatlanul össze van kapcsolva azzal a kötelezettségvállalásunkkal, hogy szere- tetet, örömöt, békességet és igazságot hozzunk az emberi közösség számára” — mondja az uppsalai gyűlés előkészítésével kapcsolatban kiadott rövid tájékoztató. Az Isten ítéletének, vagyis a halál törvényének alávetett régi világban nemcsak szavaink, hanem egy új életstílus által is a jövő hírnökei, az új bizonyságtevői vagyunk. Ennek az új életstílusnak néhány jegyét említi meg a hegyi beszéd (Mt 5, 3—16). „Szegénység, gyász, alázatosság, társadalmi együttérzés, könyörület, céltudatos elkötelezettség és a kiengeszte- lődés szolgálata az ismertető jelek”. Boldogok, akik az új életben, az irgalmas Isten által megszentelt, fegyelmezett éléiben járnak. A jövő emberei. Két kérdés: 1. Gondoltunk-e általában arra, hogy a ke- resztség és a boldogmondások között kapcsolat van? — 2. Hogyan nyilatkozik meg az új élet az egyre kényelmesebbé váló élet, a felületes türelmesség és minden mély meggyőződés el- .tompításának mai világában? Benczúr László A KERESZTYÉNEK NEM ÉLHETNEK „GETTÓBAN”! A venezuelai Caracasban négynapos konferenciát tartott a Lutheránus Világszövetség Világszolgálati Osztálya és a Latinamerika-Bizottság, amelyen az állam és egyház problémáit tárgyalták meg elsősorban. Az egyik munkabizottsáff felszólította Dél-Amerika keresztyénéit, hogy vegyenek aktívan részt a szakszervezetek, ------------—•-------po litikai pártok és állami szervezetek munkájában. Dél- Amerika súlyos társadalmi problémáinak a megoldása érdekében az evangélikusoknak ki kell törniük „befelé forduló gettóéletükből” — jelentette ki dr. Christian Walther, az LVSZ genfi központjának vezető munkatársa. Mindennapi Ilyenkor, nyáridőben a Nap óriási tűzkorongja csak alig néhány órára bukik alá az éjszaka csillagvirágos tengerébe, hogy megfürödjék benne, s kora hajnalban annál vakítóbb fénnyel ragyogja be az egész tájat. De az új nap örömében alig ölelkezik össze a látóhatár peremével, a földeken máris fölbúgnak a gépek. Az arató- és cséplőgépek, kombájnok országszerte a munka himnuszát dalolják., Aratunk! Dolgos falusi népünk reggeltől estig, minden erejét latbavetve szorgoskodik a holnap kenyeréért. Egyesztendei fáradságos munka gyümölcseként asztalunkra kerül az új kenyér. Ez az alkalom örvendezésre hívja a munkában megfáradt embereket. A keresztyéneket pedig egyben hálaadásra is készteti az új kenyér „eseménye”. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy a mindennapi kenyeret nemcsak kérnünk kell imádságainkban, hanem azt mindennap meg is kell köszönnünk Istennek. Az új kenyérért való közös hálaadásunk alkalmával Jézusnak a tékozló fiúról elmondott példázata (Lk 15, 11—24) idevonatkozó üzenetére figyeljünk. 1. A kenyeret ajándékozó Istent láttatja meg velünk Jézus ebben a példázatban. Azt az Istent, akinek mindene van és aki mindenki javából bőségesen részelteti minden teremtményét. Eszünkbe juttatja ez az ige az Éden kertjét, ahol az első emberpárnak mindene megvolt, és semmiben sem szenvedett szükséget — Isten közelében. Isten azonban a bűneset után sem vonta meg tőlünk a kenyeret- Csupán küzdelmessé tette a munkát. Azóta az embernek „orcája verejtékével” kell dolgoznia azért, hogy több legyen a gabona, mint a gaz, és több a búza, mint a konkoly. De munkánknak biztonságot ad Isten ígérete az özönvíz után: „Míg a föld lészen, vetés és aratás. . . meg nem szűnnek. (I Móz 8,22) Másrészt értelmet ad munkánknak, az hogy minden becsületes, jól végzett munkán rajta van Isten áldása. A tékozló fiúnak is nem csak kenyere volt meg az atyai háznál, hanem mindene megvolt. Semmiben nem látott szükséget. Volt étele, itala ruhája, volt atyja, anyja, testvére, otthona és békessége. Luther is azt tanítja a Kiskátéban, hogy a mindennapi kenyérhez hozzátartozik „mindaz, ami a test és élet fenntar- sására és táplálására kell”, így nemcsak az étel, ital, ruházat, hanem a jó kormányzat jó időjárás, béke; egészség, közrend és ezekhez hasonlók. Hálával tartozunk Istenek, hogy mindennapi kenyerünk mellé ezeket a hozzátartozó dolgokat is megadta nekünk. 2. A tékozló embert állítja elénk Jézus a példázatban, azokat, akik nem becsülik meg eléggé a kenyér ajándékát. Elfelejtik, vagy eszükbe sem jutna soha, hogy hány ember ve- rejtékes munkájának gyümölcse az a kenyér, amit naponta vásárolunk családunknak. Édesanyánk, vagy nagyanyánk arra tanított bennünket: ha véletlenül kiesik egy karéj, vagy csak egy falat kenyér a kezünkből, azt nem szabad eldobnunk, hanem le kell hajolnunk érte, fel kell vennünk a földről. Ez is hozzátartozott a kenyér „becsületéhez.” Ma viszont a tegnapi kenyeret nem akarjuk megenni, csak a frisset ... Meg kellene tanulnunk kicsit jobban becsülni a kenyeret. Ne feledjük el, mennyi ember verejtékes munkája tapad hozzá. Hálával vegyük kezünkbe mindennap még a legkisebb falatot is. Felelősséget kell éreznünk többi embertársunk kenyeréért is. Földművelő népünk nemcsak annyit termel, amennyire neki szüksége van, hanem gondolnak az egész ország kenyerére is. Azért olyan sok a munkájuk, kora tavasztól késő őszig, mert felelősségük is nagy: az egész nép számára, az egész évi kenyeret kell megtermelniük, önfeláldozó munkával. Tekintsünk ki egy pillanatra hazánk ablakain át a nagyviVízparton A vizet nézve ültem a parton. Átölelt a csend. Leszállt az alkony. Szóltam a vízhez: Ó víz, te csoda, áldott vagy s egyben Isten ostora. Éltetsz és megölsz, építesz, rombolsz, harmatként csillogsz, az árban tombolsz. Kettős a lelked: gyógyító titok, máskor kegyetlen, halálos gyilok. Vájod a sziklát, ledöntesz tölgyet, nem kímélsz embert, házat és földet. Ha arcod mocsár, húzol a mélybe, nem szabadul, kit megfogtál, élve. Mikor érkezünk, keresztvizünk vagy, mikor távozunk, könny, mely arcra fagy. Hegytetőn hó vagy, körötted a tél, felenged havad, mire völgybe ér. Rohansz, lelassulsz, mire tengert érsz, végre megnyugszol, szépen megbékélsz. S tán te is kérded a véghez érve: miért rohantál, miért, mivégre? ... Nézem a vizet, ülök a parton, köröttem régen leszállt az alkony. Nem látok hidat, nem látok partot, nem látok sehol ismerős arcot. Nem látok sehol emberi arcot, de egyré hallom: harcot, csak harcot! Rohanó világ, ha majd tengert érsz: megsemmisülsz, vagy csendben megbékélsz? Gyarmathy Irén kenyerünk lágba. Milyen sokan vannak még ma is, akik nem lakhatnak jól naponta, még a puszta kenyérrel sem! Pedig roppant gazdag ez a világ, és sok helyütt bőségben terem a föld, mégis a gyarmati és elmaradott, gazdaságilag fejletlen országokban ma is sok millió ember éhezik, ezrével halnak éhen évente, és a „szerencsésebbek” naponta egyszer lakhatnak jól. Amikor a magad kenyerét eszed, ne feledkezzél meg a mások kenyeréről sem. 3. Végül a könyörülő Atyát mutatja meg nekünk Jézus ebben a példázatban. Aki bővelkedik a kenyérben, de gazdag a megbocsátásban is! A tékozló fiú végül is ráébred fonák helyzetre: „Az én Atyámnak mily sok bérese bővelkedik kenyérben, én pedig éhen halok meg!” (17. v.) Ha mindenkinek, még a béreseknek is, jut a kenyér ajándékából, hogyne .juthatna neki, a fiának? Nem is csalódik ebben a reménységében. Megkapja mindkettőt: a kenyér és s W»bocsánat ajándékát. Ez a két ajándék mindig összetartozik. így tanította Jézus is a Miatyánkban. Ezért veszi az aratási hálaadó ünnepi gyülekezet az Ürvacsorát is. A könyörülő Atya hajol le hozzánk Jézus Krisztusban, a kenyér ajándékán keresztül is. Abban a Jézusban, aki azt mondotta a Kísértőnek a pusztában, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével is, de a ki éppen olyan fontosnak tartotta a mi mindennapi kenyerünket is, mint az igét, s ezért az ötezer éhes embert nemcsak igéjével táplálta, hanem kenyérrel is jóllakatta. De Jézus az „Élet Kenyere” is (Ján 6,48), aki az Úrvacsorában önmagát ajándékozza nekünk. így élünk mindnyájan szó szerint „kegyelemkenyéren”. Isten tenyerén, és így lesz boldog valósággá számunkra a kenyér és a bűnbocsánat kettős ajándéka. Szerdahelyi Pál Nagys imonyi ban, Vissákon Június 9-én D. dr. Ottlyk Ernő püspök a nagysimonyi gyülekezetei látogatta meg A püspökkel egyidőben érkezett az áldást hozó eső is. A szomjas vasi földek epedve szívták magukba a termést hozó esőt és a sápadt növényeken szinte látszott a felüdülés öröme. A várakozók élén láttuk a Vasi Egyházmegye elnökségét: dr. Berzsenyi Miklós egyház- megyei felügyelőt és Szabó Lajos esperest, valamint a gyülekezet elnökségét: Ködös István felügyelőt és Tekus Ottó lelkészt. A kicsinyek nevében Ködös Erzsi és Hegyi Dezső virággal kedveskedtek, majd Ködös István felügyelő mondott köszöntőt A nemesen egyszerű templomban igehirdetést végzett a püspök. Istentisztelet végeztével pedig a világon élő evangélikus- ságról tartott előadást. Nagysimonyból délután a püspök Viszákra indult templomszentelésre. Útközben a Ság-hegy mellett vezeteW e! az utunk és fülünkbe csengett Berzsenyi verse: Messziről sötétlik már a Ság teteje, Ezentúl elrejti a Bakony erdeje, Szülőföldem képedet... Viszák református és evangélikus lakossága húsz éven át építgette kicsiny, de a célnak megfelelő szép templomát. A templom építéséről először Bachát István volt őrimagyar- ósdi lelkész álmodott. Utóda Brebovszky Gyula, valamint Simon Kálmán református lelkész végezték el a teipplom felépítését. Két püspök: dr. Bakos Lajos dunántúli református és D. dr.- Ottlyk Ernő evangélikus püspök áldó igéje és imádsága szentelte fel és adta át rendeltetésének az új templomot. A felszentelés után, közgyűlés keretében Brebovszky Gyula lelkész imertette a templomépítés történetét. Fülöp Dezső A BIBLIATERJESZTÉS MUNKÁJÁBÓL A Bibliatársulatok világszövetségének jelentése szerint 1967. évben 4,9 millió Bibliát, 13,1 millió Üjtestamentumot, 31,7 millió egyes bibliai könyvet és 55,1 millió kisebb bibliarészt adtak el, 115 országban, több mint 800 nyelven. Egyéb a Világszövetséghez nem tartozó szervezetek és kiadóvállalatok további 22 millió Bibliát és Üjtestamentumot adtak el. Ezzel a forgalom 1962 óta a kétszeresére nőtt. Mindennek ellenére nem tudják a szükségletet kielégíteni. A világ népességének gyors növekedése, az olvasni tudók számának emelkedése és a növekvő érdeklődés a Biblia iránt okozzák, hogy a Biblia nyomása és terjesztése nem tud lépést tartani a megnövekedett igényekkel. Múlt év nyarán 72 bibliafordító, köztük 54 afrikai ülésezett Legonban (Ghana) az egyetemen. Az összejövetelt a Bibliatársulatok Világszövetsége rendezte. A 72 bibliatudós Ghánából, Nigériából, Sierra Leonéból és Szudánból gyűlt össze, hogy a Bibliafordítás kérdéseivel foglalkozzék. A bibliafordítók 17 különböző egyházhoz tartoznak, ezekből 6 római katolikus. Munkájuk nyomán 34 nyelven fog megjelenni a Biblia. G. Gy. „...miképpen mi is...44 Becsuktam a bibliámat. Az adós szolga jelent meg előttem. Arca ragyogott a boldogságtól. Együtt szeretett volna dalolni a liget madaraival örömében. — Mindent elengedett! Kihúzta magát és nagyot sóhajtott. Olyan jó ize lett a levegőnek. — Mindent elengedett! Ennek a két szónak dobbanó ritmusára lépett ruganyosán, megfiatalodva, új emberként. Amint félretettem a bibliámat egy néven akadt meg a szemem. Egy papírra írtam fel valamikor. Nem is tudom miért. Ádáz küzdelemben gyűlöltük egymást. Lét és nemlét volt a tét. Vagy ő, vagy én. Kibékültünk. ö kért bocsánatot. En tiszta szívből megbocsátottam. Könnyű volt nekem a diadal magasán. íme kiderült igazam! Vajon hogyan viselte el a vereséget? Mindegy. Régen volt. El kell felejteni. Most már öregszünk. Talán ő el is felejtette. Persze én még nem felejtettem el. Még mindig nem felejtettem el!... Bűnöm ez! Ha róla hallok, minden felidéződik egyszerre. Most leszámolok az egésszel. Elmegyek hozzá. Talán a találkozás mindent eloszlat. Barátok leszünk. Csak ne legyen szívemben ez az emészthetetlen emlék. Az előszobájába lépek. Finom ízléssel van berendezve. ízlése mindig volt. , Beosztottja betessékel. Kissé sajnálkozó mosollyal szól: — Egy kicsit várni kell. Kényelem, finom csín mindenen. No azért maradt a régiből. Ott az az édeskésség, a nőiesség felé hajló lágyság. Jaj ezt nem bírtam nála! Várok. Nézelődöm. Meg kell hagyni, rajta van egyénisége környezetén. Nem is olyan bántó ez a kis lágyság. Régi, ismerős hang szólít a mögöttem nyíló ajtóból: — Szervusz öreg fiú! De rég láttalak! — Szervusz! Szervusz! Bizony ezer éve! Helyet mutat. Leülünk, és megakad a társalgás. Az öregedővé darabosodon arcon keresztül elémködlött a régi. De azon látom a régi, sunyi ravaszságot. Próbálom elhessegetni. Valamit kérdezni kell, hogy átzökkenjünk ezen a kínos csenden. — No öregem látom jól megy neked! — Nem panaszkodom. — Jó ezt hallani. — Hát azért vannak dolgok amik aggasztanak. — Persze! Mindenütt vannak nehézségek — Na igen. Hanem mondd csak, neked hogy megy? Néha hallottam rólad. Gondoltam segítek rajtad, de mindig eszembe jutott, hogy te milyen nyakas, kemény és önérzetes voltál, hátha nem veszed szívesen. — Hagyjuk ezt. Volt. Elmúlt. Engem a most jobban érdekel. Te mondd csak, mit csinálsz? Tudom, hogy vezető beosztásod van. Emlékszem voltak terveid, álmaid. Valósul meg azokból valami? — Nézd öregem, mögöttünk van már néhány esztendő, tapasztalhattuk, hogy az álmok sohasem valósulnak meg. Legalábbis nem úgy, ahogyan álmodtuk, örülök ennek a helynek. Elvégzem a munkámat. — Én most érdeklődni jöttem hozzád. Tudnál-e segíteni? Nézd itt vannak a dolgaim. Táskámból kéziratcsomót pakolok elő. — Nézd meg, ezzel akarok az emberek elé állni. Kelletlenül veszi kezébe. Belelapoz. Olvas. — Tudod jólesne az őszinte, baráti szó is. Mosoly lágyítja a darabossá keményedéit arcot. Mosolyában a régi, sunyi ravaszság villan elő. — No öregem, rossz helyre jöttél. Visszatólja a kéziratcsomót. — Nem állhatok ki a te dolgaid mellett. Néhány mondatodat olvastam. Ügy látom nem is vagy egészen korszerű. — Gondolod? — Látom! — Ennyiből? — Ismerlek! — Hát akkor? Nem felel, csak néz rám és mosolya győzelmes kárörömtől ragyog. Mindjárt hangosan fog nevetni. Nem, ezt nem lehet megvárni! Felállók. Kezet nyújtok. — Szervusz! — Szervusz! Ezért kár volt idefáradni. Elintézhettük volna telefoíion is. Menekülve sietek ki a búcsúzás után. A lépcsőn már szaladok. Attól félek, meghallom kirobbanó, győzelmes röhögését. ... ment a terhétől megszabadult, boldog szolga. Találkozott egy nehéz gondú, régi barátjával. — Jó, hogy találkoztunk! Tartozol nekem. Itt az ideje, fizess! Tovább nem várok! — Drága barátom most kéred? Nincs egy falat kenyerem! Várjál még! — De meddig? Eleget vártam! Fizess! — Ne légy kegyetlen! Most a legnehezebb nekem. — Mit! En kegyetlen? Még ezt mered mondani? No majd én kiverem belőled! Azzal nekiesett a könyörgő embernek és fojtogatni kezdte. Mátls István
