Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-30 / 26. szám
xxxm MggPPBZEL BÉRMENTESÍTVE BP. «. Ö R S Z Á G 0 S EVANGÉLIKUS H E TI LA P «win- évfolyam 2«. szám 1968. Június 30l Ara: 2.— Forint Szerezzetek új szívet (II) „Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek és szerezzetek magatoknak új szivet és új lelket”. (Ez 18, 31) A pünkösdi Lélek nemcsak egyesek megújításán munkálkodik, hanem mindig az egész Anyaszentegyház ájulásán is. Az egyház az a nép, amelyet a Szentlélek vezet és újit meg napról napra. A mi időnkben pedig különösen is nagy hangsúly esik arra, hogy az egész egyház engedje magát újjátenni a Szentlélek hatalma által. „Itt és most” új életet iánál a Szentlélek az egyháznak, amelyet ha nem fogad el és teszi a tegnapi cselekedeteket, járja a tegnapi utakat és mondja ma is a tegnapi mondanivalót, akkor engedetlenné válik azzal az Istennel szemben, Aki mai mondanivalóra, mai cselekedetekre és mai utakra hívja. Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy „itt és most" ajánl fel Isten új életet az egyháznak, akkor gondolunk azokra az óriási változásokra és azokra a körülményekre, amelyek most az egész világon végbemennek. A technikai és tudományos fejlődés következtében az öt világrész népei egymás közvetlen szomszédaivá lettek. Lökhajtásos repülőgépekkel néhány óra alatt közelítheti meg az ember a világ másik részén élő embert, rádión keresztül szinte az események lefolyásával egyidőben szerezhet tudomást arról, ami tőle sok tízezer kilométerre történik, sőt a műholdak segítségével még láthatja is azt. Szinte egy fedél, alatt él ma már az emberiség. Ennek óriási előnyei megmutatkoznak az emberiség nagy családjában. De amikor ilyen, szinte határtalan lehetőségei vannak az embernek és az emberi tudománynak, még kiáltóbbá válik az a nyomor, amelyben szerte a világon milliók élnek, a szakadék a gazdag és szegény népek között, a társadalmi igazságtalanság egy-egy országon belül, az éhség pusztítása, a háború ördögének tombolása és fajuk és bőrük miatt megkülönböztetett milliók helyzete. A pünkösdi Szentlélek most arra akarja megújítani a keresztyén Anyaszentegyházat, hogy ne magáért, hanem másokért élő egyház legyen, ne a maga megbecsültetéséért, érdekeinek biztosításáért harcoljon, hanem a szomszédsági viszonyba került emberiség új életéért, a népek kiengesztelődéséért, a jószomszédi viszony megteremtéséért, a népeket egymástól elválasztó gazdasági, társadalmi és faji igazságtalanságok legyőzéséért és a drága béke elnyeréséért. N em idegen területen mozog az egyház és pedig a megújult egyház, ha ezeket a szolgálatokat vállalja. Pál apostol bármennyire hangsúlyozza ismételten, hogy az egyház új közösség, új teremtés, az „új ég és föld” már most megvalósuló előképe, mégis újra és újra figyelmezteti ennek az új közösségnek a tagjait, hogy ne veszítsék el Isten egész teremtett világával való közösségvállalásukat. Isten a világért folyó munkájában és terveiben helyet adott az egyháznak, szolgálatot bízott rá és pedig olyan szolgálatot, amelyben Isten eszközeként kell elvégeznie munkáját más felfogású és világnézetű emberekkel együtt az egész emberiség javára. ' A keresztyén új élet, amelyet a pünkösdi Lélek munkál bennünk, nemcsak személyes vonatkozásban nyilatkozik meg. A személyes bűntől való szabadulás mindig össze van kapcsolva azzal a kötelezettségünkkel, hogy a közösség, közelebbről népünk közössége és az egész emberiség nagy közössége számára szeretetet, örömöt, békességet és igazságot hozzunk. A megújult egyháznak szemébe kell néznie azoknak a problémáknak, amelyeket a világ fejlődése hozott magával és pedig úgy, hogy a különböző felekezetekre tagolódott egyházak együtt szólnak és együtt cselekszenek a világ új életéért, igazságosabb rendjéért és boldogabb holnapjáért. E z a kötelezés fennáll azokra az egyházakra is, amelyek képviselőiket ez év nyarán elküldik a svédországi Uppsalába, az Egyházak Világtanácsa Negyedik Nagygyűlésére. Olyan szót, éspedig olyan közös szót kell kimondaniuk itt az egyházaknak, amely bizonyítja, hogy megújultak a pünkösdi Lélek által és örömmel munkálkodnak együtt azzal az Istennel, Aki különböző utakon és módokon, de az egyházon keresztül is, munkálkodik a világért. Hisszük, hogy Uppsalában új látást kapnak az egyházak és felismerik Isten gyógyító szándékát, amellyel meg akarja gyógyítani a világ sebeit és az eddiginél jobban beállnak az evangélium hirdetése és a szeretetnek világméretekben való gyakorlása által Isten gyógyító munkájába. P ünkösd reggelén, a mi korunkban, ebben a modern korban, amikor új életformát keres az emberiség nagy családja és új éleformára hívja Isten az egyházat, hangzik a régi próféta szava: „Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek és szerezzetek magatoknak új szívet és új Lelket.” Erre a felhívásra alig adhat szebb és igazabb választ Krisztus ma élő népe, mint amit adott a XVII. századbeli énekes: „Isten, szívem néked adom. Kedves ajándokul, Ezt kívánod tőlem tudom, Fogadd sajátodul. Végy szállást az én szívemben, amig itten élek, S mint templomban, lakjál bennem, Vezérlő Szentlélek.” (D. Káldy Zoltán püspök rádiós igehirdetéséből) A LELKÉSZI HIVATAL KLERIKÁLIS ÉRTELMEZÉSE ELLEN A genfi egyetem Teológiai Fakultásán figyelemre méltó sset történt. Tanulmányaik befejezése után nem szenteltették magukat pappá azok, akik az egyetemes papság reformá- tori értelmezését akarják az egyházban érvényesíteni. Nem kevesebb, mint 22 új lelkészről van szó, akik tiltakoznak a lelkészi hivatal klerikális értelmezése ellen. Szerintük a lelkész nem fölötte áll a gyülekezetnek, hanem egy a sok gyülekezti tag között, aki azonban képesítést kapott arra, hogy az Isten igéjét nagyobb tudással és nagyobb elkötele- zéssel hirdesse. A lelkész munkája és magatartása dönti el, hogy milyen tekintélye van a gyülekezetben, nem pedig a »fölszentelése«. Genfben már 1965 óta van olyan mozgalom, amely az egyáznak a lelkészi hivatalra vonatkozó tanítását megkérdőjelezi és vitát folytat etekin- tetben az egyházi vezetőséggel. Isten tisztelete Az Egyházak Világtanácsa uppsalai nagygyűlésének ötödik munkacsoportja ezt a témát tűzte ki megbeszélésre: Isten tisztelete az elvilágiaso- dás korszakában. A mondat mindkét fele magyarázatra szorul. Kezdjük a másodikkal. „Elvilágiasodás” korszakán az egyházi szóhasználatban általában az úgynevezett „modern” kort szokták érteni.. Az emberiség történetének azt a korszakát, amelyben az emberek egyre inkább függetlenítették magukat az egyházi tekintélytől az élet minden területén. Így például a tudomány, a művészetek területén, de nem kevésbé a társadalmi szokások és erkölcsök területén is. Ez a történelmi folyamat valójában nagyon régi. Elemi erővel a francia forradalomban tört fel. Tulajdonképpen azonban már akkor elkezdődött, amikor a középkor zárt világképét és társadalmi rendjét bontogatni kezdte a reneszánsz és a hu- munizmus áramlata. A maga módján a reformáció is hozzájárult ehhez a folyamathoz. Az egyházak nagy félreértése és tévedése volt, amikor aggódva szemlélték és gátolni igyekeztek ezt a történelmi folyamatot. Hiszen — helyesen értve — benne az embernek az emberi tekintélyektől való felszabadulásáról volt szó. Isten igéjét, az evangéliumot nem kellett s nem is kell soha félteni tőle. Ez ugyanis nem szorul emberi védelemre s nincs szüksége emberi tekintéllyel, vagy éppen hatalommal való támogatásra. Ezért korunk egyik legnagyobb hittudósa, a hitleri rémuralom idején vértanúhalált halt (1945. ápr. 9-én végezték ki) Dietrich Bonhoef- fer igenlően értékelte az „elvilágiasodás” történelmi folyamatát. Nem is használta ezt a rosszízű kifejezést. Helyette inkább a világ, az emberiség nagykorúvá válásáról szeretett beszélni. Mi is így nézünk erre a korszakára történelmünknek. Roppant és tiszteletreméltó erőfeszítéseket tesz korunk embere világának megismerésére, a föld, sőt a naprendszer javaival való élésre, azok igazságos elosztására. Persze roppant veszedelmek is fenyegetnek ebben a korszakban. Gondoljunk csak az atomerővel való visszaélés lehetőségére. Ugyanakkor ez az erőforrás soha nem ismert jólétet szerezhet a föld lakosainak. Mit jelent már most Isten tisztelete ebben a korszakban a keresztyén gyülekezet számára? Isten tiszteletéről szólva először a templomi isten- tiszteletre gondolunk. Ebből kell kiindulnunk, de ennél nem szabad megállapodnunk. Hadd foglaljuk össze további eszmélődésünket néhány pontban. 1 Isten maga az, aki megte- remti az istentiszteletet, amikor összehívja, egybegyűjti népét. Amikor hirdetteti igéjét, amikor szól a prédikáció, keresztelünk, úrvacsorát veszünk, akkor leszünk igazában mindig újra Isten népévé, gyülekezetté. így teremti meg mindig újra és tartja fenn, teremti újjá és építi Isten az ő egyházát. Történik valami az istentiszteletben és éppen ez történik, amit az imént mondottunk. Isten szól hozzánk s az ő szava mindig tett is. Nagy félreértés volna tehát, ha azt hinnénk, hogy mintegy mi teszünk szívességet Istennek, amikor elmegyünk templomba, „meglátogatjuk” őt s tisztelgünk előtte. S még nagyobb tévedés, ha ezt azzal a gondolattal tennénk, hogy erre az órára félrehúzódunk a „világból”, igyekezünk elfelejteni mindennapi gondjainkat s valami álomvilágba menekülünk. Ha így vélekednénk, ezzel magunk tennénk hitünket talán érdekes, de avitt ékszerré, amit őseitől örököl s ünnepenként tűz ruhájára az ember s a templomot is múzeummá, ahol letűnt idők dolgairól emlékezünk. O Minderről szó sem lehet, “ hiszen, mint mondottuk, az istentiszteletben Isten cselekszik velünk s cselekedni akar általunk is. Megbocsátja vétkeinket, atyai szeretetébe IMÁDKOZZUNK Istenünk! A te kegyelmed ajándéka minden jő fordulat életünkben, de különösen az, amikor bűnös magunktól Hozzád fordulhatunk. Köszönjük, hogy a Krisztusban megtérésre hívsz, hogy kegyelmed lezárja elrontott életünk útját s újat nyit előttünk. Hála néked az erőért, amellyel győzhetünk önzésünk, magunk haszna, dicsőség keresése felett s amellyel Téged szolgálhatunk sokak javára földi és örökkévaló boldogságukért. Tágítsd látóhatárunkat, növeld szeretctünket, hogy kegyelmed mind bővebben áradhasson el a világban s célt érjen az egész világért hozott áldozatod az egész emberiség boldogságában, békéjében és üdvösségében. Dicsőséged tükröződjék a néked szolgálók hitében és szere- tetében, hálájában és magasztalásában ámen. /I kikre \)<Mgatnurik kell Krisztus követségében Krisztus követségében életünket és munkánkat a felebarát javára kell szentelnünk. Világi vonatkozásban ez azt jelenti, hogy a felépítés munkájában szorgoskodnunk kell és az emberek jólétének az előfeltételeit kell megteremtenünk ebben a földi életben. Sok fáradozást, munkát jelent ez, sok áldozatot, néha még magunk odaáldozását is... Jézus lelkületével és engedelmes magatartásával kell ehhez rendelkeznünk! Ezzel azonban csak akkor rendelkezünk, ha szenvedésének és kereszthalálának a mélyebb értelmét meg tudjuk ragadni... Az Cr útjának vége azonban nem a kereszt. Krisztussal együtt meg kell halnunk, hogy vele együtt feltámadjunk. Ebben rejlik az egyes keresztyén embernek és az egyháznak is az útja, ha azt az engedelmesség útjának akarjuk látni és érteni. Dr. Stefán Katlovszky csehszlovákiai ev. püspök Meghalt május 4-én, 62 éves korában fogad, int és vigasztal, tanácsol és parancsol, utat mutat és erőt ad, hogy azon járjunk, így, amikor összegyűjt, egyben útnak is indít Elküld az emberek közé, vagyis éppen a világba, környezetünkbe, hogy ott szeretetének hirdetői, hordozói legyünk. Nagy tévedés, ha azt gondoljuk, hogy az istentiszteletben a hivő ember a maga „vallásos gondolataival” van elfoglalva. Vagy hogy a prédikációban a prédikátor tárja fel a maga kegyes lelkivilágát. Mindezzel voltaképpen önmagukkal folytatnánk beszélgetést és megrekednénk a magunk szűk kis világában. S ebből senkinek sem lenne haszna. Nekünk sem és az embereknek sem, akikhez pedig Isten elküldeni akar. 3 Az istentiszteletben először hallgatunk. Istenre, az ő szavára. Aki azonban szót értett, annak felelnie is kell. Ez a felelete a gyülekezetnek már a templomi istentiszteletben elhangzik. Amikor énekelünk, elmondjuk a hitvallást, imádkozunk, akkor jelét adjuk annak, hogy meghallottuk és megértettük Isten hívó, elhívó és elküldő szavát az istentiszteletben. Téves lenne tehát azt vélni, hogy az istentiszteletben olyanformán hallgathatunk prédikációt, mint mondjuk egy hangversenyt, vagy valamiféle előadást. Annak ami ott történik) nem néma, kényelmes és tétlen szemlélői vagyunk, hanem szereplői. Nagy felelősség Isten színe elé lépni s az ő szavát hallgatni. A Az. istentiszteletnek tehát -*1 éppen nincsen vége akkor, amikor a záróének elhangzik. Sőt ekkor kezdődik igazán Isten tisztelete, vagyis Isten szolgálata a hétköznapokban. A templomból az utcára kisereg- lő gyülekezetnek tudnia kell, hogy olyan útra indul, amelyen valahol útközben vár reá a felebarát. Mint az irgalmas samaritánusról szóló példázatban az útszélre vetett, megsebzett ember. Emberek és ügyek várnak reánk, akiknek szükségük van reánk. Amikor a Bibliában Isten tiszteletéről, szolgálatáról van szó, akkor ezt úgy kell érteni, hogy egész életünkkel, annak minden percével, szavainkkal és tetteinkkel is elhívó és elküldő Urunk rendelkezésére kell államink. Így értette ezt Jó- zsué is (Józs 24,15) és Pál apostol is (Róma 12,1); s még sok példát lehetne felsorolni Egész életünknek Isten szolgálatának kell tehát lenni. Az áldást, amit a templomi isten- tisztelet végén kapunk, magunkkal kell vinnünk az életbe. Áldássá kell lennünk, mert erre hívott el minket az Isten. Dr. Groó Gyula BERLIN Huszonegy európai ország 300 katolikus lelkésze és laikusa gyűlt össze június első hetében Berlinben a III. Berlini Konferencián. Tanácskozásaik központjában a béke és igazsága kérdése állott Határozataikban kimondják többek között, hogy Európa békéje csak akkor biztosítható, ha minden állam elismeri a jelenlegi határokat és az agressziót minden formájában kerülik; ha a jelenlegi határokat végleges államhatárokként ismerik el és szerződés rendezi a két német állam és azon túlmenően Európa biztonságát. A vietnami háborút népirtásnak bélyegzik és azért az USA kormányát teszik felelősBLAKE FŐTITKÁR AZ AMERIKAI TÁRSADALOMRÓL A Robert Kennedy ellen elkövetett merénylettel kapcsolatban a következőket nyilatkozta dr. E. C. Blake főtitkár: „Az Egyházak Világtanácsának a főtitkáraként nem nyi- latkozhatom a Robert Kennedy ellen elkövetett merényletről. Amerikai állampolgárként kell szólnom és szégyenkezve és zavartan teszem ezt. A gyilkosság mindig a civilizáció ellenpólusa volt. Az Egyesült Államokban megismétlődő gyilkosságok, amelyeknek az egységes kultúra és társadalom legjobb harcosai — fehérek és feketék, J. F. Kennedy, M. L. King és most R. Kennedy — estek áldozatul, azt követelik az amerikai társadalom minden tagjától, hogy a társadalmi igazságosság és rend tekintetében új utakat keressen és újra meg újra harcot indítson azokért. Minthogy az Egyesült Államokban egyre gyakoribb lesz az erőszak alkalmazása az emberi problémák megoldásánál, emiatt elveszíti lassanként minden morális tekintélyét a nemzetek között... A SZEGÉNYEKRE ÉS GAZDAGOKRA FELOSZTÁS ELLEN A „Nuovi Tempi” Rómában megjelenő olasz protestáns hetilapban Mario Miegge filozófiai professzor élesen tiltakozik az ellen, hogy az Egyházak Világtanácsa a gazdasági fejlődés kérdésével kapcsolatban szegény és gazdag nemzetekre osztja fel a világot. Miegge professzor szerint a gazdag nemzetek csoportját „homogén blokk-”nak tüntetik fel a Világtanács megnyilatkozásai. Ez a szemlélet nem magyarázza, meg, hogy miért tüntetnek akkor a gazdag országok munkásai és egyetemi hallgatói. A szegényekre és gazdagokra felosztás elleplezi ugyanis azt az alapvető különbséget, ami a hatalom birtokosai és azok között megvan, akiket valamilyen módon kizárnak a hatalom birtoklásából. KERESZTYÉNEK ÉS A TÁRSADALOM A Lutheránus Világszövetség Világszolgálati Osztályának a rendezésében konferenciát tartottak a venezuelai Ca- racasban az egyház és a társadalom problémáiról. A több napig tartó és tartalmában rendkívül fontos konferenciának az ismertetésére még visz- szaténünk.
