Evangélikus Élet, 1968 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1968-06-23 / 25. szám
Finnekkel a békemunka jegyében Periti Hanta finn lelkész prédikál a fasori templomban (A tolmács: D. Koren Emil esperes) Tíz napig hazánkban tartózkodott a Finn Lelkészegyesület szervezésében hozzánk érkezett hetven tagú egyházi csoport. A turistaút keretében lezajlott látogatásnak jelentős egyházi szakaszai voltak, amelyeken finn testvéreink ismerkedhettek egyházunk mai életével és lelkészeink teológiai munkálkodásával Lelkészértekezlet A látogatás első két napján finn szóval telt meg a budavári gyülekezet temploma, kápolnája, irodája és minden helyisége. A gyülekezet asszonyainak virágokkal és frissítővel kínáló szeretete is a finn szavaknak szólt. Itt tartották értekezletüket a csoport lelkésztagjai, mintegy harmincán, magyar lelkészekkel, akik közel negyvenen vettek részt a testvéri találkozón. A finn lelkészgárda is sokszínű volt professzortól hitoktatónőkig és asessortól gyülekezeti lelkészekig. A magyar résztvevők is bőven képviselték lelkésztársadalmunkat, főképpen azokat, akik a finn-magyar testvériség ügyében járt és járatlan utakon törekedtek idők során előrehaladni. Egykori stipendián- sok Benkő Istvántól, Csepregi Bélától, leendő stipendiánslg, Baranyai Tamásig sokan voltak együtt a finn lelkészekkel, hogy egymás munkáján tájékozódva erősödjenek a maguk szolgálatában. Ennek a lelkészértekezletnek a gondolata másfél évvel ezelőtt született meg Kuopióban, amikor az országos finn lelkészértekezleten előadást tartottam egyházunk mai életéről, s az ott együtt volt finn lelkészek kifejezték azt a kívánságukat, hogy szeretnének magyar lelkészekkel közös értekezleten tájékozódni egyházunknak a béke kérdésében végzett teológiai munkálkodása felől. Az álmok és tervek egyre Inkább formát öltöttek s június 7-én és 8-án hat előadás meghallgatása mellett cserélték ki bő hozzászólásokban nézeteiket a finn és magyar résztvevők. Finn előadók voltak: Pertti Ranta asessor (a finn egyház a hatvanas években), Aimo T. Nikolainen professzor (a háború és béke az Űjtestamentom- ban), és Maunu Sinnemäki, a finn érsek titkára (a békemunka az ökumenikus mozgalmakban). Magyar részről: D. Káldy Zoltán püspök, (egyházunk mai életének kifejlődése és tartalma), dr. Profile Károly dékán (teológiánk a háború után), és dr. Pálfy Miklós professzor (egyházunk teológiai segítsége, részvétele és viszonyulása a Keresztyén Békekonferenciához.) Az értekezletet istentisztelettel nyitották meg amelyen D. Koren Emil hirdetett igét. A napokat áhítattal zárták és kezdték, amelyeket Pentti Aarnio esperes és Jussi Sippola lelkészek tartottak. Az együtt- lét ünnepélyes istentisztelettel zárult, amelyen D. dr. Ottlyk Ernő püspök prédikált, D. Koren Emil és Hannes Vähä- Eskeli esperesek pedig úrvacsorát osztottak. Az értekezlet előkészítéséhez tartozott, hogy minden előadást lefordítottak és sokszorosítottak. Így az előadók anyanyelvükön beszélhettek, s az előadást a másik nyelven folyamatosan nyomon lehetett kísérni. Ezt az előkészítő munkát Risto Laitila egy év óta nálunk tanuló finn teológus, valamint D. Koren Emil és Schreiner Vilmos végezték. Az áhítatokat s a hozzászólásokat Benkő István, Dedinszky Gyula, Detre László és Koren Emil tolmácsolták. Két finn idézet Nem keresztmetszet a finn előadásokból, nem is az alaptónust szólaltatja meg, de az ízük benne van: Egyházunk hosszú idő óta nem volt olyan »látható«, mint most. A párbeszédek gyakran érintettek tűzveszélyes dolgokat, és az egyház részérói bátran mondták el a véleményeket. Most már elmondhatjuk, hogy az egyház részére rendkívül értékes dolog az, hogy Si- mojoki érsek megnyilatkozásaiban és döntéseiben nagv hozzáértést tanúsított. Világos a vonala, amelyet követ s elérte egyházon belül a szinte töretlen egyetértést, ellenzőitől pedig a megbecsülést. Például az 1965 évi kibővített püspöki értekezleten mondott beszéde nagy feltűnést keltett s megteremtette a megbékélés légkörét. Beszédében arról szólt, hogy a munkásságnak az egyházról mondott bírálatát nem szembenállás és a -harag jelének kell látni, hanem abban sokkal inkább az egyház felé becsületesen kinyújtott kéz látszik. (Ranta). A keresztyéneknek és az egyházaknak egyetértőleg, de ugyanakkor kritikailag kell viszonyulniuk minden olyan törekvéshez, amely a lefegyverzésre, az atomfegyverkezés korlátozására, új ellenőrzési lehetőségek teremtésére és nemzetközi törvényekre, valamint szervezetek fönntartására céloz. Az egyházaknak tanítómunkájuk során nevelniük kell tagjaikat és országaikban a közösség véleményét a felelősség- teljes munkára ezen célok érdekében. Be emlékeztetnünk kell arra is, hogy a mai körülmények közqtt még teljes lefegyverzés sem elégséges program. A törekvés az atomfegyverek előállítására mindenesetre fennáll, s így állandóan bombák árnyékában kell élnünk. Minden konfliktus minden erőszak és harag veszedelmesebb az eddigieknél. Éppen az egyház feladata annak a szeretetnek a hirdetése, amely legyőzi a haragot, mivel az egyházak ismerik a mindent legyőző szeretetet a Krisztusban. Soha nem volt oly szükséges annak a szeretetnek a hirdetése az emberiség számára, amit az Űjtestamehtom közvetít a számunkra, mint éppen most. Amikor luterónusokként különösen is hangsúlyozzuk Isten Igéjének jelentőségét az egyház békemunkájában, nem szabad túlságosan megrekednünk az »igénél«. Az igének testté kell lennie, a bizonyságtevésnek működéssé. Ez azt jelenti. hogy saját kezdeményezésből feszültségek feloldójává és hidak építőjévé kell lennie. Ez pontifikálás — hídépítés — amely hozzátartozik az egyház béke-missziójához. (Sinnemäki). A teremtett világ szolgálatában A fasori templomban nem először látott a gyülekezet finneket, mégis megrendült szeretettel nézték, amikor a gyülekezet tagjaival elvegyülve a hetvenes csoport vasárnap bevonult istentiszteletre. Közöttük néhányan a megkapó színes, hosszúcsíkos finn népviseletben. A fasori híres Benczur- oltárkép ökumenikus sugárzású és mégis személyes vallomás. A napkeleti bölcsek köszöntik a gyermek Jézust, a fekete, a sárga, s a fehér ember. A térdelő alak, a fehér bölcs, maga a festő, önvallomás a kép. Távolvalók így lesznek közeliekké Jézus előtt. Ebből a közelségből érzett meg valamit ez a finn-magyar gyülekezet. D. Káldy Zoltán püspök hirdette az igét a Római levélből vett szakasz alapján arról, hogy a teremtett világ, az Isten Leikétől vezetettek, sőt maga a Szentlélek hogyan sóvárog, keres és esedezik, s mindez miBizonnyal egyszerre gondolt a szószékre s a kórusra. Tiszán innen, Dunán túl Míg a lelkészek értekeztek, a csoport többi tagja a Rudasban, a Dagályban, a Hármas- határhegyen, s a belváros utcáin ismerkedett a Szép-Buda- pesttel. Vasárnap délután már mindnyájan ezt tették. Buzogánytorony a Várban, Parlament és Hősök tere, Stadion és János- hegy, s közben Deák téri templom, a zuglói, s a központi egyházi hivatalok és intézmények Üllői úti épülete. Végül a Citadella csillagfényes távlataival. A Dunán túl a Balaton volt. Csendes pihenéssel Siófokon, Tihany, Gyenesdiás, Balatonszárszó, s közben Badacsony. A Tiszán innen pedig Kiskőrös, Szeged és Kecskemét Bu- gaccal — csikóssal s gulyással. A kiskőrösi gyülekezet bő terítéssel, özön virággal, s mérhetetlen szeretettel várt. Kinyitotta kamráját, szívét, s templomát Petőfi szülőházát néztük —, s azt, hogy a község most ünnepelte 250 éves fennállását. A Tisza-parti metropolis pedig megmutatta báját, törekvő s épülő kultúráját, a fűzfás partok erejét, s kínált egy csendes órát a nagy tornyok árnyékában meghúzódó Schulek Frigyes tervezte kicsi hajlékban, az evangélikus templomban, hétköznapi esti istentiszteleten a helyi gyülekezettel. Kecskeméten a Ybl-templom harmonikus arányai szinte szimbolizálták a tíz nap harmonikus arányait tájakkal, lélekkel, szépséggel és emberekkel telten. Mert harmónikus egész az, amit szerte az országban mutatni tudtunk finn testvéreinknek. Harmonikus azzal, amit mondani tudtunk egyházunkA finn—magyar lelkészkonferencia résztvevői lyfen szolgálatra indítja Isten gyermekeit ebben a világban. Pertti Ranta asessor pedig Jézus tanítványküldő parancsáról szólt, amely minket egyazon szeretetre, bizonyságtevésre, szolgálatra indít. Az istentiszteleten a fasori gyülekezet gyermekkórusa énekelt, Valtinyi Gábor vezetésével. Megkérdeztem az egyik finn vendéget, hogyan hatott rá ez az óra. Mosolygott és fényes volt a szeme: — Gyülekezetben voltunk s a jövő hangját hallottuk. nak és teológiánknak a béke ügyében tett mozdulataival, eszmélkedésével és erőfeszítéseivel. Míg így egységbe fontam magamban a harmóniát, eszembe jutott, hogy »Tiszán innen« állok, ahol Radnóti verselt és verselve prófétáit. Huszonöt éven csengett keresztül a szó: » ... míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja...« Míg... ! Istenem, mibe került az ennek a népnek, hogy béke, táj, emberek, élet — harmóniában lehet! D. Koren Emil Tallózás régi írásokból Klapfoa György Századunk című napilapjában 1868 július 3-án figyelemre méltó cikket írt a Wormsban felállított Lu- ther-szobor leleplezési ünnepségéről, amely 1868. június 24-én zajlott le. Worms emléket állított annak a férfinak, aki 1521-ben a birodalmi gyűlésen V. Károly császár, a pápa követe, hat király, a választó fejedelmek, több mint kétszáz fejedelem- herceg és gróf előtt ki merte mondaná a lel'kiismeret szavát, amikor tanainak visszavonására szólították fel. A wormsi szoboravató ünnepély hatalmas üneppé szélesedett Az egyházi küldöttek között mintegy 2500 lelkész, a világiak közül diplomaták, képviselők, egyetemi Janárok, hallgatók és a wormsi lakosság nagy tömege vonult fel az ünnepségen. Nem hiányoztak az akkori uralkodók sem. Az ünnepség 9 órakor kezdődött istentisztelettel minden templomban. Ennek végeztével menetté alakulva vonultak sokezres sorokban a szoborhoz. A beszédek elhangzása után megperdültek a dobok és eldördültek az ágyúk, s a reformátor emlékművéről lehullott a lepel. A nép lelkesedése határtalan volt, s az örömmámorban egyszerre hangzott fel minden ajkon az »Erős vár a mi Istenünk«. Az emlékmű tulajdonképpen szoborcsoport. Luther áll középen, Bibliával a kezében, Wald. Savonarola, Húsz és Wicklef társaságában. Alább hét kisebb szobor a reformáció védőit ábrázolja. Alkotója Rietschel szobrászművész. A cikk írója megemlékezik Konstanzról. Worms testvérvárosáról, ahol a reformáció úttörőit, Húsz Jánost, és Prágai Jeromost megégették. Zugor Ernő Szerezzetek új szívet! »Vessétek el magatoktól minden vétReiteket, melyekkel vétkeztetek és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket.« (Ez 18—31) Pünkösd van, a Szentlélek kitöltésének és az anyaszent- egyház megalakulásának ünnepe. Az új kezdésnek az ünnepe. Nemcsak azért az új kezdésnek az ünnepe Pünkösd, mert ezen a napon indult el vándorútjára az egyház, hanem azért is, mert a Szentlélek mindig azért munkálkodik, hogy egyes emberek és közösségek újjá legyenek, új életben járjanak, és napról napra megújuljanak. A Szentlélek szünet nélkül azért végzi munkáját, hogy minél többen elmondhassák Pál apostollal együtt: »Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak: Íme, újjá lett minden!« A Szentlélek valóban teremti az újat. Nem a régit javítgatja, és foltozgatja, nem alkatrészeket cserél, nem látszatmunkát végez, amely alatt megmarad a régi, hanem új teremtést végez. Az ember legszebb pillanataiban mindig arra vágyódik, hogy teljesen újjá legyen. Fehér perceiben elégedetlenné lesz önmagával szemben, rádöbben arra, hogy más embernek kellene lennie egyéni, családi és közösségi életében. Valami egészen újat kellene kezdenie, amely homlokegyenest más: irányában és tartalmában egyaránt, mint az az élet, amelyet eddig élt. Azután nagy elhatározásokkal, fogadkozásokkal és ne- kifeszülésekkel megpróbálja önmagát újjá formálni. Megelégedéssel fedezi fel, hogy nem eredménytelen önmagával való küz' delme, hiszen egy-egy rossz szokása marad el, megváltozik az élete stílusa és ezt a családjában és a közösségi társadalmi életben is észreveszik. De egy újabb fehér pillanatában rádöbben arra, hogy szokásai ugyan változtak, letördelődtek róla másokat bántó élek, de lényegében legbelül a szíve mélyén és egész valójában maradt a régi. Drámai módon vall erről Reményik Sándor: »Pünkösdi szomorúság« c. versében: »A Lélek ünnepén, A lelket lesem én, A lelket, amely több mint költemény, A lelket, amely soh’sem volt enyém, A lelket amely soh’sem lesz enyém, A lélek ünnepén szomorún zendül egyetlen igém: Hogy születhetik újjá, aki vén?« E sorok mögött is fel lehet ismerni egy embernek önmagával való kemény küzdelmeit, nekifutásait és vereségeit, az önmaga megújításáért vívott harcban. Az újraszárnyalások és az újra való letörések után eljut a nagy igényhez: az »újjászületéshez«. Érzi, hogy szélmalomharc az élete javítgatása, mélyebbre kell szállnia, oda, ahol nem alkatrészcsere történik, hanem születés, tehát új élet elnyerése csakúgy, mint akkor, amikor ember születik a világra. Az első pünkösd reggelén azért jött el a Szentlélek, hogy ez az újjászületés, ez az új élet ne csak elérhetetlen vágyálom legyen, önmagunkkal küzdő, új életre vágyó emberek életében, hanem elnyert valóság. Ez az új élet mindenestől Isten ajándéka. Ugyan Ezékiel próféta is biztatja Isten megbizásából népét: »szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket.« De ő maga a próféta is jól tudja, hogy »új szívet és új lelket« nem lehet szerezni, hanem csak kapni lehet: ajándékul. Ezért üzeni Isten a prófétán keresztül azoknak, akiket új szív »szerzésére« hívott fel: »És adok nektek új szívet és új lelket adok belétek és elveszem a kőszívet testetekből és adok néktek hússzívet. És az én telkemet adom belétek és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.« És amikor az Isten új szív ajándékozásáról beszél, akkor nem pusztán az emberi test egy részének, egy elfáradt, rendszertelenül verő és az ütemet ki-kihagyó szívnek a kicseréléséről beszél — amivel az orvostudomány nagy előrehaladása következtében a tudósok ma már megpróbálkoznak —, hanem Isten az egész élet kicseréléséről beszél, hiszen az Ótestámentum népe számára a szív mindig az egész embert jelentette: érzelmi, értelmi és akarati életével együtt. Hogy miképpen történik az új szív adása, egy egészen új élet elnyerése, az titok a számunkra, minthogy titok a testi születés is, akármilyen sokat is tud ezen a területen a tudomány. Titok az újjászületés is. De azt tudjuk, hogy ahol Isten igéje hirdettetik és a szentségek kiszolgáltatnak, ott jön a pünkösdi Lélek, hatalmába veszi az embert és elkezdi benne az újat. Ez történt az áruló Péterrel, az önmaga igazságában bizakodó Pállal, a széles országúton járó Augusztinusszal és Assisi Ferenccel, Isten előtt saját igazságát kereső Lutherral és azokkal a milliókkal, akik két évezreden keresztül és a mi időnkben is, új életet nyertek a pünkösdi Lélek által. Ennek az új életnek legfőbb sajátossága az, hogy abban az ember új viszonyba kerül Istennel. Felismeri benne szerető mennyei Atyját és elfogadja tőle a fiúság ajándékát, tehát azt a viszonyt, amelyben az ember így szólítja Istent: »Atyám«, az Isten pedig így nevezi az embert: »fiam«. Ebben az új viszonyban, megint csak a pünkösdi Lélek vezetése és ereje által, az ember harcba kerül a »régivel«, a régi énjével, a régi életével és a régi cselekedeteivel. így is mondhatnám: küzdelembe indul a tegnapjával, amely újra és újra vissza akar térni az újba és győzelmet akar venni az újon. Ezért hangzik már az Ótestamentumban is olyan határozottan a próféta szava: »Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek.« Ugyancsak ezért sürgeti Pál apostol: »Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki a csalárd, gonosz kívánságok miatt megromlott, és újuljatok meg a Lélek által elmétekben és öltsétek fel az új embert, aki Isten szerint teremtetett a megigaznltságban és igazi szentségben.« Az új embernek — a Lélek ereje által — el kell dobnia, mint valami tovább már nem viselhető rongy ruhát az önzést, csak a saját boldogságát kereső, az emberek boldogulásával nem törődő, csak a saját hasznát néző. a felebarát javát nem szolgáló, csak a saját vélt érdekeit néző és ezért másokon átgázoló életét és el kell kezdenie azt az új életet, amelyben súlypontáthelyezés történt, mert többé már nem ő áll a középpontban, hanem a másik ember, akiért élnie és dolgoznia kell! Ez az új ember a családban nem azt teszi, hogy hideg szívvel és hideg fejjel, matematikai pontossággal, összeadás és kivonás útján, megállapítja, hogy házassága tarthatatlanná vált és azt fel kell bontania, hanem fáradozik azért, hogy amit »Isten egybe szerkesztett«, azt ember el ne válassza: a sebek begyógyuljanak, a bizalom a házastársak között helyreálljon és kezdjenek fehér lappal új életet. Ez az új ember munkahelyén munkáját nem robotnak, hanem hivatásnak tekinti, amelyen keresztül nemcsak kenyeret szerez magának és családjának, hanem segíti embertársainak szebb és boldogabb életét és ha épven az a hivatása, hogy az üzemben kenyeret süssön, nemcsak arra gondol, hogy ezzel a munkájával menynyit keres, hanem arra is, hogy az általa sütött kenyeret édesanyák teszik gyerekeik asztalára, bányászok veszik kezükbe nagyon nehéz munka után, gyárakból hazatérő munkások, iskolákból, otthonukba visszatérő pedagógusok és diákok vágnak belőle egy-egy karéjt. Tehát ez az új ember nem önmagáért, hanem a másikért él és okkor vannak a legszebb nercei, amikor a másik embernek segíthetett, bátoríthatta, megvigasztalhatta és életkörülményeinek alakulását jő irányba terelhette. Mindezt úgy is mondhatjuk, hogy ez az új ember elmondhatja azt, amit Pál avostol így mondott: -az Isten szeretete kiáradt szivünkbe a Szentlélek által. Aki adatott nekünk.« (D. Káldy Zoltán püspök rádiós igehirdetéséből) BIBLIAFORDÍTÁS ötnyelvű dokumentumot adtak ki június elején a biblia- fordítás közös protestáns-katolikus fordítására vonatkozólag. Az Egységtitkárság és a Bibliatársulatok Világszövetségének a Központi Bizottsága által közösen kiadott dokumentum azért jelenhetett meg, mert a Második Vatikáni Zsinat szerint nem kell a biblia- fordításnál ragaszkodni a régi latin szöveghez, az ún. Vulga- ta-bibliához.
