Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-01-15 / 3. szám

Több mint sport 1. Kor 9, 24. 830 év alatt 207 olimpiászt tudott már maga mögött a gö­rög—római világ, amikor Pál ezt a levelét megírta. A világvá­ros Korintusban élénk sportélet folyt, melynek közismertsége kézenfekvővé tette az apostol számára, hogy mondanivalóját a sportból vett képekkel szemléltesse. Hogy ezt az ő eleven, nyitott szelleme milyen mértékben tette, azt a fenti ige folyta­tása mutatja meg „Ám akik versenyeznek, önmegtartóztatóan élnek; ők ugyan azért, hogy hamar hervadó koszorút nyerje­nek. mi azonban, hogy hervadhatatlant. Én tehát nem úgy fu­tok, mint aki vaktában rohan, s nem úgy öklözök, mint aki folyton mellé üt, hanem elbánok magammal és szolgálatra szo­rítom magam, nehogy esetleg, munkásoknak meghirdettem a küzdelmet, magam felkészületlennek bizonyuljak." A sportszerű életmód már akkor alapvető követelmény volt atléták és más versenyzők között. Szigorúan rendezett életmód nélkül szó sem lehet győzelemről. Ám ha az oly mú­landó dicsőségért érdemes az embernek kordában tartania ma­gát, mennyivel érdemesebb szorosra fognia a gyeplőt annak, aki céltudatosan az örök dicsőség felé tart, akinek élete ép­pen ebben a mederbe szorítottságban érheti csak el azt a fe- szültségi állapotot, testi-lelki feltöltöttséget, amelyből Isten erejével szolgáló élet fakadhat. Sportnál mérhetetlenül több ez, főként minőségileg, hiszen emberi energiáinak megszente­lésén túlmenően isteni erők részesévé lehetünk, s az így adott nagy lehetőségeket kell valósággá élnünk adott körülmé­nyeink között; de mennyiségileg is, mert ebben a „nemes harcban" nincs „visszavonulás az aktív sportolástól”, nincs nyugdíj, pártoló tagság, tétlen szurkolás a kedvenc csapatnak — csak élethosszig tartó, odaadó küzdelem. Mi ellen? önérvényesítő indulatunk ellen, az „én" előtérbe tolása ellen. Ezen különben nemcsak nyilvánvaló, „durva” bűnöket kell értenünk, hanem a lappangókat, rejtegethetőket, tagadha- tókat is, mint például hiúság, gonosz gondolatok, szeretetlen- tég, közömbösség. Mindezek Istentől való „rugalmas elszaka­dásunk” hadmozdulatai, de saját magunkat és az emberi kö­zösséget épp így rombolják. Nem önsanyargatásról van itt szó hanem egész emberi mivoltunk hámba fogásáról, hogy gazdá­jától megszökve s elvadulva ne kóboroljon kedvére, hanem húzza a szekeret, szolgáljon. Nem ámokfutás ez, nem céltalan vagdalkozás, nem öntudat­lan tiltakozás-féle megoldatlan problémáink ellen. Egyszerűen arról van szó, hogy kényre-kedvre szétfolyó élettel lehetetlen Isten energiahordozójává lenni. Márpedig ez a cél. Erőművet csak masszív gátak közé szorított folyóra lehet építeni. Akkor hát gyerünk azokkal a gátakkal! Jó ügyet szolgálnak! Vagy az ökölvívásból vett képpel: tudnunk kell hova ütni. Nem „kife­lé”, hanem „befelé"! Ott teremts rendet! Vedd birtokba végre magadat mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel Isten megáldja az engedelmes életet! És ne „lyukat üss”, mint az ügyetlen bokszoló. Tudnod kell, mik a fő gyengéid. Felfortya- nás, rendetlenség, akaratod görcsös érvényesítése, krónikus gyöngeség belül, zsarnokoslcodás kívül, pénzimádat, idült cse­lekvési félelem, stb, stb. Isten erejével győzhetsz! De vedd Öt mindennél komolyabban! — s embertársaidnak is áldássá le­szel. Sportként ezt már nem lehet csinálni. Csak Jézus Krisz­tusba „kapcsolódva”, élet- és akciókczösségben vele. De akkor valóban lehet. És ez a „lehet” a mi felelősségünk! Bodrog Miklós Ökumenikus karácsonyi üzenet Hármas ünnepi évforduló Bakonycsernyén Most kaptuk a hírt, hogy az Egyházak Világtanácsának vezetői karácsonyi üzenetet bocsátottak ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy a kará­csonyi örömüzenet minden embernek szól. Majd szósze- rint így folytatják: „A viet­nami háború folytatása ét fo­kozása éles ellentétben van karácsony bensőséges örömé­vel. Minden keresztyén ember szívét aggodalmak felhőzik be amiatt, hogy továbbra is szenvedniük kell azoknak az embereknek, akikért Krisztus eljött ebbe a világba. Ezért úgy érezzük, hogy újból kö­vetelnünk kell ennek az egyre keményebbé váló viaskodás- nak a befejezését, amelynek a vége csák semmitérő győze­lem lehet (?).” Végül felszó­lítja mindkét felet a harci cselekmények befejezésére és a béke megteremtésére. Az üzenetet F. C. Fry, a Központi Bizottság elnöke, E. C. Blake főtitkár és a Köz­ponti Bizottság két alelnöke: J. Russal Chandran és E. A. Payne írták alá. A bakonycsernyei evangéli­kus templom A bakonycsernyei gyüleke­zet a Dunántúl egyik legna­gyobb evangélikus egyház- községe. Nyitra megyei tele­pesekből létesült 240 évvel ezelőtt, akik azzal a feltétel­lel költöztek ide, hogy a vár­palotai Zichy grófok vallás- szabadságot biztosítanak ne­kik. Miután erről biztosítot­ták őket, tömegesen települ­tek ide közelből és távolból az evangélikus vallásu zsel­lérek. 1726-ban már lelké­szük, s hamarosan templo­muk volt, melyet azonban bő­víteni kellett. A megnagyob­bított templom felszentelése 180 évvel ezelőtt történt. 150 évvel ezelőtt pedig felépült a hatalmas, két-három méter vastagságú alapfalakon nyug­vó torony. A 19. század elején több mint tíz földrengés, majd tűz­vész rongálta meg a templo­mot. A bakonycsernyei hívek azonban nemcsak igényt tar­Miniatűr bányászlámpa A gyülekezet ajándéka a püs­pöknek tottak a vallásszabadságra, hanem újból meg újból nagy áldozatokat is hoztak azért, hogy templomuk és iskoláik legyenek. Az első világháború két szép harangjukat vitte el a második világháborúban pedig, mivel magaslaton áll, fel akarták robbantani a visz- szavonuló németek a templo­mot, amely négy aknatalálat­tal megrongálták ugyan, de megmaradt, s a hívek hama­rosan kijavították. De minden évben akadt újabb tennivaló a templomon. 1955-ben külsőleg tatarozták, 1962-ben felújították nagyon értékes orgonáját, 1963-ban belülről festették ki a temp­lomot, 1964-ben új ablakok­kal látták el, 1966-ban pedig a tornyot és az oromfalat hozták rendbe. Advent első vasárnapján látogatta meg a bakonycser­nyei jubiláló gyülekezetei D dr. Vető Lajos püspök, akit érkezésekor Danhauser László lelkész köszöntött. Boros Vali­ba virágcsokorral a kezében mondta el Jakab Miklós súri lelkésznek erre az alkalomra írt versét, majd id. Nemeshá­zi István a presbitérium élén a gyülekezet nevében fejezte Az ősz folyamán megláto­gatta egyházunkat Ragnar Forbech norvég lelkész. Az­óta hazájában szóban és írás­ban közölte honfitársaival magyarországi tapasztalatait. A „Vort L and” című oslói újság 1966. október 12-x szá­mában, majd az „Arbeider- bladet” december 13-i számá­ban érdekes cikkekben szá­mol be magyarországi, főleg egyházi élményeiről. Részle­tesen ismerteti olvasóival a magyarországi evangélikus egyház, területi, népességi és szervezeti viszonyait, álla­munkhoz való viszonyát, saj­tó munkáját, $ különösen az egyik vidéki gyülekezetünk­ben szerzett tapasztalatait. A csaknem százszázalékban evangélikus Norvégia számá­ra eíképzelhetően érdekes le­het tájékozódni afelől, hogy szórványegyházunk s annak többnyire kis gyülekezetei ho­ki örömét, hogy negyvenhat év óta (!) püspök látogat el a gyülekezetbe. Féltizenegykor a templom harangjai összehívták a közel ezer főnyi ünneplő gyüleke­zetét. Az „Erős vár”-t hatalmas erővel énekelte a gyülekezet, Hanzli Jánosné kántor szólót énekelt, majd a püspök az ünnep evangéliuma alapján prédikált az örvendetes alka­lomról és az ádventi öröm­hírről. Az istentisztelet után a gyülekezet díszközgyűléssé alakult, nagy figyelemmel és örömmel hallgatta az elhang­zó jelentéseket és üdvözlő be­szédeket, és örömmel tette magáévá a gyülekezet hála­nyilatkozatát. Id. Nemesházi István felügyelő megköszönte az egyházvezetésnek, hogy ezt a gyülekezetét is kormányoz­zák, segítik és éltetik. Tóth Imréné a szápári, Szentesi Im­re a mecséri szórványhíveit nevében szólt. Heutzinger Já­nos dr. a jövőre irányította a figyelmet. Különösen megin­dító volt a gyülekezet egyik legöregebb emberének, a 83 éves Siffel bácsinak a felszó­lalása. gyan élnek. Ragnar Forbech, akit Lenin-békedíjjal tüntet­tek ki pár esztendővel ezelőtt, vázolja a magyar egyházak békeszolgálatát is. „Magyar- ország rettentően szenvedett háborúktól és most is fél tő­lük. Budapesten részt vettem a régi városházán egy gyűlé­sen, amelyen körülbelül 150 lelkész jött össze különböző felekezetekből, zsidó rabbik is közöttük, s itt hosszú elő­adást hallottam az atomfel- fegyverkezésről, amit vita kö­vetett. A Teológiai Akadé­mián előadást tartottam a diákok és a professzorok szá­mára a norvégiai egyházi vi­szonyokról, s ezután néhány diák azt kérdezte tőlem: »Va­jon a norvég egyház aktív részt vesz-e a nemzetközi bé­kemunkában?-« Erre én nem tudtam válaszolni”, — írja őszintén. Karácsony a Teológián Sokszor nehezen vajúdó egyéni és közösségi életek va­rázsszava a karácsony. Az ünnepek meghitt hangulatá­ban mintha sokkal könnyeb­ben tisztázódnának a problé­mák. Szűk baráti körben, vagy a családi otthon mele­gében eltöltött néhány kará­csonyi óra sorsforduló lehet sok ember életében. Mi teológusok tagjai va­gyunk egy kedves otthoni családi közösségnek De tag­jai vagyunk ugyanakkor el­hivatottságunk. a hit minden­nél erősebb köteléke által egy a számunkra fontosabbá váló másik családi közösségnek, az egyháznak is. Jogosult tehát az a kívánság, hogy ne csak otthon legyen karácsonyunk, hanem az egyházban is. Az első félév utolsó tanítá­si napjának reggelén dr. Nagy Gyula dékán tartotta meg aZ áhítatot Mt 1,21b alapján. Jé­zus neve nem ismeretlen az emberek előtt — mondotta. Mindenki tud róla valamit, mindenki tartja öt „valaki­nek” vagy „valaminek”. Pró­fétának, nagy humanistának, forradalmárnak, lázadónak. Egyedül mi, keresztyének tudjuk Jézus Krisztusról, hogy Szabadító volt. „Ö sza­badnia meg népét annak bű­neiből” — így szól az Ige is, Az első félév utolsó tanítási napjának estéjén pedig Ko­ren Emil otthonigazgató lattá vendégül a teológusokat. Ki­vétel nélkül mindnyájait részt vettünk ezen a közöi alkalmon, amelyet nem csu­pán a Máriáról szóló karácso­nyi evangélium magyarázató tett emlékezetessé, hanem á zene-, és énekszámokban, sza­valatokban, ünnepélyesség­ben, jókedvben bővelkedő hangulat is. Ez a közös együttlét nagy­szerű alkalom volt arra, hogy megismerjük az ő életét, problémáit és elképzeléseit, tgy lehettünk tanúi egy érde­kességekkel, eredményekkel bőven gazdagított céltudatot lelkészt életút felelevenítésé­nek. A szoba varázsát elmé­lyítő közel 4000 könyv „lel* külete”, a falakat díszítő sok­sok emlék elevensége, az író­asztal „misztériuma”, mint egy lelkész életének külön vi­lága, mind-mind karácsonyt üzenetet árasztottak s tették megtapasztalható élménnyé a karácsonykor megjelent s ne­künk adott kegyelmet, ame­lyet így kell továbbítanunk egymás megsegítésére. Amikor Káldy püspök be­mutatta Koren esperest, mint otthonigazgatót, hangsúlyozta, hogy a személycsere nem je­lent semmilyen értelemben törést Pálfy professzor mun­kásságához képest. „Nem je­lent változást politikailag, eszmei vonalon sem" — mon­dotta a püspök. Köszönjük, hogy nem jelentett változást a szeretetben sem! Győr Sándor Luther Márton mondta; Vízkereszt után az utolsó vasárnapon Kol. 3,17 Nemcsak arról szól a Szentírás, hogy a szentek milyen magasztos és teológiai erényekkel harcoltak a halál és a bűn ellen, hogy milyen kísértéseik voltak és milyen nagy veszé­lyek között álltak ellent azoknak. Az egészen egyszerű ottho­ni munkáról is beszél, hogy tudjuk életünket aszerint alakíta­ni, hogy minden szolgálatunkban és minden munkánkban Is­ten jótetszését élvezzük. Nemcsak imádkozom állandóan, nem­csak az Ür törvényéről beszélek állandóan, hanem felöltözkö­döm, alszom, játszom a gyermekeimmel, eszem és iszom. stb. Es mindezt Isten helyes és jó cselekedetnek tartja. PM. Hírünk a világban Egy norvég látogatónk élménybeszámolója DC&fttk, kärujoek fa kőnek... A KÉPEK Minden képnek van története. A miskolci hatalmas evangélikus templom oltárképe mö­gött is évek, személyek, események állnak, azután áldozat és művészet egyformán. Nos, nem is akármilyen kép áll ünnepenként a gyülekezet vagy máskor a néző előtt, hiszen a mű alkotója nem kisebb ember volt, mint a legkiválóbb magyar történeti festő, a mün­cheni Piloty tanítványa — Székely Bertalan. A Getsemáné kertben térdrehulló, imádkozó Jé­zust látjuk s az első, ami páratlannak tűnik, az Jézus ruhájának a színe, a fekete és bar­na keveredése, szóval sötét a ruha tónusa, szemben a szokásos ragyogóan fehér ruhák-: kai, amelyek a dicsőséget sugározzák. A kép körül legenda is kering. Igaz-e, nem-e, ki tudná ma már megmondani. De a miskolci evangélikusok öntudatosan adják to­vább nemzedékről, nemzedékre, hogy egyko­ron, valamikor a század elején talán — a Va­tikán szerette volna megvásárolni! Állítólag akkora összeget kínáltak akkor érte, hogy abból három olyan templomot lehetett volna építeni, mint a mostani, pedig ez se akármi­lyen és akármekkora. A képet a Nőegylet rendelte Székely Bertalannál és 1897-ben ke­rült az oltárra. Van a gyülekezetnek még egy nevezetes festménye, amely már a tanácsterem stílusos könyvszekrényei között található s ez — ko­rára nézve idősebb testvér — hiszen 1876-ból való és Barabás Miklós műve. Árvái Teöreök Sándort ábrázolja. A gyülekezet festette meg egyik mecénását, hiszen Árvái Teöreök Sán­dornak köszönhette azt a mintegy tízezer kö­tetes könyvtárat, amelyet örökségképpen ha­gyott reá. Akkor még nyilvános közkönyvtár volt a -gyülekezet kezelésében, majd kiegé­szült a Wallaszky könyvtárral és a Jóni Ti­vadar adományaival. Méltó antik szekrények őrzik a századokról mesélő könyveket és ép­pen mostanában kerülnek ismét rendezés alá Fabiny Tibor lelkész keze alatt, mert Zelen- ka Pál püspök kora után gazdátlanná vált a nagy érték, pénz se volt a gondozásra, világ­háborúk is jöttek és veszteségek. Azt hiszem nehéz lenne felértékelni a mis­kolci gyülekezet két festményét s éppen ezért bizonyos, hogy nemzeti érték mind a kettő — gyülekezeti kezelésben. Jó helyen vannak. Ma is emlékeztetnek arra a gazdag egyház­történeti múltra, amelyben az egyház kiváló emberei, de a gyülekezet is, tudták, hogy mi­vel tartoznak önmaguknak, népüknek, a mű­vészetnek és ezért tudtak áldozatot is hozni. A KÖNYVEK Érdemes lapozgatni a gyülekezeti könyvtár katalógusát. A képek mellett ezek a könyvek is aranyat érnek, valóságosat is, de a szellem kincsét is. Némelyikért nem is lehetne árat szabni. Itt van Heltai Gáspár egyik műve, a pró­féták könyveinek magyar nyelvű fordítása és magyarázata, amely a kolozsvári nyomdából került ki — az Urnák 1551. esztendejében. Immáron 415 éve ennek s ki tudja hány em­bernek s kiknek a kezén fordult meg, amíg eljutott az enyémbe és hányán forgatják majd utánunk mások! Ez a könyvtár legér­tékesebb könyve. Csoda, hogy annyi idő után még ilyen sértetlenül megmaradt. Bél Mátyás szelleme is itt lebeg... A 18. század földrajzi íróját, az evangélikus lel­kész-tanárt, az első magyar hírlap, a Nova Posoniensia szerkesztőjét idézi 1792-ből a Compendium Hungáriáé Geographicum, ki­adva Pozsonyban és Pesten, latin nyelven. Több kiadást ért meg, mint alkalmas föld­rajzi tankönyv. Ha lehet ezt igy mondani; a református egyházat képviseli Bőd Péter híres, iroda­lomtörténeti jellegű életrajzgyűjteményével, egy nagyszerű lexikonnal, amelyet egyedül irt a Magyar Athenas-szal 1766-ból. Alcíme: „... avagy az Erdélyben és Magyarországon élt tudós embereknek ... históriájuk __” De az első magyar irodalomtörténet se hiányzik és ez Wallaszky Pál műve latin nyelven 1808-ból a Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungária. Mondom, latinul, nem egyszerűen azért, mert akkor az volt az uralkodó nyelv, hanem azért, mert a könyv külföldnek szólt, bizonyítva a magyar nép kultúrnívóját és értékét. Ehhez még csak azt kell tudni, hogy Wallaszky Pál miskolci, il­letve máskor cinkotai és jolsvafői lelkész, atyánkfia volt. Akár Bél Mátyás vagy Bőd Péter, Wallasz­ky Pál, vagy Heltai Gáspár felsorolt műveit nézzük, megdobban a szívünk. Ezek az elő­deink jó lelkipásztorok és igehirdetők voltak, a Krisztus szent ekklézsiájáért szolgáltak s ugyanakkor az irodalomban, a nép művelésé­ben, a külföld felé irányuló felvilágosításban kezdeményezőek. Az egyház büszkeségei a magyar nemzet büszkeségei lettek! És ez ter­mészetes volt! De maradjunk a könyvek mellett. Már csak felsorolom, de ez a szűkszavúság nem akar jelentéktelenné tenni olyan műveket, mint Luther 1527-ből való írásmagyarázatát a Je­lenések könyvéről és hasonlót a Galata le­vélről 1563-ból, vagy Melanchton igehirde­tésgyűjteményét 1544-ből. Osiander Lukács teljes Szentírás magyarázata valósággal „óriás-mű”, lehet legalább 20 kilogramm sú­lyú és szétterítve betaltar egy egész asztalt, Lüneburgi kiadás 1711-ből. Ugyanonnan való Arndt Jánosnak, a lüneburgi fejedelemség „főpüspökének” 1741-ből való „Az igaz ke- resztyénségről,..” írott műve, amelyet az Editor (a szerző) maga írt ajánlásával még a megjelenés évében küldőit egyik fordítójának, Sartorius Szabó János nemescsói lelkésznél«. A KÖVEK Lehetne még sorolni a jeles könyveket, de emlékezzünk meg a kövekről is, azaz a a templomról és az azt körülvevő gyüleke­zetről, a lelki kövekről. A gyülekezet 183 ev­vel ezelőtt, 1783-ban alakult, ami!:or is ad­vent 1. vasárnapján beiktatták az első lel­készt. Trsztyánszl:i Jánost Klenccről. A temp­lom 1797-ben már állt, de belül fából épült s éppen 20 évvel később le is égett. Jó ideig tartott, amíg ismét megnyílhatott. Bizánci kereszt alakú, a templom hajóhossza 31 mé­ter, szélessége 25 méter, gyönyörű empire- stílusú a szószék. A templom egy tágas ud­varban áll. A képek, a könyvek és a kövek egységében szolgál a miskolci gyülekezet Magyarország második városában, amelyben ugyanígy ta­lálkozik múlt és jövő, a legendák és a roha­mos iparosodás. A gyülekezet tehát 183 eves s annál megliatóbb, hogy az alapítók néhány utódja ma is itt él a Vonga, a Molitor, a Sturmann, a Kalauz család tagjaiban és mu­tatja, hogy az egykor három nemzetiségű gyü­lekezet, amelyet ez a tény sokszor megzavart, pl. a liturgia kérdésében, ma mér az orszá­gos egyház egységében és így a liturgia egy­ségében is él. A miskolci képek, könyvek és kövek sugá­rozzák az életet ma is és kívánjuk, hogy ez továbbra is így legyen. Várady Lajos i 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents