Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-01-15 / 3. szám
Több mint sport 1. Kor 9, 24. 830 év alatt 207 olimpiászt tudott már maga mögött a görög—római világ, amikor Pál ezt a levelét megírta. A világváros Korintusban élénk sportélet folyt, melynek közismertsége kézenfekvővé tette az apostol számára, hogy mondanivalóját a sportból vett képekkel szemléltesse. Hogy ezt az ő eleven, nyitott szelleme milyen mértékben tette, azt a fenti ige folytatása mutatja meg „Ám akik versenyeznek, önmegtartóztatóan élnek; ők ugyan azért, hogy hamar hervadó koszorút nyerjenek. mi azonban, hogy hervadhatatlant. Én tehát nem úgy futok, mint aki vaktában rohan, s nem úgy öklözök, mint aki folyton mellé üt, hanem elbánok magammal és szolgálatra szorítom magam, nehogy esetleg, munkásoknak meghirdettem a küzdelmet, magam felkészületlennek bizonyuljak." A sportszerű életmód már akkor alapvető követelmény volt atléták és más versenyzők között. Szigorúan rendezett életmód nélkül szó sem lehet győzelemről. Ám ha az oly múlandó dicsőségért érdemes az embernek kordában tartania magát, mennyivel érdemesebb szorosra fognia a gyeplőt annak, aki céltudatosan az örök dicsőség felé tart, akinek élete éppen ebben a mederbe szorítottságban érheti csak el azt a fe- szültségi állapotot, testi-lelki feltöltöttséget, amelyből Isten erejével szolgáló élet fakadhat. Sportnál mérhetetlenül több ez, főként minőségileg, hiszen emberi energiáinak megszentelésén túlmenően isteni erők részesévé lehetünk, s az így adott nagy lehetőségeket kell valósággá élnünk adott körülményeink között; de mennyiségileg is, mert ebben a „nemes harcban" nincs „visszavonulás az aktív sportolástól”, nincs nyugdíj, pártoló tagság, tétlen szurkolás a kedvenc csapatnak — csak élethosszig tartó, odaadó küzdelem. Mi ellen? önérvényesítő indulatunk ellen, az „én" előtérbe tolása ellen. Ezen különben nemcsak nyilvánvaló, „durva” bűnöket kell értenünk, hanem a lappangókat, rejtegethetőket, tagadha- tókat is, mint például hiúság, gonosz gondolatok, szeretetlen- tég, közömbösség. Mindezek Istentől való „rugalmas elszakadásunk” hadmozdulatai, de saját magunkat és az emberi közösséget épp így rombolják. Nem önsanyargatásról van itt szó hanem egész emberi mivoltunk hámba fogásáról, hogy gazdájától megszökve s elvadulva ne kóboroljon kedvére, hanem húzza a szekeret, szolgáljon. Nem ámokfutás ez, nem céltalan vagdalkozás, nem öntudatlan tiltakozás-féle megoldatlan problémáink ellen. Egyszerűen arról van szó, hogy kényre-kedvre szétfolyó élettel lehetetlen Isten energiahordozójává lenni. Márpedig ez a cél. Erőművet csak masszív gátak közé szorított folyóra lehet építeni. Akkor hát gyerünk azokkal a gátakkal! Jó ügyet szolgálnak! Vagy az ökölvívásból vett képpel: tudnunk kell hova ütni. Nem „kifelé”, hanem „befelé"! Ott teremts rendet! Vedd birtokba végre magadat mindazokkal a lehetőségekkel, amelyekkel Isten megáldja az engedelmes életet! És ne „lyukat üss”, mint az ügyetlen bokszoló. Tudnod kell, mik a fő gyengéid. Felfortya- nás, rendetlenség, akaratod görcsös érvényesítése, krónikus gyöngeség belül, zsarnokoslcodás kívül, pénzimádat, idült cselekvési félelem, stb, stb. Isten erejével győzhetsz! De vedd Öt mindennél komolyabban! — s embertársaidnak is áldássá leszel. Sportként ezt már nem lehet csinálni. Csak Jézus Krisztusba „kapcsolódva”, élet- és akciókczösségben vele. De akkor valóban lehet. És ez a „lehet” a mi felelősségünk! Bodrog Miklós Ökumenikus karácsonyi üzenet Hármas ünnepi évforduló Bakonycsernyén Most kaptuk a hírt, hogy az Egyházak Világtanácsának vezetői karácsonyi üzenetet bocsátottak ki, amelyben hangsúlyozzák, hogy a karácsonyi örömüzenet minden embernek szól. Majd szósze- rint így folytatják: „A vietnami háború folytatása ét fokozása éles ellentétben van karácsony bensőséges örömével. Minden keresztyén ember szívét aggodalmak felhőzik be amiatt, hogy továbbra is szenvedniük kell azoknak az embereknek, akikért Krisztus eljött ebbe a világba. Ezért úgy érezzük, hogy újból követelnünk kell ennek az egyre keményebbé váló viaskodás- nak a befejezését, amelynek a vége csák semmitérő győzelem lehet (?).” Végül felszólítja mindkét felet a harci cselekmények befejezésére és a béke megteremtésére. Az üzenetet F. C. Fry, a Központi Bizottság elnöke, E. C. Blake főtitkár és a Központi Bizottság két alelnöke: J. Russal Chandran és E. A. Payne írták alá. A bakonycsernyei evangélikus templom A bakonycsernyei gyülekezet a Dunántúl egyik legnagyobb evangélikus egyház- községe. Nyitra megyei telepesekből létesült 240 évvel ezelőtt, akik azzal a feltétellel költöztek ide, hogy a várpalotai Zichy grófok vallás- szabadságot biztosítanak nekik. Miután erről biztosították őket, tömegesen települtek ide közelből és távolból az evangélikus vallásu zsellérek. 1726-ban már lelkészük, s hamarosan templomuk volt, melyet azonban bővíteni kellett. A megnagyobbított templom felszentelése 180 évvel ezelőtt történt. 150 évvel ezelőtt pedig felépült a hatalmas, két-három méter vastagságú alapfalakon nyugvó torony. A 19. század elején több mint tíz földrengés, majd tűzvész rongálta meg a templomot. A bakonycsernyei hívek azonban nemcsak igényt tarMiniatűr bányászlámpa A gyülekezet ajándéka a püspöknek tottak a vallásszabadságra, hanem újból meg újból nagy áldozatokat is hoztak azért, hogy templomuk és iskoláik legyenek. Az első világháború két szép harangjukat vitte el a második világháborúban pedig, mivel magaslaton áll, fel akarták robbantani a visz- szavonuló németek a templomot, amely négy aknatalálattal megrongálták ugyan, de megmaradt, s a hívek hamarosan kijavították. De minden évben akadt újabb tennivaló a templomon. 1955-ben külsőleg tatarozták, 1962-ben felújították nagyon értékes orgonáját, 1963-ban belülről festették ki a templomot, 1964-ben új ablakokkal látták el, 1966-ban pedig a tornyot és az oromfalat hozták rendbe. Advent első vasárnapján látogatta meg a bakonycsernyei jubiláló gyülekezetei D dr. Vető Lajos püspök, akit érkezésekor Danhauser László lelkész köszöntött. Boros Valiba virágcsokorral a kezében mondta el Jakab Miklós súri lelkésznek erre az alkalomra írt versét, majd id. Nemesházi István a presbitérium élén a gyülekezet nevében fejezte Az ősz folyamán meglátogatta egyházunkat Ragnar Forbech norvég lelkész. Azóta hazájában szóban és írásban közölte honfitársaival magyarországi tapasztalatait. A „Vort L and” című oslói újság 1966. október 12-x számában, majd az „Arbeider- bladet” december 13-i számában érdekes cikkekben számol be magyarországi, főleg egyházi élményeiről. Részletesen ismerteti olvasóival a magyarországi evangélikus egyház, területi, népességi és szervezeti viszonyait, államunkhoz való viszonyát, sajtó munkáját, $ különösen az egyik vidéki gyülekezetünkben szerzett tapasztalatait. A csaknem százszázalékban evangélikus Norvégia számára eíképzelhetően érdekes lehet tájékozódni afelől, hogy szórványegyházunk s annak többnyire kis gyülekezetei hoki örömét, hogy negyvenhat év óta (!) püspök látogat el a gyülekezetbe. Féltizenegykor a templom harangjai összehívták a közel ezer főnyi ünneplő gyülekezetét. Az „Erős vár”-t hatalmas erővel énekelte a gyülekezet, Hanzli Jánosné kántor szólót énekelt, majd a püspök az ünnep evangéliuma alapján prédikált az örvendetes alkalomról és az ádventi örömhírről. Az istentisztelet után a gyülekezet díszközgyűléssé alakult, nagy figyelemmel és örömmel hallgatta az elhangzó jelentéseket és üdvözlő beszédeket, és örömmel tette magáévá a gyülekezet hálanyilatkozatát. Id. Nemesházi István felügyelő megköszönte az egyházvezetésnek, hogy ezt a gyülekezetét is kormányozzák, segítik és éltetik. Tóth Imréné a szápári, Szentesi Imre a mecséri szórványhíveit nevében szólt. Heutzinger János dr. a jövőre irányította a figyelmet. Különösen megindító volt a gyülekezet egyik legöregebb emberének, a 83 éves Siffel bácsinak a felszólalása. gyan élnek. Ragnar Forbech, akit Lenin-békedíjjal tüntettek ki pár esztendővel ezelőtt, vázolja a magyar egyházak békeszolgálatát is. „Magyar- ország rettentően szenvedett háborúktól és most is fél tőlük. Budapesten részt vettem a régi városházán egy gyűlésen, amelyen körülbelül 150 lelkész jött össze különböző felekezetekből, zsidó rabbik is közöttük, s itt hosszú előadást hallottam az atomfel- fegyverkezésről, amit vita követett. A Teológiai Akadémián előadást tartottam a diákok és a professzorok számára a norvégiai egyházi viszonyokról, s ezután néhány diák azt kérdezte tőlem: »Vajon a norvég egyház aktív részt vesz-e a nemzetközi békemunkában?-« Erre én nem tudtam válaszolni”, — írja őszintén. Karácsony a Teológián Sokszor nehezen vajúdó egyéni és közösségi életek varázsszava a karácsony. Az ünnepek meghitt hangulatában mintha sokkal könnyebben tisztázódnának a problémák. Szűk baráti körben, vagy a családi otthon melegében eltöltött néhány karácsonyi óra sorsforduló lehet sok ember életében. Mi teológusok tagjai vagyunk egy kedves otthoni családi közösségnek De tagjai vagyunk ugyanakkor elhivatottságunk. a hit mindennél erősebb köteléke által egy a számunkra fontosabbá váló másik családi közösségnek, az egyháznak is. Jogosult tehát az a kívánság, hogy ne csak otthon legyen karácsonyunk, hanem az egyházban is. Az első félév utolsó tanítási napjának reggelén dr. Nagy Gyula dékán tartotta meg aZ áhítatot Mt 1,21b alapján. Jézus neve nem ismeretlen az emberek előtt — mondotta. Mindenki tud róla valamit, mindenki tartja öt „valakinek” vagy „valaminek”. Prófétának, nagy humanistának, forradalmárnak, lázadónak. Egyedül mi, keresztyének tudjuk Jézus Krisztusról, hogy Szabadító volt. „Ö szabadnia meg népét annak bűneiből” — így szól az Ige is, Az első félév utolsó tanítási napjának estéjén pedig Koren Emil otthonigazgató lattá vendégül a teológusokat. Kivétel nélkül mindnyájait részt vettünk ezen a közöi alkalmon, amelyet nem csupán a Máriáról szóló karácsonyi evangélium magyarázató tett emlékezetessé, hanem á zene-, és énekszámokban, szavalatokban, ünnepélyességben, jókedvben bővelkedő hangulat is. Ez a közös együttlét nagyszerű alkalom volt arra, hogy megismerjük az ő életét, problémáit és elképzeléseit, tgy lehettünk tanúi egy érdekességekkel, eredményekkel bőven gazdagított céltudatot lelkészt életút felelevenítésének. A szoba varázsát elmélyítő közel 4000 könyv „lel* külete”, a falakat díszítő soksok emlék elevensége, az íróasztal „misztériuma”, mint egy lelkész életének külön világa, mind-mind karácsonyt üzenetet árasztottak s tették megtapasztalható élménnyé a karácsonykor megjelent s nekünk adott kegyelmet, amelyet így kell továbbítanunk egymás megsegítésére. Amikor Káldy püspök bemutatta Koren esperest, mint otthonigazgatót, hangsúlyozta, hogy a személycsere nem jelent semmilyen értelemben törést Pálfy professzor munkásságához képest. „Nem jelent változást politikailag, eszmei vonalon sem" — mondotta a püspök. Köszönjük, hogy nem jelentett változást a szeretetben sem! Győr Sándor Luther Márton mondta; Vízkereszt után az utolsó vasárnapon Kol. 3,17 Nemcsak arról szól a Szentírás, hogy a szentek milyen magasztos és teológiai erényekkel harcoltak a halál és a bűn ellen, hogy milyen kísértéseik voltak és milyen nagy veszélyek között álltak ellent azoknak. Az egészen egyszerű otthoni munkáról is beszél, hogy tudjuk életünket aszerint alakítani, hogy minden szolgálatunkban és minden munkánkban Isten jótetszését élvezzük. Nemcsak imádkozom állandóan, nemcsak az Ür törvényéről beszélek állandóan, hanem felöltözködöm, alszom, játszom a gyermekeimmel, eszem és iszom. stb. Es mindezt Isten helyes és jó cselekedetnek tartja. PM. Hírünk a világban Egy norvég látogatónk élménybeszámolója DC&fttk, kärujoek fa kőnek... A KÉPEK Minden képnek van története. A miskolci hatalmas evangélikus templom oltárképe mögött is évek, személyek, események állnak, azután áldozat és művészet egyformán. Nos, nem is akármilyen kép áll ünnepenként a gyülekezet vagy máskor a néző előtt, hiszen a mű alkotója nem kisebb ember volt, mint a legkiválóbb magyar történeti festő, a müncheni Piloty tanítványa — Székely Bertalan. A Getsemáné kertben térdrehulló, imádkozó Jézust látjuk s az első, ami páratlannak tűnik, az Jézus ruhájának a színe, a fekete és barna keveredése, szóval sötét a ruha tónusa, szemben a szokásos ragyogóan fehér ruhák-: kai, amelyek a dicsőséget sugározzák. A kép körül legenda is kering. Igaz-e, nem-e, ki tudná ma már megmondani. De a miskolci evangélikusok öntudatosan adják tovább nemzedékről, nemzedékre, hogy egykoron, valamikor a század elején talán — a Vatikán szerette volna megvásárolni! Állítólag akkora összeget kínáltak akkor érte, hogy abból három olyan templomot lehetett volna építeni, mint a mostani, pedig ez se akármilyen és akármekkora. A képet a Nőegylet rendelte Székely Bertalannál és 1897-ben került az oltárra. Van a gyülekezetnek még egy nevezetes festménye, amely már a tanácsterem stílusos könyvszekrényei között található s ez — korára nézve idősebb testvér — hiszen 1876-ból való és Barabás Miklós műve. Árvái Teöreök Sándort ábrázolja. A gyülekezet festette meg egyik mecénását, hiszen Árvái Teöreök Sándornak köszönhette azt a mintegy tízezer kötetes könyvtárat, amelyet örökségképpen hagyott reá. Akkor még nyilvános közkönyvtár volt a -gyülekezet kezelésében, majd kiegészült a Wallaszky könyvtárral és a Jóni Tivadar adományaival. Méltó antik szekrények őrzik a századokról mesélő könyveket és éppen mostanában kerülnek ismét rendezés alá Fabiny Tibor lelkész keze alatt, mert Zelen- ka Pál püspök kora után gazdátlanná vált a nagy érték, pénz se volt a gondozásra, világháborúk is jöttek és veszteségek. Azt hiszem nehéz lenne felértékelni a miskolci gyülekezet két festményét s éppen ezért bizonyos, hogy nemzeti érték mind a kettő — gyülekezeti kezelésben. Jó helyen vannak. Ma is emlékeztetnek arra a gazdag egyháztörténeti múltra, amelyben az egyház kiváló emberei, de a gyülekezet is, tudták, hogy mivel tartoznak önmaguknak, népüknek, a művészetnek és ezért tudtak áldozatot is hozni. A KÖNYVEK Érdemes lapozgatni a gyülekezeti könyvtár katalógusát. A képek mellett ezek a könyvek is aranyat érnek, valóságosat is, de a szellem kincsét is. Némelyikért nem is lehetne árat szabni. Itt van Heltai Gáspár egyik műve, a próféták könyveinek magyar nyelvű fordítása és magyarázata, amely a kolozsvári nyomdából került ki — az Urnák 1551. esztendejében. Immáron 415 éve ennek s ki tudja hány embernek s kiknek a kezén fordult meg, amíg eljutott az enyémbe és hányán forgatják majd utánunk mások! Ez a könyvtár legértékesebb könyve. Csoda, hogy annyi idő után még ilyen sértetlenül megmaradt. Bél Mátyás szelleme is itt lebeg... A 18. század földrajzi íróját, az evangélikus lelkész-tanárt, az első magyar hírlap, a Nova Posoniensia szerkesztőjét idézi 1792-ből a Compendium Hungáriáé Geographicum, kiadva Pozsonyban és Pesten, latin nyelven. Több kiadást ért meg, mint alkalmas földrajzi tankönyv. Ha lehet ezt igy mondani; a református egyházat képviseli Bőd Péter híres, irodalomtörténeti jellegű életrajzgyűjteményével, egy nagyszerű lexikonnal, amelyet egyedül irt a Magyar Athenas-szal 1766-ból. Alcíme: „... avagy az Erdélyben és Magyarországon élt tudós embereknek ... históriájuk __” De az első magyar irodalomtörténet se hiányzik és ez Wallaszky Pál műve latin nyelven 1808-ból a Conspectus Reipublicae Litterariae in Hungária. Mondom, latinul, nem egyszerűen azért, mert akkor az volt az uralkodó nyelv, hanem azért, mert a könyv külföldnek szólt, bizonyítva a magyar nép kultúrnívóját és értékét. Ehhez még csak azt kell tudni, hogy Wallaszky Pál miskolci, illetve máskor cinkotai és jolsvafői lelkész, atyánkfia volt. Akár Bél Mátyás vagy Bőd Péter, Wallaszky Pál, vagy Heltai Gáspár felsorolt műveit nézzük, megdobban a szívünk. Ezek az elődeink jó lelkipásztorok és igehirdetők voltak, a Krisztus szent ekklézsiájáért szolgáltak s ugyanakkor az irodalomban, a nép művelésében, a külföld felé irányuló felvilágosításban kezdeményezőek. Az egyház büszkeségei a magyar nemzet büszkeségei lettek! És ez természetes volt! De maradjunk a könyvek mellett. Már csak felsorolom, de ez a szűkszavúság nem akar jelentéktelenné tenni olyan műveket, mint Luther 1527-ből való írásmagyarázatát a Jelenések könyvéről és hasonlót a Galata levélről 1563-ból, vagy Melanchton igehirdetésgyűjteményét 1544-ből. Osiander Lukács teljes Szentírás magyarázata valósággal „óriás-mű”, lehet legalább 20 kilogramm súlyú és szétterítve betaltar egy egész asztalt, Lüneburgi kiadás 1711-ből. Ugyanonnan való Arndt Jánosnak, a lüneburgi fejedelemség „főpüspökének” 1741-ből való „Az igaz ke- resztyénségről,..” írott műve, amelyet az Editor (a szerző) maga írt ajánlásával még a megjelenés évében küldőit egyik fordítójának, Sartorius Szabó János nemescsói lelkésznél«. A KÖVEK Lehetne még sorolni a jeles könyveket, de emlékezzünk meg a kövekről is, azaz a a templomról és az azt körülvevő gyülekezetről, a lelki kövekről. A gyülekezet 183 evvel ezelőtt, 1783-ban alakult, ami!:or is advent 1. vasárnapján beiktatták az első lelkészt. Trsztyánszl:i Jánost Klenccről. A templom 1797-ben már állt, de belül fából épült s éppen 20 évvel később le is égett. Jó ideig tartott, amíg ismét megnyílhatott. Bizánci kereszt alakú, a templom hajóhossza 31 méter, szélessége 25 méter, gyönyörű empire- stílusú a szószék. A templom egy tágas udvarban áll. A képek, a könyvek és a kövek egységében szolgál a miskolci gyülekezet Magyarország második városában, amelyben ugyanígy találkozik múlt és jövő, a legendák és a rohamos iparosodás. A gyülekezet tehát 183 eves s annál megliatóbb, hogy az alapítók néhány utódja ma is itt él a Vonga, a Molitor, a Sturmann, a Kalauz család tagjaiban és mutatja, hogy az egykor három nemzetiségű gyülekezet, amelyet ez a tény sokszor megzavart, pl. a liturgia kérdésében, ma mér az országos egyház egységében és így a liturgia egységében is él. A miskolci képek, könyvek és kövek sugározzák az életet ma is és kívánjuk, hogy ez továbbra is így legyen. Várady Lajos i 4