Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-05-21 / 21. szám
Harc a Biblia körül III. Mielőtt azonban rámutatnánk a dortmundi mozgalommal kapcsolatos néhány távolabbi összefüggésre, próbáljuk meg az alapkérdések tisztázását, már amennyire ez szűkre szabott kereteink között lehetséges. Először is a vita nem arról folyik, vajon a Biblia hitünk egyedüli forrása és zsinórmértéke-e, vagy sem. Ez a reformátort alaptétel vitán felül áll s azt az ún. „modern teológia” képviselői sem vonták soha kétségbe. A kérdés az, hogy már most ez az elv hogyan érvényesül. Hogyan és mennyiben Isten igéje számunkra a Szentírás: Hogyan kell ezt a mondatot: a Bibliából Isten szól hozzánk, helyesen érteni? Vagyis: hogyan kell a Szentírási szövegeket helyesen értelmezni? Jogosak-e a dortmundi mozgalom aggodalmai a tekintetben, hogy a „modern teológia” meghamisítja az evangéliumot? Meg kell-e a Bibliát „védeni?” Hogy mindjárt ezzel az utolsó kérdéssel kezdjük: a Biblia nem szorul védelemre. így is mondhatnék: megvédi önmagát. Nem ugyan abban az értelemben, hogy csalatkozha- tatlan igazságok tárháza lenne, pl. természettudományos, történeti, stb. tekintetben. Ezt az igényt egyébként maga a Szentírás sem támasztja. Még az úgynevezett szorosan vett vallási dolgokban is alá van vetve a történeti fejlődés törvényeinek. Tehát találhatunk benne olyan nézeteket, amikről maga a Szentírás is vallja, hogy már meghaladottak. így pl. az apostolok nem vállalták a mózesi törvény étkezési, tisztulási és egyéb rituális rendelkezéseit. Ellenben a tekintetben rendkívüli könyv a Szentírás, hogy a benne megszólaló Isten beszéde, évezredek során mindig újra hitet támasztott az emberekben. Bizodalmát és engedelmességet az embert benne megszólító élő Isten iránt. Ezzel máris utaltunk a Szentírás legnagyobb titkára, hogy benne az isteni és emberi elválaszthatatlanul szövődött össze. János evangéliuma bevezetésének mélységes igazságé kijelentése: Az ige testté lett és közöttünk lakott (János 1,14), nemcsak Jézus Krisztus személyére vonatkozik, hanem szőr élőszóban elhangzott prédikáció volt (pl. a próféták beszédei, Jézus példázatai, stb) s mint szájhagyomány élt tovább az emberek emlékezetében. Néha hosszú időbe telt, amíg ezeket írásba foglalták s azután is többször lemásolták. Az esetleg elpusztult kéziratokat emlékezetből kellett A dortmundi tv-torony találóan jellemzi az egész Szentírást is. S ez azt jelenti: Isten emberekhez szólt egykor s ezeken az embereken, az ő emberi beszédükön keresztül szólt mindig egy bizonyos kor, a földnek egy bizonyos pontján élő embereihez. S ezeknek az egykor Egyiptomban, Palesztinában, Kis-Ázsiá- ban s a Római Birodalomban élt embereknek a — később írásba foglalt — beszédén keresztül szól hozzánk ma is. Hogy ez mit jelent, az akkor válik valamelyest világossá előttünk, ha meggondoljuk, hogy a Biblia nem egy könyv, hanem — az Ő- és üj- testamentumban együtt — 66 könyv gyűjteménye. E könyveken többszáz szerző dolgozott: legrégebbiek a Kr. e második évezred végén, a legújabbak a Kr. u. 2. század "lején keletkezhettek. A legtöbb bibiliai könyv tartalma előtU!l!l!l!lll!lll!ll!l!l!i:illll!lll!lll!l!!illlll!l!l!!:l lllllll!lll!lini!lllllll!lil!III!lll!l!lllll!l!lll!l!lll!IIIilllll!l!lll!lllll!lll]llllllillllllil!IIIIIIIlll, Zsinati évforduló Tizenöt évvel ezelőtt, 1952. május 24-én hirdették ki és június hó 1-én, pünkösd vasárnapján léptették hatályba zsinatunknak „A Magyarországi Evangélikus Egyház területi beosztásának újjárende- zéséről” szóló törvényét. Kis megemlékezésünkkel szeretnénk megbecsülni azt a munkát, zsinatunk törvényalkotásának azt a jó szellemét, amellyel rendelkezett. A zsinatot és az előkészítő munkálatokat — mindannyian bizonyíthatjuk ezt az élmény erejével — jóra törekvő, nagyerejű lendület, tradíciót megbecsülő körültekintés és világos perspektíva jellemezte. Ma is úgy érezzük, hangsúlyos a törvény címében az „újjá- rendezés” kifejezés. Egyházunk nemcsak területileg, hanem belsőleg, teológiailag is újjárendezést követelt. És az egyszerűen földrajzi, kartográfiai rendezésnek tűnő változásnak is mélyen teológiai és hitbeli indítékai voltak. Egyházunk, népünk új gazdasági és politikai életkörülményei között, a szocializmusban, új felismerésekhez jutván nem tarthatta meg régi formáit. A törvényelőkészítő munka a szakbizottságon kívül az egyház legszélesebb területére kiterjedt. Az egyházközségek és a 21 egyházmegye espereseinek értekezlete közös munkája révén alakult ki a törvény. Egyházunk történetében a területi beosztás sohasem volt pusztán adminisztrációs kérdés, hanem mindig mélyen összefüggött az egyház létével, történelmi helyzetével. Az 1610-es zsolnai zsinat a megerősödő egyház jellegzetes vonásait viselve rendezi területét, az 1707-i rózsahegyi zsinat a Rnkóczi-szabadság- harc levegőjében javítja ki, rendezi újjá az osztrák önkényuralom alatt esett sérelmeket. Az egyház életének visszás jelenségeként mutatkozik az 193 í—37-es budapesti zsinat eredménytelen kísérletezése az avult területi beosztás rendezésével. Akkoriban a régihez és rosszhoz csupán az irredenta politika ragaszkodott és erre kényszerítette az egyházat is. 1952-ben az új területi formák megtalálásában a törvényt előkészítő bizottság munkáját dr. Sólyom Jenő vezette. A bizottság munkájának elismerését tömören fejezi ki Weltler Rezső zsinati tag felszólalásában: „Földrajzi, lelki, anyagi, sajátosan helyi és általános teológiai-egyházi szempontok mind a törvény- tervezet mellett szólnak.” A törvényben nyolc szempontot kellett egymással összhangba hozni. A munka végeredményeképpen egyházunk egyházközségei két egyházkerületbe szerveződtek, amelyeknek székhelyei Budapesten vannak, és egyházkerületenként nyolc egyházmegyébe, amelyeknek területei nagyjából egybeesnek az államigazgatási megyékkel. Többen, akkoriban „leépítésként” tartották számon a tényt, hogy négy egyházkerület helyett kettő, huszonegy egyházmegye helyett tizenhat marad. Mások tradicionális értékek elvesztését vélték látni. Mindezek az aggodalmak tizenöt év távlatában megszégyenültek. Az egyház élete az új keretben nem károsodott. Muncz Frigyes EVANGÉLIKUS— REFORMATUS BESZÉLGETÉS Lezárult az az evangélikus és református beszélgetés, amelyet 5 évvel ezelőtt szerveztek meg az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség és .a Református Világszövetség Teológiai Osztályai. A március végén és április elején megtartott ülés elfogadott egy az egyházakhoz intézett jelentést, amelyben azt javasolja, hogy Európa evangélikus és református egyházai szívleljék meg a Hit- és Egyházszervezet harmadik világkonferenciájának (1952. Lund) alaptételét: „Meg kell tenni mindent azért, hogy ne éljünk külön egymástól”. seltek. így is mondhatjuk: különböző teológiai irányzatokhoz, iskolákhoz tartoztak. Hogy csak néhány újszövetségi példát említsünk: Máté és János, Pál és Jakab, de Péter és Pál is egészen más jellegű teológiai irányzatot képviselnek. Persze ugyanazt az evangéliumot hirdetik: Istennek Jézus Krisztusban megjelent szeretetét. Ezt azonban különböző oldalról ragadják meg, igyekeznek megvilágítani, sokféle képpel szemléltetni. S ez a sokféleség néha ellentétet is mutat. Még az olyan központi jelentőségű eseményeket, mint amilyen pl. Jézus halála, többféle leírásban közük. S ezeket a különbözőségeket nem lehet egymással erőszakosan egyeztetni, összehangolni. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten ilyen módon és nem másképpen találkozott az emberiséggel: a földi történelem egy bizonyos szakaszában, Izrael népének történetében, a Názáreti Jézus személyében és életében. S azok az emberek, akik ennek a találkozásnak részesei voltak, nagyon különböző módon számoltak be erről. Ehhez még azt is hozzá kell vennünk, hogy e beszámolók nagyon különböző hallgatóságot, illetőleg olvasóközönséget tartottak szem előtt, s erre tekintettel is voltak. Hogy ismét csak az újszövetségnél maradjunk: Máté evangélista a zsidóságból származó olvasóknak írt, Lukács inkább a pogányságból érkezőknek. Egyes apostoli levelek éppen csak megalakult gyülekezetekhez íródtak, mások már régebben keletkezettekhez. Mindez hozzájárult a bibliai szövegek sokszínűségéhez. Dr. Groó Gyula Nagy érdeklődéssel olvastam az ezen a címen lapunkban megjelent első cikket. Szerelmese vagyok az egyházi éneknek, és magam is keresem a helyes, — szép és építő gyülekezeti éneklés útjait. A legfontosabbnak tartom együttes munkával öntudatosítani azt, ami sokszor gépiesen és lélektelenül történik az istentiszteleten. Figyeljünk már a korálelő- játékokra is! Legyünk ott a templomban már akkor, amikor megszólal az orgona. Az orgonista nem azért játszik előjátékot, hogy kitöltsön egy bevezető vagy átmeneti időt, hanem azért, hogy előkészítsen, felkészítsen az éneklésre. Az istentisztelet alaphangját adja meg a bevezető orgonaszó, egy-egy nagy mester rövid művének előadása, vagy egy hangulatos szabad orgonajáték, a rögtönzött improvizáció. Én mindig hálásan fogadom, lelkészi szolgálatomban is segítségnek tartom az orgona bevezető, éneklésre előkészítő játékát. Mire gondoljunk az első éneknél? Ez az ünnep nyitánya, zengő istendicséret, buzdítás az ünnepszentelésre. Benne találkozik testvér a testvérrel, Istent kereső lélek a társával, aki már megiérez valamit abból, hogy elhelyezkedett a templomban, — sokkal inkább lelkileg, mint fizikai értelemben. Hogyan tekintsünk a liturgikus rend állandó énekverseire? Ezek a bűnbánó, bűneit megvalló, Isten kegyelmének örvendező szív feleletei, válaszai arra, amit a lelkész előEurópa biztonsága Európa biztonságának, a tartós békés rendben élő Európád nak a kérdése ma a világpolitika egyik sarkalatos problémája, Európában két világháború pusztított századunk első felében. Üj konfliktus európai talajon újabb világháborúnak a kitörését eredményezné és elképzelhetetlen katasztrófába sodorná az egész világot. Ezért — bár a vietnami háború, a kínai események, a görögországi katonai puccs és a távol-keleti nyugtalanságok nem kevés gondot okoznak —, az európai biztonság mégis a jelen legfontosabb feladata. Ezért határozta el múlt év őszén a Keresztyén Békekonferencia Tanácsadó Bizottsága Szófiában, hogy ez év őszén összlceresztyén konferenciát hív egybe az európai biztonság problémájának a megtárgyalására és előmozdítására. Es ezért jött létre Karlovy Vary-ban április utolsó hetében az európai kommunista és munkáspártok konferenciája ebben a tárgykörben. Európában ugyanis a két társadalmi, gazdasági és politikai világrendszer közvetlenül állnak szemben egymással és az adott helyzetnek bármiféle megváltoztatása megbontaná az egyébként is bizonytalan rendet. Európa „bizonytalanságának” ugyanis egyik legfőbb oka, hogy a második világháborúban legyőzött németekkel nincs még békeszerződés. Ennek következménye volt, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a hidegháború korszakában egyenesen „eladta magát” a Nyugatnak, szélsőséges kelet-ellenes politikát űzött és eközben Nyugat- Európa egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmává nőtte ki magát. Az így megszerzett erőnek és az amerikai „háttérnek” a tudatában jelentette ki Bonn, hogy az NSZK az egész németséget képviseli a nemzetközi politikában és gazdasági életben, hogy „az 1937-es határok jogilag ma is érvényben vannak” és nem ismeri el a másik német államnak, a Német Demokratikus Köztársaságnak a létét. Csak természetes, hogy a németek keleti szomszédai ebben a helyzetben veszélyben tudják magukat. A béke megkötése nem volt lehetséges, mert az NSZK mint a nyugati hatalmak szövetségese a hidegháború idején mindig ki tudott térni az elöl, hogy egy békeszerződéssel jogilag is elismerje a német kapituláció szerződéses rögzítését. Közben azonban alapjaiban változott meg a világpolitikai helyzet. A hidegháború frontjai föllazultak. Franciaország meglazította kapcsolatait a NATO- val és „kinyitotta kapuit Kelet felé”. Az amerikaiak Délkelet- Azsiában vannak lekötve, Kína atomhatalommá lett és a szocialista tábor megerősödve került ki a hidegháborúból. A megváltozott világpolitikai helyzetben új szempontok adódnak Európa biztonsága szempontjából. Nem annyira a német békeszerződés, mint inkább az egyetemes európai biztonság, tehát a béke megőrzése Európában lett a döntő kérdés. Gromiko szovjet külügyminiszter ezért javasolta már a múlt évben egy európai biztonsági konferenciának az összehívását közvetlenül a pápánál tett látogatása után, ezért szerepel központi témaként az európai államférfiak hivatalos tárgyalásain és ezért jött életre a konferencia Karlovy Vary- ban. A kérdés persze bonyolult. Sok kis lépésre van szükség a végső cél eléréséig. Föltételezi elsősorban, hogy a különböző társadalmi rendszerben élő államok békés egyetértésben élnek egymás mellett, hogy minden egyes európai állam diplomáciai kapcsolatot tart fenn az összes többi európai állammal, hogy egyik sem vonja kétségbe a másik államiságát a nemzetközi jog értelmében és hogy — elsősorban — minden állam elismeri a második világháború után kialakult társadalmi, politikai, gazdasági és geográfiai helyzet tényét. Ezt föltételezve az is lehetséges, hogy a NATO és a Varsói Szerződés vagy megszűnik, vagy megnemtámadási szerződést kötnek egymással. Az európai biztonság megvalósítása azonban ma a Bonn— Washington-pOlitika helyes vagy helytelen helyzetfelismerésétől függ. Azt ma már látniok kell, hogy Európa népei nem akarnak újabb háborút, de hidegháborút sem. „... nem akarják az ,elrettentő erők egyensúlyát’, amely a mind intenzívebb fegyverkezési hajszához és ahhoz vezet, hogy növekszik a szándékos vagy véletlen konfliktus kockázata." Es mivel ma Európában egyedül Bonn nem hajlandó fölszámolni a német nép múltját és számolni a második világháború következményeivel, joggal tartják az NSZK-t a szomszédai revansisztá- nak és militaristának. Ha nem így volna, akkor semmisnek jelentené ki a Müncheni Egyezményt, elismerné az Odera— Neisse-határt, lemondana arról az igényéről, hogy egyedül képviselje „Németországot” és normális diplomáciai kapcsolatokat tartana fenn az NDK-val! Bonntól függetlenül folynak persze az európai biztonságra vonatkozó tárgyalások a megélénkült diplomáciai látogatásokon. Az európai kommunista és munkáspártoknak az egységes nyilatkozata Karlovy Vary-ban minden bizonnyal az eddig ingadozókat is meggyőzte arról, hogy Európában olyan erők akarják Európa Biztonságát, amelyekkel tárgyalni sem lehet anélkül, hogy ebben a vonatkozásban „tiszta lapot” ne tegyen az illető államférfiú az asztalra. Európa államférfiai azt is világosan látják, hogy a görögországi katonai fasiszta puccs éppen ezért robbant ki amerikai segédlettel, mert a „fontosabb kérdésről" akarják az amerikaiak elterelni az európaiak figyelmét. A szinte összes európai államban megnyilatkozó ellenakciónak egyelőre „tüntetések" formájában azonban arról kell meggyőznie Washingtont, hogy a „taktika” lelepleződött és a politikusok — politikai meggyőződésüktől függetlenül — elítélik Amerikának ezt az „átterelő hadmozdulatát”. Ebben a helyzetben nem kis szerep jut Európa egyházainak. A Keresztyén Békekonferencia a szófiai ülésen már pozitívan értékelte ezt a problémát. Az Egyházak Világtanácsa még nem nyilatkozott ebben a kérdésben. Nem hangzott el útmutatás VI. Pál pápa szájából sem ebben az irányban. Milyen szép volna, ha az európai keresztyénségnek a különböző grémiumai (nem utolsósorban az Európai Konferencia!) egyet tudnának érteni az Európai biztonsági szerződés megkötésének a kérdésében. Mert egy ilyen szerződés nemcsak Európában teremtene békét, hanem példát adna más világrésznek is, hogy hogyan lehet és kell békében élnie a föld lakóinak! A REFORMÁTUS VILÁGSZÖVETSÉG EURÓPAI KONFERENCIÁJA A Református Világszövetség igen jelentős találkozót tart szeptember hónapban az olaszországi Torre Pellice- ben. Az Olaszországi Wal- densek Egyházának ebben a történelmi jelentőségű központjában mintegy 200 egyházi vezetőt, teológiai professzort és laikust gyűjt egybe a Református Világszövetség Európából. A konferencia központi témája, hogy hogyan dolgozik a Szentlélek a mai világban. Az 1964-ben Frankfurtban tartott világgyűlés témáját tárgyalják tehát. A konferencia elsőszámú szónoka H. Roux franciaországi lelkész lesz. Rajta kívül H. Berkhof és J. Hromádka prágai teológiai professzorok tartanak még előadást. ft Hogyan énekeljünk? újra leírni, hogy a hiányt pótolják (pl. olvassuk csak el a Jeremiás 36. részében leírt eseményeket!) Ezek a szerzők, szerkesztők és másolók koruk gyermekei voltak. Történeti, természettudományi, csillagászati, stb. ismereteikben osztoztak az ókori emberekkel. Világképük tehát gyökeresen különbözött a mienkétől, akik a 20. század második felében, az atomkorszak küszöbén élünk. Mindehhez járul, hogy e , bibliai szerzők, próféták és apostolok igehirdetésükben is sokszor igen határozottan jellegzetes és egymástól is jelentősen eltérő vallásos -nézeteket képvizőleg elmondott. Soha nem lehet únott, sablonos válasz egyik énekvers sem. Főének a középpontban. Aki , az éneket kitűzi, ennek meg- i választására fordítja a legna- I gyobb gondot. Talán úgy pat- I tant ki a lelkész agyából, míg ■ belső csendességében meditál, i készült odahaza, de talán több I más, megfelelő és szintén al- I kalmas ének közül határozot- 1 tan ezt választotta. Gondola- I tainak középpontjában már I jóval előbb többször vezette i elmélkedését, véle szeretné i odavinni a gyülekezetei az I igehallgatás magasztos alkal- I mára. Fogadjuk hát úgy, mint ■ valami kiváltképpen értékes I lelki ajándékot Istenből. Az énekválasztásról is ejtsünk néhány szót! Tudom, sokakat csak az vezet, hogy egy- egy ének rövid vagy hosszú, ismert-e, kedvelt-e? Vagy, hogy az egyházi esztendőnek melyik időszakában járunk? Van, aki csak a régi énekeket szereti, s van, aki mindig újat tűzne ki. Ebben a vonatkozásban is vezessen az, hogy ót Is, újat is hozzunk elő a mi kincstárunkból. Olyan gyülekezetben, ahol minden vasárnap van istentisztelet, kb. két év alatt minden énekünknek elő kellene jönni. Háládatlan- ság lenne, ha valamelyikükről is megfeledkeznénk, s lelki találkozást is elmulasztanánk. Mert igaz az, hogy „az ének egybekapcsol a hivő elődökkel.” Igaz az, amit egy idős lelkipásztor híveitől búcsúzéban mondott, s valahogyan így fogalmazott meg: Isten minket nem egyenként tart itt, és mégis minket tart itt a gyülekezetben. Van, akit a továbbadott és ránk örökített énekei által. Szépen elrendezett egész az evangélikus istentisztelet. Ezt mások szívesen állapítják meg velünk kapcsolatosan. Nagy örökséget hagytak ránk éneklő őseink, akik egybe akarnak forrasztani a gyülekezettel. Isten vidámítja szívünket és lelkünket egyszülött Fiával, kit értünk és nekünk adott. „Aki' ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint ujjong, vidám lélekkel róla beszél és énekel, hogy mások is hadd hallják.” (Luther). i A szépen felépített és átélt istentiszteletről visz sok erőt és indíttatást a hivő lélek a mindennapi munkába, embertársaiért való szolgálatába. Pásztor Pál
