Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-05-14 / 20. szám

A „Nem kell más evangé-1 lium” mozgalom magát „Hit- valló egyháznak" nevezi. Ez­zel tudatosan annak az egyházi Irányzatnak utódjául akarja feltüntetni magát, amely a né­metországi egyházi harc ide­jéből „Hitvalló Egyház” néven ismeretes Az ún. „modern teo­lógia” képviselőit pedig az egy­kori „Német Keresztyének” elnevezésű tévelygő irányzat­hoz hasonlítja. Sőt a dort- mundi mozgalom — nevezzük ezután rövidség és egyszerű­ség okából így — egyik nyi­latkozata szerint, a „Német Keresztyének” tévelygése „gyermekjáték volt a mosta­nihoz képest”, ti. a modern teológia tévelygéséhez képest. Ez a párhuzam azonban meg­tévesztő és nem helytálló. A Hitvalló Egyház annak idején, a nácizmus dühöngése, rémtet­tei ellen tiltakozott és vette fel a harcot. A Német Keresz­tyének semmivel sem ment­hető tévelygése pedig az volt, hogv a náci ideológiát akarta vallásos érvekkel igazolni. Ma egészen másról van szó. A dortmundi mozgalom a Biblia és a hitvallási iratok egy bi­zonyos értelmezése mellett tör lándzsát. Ennek az állásfogla­lásnak a jelentősége egy na­pon sem említhető a hitleri téboly ellen küzdő Hitvalló Egvház harcával. A modern teológia bizonyos áramlatai és egyes képviselői szintén a Biblia egy bizonyos értelme­zését próbálják tudományos munkájukban érvényesíteni. Felfogásuk ellen több ponton lehet nyomós érveket felhoz­ni. Ez azonban még nem je­lenti azt, hogy távolról is egy ka'ap alá lehetne venni őket az egvkori Német Keresztyé­nek irányzatával. Sőt a helyzet egy bizonyos értelemben szinte fordítva áll. A dortmundi mozgalom fellé­pésének módja aggasztóan em­lékeztet éppen az egykori Né­met Keresztyének tömeggyűlé­seire és megnyilatkozásaik hangvételére: Harsonák, felvo­nulások, szavalókórusok, zász- lólengetés. S a modor, amely- lyel nézeteiket hirdetik: „Aki mást tanít, az tévtanító és az egyház megrontója” — már ti. aki mást tanít, mint amit a dortmundi mozgalom elfogad. Találóan állapította meg a dortmundi gyűlés egyik bírá­lója, hogy a mozgalom veze­tői nagyot tévedtek, amikor egy sportcsarnokot választot­tak teológiai viták eldöntésé­nek színhelyéül. Fellépésük azt mutatja, hogy saját jelentősé­güket erősen túlbecsülik. Tü­relmetlenségük pedig semmi­képpen sem illik a reformá­ció egyházához; inkább jelleg­zetesen szektás vonás. A re­formáció egyházában senki sem tarthatja magát az igaz­I való alázatos és fáradhatatlan tusakodásnak van helye. A mozgalommal kapcsolat­A dortmundi Wéstfalen-csarnok % memmmmsi sam mm :*♦>.' mm mm mm. mm mm mm mmmm. f ■ 3 1 % 1 ■ § ti4 3 * $ ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓRA Harminckét évvel ezelőtt Másképp láttuk meg a jövőt. Azt harsogta minden torok E falak és e padsorok: „Kedves Lányok! Kedves Fiúk!” Előttetek az életút. Fussatok csak, ki merre lát! „Fel búcsúcsókra cimborák!” S szívünk örömtől csordogált Az élet csábdalt muzsikált, Égen nem láttunk felleget Szőttünk álmokat s terveket. Akkor még ki sejthette tán, Hogy egy új korszak hajnalán Másképp fest majd a szép s a jó, S rázós lesz a korforduló. örömünk hamar véget ért, Küzdöttünk puszta életért, Ajkunkhoz fagyott víg dalunk, Hajszálon múlt, hogy itt vagyunk, Évek peregtek, s szüntelen Véget nem érő küzdelem Lett életünk! S hogy itt ülünk Csordultig telve van szívünk. Életünk legszebb képeit, Őrzik a falak's padok, itt Újra éledhet víg dalunk, Felbugyborékol kacajunk. Kik túl vagyunk éltünk delén, Az Alma Mater kebelén Ízlelünk régi örömöt, Mi tudjuk már: ez az örök, Mi harminckét évtávolból Megdobbantotta szívetek. Ez boldogítson életvégig Övjon és vezessen égig A szeretet, a Szeretet. Balogh István $ ■ 95 I ban megszólaltak és a német- országi egyházi sajtóban meg- I nyilatkoztak egyes egyházi ve­zetők is. E nyilatkozatok álta­lában mérsékletre intik a dort­mundi mozgalom vezetőit s azt javasolják, hogy a kétség­kívül fennálló feszültségeket és a teológiai nézeteltéréseket egyiiázhoz méltó módon, tudo­mányos színvonalú vitákban, meggyőző érveléssel igyekez­zenek feloldani. Heidland püs­pök arra figyelmeztet, hogy személyes hittapasztalatát sen­ki sem teheti a keresztyénség mértékévé mások számára s az érzelgősséget nem szabad összetéveszteni a bensőséges- séggel. A régihez való görcsös ragaszkodás a jövőtől való fé­lelmet leplezi le. — Talán a legnagyobb jelentőségű Beck­mann rajnai egyházkerületi elnök állásfoglalása, aki mély­rehatóan elemzi a kétféle né­zet, a dortmundi mozgalom és az ún. modern teológia képvi­selőinek teológiáját. Rámutat arra, hogy végeredményben a Biblia értelmezésének és használatának kérdésében ágaznak el a vélemények. Mennyiben és milyen módon Isten igéje a Biblia a szá­munkra, hogyan lehet és ho­gyan válik valóban Isten mos­tani megszólításának eszközé­vé — így lehetne talán az alapkérdést megfogalmazni. — A németországi evangélikus püspökök ez év januárjában közös pásztorlevelet is adtak ki a dortmundi mozgalommal kapcsolatban s több ízben nyi­latkozott Lilje, hannoveri püs­pök is. Ez utóbbi megnyilat­kozásokat az is kiváltotta, hogy a dortmundi mozgalom vezetői felhívást adtak ki az ez év nyarán éppen Hannoverben tervezett országos egyházi na­pok („Kirchentag”) ellen. E felhívásban megnevezik azo­kat az előadókat — telógiai professzorokról van szó — aki­ket feltétlenül törölni kell a „Kirchentag” programjáról. Ha ez a kívánságuk nem tel­jesül, akkor felszólítanak min­den „igazán hivő keresztyént”, hogy tartózkodjék a „Kirchen- tag”-on való megjelenéstől. Nem titkolták azt sem, hogy már a tavalyi „Kirchentag” té­máit és egyes előadásait is „túlmerésznek”, „világiasnak” találták s helytelenítik azt is. hogy az idei témájául a béke kérdését választotta. A mozga­lom vezetőinek több megnyi­latkozása nem hagy kétséget affelől, hogy szerintük az egy­háznak nem feladata „világi” kérdésekkel foglalkozás. A ke­resztyénség leszűkül a lelki élet, a vallásosság belső köré­re. E felfogás arra int, hogy a dortmundi mozgalomban nem csupán a Biblia értelme­zéséről van szó. Dr. Groó Gyula BMK •:*> •»> ■:♦> mm mm <« •:♦> mmrnm •»> <♦> •:< A reformáció nyomában Dunántúlon Az ellenreformáció rohamait a bécsi, linzi és nikolsburgi békekötések pár évre mindig megállították. De sohasem tud­ták végleg megszüntetni. A vasvári béke után I. Lipót és a császári házhoz húzó klérus és földesurak végre elérkezett­nek látták a reformáció gyö­keres kiirtásának lehetőségét. Jó alkalmul szolgált erre az ú. n. Wesselényi-féle „összees­küvés”, melyben minden jó magyar gyanússá vált előttük. Bár a szövetség fejei: Wesse­lényi, Nádasdy, Zrínyi Péter, és Frangepán Ferenc mind katolikusok voltak a klérus mégis a protestánsokra hárí­totta az egész vádat. Míg a szövetség a haza megmenté­sére gondolt, addig a klérus­nak fő gondja a protestán­sok kiirtása volt. Papi vezetés alatt vizsgáló bizottságok jár­tak Győrött, Pápán, Kőszegen és főként a protestáns lelké­szeket és tanítókat vallatták és fogták gyanúba. Széchenyi püspök pedig a templomok elfoglalását kezdte meg. így indult el a gyászos évtized 1671—1681-ig. Szelepcsényi pozsonyi „vér­törvényszéke” maga elé idéz­te és az evangélikus gyüleke­zeteket megfosztotta papjaik­tól és tanítóiktól. Nemeskérről Simonides Jakab került Po­zsonyba, Zsedényi István dör- gicsei és Bugányi Miklós sajó- gömöri lelkészekkel. Ez utób­biak mindvégig állhatatosak maradtak, Simonides a komá­romi börtönben sínylődve alá­írta a reverzálist. Zsedényi, Bugányi, Borhidai, Edvi Illés és Szentmiklósi hithősök pél­dáját nem mindnyájan tudták követni el egészen a gálya­rabságig. Történetüket Simo­nides János rektor írta meg, aki egészen Nápolyig eljutott, de ott sikerült megszöknie, a Galéria Omnium Sanctorum c könyvében. I. Lipót alatt, a gyászos évtizedben, a soproni Eggenberg ház, és Nagyvá­zsony, Pápa és Légrád vég­helyek kivételével mindenütt szünetelt a reformáció hívei­nek szabad vallásgyakorlata. Legfeljebb titkon, rejthelye- ken és álruhában szolgálhat­tak egyes lelkészek, amint ez a Rábaközben és Felsővidéken meg is történt. A gyászos évtized megpró­báltatásait és szenvedéseit ma már nem is vagyunk képesek felmérni és teljes valóságá­ban elképzelni. Az ellenrefor­máció itt adta ki kegyetlen mérgét a magyar protestan­tizmusra s úgy vélte, célját el is érte. Az inquisitio mesterei itt egy egész nép ellen fordul­tak, másutt a gazdagokat ítél­te háláira vagyonukért. A gyá­szos évtized a magukat igaz keresztyénnek tartók szennyes szégyenfoltja marad, mely hir­deti időtlen-időkig a jövő­ben, hogy az evangéliumban hozzánk érkezett szeretet vak gyűlöletté lett bennük és álta­luk. Nem kiáltunk rájuk átkot, csak áldjuk Istent, hogy őse­inknek erőt adott ahhoz, hogy el tudták viselni a Krisztus szenvedéseiből nekik jutott részt és hamu alatt is átmen­tették az evangéliumot utó­daikra. Nádasdy uradalmai I. Lipót- ra szálltak és azokat itt a Fel­sővidéken Széchenyi György püspök vette meg, aki akkor már esztergomi prímás volt és az egészet hasonnevű unoka­öccsének hagyományozta, aki a grófi rangot is megkapta Az erről szóló diplomát 1697-ben a nemeskéri evangélikus temp­lomban hirdették ki ünnepé­lyesen, az itt tartott megye­gyűlésen. Nemeskér ugyanis az 1651. okt. 10-én hozott egy­hangú határozattal Sopron vár­megye törvényszéki üléseinek székhelye lett és amíg az új vármegyeháza el nem készült, addig az üléseket a kistemp- lomban tartották. Széchenyi, az új gróf, panaszkodva írta vejének 1720-ban. hogy sop­roni házának vétel útján egy lutheránus tábornokné lett a felső szomszédja: „Hitemre, inkább kiköltözöm házamból, mintsem lutheránust szenved­jek el a szomszédságomban”. És mégis lutheránus volt az orvosuk (Gensel Ádám) és ze­netanítójuk, de talán próká­toruk is. 1681-ben, a gyászos' évtized utolsó esztendejében, Thököly Imre gróf fegyverei I. Lipótot arra kényszerítet.ték, hogy or­szággyűlést hívjon össze Sop­ronban. A Wesselényi szö­vetség óta ilyet többet nem akartak tartani a Habsburgok és a klérus, mert szerintük az ,összeesküvéssel” a magyar rendek eljátszották jogukat és Magyarország osztrák tarto­mány lesz. Ezen az országgyű­lésen előkerültek az összes sé­relmek, így a vallásiak is. A 25. és 26. törvénycikkekben Nemeskér és Vadosfa Sopron megyében, Nemesdömölk és Nemescsoó Vas megyében je­löltetett ki artikuláris, azaz törvénycikkekbe iktatott sza­bad evangélikus vallásgyakor­lati hellyé. Sovány morzsa volt ez az evangélikusoknak, de négy olyan szigetecskét jelen­tett, mely köré a fél várme­gyék evangélikussága felsora­kozhatott. Sőt amikor 1683-ban a török Bécset ostromolta már, Thököly hadvezérei máshelyütt is visszaadták az evangélikus templomokat a gyülekezetek­nek. A húsvéti hit örömével értek ezek fel, melyet azonban csakhamar a kuruc-labanc vi­lág eljötté tett bizonytalanná. Mindenesetre a század végéig Asbóth János nemeskéri lel­kész, majd esperes vezetésé­vel, aki először Thököly udva­ri papja volt, újjászerveződött a nyugati végek evangélikus­sága a Kemensaljai esperes- ségben. Az igazi artikuláris korszak csak 1732-ben, tehát 50 év múlva kezdődött el és tartott 1781-ig. Kereken 100 évig, amikor megjelent a Tü­relmi rendelet. Novak Elek Az egyházak és a nemzetközi kérdések Az Egyházak Világtanácsa konferenciát tartott Hágában annak a kérdésnek a meg­vizsgálására, hogy milyen jo­gok és kötelességek hárulnak az egyházakra a nemzetközi kérdéseknél. Megállapította a konferencia, hogy ezen a té­ren az egyházaknak joguk, sőt kötelességük az állásfoglalás, anélkül azonban, hogy a nem­zetközi kérdések mindegyikét kommentárral látnák el. Ennek a konferenciának kel­lett egyébként számba vennie annak a bizottságnak az ed­digi munkáját, amelyet az Egyházak Világtanácsa a nem­zetközi ügyek intézésére 1956- ban alakított és egyúttal ter­vet kidolgoznia arra vonatko­zólag, hogy hogyan végezze ezt a munkát a jövőben az Egyházak Világtanácsa. Három munkabizottságban tárgyalta meg a konferencia a különböző problémákat. Az első bizottság azzal a kérdés­sel foglalkozott, hogy milyen teológiai megalapozás szüksé­ges az egyház politikai állás- foglalásához. Számunkra rend­kívül tanulságos ennek a teo­lógiai bizottságnak az a meg­állapítása, hogy az egyház ál­lásfoglalásának „a keresztyén jellegét nem az dönti el, hogy prédikációs jellegű-e és van­nak-e benne bibliai idézetek, hanem a benne megnyilvá­nuló igazság.” Fontos viszont, hogy megfelelő tájékozottsága legyen az egyháznak, és attól sem szabad megriadnia, ha esetenként tévedne. Minden esetben hangsúlyoznia kell, hogy állásfoglalása emberi vé­lemény, magán viseli az embe­ri természet gyengéit és kor­látáit, „bár szabad nekünk ab­ban is reménykednünk, hogy a Szentlélek megvilágosít ben­nünket”. A holnap feladataival egy másik bizottság foglalkozott. Az Egyházak Világtanácsának az ENSZ-hez, a kormányokhoz és hasonló szervekhez való vi­szonyát, a tanulmányi kérdé­seket és a párbeszéd problé­máit tárgyalták ebben a mun­kabizottságban. Javasolta a bizottság, hogy az Egyházak Világtanácsa a most következő években foglalkozzék behatóan az emberi jogok, a koloni- alizmus és neokolonializmus, a faji türelmetlenség és általá­ban a béke kérdéseivel. Ta­nulmányozásra ajánlotta to­vábbá a gazdasági és társadal­mi fejlődést és az erőszak al­kalmazásának kérdését a gaz­dasági, társadalmi és politikai ú j j árendezésben. A konferencia elnöke dr. Emilio Castro (Uruguay), tag­jai pedig kétharmad részben olyan személyek voltak, akik­nek eddig semmiféle kapcso­lata nem volt ezzel az öku­menikus bizottsággal. A bi­zottság tisztviselői és munka­társai csak tanácsadóként vol­tak jelen. A keresztyének és Vietnam Az Egyházak Világtanácsá­nak a főtitkára, dr. Eugene C. Blake, élesen elítélte az Egye­sült Államok vietnami hábo­rúját és felhívással fordult Johnson elnökhöz, hogy őszin­tén törekedjék a békés megol­dásra. Protestánsok és katoli­kusok ökumenikus gyűlésén jelentette ki mindezt dr. Blake Norwalk-ban (Connecticut-ál- lam, USA). Tragikus szeren­csétlenségre vezet az ameri­kaiak vietnami eljárása — mondta. A háború további ki- szélesítése csak még jobban el fogja szigetelni az Egyesült Ál­lamokat a világ többi részétől. Szerinte az amerikaiak ak­kor sem nyernék meg a hábo­rút Vietnamban, ha olyan ka­tonai erővel rendelkeznének, hogy elpusztítsák egész Észak- és Dél-Vietnamot „Ha halott vietnamiakkal töltenék meg a Mekong-deltát és ifjúságunk színe-virága holtan feküdne mellettük, milyen győzelmet jelentene ez?” — kérdezte. „Ha Hanoi-t és Haifong-ot meg­semmisítenék, csak még job­ban félnének és gyűlölnének bennünket, mint ma.” A legdrágább ajándék Lukács 11, 9—13. Istennek sokféle ajándéka van: az élet, az egészség, a mindennapi kenyér, a család, a béke, az öröm és a boldog­ság. De Isten sokféle ajándéka között a legdrágább mégis a Szentlélek. 1. A Szentlélek mutatja még, hogy minden ajándék forrása Isten. A Szentlélek világossága nélkül azt gondolhatnánk, hogy az élet különféle javai vagy a sors szeszélyének, vagy pedig a mi fáradozásunknak az eredménye csupán. A Szent­lélek juttat el bennünket arra a látásra, hogy az élet örö­mét, boldogságát nem a vak sors szeszélye osztogatja, vagy nem a magunk erején, ügyeskedésén múlik csupán, hanem Isten gondviselő szeretetéből ajándékképpen kapjuk. Ügy, amint azt az apostol mondja: „Minden jó adomány és töké­letes ajándék felülről való és világosság Atyjától száll alá ...” (Jakab 1, 17.) 2. A Szentlélek láttatja meg velünk, hogy Isten ezeket az ajándékokat szíve szerint adja gyermekeinek, hiszen ő a mi Mennyei Atyánk. Mint ahogy a földi szülők mindent el­követnek, hogy gyermekeik megelégedettek, boldogok legye­nek, Isten is szíve szerint örömmel adja meg gyermekeinek mindazt, amire szükségük van. A Szentlélek végzi el szí­vünkben azt a változást, hogy ebben hinni tudjunk és hogy életünket aggodalmaskodás nélkül, bizalommal tegyük le a mi Mennyei Édesatyánk gondviselő kezébe. 3. A Szentlélek világosságában látjuk meg azt is, hogy a földi javaknak úgy tudunk csak igazán örülni, s azok csak úgy szolgálhatják a mi boldogságunkat, ha előbb el­fogadjuk Isten nagyobb ajándékait: a hitet és a bűnbocsá­natot. Csak Isten bűnbocsátó szeretetének fényében tudjuk nemcsak a magunk, hanem embertásaink és az egész világ javára hasznosítani Isten földi ajándékait. S mivel mindezt a Szentlélek csodája végezheti el szí­vünkben, pünkösd ünnepén gyermeki bizalommal csendül­jön fel ajkunkon a buzgó könyörgés: Legdrágább ajándékodért Könyörgök, Istenem! Szentlelkedért, vigaszodért, O, add ezt énnekem! Sclmeczi János iiifii!iiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiii!iiiiiiiiniii!iiiimii!iniin!iiniiniiiiimiini!i!nniii!iiHiiiiBi!iiiiiiiim]iiiiiiiuiiinmiiiiiiaiiii!uiimiiiw:mB A CANTERBURY ÉRSEK FRANCIAORSZÁGBAN Dr. Arthur Ramsey canter­bury-! érsek öt napos hivata­los látogatást tett Franciaor­szágban. Tárgyalásokat folyta­tott a francia katolicizmus ve­zetőivel és fogadta de Gaulle elnök is. Az anglikán érsek elsősorban a katolikusokkal tárgyalt Franciaországban és csak egyszer prédikált a pári­zsi anglikán templomban. Harc a Biblia körül II. I ság kizárólagos és tévedhetet­len birtokosának. Ebben az egyházban csak az igazságért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents