Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-05-07 / 19. szám

VASÁRNAP. — „Én megismertettem velük a te nevedet és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szerettél, legyen bennük és én is őbennük.” (Ján 17,26.) A teremtés munkája révén képtelen a bűnös ember igazán megismerni Istent. Az ő igaz ismerete a megváltó Jézus Krisztus személyén keresztül adatott nekünk. Őbenne pedig Atyának nyilatoztatta ki magát e világ számára. Atyai szeretetének bizonyságaként adta nekünk egyszülött Fiát. De nem is » másként, csak őbenne és általa „Mi Atyánk” a világteremtő Isten, kihez ezért mindenkor a gyermek bizodalmával fordulhatok. S mivel pedig ő mindnyájunknak Atyja, s nemcsak engem, de minden embert szeret, nekem is szeretnem kell embertársaimat.

HÉTFŐ. — „Amint te küld- tél engem a világba, úgy küldtem én is őket a világba.” (Ján 17,18.) Keresztyénségünk azzal kezdődött, hogy Jézus hívása nyomán megkeresztel- kedve Isten fiaivá lettünk. Az ő gyermekei pedig az örök élet örökösei is. Mindkettőnek megbizonyítására és gyümöl- csöztetésére ugyanakkor küldetésünk is van. Ahogyan a pénz értéke a forgalomban mutatkozik meg, keresztyénségünk értelme és értéke is csak azzal bizonyul meg, ha megváltott életünk Isten szeretetének továbbadásában ég és Világít.

KEDD. — „Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te'vagy az én szabadító Istenem, minden nap Várlak téged.” (Zsolt 25,5.) Igen, napról-napra, hisz keresztyén voltunkban sohasem vagyunk készek. Felnőtt korunkban is Isten gyermekei vagyunk és vénségünkig is azok maradunk. S éppen mint gyermekek szorulunk rá meny- nyei Atyánk sok kísértéstől megóvó és bajtól megszabadító keze-vezetésére, szava tanítására. Ügy olvasom és hallgatom azért az Igét, mint Istenem hozzám szóló szavát;

SZERDA. — „Az Űré a sza- badítás, legyen a te népeden a te áldásod.” (Zsolt 3,9.) A zsoltáros király, Dávid, személyesen tapasztalás alapján mondja ezeket. Nem baj, ha mi is újra meg újra megtapasztalhatjuk s be is valljuk, hogy „erőnk magában mit Sem ér”. Hiszen erőtelensé- günknek nemcsak meglétében, de beismerésében tapasztalhatjuk meg leginkább Istenünk megszabadító és megtartó erejét. Pál apostol ezt így mondja: „Amikor erőtelen

vagyok, akkor vagyok erős”. Mindaz pedig, aki ennek felismerésére eljutott, nem olyan önző, hogy csak magának igényelné mindezt. Akkor igazán boldog, ha Isten atyai szeretetének gondoskodását mind többen megtapasztalják.

CSÜTÖRTÖK. — „Ez az én

fiam halott volt és megelevenedett; elveszett és megtaláltatott.” (Lk 15,24.) A régi, használatban megkopott és sárba taposott pénzeken is rajta van a valami módon fel is ismerhető az uralkodó képe. Isten 'képét és hasonlatosságát ugyanígy még a bűnös tévelygés sem képes kitörölni az ember életéből. Isten előtt azért nem meg- és kitagadott a bűnös ember. Neki a „tékozló” is fia, akit hazavár és akinek örömmel újítja meg életét, ha őhozzá visz- szatér. Szerető és bűnbocsátó jó Atyánk ő, hát szerezzünk neki örömet — naponként.

PÉNTEK. — „Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt

az Űr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.” (2. Móz 20,7.) Ahogyan mi is azonosítjuk magunkat nevünkkel, úgy az egész Szentírás szerint Isten neve is egy az ő személyével. Magát a mindenható Istent sérti azért az, ki nevét nem tiszteli. Az Ótestamentum népe ennek tudatában szinte „tabu”-nak tartotta Isten nevét; ki sem merte azt ejteni. A hiába ne azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne. Lutherünk a Kis Kátéban jól tanít minket arra, mire való Istenünk neve. Arra, hogy „minden szükségünkben segítségül hívjuk, imádjuk és hálaadással dicsőítsük”.

SZOMBAT. — „Jó az Űr,

erősség a szorongatás idején

és ő ismeri a benne bízókat.” (Náh 1,7.) Lázadásukban és összetört tehetetlenségükben hányán vádolták már Istent bűnt büntető haragjáért. Pedig ilyenkor is csak az aratta a vihart, aki szelet vetett, vagyis vele szembeszállt. Haragja pedig még ilyenkor sem „szíve szerint való”. Hiszen szíve szeretetének és jóságának az ő irgalmassága ezerszeres volta a bizonysága. Jézus Krisztusban, a mi Megváltónkban mindezt megtapasztalhatjuk naponkint. S ha bűnünk rettent is, mások példája megrémít is, csak halljuk meg a sokszori biztatást; bízzál és ne félj!

Garam Zoltán

— HALÁLOZÁSOK.

Soóky Sándorné, sz. Dőry Zsófia pesthidegkúti testvérünk életének 74., boldog házasságának 48. évében, hosz- szú szenvedés után elhunyt. Temetése március 31-én volt a Farkasréti temetőben.

— özv. Chován Sándorné, a volt püspöki titkár és egykori csetneki, később pedig tokaji lelkész özvegye 71 éves korában április 11-én Budapesten elhunyt. Utolsó akaratának eleget téve, Tokajban temették el április 15-én. „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk”.

— Dr. Fejes László ny. minisztériumi főtisztviselő, az egyetemes egyház volt főügyésze, az Evangélikus Élet buzgó olvasója 78 éves korában elhunyt. Kondoroson temették el január 20-án.

— Sovány György presbiter április 18-án 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 20-án volt Kondoroson. „Isten letöröl minden köny- nyet az ő szemükről, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom...” (Jel 21,4.)

— özv. Károlyi Lajosné, Hernád Tiborné édesanyja 83 éves korában a gyenesdiásd Kapernaumban elhunyt. Temetése április 17-én volt Szombathelyen. „Nem halt meg, csak alszik.”

■ .át

— MEGVÉTELBE KERESEM id.

Aáchs Mihály munkáinak (Zenge- dező Mennyei Kar, Aranylánc, Boldog halál szekere) bármelyik kiadását. Tekus Ottó, Nagysimo- nyi.

— ELADÖ, vagy használatra átvehető komplett szőnyegszövőszék. Megtekinthető XI., Bocskai út 10. Evangélikus Egyháznál. Felvilágosítást ad: dr. Wicziánné, Budapest, VII., Huszár u. 5.

— PÁNCÉLTÖKÉS pianinó, fekete bérbeadó. Levélileg Jónásné, Bp. XII., Béla király út 34/a.

— BUNDÁK — kucsmák — szőrmegallérok — átszabások Somogyi szűcsnél, Bp. V., Kossuth Lajos u. 1. az udvarban.

— FIATAL HÁZASPÁR sürgősen szobát keres, vagy lakásért idősebb személy eltartását vállalja. „Vidéki lelkész lánya”.

— HARMÓNIUMOK speciális javítása garanciával. Adás-vétel. Pokorny Pál Bp. IV., Újpest. Komját u. 120. Telefon: 493—017.

— Húsvét utáni 6. vasárnapon (Exaudi) az oltárterítő színe: fehér. A vasárnap délelőtti istentisztelet oltári igéje: Km 14, 13—19; az igehirdetés alapigéje: Lk 24, 46—19. A délutáni istentisztelet alapigéje: Ézs 44, 1—5.

— BUDAVÁR. Az áprilisi presbiteri ülésen szeretetven- dégség keretében Hafenscher Károly lelkész tartott előadást „A reformáció Svédországban és Dániában” címen.

— SOPRON. Cantate vasárnapján este 6 órakor a gyülekezet orgonahangverseny keretében az ifjúsági énekkar közreműködésével hálaadó istentiszteletet tartott az idén, valamint az 50, 25 és 10 évvel ezelőtt konfirmáltak részére. Igét hirdetett Rusznyák Ferenc lelkész. A jubiláló gyülekezeti tagokat W eitler Rezső esperes és Bayer Pál lelkész köszöntötték. A jubiláló konfirmandusok nevében dr. Várhegyi Lajos és Lakatos Ernő mondtak köszönetét. Az orgonán Szentgyörgyi Kálmán karigazgató Pachelbel-, Bach- Boelmann-műveket játszott. Az énekkart Joób Olivér segédlelkész vezette.

— NYÍREGYHÁZA. A gyülekezet április 23-án este 6 órakor zenés istentisztelettel ünnepelte Cantate vasárnapját. — Gáncs Aladár Buxtehude, Bach és Telemann műveket orgonáit, Megyer Lajosné Händel oratóriumrészleteket énekelt, és Sallay Józsefnéval duettet adtak elő. A gyülekezet vegyeskara Schütz-, Bach- és Händel-müveket szólaltatott meg. Igét hirdetett: Endreffy János lelkész.

Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) dr Kékén András, du. 6 Hafenscher Károly. Fasor de. fél 10, de. 11, du. 6. Dózsa György út de. fél 10. Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sándor u. de. 9 Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. 12 (magyar). Thaly Kálmán u. de. 10, de. 11, du. 6. Kőbánya de. 10. Utász u. de. 9. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11. Gyarmat u. de. fél 10. Rákosfalva de. 8. Fóti út de. 11 Benczúr László. Váci út de. 8. Solymár Péter. Frangepán u. de. fél 10. Solymár Péter. Üjpest de. 10 Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10 Virágh Gyula. Soroksár újtelep de. fél 9. Pestlőrinc de. 11 Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota nagytemplom de. 10, du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11, Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Rákoscsaba de. 9. Békés József. Rákoshegy de. 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11, ,dú. 3.

Bécsikapu tér de. 9. de. ÍL este 7. Toróczkó tér de. fél 9. Óbuda

de. 9. dr. Vámos József, de. 10 (úrv.) dr. Vámos József. XII. Tar- csay Vilmos u. de. 9. Csengődy László de. 11 Csengődy László.

— GYÖRSÄG. Húsvét első napján iktatta be tisztségébe a gyülekezet lelkésze, Káldy Lajos az egyházközség egy-< hangúlag megválasztott felügyelőjét Bors Józsefet, és új gondnokát, Németh Gyulát.

— KONDOROS. Április 16- án a gyülekezeti szeretetven- dégségen Koszorús Oszkár esperes tartott előadást „Az anyaszentegyház vándordíján” sorozat keretében, „Az első pünkösdtől Nagy Konstantin császárig” címen.

— a nógrádi egyházmegye LELKÉSZI MUNKA- KÖZÖSSÉGE ezévi negyedik munkaülését április 25-én tartotta Balassagyarmaton. Az írásmagyarázatot Sztehló Mátyás, az úrvacsoraosztás szolgálatát Fábry Mihály végezte. Az esperes előterjesztései után Terei Endre beszámolt a békemozgalom problémáiról, majd Szabó József tartott előadást „A lutheri reformáció politikai és társadalmi szolgálata” címen. Az előadás kor- referátora Garami Lajos volt.

— A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE LELKÉSZI

MUNKAKÖZÖSSÉGE legutóbbi ülését május 2—3-án tartotta Gyenesdiáson. Az esti áhítatot Vető Béla az úrvacsorái előkészítőt dr. Ferdi- nánd István lelkészek tartották. Reuss András igemagyarázata után Németh Tibor Ed- vi Illés Pál vanyolai éveiről, Némeh Ferenc „Hogyan prédikáltak a magyar prédikátorok koruk kérdéseiről?” címen tartottak előadást

este fél 7 Ruttkay Elemér. Pest- hidegkút de. fél 11 Ruttkay Elemér. Kelenföld de. 8. Bencze Imre de. 11 (úrv.) Szabó József, du. 6 dr. Rezessy Zoltán. Németvölgyi út de. 9 dr. Rezessy Zoltán. Ke- lenvölgy de. 9 Visontai Róbert. Budafok de. 11 Visontai Róbert. Albertfalva de. 7. Nagytétény de. fél 9. Csillaghegy de. 10. Csepel de. 11.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Országos Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: D. dr. Vető Lajos Felelős szerkesztő és kiadó:

Dr. Pálfy Miklós Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili., Puskin u. 12.

Telefon: 142—074 Csekkszámlaszám: 20.412—Vili. Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211

67.01673/2 Zrínyi Nyomda, Bpest F. v.: Bolgár Imre

A gyülekezet hármas feladata

Lk 24, 46—49

A gyülekezet hármas feladatáról szól ez az ige.

Hogy miért a gyülekezet feladatairól? Azért, mert Isten igéje ugyan egyénenként, személy szerint szólítja meg az embert, de mindig közösséget munkál. Közösséget Isten és ember között, és közösséget ember és ember között. Úgy is mondhatnám: Isten igéje mindig a gyülekezetei építi.

1. A gyülekezet, és benne a keresztyén ember első feladatát igénk és igehallgatásban jelöli meg. Isten az igével, az igén keresztül ajándékozza meg a gyülekezetei kegyelmének legdrágább ajándékaival. Az igében, az igén keresztül ismerteti meg önmagát. Kell-e, lehet-e annál többet mondani, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”?! Azután az igével, az igén keresztül ébreszt Isten hitet az ige hallgatóiban. Hitet, engedelmességet, hogy azután igéjével vezethesse híveit, a gyülekezetei. Amikor Isten az ige hallgatásában jelöli meg a gyülekezet első feladatát, akkor ezzel is végtelen szeretetét mutatja meg, hiszen az örök élet forrásaihoz vezeti gyülekezetét.

2. A gyülekezet, és benne a keresztyén ember második feladata az, hogy hirdesse a megtérést és a bűnök bocsánatát. Hogy tanúként hirdesse. Ügy hirdesse, mint aki nemcsak hallott róla, hanem maga is személyesen ismeri. Tudni kell a keresztyén embernek arról, hogy Jézus Krisztus, aki a Golgota keresztjén meghalt, de feltámadott és él, meg tudja bocsátani a bűnt, meg tudja változtatni a gondolatokat, az érzéseket, a szavakat és a cselekedeteket, meg tudja újítani az egész életet.

3. A gyülekezet és benne a keresztyén ember harmadik feladatát az ige abban jelöli meg, hogy várja a felülről való erőt, a Szentlélek csodálatos, hatalmas erejét. Várja és könyörögjön érte szüntelen• Mert sokszor erőt vesz a keresztyén emberen is a haragtartás, a gyűlölködés, szomorúságot, fájdalmat okoz a másik embernek. Sokszor megfogyatkozik a hite, kihűl az Isten és emberek iránti szeretete. Ezért kell a keresztyén embernek és a gyülekezetnek szüntelenül könyörögnie a Szentélekért.

Ha a Szentlélek ereje nem járja át a gyülekezetét, nem járja át a szíveket, hiába hangzik ott az ige. Nem fakad ott hit, nincs bűnbánat és nincs megújulás. Azért nemcsak most, pünkösd ünnepének közeledtén, hanem mindenkor az a feladata a keresztyén embernek és a gyülekeztnek, hogy Szentlélekért könyörögve figyeljen Isten igéjére. Ha ezt teszi, akkor Isten olyan életújulást ajándékoz neki, hogy be tudja tölteni harmadik feladatát is és továbbárad belőle a bűnbocsánat mindeneket megújító evangéliuma.

Gosztola László

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 1967. május 7-én

. és most elment ö is, a negyedik.

Gondolatban elindulok a temető felé, hogy elhelyezzem sírjaikra az emlékezés, a tisztelet és a szeretet virágait. Mind a négyüket jól ismertem, hozzátartoztak a gyermekkoromhoz, az ifjúságomhoz. Egy gyülekezetben éltek, egy gyülekezetben szolgáltak egy emberöltőn át. Egy gyülekezetben dicsőítette énekük és életük a Mindenhatót. És lassan egymás után örökre eltávoztak az életből, a gyülekezetből. Ma már „odaát” zeng hálaadó, Istent dicsőítő énekük.

Ahogy a temető útján lépkedek, egyre tisztább, világosabb lesz emlékük az emlékezetemben. Egy gyülekezet jellegzetes alakjai

voltak mind a négyen: az .egyházfi, a lelkész, a felügyelő és a kántor. Nem véletlen ez a sorrend, így távoztak el „ebből” a gyülekezetből „abba” a gyülekezetbe. Mind a négyüktől tanultam, pedig ők talán nem is tudták, hogy szavuk, cselekedetük, csendes, példamutató életük tanulságot jelentenek a számomra.

Elsőként az egyházfi távozott el. Magán hordozta az első világháború nagyon is erős külső jelét. Ma is látom jellegzetes alakját, amint meggyújtja az oltárgyertyát, amint megigazítja a szószék térítőjét, amint néhány lépést hátralépve még egyszer szemügyre veszi istentisztelet előtt a templomot: vajon rendben van-e minden. Tőle szerettem meg a templomi rendet, tőle tanultam meg azt, hogy nem mindegy, hogy milyen virág dicséri Istent.

Sokan talán fontoskodásnak vették azt, amit

csinált. A templomajtóban egy oszlop mögött ült mindig, s a késönjövőknek átadta énekeskönyvét, megmutatta, hol tart a gyülekezet az éneklésben. Pedig nem fontoskodás volt ez, hanem szolgálat.

Tőle tanultam meg harangozni. Mert nem mindegy az, hogyan szól a harang, hiszen a harangszó is imádság. Megengedte, hogy én harangozzak utoljára azzal a haranggal, amelyet másnap a háború vérzivatarába vittek, hogy ágyúvá öntve a pusztítás eszköze legyen. Azon az estén másként szólt az ismerős harangszó, mert a búcsúzás harangszava volt. Ezért volt nagy öröm számomra, amikor néhány évvel később egy napon kedves ajándékot kaptam: egy bronz Luther-rózsát, amelyet a harang maradék bronzából öntöttek a harangszentelés idején. Ma is féltve őrzött „kincsem” ez az emlék.

‘ Az egyházfi elment az örök emberi úton. De itthagyta nekem a templom szeretetét, a harangozás „tudományát”.

Azután követte őt a lelkész is. Szikár alakját, fehér haját ma is magam előtt látom. Ö keresztelt és ő konfirmált. Csendes szavát úgy itta magába a gyülekezet, mint száraz föld az esőt. Egy életet töltött el ő is a gyülekezetben. És szolgált fáradhatatlanul. Életének utolsó éveiben > egészen közelről megismerhettem. Hét közepén mindig elővette Bibliáját, hogy a vasárnapi prédikációra készüljön. Idős ember volt már, de mindig hűségesen elcsendesedett az ige fölött, hogy vasárnap jól tudja hirdetni Isten igéjét. Kis papírlapokra írta le az egész igehirdetést, elejétől a végéig, azután megtanulta. így szolgált csendesen egy életen át a gyülekezetben.

Az igehirdetés utáni imádságot mindig így vezette be: „Alázzuk meg magunkat a mindenütt jelenvaló Isten színe előtt és imádkozzunk Hozzá a következőképpen ...” Gyermekkoromban csupán betanult szövegként hangzott ez, s csak később döbbentem rá, hogy valóban alázatra szólítja fel a gyülekezetek És uz alázatban — amire buzdított — ő maga is példát adott.

Ma már „odaát” dicsőíti Istent ő is. De élete és szolgálata megtanított arra, hogy a legfontosabb egyházi szolgálat az igehirdetés. És megtanított arra is, hogy ahhoz, hogy Isten tetszésére tudjuk hirdetni az igét, előbb magunknak kell elcsendesednünk, előbb magunknak kell megértenünk Isten üzenetét.

Azután feltűnik előttem a harmadik alak: a gyülekezet presbiterének, majd felügyelőjének képe. A gyülekezetben nőtt fel, a gyülekezetben szolgált, a gyülekezet kísérte utolsó földi útjára is. Néhány évvel ezelőtt távoli országba kellett utaznom. Betegségből felépülve kísért ki az állomásra és sokáig integetett. Mintha érezte volna, hogy az lesz utolsó találkozásunk.

Egy reggel érkezett hozzám halálának híre. Megdöbbentem. Amikor súlyos beteg volt, aggódtunk az életéért. De akkor olyan váratlanul ért a megrendítő hír. A nagy távolság miatt nem vehettem részt a temetésén. A temetése napját sem tudtam, mert az időben küldött levél későn érkezett meg. Temetése napján a távoli, idegen városban sokat harangoztak. Valami külohös érzés azt mondta: most temetik. És valóban úgy volt.

Halála olyan csendes volt, mint egész élete. Nem szerette a nagy szavakat, nem szerette az emberek közötti nézeteltérést. Mindig a megértés; a szeretet útján közeledett a másik emberhez. Mindig ott volt megszokott helyén a templomban, közel negyven esztendőn keresztül résztvett az énekkar munkájában, ismerős hangját mindig megismertem az énekkar énekében. Ott volt mindig, ahol segíteni, szolgálni lehetett.

Halálhírének megérkezése után, ott a távoli országban egy vasárnapi istentiszteleten vettem részt. Amikor az énekkar énekelni kezdett, összeszorult a szívem. Az ő hangját véltem hallani. Pedig ő akkor már a mennyei karban énekelt.

Hányszor néztem el kezeit, amint munkáját végezte. Szótlanul dolgozott mindig, nem szerette a sok beszédet. De egész életével szolgált és tanított. Tőle tanultam meg, hogy a munkában soha meg nem fáradva kell elegei tennünk földi hivatásunknak.

Elment ő is, s végül elment a negyedik: a kántor, az orgonista is. Alig voltam néhány éves, amikor megengedte, hogy odaüljek lábai mellé a kis padra. Hányszor csodáltam meg fürge ujjait, hogy igazodik el a számomra akkor még ismeretlen hangjegyek között, hányszor csodáltam meg pedál játékát!

Ma is magam előtt látom bozontos fürtjeit, amint az orgonát megszólaltatja, vagy az énekkart vezényli. Ma is látom,, amint az egyházi zene ismeretére és szeretetére tanítja tanítványait. Ma is látom a templomi félhomályban, amikor nemcsak a gyülekezet gyönyörködtetésére, hanem Isten dicséretére orgonái.

Sokan talán azt mondták róla: különös ember. Pedig nem különös ember, hanem művész volt, aki énekkel és orgonával, egész életével Istennek akart szolgálni. Tőle tanultam meg szeretni az éneket és a muzsikát, s mindig nagy öröm számomra, ha általa megismert és megszeretett dallamokat hallok.

Ö becsukta végleg az élet hatalmas kottáját, s kezei nyomán nem szólal meg többé az orgona. De muzsikája Istent dicsőíti „odaát” is.

•

Négy arcra, négy szolgáló életre hullott most az emlékezés fénye. Hadd helyezzem el sírjaikra gondolatban ezeket a sorokat tiszteletből, szerétéiből — néhány szál virág helyett.

Harkányi László

*

4

Néhány szál virág helyett