Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-04-23 / 17. szám

33 A Tapasztalati Vallás­lélektan olvasói közül többen kérték a szerzőt, írja meg részletesebben az öregek lélektanát is. A készülő tanulmányból közöljük az alábbi rész­leteket. O Szép szokás, hogy hosz- szú és boldog életet kí­vánunk nemcsak másoknak, hanem magunknak is. Mégis a legtöbbünket váratlanul ári a megöregedés és felkészület­lenül is. Rendszerint nem aka­runk tudomást venni a meg- öregedésről. Nem szívesen fog­lalkozunk vele. Szeretnénk mi • nél messzebbre kitolni az öreg­kort, s annak problémáit. In­nen van, hogy a lélektan leg­elhanyagoltabb területe az öregek lélektana. A gyermek és ifjúkor, sőt a csecsemők lé­lektanával is rendkívül sokat foglalkoztak a huszadik szá zadi pszichológusok. Ma már elég jól ismerjük a felnőttek, a férfiak és a nők lelki vilá­gát. Még azt is eléggé kide­rítették, hogy a gonosztevők­nek milyen a lelki élete. DE AZ ÖREGEK S A MEGÖRE­GEDÉS LÉLEKTANA CSAK ÚJABBAN KERÜLT A FI­GYELEM KÖZPONTJÁBA fgy van ez egyházi-vallási té­ren is. Pedig az öregek kez­dettől fogva nagy szerepet ját­szottak az egyházban („nresbi- ter” annyi mint — öreg). Most pedig egyre inkább így van és így lesz, már csak azért is, mivel az orvostudomány és a társadalmi haladás egyre eme­li az átlagos életkort. Az el­múlt ötven esztendő alatt szin­te a kétszeresére nőtt az ember átlagos életkora és megállás nincs: egyre több lesz az öreg­ember a világban és az egy­házban egyaránt. Mindez összhangban van az életnek, mint legfőbb földi ér­téknek a megbecsülésével és szeretetével. Nemcsak az em­berölést tiltja Isten szent aka­rata, hanem megkívánja azt is, hogy az életet, a magunk és a mások életét egyaránt Isten­től kapott drága ajándéknak tekintsük. A biblia tudvalé­vőén igen sokra becsüli a hosz- szú életet. (Lásd a negyedik pa­rancsolatot, 2 Mózes 20, 12). így van ez az Ótestamentom- ban, de az se véletlen, hogy a szeretet apostola, János száz- négy évet élt. © Az emberi élet meghosz- szabbodásának voltakép­pen az „ifjúkor” meghosszab­bodását, vagy legalábbis az érett férfikor s az érett nők korának a meghosszabbodását kellene jelentenie. Arra kel­lene törekednünk, hogy minél tovább egészségesek, tetterő­sek és alkotóképesek marad­junk s nemcsak hogy ne szo­ruljunk másokra, nemcsak hogy ne jelentsünk mások szá­mára terhet, hanem ellenke­zőleg: minél tovább szolgál­hassuk embertársainkat, tehát a mások javát is. Ez nem vágy­álom, hanem ma már egyre gyakrabban teljesülő valóság. Korunk nagy öregjeinek az élén a lambarénei csodadok- tor, Schweitzer Albert hittest­vérünk több mint 90 évet élt MIRE MEGVÉNÜLÜNK 33 s mindvégig az emberszeretet hasznos és nagyon eredmé­nyes szolgálatával volt elfog­lalva. O Az emberi élet ronamos meghosszabbodása nem magától van, hanem nagyon szívós munka együttes ered­ménye. Az orvostudományok mellett döntő szerepet játszik ebben is a céltudatos terme­lés. az anyagi létfeltételek nö­velése és minél többek szá­mára való biztosítása, tehát a társadalmi haladás is. Ezek nélkül nemcsak hogy nem len­ne hosszabb az átlagos élet­kor, hanepi ellenkezőleg: na- gyor hamar beköszöntene a fiatalon való megöregedés, és az idő előtti halál is. Mert ez is lehetséges. Vannak olyan előjelei a megöregedésnek, amelyek igen korán figyelmez­tetnek arra, hogy az élet ha­mar elszáll: az elhízás, az őszülés és a kopaszodás a ko­rai öregedésnek nemcsak elő­hírnöke, hanem tünete is. O Vannak, akik hallani se akarnak a megöregedés- ről. Ez azért van, mert félnek tőle, struccpolitikát folytatnak, a tények elől a homokba dug­ják a fejüket AZONBAN EZ NEM SEGÍT, SÜT ART. A té­nyekkel itt is bátran szembe kell néznünk, hogy a problé­mákkal megküzdhessünk, s ne legyünk korán terhére a társadalomnak, legközelebbi szeretteinknek és önmagunk­nak, hanem a felettünk gyor­san múló évek ellenére sokáig erősek és „fiatalok” marad­hassunk. Ezt a magatartásun­kat nagyon kedvezően elő­mozdíthatja az, ha idejében megismerkedünk az öregség, helyesebben az öregek lélek­tanával. A betegségekkel szemben nem jelent oltalmat a tudatlanság. Az öregedés ká­ros jelenségeivel is csak a na­gyobb tudás nyújt védelmet O EGÉSZ SEREG TÉVHIT­TŐL SZABDÍT MEG BENNÜNKET AZ ÖREGEK LÉLEKTANÁVAL VALÓ FOGLALKOZÁS. Már az is fi gyelemre méltó, hogy a pszicho­lógusok valami egészen mást, mondhatnánk újat az érettko­rú emberek lelkivilágához ké­pest csak azokról az öregekről tudnak megállapítani, akik úgy a 75—80. életévük körül vannak, s főleg ha még ennél is magasabb korúak. Valószí­nű, hogy ez a határ még job­ban ki fog tolódni az egészsé­gesebb életmód, az orvostudo­mány eredményeinek terjedé­se és a népjólét fokozódása következtében. Eddig az egyé­nileg változó határig az egész­séges idősebb emberek lelki­leg, de gyakran testileg is ép pen olyanok, mint a fiatalab­bak, legfeljebb tapasztalataik következtében még bölcseb- bek, okosabbak és boldogab­bak is. Az emberiség rohamos fejlődését a legújabb korban tudvalévőén nagyban elősegí­tette az átlagos életkor növe­kedésével együttjáró több tu­dás. Régen úgy volt, hogy mi­re valaki éppen csak hogy fel­nőtt s elsajátította azt, amit elődei tudtak, már be is fejez­te földi pályafutását: meghalt. Most bőven van ideje annak iiiiüuiiiiiniitimií továbbfejlesztésére is. Az egészséges hosszú élet tehát nemcsak hogy nem jelent ter­het a társadalomra nézve, ha­nem annak éppen a javát mozdítja elő. Még inkább így lesz ez a jö­vőben, amikor egyrészt na­gyobb lesz az egészségük, munkabírásuk és önbizalmuk az idősebbeknek, másrészt a fiatalabbak is megtanulják jobban megbecsülni, tisztelni és szeretni az idősebbeket, — a saját közeledő öregkorukat is. Sok múlik természetesen az öregeken is. Fontos, hogy akarjanak és tudjanak bölcsen és okosan élni. Ehhez nagy se­gítséget nyújt az öregkor jobb lélektani ismerete. Mert a fia­talokból csak az objektív té­nyek válthatnak ki megbecsü­lést Nevezetesen, ha az öre­gek valóban értékét jelente­nek hozzátartozóik és a társa­dalom számára és nem nyű­gös terhet, amelytől jó mi­előbb szabadulni. O A lélektani kutatások eredményei arról beszél­nek, hogy még a legöregebbek is csodálatos értekeket hordoz­hatnak magukban. Olyanokat, amilyenekkel a fiatalabbak gyakran nem rendelkeznek és szinte nem is rendelkezhetnek. Sokszor az öregek is csak egé­szen magas korban jutnak el ide. Hangsúlyozzuk, hogy EZEK AZ ÉRTÉKEK LELKI- SZELLEMI TERMÉSZE­TŰEK. A testileg-fizikailag elkopott, elgyengült öregem­berek lelkiélete rendkívül mély tud lenm. Vannak ugyan egészségi okoknál fogva lelki és szellemi téren is nagyon tönkrement öregek, mint a fiatalok közt is. De az öregek lelki-szellemi életét nem az „elhülyülés” jellemzi, hanem inkább a lelkiélet elmélyülése és kivirulása. Nem véletlen, hogy ARANY JÁNOS, vágj’ GOETHE, a nagy német költő éppen öreg korukban olyan csodálatosan szép szellemi al­kotásokkal ajándékozták meg az emberiséget, több mint száz évvel ezelőtt. De nemcsak a legna­gyobbaknál, s főleg a regi öregeknél van ez így. Az egyszerű, névtelen öre­gek is meglepően magas szel­lemi-lelki értékeket hordoz­hatnak magukban s ajándé­kozhatják meg azokkal kör­nyezetüket. Különösen ak­kor, ha tudatosan is törek­szünk lelki életünk kibonta­koztatására. Az öregek lelki világának a megismerése se­gíthet ebben mindnyájunkat. Ezt a szép célt szolgálhatják lelkészeink s általában egyhá­zi életünk is, Ehhez igyekez­zünk testvéri támogatást nyúljam mindnyájan. Isten igéje int arra, hogy tiszteljük az idősebbeket, s ez az egyet­len parancsolat a tíz között, amelyhez a hosszú földi élet ígérete fűződik (2 Móz 20,12.). D. dr. Vető Lajos PESKÖ ZOLTÁN 1904—1967 A PAPNÖTLENSÉGROL A Második Vatikáni Zsinat után sem ült el a vita a római katolikus papok nőtlenségéről. Sőt egyre nagyobb lesz a prob­léma hullámzása. Csupán a kanadai montreali érsekség te­rületén 50 katolikus lelkész kérte az elmúlt két esztendő­ben, hogy mentsék fel a papi hivatal és a papnőtlenség kö­telezettsége alól. A tübingemi Wickert Intézet kérdésére a Német Szövetségi Köztársa­ságban a lakosság 73 százaléka jelentette ki, hogy ellene van a papnőtlenségnek. Sőt az érettségizett és egyetemi vég­zettséggel rendelkező szemé­lyek 83 százaléka nyilatkozott így. Az ilyen hírek egyre szapo­rodnak az utóbbi időben, ami­nek magyarázata többek kö­zött az is, hogy bizonyos kér­déseket egyre nyíltabban vi­tatnak meg a katolikus egy­házban. A Zsinat ugyanis en­gedélyezte a nős diakónusok lelkésszé szentelését és egy hollandiai zsinat azt követeli, hogy nős férfiakat is engedje­nek papokká lenni. Az Egye­sült Államokban 550 katolikus lelkész közül csak a megkér­dezettek egyharmada helyesel­te kifejezetten a papnőtlensé­get, a többiek azt javasolják, hogy az egész kérdést újból vi­tassák meg. Elsősorban a mai világ két fontos tényére utalnak a pap­nőtlenség ellenzői, A mi ko­runk fontosnak tartja, hogy a mai civilizációban a nők ne csak megtalálják a helyüket, de éppen a nőiességükkel meg­gazdagítsák azt. Mivel ez a folyamat eléggé előrehaladott, a nőtlen papok nehezen tud­nak beleilleszkedni a mai tár­sadalmi viszonyokba. A rrásik szempont hangsúlyozza, hogy a papnak nyittatnak kell lennie a mai világ kérdései iránt és a nős pap mindig könnyebben tudja ezt megtenni, mint a nőtlen. Nem szabad viszont elfelej­tenünk, hogy a papnőtlenség mély gyökereket eresztett a katolikus egyházban és hogy elsősorban a katolikus püspö­kök ellenzik a papnőtlenség megszüntetését. A római kato­likus egyháznak ezért igen nagy lépéseket kell még meg­tennie és múltjának sok súlyos problémáját kell megoldania, hogy ez a kérdés megnyugtató módon megoldódjék. Nagy orgonaművészünk ha­lott. Hosszú betegeskedés után valóban a jótékony halál vál­tatta meg őt az embertelen szenvedéseitől. Mert sokan nagyon szeret tűk és tiszteltük őt, hadd em­lékezzünk áldásos életére és munkásságára! Elemi iskoláit Ruttkán vé­gezte. Vallástanitója Kiss Mi­los helybeli lelkész volt, aki­nek neve a mai szlovák zene- történetben gyakran szerepel. Amikor Peskó Zoltánt tanítot­ta: magyar és szlovák népda­lokat gyűjtött s hittanóráin is muzsikus volt. Itt kaphatta Peskó Zoltán első zenei él­ményeit. A gimnáziumi éve­ket már Kassán töltötte, ahol osztálytársa volt Zathureczky Ede, a későbbi zeneakadémiai Igazgató. Együtt vetélkedtek középiskolás korukban abban, hogy ki megy többre a muzsi­kában. Mint a Zeneakadémia nö­vendékét a Felsőerdősor utca 5. számú házban fedezték fel. Itt a methodista diákotthon lakója volt. De már ekkor az egyházi emberek, papok és muzsikusok pártfogásukba vették. Egész életében büszke volt arra, hogy Antalffy-Zsíros Dezső zeneakadémiai tanár egyik növendéke lehetett, s amikor hatvan éves korában utolsó hangversenyét adta a fasori templomban nagy és hálás közönség előtt, boldogan mondogatta: Itt volt Antalffy- Zsiros professzor felesége is. Amikor a Zeneakadémián orgonaművészi oklevelet és zenetanán diplomát szerzett, a soproni evangélikus tanító­képző kiváló zenetanára, Kár­páti Sándor utóda lehetett. Itt érte az a gyászhír, hogy Mo- rascher Hugó, a fasori temp­lom első orgonistája meghalt. Sikerült megválasztását ren­dezni s egyben a fasori gim­názium énektanárának is megválasztani. i A fasori templomban áldá­sos orgonista szolgálatot vég­zett Az egyik lelkész barátja mindig arra kérte őt, hogy az énekek előtt ne megírt prelú­diumokat játszom, hanem improvizáljon. Ezekben az ak­kordokban érezte meg a gyü­lekezet is és a lelkész is, hogy zenei mondanivalói miképpen szárnyalnak tiszta hittel Isten színe elé. Három évtizeden át töltette be az egész gyülekezet és a vele szolgáló lelkészek nagy örömére ezt a szolgálatot Mindig pontos volt, a legki­sebbnek tetsző szolgálatát is művészettel és alázattal látta eL ösztöndíjjal németországi tanulmányúton vett reszt s élvezhette Günther Rahmin művészetét Lipcsében. Tanulmányújának tapasz­talatait a Fasori Evangélikus Gimnáziumban gyümölcsöz- tette. Növendékeibe több ge­neráción keresztül nagy gond­dal oltotta be az egyházi ének és zene szeretetét. Növendé­kei közül többen szereztek vi­lághírnevet a muzsika terén. Majd a biológiai szakra ké- peztette át magát, s mint tanár nyugdíjazásáig a Maka­renko utcai Vörösmarty Gim­náziumban tanított. E műkö­désében találkozott vele egy­szer Kodály Zoltán is. A Zeneakadémián éveken át adott nagy közönség előtt pa­rádés hangversenyeket s itt bizonyosodott be, hogy mi­lyen szakértelemmel, virtuózi- tással és ihlettel telített mu­zsikus volt Énekkarában és muzsikus társaságaiban barátai sokszor úgy emlegették, mint a ma­gyar Schubertét. Külsejében hasonlított is hozzá. Két rejtett vágyáról litkán beszélt, mert azok nem telje­sedtek be: szeretett volna a Zeneakadémián tanári mun­kát folytatni és az Operaház­ban vezényelni. Boldogan szolgálta egyhá­zát. És nemcsak ő tudta, ha­nem az evangélikusok, a templomos emberek és hang­versenyeinek látogatói is tud­ták, hogy mindennél többet és nagyobbat alkotott: énekeltet­te Istennek a hívők sok ezreit. Április 12-én reggel hunyta le szemeit, s I8-án az óbudai temetőben állították fel rava­talát a hamvasztás előtt. Ko­porsójánál Várady Lajos es­peres hirdette az igét. Emlékezete tovább él bará­tai, muzsikustársai és növen­dékei között O. U 65 éves professzorok Három neves teológiai pro­fesszor is ezekben a napok­ban töltötte be 65. életévét. Március 24-én töltötte be 65. életévét az első női teoló­giai professzor, D. Hanna Jursch, a Jénai Teológiai Fa­kultás egyháztörténeti tan­székének 1962-ben nyugalom­gyünk.” — Azok közé a teolö» giai professzorok közé tarto­zik az NDK-ban, akik kez­dettől fogva csatlakoztak a Keresztyén Békekonferenciá­hoz. 1964 óta tagja a Tanács­adó Bizottságnak. És április 9-én lett ugyan­csak 65 éves a Maeyarorszá­D. Heinrich Vogel professzor ba vonult rendes tanárnője, aki azonban ma is lankadat­lan tetterővel tölti be annak a tanszéknek a munkakörét, amelyen egykor a sokak által jól ismert Heussi volt a pro­fesszor. Március 31-én lett 65 éves ugyancsak a Jénai Teológiai Fakultáson a gyakorlati tan­szék professzora, D. Erich Hertzsch. „Nem a mi felada­tunk a világ kormányzása” — írta E. Hertzsch a húszas évek végén, mint fiatal lelkész —, ez Istennek az ügye. Nekünk az a feladatunk, hogy a vilá­gosan felismert isteni akarat­nak az engedelmes eszköze le­gon is jól ismert rendszeres teológus és a béke lelkes har­cosa, D. Heinrich Vogel, a nyugat-berlini Egyházi Főis­kola professzora. A Hitvalló Egyház tagjaként harcolt an­nak idején a német fasizmus ellen, ma pedig sokat táma­dott ellensége a bonni milita­rista politikának. Egyike volt azoknak Vogel professzor, aki megalapította a Keresztyén Békekonferenciát Prágában 1958-ban és azóta is ismétel­ten felhívta a világ közvéle­ményét az atomháború veszé­lyére és a bonni kormány re- vansista politikájának a sú­lyos veszélyeire. Bibliai ábécé „ fiúság i) Sienkiewicz nagyszerű regé­nyében, a Quo vadis-ban írja le főhősének, a fiatal római katonatisztnek élményét, aki életében először vesz részt ke­resztyén istentiszteleten. Hall­gatja éneklésüket, imádságai­kat és közben figyeli az arco­kat. Meglepődik. „Számtalan különféle templomot látott és vallást ismert meg, rengeteg éneket hallott, itt azonban csak most először látott olyan embereket, akik nem azért hívják énekükkel az istensé­get, mert valami meghatáro­zott szertartást akarnak elvé­gezni, hanem szívük mélyéből, s oly őszinte vágyakozással, ahogyan a gyermek vágyako­zik apja vagy anyja után. Csak a vak nem látta, hogy ezek az emberek nemcsak tisztelik Is­tenüket, hanem teljes szívük­ből szeretik is, ezt pedig eddig soha egyetlen országban, egyetlen szertartásnál, egyet­len templomban sem látta...” Ügy gondolom, az író ezek­ben a sorokban jól érzékelteti azt a feltűnően új vonását a keresztyénségnek, amit a Biblia a „fiúság” fogalmával jelöl. Ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy Isten és ember kö­zött, az apa és fia szeretet- kapcsolata áll fenn. Merész gondolat, de a Szentírás erről mint tényről beszél. Az Ószövetségben először Mózesról olvassuk, hogy az egyiptomi uralkodó előtt, Iz­raelről úgy nyilatkozik, mint Isten elsőszülött fiáról. (2. Móz. 4, 22.) — Ebben az Istentől ka­pott felismerésben vezeti az­után népét élete végéig. Hir­deti nekik, hogy Isten gyerme­kéül választotta őket. (5. Móz. 14, 1—2.). Gyakran elfelejtették ezt. A próféták így keseregnek: „A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én Atya va­gyok, hol az én tisztességem?” (Mal. 1, 6; Hős 11, 1—kk.). Dávid király azok közé a kevesek közé tartozik az Ószö­vetségben, akiről a zsoltáríró feljegyzi, hogy Atyának szó­lítja az Istent. (Zsolt. 89, 27.). Izráel népe egészére azonban sohasem volt jellemző a gyer­meki kapcsolat teljes átérzése és nem tudta döntően megha­tározni ez a hit kegyességi éle­tüket sem. Merőben más a helyzet az Újszövetségben, Jézus kinyi­latkoztatása világossá teszi, hogy Isten és ember között az egyedül lehetséges kapcsolat a gyermeki viszony. Az Ö tanít­ványai így fordulnak Isten felé: „Mi Atyánk”. Aki hisz a Jézus Krisztusban, azt Isten fiává fogadja (Gál. 3. 26.). A keresztyéneket minden időben áthatotta annak örö­me, hogy ők Isten fiai. Ez az öröm ma még nem zavarta­lan. Mert az Atyával való bensőséges kapcsolat egyfelől tény, másfelől reménység. Kor­látozott ember voltunk, töké­letlenségünk, bűneink ma még akadályoznak bennünket ab­ban, hogy öt „meglássuk, úgy amint van”, vagyis, hogy Is­tennel való gyermeki közössé­günk tökéletes és zavartalan legyen. Akkor viszont joggal tehet­jük fel a kérdést, mi igazolja ezt a fiúságot? Honnan tud­hatjuk meg, hogy ez a „fiú­ság” nem egy tan csupán, ha­nem valóságosan létrejövő kapcsolat? Két választ is adhatunk er­re. Pál mondja: „Minthogy pedig fiák vagytok, elküldötte Isten az ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, aki ezt kiáltja: „Ab­ba! Atya!” (Gál. 4, 5.). Ez az első felelet kérdésünkre. A Szentlélek tesz bizonyossá. Ez nem magyarázható, ez nem ír­ható le, ez csak átélhető való­ság. De átélhető! A másik választ éppen ab­ban találjuk, amire Sienkde- wicz regényének hőse felfi­gyel: „Ezek az emberek nem­csak tisztelik az Istent, ha­nem szeretik is”. S aki ismeri a regényt, tudja, hogy ezt nemcsak az istentisztelet áhí­tatában figyelte meg a római ifjú, hanem a keresztyének minden életmegnyilvánulásá­ban felfedezte. Csak a regény­ben vannak ilyen keresztyé­nek? Nem. Akik valóban Is­ten gyermekei, azok ehhez méltóan élnek ma is. S a cse­lekedeteik bizonyítják fiúsá­gukat. Nem illendőségből, még kevésbé kényszerből cse­lekszik a jót. Az istenfiak spontán, belső örömmel enge­delmeskednek mennyei Aty­juknak. Hálásak, boldogok, mint a gyermekek, akik tuda­tában vannak szüleik szerete- tének, és akik hasonlítani akarnak atyjukhoz. Ezért szó­lítja fel Pál így az efezusia- kat: „Legyetek tehát követői az Istennek, mint szeretett gyermekek és járjatok szere- tetben, amint Krisztus is sze­retett titeket” (Ef. 5, 1—2.). Pintér Károly A

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents