Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-04-02 / 14. szám
fcP. BERM. BP. ÁPRILIS NEGYEDIKÉN Pza huszonharmadik ápri- lis 4-e felszabadulásunk óta. Amikor 1945-ben az elsőt ünnepeltük, a felszabadulás valósága végeredményben ősz- szesűrűsödött számunkra abban, hogy „vége van a háborúnak”. Azok, akik a fronton vagy fogságban voltak és azok, akik idehaza hónapokon keresztül utcákról és emeletekről rohantak az óvóhelyekre egy- egy felsíró szirénázásra és azok, akik heteket töltöttek Budapesten a Gellért hegy gyomrában vagy más pincékben — védve magukat gyilkos golyóktól és repeszdaraboktól — azok először csak abban élték át a felszabadulást, hogy a háború iszonyatos nyomása alól szabadultak fel. Akik pedig háborúellenes vagy fasisztaellenes magatartásuk miatt a börtönökben vagy származásuk miatt a gettókban vágták halálukat, abban élték át a felszabadulást, hogy megnyíltak a börtönöknek és a gettóknak kapui. Bármennyire történelmi jelentőségű volt a felszabadulásnak ez a mozzanata és bármennyire sorsdöntő volt ez egyéni és családi életünkben, csakhamar kitűnt, hogy felszabadulásunk ennél sokkal többet jelent. f'z a „sokkal több” pedig az volt, hogy népünk nem Zuhant bele abba a sírba, amelyet a náci Németország és saját felelőtlen vezetőink ástak meg számára, hanem az új élet lehetőségét kapta meg. Aki józanul és felelősséggel nézte népünk életét a két világháború között (és nem kevesen voltak ilyenek!), az belső szorongással, máskor tehetetlen haraggal látta, hogy ez a sokat szenvedett nép szinte feltartóztathatatlanul megy a saját sírja felé. Hiába emeltük nemzeti ünnepeinken (pl. március 15-én) zászlóinkat magasra és hiába díszítették még sok templomban is az oltárképeket a piros-fehér-zöld szalaggal, mindez „pántlikás hyomorúság”-ot takart, — mint az egyik protestáns egyháztörténészünk is megállapította. Gazdasági életünkkel, Százezer holdas nagybirtokainkkal Európa „középkori múzeumává” lettünk. Földnélküli és szegényparasztságunk- hak pedig — különösen is az Alföldön — még a mindennapi kenyérre sem tellett. Ugyanakkor nem volt olyan erő, amely ezen változtatni tudott volna. Hiába kiáltottak a tisztán látók, hangjuk nem hatolt a hatalmon levők fülébe és Szívébe, vagy ha mégis behatolt saját önző érdekeik okából „hallhatatlanná” tették azt. A társadalmi igazságtalanságok és válaszfalak sorvasztották és osztották meg népünket. Iil|!llíll:l!l!l!lilil!!llllli:i!l!lllli;iilllilllllllllllllll!lllllllllilllilllllll f~Je nemcsak belső, hanem külső nyomorúságaink is sodortak bennünket affelé, hogy beteljesüljön rajtunk az egyik legnagyobb magyarnak, Vörösmarthy Mihálynak, lázálma: „S a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül Aki ugyanis az 1940-es években csak egyszer is kezébe vett egy-egy olyan térképet, amelyet a fasiszta Németországban gyártottak és látta, hogy ezek a térképek Dunántúlt Németországhoz csatoltan ábrázolták (más térképek még a Duna—Tisza közét is) és akik számtalan esetben tapasztalták, hogy a náci Németország képviselői és megszédült fiai hogyan nézték le a mi népünket, mint valami „selejt népet” — annak nem lehetett kétsége afelől, hogy egy esetleges győzelem esetén mit terveztek ellenünk a nácizmus megszállottjai. p’s mit várhatott a fasiz- mustól a magyar keresz- tyénség, benne evangélikus egyházunk? Első sorban azt a követelést, hogy „az evangéliumot keverjük a náci ideológiával”. Ezt kívánták Németországban is és hogy nem kevés sikerrel azt mutatja a Német Keresztyének (DC) mozgalma és nagy hatása. És mit várhattunk még? Az Ószövetségnek eldobását faji alapon!. És? Jézus Krisztus nevének elhallgatását — ugyancsak faji alapon. Keresztyének és nemkeresztyének megkülönböztetését faji alapon! li!llllillll!i!I!lllllll!l!l!lll!l!l!i!lli!l!l!l!lilil!l!l!l!l!lll!lll!lll!lll!IIIIl!l A felszabadulás számunkra nemcsak azt jelentette, hogy „vége a háborúnak”, hanem azt is, hogy nem kell bele-tán- torognunk a saját sírunkba, hanem a romok felett új életet kezdhetünk. A felszabadulás utáni idő természetesen nem jelentett számunkra valami „mesevilágot”. Szétlőtt és lebombázott házak, kórházak, iskolák és templomok között jártunk. Sirattuk az elveszett 1 millió embert, akik ezen a földön születtek és nőttek fel, de akiket megemésztett a háború tüze. A múlt társadalmi és gazdasági igazságtalanságainak orvoslása sem mehetett anélkül, hogy egyéneket és családokat hátrány ne ért volna. Nem volt könnyű a kiváltságok felszámolása, mert mindenki ragaszkodik szinte halálig ahhoz, amit a magáénak tud. A háborús bűnök számbavétele és megítélése is köny- nyekkel járt. Az új élet is, amelynek útján 1945-ben elindultunk a „személyi kultusz idején” deformálódott és számos igazságtalanságot hozott. Ezek az igazságtalanságok és a népünk új élete ellen szövetkező külföldi reakció tíz évvel ezelőtt újabb szenvedést hozott népünkre. Mégis az az igazság, hogy felszabadulásunk valóságos. V alóságos ez a felszabadulás azért, mert nemzet maradtunk. Ezeréves történelemmel, nagyszerű kultúrával rendelkező népünk nem semmisült meg, hanem nemzet maradt. Ügy tartottuk meg nemzeti önállóságunkat, hogy közben a szocialista országok népeivel testvéri közösségben élünk. A múlt történeti és kulturális hagyományainak megbecsülésével építettük ki népünk új kultúráját, amely semmiképpen sem jelent nemzeti elszíntelenedést, a nemzeti sajátságok és értékek eltüntetését, hanem azok továbbfej lesztését. Valóságos ez a felszabadulás azért is, mert ledőltek azok a válaszfalak, amelyek faji, társadalmi és gazdasági okok miatt közöttünk álltak. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy tisztességes munkával megkeresse mindennapi kenyerét. A társadalombiztosítás ma már szinte mindenkire kiterjed. Az életszínvonal fokozatosan nő. Az iparosítás következtében egy elmaradt mezőgazdasági országból fejlődő ipari-mezőgazdasági ország lettünk. Az iskoláztatás olyan magas fokon van, hogy versenyezhetünk a legnagyobb kultúrájú országokkal. Könyvkiadásunk soha nem volt ilyen méretű. Erre szabadultunk fel! TVÍ int egyháznak nem kell félnünk, hogy a marxi- lenini ideológiát kevernünk kell az evangéliummal. Államunk sem kívánja ezt és mi sem akarjuk. Még ha rejt is magában bizonyos problémákat az ideológia és az evangélium egymáshoz való viszonya, ez nem gátol bennünket abban, hogy örömmel hirdessük Jézus Krisztus evangéliumát az új társadalmi rendben is és szolgáljunk a szeretet cselekedeteivel minden embernek. így ünnepeljük egész népünkkel együtt április 4-ét. Evangélikusok és orlodoxok találkozása IV. Athenagoras konstantinápolyi pátriárka (középen), Dr. Martti Simojoki finn érsek, a Lutheránus Világ- szövetség első alelnöke és Dr. André Appel főtitkár ;utíjer 9Mrton mortbía Húsvét után első vasárnap Jn. 20, 19. Isten azért küldte el egyetlen Fiát, hogy megváltson bennünket a törvénytől. Mert Jézus olyan Üdvözítő, aki megvált és megszabadít bennünket a törvénytől, a bűntől és a haláltól. Nekünk viszont az a feladatunk, hogy higgyünk és bízzunk benne. Teljes bizalommal mondd azért: Bár nem töltöttem be a törvényt, az evangéliumból tudom, hogy Krisztus mindenét nekem ajándékozta és helyettem is betöltötte a törvényt. Mert az ő szájában nem találtatott hazugság. Ö Isten Báránya, aki most már az enyém is, ahogyan Pál mondja: „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Róm. 8, 32.). „Egy gyermek született nekünk, egy fiú adatott értünk” (Ézs. 9, 6.7.) Ezért hiszek! Megkapom Krisztus Lelkét is, majd az Atya szeretetét és ezért tudom mondani: Most már látom, hogy milyen jóságos hozzám az én teennyei Atyám! pm. Az evangélikusok és ortodoxok között 1636-ban szakadtak meg a kapcsolatok. Március első hetében a Lutheránus Világszövetség dr. Martti Simojoki finn evangélikus érseket és dr. André Appel genfi főtitkárt küldte ki Kons- tantinápolyba és Athénbe, hogy fölvegyék a teológiai beszélgetést az ortodoxiával. A Lutheránus Világszövetség egyik alelnöke és főtitkára megbeszéléseket folytattak Athenagoras konstantinápolyi pátriárkával és Chrysostomus athéni érsekkel. A küldöttség beszámolt arról, hogy az ökumenikus pátriárka igen szívesen venné, ha a két egyház gyakorlati együttműködése megvalósulna. „A két felekezet — jelentette ki a pátriárka — Krisztus egyetlen családjának a tagjai. Ezért, még mielőtt a teológusok találkoznának, hozzá kellene fognunk ahhoz, hogy láthatóan megbizonyítsuk egymás iránti szeretetünket.” A pátriárka javaslatára új közös programot dolgoznak ki a két egyház kapcsolatának az erősítésére és a közös bizonyság- tétel megfogalmazására. Közvetlenül az evangélikus küldöttség távozása után fölhatalmazta a Szent Szinódus a pártiárkát, hogy encyklikát adjon ki az ortodox egyházakhoz egy össz-ortodox beszélgetés összehívására a világ evangélikusságával. A kapcsolatok fölvételét a pátriárka már egy évvel ezelőtt szorgalmazta és a Lutheránus Világszövetség múlt évi belgrádi végrehajtó bizottsági ülésén hagyta jóvá a terv megvalósítását 1 Választás után... Budapesti lelkészek, közvetlen és távolabbi munkatársai az Üllői úti egyházi székházban meleg ünneplésben részesítették. D. dr. Vető Lajos püspököt képviselővé választása alkalmán bál. D. Káldy Zoltán püspök üdvözlő beszédében elsőként ar- ról az ünnepi hangulatról szólt, amelyben az országban mindenütt a választás folyt s jellemző volt Budapest XVII. kerületére, ahol Vető püspököt országgyűlési képviselőnek jelölték és megválasztották: Immár negyedízben nyiatkozott meg a választók bizalma Püspök Úr iránt, s ez alkalommal is tisztelettel, szeretettel és bizalommal köszöntjük. Ügy tekintünk rá, mint aki választókerületének, választóinak ügyei és gondjai mellett egyházunk ügyeinek is képviselője és pártfogója lesz a parlamentben. Az 1953-ra visszatekintő képviselői múlt azt az úttörő munkát foglalja magába, mellyel országunk újjáépítésében és az állam és egyház közötti jóviszony kialakításában vett részt Vető püspök úr. Népünk a választás napján az építő munka folytatására szavazott, ami a szocialista társadalmi rend megerősítését, a tovább szélesedő demokratizmust, a nemzeti egységet és a békét jelenti. A Püspök úr megválasztása annak a kifejezése is, hogy egyházunk mindebben nem marad semleges szemlélő, hanem felelős részvevő, aktív segítő. Ezért fogjuk Vető püspök úr képviselői munkáját bizalommal és szeretettel kísérni. Imádkozni fogunk érte, hogy Isten adjon neki jókedvet derűt, erőt az egész egyház és népünk javára végzett szolgálatában.” A Budapest XVII. kerületi, rákoskeresztúri egyházközség nevében Ferenczy Zoltán lelkész köszöntötte Vető püspököt: „A keresztyén ember kötelessége részt vállalni az állami rend és jólét kiépítésében. Ilyen kötelességtudással vett részt a rákoskeresztúri gyülekezet is a jelölő gyűlésen és a választáson, öröm töltötte el a gyülekezetei, hogy az egyház püspökére adva a szavazatokat, tőle várhat a közügyekben is segítséget, megértést, támogatást. Ez a peremkerület, várost és falut egyesítve magában, sok, nagyszabású feladattal küzd. Ezeknek tejesítéséből az egyházközség is kiveszi részét, éppen Püspök Űr vezetésével. Az egész gyülekezet nevében Isten áldását kérem Püspök Úrra abban a munkában, amit képviselőként hazánk és egyházunk nevében végez.” Vető püspök válaszbeszédében többek között arról a nagy fejlődésről szólott, amely a választáskor népünk politikai érdeklődésében megmutatkozott. Az egész folyamat demokratizálódása, a nagy érdeklődés a jelölő gyűléseken, felszólalások és viták a választás értékét jelölik. — A politikai érettség az egyházban, egyházunk lelkészei között is megmutatkozik. Ma már elmondhatjuk, nagyon sokan lennének alkalmasak arra, hogy képviselővé válasszák őket a lelkészek közül. Mindez arra mutat, hogy nem egy személyt ért a megtiszteltetés, hanem az egész egyházat — mondotta Vető püspök. — Köszönet mindazoknak, akik bizalmukkal felém fordultak: egyháztagoknak és egyházon kívülieknek, akikkel együtt vagyunk és együtt dolgozunk népünk jó ügyének előmozdításáért: E jó ügyhöz kérem Isten segítségét — fejezte be szavait D. dr. Vető Lajos püspök. KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK AMERIKÁBAN A Lutheránus Világszövetség Sáfárság és Evangélizációs Bizottsága április 9—16-a között tartja soron következő munkaülését az Északamenikai Egyesült Államokban, Spring- fieldben (Ohio államban). Erre az ülésre, mint a bizottságnak a Lutheránus Világszövetség helsinki-i nagygyűlésén megválasztott tagja, D. Káldy Zoltán püspök is Amerikába utazik felesége kíséretében. Az ülést megelőző héten a püspök a Wisconsin állambeli Madisonba utazik Schumacher lelkész meghívására és április 2-án szolgál az ottani gyűlés kezeiben. A bizottsági ülés után a püspök több amerikai magyar gyülekezetei is meglátogat és szolgálatokat végez. D. Káldy Zoltán püspök április 1-én utazott el Amerikába. Ottani fontos szolgálataira Isten áldását kérjük. IMÁDKOZZUNK Mindenható Istenünk, mennyei Atyánk! Hálát adunk Szentlelkedért, hogy összegyűjt minket igéd köré. Hálát adunk, hogy pásztorolsz minket a jó úton, s nem kell önmagunkban tévelyegnünk. Hálát adunk az Ür Jézus Krisztus váltsághalá- láért és diadalmas feltámadásáért, amellyel megtörte a bűn és a halál hatalmát, és kaput nyitott számunkra az örök életre. Amint Jézus Krisztus meghalt és feltámadott, úgy halunk meg mi is naponként a bűn számára, s úgy támadunk fel megújult életre. Hálát adunk újjáteremtő hatalmadért. Könyörgünk, ne vedd el tőlünk szent igédet, hanem add, hogy kitárt szívvel és erős hittel fogadjuk minden szavadat. Könyörgünk, teremts minket újjá, hogy már itt a földön megszabaduljunk a bűn hatalmából, s hűséges gyermekeid legyünk. Add, hogy higgyünk ígéretedben, hogy mindazok, akik hallgatnak egyszülött szent Fiadra, élnek itt a földön és a Te országodban. Könyörgünk egyházunkért, hazánkért és népünkért. Könyörgünk hazánk vezetőiért és a világ békéjéért. Tartsd távol tőlünk a szenvedést, szüntesd meg a háborúk borzalmát, s add, hogy boldogan élhessünk a földön nagy neved dicséretére. Ámen. PÄLFY MIKLÓS PROFESSZOR SVÁJCBAN A Lutheránus Világszövetség Theológiai Osztálya április 6—8. napjain az ösztöndíjak és csereproblémák megbeszélésére munkaülést hívott egybe Genfbe, amelyre egyházunknak egyik képviselőjét is meghívta. Evangélikus egyházunk ennek a fontos ügynek a képviseletében dr. Pálfy Miklós professzort küldte ki Genfbe.
