Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1967-03-26 / 13. szám
Ünnepszentelés Vasárnapról vasárnapra s ünnepnaponként is megkon- dulnak templomaink harangjai s ünneplésre hívogatják a híveket. Már ahol vannak harangok; hiszen nem egy templomunk mellől hiányzik a torony s a harang, emlékeztetőül arra, hogy volt idő Magyarországon, amikor a protestánsoknak nem volt szabad tornyot emelni, ünnepre harangozni. Ezek az idők hála Istennek régen elmúltak. Harangszóval és mindenképpen hívogathatunk Isten házába s szabadon hirdethetjük az evangéliumot. Vasárnapról vasárnapra ünnepelhetünk, sőt egyes nagyobb keresztyén ünnepnapokon is állami törvény biztosítja a munkaszünetet s ezzel az ünneplés zavartalanságát. Nem magátólértődő dolog ez, hanem olyan, amiért hálát adhatunk Istennek és elismeréssel tartozunk államunk vezetőinek. Legrégibb ünnepünk a vasárnap. Már az Üj testamen - tom említi, hogy az első gyülekezetek az „Ür napján” jöttek össze istentiszteletre. Ez a nap, a hét első napja, Jézus feltámadásának emlékére lett heti ünnepnappá. Nem a szombat helyett azonban, nem mintegy annak folytatásaképpen. Az első keresztyének egészen másképpen ünnepeltek, mint ahogyan a Jézus korabeli zsidóság a szombatot megtartotta. Ez utóbbi esetben a hangsúly a munkától való tartózkodáson volt. Ezt igyekeztek kínos pontossággal megtartani s ebben látták a törvény betöltését. S éppen ezt bírálta Jézus kemény szavakkal. Rámutatott arra, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért (Márk 2,23—3,5; Lukács 14,1—6; 13,10—17, stb). S Jézus élesen veti fel a kérdést: vájjon szabad-e szombatnapon, ünnepnapon jót tenni, valakin segíteni; — s egyértelműen megadja rá a választ: nemcsak szabad, de kell is! Luther Nagy Kátéjában ad megszívlelendő tanítást az evangéliumi keresztyén ünnepszentelésről. A pihenés, az időnkénti kikapcsolódás az élet természetes törvénye. Szüksége van erre a pihenésre testünknek, lelkűnknek. A hívő ember felhasználja ezt az alkalmat arra, hogy Isten igéjét hallgassa, Istent dicsérje, imádkozzék és énekeljen — mondja Luther szószerint a Nagy Kátéban. Mindjárt hozzáteszi azonban, hogy ez nincsen időhöz kötve. Aki szereti Isten igéjét, az gyakran forgatja a Bibliáját. Az imádság s a hálaadás hozzátartozik mindennapi keresztyén életünkhöz. Nincsenek különlegesen szent idők és alkalmak, hanem egész életünk Istennek szentelt s minden alkalommal és helyen Isten színe előtt állunk. Éppen ez a felismerés jellemzi az Üj- testamentom népét. Ledőlt a korlát, végérvényesen „szent” és „világi” között, mert Jézus Krisztusban Isten maga jelent meg emberi testünkben és ebben a világban. Ennek jele, többek között, a Jézus halálakor kettéhasadt, a szentek szentjét a templom többi részétől elválasztó függöny a je- ruzsálemi templomban. Nem a munkától való kínos tartózkodás jellemzi tehát Jézus tanítványainak ünnepszentelését, hanem az Isten igéjével való foglalkozás. S ez azt is jelenti, hogy persze szükséges és halaszthatatlan '^0á0*0t0*0 # 0 #■ # mm 0 & mMM Bibliai ábécé; „Feltámadás“ Hús véti. ünnepeink időszerűvé teszik, hogy ezzel az alapvetően fontos bibliai fogalommal közelebbről megismerkedjünk. A fogalom részben az ószövetségi qum-felkel, felébred, részben az újszövetségi atiisz- témi-felkelni és egeiró-felkelt, felébred, feltámad kifejezésekből ered. 1. Már a hivő zsidóság körében megtaláljuk a feltámadáshit nyomait. aj Az Ószövetségben a feltámadás részben csak sejtett dolog, egyes esetekben csak a lélek feltámasztására vonatkozik, részben azonban világosan és határozottan mutat rá a test feltámadására is (Ez 37,1—14; Jób 19,25 kk, És 26,19; Dán 12,2.). b) Az Újszövetségben Mártának Jézushoz intézett szavaiból kicsendül, hogy a hivő zsidóság tudott arról, hogy a halottak feltámadnak „az utolsó napon” (Jn 11,24). 2. Különbséget kell tennünk a halottak megelevenítése és a feltámadás között. a) A halottak megeleveníté- séröl, tehát a földi életre való támasztásáról az Ószövetségben három történet szól (1 Kir 17,17—23; 2 Kir 4, 18 kk, 1 Kir 13,21). b) Az . Újszövetségben öt ilyen történetet olvashatunk: Jézus feltámasztotta Jairus leányát, a naini özvegy fiát és Lázárt, Péter apostol Tábíthát, Pál apostol pedig Eutichust. c) Jézus halottfeltámasztásai már világosan utalnak a messiási kor bekövetkezésére és Isten teljes uralmának elköze- ledésére. 3. Jézus feltámadása húsvét vasárnapjának reggelén egyedülálló esemény az emberiség történetében. a) Jézus feltámadása történeti tény, valóság; amit az Ószövetség prófétái csak jövendöltek s amit Jézus maga gyakran előre megmondott, az most bekövetkezett: Isten feltámasztotta Fiát a halálból. Erről a központi jelentőségű eseményről beszámol mind & négy evangélium (Mt 28, Mk 16. Lk 24, Jn 20). b) Jézus feltámadása ugyanakkor isteni csoda, amit nem .lehet észokokkal bizonyítani, 'Nanem csak hittel elfogadni. munkát ünnepnapon is elvégezhet a hivő ember. Másfelől egy bizonyos értelemben minden nap ünnepnap az Űjtestamentom népe számára. Abban az értelemben, hogy amint már mondottuk, az ige és az imádság áldott ajándéka minden időben készen van számunkra. De abban az értelemben is, hogy egész életünk Istennek szenteltetett s istentiszteletté kell hogy váljék, — a jó cselekedetek gyakorlásában. (Róma 12,1; Jakab 1,27). Az igazi ünneplés nem tétlenkedés, figyelmeztet a Kátéban Luther. S az ő szellemében hozzátehetjük: a dolgos, szorgos, a felebarát javán fáradozó, hűséges életfolytatás igazi Isten- tisztelet. Adjunk hálát Istennek, azért, hogy vasárnapról vasárnapra templomba hívogatnak a harangok. Hallgassuk Isten igéjét szorgalmasan és tanuljuk is, s ne csak ünnepen, de naponta s éljünk az imádság, a könyörgés és a hálaadás királyi kiváltságával. S tegyük egész életünket, hétköznapjainkat is istentiszteletté az Újtestamentom szellemében és Luther tanítása szerint, a jó cselekedetek gyakorlásában. Groó Gyula Eleinte maguk az apostolok sem értették Jézus szavait a feltámadásról (Mk 9,11), sőt az esemény után is egy ideig még kételkednek Jézus feltámadásában. Később azonban ők maguk hatalmas erővel tesznek bizonyságot a feltámadott Krisztusról. Különösen Pál apostol hangsúlyozza Jézus feltámadásának döntő jelentőségét: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiába való a ti hitetek” (1 Kor 15,17). c) Jézus feltámadásának jelentősége abban van, hogy legyőzte a bűn és halál hatalmát, hogy élő Urunk és Megváltónk van, hogy mi is feltámadunk. 4. A halottak eljövendő feltámadásáról világosan tanúskodik a Szentírás. Jézus kettős feltámadásról beszél: a jóknak az örökéletre és a gonoszoknak az örök kárhozatra való feltámadásáról (Jn 5,29). A Szentírás szerint ez Jézus visz- szajövetelekor fog bekövetkezni, ami egybeesik az utolsó ítélettartással. A feltámadás rendjéről és mikéntjéről is szól a Szentírás. Itt elsősorban Jézusnak idevonatkozó példázataira, a Jelenések könyvének 20. fejezetére és Pál apostolnak ide tartozó írásaira gondoljunk (1 Kor 15. fejezet, Rm 8,11, 1 Thess 4,14, 2 Kor 2,1). a) Ki kell hangsúlyoznunk, hogy keresztyén hitünk tanítása szerint a feltámadástól idegen a lélek halhatatlanságáról szóló elmélet. b) Mi az Apostoli Hitvallás II. hitágazata szerint hisszük a „testnek feltámadását”. Természetesen, nem az a halandó és romlandó test fog feltámadni, hanem romolhatatlan, dicsőséges, „lelki” test (1 Kor 15,42—44), amellyel mennyei Atyánk meg fog ajándékozni bennünket. 5. Végül: a Szentírás használja a feltámadás kifejezést a Krisztusban hivők új életével kapcsolatban is (Lk 15,24, Rm 6,4—11, 8,11, Gál 2, 20, Kol 3, 1 stb). Ezt az új életet az élő reménység jegyében folytathatjuk földi életünk keretei között: „Isten ... az ő nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által” (1 Pét 1,3). Mekis Ádám Fogadalom Családi ünnepre jöttek ösz- sze a rokonok. Régi jó szokás szerint ebéd előtt kisüstivel, barackpálinkával kedveskedik a házigazda. A háziasszony a másik szobában ebédre terített. Az asztalon hófehér damasztabrosz, szépművű porcelán, talpas és hosszúnyakú pohár a kétféle bornak. A háziak kedvesen Invitálják asztalhoz a rokonokat. A hosszúravágott, hajszálvékony metélttel készült leves lassan el is fogy. A jóízű előétel után már húst vesznek a vendégek. A figyejnjes háziasszony rögtön észreveszi, hogy Jutka asz- szony nem vett húst. — Jutka, te nem kérsz húst? — Köszönöm szépen, nem! — Hogy-hogy nem kérsz, miért nem kérsz? Látod, hogy bőségesen van! — Mert fogadalmam van! — Milyen fogadalmad? A vendégek evés közben felfigyelnek a beszélgetésre. — Megfogadtam és felajánlottam Istennek, hogy most a vizsgák idején nem eszem húst. Ez a felajánlásom azért van, hogy Irénke lányom jól vizsgázzék! — Nem gondolod, hogy a jó vizsga előfeltétele a szorgalmas tanulás? Kálmán, a vidéki mérnök poharát magasra emeli és nevetve mondja: Szegény anyám is megtehette volna ezt, biztosan nem buktam volna el kétszer! A bor kifogy a poharakból és valaki megjegyzi: — Jutka, te egyél húst, a lányod meg szorgalmasan tanuljon, a professzorok szívét nem Isten lágyítja meg, hanem a tudás! Fülöp Dezső Felhívás a világ lelkiismeretéhez Neves NDK-beli személyiségek, mint dr. Arnold Zweig, dr. Walter Friedrich professzor, dr. D. Emil Fuchs professzor felhívással fordultak a külföld közvéleményéhez. A „Felhívás a világ lelkiismeretéhez” című dokumentumban szenvedélyes szavakkal hívják fel a figyelmet a Nyugat-Németországban veszedelmesen terjedő újnácizmusra. Ez a helyzet megköveteli, hogy a világ közvéleménye támogassa mindazokat a becsületes és bátor embereket a Szövetségi Köztársaságban, akik harcolnak, hogy megakadályozzák a nácizmus visszatérését. Sajnos igazunk volt. A Német Szövetségi Köztársaságban annyira megerősödött egy olyan politikai párt, amilyent Hitler teremtett, amelyet áthat az ő gonosz szelleme és híveinek irányítása alatt áll, hogy a világot aggodalom és félelem tölti el. A Szövetségi Köztársaságban mindenütt veszedelmes méretekben terjed az új nácizmus. Hogyan kerülhetett sor erre az újjászületésre? Ki tudhatja ezt, ha nem mi, akik átéltük a nácizmus diadalmenetét és áldozatai voltunk. Kijelentjük: a sárkányfajzat csak akkor és ott kelhet életre, ahol maga szolgál táptalajul. A Szövetségi Köztársaságban félreérthetetlenül ez a tény. Az állam és a gazdasági élet parancsnoki magaslatait azok foglalták el, akik Hitlert szolgálták. A hadsereget azok a tábornokok formálják, akik Hitler hadjáratait tervezték és irányították. Az állam első embere dicsőíti a faji politikát, olyan példára hivatkozva mint az apartheid. Tanítók túlkapásoknak minősítik a belseni és auschwitzi gaztetteket, főiskolai docensek üzemi balesetként tárgyalják a háború elvesztését. Zsinagógákat horogkeresztekkel mázolnak be, zsidó temetőket százszámra megszent- ségtelenítenek. A régi gonosz szellemhez tartozik a hivatalos nagyzási hóbort is. Kancellárok jönnek, kancellárok mennek — a kormányprogram ugyanaz marad: igényt támasztanak az állam határain kívüli területekre; uralkodóhelyzetük megteremtése Európában és fegyverek követelése e politika megvalósításának eszközéül. Ki csodálkozhat tehát azon, ha ilyen helyzetben szabad teret kap az a p^rt, amelyik Hitlertől nemcsak a színeket vette át Zászlajára. A felelősség ezért, akárcsak annak idején a 1 weimari köztársaságban, a kormányt és a pártokat terheli, amelyek eltűrik ezt és ugyanakkor igyekeznek ártalmatlannak feltüntetni az általuk felidézett veszélyt. Teljes egészében őket terheli a felelősség e párt előretöréséért, mert meghiúsították, hogy Nyugat-Németországban gazdasági és politikai gyökereivel együtt kiirtsák a fasizmust a potsdami egyezményben meghatározott kötelességnek megfelelően. Nem vonhatják ki magukat a közös felelősség alól a nyugati szövetségesek sem, akiket a német politikát illetően ma is kötelez az 1945-ben Jaltában kiadott hivatalos közlemény aláírása. E közlemény kimondja: „Nincs szándékunkban megsemmisíteni a német népet, de a németek csak akkor táplálhatnak reményt a méltó életre és megfelelő helyre a népek közösségében, ha a nácizmust és militarizmust kiirtották.” Tiszta lelkiismerettel megállapíthatjuk: a Német Demokratikus Köztársaság ennek szellemében cselekedett. Utolsó gazdasági gyökeréig kiirtotta a fasizmust és militarizmust, lehetetlenné tette feltámadását. Az NDK kormányát és népét az a tudat vezeti, hogy nem lehet nacionalizmussal és nagyhatalmi sovinizmussal a világban tiszteletet kelteni és barátokat szerezni. Biztonságos békét, boldogságot, tartós jólétet, bizalmat és tekintélyt csak békés munkával, becsületes békepolitikával, tudósaink, mérnökeink és technikusaink nagy teljesítményeivel, a művészet és irodalom humanista és demokratikus alkotásaival lehet szerezni. A nyugatnémet kormánypolitika irányvonalával — semmibe véve a történelmi tapasztalatokat, a jelen, valamint a jövő követelményeit —, az európai uralmi igénnyel, a határrevíziós követelésekkel, az atomfegyverek feletti rendelkezési jog utáni törekvéssel, a második világháború eredményeinek el nem ismerésével olyan talajt teremtettek a Szövetségi Köztársaságban, amelyen most kalászba szökken az újnácizmus vetése. A békét és biztonságot nem kizárólag az NPD (Nemzeti Demokrata Párt) veszélyezteti, hanem elsősorban a fasizmus gyökereinek és táptalajának további fennmaradása. Ugyanúgy mint a Szövetségi Köztár saságban a tudomány és kultúra ismert személyiségei, m is életveszélyt látunk abban hogy a Szövetségi Köztársasáf nagy pártjaiban és hivatalo: politikájában mindjobban el hatalmasodik a régi gonos; szellem. E politikával szemben ; nyugatnémet lakosságnál szüksége van a világközvélemény támogatására és védel mére. Bárki legyen az, aki a: újnácizmustél óv, nem a Sző vetségi Köztársaság népe ellex fordul. Nem a félrevezetette két vádolja, hanem a régi é új félrevezetőket. Mi, e felhívás aláírói, akik nek bőséges tapasztalatain! vannak a fasiszta német múl legkeservesebb i dőszakából feljogosítva érezzük magunka és kötelességünknek tartjuk hogy kijelentsük: a nyugatnémet lakosságnak — most újó lag — semmi sem árthat job ban, mintha elködösítik a szél sőjobboldali veszélyt és az új nácizmus terjedését normális nak és ártalmatlannak állít ják be. Aki jó szándékkal van ; Szövetségi Köztársaság népi iránt, az osztja mélységes ag godalmunkat, és.velünk együt támogatja a messzetekintő fi gyelmeztetést: már régen nen arról van szó, hogy a kezdete kell elhárítani, hanem a foly tatást, amely csak katasztrófá hoz vezethet, ha nem akadá lyozzuk meg közösen. Ez megköveteli mindazok nak a világosan látó, becsüle tes, bátor embereknek a támo gatását a Szövetségi Köztársa Ságban, akik azért harcolnak hogy egyszer s mindenkorrí megszűnjék a nácizmus viSzr szatérésének alapfeltétele. TiiiiraiiiiimiriiiiiimiiiiiiiiiiiniiiiiiiimiiiMiiiMiiimiiiiiiiiiiiBuimiaiiuiimiiwyiiiiiiiWHBiiiiiiMMaaaamimiiiinininiiiBwiB „A 300 NAPOS MAGÁNY” A Türingiai Evangélikus Egyház a fenti címen Lutherfilmet készíttetett Wartburg 900 éves és a reformáció 450 éves jubileuma alkalmából. A filmet május 4-én mutatják be Eisenachban, vagyis pontosan 446 évvel azután, hogy Luther Márton megérkezett Wartburgba. Történeti dokumentumok betoldásával igyekszik a film a mai néző számára Luther életét Wartburg várában érzékeltetni. AZ IFJÚSÁG BÍRÁLJA AMERIKÁT A keresztyén egyetemi mozgalom által rendezett konferencián 60 amerikai kollégium és egyetem 100 egyetemi hallgatója élesen bírálta az amerikaiak délkelet-ázsiai politikáját. A Johnson elnökhöz intézett levélben kijelentik, hogy az Egyesült Államok politikája egyáltalában nem veszi tekintetbe az ázsiai népek célkitűzéseit és érdekeit. Felszólítják az amerikai kormányt, hogy mondjon le „a hidegháború retorikájáról” és szüntesse be Észak-Vietnam bombázását. GYAKORLATI SEGÍTSÉG A Berlln-Brandenburgi Evangélikus Egyház vezetősége elr határozta, hogy 100 északt- vietnami, a háborúban megsér rült gyermeket hív meg hár romhónapi üdülésre. Elsősorr ban olyan gyermekekre gonr dóinak, akik valamelyik testrészüket elveszítették a bomr batámadások alatt és az üdür lésen kívül ortopédiai gondozásra is szorulnak. Felnőtt kísérőket is kérnek a gyermekek mellé, akik elsősorban orvosok és ortopéd-mechanir kusok volnának és megfelelő szakszerű továbbképzésben rér szesülhetnének a Német Demokratikus Köztársaságban.. AZ ÓTESTÁMENTOM OROSZ NYELVEN Az egyik moszkvai kdadá- vállalat megjelentette orosp nyelven az Otestámentom egyes részeit. A keresztyén művészet nagy mestereinek a reprodukcióival díszített kiadást megjelenése után hamarosan elkapkodták. %l!IIIIIUIIIIIIIIIlllllllll!llllllllllllll!llllllllllllllllllllllllllllllll!llllllllll!llllllllllll|llll!llllllllllllll||||l|l|||ll!llllllilllll|||||lllli (lllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllIlllllllllllllUlllUllllllllllllllllIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIim: Enyhe téli délután volt, de azért meggémberedtek, az uj- jaim, hogy az akácfa rozsét aprítgattam a pajta előtt, az udvaron. Egészen elmerültem, a munkában. Aki rőzsézett már akácfagallyat, az tudja, hogy ezt a munkát nem is lehet másképpen csinálni, csak teljes odaadással. A figyelmetlenség tüstént megbosszulja magát. Bökös az akáctüske nagyon és szúrása fájdalmas. Még így is — bármennyire vigyáztam — már ott biborlott a kezemen néhány vércsepp. Gyerekhangok lármája szűrődött be az utcáról. Nem is figyeltem a szövegre: játszanak a gyerekek ... Aztán mégis tudatomba hatoltak az ütemesen ismétlődő kiáltások. — Gólya! Gólya! Gólya! — Nehezen várják már a tavaszt ezek az utcánkbeli gyerekek — gondoltam magamban. — Nagy Miki, aki a leghangosabban kiáltoz, Varga Ildi, meg a Barabásék Jutkája és a többiek. Most ezt találták ki: tavaszt játszanak. Baltáztam tovább. Holnap lesz vízkereszt. Ilyenkor nem lehet gólyát látni; legfeljebb, ha képen. Tjéii gól (ja A kiabálás nem szűnt. Most már jött a mondóka: — Gólya, gólya, gilice! Mitől véres a lábad? ... Felegyenesedtem a tuskó mellett, az égre tekintettem és — leesett az állam. A gólya éppen akkor ereszkedett le könnyedén, puhán a kémény tetején árválkodó fészekre. Ajtóstul rohantam a házba, hogy hírül adjam a váratlan eseményt. — Megjött a gólyánk! Mindannyian kicsődültünk az udvarra nézni a nagy csodát: a vízkereszti gólyát. A gólya aztán nálunk tanyázott néhány napig. Még a vízkereszt utáni első vasárnapon is. Napközben elrepült valamerre, de alkonyat felé — annak rendje-módja szerint — hazatért. Megindult a havazás. A gólya egykedvűen üldögélt a fészkén. Volt-e véleménye a mind sűrűbben hulló furcsa fehér pelyhekről, nem tudom: nem közölte. Kétnapi havazás után imbo- lyogva útnak eredt és ment, repült egyre erőteljesebb szárnycsapásokkal a fehér kavargásban, a levegő végtelen országútján. — No, ezt sem látjuk többet Tavaszig elpusztul bizonyosan. Egy-két hét múlva a Nép- szabadság hírrovatában olvasom, hogy Györszemerére — közeli község erre mifelénk = már megjött egy gólya. Napközben valami melegvizű. kifolyó mellett tartózkodik ée az úttörők próbálják gond- jaikba venni, táplálni. — Hát ez, alighanem a trti gólyánk lesz. Nemrégiben, február elején megint az udvaron tevékenykedtem. Üjra hallom az utcáról a gyerekek dallamos kiáltásait. — Gólya! Gólya!... Most már tüstént feltekintettem. Megint a gólya. Még ahhoz is volt kedve, hogy amint ingadozva fészket ért, rövidet kelepelt. No jó. De miért van az, hogy mindkét alkalommal gyerekek vették észre először a szokatlan jelenséget: a téli gólyát? Nyilván azért, mert ők gyakrabban és többet néznek az égre, mint a felnőttek. Gondolom: nekünk felnőtteknek is többször kellene az égre tekintenünk Akkor láthatnánk olyasmiket, amiket: így, lehorgasztott fejjel észrr sem vehetünk. Talán csodákat is!... Sághy Jenő
