Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-31 / 53. szám

A legnagyobb élmény •— Mt volt az elmúlt év során végzett szolgálatai közben a legnagyobb élménye? — tettük fel a kérdést az esztendő utol­só napjaiban a püspöknek, a professzornak, a szerkesztőnek, a gyakorló leikésznek. íme a válaszok! Az elmúlt esztendő legna- gyobb egyházi élménye szá­momra az volt, hogy Witten- bergben Luther szószékéről szólhattam a gyülekezethez. A wittenbergi városi templom­ban Baugenhagen János paró- kus lelkész mellett Luther, mint teológiai professzor és a reformáció vezéregyénisége, gyakran prédikált. Kettős tor­nyával már Luther korában is kiemelkedett ez a templom a kis város házai közül. Belsejé­nek jellegzetessége, hogy a ázószék a. templom, közepén van, egészen közel van a nép­hez. Luther igen sok nagy je­lentőségű igehirdetést tartott ezen a szószéken. A legneve­zetesebb az volt, amikor 1522. márc. S-án, böjt első vasár­napján a szószékre lépett elő­ször hosszúr wartburgi tartóz­kodása után. Ekkor erről a szószékről nyolc napon át pré­dikált, s a győzelmes evangé­lium hirdetésével lecsillapítot­ta azt a zavart, amelyet a ra­jongók keltettek. Luther szószékére lehetetlen úgy tekinteni, hogy az ember végig ne gondolja mindazt az áldást, amit a Szentlélek arról a helyről cselekedett Lutheren keresztül. 1967. okt. 31-én Luther szó­székéről mondhattam el ma­gyarországi evangélikus egy­hazunk reformációi üzenetét a világ protestantizmusa képvi­selőinek jelenlétében. XVI. századi magyar refor­mátor eleink, Dévai Biró Má­tyáson kezdve, nemhiába hoz­ták el hazánkba a lutheri re­formáció tanítását. Mi, kései utódok, bizonyságot tehettünk arról, hogy 450 év múltán is biztosan zeng az evangélium hirdetése Magyarországon. Amit Isten Lutheren keresztül elindított, az gyümölcsöt te­rem hazánk földjén is! D. Dr. Ottlyk Ernő A »kézrátétel« nem egyér­telmű bibliai fogalom. Sem az Ószövetségben, sem az Újszö­vetségben. Alapvető vonása feltűnik Jákób magatartásá­ban 1 Móz 48,11—16. Jákob, akit már ekkor Izraelnek hív­nak, végbúcsút vesz Józseftől és ennek két fiától és a két fiúnak a fejére teszi a kezét és elmondja atyai áldását rá­juk. A kézrátételnek ezzel a mozdulatával aktualizálja el­mondott szavait. Mózes is a kézrátételt gya­korolta, amikor könyörgésére kijelentést kapott az Űrtől: «Vedd melléd Józsuét, Nún fiát, akiben lélek van és tedd őrá kezedet.« 4 Móz 27,18. Ez a cselekményi jellegű aktus, szertartás azt jelentette, hogy aki eddig Mózes volt a nép számára, az ezután Józsué lett Józsuáról ezt olvassuk: »Józsué a Nún fia pedig betel- jesedék bölcsességnek leiké­vel; mert Mózes tette volt reá kezeit és hallgattak rá Izráel fiai«..; 5 Móz 34,9 Jákób az atyai áldást, amit ó is kapott, szent örökségként adja tovább. Mózes sem tesz egyebet mint a kézrátétel ál­tal ténnyé teszi az Istentől ka­pott kijelentést. Izráel népének az életében ezután törvényszabta módon is, intézményesített formában is szerepel a kézrátétel. Az ál­dozatok bemutatásánál (3 Móz 3,2., 4,15 stb) és a papszente­lésnél (3 Móz 8.). Jézus Krisz­tus egyetlen főpapsága és ke- reszthaiáiának áldozata óta ez a törvény szabta, intézményesí­tett szertartás értelmét és ak­tualitását vesztette. »Mert a papság megváltozásával szük­ségképpen megváltozik a tör­vény is.« Zsid 7,12. Az Űjtes- támentomban is találkozha­tunk azonban Jákób és Mózes példája szerinti szabad, kötet­len kézrátétel gyakorlásával. Az áldást közvetítő kézráté- fcelt látjuk Jézusnál, amikor a kis gyermekek evangéliumát hirdeti és: »Azután ölébe vette azokat, kezét rájuk vetette, megáldotta őket«. Mk 10,16. Mennybemenetelekor pedig felemelte kezeit tanítványai A professzor igazi életeleme a tanítás. Nincs számára fele­lősségteljesebb feladat, de ugyanakkor mélyebb és iga- zabb belső öröm, mint lélektől lélekig, szavakba formálva to­vábbadni életbevágó, fontos igazságokat és űj felismerése­ket az űj nemzedéknek. Ha közben érzi a rászegeződő te­kinteteket és nyitott szíveket maga körül, kárpótolja min­den fáradságáért. Ebben az esztendőben — ez volt talán számomra a leg­szebb személyes élmény és öröm — úgy kezdhettem meg az új tanévet, hogy végre fel­sőbb éves teológus tanítvá­nyaim kezébe adhattam egy olyan magyar nyelvű teológiai munkát, amelyben sorok ez­reibe sűrítve, összefoglalva ott volt számos év munkája, bel­ső keresése és új felismerések semmi mással össze nem ha­sonlítható öröme. Az egyik hallgatóm — az új könyvvel a kezében — megállt a katedra mellett, rám nézett, és érez­hettem az őszinte örömöt a te­kintetében. Mi volt a legszebb ennek az elmúló évnek Isten iránti hálára indító, sok ki­sebb és nagyobb élménye, ajándéka között? Talán • az, hogy a reformáció emlékezetes jubileumának évében az egy-' házunkban végzett közős teo­lógiai fáradozásnak és tizenhét ért professzori szolgálatomnak ezt a gyümölcsét odatehettem evangélikus egyházunk aszta­lára, és elsősorban Is tanítvá­nyaim, hallgatóim kezébe. Dr. Nagy Gyula. Tisztelt Szerkesztő Ür! , Egy híján húsz db Evangé­likus Élet gyűlt össze már az­óta, hogy előfizettem ezt a szá­momra már szinte »szükséges­sé« vált lapot. Ez a húsz hét egyáltalán nem nagy idő. Kellő megalapozottság hiányában felé és megáldotta őket — ol­vassuk Lukács evangéliumá­ban (24,50). / A betegek gyógyításánál ta­láljuk leggyakrabban ezt a ki­fejezést; »kezeit reá tevén«... Mt 9,18., M. 5,23., Lk 4,10. stb. Jézushoz hasonlóan apostolai is gyakorolják a kézrátételt. Márk evangéliumában olvas­suk, hogy a hit jeleként sorol­ja fel az evangélista azt is, hogy: »... betegekre vetik ke­zeiket és meggyógyulnak« (16,18). Az Apostolok Cseleke­deteiről szóló könyvben olvas­suk: »Az apostolok keze által sok jel és csoda lett a nép kö­zött« (5,12). Mindez természe­tesen nem a kezek mechanikus felrakásaként értendő, hanem Jézus teljhatalmának szolgála­tából. üzenetének az aktuali­zálásából áll. Használták a kézrátételt a Szentlélek közve­títésének a jelzésére (Csel 8,17., 9,17) és találkozunk a megbí­zatás, a szolgálat továbbadá­sánál is a kézrá tété llel 2 Tim 1,6. A kézrátétel értelmezése és alkalmazása nagy óvatosságot igényel. Isten munkálkodó, operatív igéjét szolgálhatjuk vele. Ige nélkül nincsen kéz­rátétel! És intézményesíteni sem lehet. Általa, felhasználá­sával Isten igéje ténnyé válik. Blumhard, Lőhe és más nagy lelkipásztorok életrajzából is­merjük ennek példáit. Hazai egyházunk lelki hely­zetünknek megfelelően igen szerényen alkalmazza gyakor­latában. Amikor a lelkész a kereszteléskor a megkeresztelt fejére teszi a kezét, áldást közvetít. A konfirmációban a könyörgő imádságra adott kéz­rátétel áldást aktualizál és a Szentlélek útját készíti. A gyó­násnál a bűnbocsánatot szolr gálja. A kéz érintésekor Jézus rendelése teljesül, mienk a búnbocsánat. A lelkészavatás­nál »rendel, konfirmál a Szent­lélek rendkívüli adományát nyújtja«. így ösztönöz hitre az áldás­ra emelt kéz is istentisztele­teinken, hogy az áldást el is fogadjuk. Kun Kaiser József akár fellángolasnak is nevez­hető. De én nem így érzem. ... egy nemzetközi labdarú­gó-mérkőzés alkalmával jár­tam Lipcsében... és megláto­gattam a Tamás templomot. Túl az építészeti szépségen, az éppen működő orgona gyönyö­rű zenei élvezetén, a legmeg- kapóbb volt a Bach síremlék mögött álló hatalmas és egy­szerű kereszt. Nagyon sokszor gondolok rá, és ma már tudom, hogy ott született meg bennem csirája az átalakulásnak. Aztán két ízben is felkeres­tem a templomot és őszinte szívvel leborulva imádkoztam.: Miatyánk, ki vagy a mennyek­ben ... Aztán egy napon idehaza, egy külvárosi árudában, mun­ka közben, egy borosláda mé­lyén találtam egy 1953. évfo­lyambeli Evangélikus Eletet. Ez a lappéldány bizonyára már egyszer örömöt és lelki felüdülést vitt a címzettnek, a gyülekezetnek, most mint »makulatúra- megóvta a szál­lítmányt a fagyveszélytől, ese­temben pedig missziót teljesí­tett. A déli szünet idején szin­te örömmel ittam sorait. Ké­sőbb az . ,-i lelkészi hivatalban is sikerült szerezni kettő pél­dányt. Előfizettem! Minden péntek azóta öröm­teljes várakozás. Minden sorát elolvasom. Két hete Budapes­ten jártam és a Sajtóosztályon megvásároltam dr. Ottlyk Er­nő püspök úr: Hűség Istenhez és népünkhöz c. könyvét, ame­lyet nagy figyelemmel olvasok immár másodízben. Itt tartok. Harmincnyolc éves múltam a nyáron és úgy érzem, hogy megtaláltam az Elet értelmét, őszintén, építőn élni becsület­tel és Igével. Fanatikus, kato­likus családból származom, az élet minden mozzanata szinte összenőtt a katolikummal. Édesanyám testvére katolikus pap, annak idején engem is annak szántak. A kezdeti lé­péseknél azonban nem jutot­tam tovább. Tanultam, más irányban magánúton. Mindig csak azon voltam és vagyok, hogy a rám bízott felelősség- teljes munkát a legjobb tudá­som szerint végezzem... Most valami ismét megmoz­dult bennem. Szép, emberien nemes vágy háborgó hullámai »háborgatják« életem partjait. Biztosan ezért olvasom — ki tudja hányadszor — imádsá- gos áhítattal: Uram, adj erőt hidat verni, az első lépést kezdenem! Bízni a hidjaidban s merni! Indulok. Jöjj, és légy velem! A négyéves Klárika még nem ismeri Ruth történetét a Bibliából. Ezért lepődtem meg egyik délelőtt, amikor kicsit selypítve, de. szóról szóra Ruth gyönyörű mondatát hallottam a szájából: »Édesanyám, ahova te mész, oda megyek én is!« És közben kitartóan követelt konyhából szobába, szobából a kertbe, s még a sötét pincébe is utánam merészkedett. Fé­lénk, zárkózott gyerek, csak akkor oldódik fel teljesen, ha Bocsássa meg Szerkesztő Ür soraimat . . . A szerkesztőnek ez a levél volt a legnagyobb élménye. I). Koren Emil Egy éve állok közvetlenül gyülekezeti szolgálatban egy főleg munkásokból álló fővá­rosi gyülekezet lelkészeként. Legkiemelkedőbb élményemet munkám e kezdeti időszaká­ban talán ezzel az egy szóval jelölhetem: az emberek. Azok az emberek, akikkel szolgála­tom közben megismerkedhet­tem. Ha beszélni kezdenek magukról, kiderül: mindegyik élet kész regény. Egy epizódot elevenítek most fel. Szolgála­tom első napjaiban történt. Azért említem, mert biztatás é$ jel volt számomra. — A lel­készi hivatal ajtaján fehér botra támaszkodva, kissé sán­títva, egy asszony lépett be. Szinte teljesen vak. Rendesen öltözött. Nem lehet kéregető. Hellyel kínálom. Esküvőt sze­retnék bejelenteni — mondot­ta. Kinek az esküvőjét? — Kissé elíogódottan válaszol: a magamét. Több éve élnek há­zasságban. Most egyházi eskü­vőt szeretnének. Férje szorgal­mazta, Az most nem jöhetett el. Gyengélkedik. Rokkant. Aknát szedettek vele a hábo­rú alatt. Sokkosán reszket Felveszem az adatokat. Meg­állapodunk az időpontban. Va­sárnap, az istentisztelet után. Hol a munkahelye? — A pia­con cipőfűzőt árusít Felkeres­tem néhány nap múlva. Nya­kában a cipőfűzők. Egy kis asztalkán főleg nylonból ké­szült bazárholmik. Tapintásról ismeri meg a pénzt. Nagysze­rűen számol. Vág az esze. Megismert hangomról. Jövünk vasárnap. Három autóval jö­vünk. — Az istentiszteleten ki­hirdettem. Benn maradt az egész gyülekezet. Kicsit kés­tek. Már féltem. Végre meg­jöttek. Ott álltak ketten az ol­tár előtt Nekem kéllett segíte­nem, hogy az eskünél megta­lálják egymás kezét Hango­san, szépen mondták az eskü- szöveget Jákóbról szólt az ige­hirdetés. ő is sokat küzdött az áldásért Rokkant is volt. De új nevet kapott Istentől. Ami­kor vége volt az esküvőnek, egyik presbiterünk kilépett a pádból és a gyülekezet nevé­ben üdvözölte őket Asszo­nyaink összevissza ölelgették a két kis öreget Látomássá tá­gult szememben a jelenet. Mi is a gyülekezet? — Pál apos­tol szavai fényesedtek meg: »... ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.« (Gál 3, 28) Benczúr László közelében tud bennünket. Ilyenkor vidáman és őszintén csacsog, fecseg, kis életének apró és nagy kérdéseit mondja . el. Jézus szavai jutottak eszem­be: »Ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermek ...« »Fel­nőtt« keresztyén életünk sok kudarcának oka nem abban van-e sokszor, hogy hiányzik belőlünk ez a gyermeki ra­gaszkodás és őszinteség meny- nyei Atyánkhoz? Keveházi Lászlóné Bibliai ábécé: KÉZRÁTÉTEL ÚT ANNA-MAUA RAITT1LA Vakon siettem a nap felé. Nagy-álomlátó úton vándoroltam. De kétféléi hangzott a hívás egyre, s az egyik mind mélyülőbb dallamokban fölfelé sürgetett a hegyre, magasságok harcába, örömébe. A másik ezt hamis hangnak ítélve, el akart tépni mindentől, mi drága: hulljon le álmom gyönyörű virága! Irgalmas és gyengéd erő emel, ha gyermekhitem Istenének hangja hazahív engem s visszakövetel. Ingadozom az aligjárt úton, és a szív éjben és árván marad. Hiányzik még az éltető erő, s valami összetört az út alatt. Még mindig a tiltott úton reked, míg ki nem szakadnak a gyökerek, és az Irgalmas parancsa alá nem alázkodom csendben: »Tagadja meg magát s a maga útját, vegye fel keresztjét minden nap, aki követni akar engem...« Ford.: Turmezei Erzsébet Nem lehet elég korán ... Valahogy így kezdődött 1933-ban is. De akkor meg tzott győződve a világ, hogy pillanatok alatt kitépheti a fát gyöke­restül, mert. vékony a talaj alatta. Bizony így kezdődött és az a nemzedék, amely átélte a szörnyű időket, még él itt is, ott is. Hiszen alig több, mint egy emberöltőnyi ideje az egésznek- Barna ingek, antantszíjak, felvonulások, ütemes marsok a Horst-Wessel dallamára és a gyűléseken hallatlan nagy Ígére­tek. Szavak, amelyek először megbizseregtet.ték a »sértett- nemzeti öntudatot, szavak, amelyek a háborúban megcsorbult kardokat voltak hivatva kiélezni, szavak, mondhatnánk frázi­sok a Mein Kampj-ból, amelyek »egy boldog Németország- délibábját vetítették a távoli jövendőbe, ha majd megszületik a harmadik birodalom. És valóban a csatatereken szerzett kitüntetések rosszul áll­tak a civil zakókon, a munka nélkül lézengő katonatiszti osz­tály serényen fényesítette a csillagokat.. Űjra izmos remény­séggé vált, hogy ki lehet köszörülni a csorbát, amely a német dicsőségen esett a Marne-nál, pagy Verdun-nél. Az étvágy nagy volt, a kenyér kicsi. Ezért csak felvonulásokra és masíro- zásokra tellett először, meg néhány korsó sörre. De Kruppék hamarosan megszimatolták a\ néhány kalandorban lappangó lehetőséget és amikor hónuk alá nyúltak a milliókkal, már késő volt felébrednie a közönyös világnak. 1933-ban majdnem »törvényesen- átvették n hatalmat A Horst-Wesselböl »himnusz-, a barnaingesekből és a demagó­gokból az állam hivatalos vezetői lettek. Mélyen behálózták napok alatt a közigazgatást, a. közbiztonság, a kulturális in­tézmények minden területét, a rádiót, a sajtót, saját embereik­kel és eszméikkel. Aztán hirtelen koncentrációs táborok ezrei, börtönök, pogromok, könyvégetések és egy példátlan diktatúra közepette találta magát a német nép. De vajon csak németség számára jelentett szörnyű meg próbáltatásokat a fasizmus? Idézzük csak meg a történelmet! Európa sebei még ma sem hegedtek be teljesen tőle. A fasiz­mus csizmái végigtapostak népeken s a halálgyárakban az em­berekből szappant, ruhaszövetet, és enyvet készítettek. Ször­nyű idők voltak. Mindez nem azért jut most eszünkbe, hogy hajánál fogva elöráncigáljunk néhány eseményt a közelmúlt­ból, hanem egyszerűen azért, mert valami hasonló kezdődik megint Nyugat-Németországban. Néhány évvel ezelőtt az egyik nyugatnémet városka isko­lájában a tanító a Horst-Wessel dallamára tanította a gyer­mekeket. És amikor szóvá tették ezt illetékesek előtt, a válasz az volt: »ez is hozzátartozik a német történelemhez-. Bizony néhány év óta egy »újnak- mondott mozgalom bontott zászlót, amely ma már jelentős párt — a Nemzeti Demokrata Párt nevet viseli — és amely az 1969-es választásokon legalább öt­ven mahdátumot akar szerezni a parlamentben. Ha nem tud­nánk hogyan indult el ez a mozgalom és hogyan lett párttá, egy szavunk se lehetne. De drámaian hasonlóan, mint 1933 előtt. Előkerültek megint a vaskeresztek, a hadijelvények, baj­társi gyűléseket rendeztek, rehabilitálták önmaguk között az SS és SA tagjait és újra felcsendült egyre gyakrabban a Horst Wessel a sörös kriglik mellett. A szónoklatok újra a német dicsőség frázisaitól harsogtak és arról, hogy ki lehet újra kö­szörülni a csorbát, amely a német fegyvereken esett Sztálin­grádnál. Erre bizony megdobbantak az SS és SA szívek. Ez a párt egyre erőteljesebben hallatja szavát. Nem kell mást tennie, csak azt, amit elődjének, a Nemzeti Szocialista Pártnak. Meghamisítani a történelmet és a német szívekben felizzítani a hamis hazafiság érzéseit, a területi revízió, vagy határkérdések gondolatát. Es az út akkor ugyanaz lesz: An­schluss, München, Danzlg. És ami mindezen belül van. Persze, mondhatnánk, a világ ma más, Valóban, 1945-ben Jaltában és Potsdamban végérvényes és örök érvényű szerződéseket írtak alá a szövetségi nagyhatalmak. Eszerint a fasizmust és annak minden válfaját örök időkre el kell törölni a földről, mert mér­hetetlen szenvedést okozott az emberiségnek. De úgy látszik, valahol a kulisszák mögött, új Kruppok szimatolnak új lehető­ségeket e néhány kalandorban. A világ azonban valóban más. Ennek következtében ébe­rek a népmilliók. De a felelősség is nagyobb és mélyebb. Ezért született meg az elmúlt hetekben a Szovjetunió jegyzéke, amely a potsdami egyezmények aláíró hatalmai és a Német Szövetségi Köztársaság kormányához jutott. Ma ez még csak baráti figyelmeztetés. De a figyelmeztetésben az is benne van, hogy még egyszer nem járja végig a világ azt a kálváriát, amelyet három évtizeddel ezelőtt járt. Alapjaiban ez annyit jelent, hogy Európa biztonsága a két német állam realitásán, az Odera—Neise határ és egyéb ha­tárok sérthetetlenségén, nem pedig az újfasiszta ábrándok ka­landos elképzelésein múlik. Európa valóban nyugalmat akaT, békés jövendőre áhítozik és végleg el akarja tüntetni azokat a romokat, amelyeket lelkiekben és anyagiakban egyaránt hát­rahagyott a fasizmus. Nem lehet elég korán felhívni a veszélyre a figyelmet. A fasizmussal együttjáró embertelenséget, az embermilliók kiirtását és elpusztítását, a teremtettséggel szembeni szörnyű merényletet nem akarjuk újra átélni! Nem akarjuk újra meg­tagadva látni az Ószövetséget. Nem akarjuk Jézus Krisztust árjának tudni. És nem akarjuk újra hallani a faji mitológiára felépített teológia nagyszerűségét. Pontosan ismerjük a mód­szerét. Kegyetlen törvényszerűségen alapszik ez a rendszer. Ezért emlékeztetünk és figyelmeztetünk. Ezért szeretnénk, ha eljutna szavunk az NSZK-ban élő egyházakhoz. leérjük őket, hogy a törvény s az evangélium erejével küzdjenek az újfasiz­mus veszedelme s a benne feltámadó bűnök ellen. Gondolja­nak azokra, akik a koncentrációs táborokban vesztették, életü­ket. Számoljanak azzal, hogy millió és millió ártatlan ember vérébe kerülne, ha ezek újra zászlót bonthatnak s hatalomra juthatnak. Ma még meg lehet fékezni ezeket az erőket és e kérdésben felelős az az egyház is, amely két évtizede Stutt­gartban bűnvallást tett. Dr. Rédey Pál Istentiszteleti rend Budapesten, 1967. december 31-én Deák tér de. 9. (úrv.) dr. Kékén András, de. 11. (úrv.) Haíenscúer Károly, du. 6. (úrv.) D. Káldy Zoltán. Fasor de. fél 10. Bízik László de. 11. Bízik László, du. 6. D. Koren Emil. Dózsa György út de. fél 10. D. Koren Emil Üllői út 24. de. fél 11. Karácsony Sán­dor u. de. 9. Rákóczi út 57/b de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. de. 10. Bándi Sándor, de. 11. Bándi Sándor, du. 6. Dr. Rédey Pál Kőbánya de. 10., du. 5. Veöreös Imre. Utász, u, de. 9, Veöreös Imre. du. 5. Vajda Pé­ter u. de. fel 12. du. 5. Veöreös Imre. Zugló de. 11 (úrv.) Baranyai Tamás, du. 6. Boros Károly. Rá­kosfalva de. fi. Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. Baranyai Tamás. Fóti út de. 11. Váci út de. 3. Frangepán u. de. fél 10. Újpest de. 10. Blázy Lajos, este fél 7. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágú Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágú Gyula. Pestlőrinc, de. 11. Mat.uz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospa­lota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10.. du. 3. Rá­kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. fél 11. Cinkota de fél 11., du. fél 3. Kis- tarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Bé­kés József. Rákoshegy de. 9. Rá­kosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11. du. 3. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Ká­poszta Lajos, de 11. (úrv.) Várady Lajos, este 6. (tirv.) Dr. OttJyk Ernő. Torockó tér de. fél 9. Mado- esai Miklós, este fél 7. (úrv.) Ma- docsai Miklós. Óbuda de. 10. (Orv.) Mikler Gusztáv du. fi. Fülöp De­zső. XII. Tarcsay Vilmos u. de. 9. Takács József, de. li. Takács Jó­zsef. este fél 7. Csengődy László. Pesthidegkút de. fél 11. Ruttkay Elemér, du. fél 6. Ruttkay Elemér. Kelenföld de. fi. Bencze Imre. de. 11 Bencze Imre. du. 6. Bencze Im­re. Németvölgyi út de. 9. dr. Re- zessy Zoltán, du. 5. dr. Rezessy Zoltán. Kelenvölgy de. 9. Visontal Róbert. Budafok de. 11. Visontai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Csil­laghegy de. fél 10. Csepel de. 11. du. 6. (úrv.) „Aliova te mész, oda megyek én is”

Next

/
Thumbnails
Contents