Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-31 / 53. szám

AZ ÓÉV OCÉJE Oda kell állni 2. Kor 5, 9— U Az esztendő utolsó napja önmagában is figyelmeztet arra., hogy múlik az élet. Ha máskor nem, legalább ilyenkor az eszé­be jut az embernek, hogy jó közben az életét végigtekinteni »visszafelé« is és »előre« is. Ilyen számvetéseket csak az az ember hagy ki, aki az egész életét könnyedén és felelőtle­nül éli. De még az esztendő utolsó napjánál is határozottabban hív fel a számvetésre és az »előre tekintésre« textusunk: »Ne­künk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélő­széke előtt.« Nyilvánvaló az igéből, hogy Pál apostol az ítélő­szék előtt való megjelenés elodázhatatlanságát nem egysze­rűen a »világinak és a »világ fiai«-nak kiáltja oda, hanem félreérthetetlenül mondja: »nekünk« kell odaállnunk az ítélő­szék elé. Mindez azt jelenti, hogy a Jézus Krisztusban való hit nem mentesíti a keresztyén embereket sem a felelősségrevo-, nás alól. Sőt, éppen ez a hit teszi világossá a keresztyén ember előtt, hogy neki felelősen kell élnie az Isten előtt, Aki számon kéri a neki adott drága kincsek felhasználását. Sőt! »Akinek több adatott, attól több kívántatik!« A mában élő egyház tag­jait naponként, de majd a Krisztus ítélöszéke előtt kétségte­lenül számon kéri Isten, Hogy tudtak-e a sok száz problémával küszködő mai embernek »Krisztusává lenni«, tehát segítőjévé, szamaritánusává.­Pál apostol úgy írja le az ítéletet, hogy olt számonkérés történik a »jó és rossz cselekedetekéről. Hajlamosak vagyunk arra, hogy Pál apostolnak ezt a szavát úgy magyarázgassuk, miszerint ó itt »eltúlozta« a dolgokat, amikor a cselekedetekre tette a hangsúlyt. Nincs itt semmi túlzás! Az evangéliumok­ban és az apostolok leveleiben nagyon sokszor olvasunk arról, hogy Isten »az ö Szentleikét adta« a hivő embernek, hogy ál­tala képes legyen legyőzni a gonosz kívánságokat és teremni a hit gyümölcseit. Az a teológiai pesszimizmus, hogy az ember — éspedig a Krisztusban levő ember is! — egyszerűen képtelen bármi jót is cselekedni, nyilvánvalóan nem. egyezik a Szenfirás bizonyságtételével. Krisztus számon kéri a cselekedeteket! Természetesen nem a cselekedetek üdvözítenek, hanem a Krisztusban való hit. De ahol ezek a jó cselekedetek hiányoz­nak, azok éppen azt igazolják, hogy hiányzik a Krisztusban való hit! Tehát nem a cselekedetek visznek üdvösségre, de a cselekedetek hiánya kizár az üdvösségből.. A mai keresztyén- ségnek ezt nagyon komolyan kell vennie. Szép az ének, szép a liturgikus istentisztelet és szép az óév-esjén megtelt temp­lom. De amikor majd odaállunk Krisztus itelöszéke elé, akkor nem az lesz döntő, tudtunk-e szépen énekelni, liturgizálni, meg tudtunk-e hatódni az óév-este hangulatában, hanem az, hogy felhasználtuk-e a nekünk adott kegyelmet, vagyis cse- lekedtük-e a jót az emberek között és az emberek javára. Még egy döntő dologról szól Pál. A halál után nincs töb­bé lehetőség semmiféle jóvátételre, jó cselekedetekre. Életünk utolsó pillanatával lezárul a lehetőség dolgaink rendezésére. Ezért sürgős: »amíg időnk van!«, cselekedjük a jót. Öév esté­je és vele együtt -életünk rövidsége is erre figyelmeztet! D. Káldy Zoltán Istentiszteleti rend Budapesten, 1968. január 1-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafen- scher Károiy, de. 11. (úrv.) dr. Kékén András, du. 6. Trajtler Gá­bor. Fasor de. fél 10. Bízik László, de. 11. D. Koren Emil. du. 6. Bízik László. Üllői út 24, de. fél 11. Ka­rácsony Sándor u. de. 9. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák), de. 12. (magyar). Thaly Kálmán u. de. 11. (urv.) Dr. Rédey Pál, du. 6. Bánd! Sándor. Kőbánya de. 10, Utász u. de. 9. Vajda Péter u, de. fél 12. Zugló de. (Orv.) Boros Károly. Gyarmat u. de. fél 10. (úrv.) Ba­ranyai Tamás. Fóti út de. 11. Váci út de. 8. Frangepán u. de. fél 10. Újpest de. 10. (úrv.) Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Újtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 11. Matuz László. Pestújhely de. 10. Kürtösi Kálmán. Rákospalota MÁV telep de. 8. Rákospalota Nagytemplom de. 10., du. 3. Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sasha­lom de. 9.. Karner Ágoston. Má­tyásföld de. fél 11, Cinkota de. fél 11., du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rá­koscsaba de. 9. Békés József. Rá­koshegy de 9. Rákosliget de. 10. Rákoskeresztúr de. fél 11-, du. 3. Bécsikapu tér de. 9 (úrv.) Mado- csai Miklós, de. 11. (úrv.) Várady Lajos este 6. (úrv.) Káposzta La­jos. Torockó tér de. fél 9. (úrv.) Káposzta Lajos. Óbuda de. 10. (úrv.) Fülöp Dezső du. 6. Fülöp Dezső XII. Tarcsay Vilmos u. de 9. Ruttkay Elemér, de. 11. Ruttkay Elemér, este fél 7. Csengödy László. Budakeszi de. 8. Csengödy László. Pesthidegkút de. fél 11 Csengödy László. Kelenföld de. 8. Bencze Imre, de. 11. Bencze Imre. du, 6. dr. Rezessy Zoltán. Német­völgyi út de. 9. dr. Rezessy Zol­tán. Kelenvölgy de. 9. Vlsontai Róbert. Budafok de. 11. Visóntai Róbert. Nagytétény de. fél 9. Al­bertfalva de. 7. Csilaghegy de. fél 10. Csepel de. 11. (úrv.) — A karácsony utáni vasár­napon az oltárterítő színe: fe­hér. A vasárnap délelőtti isten- tisztelet oltári igéje: Lk 10, 5—6; az igehirdetés alapigéje: Ef 2, 13—18. — Óév estéjen az oltárterítő színe: fehér. Az istentisztelet oltári igéje: Mt 9,15; az igehir­detés alapigéje: 2 Kor 5. 9—10. — Újév napján az ottárterí- tö színe: feliér. A délelőtti is­tentisztelet oltári igéje: Mt 1,24—21; az igehirdetés alap- igéje: Ef 2,8—10. A délutáni istentisztelet alapigéje szabad textus. — A BORSOD-HEVESI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ­MEGYE lelkészi munkaközös­sége december 14-én tartotta ülését. Az úrvacsoraosztás szolgálatát Pásztor Pál esperes végezte. Igehirdetés! előkészí­tőt, illetve előadást Szebik Imre, Völgyes Pál, Pásztor Pál, Abaffy Gyula tartott. Pásztor Pál esperes' az idő­szerű kérdésekről tájékoztatta a lelkészeket. A befejező szol­gálatot Újhelyi Aladár tartot­ta. — HERNADBÜD, A kis fiókgyülekezet Isten iránti há­lával emlékezett meg temp­loma felszentelésének 10. év­fordulójáról. Ez alkalomból Pásztor Pál esperes hirdette az igét, Rozsé István s. lelkész előadást tartott. Péter Jenő a fancsali gyülekezet, Gidófalvy Andor ref. lelkipásztor a helyi ref. gyülekezet nevében mon­dott köszöntőt. Harmónium- számokkal Filadelfi Béla, sza­valatokkal Rözse István és Pál Miklós működött közre. — SZENTES. December 10­én tartott ádventi műsoros ün­nepélyen Bártfai Kellő Gusz­táv tiszaföldvári lelkész szol­gált. — SZARVAS-ŰJEMPLOM. December 3-án rendezett sze­re tét ven dégségen Táborszky László kondorost lelkész “Re­formációi ünnepségek Kelet- Német országban« címen tar­tott előadást. — SZARV AS-ÖTEMPLOM. A gyülekezet ádventi szeretet- vendégségén Fest Miklós nagy- bánhegyesi lelkész »Tisztítsd meg szívedet...« címen tartott előadást. — ZALAEGERSZEG. De­cember 3-án a gyülekezetben Gerhát Sándor galgutad lelkész hirdette az igét. — NYÁREGYHÁZA. Ad vént első vasárnapján Roszik Mihály alberti lelkész szolgált a gyülekezetben. — CSABACSÜD. Advent második vasárnapján Koppány János tótkomlósi lelkész vég­zett szolgálatot a szeretet- vendégségen. VASÄRNAP. — -Az Űr megnyitja a vakok szemeit.« (Zsolt. 146, 8) Jó dolog, hogy­ha valaki az esztendő utolsó napján csendben végiggondol­ja az esztendő elmúlt napjait és mérleget készít. Jó, hogy­ha megemlékezik veszteségei­ről, hibáiról és mulasztásai­ról, de az is, ha számba veszi az örömöket és eredményeket. Itt azonban többről van szó a magunkbaszállásnál. Isten színe elé állhatok. Jót s rosz- szat nem kell önmagukban szemlélnem, hanem az1 Ö vi­lágosságának fényében. Meg­nyitja szememet s mindegyi­ket másképp látom, máskép­pen értékelem. Dicsérem az Urat. Még a rossz emlékekkel is közelebb von magához. Si­kereim nem kápráztatnak el. Józanul látok’min dent. HÉTFŐ. — »Mikor elcsüg­gedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Űrről és bejutott az én könyörgésem tehozzád, a te szentséged templomába.« (Jónás 2, 8) Nézzek előre az új esztendő­ben, de azért nem árt néha visszagondolni az elmúlt idők­re. Jónás próféta elől teljesen el volt zárva a jövő. Ez sok­szor készteti az embert csüg- gedésre. ő á csüggedés pilla­natában visszafelé nézett. Megemlékezett életének olyan tényeiről, imameghallgatások­ról, amelyek fennen emlékez­tették: Jó az Ür. Ügy haladok én is előre, ha jó tapasztala­taimról nem feledkezem meg, ha azokból biztatást merítek. KEDD. — »Bírája az Ür az ő népének és könyörületes az ő szolgái iránt.« (Zsolt. 135, 14) A bírónak nemcsak az a feladata, hogy elítéljen. Első­rendű feladata inkább az, hogy megakadályozza* a hazugság, a rosszindulat, az erőszak ér­vényesülését az erőtlenekkel, a kiszolgáltatottakkal szemben. Az én Uram nem pártatlan bíró. A bántalmazottak, a megtámadottak, a kísértésben levők pártján áll. Az Ö neve számomra biztonság, oltalom,, ellenállás, helytállás. Nevében indulok az új év feladatai felé. SZERDA. — »örüljetek és örvendjetek azokon mindörök­ké, amelyeket én teremtek.« (Ézs. 65, 18) Egyszer majd új eget és új földet teremt az , Isten. Az új teremtést azon­ban máris elkezdte. A legne­hezebb, a legellenállóbb he­lyen. Szívemben. Az újtól, az ismeretlentől egy kicsit min­denki fél. Ettől az igazán új­tól, az Istennel megbékélt em­AZ ÚJÉV IGÉJE Kegyelemből bér bátor, új engedelmességé­től pedig különösen félünk. Pedig ez az új a mi örömünk forrása. CSÜTÖRTÖK. — »Hadd lássalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.« (Zsolt. 63, 3) Isten hatalmát és dicsőségét legjobban ott szemlélhetem, ahol annyira elrejtette, hogy nem is láthatom, az Ö Fiá­ban, Jézus Krisztusban. Min­denben hasonlóvá lett hoz­zánk és elszenvedte az éle­tünket terhelő ítéletet. Aki lát­ta őt a kereszten, elfordította tőle fejét. — Ajándékozz meg Uram élő hittel, hogy Jézus­ban szüntelen lássam hatal­mad és dicsőséged és szemem előtt tartsam életem minden napján. PÉNTEK. — »Kicsoda szen­vedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor?« (Mai. 3, 2) Ez az új év is elmúlik egy­szer. Életem sem végtelen. Egyszer számot kell adnom. Nemcsak lelkiismeretem, a közvélemény, vagy a történe­lem ítélöszéke előtt, hanem egy tévedhetetlen bíró előtt kell megállanom. Hogyan áll­hatnék meg, ha ott is nem ugyanaz a Jézus lenne bizal­mam, aki most evangéliumá­nak szavával talpraállít, bű­neim bilincsét széttöri. SZOMBAT. — »Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk va­ló szövetségedet!« (Jer. 14, 21) Vagyis: Ne hagyj magamra. Uram, mert ha egyedül hagysz, mindent elrontok, de veled, általad áldássá, hasz­nossá válhat életeny Bencziir László Ef 2, 8—10 Két kulcsszót kapunk újévi igénkben hitbéli meggazdago­dásunkra. Az egyik inkább visszafelé mutat és így hangzik: ajándék. Az év fordulóján a mérleg hálaadásra késztet: mennyi min­dent kaptunk. Kenyeret, otthont, békét, lelki javakat és test­vérszíveket. És soroljuk ide a próbákat is, mert Isten bennük is mindig többet akar adni, mint, amennyit elvesz. A legna­gyobb ajándék azonban az, hogy megtartattunk. Az ige. alap­ján többre gondolunk, mint puszta, létünk megmaradására, bár ez is hálaadásra buzdít. Megtartattunk Isten számára, közös­segében örök életre eljegyezve. Megtartattunk a bűn, a halál, az örök megsemmisülés feneketlen mélysége fölött. Nem zu­hantunk belé, nem vesztünk el benne. Kísértéseink, és enge­detlenségünk, szófogadatlanságunk és ellenállásunk ellenére sem. Nem, — mert Isten kegyelme túláradóan gazdag (7 v.). Gazdagságából tellett kenyérre és békére, bűnbocsánatra és Szentlélek erejére. De ugyanez a gazdag kegyelem visz előre is igénk másik kulcsszavában: előre elkészített. A jövő mindig a reményt táplálja. Közelebbi és távolabbi célok rajzolódnak ki előttünk, melyeket el szeretnénk érni. Így állunk indulásra készen az új esztendő kapujában is. Jó reménységeink átfogják egyéni és családi boldogulásunkat, hazánk népének előbbre jutását és a népek békés holnapját, mindennapi kenyeret és üdvösséget. A reménységes jövőnek is Isten kegyelmének gazdagsága a tárháza. Isten mindezt előre elkészítette. Az utat is, amelyen járnunk kell, hogy célt érjünk: a jó cselekedeteket Jézus Krisz­tusban. Jézus reménységünk záloga, de Ű a példa is a jóra, és Ö az erő forrása is. Ezért írjuk oda nevét az új esztendő kapu­jára, és induljunk a benne elkészített útra. Mérföldkövekül a. szolgáló szeretetet, a megértő irgalmasságot, a részrehajlás­mentes igazságosságot, a. válaszfalak lerontását, az elégő ál­dozatot, az elfedező megbocsátást, a siető segítést és az egybe­szerkesztő békéltetést adja elénk. Imádságul kívánkozik ide az efezusi levél igénket is ma­gába foglaló nagy gondolatsorának befejezése: »Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük, vagy elgondoljuk, a mi bennünk mun­kálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön-örökké. Amen.« M. Gy. — ANGYALFÖLD. AZ ád­venti esteken teológusok szol­gáltak. Advent második vasár­napján a szeretetvendégségen Solymár János csömöri lelkész tartott . előadást »Evangélikus népszokások a pestkörnyéki gyülekezetekben« címmel. A csömöri gyülekezetben haszná­latos Szarvasi Énekeskönyvből a lelkipásztorát elkísérő hívek néhány éneket mutattak be. — PAKS. Advent első va­sárnapján két alkalommal szolgált a gyülekezetben Dr. Groó Gyula teológiai pro­fesszor. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Országos Egyísás Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő és kiadós D. Koren Emil Szerkesztőség és idadóhivataís Budapest, VOT.. Puskin o. ta. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 20.41Ä-VUL Előfizetési ár: egy évre 60,— Ft Árusítja a Magyar Posta Index 25 211 67.4067 Athenaeum Nyomda. Budapest Felelős vezető: Soproni Béla igazgató Visszatérő álom Uram, ráérek már... A végeláthatatlan idegszakrendelés utolsó, békés negyedórája következett volna, amikor a visszhangos folyosóról már nem hallatszik be a várakozók türelmetlen köhögése, — ilyenkor elő lehet venni az esti lapot, vagy el­nézni a műszer szekrény tükröző foltját a mennyezeten. Az ekkor felhangzó kopogtatás még belül van a hivatalos rendelési időn, de már megsérti a posztjukon állók ősi jogát, hogy távozásuk előtt csontjaikat ropogtassák, szabadulásuk percét dédelgetve lézengjenek. A belépő lány tudta ezt, az öreg doktor pe­dig megértve a csendbe rejtett félszeg meg­követést — fáradtan mosolygott. — Hetek óta üldöz egy álom, doktor úr. Egyszer gyermekkoromban valóságosan is megtörtént velem mindaz, ami most éjszaká­ról éjszakára visszajár. Hajnalokig olvasok, hogy elkerüljem, de elgyengülök, elnyom a bagyadtság — a munkahelyemen sikoltozva ébredek a néhányperces szendergésekből — ott is utolér. — Sokan, megszámlálhatatlanul sokan meghaltak az elmúlt háborúban — de néhá- nyan születtek is belőle. Nem ismerem azt a katonát — az apámat. Lehetett szovjet gár­dista, amerikai páncélos; SS-rohamosztagos, brit, vagy francia — Németország, 1945 —, ki tudná megmondani? A túlélők el akartak fe­lejteni mindent, szégyelték a háborújukat — halottait és újszülötteit egyaránt és én a nagymamámhoz kerültem Ózd mellé, egy ap­rócska faluba. Az elesetteket elsíratták, a ro­mokat eltakarították — én azonban éltem, nem voltam emlék, centiket nőttem nyaranta — a háború, az élhanyatlott tisztesség gyer­meke voltam és nem kaptam diót a szomszéd- asszonyok kosarából. — De volt egy macskám. Vézna volt és ki­csi, mint én és apró, arany pontok vilióztak a szemében. Naphosszat üldögéltünk a ker­tek mögött a mezőn, mely telis-tele volt mar­garétákkal, és néztük a töltés tetején futó vo­natot, a felhőket és egymást. Aztán egyszer a cica morogni kezdett, elrohant, fel a vasúti _ töltésre és amikor á sínek közé ért, szivetté- pöen sikoltozni kezdett-. Eszeveszetten futot­tam, utána — ott vergődött a forró, semmibe futó sínek, kormos kövek között — a miskol­ci gyors váltója becsípte a lábát. A talpfákon táncolt a por, a sínek cincogni kezdtek és messze, az acélszalagok metszéspontjában füst csapott fel. — A kis állat lába valószínűtlenül meg­nyúlt a mentő ráncigálás közben, de nem sza­badult ki — körzőként körülvergődte össze­roncsolt talpát és én tudtam:, hogy mellette kell maradnom. Aztán mint a pelyhet, fel­kapott a szágitldó végzett forgószele és vissza­gurultam a mező margarétái közé. Néhány cirmos szőrszál maradt belőle, meg a lába, melyet elejtettek a szétváló acélpántok. — Futni kezdtem — rohantam a margaré- tás szemhatár felé, mely ha elérem, befogad — mint erdők a kiáltást. Elvágódtam. De a fejem felett összecsapó fű alatt is tudtam, hogy nincs vége a menekülésnek — futni fo­gok örökké. A pásztortáska fává magasodva arcomba' hajolt — a cincér rémmé nőtt az orrom előtt — belenyugodtam, hogy kisebb vagyok mindenkinél és elfúj a szél, amit vo­natok, háborúk, bevágott kapuk kavarnak, — Éjszakáról éjszakára erről álmodom és félek, egyre inkább félek, ha leszáll a sötét­ség. Turchányi Sándor Kijöttem az utcára, Uram. Járnak-kelnek az emberek — jönnek, mennek, sietnek, sza­ladnak. Futnak a kerékpárok, száguldanak a kocsik, teherautók robognak; szalad az utca, fut a város, mindenki rohan. Sietnek, mert az idő drága: loholnak az idő után, hogy beérjék, hogy időt nyerjenek. — Viszontlátásra, asszonyom, uram; bocsá­nat, nem érek rá. — Majd ha legközelebb erre járok, de most nem várhatok, sürget az idő. — Zárom soraim, mert sok a dolgom. — Szívesen segítenék, de most nem lehet. — Olvasni, elgondolkozni, imádkozni, Is­tenre figyelni jó volna — csak lenne rá időm! Uram, Te megérted: nem érnek rá. A gyer­mek játszik, momentán nem ér rá, majd ké­sőbb. Az iskolás — őt a leckéje várja, nem ér rá, majd máskor... A gimnazista: neki különórái vannak, és annyi dolga, nem ér rá; talán idővel... A fiatalember? Ö sportol, de­hogy ér rá. Majd később... Az ifjú házasok: most kaptak új lakást, azt kell berendezniük, semmi idejük, majd ... A családosak — egy gyerek, kettő! Hogy érnének rá! Majd, majd! A nagyszülők: nekik meg unokáik vannak, nem érnek rá... majd ha... majd talán... Haldokolnak. Dermedt kezükből kidurran az idő utolsó csöppje. A végső nem lepecsé­teli ajkukat. Így futunk mi. emberek, az idő után, Uram. Átszaladunk a földön: sietősen, meg- rakottan, furakodva, mogorván, túlterhelten. És soha célhoz nem érünk, mert éppen erre nincs időnk; pedig erőnket megfeszítjük, de életre jutni: Benned meggyökerezni, másokat Hozzád szeretni — nem, erre nem érünk rá. Ezért hát egyaránt nyakunkra romlik a Tőled ellopott idő s amit segítségével összekapar­tunk. Ez az alapvető hiba. Ezért túl rövidek az órák, túl rövidek a napok, túl rövidek az éle­tek. Te csak mosolyogsz rajtunk, Uram, kívül állván az időn, amikor látod, hogy’ hadako­zunk vele. Tudod te, mit cselekszel. Nem széS* molsz rosszul, amikor az embereknek kimé­red az időt. Mindenkinek eleget adsz ahhoz, amit akaratod szerint meg kell tennie. Ám időnket nem szabad szétforgácsolni, el- tékozolni, agyonütni, mert az idő Tőled kapott ajándék. Illanó ajándék: bankba, frigidaire- be, megőrzőbe hiába tennénk. Uram, ráérek már fényednél szembenézni magammal. Mindaz az idő, amit adsz nekem életem évei, éveim napjai, napjaim órái — azért az enyém, hogy színültig. betöltsem és Hozzád vigyem, s áporodott vizéből nemes bort teremts, mint egykor Kánaánban tetted, emberek menyegzőjére. Uram, ezúttal nem időt kérek Tőled, hogy ezt meg azt elvégezhessem, hanem azt a ke­gyelmet, hogy az irgalmad adta időben észre- vegyem, elhiggyem, megragadjam újjáterem­tő szeretetedet, s mást ne is kívánjak tenni, mint amit akaratod szab elém. Michel Quoist után: Bodrog Miklós »

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents