Evangélikus Élet, 1967 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1967-12-24 / 52. szám

Levél magyarhoni egyházam karácsonyfája alá

Bensőséges köszöntés

Talán lesznek közietek, akiket zavarba hoz ez a merész gondolat Egy távolból küldött levél számára helyet kérni a ti karácsonyfátok alatt? A karácsonyfa a családhoz tartozik. Azok ajándékai szoktak ott helyet kapni, akiket az együttélés belső kapcsolatai és az élő szeretet szálai kötnek össze. A vándor számára régen elszakadtak ezek az aranyszálak. r A vándor élete sodródó falevél, akit valahonnan és talán valahová fúj majd végzete. S mégis, — higyjétek el o vándornak, — ők álmodnak a legtöbbet arról a karácsonyfáról, ahol mindenki ott lesz és maga is köztük. Igen, mindenki, akik őt szerették és akikkel őt kötötte egybe valamikor az együttélés boldog világa.

Talán az is fűti ezt a merészséget, hogy az első karácsony is vándorlók találkozása, volt. Az elhagyott Isten és a bolyongóvá, árvává vált ember boldogító találkozása. Azóta is mintha minden karácsonyi ünneplésbe beleszorulna valami ebből a találkozást ünneplő boldog, érzésből. Krisztus megérkezése ünnepén egymásra találnak, újra ölelkeznek a testvérek. így hát talán ez volna az a háttér, ami a szavakba öntött köszöntést viszi felétek merész kérésével a szeredet ünnepén. Amikor a Megváltónak, a leg- messzebbről érkezettnek adtok helyet a Magyarhoni Evangélikus Egyház együtt élő nagy családjában.

Kérdezhetnétek, miért ilyen későn, néma évtizedek után,

amikor új földeken, más népek hazájában vert gyökeret életünk? Ügy tűnik fel, hogy most jött el erre az idő. Ma a népek világában, a felekezetek határain, az egymással régóta nem beszélő szomszédok házain tisztábbra kezdik mosni az ablakokat. Részben, hogy

jobb legyen a kilátásuk, de ugyanúgy azért is, hogy belássanak rajta az emberek. Vajon, nekünk, akik egy Megváltót vallunk és ugyanazon hit reménységében élünk, az utolsók között kellene egymással szót váltanunk? Úgy gondolom, hogy nem. Hiszen jól

BIBLIAI ÁBÉCÉ: kinyilatkoztatás

A nézőtér lassan elcsendesedik. Mindenki feszült figyelemmel néz a színpad felé. De még csak a függönyt látni. Lehet találgatni, mi van mögötte, de a találgatással nem sokra megy az ember. A nagy pillanat az, amikor felgördül a függöny és nyilvánvalóvá lesz, ami a színpadon történik.

Szoborleleplezésre gyülekezik a közönség. Izgalmas találgatás: milyen lehet? Semmit nem látni belőle, mert lepel takarja a fürkésző szemek elől. A nagy pillanat az, amikor lehull a lepel és meglátszik, nyilvánvalóvá lesz a szobor teljes nagyságában és szépségében.

Mi, emberek, a láthatatlan Istennel kapcsolatban a találgatással nem sokra mennénk. Ha nekünk kellene kitalálni, milyen az Isten, úgy belevesznénk a hamis vélemények útvesztőibe és semmiféle megnyugtató eredményre nem jutnánk. Ugyancsak kevés lenne azoknak a nyomoknak a tudomásul vétele, amelyek a természet világában, a történelemben és a lelkiismeretben Isten felé mutatnak.

A biblia nagjr örömhíre: Isten kilépett elrejtettségéből, megmutatta magát nekünk s ez a kinyilatkoztatás a Szent- írásban közelebbről Isten Fiában, Jézus Krisztusban hozzá, férhető számunkra. A karácsonyi harangok Isten szeretettnek tudomásulvételére akarják ráhangolni a szívünket A karácsonyi igehirdetések szerte a világon mindenütt arról szólnak, hogy a láthatatlan Isten kilépett elrejtettségéből, odatárta szívét a világ elé, tenyerébe tette egyszülött Fiát, Jézust és a legdrágább karácsonyi ajándékul beletette a bethlehemi jászolba, beletette a történelembe, odaadta nekünk és értünk, hogy legyen Szabadítónk bűnből, nyomorúságból, háláiból gonosz hatalmából. Istennek ez az önleleplezése van a karácsonyi esemény mögött és a keresztyén emberek karácsonyi nagy öröme mélyén a Krisztusban adott Isteni kinyilatkoztatás ténye van.

»Az Atyát nem ismeri senki, csak a Fiú és akinek a Fiú akarja megjelenteni« (Mt. II,

27.). Jézusnak ez a mondata világos: aki igazán ismerni akarja az Istent, annak a Fiúra, Jézus Krisztusra kell néznie — éspedig bizodalmas hittel, mert csak ebben az alázatos Krisztus-hitben juthat el az ember Isten igazi megismerésére.

Napjainkban a Szentlélek Úristen végzi a kinyilatkoztatást. Ö tárja fel az igében, az igehirdetés által Isten rejtett titkait. Mindenekfelett Krisztus keresztjét, értünk hozott áldozatát vetíti elénk és arról igyekszik meggyőzni, hogy Isten ma is szereti a világot, az embert és segíteni akar minden nyomorúságunkon. Amikor Simon Péter Czézárea Filippinél él tudta mondani a nagy hitvallást: »Te vagy a Krisztus, az élő Istennek fia«, (Mt. 16, 17) akkor erre a feliS' mérésre nem magától jutott el. Isten lelke világosította meg őt, a Szentlélek húzta el előtte a függönyt, hogy a Názáreti Jézusban felismerje a Krisztust, az Istentől adott egyetlen Szabadítót. A Szentlélek ma is szüntelenül azon fáradozik, hogy ne maradjunk bizonytalanságban Isten felől. 'Megismerteti velünk az igében, az igehirdetésben, az igehirdetés által Isten lényét, akaratát, üdvtervét, hozzánk való jóságát, bűntörlő kegyelmét és életünket újjáteremtő szeretetét. Hallatlan mélységeket mutat meg és elképzelhetetlen titkokat tár fel előttünk Istennel. kapcsolatban (I. Kor. 2, 10-13.) S mindezt azért, hogy életünkben nyilvánvaló legyen Jézus Krisztus lénye, szelídsége, szeretete alázata és tisztasága. Pál apostol milyen nagy örömmel írja g'ülekezetének: »Isten kiválasztott engem, hogy kijelentse az ő Fiát bennem«. (Gál. 1,16. 17.) — Keresztyénségünk ma annyit ér, amennyit meg tudunk mutatni Krisztusból a mindennapi életünkben az embereknek.

Egyszer végérvényesen lehull a lepel. Amit most csak a hit »szemével« látunk, azt akkor valóságosan is látni fogjuk. Az Idők végén Jézus Krisztus megjelenik dicsőségben. Meglátjuk őt és mindenek meg'átják őt hatalmasnak, Urnák, Bírónak. Ez lesz a teljes és végleges kinyilatkoztatás. Akkor Isten nem hagy semmi kétséget afelől, hogy Ö az igazi Isten és Jézus Krisztus az igazi, egyetlen Szabadító. De ez az utolsó nap Isten szeretetét is napvilágra hozzá. Ez az utolsó kinyilatkoztatás azoknak jelent majd örömöt, akik itt a földön engedték, hogy a Szentlélek hunyorgó szemük előtt fel- felvillantson valamit Isten Szépségéből, lényének ragyogásából, sz tétének melegéből és Krisztusban hozzánk mindig közel lévő irgalmából.

Tarján! Gyula

tudjuk, hogy más viszonyok, más életfelfogások és formák között látunk mindent: a múltat, a jelent és a jelenségeket. De talán éppen ezért szólhatunk át egymásfelé, megkérdezve, hogy mit jelent ez vagy az, amit saját életünk és élményünk szótárában eddig nem találunk.

A két állami életrendszer melyben élünk, magában véve is a folyó két oldalára helyezi beszélgetésünk látószögét. Mégis, Isten elleni vétek lenne az emberi szavak és értelmi érdeklődésünk drága lehetőségeit megtagadni akár önmagunktól, akár egymástól. Bennünket elsősorban is maga az Egyház és az Egyház népe érdekelnek. Éspedig nemcsak úgy, hogy elképzeléseinkre kapjunk megerősítő és udvarias választ, hanem hogy megismerjük úgy, ahogy a valóságban él és szolgál. Feltételezzük, hogy ti is úgy kérdeztek majd és így fogadjátok el feleleteinket

Néha azt olvassuk ki soraitokból, hogy megtaláltátok az Egyház szolgálati útját a ti társadalmi életetekben. A mi életünkben ez kevésbé látszik határozottnak és sokszor meghatározhatónak. Már csak azért is sőt talán elsősorban is, mert fejlődő világban élünk. Ez a világ pedig mindig az Egyház ajtaja elé tolja problémáit és ha maga kételkedő is, mégis az Istennel járóktól vár valami igazat mondó és megnyugtató választ. S mint azt tudjátok, éppen a hit világa és erkölcsi normája az, amelyik nem mindig adhat könnyű választ. Ez az oka annak, hogy néha türelmetlenné válik a világ az egyházzal szemben. De talán ez a jó.

Köszöntőnek szánt, a régi szülőföld felé induló soroknak karácsonyfátok alatt kértem helyet. Tegyétek oda, ahová a szívetek megengedi. A mi kérésünk változatlanul az, hogy tartson és áldjon meg mindnyájatokat a kegyelem Istene. Ünneplésben és hétköznapokon sohase járjatok az ö vezetése nélkül. Legyen karácsonyi télben vagy emmausi tavaszi szélben megújító forrás az a Szeretet, melyet bölcsőben küldött hozzánk az Isten.

Áldott ünneplést kíván az amerikai magyar evangélikusok testvéri köszöntésével,

Brachna Gábor

az Amerikai Magyar Ev.

Konferencia elnöke

»A tiszteletbeli doktori cím adományozása országonként, egyetemenként más és más ünnepi keretben történik meg.

Mi a nálunk kialakult szokások szerint, a baráti szeretet csöndességében kívánjuk kifejezni tiszteletünket, szere- tetünket« — így kezdte szavait dr. Prőhle Károly, az Evangélikus Teológiai Akadémia dékánja azon az ünnepi alkalmon, amelyet a Teológiai Akadémia december 12-én rendezett D. dr. Ottlyk Ernő püspök tiszteletére abból az alkalomból, hogy a Halle—Wittenbergi Luther Márton Egyetem tiszteletbeli teológiai doktori címmel tüntette ki.

A dékán köszöntötte a megjelent vendégeket, mindenekelőtt D. Káldy Zoltán püspököt, az Országos Egyház lelkész-elnökét, Prantner Józsefet, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, Grnák Károly főosztályvezetőt, Straub István főosztályvezető helyettest, valamint a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetének személyes képviseletében megjelent Erhard Dechnik követségi titkárt,

»A halle—wittenbergi egyetem — folytatta a dékán — dr. Ottlyk Ernő püspököt különösen is három irányú tevékenysége elismeréseképpen tüntette ki: a magyar protestáns egyháztörténet kutatása terén végzett munkásságáért, az evangélikus egyház új törvényeinek megalkotásában való részvételéért és az ökumenikus mozgalomban, a népek barátságáért kifejtett szolgálatáért S mi, akik ez alkalommal ide eljöttünk, tudjuk, hogy a doktori oklevél elismerő megállapításai nagyon reálisak.«

A dékán annak az örömnek is kifejezést adott, hogy Ottlyk püspök éppen a Luther Márton Egyetemtől kapta a kitüntető címet »Ez a tény — mondotta — egyszerre kapcsol bennünket össze a reformáció múltbeli és jelenbeli értékeivel és a Német Demokratikus Köztársaság ma szolgáló egyházaival, sőt: egész népével. S e kitüntetés jele annak is, hogy a mi magyar népünk és az NDK népe egy testvéri közösségben akar járni a szocializmus megtalált közös utján.«

D. Káldy Zoltán püspök az Országos Egyház, személy szerint: dr. Mihályfi Ernő országos felügyelő, valamint a ma»És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél...« (Lk 1,26—38) (Szőgyi Lajos linóleummetszete)

LUTHER MARTON-SZÖVETSÉG SVÁJCBAN

Svájci és lichtensteini evangélikus Luther Márton-Szövetséget alapítottak a lutheri reformáció 450 éves jubileuma alkalmából. A szövetség azt a célt tűzte maga elé, hogy szorgalmazni fogja az egész világi ' az evangélikus egyház munkáját és elsősorban arra törekszik, hogy a svájci evangélikusok tömörüljenek Svájcban. Támogatni fogják mindazokat az evangélikus egyházakat, gyülekezeteket, testületeket és intézményeket, amelyek segítségre szorulnak Svájcban és a lichtensteini hercegségben fajra és nemzetségre való tekintet nélkül.

A Szövetség tagjai svájci és lichtensteiri evangélikur gyülekezetek, csoportok és személyek lehetnek. A Szövetség elnökévé Bo eicke báseli professzort választották.

nem melegszívű ember ts. "Mi

lelkészei, a gyülekezetek tagjai ezt a melegséget, ezt a szere tetet köszönjük neki.«

Végül Prantner József, az Állami Egyházügyi Hivatni elnöke emelkedett szólásra. Rövid, meleghangú köszöntésében, az Állami Egyházügyi Hivatal és személyes jókívánságait tolmácsolta az ünnepeltelek, méltatva tudományos munkássága és a népiek barátsága szolgálatának terén elért eredményeit

Az elhangzott üdvözlésekre, köszöntésekre válaszolva D. dr. Ottlyk Ernő püspök a következőképpen kezdte szavait:

»Amikor az elhangzott jókívánságokat hálás szívvel megköszönöm, arra a szóra teszem, a hangsúlyt, hogy együtt. Ebben a szóban: együtt, nagy erő van.«

»Együtt tettük meg az utat mindmáig. Együtt a Teológiai Akadémia tanári karával amelynek majd két évtizedig én is tagja lehettem. Együtt a mi drága evangélikus egyházunkkal, annak püspökével, lelkészi karával, gyülekezeteivel. S így együtt közös volt a célunk: szolgálni egyházunk népének, egész, szeretett magyar népünknek.

Az előttünk álló feladatokat is együtt kell megoldanunk, mintha Isten maga kérne: járjunk együtt a szolgálatban, a teológiai tudomány ápolásában, művelésében, népünk javának szolgálatában, gyülekezeteink építésében.

Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra az, hogy szolgálatunkat együtt végezhetjük a Német Demokratikus Köztársaság egyházaival' s azokkal az egyházakkal — hazánkban is és szerte a világban —, amelyek a reformáció tanításaiba indíttatva szolgálják az egyházak, az emberek és a népek közti megértést, a békéhez vezető jóakaratot.«

Dr. Vámos József

Az első csoda

Két ezredéve nézünk már közel a hit kegyes érdeklődéseivel az éjszakára vissza, melybe rég egy istállóban szülte gyermekét a küldött Szűz a kérődzők között, míg verejtékes homloka mögött gondolat sírt, hogy nem jutott helye Ékének másutt, bár József vele együtt vert sorra ajtót, ablakot s nem nyílott szív és nem tárulkozott ki lélek sem a szenvedés előtt,

— Mária jaja szinte már velőt hasított, mikor kigyulladt a fény a sikollyal szült Megváltó szemén s bevont istállót, jászolt, lelkeket s áldott csodaként rögtön engedett a fájás, bántás s Mária egén is gyógyítóan áradt szét a Fény.

Jakos Imre

ÉNEKEINK

Jöjj be, ó, mért átlasz ott künn**•

Az a több tucat ének, ctmit Gerhardt Pál mtttenwaldei csendjében írt, mutatja, hogy zaklatott élete itt jutott olyan nyugvóponthoz, ahol idejét nem szakította el semmi más teendő, csak a lelkészi munka, az ige szolgálata szószéken s a hívek között. 44 éves volt, amikor megválasztották lelkésznek Mittenwaldeban — s ez volt élete első lelkészi átlomása.

Most tárult csak fel előtte igazán, hogy mennyit kell küzdeni a gyülekezet jó békességéért és hitben járásáért. Ebben a háborúban, tűzvész, pestis által megdöbbentően meggyötört faluban nem fogadták osztatlan szeretettel. Riválisa, aki erre a helyre szeretett volna kerülni, s aki továbbra is ott maradt másodlelkészi állásban, sima modorú, de reá irigykedő ember volt, s a hívek egy része arra hallgatott. Sok belső küzdelem adódott ebből. Élete mégis felragyogóan biztos úton haladt, mert szüntelenül Urára nézett. Fájt az emberek féltékenysége, közönye, békétlensége és hitetlensége, de a bajokban- bánatokban, ha önmaga felé tekintett, így vallott: »A szenvedés megtérésre adatott* — s bajaival máris Ura előtt állott.

Ezt a gyönyörű ádventi énekét, énekeskönyvünk 114. énekét is áthatja a gyülekezeti bajok sok szövevénye, mégis Advent öröme benne a vezérszólam:

Jöjj be, é, mért állasz ott künn Isten áldott embere?

Várva várlak, nyitva házam,

Nyitva szivem, szállj belel

Krisztus Urunk eljöttében Vettük üdvünk zálogát,

Isten a megtért bűnösnek Szent Fiáért megbocsát.

Velünk lesz hát Krisztusunk Tőle el nem. pártolunk,

Megtörik a bűn hatalma,

Krisztus vezet diadalra.

D. Koren Emil

ga nevében köszöntötte az ünnepeltet:

»A dr. Ottlyk Ernő püspököt ért megtiszteltetés nemcsak Teológiai Akadémiánk öröme, hanem öröme egész magyar evangélikus egyházunknak is. Ö már akkor meglátta egyházunk helyes útját hazánkban, amikor ezt még kevesen látták, és még kevesebben jártak rajta. Köszönhetjük neki azt, hogy töretlen erővel hirdette: egyházunknak megvan a maga helye és a maga szolgálata szocializmust építő országunkban.

Munkásságában tiszteljük és nagyra becsüljük azokat a tudományos eredményeket, amelyeket az egyház történetének kutatása terén ért eL Különösen is értékeljük azokat a felismeréseket, amelyek egyházaink haladó hagyományait vizsgálva, az egyház jövendő útját egyengetik.

Személyében köszöntjük azoknak egyikél akik szívügyüknek tekintették és tekintik a Német Demokratikus Köztársaság egyházai, nép>e s a mi magyar egyházaink, népünk közötti jó kapcsolatok kiépítéséi Vele együtt valljuk azt, hogy jó együtt dolgozni és egy úton járni azzal a német néppel amely az első békés német államot mondhatja hazájának. S vele együtt valljuk azt is, hogy ez a kitelj esütt együttműködés egyszerre szolgálja népünk közös érdekeit s az egész emberiség békéjét«

Weltler Rezső espieres, egyházkerületi főjegyző az Északi Egyházkerület lelkészei és gyülekezetei nevében mondotta el köszöntését.

»Amikor mint püspök először jött a gyülekezetekbe — mondotta Weltler esperes —, híveink a három doktorátussal bíró tudós teológust tisztelték elsőnek benne. De a vele való személyes találkozások után hamar kiderült az is, hogy nem csak „tudós”, ha